Pályázás
Végre most talán utólérem magam, hogy leírjam a ritka pörgős nyár eseményeit. Szerencsére van bőven miről írni, hiszen rengeteg dolog történt velem, a nyárnak szinte minden percére volt valami program. A nyári gyakorlat és az EFOTT után a következő esemény egy régóta meglévő álmom beteljesülése volt.
Nemrég még javában zajlottak az MZ kupák, és bár élőben nem sok ilyen eseményt láttam, azt azért tudtam, hogy egyszer szeretném kipróbálni, milyen is pályán motorozni. Versenypályán.
Nos, erre került sor végre, MZ Club Hungary-s szervezésben Július végén, Kakucson. Itt a Kakucsringen került végre sor életem első pályamotorozására. A puszta élvezeten kívül felmerült még egy ok a kipróbálásra: rossz álmok képei miatt elkzedtem félni közúton. Valahogy már nem megfelelően vettem a kanyarokat a jólmegszokott útvonalakon is, túl sok féket használtam a Bükkben, és közúton sokkal inkább a rettegésről kezdett valamiért minden szólni, mint az élvezetből motorozásról. Úgy gondoltam, hogy majd pályán, tökéletes aszfalton, bukótérrel, szembeforgalom nélkül majd legyőzöm.
Az elgondolás nem volt rossz! Odaérve a pályához először meglepődtem. Azt mondták, hogy ez kis pálya, az én elképzeléseimben viszont nem így néz ki egy kicsi pálya. A méret hatása viszont érthető: a pálya vonala egy margarétához hasonlít, szóval kevés visszafordító kanyar, annál több technikás közepes és nagy ívű. A meglepődés viszont folytatódott akkor, amikor láttam, hogy mennek a többiek.
Az MZ-s sátornál senkit sem találtam (elvégre mindenki fent volt), ezrét úgy döntöttem, hogy hát bevetem magam. Sajnos így mindenféle eligazítás, vagy infó nélkül indultam neki, dehát csak nem futamodunk meg, miután kifizettük a 4000 Ft-os délutáni pályadíjat!
Kicsit remegő kezekkel és lábakkal, de elindultam. Sok átalakítást nem végeztem a motoron, épp csak kipróbálni akarom, nem lefektetni a gépet! Bementem a pálya szélén lévő betonplaccra, ott tekertem pár kört, hogy legalább egy icipicit melegedjen a gumi, aztán irány a célegyenes. Szépen kihúzattam a motort, ahogy kell, majd készültem a végén lévő kanyarra. Furcsa érzés volt. Először is hitegetni kellett magamnak, hogy igen, most én pályán vagyok, igen, motorral, igen én vezetem a motort, és igen, ha most nem kanyarodok, akkor az fájni fog. Tudatosítanom kellett magamban, hogy nem videójáték, mivel látványra igen hasonlít.. 🙂
Első pár kanyart meglehetősen lájtosan sikerült venni, közben nagy gázzal, földig döntött motorral húztak el mellettem mindkét oldalt. Épülő önbizalmamat kicsit megingatta Tigris, amint belsőíven nagy tempóval elment mellettem az ezres SV-jével úgy, hogy ha kitettem volna az ujjamat, leviszi. Itt egy kicsit megijedtem, de átvészeltük. Hamarosan levezényeltek mindekit a pályáról, egy kicsit átadták egy forgatócsoportnak, akik egy R8-as audit nyüstöltek.
A pálya mellett végre összefutottam a többiekkel, beszélgettünk, hidratáltunk, meg pár tanácsot megfogadva, leszereltem a tükröket. Na, nem az eséstől félés miatt, hanem azért, hogy ne azt nézzem. Majd aki hátulról jön és gyorsabb, majd az igazodik, ne én figyelgessem. (sajons sokat néztem, zavart)
Rövidesen újra a pályán lehettünk, ahol máris éreztem a különbséget. Sokkal jobb volt! Az 1 kilométeres pályán töltött 50 kör után már sokkal kevésbé zavart a többi motoros, valamint már igen jól megtanultam a kanyarokat is. Már csak az ideális ívet kellett megtalálnom, és némi bátorságot gyűjtve a hozzájuk való ideális sebességet. (nem olyan egyszerű ám) Sajnos egy bizonyos tempó után féltem, hogy megcsúszik a gép (hátul vadiúj, elöl 1 éves gumi), ami pedig valószínűtlen volt még ilyen tempónál.
Az egyik pihenőnél viszont egy elég ijesztő dologra hívták fel a figyelmemet: valami folyt a gépből. Méghozzá olaj, méghozzá elölről. Egyből a fékre gyanakodtunk, jól megijedtem, hogy innentől hogy lesz nekem fékem, majd egy lepucolás, és fék tesztelgetés után kiderült, hogy nem a fék, hanem a teleszkóp szimmeringje szállt el. Sajnos az egyik kerékvetőt igen szigorúan vettem, és egy kanyar lecsípésénél valószínűleg megdobta a motor elejét, ami így túl nagy ütés lehetett neki. A szimmeringet visszaküzdöttem, majd egy kis aggodalommal, de visszamentem a pályára. Bambi tanácsára még felvezetőm is lett, akit követni tudtam, és így folyamatosan tanultam (kívülről látott mindkettőnket).
A kiülés megszokni ugyan nem tudtam, de a kihajolás annál jobban ment. Egy ekkora gépnél, ekkora tempónál ez elégnek is bizonyult, így még nemsokkal a tükrök leszerelése után sikerült is a köridőmet 1 perc környékére leszorítani (az egyéni rekordom 58 másodperc lett).
Délután 1-től kb 6 óráig több, mint 100 kört sikerült menni, és ez idő alatt azt hiszem alaposan sikerült legyőzni az addigi félelmeket, és végre sikerült átélnem az igazán élmény motorozást is pályán! A gumi oldala csak lekopott majré csíktól majré csíkig, viszont a végén már fáradtság miatt nem mertem búcsúkört menni, így kénytelen leszek még a Kakucsringre visszatérni! 😉 😉 (ígyis-úgyis mennék még :D)
Kellemesen kifáradva (fárasztóbb, mint gonfoltam) haza motoroztam, majd egy 2 órás pihenő után átülve autóba Horvátországig vezettem… Na, hát a következő bejegyzés majd itt folytatódik! 🙂
Legrosszabb esetben a 12 órás csoporttal megyünk, és addig meglátogatjuk a tavaly megismert rendkívül tetszetős éttermet a bejárattal szemben egy sztrapacskára. (ha pedig 11 órakkor jutunk be, akkor kijövetel után rögtön 🙂 ). A barlangban a túra útvonala 515 m (meleg ruha viselése elengedhetetlen, bent -4 fok is lesz!), a vezetés pedig kb fél óra. A belépő díj felnőttnek 7 Euró, diáknak 6.
