2011. április

Idén is olyan hirtelen jött ez a húsvét, mint ahogy tette ezt az utóbbi 5 évben... Nekem valahogy az egyetem jóvoltából minden húsvét az elhavazódásról, az időhiányról, a ZH-król és a házi leadásokról szól. Hiába, itt nincs tavaszi szünet, csak második ZH és leadási hullám, így pihenésről szó se lehet... Bár ennek ellenére egy Budapest-Eger, másnap egy Eger-Sirok-Recsk-Mátraderecske-Tarnalelesz-Szarvaskő-Eger, majd vissza Budapest gurulást belesűrítettem a dologba, hogy elkerüljem a becsavarodást.

Bár az elkerülés sikeressége még kérdéses, egy kis fotózással azért megpróbáltam mégjobban ráerősíteni a dologra. Ennek egyik eredménye a fotóblogomon látható, a másik pedig itt érkezik:

Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánok!

Na, és kicsit igazodva az aktuális hangulatomhoz, készült "szomorú nyuszis" fotó is a nap folyamán, jöjjön hát ez is:

Szomorú nyuszi. Azoknak, akik nem otthon, egyedül húsvétolnak.

Újabb 140 km röppent a Hondába, egy csodás hazaút során. Nem gondoltam volna, hogy naplementében ennyivel kellemesebb autópályán motorozni. Arról meg nem is beszélve, hogy vagy hozzászoktam a 140 km/órás szélhez, vagy pedig előző alkalommal szeles volt az idő ehhez képest, mert most egyáltalán nem zavart. Sőt, a hangos sistergést leszámítva még kellemes is volt, ahogy suhantam a sötétedésben (mint kés a vajban..)! :)

Ilyen hangulatban a csizma felvételétől (ahonnan még hátra volt a járgány felpakolása) egészen a megérkezésig alig telt el 1,5 óra a 140 km-es távon, viszont az annál jobb volt! Egy dolog van csak, ami rontja az összképet: az a borzasztó mennyiségű bogár, amit menet közben összeszedtem... A sisakom gyönyörű, tiszta volt induláskor, de megérkezéskor már alig láttam ki rajta, pedig még csak április van.. Mi lesz itt Júniusban?! Nem normális dolog ez így!

Az a helyzet, hogy piszkosul irigylem azokat az embereket, akik ha magánéletük talaján egy ingoványos részre érnek, akkor képesek a munkájukba menekülve átvészelni ezt az időszakot.

Ha ez nálam is működne, akkor talán mindhárom-négy "munkahelyemen" kaptam volna szép, piroscsillagos, sztahanovista kitüntetést, vagy legalább egy kis elismerést, lecseszés helyett. Bár ezek a lecseszések csak lájtos ejnyebejnyék voltak, azért mégis jól jelezték, hogy én inkább a barátok, bulik, és ismerkedések körébe menekülök. (Azt hiszem idevág így az is, hogy a "soha nem másnapos" embereket is irigylem ám! :D)

Kellemetlen, dolog, hogy ilyenkor, ilyen fejjel, a munka csak van, de nem halad. Ülök fölötte, nézegetem, piszkálgatom, ő is engem, de effektív haladás csak mérsékelten mutatható fel, a zűrös időszak pedig itt van a küszöbön. Nagy robajjal jönnek a hullámok, és készülnek összecsapni a fejem fölött, mi meg itt csak kóstolgatjuk egymást a munkákkal és az elcsúszott határidőkkel, miközben még a társasági élet folytatását kívánja a szervezet.....

Ezekkel, a címbeli szavakkal illette nem is olyan rég egyik cimbora ezt a blogot, ami annyira megtetszett, hogy már akkor megfogalmazódott bennem, hogy ezt nem hagyom szó nélkül. Most visszaolvasva, valóban igaz a kijelentés, és akármennyit is olvasok vissza, mindig is igaz lesz. "Már megint panaszkodsz?!", "megint csak a baj", hallgatom ezeket az utóbbi időben, és bevallom, részben ezen kijelentéseknek is köszönhető az utóbbi adáscsend.

Valóban sokszor nem tudok mást írni, csak azt ami rossz, ami fáj, amitől szabadulni akarok. Nem véletlen! Az örömöt megélem, a bánatot pedig kiadom. Előbbit megtartom magamnak, utóbbit ajándékba adom ... Nektek. Vagy itt, vagy egy fotó / fotó sorozat formájában, vagy pedig egy őrült motoros képében, akinek nincs más vágya, csak megszabadulni a bajoktól, gondoktól, legalább egy kis időre.

