Kategória szerinti archívum: Gurulás


A gondok ideje – Felkészülés #4 – T-1. nap

Ismét nem éppen eseménytelen napok után vagyok, a pörgés azóta is tart, és ennek is köszönhető az, hogy még blogot írni sem volt időm. Így most egy kicsit soványkább postot írok, amit majd utólag bővítgetek, az a biztos.

Talált kép, hétfőről
Talált kép, keddről 🙂

Az előző post még szerda előtt történt, ami aztán átnézésből, bevásárlásból, és még egy kis plusz mókából (második VillanjKörte szett beszerzése) állt, nameg egy cirka másfélórás beszélgetésből Bambival, az “MZ-k védőszentjével” (idéztem egy kupájáról 🙂 ), akitől sok jó tanácsot is tippet is kaptam.

Másnap, csütörtökön jött a nagy nap, és a pörgés négyzetre emelése: A honda órája megütötte a 2000. kilométert (megvételétől számítva), így ennek tiszteletére csütörtök reggel megcsináltam a nagy “A” kategória megszerzéséhez szükséges forgalmi vizsgát. Eddig az MZ révén, az utóbbi 5 évben (és mintegy ~30 ezer kilométeren) bőven elég volt az “A korlátozott” jogosítvány is, amihez csak egy apró, pár órás kiegészítés volt szükséges, amit sikerrel véghez is vittem. (Bár a hondába továbbra is csak benzin kell.. 🙂 )

Csütörtökön ez után elintéztem a zöldkártyát, és beszereztem a 12V-os csatlakozóhoz szükséges lengődugaljt. Ez utóbbiból lehet szükséges lesz még egy jobb, megbízható felkutatása is, ugyanis meglehetősen gagyi darabról van szó (mintegy 145 Ft-ért, újonnan). Frissítettem a térképeket mind a PDA-n, mind a telefonomon (redundancia itt most csak jót tesz 🙂 ), és kicsit elkezdtem összepakolni a dolgokat.

A mai, pénteki nap pedig a gondok ideje, azaz ha bármi baj van a motorral, az a mai teszt kör során kell, hogy kiderüljön. Így alakult, hogy ma idáig nyomtattam a környező országok túraterveit, és most készülődök a nagy tesztre… 🙂

2011.06.24. 22:22: Még egy utolsó igazító szerelés volt a doboztartón, amivel így végül tökéletesre sikerült hozni a dolgot, majd az oldaldobozokba iszonyatos súlyt pakolva összeállt a teszthez való állapot: 2 jól megrakott oldaldoboz, egy közepesen nehéz hátsó doboz, plusz utas. 🙂

A tesztútvonal az M2-Vác-Rétság-cukrászda-Vác-Dunakeszi-haza kör volt, és egy apró bakit leszámítva igen sikeres is volt. A motor gondolkodás nélkül hozta a 110-120-as tempót, és így megpakolva talán még inkább kezesbárány volt, mint egyébként! De tényleg, a két nehéz oldaltáska olyan szinten egyensúlyban tartotta a motort, hogy még az oldalszelet sem éreztük meg.

Egyedüli kellemetlenség az első gumi keménysége volt, ugyanis az egyik kanyarban konkrétan éreztem, ahogy csúszik ki az eleje, de még bőven lehetett korrigálni. Oka talán az is volt, hogy a hátsó rugó túl lágyra volt állítva, és így nem volt elég súly az első keréken talán (emelkedőn csúszott meg), így állítottam is a hátsó rugón, ami után lényegesen jobban tapadt az úthoz a gép.

Az említett baki pedig hazaérkezésnél volt: kicsit kiszámoltam a maradék üzemanyagot, és ez a kör pont akkorára sikeredett, hogy a végén 100 méterrel a cél előtt kifogyott. A meglepetés az volt, hogy elméletileg 350 km-t kényelmesen elmegy a gép a 19 literes tankjával, de a jelek szerint most utassal, dobozokkal, és 120-as tempóval bőven 5 liter fölött lehetett, és éppen a benzinkút előtt kifújt… Így volt egy 100 méternyi tolás, ami a kardánnak köszönhetően annyira nem is volt nagy cucc, mint amennyire hangzik (egy cirka 250 kilósra felpakolt gép esetében).

