Nem kicsit (…), nagyon! Reggel egy erősebb torokfájással ébredtem, majd a tükörbe a torkomat megnézve kb 10-15 perces folyamatos, egybefüggő, cifra káromkodás következett… Nem kicsi a baj: Mandula gyulladás. Pont most. Persze, hát mikor máskor?! Persze, hogy szívat az élet..

De volt még reggel remény, szaladtam a dokihoz, hogy hátha még meg lehet előzni a komolyabb bajt. 3/4 órás ülés során már éreztem, hogy éppen ezekben a pillanatokban lesz késő, és mire beértem a dokihoz már lázam is volt. Hurrá, mostmár tényleg késő. Megkaptam a szokásos antibiotikumot, és a doki egy legyintéssel elintézte azt a megállapításomat, hogy alig másfél hónapja volt életem első mandulagyulladása (ami több mint 2 hétig tartott, mert kétoldali volt), és most itt a második. Biztos csak én tartottam furcsának.

Azt hittem, hogy a pech sorozat csak a július hónap miatt van (igen, próbáltam babonával mentegetőzni). Kezdésnek Hegyalján elhagytam a szemüvegemet, majd ugye a Tour De Hongrie-n jött minden: Majdnem elhagytam a PDAmat, elestünk az operatőrrel, eldőlt a motor, mert elfáradt a kitámasztó anyaga, elszállt az index csakúgy, stb,stb… Kezdtem örülni, hogy véget ért a július, és még nem dőlt rám egy fa, talán vége ennek a pech sorozatnak, de most bebizonyosodott, hogy nem hónapfüggő.

Asszem jogos így az MSN kiírásom, miszerint "Egyedül a világ ellen"… Mostmár tényleg nem tudom ki van velem, ha már a saját testem sem.