2011. március

Hullámokban támadnak, és nem válogatnak. Keltőjük lehet egy dallam, egy zene, egy illat, egy látvány, egy érintés, és percek múlva támad az első hullám, elönt, és ledönt. Mindegy, hogy mennyire stabil a felszín, a valódi pusztítás alatta történik...

Amikor már azt gondolnám, hogy vége, lehet újra a felszínt építeni, javítani, és lehet újra mosolyogni, akkor váratlanul, a semmiből csap le a következő hullám, egy felvillanó emlék, egy kósza gondolat nyomán...

Pár ilyen hullám után csak egy teletankot, és némi időt akarok, hogy a hondámmal világgá mehessek. Időt, még időt, és időt!! Miért olyan lehetetlen kérés ez?!

Szörnyű dolog az, amikor az ember elalszik, és lekésik valami fontos eseményt. Meg sem tudom számolni, hányszor fordult már elő velem az ilyesmi, révén hogy piszok nehezen kelek. Eleve sokáig szoktam fent lenni, így ha csak 6-7 órányi alvást veszünk számításba, akkor is az ideális ébredési időszakom 9-10 óra környékére esik. A 6-7 óránál pedig gyakran többet kíván a szervezet, ezért alszok reggel úgy, mint akit többé nem lehet felébreszteni.

Na, hát most talán pár hétig ez megoldódik az alábbi képeken látható urak jóvoltából. Reggel 7.20-kor kezdenek, pontosak, és hangosak. Ma reggeli fotók.

MUNKAMEGOSZTÁS.
Mi cigizünk, Te fúrsz!

LÁTVÁNYOS MUNKA.
Amíg ott van a főnök (reggel 7.20-tól 7.40-ig).

Lassan, de biztosan gyűlnek a kilométerek az NTV-be.. Ma is volt egy icipici gurulás, de sajnos ismét akkor lett hátraarc, amikor az izgalmas részek kezdődtek volna.. Sajnos be kell lássam, hogy Budapest belvárosából indulva nem túl szívderítő egy-másfél órás motorozás, ugyanis az éppen a városhatár oda-vissza...

Nem úgy, mint régen, Egerben, amikor egy kis suli utáni kanyargásra vágytam, és 3 perccel később már a várost elhagyva a Szarvaskő felé vezető kanyarokban találtam magam, vagy épp még 10 percet rászámolva már Felsőtárkányt elhagyva a Bükköt szeltem át Lillafüred felé..

Budapestről nem ilyen egyszerű sajnos, ezt be kell lássam (bárki szeretne rácáfolni, akkor örömmel várom a cáfolatát! :) ). Ma úgy terveztem, hogy a szombati suli után, 3 órakor utána eredek az év első túráján résztvevő BME Angyalai klub tagjainak, majd őket beérve még egy kicsit velük kanyargok, és haza. Sajnos nem gondoltam ezt előtte eléggé végig, ugyanis mire én végeztem, addigra ők már annyira hazafelé tartottak, hogy Dunakeszin voltak.

Oda a sulitól kellett is vagy fél óra, hogy kiérjek, és nem sokkal érkezésem után indultunk is.. haza. Még egy picit kerültem Ákos és Sanya cimborákkal, de kanyarokból csak mérsékelten volt azon a vidéken. Igaz, így is baromi jó volt meghajtani a vasat, ismerkedni a lovakkal (egyesével), és tanulgatni, mikre képes, de azért már érik egy hazamotorozás - Bükközés, igen erősen. :)

(Ha valaki tudna a Keletitől rövid idő alatt megközelíthető, kellemes motoros helyeket, akkor ne habozzon megosztani! ;) )
*= Túl a 300. közös kilométeren... :)

Nagyon nem szeretnék zenéket linkelgető bejegyzésekkel elárasztani a blogot, alapvetően nem szeretem az ilyen blogokat, de tény, hogy vannak olyan időszakok, amikor az ember fejében olyan kérdések, kételyek, gondolatok és érzések járnak-kelnek, amikről nem tud, vagy éppen nem akar írni. Ilyenkor jönnek a zenék, amik fel-fel kavarják az embert, fejében ezekkel, az említett gondolatokkal, és aztán "élvezve" a felkavarást, az ember tovább súlyosbítja azzal, hogy ezeket a zenéket sokat hallgatja.

