2011. július

Furcsa dolog, amikor az ember számba veszi egykori álmait, és azt veszi észre, hogy egyre több mellett van pipa. Szerencsére én az a fajta álmodozó vagyok, akinek mindig van készleten az álmaiból dögivel, ráadásul ezeket lehetőleg a földön is tartom, és inkább csak olyan álmokat dédelgetek, amik talán nem okoznak csalódást.

Ilyen álmom volt például az én hondám, mely évekig 'az álommotor' néven volt emlegetve, de az is, hogy egy komoly, és hasznos szakdolgozatot írjak, egy komoly vállalatnál, de épp így volt az álmom egy tükörreflexes fényképezőgép is 2009-ben, vagy még 2007 előtt, az egy kicsit őrült, egy kicsit világgámenős motoros túra is, amiből aztán a Horvát, majd az idei túrám lett.

Most, a munka világában ismét megvalósulni látszik egy örök álmom: azt csinálni, amit legjobban szeretek: alkotni. Az, ha kreativitásom is beleadhatom, az már csak ínycsiklandóan finom hab a mesés tortán.
Látom körvonalazódni, a "nagy álmom" megvalósulásához vezető utat, mely csak vázlatosan: valami komoly, jelentős dolgog letétele az asztalra. Fotózás terén is a közelmúltban, Robert Capa könyvének végére érve állt össze bennem egy távlati vágy, egy talán elérhető cél, amiért tenni érdemes.

Így, hogy kirajzolódtak bennem a hosszú távú álmaim, már van miért mindent kibírni, van miért minden nap 6kor kelni, és van miértje az egyetem befejezésével járó kínlódásnak, a megalázások elviselésének, és az utolsó nagy küzdelemnek. Ugyanakkor ezek nem kőtáblába vésett érvényűek, sokkal inkább jelenlegi helyzetem "dejó lenne, ha" kezdetű mondatainak jól átgondolt, és mérlegelt gyűjteménye, az elérésükhöz szükséges út térképével kiegészülve. Viszont ha a sors úgy hozza, kész vagyok változtatni rajtuk, és új célokat keresve idomulni.

Most úgy érzem minden munkanap egy-egy újabb mérföldkő az imént említett úton. Jelenleg (így, a HÉV-en hazafelé..) inkább csak olyan kérdések tolonganak, hogy mi lesz, ha elérem, mi lesz, ha már a közeljövőben megvalósul, és mi lesz utána?! Ezek ugyan épp csak egy pillanatra, de alaposan elnyomták az állandó jellegű egyensúlykeresési problémámat a munka/barátnő/egyetem/fotós suli/motorozás/fotózás/közösségi élet/blogok/stb. között. Az ugyanis még mindig nincs meg…

A napi 4 órányi szabadidő beosztása ennyi hobbival, baráti körrel, és tennivalóval nehezebb feladat, mint hittem, és egyelőre még keresem azt a bizonyos egyensúlyt, ami megoldja a dolgokat. Egy biztos: a napi 3 órányi utazás csak regények olvasásakor bizonyul kiválónak, áramlástant olvasva már egészen másként telnek a reggeli oda, és a délutáni hazafelé utak...

Viszont a mai napon egy nagy ön-adósságomat törlesztettem: Elkészültem a Világgá menés 2011 képeinek utómunkájával! Vágás, forgatás, kontraszt és fényerő állítás, fehéregyensúly állítás mind a 281 publikált fotón végbement, a köztük lévő 7 darab panoráma képről már nem is beszélve! :) (Hozva egy átlagos 40%-os fotó-arányt (publikált fotók / összes expó))

Idővel a Világgá menés 2011 bejegyzéseibe is bele-bele fűzöm a képeket, de ez még váratni fog magára egy darabig. Addig is beszéljenek helyettem a képek. Következő projekt a fotóblog feltámasztása lesz, sok-sok, eddig a gépemen rejtegetett fotóval.. :)

Összes fotó: 2011_06_25-07_03-Világgá Menés 2011

Aláfestő zene (ajánlott):

Új, munka világával töltött életem elhozta végre a változás szelét, ami most még kissé viharos erővel dobál jobbra-balra, de érzem, hogy ez kellett. Még egy kis vihar után elcsendesülve, kitisztulva talán jobb lesz ez, mint valaha.

Például végre van alkalmam olvasni. A tömegközlekedéssel töltött napi mintegy 3 órám tökéletes idő arra, hogy könyvbe és zenébe burkolózva végre kielégíthessem ezirányú, évek óta jelenlévő hiányomat. Odafelé villamoson olvasás után a HÉVre felszállva elolvasom a friss híreket a Metropolból, majd könyvvel folytatom, ebédet hírekkel és blogokkal kísérek, majd munka után hazafelé ismét könyv, egészen az itthoni bejárati ajtóig...

