Hónap szerinti archívum: május 2008


Adtunk a babonáknak

Érdekesen ébredtem ma.. Anyum aggódó arccal ébresztett reggel, és mondta, hogy rossz rémálma volt, amiben én lezuhantam valahonnan, arccal föld felé és ott feküdtem a földön… Aztán vettem észre, hogy le vagyok izzadva, belegondoltam mit is álmodtam: Motoroztam álmomban. (ritkán van ilyen) Egy merész, de bevállalható előzés során azonban a szembejövőknél is elkezdtek előzni, aztán csatt, repültem, és arccal a föld felé értem földet. Érdekes, hogy átéltem a baleset minden részét, a kórházat, és a halált is. Furcsa volt, és még szerencse, hogy anyum felébresztett, mert nem tudom mi jöhetett volna még.
Ráadásul éppen ma/holnap akarnék Budapestre menni motorral, mert végre már van hova tenni, és mert jó idő van, vizsga után pedig lehetne futni egy kört.. De hát ugye ezek után kissé necces. No, de azért a szikrázó napsütésnek és a 20 foknak nem tudtam ellenálni, lementem hát a vashoz. 

Egy apró kört csak megyünk, gép kitol, lássuk: Első két rúgás semmi, de 2 héttel ezelőtt mozgattam meg, nem csoda hát, hogy nehezen indul, még harmadikra sem. Negyedik rúgás, ilyenkor már indulni szokott. Nembaj, ez az ötödik még belefér, sőt tulajdonképpen ez a hatodik és hetedik sem gond. Nyolcadik leírható annak hogy 2 hete az Eged hegyen voltunk, emiatt lehet haragszik, így érthető a kilencedik, a tizedik, és a tizenegyedik. Tizenkeddetiknél már izzadunk, tizenharmadiknál szentségelünk, tizennegyediknél meg … itt valami baj van… Gyertya ki, megpucol, visszatesz, semmi. hmm.. Ez karbi gond lesz, de neki nem állok most karbit pucolni. Kap hát egy kis benzint a hengerbe, egy kis vákum majd kitisztítja a karbit! Beindul, de bizonytalanul jár, fuldoklik, leáll. Furcsa… A babonás énem ilyenkor most azt mondaná, hogy ez most jel, hiszen mindig simán indul, miért éppen csak most nem. A motoros énem meg töltött még egy kis benzint a hengerbe, és az ottlakók örömére következett egy félperces nyélgáz, 7-8000es fordulaton. Hehejj, hát még szép, hogy rendbejött, kitisztult, szépen jár, indulás! 🙂

25-ös út (nem most készült kép!)Szarvaskő (nem most készült kép!)

Híján voltam már ekkor az időnek, így csak egy kicsit szaladtam Szarvaskőnek, és Egercsehinek. Legszebb vidékek ezek: álom kanyarok, zöldellő dombok, tökéletes minőségű út, és most éppen kis forgalom. Állítom, hogy ez a 25-ös út simán benne lehet a Magyarországi legjobb motoros utak toplistájában, sőt előkelő helye lehet a 24-es út, és a Lillafüred-Felsőtárkány (felújított!) úttal karöltve. Ez mind-mind az Eger környéki utak. (most mondjam, hogy imádok itt élni, vagy ezt lehet ennyiből tudni?! 🙂 )
Viszont mégsem mertem peremig dönteni a motort, sőt kifejezetten beszari módon mentem végig, túlfékezve minden kanyarban. Minden kanyar, és apró kavicskiszóródás (nemsok) láttán azonnal előttem volt az álmomban átélt képek, és jóformán pánikoltam…… Röhejes, hogy mikre képes az emberi elme, viszont jól kicsesztem a babonákkal, mert nem estem el, nem baleseteztem, és mivel anyum megtiltotta, hogy motorral menjek most Budapestre, ezért már nem is fogok! beeeeeee!


Májkroszoft

Vicces dolog: Frissen feltelepített jogtiszta Windows XP SP2. Mit csinál ugye ilyenkor a jó ember?! Frissít! Ha már jogtiszta, had szedje a legújabb frissítéseket. Ezért rögtön a telepítés befejezése, és az első újraindítás után szépen beírom a kekszplórerbe, hogy microsoft.com, és … és már ki is fagyott a friss és ropogós windows XP SP2……. Épp csak befejezte a telepítést, és máris kifagyott a microsoft.com-tól. Ez egy már réginek mondható, bejáratott, elvileg jól működő oprendszer. Ezek után valaha is adnék ki pénzt a Vistáért?! Kétlem…

Gratula májkroszoft, gratula!


