Végre elérkezett az idő (és pénz), hogy a gépet Bambihoz kivigyem, és megkezdődjön a Tuning Project új fejezete.
Sajnos az eddigi próbálkozások nem vezettek sok eredményre, a karburátor csere egy elhamarkodott és eltúlzott lépés volt. Sokkal célszerűbb lett volna (amit azóta Bambitól tudtam meg) a gyári karburátor nagyobbra fúrása. Nem is kellett volna sokkal, éppen csak egy kicsikével. De mindenek előtt a túrázóknak ajánlott tuning a motor 250-ről 300 ccm-re fúrása, ami így egy kis többlet nyomatékot kap, és szívesebben tartja az utazó tempót…
Erre került végre sor, megkapta a motor a már előre felfúrt 300-as hengert, az új, Lengyel (kétgyűrűs) dugót, és a hozzá módosított hengerfejet (ahogy a képeken látni). Ha már Bambinál volt a motor, akkor el lett intézve még pár apróság:
1, Amíg Bambi a hengert szerelte le, addig én a vaterán vásárolt Thor M303-as riasztót szereltem be. Kemény 6500 Ft volt, ami egy komplett riasztó szettet foglalt magába: központi egység, két távirányító, sziréna. "Egy másik motoros naplója" című blogban megtaláltam a beszerelés leírását, ami rémesen egyszerűnek tűnt, ezért még amikor a biciklimet ellopták, aznap leütöttem ezt a riasztót. Ma pedig beszereltem, és tényleg! Egyszerűbb, mint gondoltam! Pár forrasztás után már készen is volt, és hibátlanul működött! Zseniális!
2, A gépezet végre kapott egy valóban japán, erősített láncot, plusz még új láncvédőt a szakadt helyére. Tavaly kapta a jelenlegi Favorit láncot (Erdély túra kellős közepén kellett cserélni, mert az előző megdöglött, elkezdett szorulni), amivel azóta több mint 5000 km-t menve ismét cserélni kell, annyira kinyúlt. Most nem vacakoltam, Bambitól kaptam egy drágább, de sokkal jobb minőségűt, így bízok benne, hogy ez majd tovább bírja.
3, A már hónapok óta megvásárolt kerékcsapágyakat végre beleteszi Bambi, és remélem ezzel kicsit mérséklődik a gépezet szitálása (miután a kerekek kicentírozása, gumik kicserélése, lengőkar rendberakása, teleszkópok rendberakása, szilentek kicserélése után sem csillapodott, mostmár szinte csak ez maradt, ebben minden remény!)
4, Az új karburátorral együtt érkezett jelenség: Melegen lejjebb esik az alapjárat, ami falslevegőre engedett gyanakodni, méghozzá bemelegedés hatására érkező falslevegőre. Ezért aztán kap a gép új főtengelyszimmeringeket, biztos, ami biztos! Ha valahonnan, akkor onnan biztosan kaphatott fals levegőt, bemelegedés után.
5, Kis keresgélés után sikerült az új ZTech Túradobozhoz alátétet szerezni. Sajnos nagyon sok olyan esetről hallottam, ugyanilyen típusú, 50 literes (batár nagy) túradoboz tulajdonosoktól, hogy pár kátyú után egészen egyszerűen letört a doboz a tartóról. Nem is csoda, hiszen a rögzítése egy peremmel és egy csavarral történik, ahol a csavar mindenféle alátét nélkül pusztán a műanyagba kapaszkodik. A BME Angyalai túra során volt "szerencsém" látni, amint egyik kollégának a pontosan ugyanilyen doboza letörik a motorról, és akkor néztem, hogy a csavar, és körülötte némi műanyag a platnin maradt, tehát egész egyszerűen kiaszakadt a dobozból. Sajnos a gyártók kispórolták a fém alátétet, amit pótolva nagyban lehet növelni a doboz tartósságát! Na, hát ezt is pótoltam Bambinál, ráfért!
(Aki az én eddigi írásaim alapján vett ilyen dobozt, annak javaslom, hogy mielőbb szerezzen hozzá egy max 80 átmérőjű, kör alakú, 3-4 mm vastagságú lemezt, és cserélje ki a gyárilag hozzá adott füles csavart egy hosszabb imbuszra, majd így rögzítse a dobozt!!!!)
6, Az örökös ülés leszerelés problémát is sikerült orvosolni, ami annyit jelentett, hogy eddig az ülést rögzítő két csavarhoz semmilyen módon nem lehetett hozzáférni. Egy Szacsesz által készített doboztartó konzol készült úgy el, hogy sajnos semmilyen kulcs sem fért hozzá a 13-as anyához, mindig egy villáskulccsal kellett felülről ráfogni, és ügyetlenkedve kitekerni (még a csőkulcs sem fért el). Bambi viszont adott egy kb 2 centi hosszú anyát, ami villámcsapás szerűen megoldotta ezt a problémát. Minden megoldásra gondoltam, csak erre nem! 🙂 Egyszerű és nagyszerű! (ide majd szúrok be képet is, ha már itthon lesz a motor)
Ha minden igaz, mostanra már kész is a gép. Sajnos nem tudtam megvárni, amíg elkészül, órára kellett mennem, de holnap már azzal fogok hazajönni. Alig várom, hogy megérezzem a 300 ccm adta többlet erőt, amit majd az új láncon keresztül ad át a szinte új gumikra, új csapágyakon támaszkodva… 🙂 Na, meg persze alig várom, hogy végre majd élesben is alkalmazhassam az új riasztót!
Tisztelettel mindenkinek nos én olyan ügyből írnék hogy van egy 250 mz etz-m és fúrás előtt állok és nagyon nagyon érdekelne ez a tuning menyibe kerülne ez nekem ? megéri-e? kihez kell fordulnom hogy biztonságos legyen a beszerelés menyire meg bízható? és az a bizonyos nyomaték menyivel több a választ előre is köszönöm és mihamarabb várom
Tiszteletem mindenkinek! Azt szretném megkérdezni hogy megtudod adni annak boltnak címét és telefonszámát vagy web oldalát ahonan rendelted kétgyűrűs dugót? Mert én is felszertném furatni 300-zasra! A válaszodat előre is köszönöm!! 😀