Na, hát ilyen időszak most ez nálam is, ezért van az, hogy az utóbbi időben gyakrabban előfordulnak csak zene linkelésekből álló postok. Ezek zenék, amelyeket sokat meghallgattam, és amikor épp nem, akkor is ez járt a fejemben, a felkavart gondolatok és érzések közé bújva.

Igazából ezt a postot is ilyennek szántam, csak szükségét éreztem némi magyarázatnak. Mivel ez most megvolt, jöjjön hát az a zene, ami most néha a földhöz csapdos... Ígérem nem lesz ebből rendszer, jönnek még jobb idők is!

>Kicsit jobb minőségben, kép nélkül<

Ma Ádám barátom juttatta eszembe, hogy érdemes este az MR2-t hallgatni, hiszen újra Akusztik van. Egyik kedvenc műsorom, ahol a rádió stúdiójában felvett koncerteket adnak. Most egy olyan együttes volt, akit nem nagyon ismertem, és amennyit hallottam belőlük ezelőtt, nem is nagyon kedveltem... Ők a Kowalsky meg a Vega. Bekapcsoltam, és épp ez a szám ment:

Aztán a műsor után máris áthangolódott a gépem is erre, és 3 albumot betöltve, dobott egy ilyet a winamp:

Óriási zene, óriási szöveg, óriási üzenet! Nagyon megtetszett, viszont már kétség nem férhet ahhoz, hogy a winampom öntudatra ébredt, és egy óriási összeesküvés részeként kapom az arcomba ezeket a zenéket... De sebaj, holnap meglesz a 200. kilométer is a Hondámmal! :)

Akartam írni ma egy bejegyzést, ami az előző nyomát követve tudatosan próbál kicsit vidámabb, és kellemesebb lenni (elvégre a humor a legfőbb fegyver), deee... Hát, nem sikerült. Ellenben sikerült sok mindent kifejezni vizuális úton, fényképezőgéppel, így a fotóblogomból a komplett bejegyzést átvéve zárom is ezt a sikertelen postot. Íme:

Évek, és emlékek állnak itt dobozokban, és szatyrokban, várva, hogy végre elvigyék őket. Helyükre üresség és csend költözik, hogy majd idővel újra évek és emlékek lehessenek itt.
"3. szabály: Változás - Soha semmi nem marad ugyanaz!" (Dan Millman - A békés harcos útja)

"Az út az, ami boldoggá tesz, nem a végcél."

"A harcos 3 szabálya:
1. Paradoxon - Az élet misztérium, ne pazarold arra az idődet, hogy megértsd!
2. Humor - Őrizd meg a humorérzékedet, főleg, ha saját magadról van szó, ez mindennél többet ad!
3. Változás - Soha semmi sem marad ugyanaz!"
(Dan Millman)

Egész héten arra készültem lélekben, hogy szombaton újra gurulok egyet az én új szerelmemmel, az én drága Hondámmal. Még a hét elején a nagy időjósok jóidőt mondtak szombatra, így készültem is, hogy végre kimegyek Szendenrére. Viszont amikor már ezek a mi drága időjósaink kezdték érezni, hogy nem jött be amit mondtak, úgy változtatták a héten a hétvégi előrejelzést, és végül hozzáigazították az időjáráshoz: hideg és eső..

Ha a kettő közül bármelyik elmaradt volna, akkor már végre gurultam volna egyet a géppel, de mindhiába, se az eső, se a hideg nem tágított. Így aztán Ádám barátommal egy kellemes, pálinkázós estét tartottunk, és ma, vasárnap reggel már úgy keltem, hogy nem érdekel a hideg, akkor is motorozni akarok.