Ezt leszámítva semmi gond nem adódott, a dobozok, a GPS és a motor jól teljesítettek. Eszméletlenül élvezetes ezzel a géppel így, felpakolva menni, még talán kellemesebb annál is, mint amikor egyedül megy az ember. 🙂
Már csak egy összepakolás van hátra, egy holnap reggeli elektronika szerelés Zsombornál, és aztán az induláááás! 🙂


Hétvégi duplázás

Az előző post után ideje volt némi lazításnak, így szombaton egy kevéske érlelt/párolt nedű és párszázad magammal nekivágtunk Szárligetnek, a XXX. Közlekkari napok alkalmából megrendezésre került Karinapos Túrának (mint minden évben). Nos, gyönyörű időnk volt, ami jól megalapozta a hangulatot (a nedűkről nem is beszélve), így aztán kiválóan sikerült a túra. Erről sokat nem is írok, mert csak átélni lehet, olvasni róla fölösleges (bár talán ezek a képek segíthetnek a hangulat átérzésében).

A túrán egy kicsit elfáradtam, így az előző napokra egy lapáttal rátéve, sikerült közel egyben 16 órát aludnom. Vasárnap így kellemesen kipihenve vehettem meg életem első motoros autópálya matricáját az én hondámra, hogy hazamotorozzak vele (most először), a gyorsaság és biztonság érdekében az autópályán (ha már feleannyiba kerül, mint autóra..).

Így sikerült végre tartósan is kipróbálni a gépezetet, és csak úgy könnyeztem, amikor kényelmesen tartva a 130-at robogtam hazafele. Könnyeztem az örömtől, nameg a szélzajtól + kapaszkodástól is, ugyanis be kell látnom, hogy az állfelhajtós sisak nem éppen a legjobb aerodinamikájú, valamint hogy 130-nál igenis számít a szélvédelem. Apróság, de számít, úgyhogy egy icipicivel előrébb került a fontossági listán a plexi beszerzése.

A gép eszméletlenül muzsikál! Igazából teljesen mindegy neki, hogy 130-cal, vagy 70-cal megy az ember, ugyanúgy gyorsul, ha nagy gázt húznak neki. 🙂 Meglehetősen tetszetős, és az is, amilyen hamar hazaértem Egerbe. Az igazi élvezet viszont csak ez után következett: az ebéd, és ami utána volt: bükki kanyargás apummal. Végre megmutathattam az én NTV-mnek, milyen is az ország legjobb motoros útja (Felsőtárkány – Lillafüred -> Több motorossal találkozni ott, mint autóssal. Kell ennél jobb bizonyíték??)

Igazi élvezet volt apum mögött motorozni. Így kedvemre ismerkedhettem a honda képességeivel, azaz míg apum az MZ-vel élvezkedett, addig én ugyanazokat a kanyarokat, ugyanazzal a sebességgel, de szűkebb íven véve gyakoroltam, hogy mikre is képes a gép. Egyértelmű, hogy az MZ-hez képest van bőven tartalék, de 1-2 megcsúszás után azért éreztem, hogy kell még sok ilyen ismerkedés, mire megtalálom az MZ-nél már jól ismert határt.

