Hónap szerinti archívum: április 2010


Furcsa téli álom

A jó idő révén az MZ-be újra pörögnek bele az ezresek, bár igen csak mértékkel a kevés szabadidő és kevés pénz miatt. Idén volt már egy pár Eger körüli gurulás, aztán felhoztam Budapestre, itt a városban szaladgáltam vele párszor, majd pedig múlt hétvégén a BME Angyalaival gurultunk egyet Dobogókőún át Esztergom felé.

Télen akartam volna foglalkozni a géppel (pl alapos mosás, pár csavar kicserélése, stb), de sokat nem tudtam… Egy átnézés során a doboznál felmerült egy hiba, kiderült, hogy a zárat csak a szentlélek tartja, el volt törve, ezért el kellett vinni egy zárashoz, aki egy kicsit rendberakta, majd pedig az akksija adta fel a szolgálatot kicsit több, mint 5 év után (!!!!). Eszméletlen jól bírta az akksi, megérte a nagyobb méretűt (9 Ah) venni, hiszen így sose volt lemerülés gondom, még a riasztóval sem (pedig volt, hogy állt 1 hónapot is beriasztva). No, a kiállításon sikerült jutányos áron ugyanolyan akksit vennem, így ezt kapta még a télen, és itt nagyjából véget is ér a felsorolás.

Nagyvasak közt BME előtt, háttérben

A hozzá-nem-nyúlás ellenére viszont a motor mégiscsak változott. Az étvágya lett kevesebb! Egy decemberi gurulás során is észrevettem már, hogy bizony alig 5 litert evett a drága (a korábbi 7 literrel szemben), most viszont az Eger-Budapest távot 90-100-as tempóval is 4,9 liter/100km-es fogyasztással teljesítette! Meglepő fejlemény, ahogy az is, hogy sajnos továbbra is “megszorulás érzékeny”.

A BME Angyalais túráról hazafelé jövet egy kollégával belekóstóltunk a 100 fölötti sebesség tartományba, és ekkor történt a baj, ismét. A motor 100-ról még vígan elindul ötödikben, érezni, hogy van még benne bőőőven erő. Így történt ez egy hosszú, lapos egyenesben is. Kigyorsult 110-re, és pár másodpercnyi sebességen tartás után már jöttek is a tünetek: elgyengülés, fulladás. Ismerem már jól a jelenséget, rögtön rántottam is a kuplungot, így tulajdonképpen nem történt komolyabb megszorulás. A motor leállt, én pedig kiraktam egy indexet, és lassultam egy közeli parkoló felé. Kellemesen lelassulva visszapakoltam a váltót, és másodikban kieresztettem a kuplungot. A motor gond nélkül forgott, és be is indult. Félreállva sem állt le, látszólag egyáltalán nem viselte meg a dolog.

Engem viszont kicsit igen, ugyanis nem kellemes a tudat, hogy 100 fölött megszorulunk.
Rengeteget töprengtem a dolgon. Ugye az alapvető probléma lehet az, hogy 300 köbcentis a henger, a karburátor viszont teljesen gyári, épp csak egy picivel nagyobb fúvókás. Sejtésem szerint nagy fordulaton óriási vákuumot képez a henger a karburátor felé, és a kis méretű fúvókán keresztül már nem tud több üzemanyagot hörpinteni, viszont az alacsony légellenállású levegő csatornán könnyedén szív több levegőt. Ezzel elrontva a nagy fordulati benzin-levegő arányt. 
Erre ugye megoldás lehetne egy nagyobb fúvóka, de akkor meg alacsony fordulaton lenne elrontva az arány, továbbá zabálna mint az állat. Másik variáció szerintem a levegő enyhe kis folytása, hogy ne legyen olyan könnyű neki a levegő szippantása, és inkább a benzinből akarjon többet. De folytani nem szeretnék, inkább azon jár az eszem, hogy fel kellene fúrni a karburátort is…

Nagyobb karburátor átmérők esetén nem lenne akkora nagy a vákuum és a nyomáskülönbség a levegő csatorna és a fúvóka között, amivel talán megoldódhatna az, hogy inkább a levegőből szív többet (mivel onnan könnyebb)… Vagy épp tovább rontaná az arányt?!?! … Na, hát itt akadt el a gondolatmenet, ezért ha valakinek van jó ötlete a megoldásra, azt örömmel fogadom! 🙂

A fogyasztás csökkenést viszont azóta sem értem.. Mit álmodhatott vajon?!