Szerencsémre egészen 7 fokig emelkedett a hőmérséklet, így miután Ádámot a koliba visszavittem az én drágámmal, indultam is Szentendrére. Sajnos potyára, mivel akikhez mentem volna, nem voltak otthon, de eszméletlen jót motoroztam! :)

Bár nem volt se kanyargás, se száguldozás, mégis óriási élmény volt! Persze azért Budapestről kiérve, csak megnéztem, hogy milyen is 120 fölött motorozni. Eddig még sose mentem kétkeréken ilyen tempót, direkt tartogattam ezt az élményt a saját motoromnak. Hát, és mit ne mondjak, óriási! :)

Bár a szélzaj kissé hangos volt (kell a plexi), azért közben lehetett hallani 130 környékén a gépezet vad morajlását is, amibe továbbra is szerelmes vagyok. A motorfék hangja pedig egyenesen megőrjített erről a tempóról, valami gyönyörű dübörgés jött alólam! Miután nagy nehezen viszonylag bemelegedett a gép, ki kellett próbáljak egy erősebb kigyorsítást is, így egészen 7000-ig kihúzatva a gépet indultam el az egyik pirosnál. Na, hát ami akkor kijött belőle (mind erő, mind hang), végleg kenyérre kent!

Mindenkit lekiabált. Gyönyörű hanggal nyerített az 50 ló egy nagyot, és indult el úgy, hogy masszívan kapaszkodni kellett. Hát.. egy nem kicsi álom vált valóra!

Ez most nem winamp, és nem véletlenül belebotlott szám. Ez most István cimborámtól ered, akinek ez úton is köszönöm a tippet. Azóta nagyjából végtelenítve szól..

Tegnap előtt megvolt a Rammstein nap, tegnap a Vad Fruttik nap, és most Linkin Park üvölt kellemes, belső hangokat is elnyomó hangerővel (ez ki is fog tartani egy ideig)...

A kemény igazán az, hogy a winamp rögtön elsőnek kiválogatja azt, amit nekem akar adni (lásd előzőleg Vad Fruttik - Úgy fáj), és lassan már kezdek félni tőle... Öntudatra ébredt?

Sose gondoltam volna, hogy az új motor, az én drága Hondám érkezésével egy időben ekkora gyökeres fordulatot vesz az életem...

Egy közel 3,5 éves, látszólag jó, boldog, komoly, és hosszú távra tervezett kapcsolat végére került pont ezen a hétvégén, ami éppúgy padlóra küldött, mint ahogy bárki mást is padlóra küldött volna... Nem is akarom részletezni, mert nem ide való, már túl sok az olvasóm. A lényeg csak, hogy mint már oly' sokszor felkeltem a különböző helyzetekből, innen is fel fogok... Remélem.

Ha nincs ez az egész, akkor összességében csupa jó dologról írnék itt most, mint például egy sikeres részvételről a NanoDemo pályázaton (és bár a fődíjat nem vittük el, azért egy "ötlet díjat" kaptunk :) ), Géza barátommal közösen; de ami jobban idevág: a hétvégén sok fotózás mellett jól bevásároltam a Budapest Motor Fesztiválon.

A szervezőknek írt megválaszolatlan emailjeim, és többektől hallott nem túl pozitív vélemény nyomán nem is akartam eredetileg kimenni, de végül düh csillapítás, és figyelem elterelés célzattal is csak nekivágtam szüleimmel. De még milyen jól tettem! :) Lehet, hogy a kiállítás zsugorodik, és a színvonal már nem a régi, de azért a kiállítók továbbra is figyelemre méltó kedvezményeket biztosítanak. Így sikerült 20%-kal olcsóbban motorzárat (Citadell), 30%-kal olcsóbban tanktáskát, és 25%-kal olcsóbban tankpadot venni.

