Ez az új hétköznapi-biciklimánia kezdi megtenni a hatását. Ma már nem lihegtem/törölgettem az izzadtságcseppeket egy egyetemről-hazaszaladás után, és a biciklire visszaszállás sem jelentett kínszenvedést, amint ránehezedtem a bicikli ülésre (*nem fáj már tőle a seggem).
A zsír új V-fékeknek és fékkaroknak köszönhetően pedig még meg is tudok állni. Tiszta újdonság. Az előző fékkel jóformán lehetetlen volt normális féktávokon belül megállni, most pedig…. most pedig már csak el kéne tudni indulni. 🙂 … a nyeregcső egy kissé be van rohadva, így még mindig az "ultramagas" üzemmódban van az ülés. De legalább belátok még a buszokba is.
A fékek pedig rögtön megszerzésük másnapján életet mentettek, amikor a Lágymányosi utcából egy autós újraélrtelmezte a kreszt, és tudatában alkotott egy "állj, elsőbbségadás – kivéve biciklis!" táblát… Motoron nyomtam volna neki egy akkora dudát, hogy hazáig cseng a füle! A mozdulat most is megvolt, már csak a duda kellett volna hozzá. Így viszont nyomtam a helyét, megszokásból. … Hajókürt kell ide!
Amúgy a hétköznapi bicajozás dolgomat folyamatosan szabotálja az időjárás… Eddig rengetegszer megtörtént már, hogy indultam volna bicajjal, éppen ki volt számolva az idő, erre elkezdett szakadni az eső. Najó, ajtóból bicaj visszavisz, lezár, elindulok gyalog, és az első utcasarkon már el is állt. Mindig csak addig esik, amíg elindulnék. Ma gondoltam jól kitolok vele, és akkoris elindulok. Így sikerült lemosni végre a bicajt, és kissé magamat is míg megérkeztem ZHra. Nem állt el a rohadék!