 

Update: Friss fogyasztási adat: 5,4 liter/100 km vegyesen! 🙂 (~180 km városon kívül, ~80 km város; mindkettő kicsit vadul)


Kurva anyád! 1

Első sorban annak, aki ellopta az ócska szar lowcost biciklimről a még ócska szarabb ülést! Másodsorban pedig egész kurva Budapestnek*, amiért ennyire nagy arányban van tele gyökér barmokkal, akik képesek egy ócska szar bicikliről lelopni az ülést.
Remélem boldog vele a seggfej, és azt is remélem, hogy csak akkor veszi észre, hogy szét van szakadva, és le van jőve a felső rész, amikor már csak az ülés rúdjának utolsó centijei látszódnak ki a seggéből!

Persze a pedált nem lehetett egy 13-as kulccsal csak úgy visszatenni, hogy tudjam állva tekerni, úgyhogy marhajó volt hazafelé sétálni a Rudas fürdőtől. Séta közben az alábbi dolgok jártak az eszemben:

1. Mégiscsak be kellene dobni a Dunába ezt az ócskavasat. Mindig csak a bosszúságot okozta, és itt a remek lehetőség. (Erzsébet hídon)

2. Inkább felteszem vaterára ezt a vackot 1 Ft-ért, és felhagyok a biciklizéssel, maradok inkább a motorozásnál. (Ferenciek terén)

3. Mégse teszem fel vaterára, inkább meggyengítem a fékeket rajta, és lelakatolom a nyóckerben egy spirál lakattal. (Blaha Lujza téren)

4. Mégse lakatolom le, hanem most azonnal hozzávágom ahhoz a seggfej cigányhoz, amelyik épp most lépett ki a Berzsenyi útnál lévő kaszinóból és elkezdett beszólongatni, hogy milyen fasza a gép, hogy nincs ülése. (Berzsenyi útnál)

5. Inkább gyorsan meg kéne gyengíteni a fékeket jól, és rásózni az előbb beszólongató seggfejre párezer forintért, és mutatni neki, hogy a gyereke is milyen jól elférne a csomagtartón.

6. Rohadt drága a benzin, és bár most szívesen járnék az MZvel szívatóval egy évig, de nem győzném tankolni… Csak fog kelleni egy bicikli, de nem ez a szar… Elmegyek ezzel a józsefvárosi piacra, és megpróbálom becserélni egy akármilyen másikra. Ennél csak jobb lehet!

 

*= Budapestnek bizony azért is a kurva anyját, mert amint megpróbálnék értelmesen közlekedni (gyk: nem egytonnás pöfögő szarban ülni, nem a benzint/gázolajat égetni, és nem a tömegközlekedésen bacilusokkal kereskedni, hanem saját erőből, sportolva helyváltoztatni), akkor tuti keresztbe tesznek.. Ha jó biciklim van, akkor 3 nap után ellopják, és hiába van az azt követőn egy egész jó lakatom, végig attól tartok, hogy azt is ellopják. Ha szar biciklim van, akkor az úton-útfélen cserben hagy, és még arról is ellopják a dolgokat. Arról nem is beszélve, hogy úton-útfélen szarba sem néznek, és le akarnak nyomni az útról. Hát bizony a kurva anyád Budapest!


A LowCost (és a nyócker) másik oldala

Érdekes lelkivilága van az én “LowCost” bicajomnak… Rettentően pontosan tudja, hogy mikor tud a legjobban keresztbe tenni. A héten nem telt el nap, hogy egyetemre jövet/menet ne kellett volna szerelnem.

A legérdekesebb, és tanulságosabb eset az volt, amikor vicces kedvében volt, és ledobta elöl a láncot a legfelső fogaskerék és a fém láncvédő közé (oké, tán azért mert bazinagy nyolcas volt az első lánckerekekben). A jelenség izgalmas volt: Épp ZH-ra tekertem, szóval sietős volt, és már éppen  olyan távolságban, ahonnan nem éri meg visszasétálni. Egyszercsak megakadt a pedál, nem ehetett tovább tekerni. Megláttam, hogy a lánc beszorult a nagy fogaskerék és a védőlemez közé, ezért még gurulás közben, lábbal finoman taposva próbáltam onnan kiszedni. Na, ezzel azt értem el, hogy a tengelyig beesett lánc kifelejövet “becsípte” a védőlemezt.

Szívesen szemléltetném az esetet, mert szinte elképzelhetetlen józanésszel a szituáció, de mivel nem készítettem fotót, marad a körülírás: Két láncszem közé a csapszegnél beékelődött a védőlemez, ezzel jóféle szoros illesztéssel jó erős kötés jött létre a lánc és a lánckerék védőlemeze között.