Innen már egyenes út vezetett Bambihoz, ugyanis a motorom elhozásának egyedüli feltétele egy megbízható és erős motorzár beszerzése volt, és miután ez a kiállításon megtörtént, már jöhetett is haza a paripa! :)
Egyedül csak azt sajnálom, hogy a jó idő ellenére keveset mentem vele... Dolgozni és tanulni kellett, így nem lehettem vele eleget, pedig sokkkkkal többet megkívánna most a lelki békém... Viszont az, hogy már itthon van, elég nagy boldogság, már csak a most megérkező esős idő végét kell kivárjam... :)

A több értelmű esős idő után pedig kezdődik majd az új élet, új motorral... Bármennyire is nem akartam az előbbit, segít majd benne az utóbbi...

Update 2011.03.17. 1:18: Hát...... ez eddig bitang szar. Csak ülök a tanulnivaló fölött, fogom a fejem, hallgatom a belső hangokat is elnyomó zenét, és tágra nyílt szemmel nézek... Nézek előre, nézek a lapra, nézek a monitorra, de nem látok. Nézek az ágyra, de álmos nem vagyok. Egyébként is, ha ránézek, csak fájdalmat érzek. Mondanám, hogy elegem van, de nincs miből. Feladatatom ugyan lenne bőven, de kiűrült aggyal, és kitépett belsővel, kizsigerelve csak ülök a tanulnivaló fölött, fogom a fejem, és nézek a lapra... de nem látok. Miért? Miért?? MIÉRT???

Ezt ide, így nem akartam, de muszáj volt egy kicsit kiírni magamból, hogy legalább ennyitől megszabaduljak... Bár tudom, hogy ennyivel nem úszom meg.

Ezt. (Nagyon) Üvöltő hangerőn:

Egyszer kipróbálnám, hogy milyen lehet az élet úgy, hogy nem vállalom magam túl. Elképzelésem sincs, hogy milyen lehet az, amikor csak annyit vállalok, amit egészségem megőrzése mellett, normális, emberi életvitel és időszámítás keretében meg tudok csinálni, és amibe nem szakadok bele.. Olyan jó lenne egyszer megtudni, milyen is ez..

Amikor tényleg minden időben kész van, hiszen csak annyi feladatot, és munkát vállalok, amennyit gond nélkül, mindenféle vismajor kereteket figyelembe véve meg tudok csinálni.. Mert vismajor az van; az mindig van! Összeomlik a windows, elkap a HINI, vagy szimplán csak elszáll a pendrive, elszáll a munka, hibásan mentődik a munkafájl, és egyéb nyalánkságok (szigorúan csak a közelmúltból merítve).

Ugyanakkor kipróbálnám úgy is a dolgokat, hogy nem kell mindent kétszer (háromszor, négyszer, ötször...) megcsinálni, mire egyszer elkészül. Az olyan... olyan más lehet!

..Bár a hajamnak már mindegy..

Hát, elhoztam! :) Tegnap megtettük első közös 33 kilométerünket az én új szerelmemmel, a Honda NTV 650-esemmel. Egy legalább 3 éve dédelgetett álom vált ezzel valóra, miután megtankoltam, és útnak indultunk.

Már a tankoláskor alig bírtam elővenni a bankkártyát, annyira remegett a kezem. Ugyan hideg volt, de korántsem emiatt remegett, hanem valami egészen mástól: az örömtől. A hideget onnantól kezdve, hogy felültem rá, egyáltalán nem éreztem, elöntött a boldogság érzése, és elnyomott minden mást.

Motoros cimborákkal, akiknek ezúton is köszönöm a felvezetést és a kimotorozást a gépezethez! :)

Ez a gép olyan, mintha nekem lenne teremtve. Egyrészt igazi kezesbárány. Már az első kilométerektől kezdve olyan érzésem volt, mintha mindig is vele motoroztam volna. A váltót már az első méterektől jól sikerült kezelni, egyedül visszaváltásoknál nem tudtam, hogy hanyadikban vagyok, egészen kb a 10. kilométerig..

