Egész héten arra készültem lélekben, hogy szombaton újra gurulok egyet az én új szerelmemmel, az én drága Hondámmal. Még a hét elején a nagy időjósok jóidőt mondtak szombatra, így készültem is, hogy végre kimegyek Szendenrére. Viszont amikor már ezek a mi drága időjósaink kezdték érezni, hogy nem jött be amit mondtak, úgy változtatták a héten a hétvégi előrejelzést, és végül hozzáigazították az időjáráshoz: hideg és eső..

Ha a kettő közül bármelyik elmaradt volna, akkor már végre gurultam volna egyet a géppel, de mindhiába, se az eső, se a hideg nem tágított. Így aztán Ádám barátommal egy kellemes, pálinkázós estét tartottunk, és ma, vasárnap reggel már úgy keltem, hogy nem érdekel a hideg, akkor is motorozni akarok.

Szerencsémre egészen 7 fokig emelkedett a hőmérséklet, így miután Ádámot a koliba visszavittem az én drágámmal, indultam is Szentendrére. Sajnos potyára, mivel akikhez mentem volna, nem voltak otthon, de eszméletlen jót motoroztam! 🙂

Bár nem volt se kanyargás, se száguldozás, mégis óriási élmény volt! Persze azért Budapestről kiérve, csak megnéztem, hogy milyen is 120 fölött motorozni. Eddig még sose mentem kétkeréken ilyen tempót, direkt tartogattam ezt az élményt a saját motoromnak. Hát, és mit ne mondjak, óriási! 🙂

Bár a szélzaj kissé hangos volt (kell a plexi), azért közben lehetett hallani 130 környékén a gépezet vad morajlását is, amibe továbbra is szerelmes vagyok. A motorfék hangja pedig egyenesen megőrjített erről a tempóról, valami gyönyörű dübörgés jött alólam! Miután nagy nehezen viszonylag bemelegedett a gép, ki kellett próbáljak egy erősebb kigyorsítást is, így egészen 7000-ig kihúzatva a gépet indultam el az egyik pirosnál. Na, hát ami akkor kijött belőle (mind erő, mind hang), végleg kenyérre kent!

Mindenkit lekiabált. Gyönyörű hanggal nyerített az 50 ló egy nagyot, és indult el úgy, hogy masszívan kapaszkodni kellett. Hát.. egy nem kicsi álom vált valóra!