A dög.. mostmár leszerelve, másnap le lett cserélve! Itt a nyoma a rászorult láncnak. Arra a külső lemezre szorult rá.

Amikor ezt épp felfedeztem (Közársaság téren, nyócker), akkor épp egy szakadt ábrázatú környékbeli tekert el mellettem. Messziről odaszólt: “Ledobta a láncot?”, miközben én már épp püfölöm az egész szerkezetet, és válaszolom, hogy “Az hagyján, de be is szorult”. A fickó közelebb jött, így eljutott hozzám is az enyhe kocsma és alkohol szag (délelőtt 10 órakkor a nyóckerben nincs ebben semmi furcsaság).

Leguggolt, megnézte, meglepődött, majd mondta, hogy fordítsuk fejre a bicajt… Volt bennem némi rossz érzés, de gondoltam ellopni úgysem tudja ezt a tragacsot, egy ittas ellen pedig csak ér valamit az elemi önvédelmi tudásom, ezért lepakoltam a gépről, és felfordítottam.

A jóember kapkodva nézegette, és mondogatta, hogy húú, hát ehhez le kell bontani hátulról a láncot, “és, és, és…”. Mondtam, hogy persze semmilyen szerszám sincs nálam, így más megoldást kellett keresni. A szoros illesztésben lévő láncot próbáltuk ketten is kézi erővel kiszabadítani, de esélytelen volt.
Valami fémes dolog kellett, hogy kiszabadítsam, de szerszám híján csak a lakáskulcsomat tudtam előtúrni. Azzal sikerült addig-addig feszegetni a láncot, míg végre elengedte a lemezt, már csak a lemez és a fogaskerék közül kellett kiszabadítani (ezt próbáltam ugye lábbal). Mindketten próbáltuk cibálni a láncot, de nem akart átmenni a szűk résen, úgyhogy átváltottunk 4 kezes üzemmódra: Én feszítettem szét a fogaskerék és védőlemez közét, az öreg meg marokra fogva a láncot, teljes erőből cibálta azt.

A szétfeszegetés nyoma.

Láss csodát, a lánc kiszabadult! A fickó a láncot finoman rárakta a középső lánckerékre, majd segített visszafordítani a biciklit. Az egész szituáció megdöbbentő volt, hát még az, amikor a koszos kézzel már inkább csövesnek kinéző fazon elköszönés előtt megkérdezte, hogy “Nincs egy kis apród? Csak 200 forint kellene, hogy telefonálni tudjak.”
Nyúltam is a pénztárcámhoz, és az összes aprót kimarkolva belőle, mindet odaadtam neki, ami csak volt nálam (na, nem kell sokra gondolni, max 400 Ft lehetett nálam), bízva abban, hogy talán máskor is segít ez a jóember a bajba jutottakon…

Ha nincs ez a kocsmából hazaigyekvő jóember, akkor valószínűleg lekésem a ZH-t, és hosszas szentségeléssel rugdosom hazáig a megbízhatatlan drótszamaramat… Elgondolkodtató, hogy vajon kaptam volna ilyen segítséget a város többi részében is (pl XI. ker, XII. ker, II. ker, stb..)?!


Bicajjal

Nem tudom pontosan, hogy a mai, kicsit hűvösebb idő miatt, vagy a “beedződés” miatt, de ma kifejezetten nem fárasztott ki, és nem izzasztott le a bicajozás. Pedig ma igencsak ragtam a bicajnak, sietős volt reggel, hogy pontosan beérjek, és mégse izzadtam le úgy mint szoktam.

Általában a Petőfi híd szintemelkedésének köszönhetően az Egyetemre enyhén zilálva és alaposan leizzadva (néha mint akit leöntöttek egy vödör vízzel) érkezek… 23 évnyi tapasztalat után kimondhatom, hogy izzadós vagyok, hiszen akármilyen lassan tekerek, és próbálok tartalékolni az erővel, mindig leizzadok, és mindig elindulnak a cseppek a homlokomról.
Ma viszont nem spóroltam semmivel sem, tekertem, mert siettem, és mégis alig izzadtam le.

Hazafelé jövet is megvan az ok a totál leizzadásra: ha a hazatekerésben nem, akkor a 2. emeletre bicajcipelésben döglök ki (bérház, no!), és izzadok le az utolsó lépcsőzés következtében. Ma viszont ez még úgy is elmaradt, hogy tettem egy 1,5 km-es kitérőt a posta felé.

Postáról hazafelé lőttem ezt a képet, a Keleti mellett

Lehet, hogy ez már annak a hatása, hogy 2 hete 2 nap kivételével minden nap bicajjal mentem az egyetemre?! 🙂