Épp így működik ez a blog is: gyakran akkor írok ide, amikor bajom van, az örömökről és sikerekről pedig elég, ha én és környezetem tudunk, hiszen attól nem akarok szabadulni.

Ha valaki ezen blog alapján ítél meg, rosszul teszi. Általában csak nevetek a bajokon (amiken csak lehet), és ha másnem, egy poénnal leszúrom. Ezen a helyen pedig a kivéreztetés történik. Lehet dobálózni azzal, hogy az egyik csak a felszín, a másik a valóság, de nem érdekel. Ahogy az sem, ha "bús férfi panaszai" lesz a blog címe ezentúl. Ez itt az én világom, az én grundom, az én birodalmam, azt írok ide, és úgy, ahogy akarok. Ha végig csak panaszkodok, és valaki ez alapján azt gondolja, hogy én éjjel-nappal csak a kispárnámat sírom tele, hát gondolja csak!

És, hogy miért írom most ezeket?
Elsősorban talán azért, mert bennem maradt rengeteg dolog, amit bárhogy próbálok, képtelen vagyok kiadni. Igen, már több, mint egy hónapja nem alszok éjszaka, hanem inkább megvárom, amíg lefordulva a székről kidőlök a fáradtságtól. Így nincsenek álmok, nincsenek elalvás előtti agy zakatolások, sem rámtörő emlékek. Napok, vagy talán már hetek óta minden este hétfő este, ami általában egy utálatos, búvalbaszott, rossz hangulatú este. Ez ellen pedig én mindent megteszek, hogy ne így legyen, de szabadulni tőle mégsem tudok.

Bennem maradtak a dolgok, mert nem tudtam, vagy talán inkább nem mertem kiírni magamból a kérdések és megjegyzések miatt... Tartok tőle, hogy belül ez után is megmarad, de talán most majd sikerül feltörni azokat a gátlásokat, amik útját állták a dolgoknak. Ha valaki meg nem bírná a ráömlő bút, hát, kéremszépen, akkor ne olvassa! :)

Viszont ha tehetem, mindig megtöröm majd egy kis motorozós élménybeszámolóval, egy kis túratervvel, egy kis útinaplóval. Eredetileg annak indult itt ez az egész, 2007-ben (atyaég, de rég!), és lesz is belőle nem kevés, rövidesen! ;)

Immáron egy hónapja, hogy életem egy gyökeres fordulattal a romantikus akció-vígjátékból egy vad, brazil szappanoperára váltott. Ez utóbbiból akár kasszasiker is lehetne, ha egyszer leírnám, de nem fogom.

Viszont ezt is csak azért írtam, hogy magyarázatot adjak az utóbbi időben bekövetkezett relatíve csendre. Próbálom túlélni a változás időszakát, próbálom a földről is felkelve megkeresni az új kerék vágását, de ez annyira leköti a szabadidőmet, hogy emiatt mindennel csúszok, amivel csak lehet, és sajnos azzal is, amivel csak NEM lehet. Szar egy időszak ez, pláne ha még a régi, pofáncsúszós korszak emlékei is felderengenek.

Viszont az én drága hondámmal tovább ismerkedve, ő (IS) próbál kisegíteni, amikor már az én igen jó barátaim (Köszönöm Nektek!!!), sőt már senki/semmi más nem tud. Így történt, hogy hétfőn gurultam egyet Visegrád felé, hogy ismerkedjek itt a környékbeli kanyarokkal, de eddig még nem találtam meg azt a kellemes utat, ami kárpótolhatna a Bükk messzeségéért. Kátyúból volt bőven, poros kanyarokról nem is beszélve, így csak mérsékelten sikerült megvalósítani a "gumid kopjon, ne a lelked" mottó által sugallt szemléletet.

