Kategória szerinti archívum: Gyalogos


Mission:INGO – hétvégék #1

Miután fejben, és aztán kicsit vázlatosan papíron is összeraktam a következő blogposztok témáját (kultúrközi elmélkedések), nekiesek most a lendületet adó, hétvégék emlékeit felidéző bejegyzésnek.

Azzal gondolom nem mondok újat, hogy Németföldön belül egészen konkrétan Ingolstadtban tartózkodok jelenleg, így a hétvégék során a környéket, és az innen még ésszerű távolságokon belül lévő látványosságokat céloztuk meg eleinte 3 fős, aztán egyre duzzadó magyar csapatunkkal. A kirándulásokat ismerősök ajánlásai alapján találtuk ki, így hátha ez a kis összefoglaló jó lesz másnak is ötlet merítésre:

1. utazóshétvége: Ingolstadt és Kelheim felderítése


Első alkalommal, péntek este természetesen a belvárost derítettük fel egy séta, és némi sörözés keretében. Ingolstadt belvárosa egy parkkal van körbevéve, és egyben elválasztva a külvárostól, amely park mentén a “ring” körgyűrű megy körbe. A külső ring a fő csapásirány a városban, ezek vezetnek rá a Duna hidakra is, és mindig itt állnak a legcsinosabb dugók csúcsidőben. A belső ring mentén egyik oldalt jó nagy Parkplatzok, másik oldalt pedig a városfal, és maga a belváros húzódik. Ezeken a platzokon este 6 (vagy este 8?!) után ingyenes a parkolás, szóval érdemes itt letenni az autót, és besétálni.

Maga a belváros egyébként szerintem (Győrhöz vagy Egerhez képest) nem nagy durranás. Van egy nagy dóm, mellette egy szép főutca eleinte éttermekkel, aztán üzletekkel; egy városháza tér, egy számomra nem túl szép vár/”kastély”, meg a pár városkapu. A házak viszont nagyon egyformák, és ez el is vesz a hangulatból egy nagy kanállal. Alapvetően rideg, de talán a steril is jó szó rá; de ha itt az ember, egy sétát megér. Például a “Das Mo” nevezetű Biergartenben töltött ebéd és sörözés után, ahogy mi is tettük. (Ajánlom! :))

Szombaton Kelheimbe látogattunk, ott is a “Befreiungshalle”-t terveztük megnézni, ami egy óóóóóriási, kör alapterületű, kupolás épület, a Duna fölé magasodó hegy tetején. A hegyre gyalog mászás előtt még egy kis muníciót gyűjtöttünk, és a belvárost besétálva egy híres, belső udvaros Biergartenben ebédeltünk. Maga a belváros itt egy fokkal hangulatosabb, de nagy szívdobbanást ez sem keltett.

Az út a “Befreiungshalléoz” (hogy hívják ezt magyarul?!) kellemes erdei séta, ami a Duna partról indul, aztán felkapaszkodik a hegyre. Fent viccesek, mert csak a Halle-tól kb 100 méterre lévő kasszában lehet jegyet venni (ahová egyébként fel lehet menni autóval). Mi ezt végül kihagytuk, és radler után visszaindultunk a parkolóba.

A parkoló mellől indulnak egyébként a dunai hajójáratok is, amiről mint később megtudtuk, Weltenburgig mennek. Ezt akkor sajnos még nem tudtuk értékelni, mert oda az ajánlást csak később kaptam meg: Kiváló sörök színhelye a weltenburgi kolostor, ahová a hajó egy Duna-szoroson át visz. Kollégák aztán voltak végül; jelentették, hogy valóban gyönyörű hely, és világraszólóan jó a sör. 🙂

Vasárnap még egy ebédelős kört ejtettünk a belvárosban, egy rövid sétával, majd megnéztük még a város mellett, a Duna mentén kicsit felfelé haladva található Baggersee-t. Ez közvetlenül az erőmű miatt felduzzasztott Duna mellett van, és kiváló bicikliutak vezetnek ide a városból, így hétvégén Ingolstadt egy része, mint valami nagy család, itt piknikezik, grillezik, pihen.

A hétvége képei ITT.

2. utazóshétvége: Audi Museum és Neuburg

Szombaton meglehetősen rossz időre ébredtünk, így gyorsan elő is rántottuk az eső tervet: a számunkra kötelezőnek mondható Audi Museumot. Először taktikásan a Kundencentert vettük célba, és jól megnézegettük a legújabb modelleket, a pár lézengő vásárlójelölttel együtt, majd átmentünk a vele szemben lévő, kör alapú üvegépületbe, a múzeumba.

