Eger, te csodás!


Idejét sem tudom már, hogy mikor bicikliztem Egerben utoljára… Talán még a jogasim előtt, 2003-ban, bár akkor már rigáztam, szóval inkább 2002-ben.. 7 éve!!!! HÉT!

Ez viszont most megtört, hiszen nem véletlenül hoztam haza a bicajt. A múltkori szakadó esőben vasútállomásról hazatekerés kapcsán sok jót nem tudok elmondani, most viszont… Huhúú, most viszont eltekertem a “munkahelyemig”, a ZF Hungáriáig, és komolyan mondom, hogy le vagyok nyűgözve!
Egyrészt jóval kevesebb idő alatt teljesítettem a távot, mint autóval, vagy motorral (14 perc alatt ott voltam biciklivel), hiszen így a belvároson megyek keresztül. Végig szigorúan az Eger patak mellett, szerintem végig a legszebb részein Egernek, és ugye a patak lejtéséből kitalálható, hogy végig egy kis gravitációs segítséggel (na azért nem kell downhillre gondolni)…

A távolság pontosan annyi, mint Budapesten otthonról (Keleti környékéről) a BME-ig eltekerni (Goldmann György tér környéke). Szinte pontosan ugyanannyi kilométer, mégis a kettő egyszerűen összehasonlíthatatlan. Ég és föld…
Az egyik egy koszos, füstös, poros és büdös betondzsungel járdáin, vagy néha az úttestén túlélés, míg a másik egy valóban rekreációs, kényelmes, kellemes, üdítő biciklizés, friss levegőjű és csodaszép környezetben! … Tényleg le vagyok nyűgözve!
Oké, végülis Budapesten sem rossz tekerni, ott is jól érzem magam egy biciklivel suliba oda-vissza után, és ott is jól esik ez a fajta kis mozgás, de itt aztán mindent visz!


(mielőtt bárkit is megtévesztenék: a két kép nem ugyanott készült, kb 200 méterre egymástól!)

Odafelé megyek egy kicsit a Széchenyi utcán, majd a Tűzoltó térnél lekanyarodok a patak partra. Elmegyek a kórház és a piac mellett, elérek a Dobó térig, amit direkt élvezetből keresztbe szelek, és tovább megyek a patak partján, át a népkerten, tovább a Mocsáry Lajos úton, végig szorosan a patak mellett, egészen a Sas útig. Egyedül itt van egy kis Budapest feeling: sok autó, nagy forgalom, biciklisekre nem gondoló útépítők, majd át a vasúti sorompón, és onnantól széles és kényelmes járdán kb 50 méter a munkahelyig.. Eszményi! Visszafelé majdnem ugyanez, csak még útbaejtjük a Minaretet, meg majd lehet néha végigtekerek a sétáló belvároson..

A mai tekerés során egy csomó rég nem látott ismerőssel találkoztam, akikkel aztán tökjókat beszélgettem.. Kíváncsi vagyok, hogy a hátralévő 2 munkahét során kikkel fogok még találkozni.. 🙂 Kár, hogy előbb nem mertem biciklire ülni, pedig már 2 hete biciklizhetnék….. Nameg az is kár, hogy nem csináltam ma több fényképet…

Apummal megebszéltük, hogy jövő hétvégén kibiciklizünk a Bükki Nemzeti Park területén lévő Ódor-várának romjaihoz… Tényleg alig várom már, ráadásul régen bicikliztünk már így, erdőben, együtt. Azt hiszem mind a kettőnknek jót fog tenni! 🙂

Hozzászólás