Legszívesebben teletankolnám a gépet, és másnap reggel már a Horvát tenger partján lógatnám a lábam, ahonnan tovább menve csak akkor fordulnék vissza, ha már azt mondanám, hogy "elég!"... Kár, hogy ilyet nem lehet csakúgy! :)

Az előző post után ideje volt némi lazításnak, így szombaton egy kevéske érlelt/párolt nedű és párszázad magammal nekivágtunk Szárligetnek, a XXX. Közlekkari napok alkalmából megrendezésre került Karinapos Túrának (mint minden évben). Nos, gyönyörű időnk volt, ami jól megalapozta a hangulatot (a nedűkről nem is beszélve), így aztán kiválóan sikerült a túra. Erről sokat nem is írok, mert csak átélni lehet, olvasni róla fölösleges (bár talán ezek a képek segíthetnek a hangulat átérzésében).

A túrán egy kicsit elfáradtam, így az előző napokra egy lapáttal rátéve, sikerült közel egyben 16 órát aludnom. Vasárnap így kellemesen kipihenve vehettem meg életem első motoros autópálya matricáját az én hondámra, hogy hazamotorozzak vele (most először), a gyorsaság és biztonság érdekében az autópályán (ha már feleannyiba kerül, mint autóra..).

Így sikerült végre tartósan is kipróbálni a gépezetet, és csak úgy könnyeztem, amikor kényelmesen tartva a 130-at robogtam hazafele. Könnyeztem az örömtől, nameg a szélzajtól + kapaszkodástól is, ugyanis be kell látnom, hogy az állfelhajtós sisak nem éppen a legjobb aerodinamikájú, valamint hogy 130-nál igenis számít a szélvédelem. Apróság, de számít, úgyhogy egy icipicivel előrébb került a fontossági listán a plexi beszerzése.

A gép eszméletlenül muzsikál! Igazából teljesen mindegy neki, hogy 130-cal, vagy 70-cal megy az ember, ugyanúgy gyorsul, ha nagy gázt húznak neki. :) Meglehetősen tetszetős, és az is, amilyen hamar hazaértem Egerbe. Az igazi élvezet viszont csak ez után következett: az ebéd, és ami utána volt: bükki kanyargás apummal. Végre megmutathattam az én NTV-mnek, milyen is az ország legjobb motoros útja (Felsőtárkány - Lillafüred -> Több motorossal találkozni ott, mint autóssal. Kell ennél jobb bizonyíték??)

Igazi élvezet volt apum mögött motorozni. Így kedvemre ismerkedhettem a honda képességeivel, azaz míg apum az MZ-vel élvezkedett, addig én ugyanazokat a kanyarokat, ugyanazzal a sebességgel, de szűkebb íven véve gyakoroltam, hogy mikre is képes a gép. Egyértelmű, hogy az MZ-hez képest van bőven tartalék, de 1-2 megcsúszás után azért éreztem, hogy kell még sok ilyen ismerkedés, mire megtalálom az MZ-nél már jól ismert határt.

Hazaérve szinte rögtön útnak is indultam, hogy Budapestre még időben érjek ahhoz, hogy le ne maradjak az esti buliról (Karinapok - hajtányverseny). Visszafele se volt panasz a gépre, egyedül csak rám, amiért Szentendre felé (nővéreméket útba ejtve) rossz helyen tértem le az M3-asről, és beugrottam a Gödöllőnél kitett M0-ás táblának. Nos, Ti ne tegyétek, ugyanis +30 km kitérőt jelent. Szentendre felé épp ellenkező irányú az a lehajtó...

A szentendrei dupla kitérő után hazaérve a napi megtett táv több, mint 400 km-re rúgott, kb 4-5 órányi motorozás után, így egy nap alatt sikerült megduplázni az eddig távot. Ezen táv után is azt mondom, hogy közel ugyanolyan kényelmes a gép, mint az MZ, bár a szél némileg jobban lefárasztott... :)
Legközelebbi hazamenetelkor viszont rendbe rakom az én régi, hűséges paripámat, és újra megjáratom az MZ-t!

Nos, az elmúlt pár napban ismét láthattam két napfelkeltét (ha csak átvitt értelemben is), hála legjobban szeretett tanszékemnek. Kézzel rajzolás ugyebár, nem is részletezném, mert csak jól felbosszant.

Ördögműve, sic!

Nem mondom, ha kicsit jobb hatásfokkal dolgozok rajta korábban, a hétvégén, akkor talán nem kellett volna a végén egy kb 15 órás, szünet nélküli hajrát nyomni (egy alvásnyi szünettel az azt megelőző hajrá után), de.... de nem ment a koncentrált munka, ez van.