Meglepődtünk, hogy jegyet senki nem kért tőlünk, mivel elméletileg csak a körbevezetés fizetős, maga a múzeum ingyenes. Neki is indultunk, és végigcsorogtunk a múzeumon, felülről lefelé.
Sajnos azt kell mondjam, hogy nem volt nagy durranás, és sajnos egy kicsit csalódtam is, mert azért ennél nagyobb látványosságra számítottam. De az tény, hogy a páternoszteren körbeforgó modellek jópofák voltak, és el lehetett könyökölni előtte párszor tíz percet, különböző autókat csodálva, egyhelyben állva. 🙂

Másnap az előző hétvége ellentétes irányát céloztuk meg; ezúttal felfele haladtunk a Duna mentén, Neuburg an der Dunau. Dunaújváros itteni megfelelőjét eléggé jól sikerült bejárnunk, miután a belváros szélén leparkoltuk az autót, és utána pedig a gyomrunkat követtük. Már megérkezéskor is úgy voltunk vele, hogy jó lenne valami éttermet találni, így még a vár bejárása előtt felderítettük az alatta is elfekvő belvárost, annak főterét, majd a Duna parton végig sétálva indultunk fel a várba.

Ott ráadásul éppen nagy forgatag volt, sok emberrel, árusokkal, és magas árakkal, így végül csak megnéztük a várkastély nyitott részeit, a főtemplomot, majd egy hurokkal a “piros(vár)kapu”-t is érintve, visszaindultunk a lenti belvárosi rész fő terére, hogy ott ebédeljünk. Az egyik Biergartenben jóllakva aztán még süti/fagyi reményében indultunk vissza a főtemplommal szemben lévő kávézók felé, de itt fagyi terén nem jártunk sikerrel, ezért végül a várfal lábánál lévő fagyizóknál sikerült egy-egy nagyobb fagyit vadásznunk.

Ezt a fagyit sajnos az én hőn szeretett 40D-m mind a mai napig megemlegeti, mert sajnos 2 gombóchoz kifejezetten keskeny tölcsért adnak, amiből könnyűszerrel esik ki a fagylalt… Az esés folytatása pedig talán már ebből kitalálható.

A hétvége képe ITT és ITT.

Huh, és ez még csak a második hétvége volt?! Hát, ez így hosszú lesz… Mindenesetre innen folytatom a többi utazós hétvégével: Volskfest, München, Bódeni tó, Neuschwanstein, Deutsches Museum – a következő bejegyzésben! 🙂


Viszlat Alpok, hamarosan talakozunk!

Poloban sieles, kabatban izzadas, hegycsucson, sziklara kiulve
ebedeles es napozas, giccses naplemente vadaszo seta, igazi francia
ettermet kereso varosnezes Grenoble-ben, es persze megtobb sieles, meg
egy bot tores. Igy lehetne osszefoglalni cimszavakban az elmut hetet,
buszon ulve, visszanezve.
Meses egy het volt, es most kisse faj is, hogy vege lett. Eronket pont
jol osztottuk be igy meg penteken, az utolso sielos napon is vegig
elveztuk az egesz napot. Ehhez persze hozzajarult az is, hogy
kivetelesen boven +20 fok alatt volt a homerseklet, es nem omlott
rolunk a viz folyamatosan, nameg a palyak is joval tovabb birtak a
silecek gyotreset. A rekkeno joidoben sielesnek elsosorban ez a
hatranya: a delutanra mar alaposan leromlo allagu palyak. Mig delelott
meg tart az ejszakai karbantartas hatasa, addig ebed utanra az olvadt,
tapado ho, buckak, es elobukkano kovek rontjak kicsit az elmenyt,
cserebe a gyonyoru kilatasert, es a volgyekben alakulo felhok
latvanyert. Igaz, hogy ez a meleg mar kicsit mozgas kozben is sok
volt, azaz mint a strandon: vagyott az ember az arnyekra, mert majd
megfott. Nade ez az utolso nap… Idealis homerseklet volt, igy vegig
gyakorlhattuk a heten felidezett/megtanult technikakat, amikben most
eloszor leltem igazan oromom.
Nekem eddig elsosorban a havon es ket deszkan szaguldas okozta igazan
az elvezeteket, a technikasan, latvanyosan csuszas kevesbe. Eppen
ezert nem is gyakoroltam szivesen, inkabb csak szaguldoztam a
palyakon, mignem most egy rovid, de tartalmas halado oktatason
megtalaltam benne az oromot, es csuszkaltam vegig napot
rovidlenduletes, klasszikus stilusban. Bar egy bot hijjan ez kicsit
erdekes volt.
Egyik ‘SnowParkos’, epitett palyas, bedontott kanyaros csuszas soran
az olvadt honak koszonhetoen sikerult osszehozni egy majdnem-elesest,
aminek kritikus fazisaban mar elkeztem volna letenni a kezem, mint
minden rendes, eppen eleso ember. Igy tortent, hogy jo nagy tempoval
sikerult magam ele leszurni a botot, amin rogton, melkassal meg is
tamaszkodtam, es bar az esest megusztam, a bot kisse elhajlott.
Visszahajlitas pedig eselytelen volt, azonnal tort. Igy sikeult a het
hatralevo reszeben, 2-3 napig csak az egy, tulelo botot, masik kezben
pedig fenykepezogepet szorongatva gyakorolnom.
Penteken viszont kicsit korabban kellett bucsut vennunk a palyaktol,
hiszen delutan 5kor mar indult is a buszunk vissza, a hetkoznapoka.
Utkozben egeszen keso estig az ablakra tapadva, a telefont szorongatva
bamultam a lenyugozo hegyeket, es a telefonon az utvonal rogzites
segitsegevel, nameg par jelolo hasznalataval, jegyzeteltem, hogy hova
is kellene eljonni motorral. Ut kozben volt jo sok szerpentin,
latvanyos szorosok, mely szurdokok, volgyzarogatak es oriasi eromuvek,
2100 meteres hagok, es pofas kis hegyi falvak. Pontosan ezeket
jegyeztem fel az otthoni utvonaltervezgetes megkonnyitesere. Konnyen
lehet, hogy a nem is olyan tavoli jovoben, kedvesemmel ide meg
visszaterunk… 🙂
Stay tuned!