Van még hova dönteni, de azért kezdésnek talán nem rossz... :)

Hazaérve szinte rögtön útnak is indultam, hogy Budapestre még időben érjek ahhoz, hogy le ne maradjak az esti buliról (Karinapok – hajtányverseny). Visszafele se volt panasz a gépre, egyedül csak rám, amiért Szentendre felé (nővéreméket útba ejtve) rossz helyen tértem le az M3-asről, és beugrottam a Gödöllőnél kitett M0-ás táblának. Nos, Ti ne tegyétek, ugyanis +30 km kitérőt jelent. Szentendre felé épp ellenkező irányú az a lehajtó…

A szentendrei dupla kitérő után hazaérve a napi megtett táv több, mint 400 km-re rúgott, kb 4-5 órányi motorozás után, így egy nap alatt sikerült megduplázni az eddig távot. Ezen táv után is azt mondom, hogy közel ugyanolyan kényelmes a gép, mint az MZ, bár a szél némileg jobban lefárasztott… 🙂
Legközelebbi hazamenetelkor viszont rendbe rakom az én régi, hűséges paripámat, és újra megjáratom az MZ-t!


300!*

Lassan, de biztosan gyűlnek a kilométerek az NTV-be.. Ma is volt egy icipici gurulás, de sajnos ismét akkor lett hátraarc, amikor az izgalmas részek kezdődtek volna.. Sajnos be kell lássam, hogy Budapest belvárosából indulva nem túl szívderítő egy-másfél órás motorozás, ugyanis az éppen a városhatár oda-vissza…

Nem úgy, mint régen, Egerben, amikor egy kis suli utáni kanyargásra vágytam, és 3 perccel később már a várost elhagyva a Szarvaskő felé vezető kanyarokban találtam magam, vagy épp még 10 percet rászámolva már Felsőtárkányt elhagyva a Bükköt szeltem át Lillafüred felé..

Budapestről nem ilyen egyszerű sajnos, ezt be kell lássam (bárki szeretne rácáfolni, akkor örömmel várom a cáfolatát! 🙂 ). Ma úgy terveztem, hogy a szombati suli után, 3 órakor utána eredek az év első túráján résztvevő BME Angyalai klub tagjainak, majd őket beérve még egy kicsit velük kanyargok, és haza. Sajnos nem gondoltam ezt előtte eléggé végig, ugyanis mire én végeztem, addigra ők már annyira hazafelé tartottak, hogy Dunakeszin voltak.


Oda a sulitól kellett is vagy fél óra, hogy kiérjek, és nem sokkal érkezésem után indultunk is.. haza. Még egy picit kerültem Ákos és Sanya cimborákkal, de kanyarokból csak mérsékelten volt azon a vidéken. Igaz, így is baromi jó volt meghajtani a vasat, ismerkedni a lovakkal (egyesével), és tanulgatni, mikre képes, de azért már érik egy hazamotorozás – Bükközés, igen erősen. 🙂

(Ha valaki tudna a Keletitől rövid idő alatt megközelíthető, kellemes motoros helyeket, akkor ne habozzon megosztani! 😉 )
*= Túl a 300. közös kilométeren… 🙂


Csakazértis tavasz!

Egész héten arra készültem lélekben, hogy szombaton újra gurulok egyet az én új szerelmemmel, az én drága Hondámmal. Még a hét elején a nagy időjósok jóidőt mondtak szombatra, így készültem is, hogy végre kimegyek Szendenrére. Viszont amikor már ezek a mi drága időjósaink kezdték érezni, hogy nem jött be amit mondtak, úgy változtatták a héten a hétvégi előrejelzést, és végül hozzáigazították az időjáráshoz: hideg és eső..

Ha a kettő közül bármelyik elmaradt volna, akkor már végre gurultam volna egyet a géppel, de mindhiába, se az eső, se a hideg nem tágított. Így aztán Ádám barátommal egy kellemes, pálinkázós estét tartottunk, és ma, vasárnap reggel már úgy keltem, hogy nem érdekel a hideg, akkor is motorozni akarok.