Másrészt viszont igazi vadállat! Bármilyen fokozatban, bármilyen fordulaton ha odahúz neki az ember, elindul, mint akit hátba vágtak péklapáttal. Alacsony fordulatról is éppúgy elkezd húzni, mint magason, viszont alacsonyon beleremegve az egész gép, szinte darálja az aszfaltot (olyan érzés). 4000-es fordulat fölött pedig előjön belőle a fenevad, és tekintélyt parancsoló hanggal hasítja az utat.

Végre a mögülem jövő, mennydörgő dübörgés már nem másik motor hangja, hanem az enyém! :) Külön élvezet motorfékkel lassítani, ahogy csak hallgatom a dübörgést, ami alólam jön. Egyáltalán nem hangos, hanem kellemes hangerejű, mély dübörgés. Pont, mint az álmaimban.. :)

A piros lámpánál állva megszokásból rángattam még néha a gázt (MZ-nél hozzászokik az ember), itt viszont olyan bődületes nyerítés jön ki a kb 50 lóból, hogy csakúgy olvadozok közben (a környéken meg mindenki odanéz :)).

Magyarázat a címhez és a zenéhez: Útközben folyamatosan, végtelenítve ez, a fent lejátszható zene ment a fejemben... Egy sort a dalszövegből kiemelve:

"One fine day, we'll run away;
Don't you know that Rome wasn't built in a day"

Szabad asszociációban én máris arra gondoltam, hogy egy szép napon bizony együtt meghódítjuk Rómát! :) ... azt hiszem ez lesz a soron következő álom.. :)

Nos, az elmúlt 1-2 blogtalan hétben volt kérem minden (csak ugye blogírás nem, sajnos). Volt itt beteg barátnő ápolás, majd vele reptérre sietés, aztán ágynak dőlés és a HINI + Calici vírusokkal párban csatázás 4-5 napon át, miközben csak úgy peregtek el fölöttem a határidős feladatok deadline-jai...

Amikor végre kijöttem a betegségből, kezdődött a hétvégi fotós suli, amiről ódákat tudnék zengeni (arról, hogy mennyire más, hogy mennyire más az oktatók hozzáállása, és mennyivel érdekesebb még az is, ami elemeiben nem is annyira érdekel), de ódákat majd csak akkor zengek, ha túl vagyok valami mérföldkövön ott is. No, de a péntek és szombat ellövésével végképp buktam a határidős feladataimat, így nagyjából azóta mást se csinálok, csak azokat.. Közhír cikkek, hátlapok, plusz munkák, munkák és megint csak munkák, amikkel már készen kellett volna legyek egy hete..

Utálom mikor összeszaladnak a dolgok, mégis igaz ez életem szinte minden percére... Utálom, amikor leülök, és azt se tudom, mibe kezdjek, mert mindent csinálni kellene egyszerre, mégis szinte mindig pontosan ugyanígy vagyok. Egyszer olyan jó lenne kipróbálni milyen az, amikor annyit vállalok, amennyit jócskán a határidő előtt meg tudok csinálni, és határidő előtt már hátradőlve, asztalra tett lábbal nézek valami filmet...

Hab a tortán, hogy gépfejlesztés címén kiszórtam a gépemből az izmos, játékra való videokártyát, és tettem bele egy jóval kevésbé izmos, és régi, de kifejezetten 3D tervezőprogramokhoz idomítottat (nVidia Quadro FX 1000), ami gyönyörűségessen, igényessen összeomlasztotta a windows 7-est... Így most is csak a tartalék windows (XP) üzemel a gépen, és mentem, ami menthető az újratelepítéshez..

Egyedüli felüdülés az a tegnap megkötött biztosítási szerződés az új motoromra, amely az utolsó elintézendő napirendi pont volt az okmányiroda, és a nevemre írt forgalmi engedély kézhezvétele előtt... Alapvetően csak ezen boldogság tart vissza a megőrüléstől! De kéne már fotózni is egy kicsit!

« 2011. február 2011. április »