Kellett a határidő súlyos közelsége, fenyegetése, és egy most először sikeres ZH sikerélménye is ahhoz, hogy képes legyek erre a hajrára... Szerettem volna erről is egy "show"-t tartani itt a blogon, de az a helyzet, hogy a hajrá java részén rajzasztal fölött görnyedtem, és onnan csak a telefonommal van magamnak megengedve a netezés. Androidról pedig még nem sikerült megoldani a (free)blogolást (valaki tud rá megoldást??), így végül facebookra irkáltam, és töltögettem fel képeket. Jöjjön most így utólag (az írásos emlékek kedvéért :) ):

Kezdődött az egész kedd este, ezzel a bejegyzéssel: "Literes fekete tea, hangos zene, 20 darab előnyomtatott, keretezett üres lap, és az egész éjszaka előttem, hogy elkészüljön a Járműterv TF dokumentáció... Így mulat a KSK-s (gépész)!"

Ekkor a kitartás csak mérsékelt volt, utálok dokumentációt csinálni, így olykor-olykor egy kis fotózgatással, képek utómunkájával szakítottam meg a doksi gyártást, amit csak reggel fél7-kor adtam fel. Reggel persze újabb EPIC FAIL: a telefonom lemerült, ugyanis a töltő másik vége ismételten nem volt bedugva... Így sikerült 5,5 órát is aludnom, majd estére már így álltunk:

"19 oldalnyi számítással, és egy nappal arrébb... A buli egy kellemes rajzolással folytatódik, és reggelig meg sem áll! Jííííhááááá! ... nyitok is egy bort hozzá :)"

Bor végül nem nyílt, de a hangulat így is megvolt: hangos zene, rajzasztal, literes fekete tea, és pár rottring.. Rég csináltam már ilyet (rajzasztalon rajzolás), sőt, ezzel a vateráról occsóé' vásárolt mobil rajtasztallal eddig még nem is. (A sikere mondjuk csak részleges)

Reggelig nem volt megállás, csak nagy ritkán egy facebookra írás erejéig tartottam szünetet. Kaja szünet se kellett (éhségre nem volt idő), alvás eszembe se jutott, így nem volt, mi hátráltasson. Reggel fél 8-kor aztán egy érdekes felfedezés:

"Ilyenkor rajonni, hogy a teteljegyzeknek nem hagytam helyet, ...hat... SZOPAS!Papiron ugyebar nincs athelyezes..."

Végülis külön lapra írt tételjegyzék sem akkor a baj, így ezt az apró FAILt még el is néztem magamnak. Befejezve a rajzot, még pár apró finomsimítás kellett a dokumentációra, és amint azzal készen lettem, rohantam is be az egyetemre. Se kaja, se pihenés, csak futás. Az itt következő FAIL viszont megint díjnyertes: Éppen beértem órakezdésre (10.15), amikor Takival találkoztam, és felhívta a figyelmemet, hogy most neki lesz gyakorlata, az enyém pedig 2 órával később, délben kezdődik.

Azt hiszem a kész átverés áldozatainak arckifejezését megszégyenítő szem-elkerekedést produkáltam ezen információ hallatán, majd némi nyerítve röhögéssel könyveltem el a nap újabb EPIC FAILjét... "2. szabály: Humor - Őrizd meg a humorérzékedet, főleg, ha saját magadról van szó, ez mindennél többet ad!"

Leadás után ráadásul volt még egy kisfeladat is (tulajdonképpen segédleteket használós kis ZH), majd pár órával később kezdődött volna még egy Hőág ZH is, ha nem mondja azt a szervezet, hogy elég volt... Már a kisfeladat közben is kerülgetett egy furcsa rosszullét, ami a hazaérkezve egy ágyba ájulással végződött, és egészen estig nem volt az a légkalapács/építkezési zaj, ami fel tudott volna ébreszteni...

Az eltorzult, és megnyúlt (csütörtöki) nap végére még egy házikészítés várt rám, újabb kézi rajz: egy iniciálé lemásolása a fotós képzésen belüli betűrajz órámra (mégegy éjszakázás, rajzolás idáig - 3:30). Ezzel kapcsolatos facebookos irományommal zárom ezt a postot:

"..Amikor nem tudod abbahagyni a kézzel rajzolást... (elkezdesz Betűrajz házit csinálni.. :) )"

« 2011. március 2011. május »