Szerencsémre egészen 7 fokig emelkedett a hőmérséklet, így miután Ádámot a koliba visszavittem az én drágámmal, indultam is Szentendrére. Sajnos potyára, mivel akikhez mentem volna, nem voltak otthon, de eszméletlen jót motoroztam! 🙂

Bár nem volt se kanyargás, se száguldozás, mégis óriási élmény volt! Persze azért Budapestről kiérve, csak megnéztem, hogy milyen is 120 fölött motorozni. Eddig még sose mentem kétkeréken ilyen tempót, direkt tartogattam ezt az élményt a saját motoromnak. Hát, és mit ne mondjak, óriási! 🙂

Bár a szélzaj kissé hangos volt (kell a plexi), azért közben lehetett hallani 130 környékén a gépezet vad morajlását is, amibe továbbra is szerelmes vagyok. A motorfék hangja pedig egyenesen megőrjített erről a tempóról, valami gyönyörű dübörgés jött alólam! Miután nagy nehezen viszonylag bemelegedett a gép, ki kellett próbáljak egy erősebb kigyorsítást is, így egészen 7000-ig kihúzatva a gépet indultam el az egyik pirosnál. Na, hát ami akkor kijött belőle (mind erő, mind hang), végleg kenyérre kent!

Mindenkit lekiabált. Gyönyörű hanggal nyerített az 50 ló egy nagyot, és indult el úgy, hogy masszívan kapaszkodni kellett. Hát.. egy nem kicsi álom vált valóra!

Túl az első közös 100 kilométeren! :)


You & Me – Új korszak kezdete 2

Hát, elhoztam! 🙂 Tegnap megtettük első közös 33 kilométerünket az én új szerelmemmel, a Honda NTV 650-esemmel. Egy legalább 3 éve dédelgetett álom vált ezzel valóra, miután megtankoltam, és útnak indultunk.

Már a tankoláskor alig bírtam elővenni a bankkártyát, annyira remegett a kezem. Ugyan hideg volt, de korántsem emiatt remegett, hanem valami egészen mástól: az örömtől. A hideget onnantól kezdve, hogy felültem rá, egyáltalán nem éreztem, elöntött a boldogság érzése, és elnyomott minden mást.


Motoros cimborákkal, akiknek ezúton is köszönöm a felvezetést és a kimotorozást a gépezethez! 🙂

Ez a gép olyan, mintha nekem lenne teremtve. Egyrészt igazi kezesbárány. Már az első kilométerektől kezdve olyan érzésem volt, mintha mindig is vele motoroztam volna. A váltót már az első méterektől jól sikerült kezelni, egyedül visszaváltásoknál nem tudtam, hogy hanyadikban vagyok, egészen kb a 10. kilométerig..

Másrészt viszont igazi vadállat! Bármilyen fokozatban, bármilyen fordulaton ha odahúz neki az ember, elindul, mint akit hátba vágtak péklapáttal. Alacsony fordulatról is éppúgy elkezd húzni, mint magason, viszont alacsonyon beleremegve az egész gép, szinte darálja az aszfaltot (olyan érzés). 4000-es fordulat fölött pedig előjön belőle a fenevad, és tekintélyt parancsoló hanggal hasítja az utat.

Végre a mögülem jövő, mennydörgő dübörgés már nem másik motor hangja, hanem az enyém! 🙂 Külön élvezet motorfékkel lassítani, ahogy csak hallgatom a dübörgést, ami alólam jön. Egyáltalán nem hangos, hanem kellemes hangerejű, mély dübörgés. Pont, mint az álmaimban.. 🙂

A piros lámpánál állva megszokásból rángattam még néha a gázt (MZ-nél hozzászokik az ember), itt viszont olyan bődületes nyerítés jön ki a kb 50 lóból, hogy csakúgy olvadozok közben (a környéken meg mindenki odanéz :)).

Magyarázat a címhez és a zenéhez: Útközben folyamatosan, végtelenítve ez, a fent lejátszható zene ment a fejemben… Egy sort a dalszövegből kiemelve:

“One fine day, we’ll run away;
Don’t you know that Rome wasn’t built in a day”

Szabad asszociációban én máris arra gondoltam, hogy egy szép napon bizony együtt meghódítjuk Rómát! 🙂 … azt hiszem ez lesz a soron következő álom.. 🙂