A hegyek buvleteben 1

1 honapnyi Kisalfold utan vegre ujra a hegyek kozott lenni,
kimondhatatlanul jo! Be kell lassam, hogy mindennel jobban szeretem a
hegyek vilagat, bar persze nyaron a tengerparton sem huzom a szamat,
de hegyek nelkul az se lenne az igazi. Na itt, a Francia Alpokban
ebbol aztan nincs hiany. A 19 oras idevezeto ut soran tobbszor is
elhangzott a szambol, hogy ide bizony jovunk meg, MOTORRAL,
legfokeppen a vegen, a szerpentinen. Eszmeletlenul jo hegyi
szerpentineken jottunk idefele, es mar most tele volt motorossal, mi
lehet itt nyaron?!
Nem is rejtem veka ala, hogy bizony felmerult az otlet, hogy nyaron
ide is ojjunk kedvesemmel, egy kis francia riveiraval egybekotve. Egy
kis tenger, egy kis szerpentin, aztan egy kis csapatas Monacoban…
elgondolkotato!
No, de terjunk vissza a jelenbe: A szallas kivalo, a napsutes olyan
hogy kivanni se lehetne jobbat, a palyak kellemesek, a kondink viszont
hagy nemi kivannivalot. Elso napi sieles utan kidoltem kisse, pedig
csak fel napot sportoltunk a mai napon. 3 hetnyi sori munka rengeteg
szaladgalassal, meg allassal edeskeves volt ahhoz, hogy itt is jol
birjam a gyurodest (bar persze ez nem volt meglepetes). Mar most van
nemi izomlaz, a holnapiakba pedig bele se merek gondolni…
Holnap viszot tartunk majd egy kis felderito utat is, fotozassal,
nameg echte francia etterem keresoben, aztan hatha egy is levezeto
seta legyozi majd az izomlazat.

Ide meg visszaterunk (motorral), az tuti!


Egy levegővételnyi…

Nos, a Tátrában gyalogtúrázás egyszerűen fantasztikus volt. Írnék róla hosszabban is, hiszen lenne miről: Ilyen élményekben még nem volt részem, ilyen szép tájakon még sosem jártam. Viszont alig, hogy pár napja hazaértem, máris jön a következő turnus motorral, és a kettő között bizony töményen szakdolgozattal foglalkozás van. Korán fekvés, korán munkába menés, és hazaérve már csak fáradtan punnyadás…

Kőpataki tó Nagy Morgás hágóról Nagy Zöld tó
Poprádi tó Zerge Nagy Morgás csúcsrólTükröződve Hold a Tátra felett
Ködös nap, Osztrava nyereg felé Kilátás az ablakból
Piros és zöld turistajelzés a Magas-Tátrában. Piros-fehér-zöld...

Így aztán most beszéljenek helyettem a képek, amikből best of válogatást a fotó blogomon tervezek, az összes viszont itt található: Tátrai képek.

Addig is csak bizakodok benne, hogy a közelgő MZ-s Tátra (plusz Auschwitz és Krakkó) túra utáni 2 hétben, amíg a szakdolgozatommal dolgozgatok a szürke hétközbapokban, lesz egy kis időm visszaemlékezni erre a különleges túrára, miközben végre együtt lehetek majd szerelmemmel, még ha csak munka után is. Furcsa, de nyaranként néha hosszabb időkig is annyira távol vagyunk egymástól, hogy már pusztán az ő közelsége, és a vele együtt töltött percek miatt is hiányzik Budapest, és az egyetemmel járó örök hajsza… Pusztán miatta… Furcsa, mi? … No, hát, remélem vasárnaptól már újra közel lehetek hozzá, átölelhetem, szerethetem…