Izomláz 4

Ez az új hétköznapi-biciklimánia kezdi megtenni a hatását. Ma már nem lihegtem/törölgettem az izzadtságcseppeket egy egyetemről-hazaszaladás után, és a biciklire visszaszállás sem jelentett kínszenvedést, amint ránehezedtem a bicikli ülésre (*nem fáj már tőle a seggem).
A zsír új V-fékeknek és fékkaroknak köszönhetően pedig még meg is tudok állni. Tiszta újdonság. Az előző fékkel jóformán lehetetlen volt normális féktávokon belül megállni, most pedig…. most pedig már csak el kéne tudni indulni. 🙂 … a nyeregcső egy kissé be van rohadva, így még mindig az "ultramagas" üzemmódban van az ülés. De legalább belátok még a buszokba is.
A fékek pedig rögtön megszerzésük másnapján életet mentettek, amikor a Lágymányosi utcából egy autós újraélrtelmezte a kreszt, és tudatában alkotott egy "állj, elsőbbségadás – kivéve biciklis!" táblát… Motoron nyomtam volna neki egy akkora dudát, hogy hazáig cseng a füle! A mozdulat most is megvolt, már csak a duda kellett volna hozzá. Így viszont nyomtam a helyét, megszokásból. … Hajókürt kell ide!
Amúgy a hétköznapi bicajozás dolgomat folyamatosan szabotálja az időjárás… Eddig rengetegszer megtörtént már, hogy indultam volna bicajjal, éppen ki volt számolva az idő, erre elkezdett szakadni az eső. Najó, ajtóból bicaj visszavisz, lezár, elindulok gyalog, és az első utcasarkon már el is állt. Mindig csak addig esik, amíg elindulnék. Ma gondoltam jól kitolok vele, és akkoris elindulok. Így sikerült lemosni végre a bicajt, és kissé magamat is míg megérkeztem ZHra. Nem állt el a rohadék!

 


Felmentem a hegyre 4

Én is. Akárcsak Kaufman barátom pár nappal ezelőtt, valszeg ugyanerre a hegyre. Annyi különbséggel, hogy én egy motorizált kétkerekűvel, de mostmár biztos, hogy a TZvel utoljára másztam meg A hegyA hegyet…



Az egyszer tuti, hogy kemény terep még gyalog is, motorral meg egyenesen gyilkos. Jó, persze valszeg krosszmotorral nem okoz sok izgalmat, de egy 170 kilós, aszfalt gumis, 21 lóerős túragéppel jelentett némi kihívást. No, mondjuk ha tudtam volna, hogy mekkorát, akkor neki sem indulok.. Végülis utólag nem bánom, ugyanis naplementét mentünk fel nézni, apummal és a frissen felújított csilli-villi motorjával. A hegy már az első párszáz méteren kimutatta a foga fehérjét egy hepe-hupás nyomvájús-vízmosásos jóómeredek földúton. Tetején meg is álltunk fotózni, és motort pihentetni, ekkor apum azt mondta, hogy ennél már nem lesz durvább.

Összes kép meglesése

Aztán tovább indulva bebizonyosodott, hogy apum már bizony nagyon régen volt fent az Eged hegyen, és azóta már kővel szórták fel az utat. Kővel… Vagy inkább félszilákkal… Az utat… Valszeg valami olyasmi céllal, hogy ha még lehetett kicsit is közlekedni, mostmáraztán végképp ne lehessen. Bár egy jófajta lánctalpas járgánnyal talán (>T72) észre se vettem volna őket. Így viszont felfelemenet végig csapkodta a kezemben a kormányt, alig győztem visszafogni az olykor 20-30 centikkel arrébbdobott elsőkereket (már amikor földhöz ért), a hátsóval meg annyit riszáltam, hogy egy kiadós tánc után se fáradt el ennyire a hátam… Én szívemszerint a felénél visszafordultam volna, de apum lelkesen (és kipörögve) ment felfele, hát követtem. Végig csak az járt a fejemben, hogy mi lesz itt lefelejövet, te jó ég!




Fent aztán kicsit kárpótolva lettem. Rég jártam én is itt, és naplementében eddig talán még sosem. Az biztos, hogy ez változni fog, mert nagyon megfogott a látvány! Gyönyörűűű! Viszont nem volt idő tartósan kigyönyörködni magunkat, hiszen mindjárt sötétedett is, és le kellett menni a hegyről. Lehetőleg a két keréken gurulva, nem pedig háton… Féltem.
Volt már olyan élményem, amikor a 170 kiló alatt mindkét kerék csúszott, azaz sodródott a guruló köveken lefelé, ezért volt ez a nagy aggodalom… Nem akartam újra ezt érezni. Eleinte egyesben, motorfékkel, de aztán már annyira lassan gurultunk a kövekkel lefele, hogy inkább üresben, hátsófékkel. Ha csak hozzáértem az elsőfékhez, azonnal kicsúszott. Óvatosan kellett.
Egy kő jobbról, egy kő balról, közben a kezemet betámasztva próbáltam a kormányt mereven tartani. Egy kis csúszás, de megfogtuk, no para… A kövekkel folytatott nagy küzdelemből felnézve egyszercsak apumat látom elfeküdni az újjá varázsolt motorral. Hoppá! Gyors mentés után kiderül, hogy csak egy pofátlan kő, aki 30 helyett 40 centivel dobta arrébb a motor elejét, és az már sok volt, szerencsére semmi baj nem történt egy indexet leszámítva.


Az ijedtségre való tekintettel még elmentünk egy jót éjszakai motorozni Demjénbe egy ismerőshöz, így újra száguldozhattam egy álomjót az új egerszalóki úton. Ezzel a kis éjjeli száguldással le is zártam magamban a krosszmotorozás kérdését… Ez az én világom, nem a terep, így maradok is inkább az aszfalton, az tuti!