Kezdésnek Dan Millman kalauzolt A Békés Harcos útján, amely úton sok dologgal vitatkoztam, sok dolgot nem fogadtam el, ám még többet kicsit a magamévá is tettem. A Békés Harcos útja c. könyvet tudom ajánlani mindenkinek, aki nyitott kicsit a spirituális dolgokra, és esetleg változás előtt állva érdeklik az új gondolatok. Így voltam én is, és bár úgy érzem, hogy a film után kicsit csalódás volt a könyv, mégis azt mondom, hogy több lettem tőle.

Erre a "több lettem tőle" érzésre vágytam már jó ideje, és ezért gyűjtögettem össze évek során pár könyvet "mindenképp elolvasni" címkével. Most ugyan már a második héten a második könyvnél tartok, mégis tudom, hogy nem tart ez az állapot örökké. Sajnos egy óriási epic FAILemből kifolyólag van még egy nagy tartozásom az egyetemnek, melyet mások csak "áramlástannak", én pedig a kötelező "lehetetlen"-nek hívok... Kötelező, és lehetetlen is egyszerre, éppen ezért most már sikerülnie is kell, ami minden valószínűség szerint augusztus végén, egy halasztott pótvizsgán be is fog következni. Ez lesz az az alkalom, ami vagy sikerül, vagy végleg elbukok. (lelkileg legalábbis)

Most, a második hetem utolsó napjához közeledve, érezve az áramlástan egyre közeledő súlyát, minden reggel háborúban megyek, és minden délután háborúban jövök. Süvítenek a fejem fölött elhúzó golyók, repeszek, és gránátok, miközben Robert Capa, híres haditudósító; kiváló, magyar fényképész "Kissé elmosódva" című könyvét olvasom, amit a második világháború tudósításairól írt, tökéletes Rejtő Jenő stílusban. Egyszerre mulatságos, vicces, megrázó, elgondolkodtató, tanulságos és fotós (nem csak a benne szereplő >100 fotóból eredően).

Eddig ez a két könyv képes volt annyira lekötni, hogy épp csak addig nézzek fel a sorok közül, amíg a HÉV vagy a villamos lépcsőit mászom. Ez indulásomtól egészen a munkahelyem ajtajáig, vagy az itthoni ajtó zárkattanásáig így is szokott maradni. Jó lenne azt hinni, hogy ez az áramlástan jegyzettel is így lesz majd......

Egyelőre a napi 11 órányi munka miatt eltöltött idő tényét szoknom kell, mert bár mindig azt csinálom munka estefelé, amit szeretnék, de azt még eddig nem sikerült megszokni, hogy a "munka után" mindösszesen 4 órából áll, ha ki is akarom aludni magam... 4 órát pedig szigorúbban kellene beosztani, ha mindenre akarok időt szakítani. Ez most az új lecke, az új szél, ami a változást hozza, aminek szárnyán repülve talán sikerül megtalálni azt az egyensúlyt, amit jópár éve egy felsőoktatási jelentkezési lappal elvesztettem...

(Egy hangulat fotó a szabadságot jelentő "Világgá menésemről", a muraui kemping melletti tóról, hajnali 6 órakor)

Hazaérkezésem óta egy új életbe csöppentem, egy afféle nagybetűs, igazi életbe. Minden nap 6kor keles, 7kor indulás, 8.20kor munkába érkezés, 8 óra munka, este otthon pedig no házi, no jegyzőkönyv, vagy ZHra készülés, csak pihenés, és hobbikkal/egyéb tennivalókkal foglalkozás.

Nem mondom, nekem, az éjszakai baglyok baglyának szokni kell még ezt a korán fekvés - korán kelés, sok utazás kombót, de az utóbbi egy hét elég jól szoktatott  ehhez az új életmódhoz.

Most még ráadásul fotós (utómunka) feladatok is sürgősnek címkézve vártak rám, nem is beszélve a cimborákkal történő sörözések pótlásáról. Kicsit fáradtabban is viseltem a dolgot, de szinte biztos vagyok benne, hogy ez csak jobb lehet. A munka világa végre egy olyan rendszerességet hozott be az életembe, amire mindig is vágytam, és ami sohasem adódhatott az egyetem mellett. Ez a rendszeresség az, ami talán helyre tesz mindent: time managementet, energiaszintet, hatásosságot, stb...

