3. Nap: Melegítés a Dolomitokban
Másnap egész korán kelve (lehet volt már 9 óra is!) pakoltunk össze, és indultunk hágókon és hegyi utakon keresztül az észak-olasz Livo település felé.
A tervezés során is láttam, hogy nem mindennapi út lesz, így még indulás előtt a legnagyobbra állítottam a hátsó rugók előfeszítését, nehogy meglepjen egy leérő doboz. Jó döntés is volt; a nemsokkal az indulás előtt feltett új, kétkomponensű hátsó gumi (Bridgestone BT023) rögtön itt a széléig ki lett használva az olasz Cortina d’Ampezzo után érkező öröm-hágózás során.
Előtte még Tolmezzo magasságában ebédeltünk egy igazi vad-motoros menüt: A helyi Spar-ba bemenve kifosztottuk a grillpultot (rántott csirkeszárny és sült krumpli keretében), vettünk még egy kis friss fánkot, és jeges kávét, majd a parkolóban, a motor mellett a kerítésen helyet foglalva jól megebédeltünk ketten, főétel+desszert+ital menüsen, nagyjából 10 euróból, összesen. Nem mondom, volt hangulata! Ezt bátran ajánlom mindenkinek!
Kényelmesre véve a figurát gyakran megálltunk pihenni, így a következő pihenőnk egy út széli, igazi, vérbeli olasz kávézóban volt, a csapatós Passo Falzarego-hágó előtt, ahol 2117 méteren is pihengettünk egy kicsit, miután már bizonyított egy nagyot az új gumi.
Következő megállónk a Pordoi-hágón volt, 2239 méter magason, ahol kicsit ismerkedtünk a sisakkamerázás világával, és vettük tudomásul, hogy idő előtt lemerült… Ráadásul fotózni is csak ritkán álltunk meg, így erről az útszakaszról nem készült túl sok vizuális dokumentáció a Dolomitok bemelegítő hágóiról. (Utólag visszanézve derült ki, hogy amikor meg még nem merült le, akkor pedig kvázi a földet vette, mert nem volt még ekkor jól beállítva)
A Passo Pordoi után Bolzanoba beérve már készült lemenni a nap, és még egy igazán döntögetős hegyi út állt előttünk a szállás eléréséig: a Passo Mendola; így nem volt vesztegetni való időnk, és kihagytuk a városnézést.
Azt hiszem ez, a Mendola-hágó tette fel a nap során az i-re a pontot, hiszen ekkora már alaposan ráhangolódtunk a Dolomitok hangulatára. A tökéletes ütemű, mégtökéletesebb aszfaltú gyors szerpentin még némi fáradtsággal is élvezetes volt, pedig az út felétől még egy kis vizes aszfalt is próbálta kedvünket szegni. Nem sikerült neki, és fülig érő szájjal érkeztünk meg a Livo-ba, majd annak kis melléktelepülésére, Franz. Preghenába.
Ehhez hozzájárult az is, hogy a kisvárosban bolyongva kissé nehezen találtuk meg a szállásunkat, ugyanis itt utcanevek nincsenek, hanem csak egymás után jövő házszámok. Azaz egy utcán belül nem sorrendben követik egymást a házak, hanem valamilyen rejtélyes és titokzatos módon. Így történt, hogy a navi bevitt a már macskaköves, óvárosi belső utcákba, amik egyre szűkebbek és egyre meredekebbek voltak. Ekkor még bízva a naviban nekiveselkedtünk egy tényleg durván meredek, és ránézésre csúszós emelkedőnek, aminek az elején már tudtam, hogy ha itt megállok, akkor biztosan borulás lesz a vége, mert nem fogom tudni megfogni a felpakolt motort. Így aztán nem kockáztathattam egy lefulladást, inkább nagy gázt adtam, és tempósan mentünk felfele.
A szűk kis utca egy még szűkebb keresztutcába torokolt merőlegesen, hirtelen letöréssel, amivel szinte ugratva érkeztünk meg a max. 3 méter széles utcácskába, szembe pedig egy komoly támfal fogadott, így gyorsan el kellett dönteni, hogy balra vagy jobbra kívánom elkerülni az elkerülhetetlennek látó ütközést. Jobbra húzva végül sikerült a fal előtt megállni, de ezzel igen látványos belépővel szolgáltunk az arra sétálóknak, mi pedig inkább jót nevetve a csodálkozó tekinteteken (mindenki nyugodjon le, profik vagyunk!) továbbkerestük a szállásunkat, ami kis kérdezősködés után meg is lett.
Az emlegetett emelkedő a fal szemszögéből kicsit később, és a felhajtás oldaláról, sokkal később 🙂
Itt a fülig érő száj földig érő állra váltott a megdöbbenéstől: Egyrészt óriási és gyönyörű szobát kaptunk az almaföldek közepén fekvő Fraz. Preghena kisvárosban, másrészt tartozott hozzá egy hatalmas erkély is, lélegzetelállító kilátással az alattunk fekvő völgyre. Bejött a papírforma; a booking.com-on 9,8-ra értékelt, “Mesés” kategóriájú szállás valóban mindent vitt. Álmunkban se gondoltuk volna, hogy ilyen helyet kapunk, ugyanis az árfekvése magyar szemmel drága, helyi szemmel viszont kedvező/alacsony. Errefelé igen drágák a szállások, és ez a középmezőnyt erősítette a 34 Euró / szoba / éj árral.
A házgazdák valami eszméletlen jófejek, annak ellenére, hogy a közös nyelv elsősorban a kézzel és lábbal való mutogatásban merült ki. Ez egyébként megdöbbentő, mert a szállásunk előtt 10 kilométerrel még zömében németül voltak a feliratok, és németül beszélgettek a kávézókban is, a szállásadók viszont csak olaszul, valamint egyéb praktikák segítségével, de azt majd csak a következő bejegyzésből tudhatja meg a Kedves Olvasó! 🙂
A kimerítő 3. napot végül a kis település egyetlen pizzériájában zártuk, valamiféle olasz feliratokat tartalmazó kártyát lobogtatva (amit a szállásadónktól kaptunk), és így 15% kedvezményt bezsebelve. 🙂 (Nem tudtuk akkor még mire lesz jó, de csak elvittük)
Napi táv: 395 km
Teljes eddigi táv: 855 km