Ahogy ez a változás beköszöntött, így tervezek változtatni azokon a dolgokon, amiken kell, de az egyetem miatt nem tettem. Itt az ideje valóban egészségesen táplálkozni (és az étkeket nem elsősorban az áruk, hanem egészségességük alapján megválasztani), és itt az ideje egészségesebben élni is, rendszeres mozgással.
Itt, most a második hét első reggelébe HÉVezve még könnyen beszélek, majd este, amikor a tennivalók (ügyintézés, fotók feltöltése, MZs Tátra túra szervezése, stb..) nyakamba szakad, akkor kell majd okosnak lennem..

Először számokban, az utolsó nap: 660 km,
Össz kilométer: 2629 km
Fogyasztás: 5,5 l / 100 km
Motoron töltött idő: ~11 óra

(Rövidesen sok-sok hasonlóan kellemes képpel bővülnek a korábbi posztok!!)

.. és szóban: Ez is elérkezett végül, és reggel szigorúan 7-kor kelve neki kezdtünk sátrunk bontásának, és a motorok felmálházásának. Az előző este szívünkbe zárt drága, német szomszédságunktól (benne a kedvenc "nyerítős nénivel") egy kellemes gázfröccsel vettünk búcsút fél 9-kor, aminek reméljük pont annyira örültek ők, mint amennyire mi örültünk a folyamatos nyerítve nevetésüknek hajnali fél 1-ig. :)
A reggelt viszont mégsem ez, hanem a "hazamegyünk" tudat határozta meg. Jó is volt (még egy jó kis motorozás, aztán ágyban alvás), meg nem is...
Zsomborral úgy voltunk vele, hogy még egy hét májkrémkonzerven, sátorban élve abszolúte elviselhető lenne, akár tengerparton heverve, akár járva a hegyi szerpentineket, de sajnos egyikünk se tehette meg, hogy tovább marad..

Kicsekkolás után (túl a "mennyiiii?" kérdéseken, a végösszeget hallva) rábíztunk magunkat a kicsit szeszélyes GPS-re, hogy keresztülhozzon minket az Isztria hegyein, hogy aztán Fiuménél búcsútintve a tengernek hazafelé vegyük az irányt. Ezúttal a földutak kimaradtak, helyette kellemes hegyi szerpentineket tartogatott számunkra az út, amint felkapaszkodtunk az Isztria legmagasabb hegyének hágójára (Ucka).
Nem éppen egy alpokos szerpentinezés volt ez, mivel az út minősége, és a temérdek értelmetlen sebesség korlátozás (túl sok 30-as és 40-es táblát gyártottak szerintem) nem tették lehetővé a dobozokig döntögetést, ez utóbbiról pedig már nem is beszélve. Sokszor éreztem úgy, hogy már kishíján karcolja a földet az oldaldoboz, de szerencsére mindig megúsztam.
Ezen az útszakaszon inkább a látvány, azaz a tenger látványa a távolban volt az érdekes, nameg az, ahogy aztán Icicinél a város tetejéből a tengerpartig ereszkedtünk, nameg aztán ahogy az opátikai villák között motorozva valami tengerparti fotó helyet kerestünk. Ilyet végül csak Fiumében (Rijeka) találtunk, ahol a fenti kép is készült, és ahol utolsó esélyt adva a dolognak, végre sikerült ilyen fotót is csinálnunk.

Itt még egy jót tízóraiztunk, a szokásos májkrémes zsömle formájában, majd átvergődve a városon Karlovac felé vettük az irányt, ismét hegyi utakat választva. Hol az autópálya mellett, hol alatta, hol pedig fölötte haladtunk, és mindig azt éreztem, hogy a temérdek 30-as és 40-es táblának két célja van csupán: 1) A turisták megkopasztása büntetésekkel, 2) A turisták fizetős autópályára terelése. Már csak azért is, mert a 40-es táblánál 60-al haladva majd lelöknek az útról a helyiek...

Karlovac után még volt bőven hátra, és innentől már autópályán folytattuk utunkat. Előre megnézve tudtuk, hogy mit vállalunk, azaz félre tettünk 31 kunát az, és végül pontosan ennyibe is került.
110-120-as tempót tartva a Honda alaposan megterhelve sajnos jó étvággyal fogyasztotta az olcsó(bb) horvát benzint, de jönni kellett, hogy ne késő este érjünk haza.
A határátkelőnél aztán még egy jót konzerv-ebédeltünk, miközben telefonálgattunk egy sort hazai hálózatról. Vicces volt a dologban, hogy a határon lévő pénzváltó két kitett, kényelmes székét, és asztalát "kértük kölcsön" ebédünk elfogyasztására, de amikor ezt jóváhagyta a nénike, még biztosan nem számított arra, hogy a következő pillanatban egy gázfőzőt, és konzerveket csapunk ki az asztalára.. :) Volt meglepetés.

Ekkor már pontosan tudtuk, hogy Budapesten rossz idő vár minket, és kezdtünk a tengerparti napsütéses időhöz alkalmazkodó ruházatunkat vastagítani, ahogy borult be fölöttünk az ég. Pár kilométerrel arrébb aztán az esőruhát is felvettük, biztos, ami biztos alapon, majd Budapest előtt megjött az ok is: folyamatos esőben tettük meg az utolsó 70-80 kilométert. Nem mondom, hogy hiányzott, de legalább a túra végére hagytuk a felszerelésünk masszív esőpróbáját, amit tökéletesen kiállt! Nem lettünk vizesek (az esőruha alatt), és egyik doboz, vagy csomag sem ázott be! :)

Végül ugyan rossz időben, de ezt leszámítva szinte végig ragyogó napsütésben tölthettük ezt a villággámenős 9 napot, ami felejthetetlen élmények sorával gazdagította motoros tapasztalatainkat. Hazaérve mindannyian jól belecsöppentünk a munka világába, ez a poszt ezért is váratott magára ilyen sokat..
Rövidesen képekkel gazdagítom az előző bejegyzéseket, nameg valamivel olvashatóbbá is teszem őket (ékezetek), és még várható egy elszámoló poszt is, amiben a büdzsé alakulását elemzem egy kicsit. Stay Tuned! :)

Eloszor szamokban: 127 km
Eddigi ossz km: 1850 km
.. es szoban: Pihenonap ide vagy oda, csak nem birtuk ki, hogy
motorozzunk ma egy kicsit.. Reggel ebreszto nelkul keltunk, amikor
sikerult, majd szinte ures hatso dobozokat felpakolva beroffentettuk a
motorokat. - azaz csak roffentettuk volna, ha az enyemet nem kellett
volna betolni. Lemerult az akksija a folyamatos telefontoltesek, es
esti vilagitas miatt.. Igy csak egy kis musor utan indultunk el.
Uticelunk a kornyek egyik talan legjobb boraszatanak meglatogtasa
volt, azaz Momjanban Kozlovicekat latogattuk meg. Kivalo boraik
vannak, amikbol az egyik Kozlovic rogton meg is kinalt minket, igy
igazi kikopos borkostolast ejtettunk meg.
Odafele Zsombor GPSe ismet vicces kedveben volt, es hozott minket par
kilometeren at mindenfele foldutakon (amikre azt hitte, hogy rendes
ut). Utana aztan korigaltunk, es szep, hegyi szerpentineken vitt
minket az ut. Egy baj volt veluk, ez pedig a csuszos feher beton, amit
itt-ott felmarnak, hogy jobban tapadjon, majd kitesznek egy
ertelmetlen 30as tablat, a biztonsag kedveert.
Utkozben meg megalltunk egyet wifizni is, igy eltoltottem jo sok kepet
ismet a http://kepek.grafur.hu cimre!
Hazafele meg megneztuk Porec belvarosat, korbesetaltuk egy-egy
pizzaszelettel, jahtok melltt meg wifiztunk is egyet, majd a satorhoz
visszaerve csendespiheno: alvas, olvasas, csobbanas...
Hatra van meg egy sorozos naplmente nezes, aztan reggel korankeles, es
irany haza, 700 km, egyben!

Eloszor szamokban: 0 km
Eddigi osszes kilometer: 1763 km
..es szoban: Ma hajnalban esore ebredtunk, csak nem usztuk meg a sator
esoprobajat (kivaloan helytallt). Reggelre viszont szep napsuteses
idonk volt, es egy jot gyonyorkodhettunk a tenger latvanyan, a
satorban fekve.
Mire felkeltunk, es osszekaptuk magunkat, addigra kicsit beborult, igy
tengerben csobbanas helyett konyvolvasassal kezdtuk a napot. Ezzel
nagyabol le is irtam az egesz napot, hiszen pihentunk... :)
Kellemes, meleg a tenger, es az a par kis eso napkozben sem hutotte
le, igy ket es kozott csobbanhattunk egyet-egyet. A tobbi idoben a
nemet rap zenei mufaj kialosagaival ismerkedhettunk meg, draga, ifju
szomszedaink jovoltabol. Legalabb annyira jo, mint a francia rap!
A kemping egyebkent hivatalosan negy csillagos, viszont ha ez tenyleg
annyi, akkor a muraui kempingnek legalabb 6 csillagosnak kell lennie.
Ossze nem hasonlithato a ketto, de vegulis tengerparton vagyunk, egy
szavam sem lehet, ez ilyen... Holnap meg piheno, valamint wifi es
beszerzo ut, aztan vsarnap haza a magyar valosagba!

« 2011. június 2011. augusztus »