Év szerinti archívum: 2009

Szezonzáró örömmotorozás 1

This entry was posted in Gurulás MZ Club túra MZ Tuning Project and tagged 2009ősz etz fényképek fotók fotózás gurulás mátra motorozás mz őszitáj

Hetek óta terveztem már, hogy hazaviszem a motoromat az őt megillető helyére, a fűtött garázsba. Szegény egy udvaron áll, nagyjából esővédett, de semmiképpen sem porvédett helyen. Ráadásul, ami a legrosszabb: áll. Vagyis most már csak állt. Pénzem nem nagyon volt tankolni, vagy ha épp lett volna, időm nem volt motorozni. Amikor meg ez a két kritérium teljesült, akkor meg az időjárás/előző esti (rajz/tanulás/buli) nem hagyta, hogy megmozgassam, vagy hogy hazahozzam.. A nyár végi Balatonozás óta össz-vissz 70 kilométert mentem vele, ezidáig.
Apum is hetek óta nyüstölt már, hogy menjünk végre motorozni, így most, 23-án azt mondtam, hogy ha törik, ha szakad, hazaviszem! Szerencsére épp meggondolta magát a tél, és egy kicsit visszahúzódott, így a hidegszünetet kihasználhattam. Nagy meleg azért nem volt, cserébe vokt egy kis köd.

Indulás előtt a fogyasztás redukálása érdekében lejjebb engedtem a súbertűt. A gyertyakép feketesége indokolta a dolgot, viszont a Budapest határában történő megszorulási kísérlet rácáfolt. Egyszer csak elfogyott az ereje, én meg kuplungot rántva mentettem a helyzetet. Najó, fel volt pakolva (dobozok+tanktáska), nade akkoris! Sebaj, már meg sem ijedek, félreálltam,és egyel visszább állítottam a súbertűt. Hazáig már csak egy ilyesmi megszorulás volt, egy enyhe emelkedőn 100-zal előzés közben. Akkoris!

Na, viszont elérkeztünk a történet lényegi részéhez, a mai (tegnapi) naphoz!
Reggel egy kis tetőjavítás után dél körül végre motorra ültünk, és elindultunk Hollókő bevételére. Asszem még nem jártam ott, legalábbis a Galyatető utáni szerpentineken még nem.
Teletankolás (6,5l/100km..), guminyomás, és már mehetünk is! Az idő nem volt az igazi: borús, ködös, de legalább nem hideg. Még jó, hogy napsütést jósoltak mára… Sebaj, az út száraz, és ez a lényeg!
A gép gyönyörűen muzsikált, komolyan egyre szerelmesebb vagyok a hangjába, amióta Bambi leápolta. Kényelmes, 3-4000-es fordulat, és kivisz a világból. Legalábbis ilyenkor ezt érzem, és ez megnyugtató.Apum ment elöl, nagyon jó és ütemes tempót diktálva, tempós kanyarokkal, erős kigyorsításokkal. Ezt szeretjük!

Pláne ezen az úton! Eger-Sirok az egyik kedvencem, és bár kicsit romlott a minősége, az élvezet nem csorbult. A táj egyenesen lehengerlően szép volt. A sárgától a barnáig minden színben pompáztak a dombok erdői; lágy, meleg színek voltak mindenfelé a borongós napsütésben. Az erdőkben a fákon átszűrődő fénysugarak meg egyenesen lehengerlő látvány nyújtottak. Sajnos ott pont nem álltunk meg fotózni, csak kicsit arrébb, egy lombok tetejére felkapaszkodó felhőnél.

Tényleg idilli volt. A kanyaroknál nagyon jól tudtam alkalmazni a vezetéstechnikai tréningen tanultakat, így végre visszajött a biztonságérzet. Bíztam a gumikban, bíztam az aszfaltban (bár nem tudom miért), a motorban, és lazán kihajolva a kanyarokban fantasztikusan élveztem minden millimétert.
Sirok, Recsk és Parádsasvár után Galyatető felé elkanyarodva az út már kevésbé volt jó, mert még igen nedves volt sok helyen. Pont a legcsúszósabb fajta. A látvány viszont kárpótolt, mert Galyatető után jött nekem az ismeretlen etap, a sok szerpentinnel. Jóformán az Alpokban, de legalább a Tátrában éreztem magam. A táj, a házak, az emberek… Szinte nem is Magyarország! Tetszett!!

Pásztóra érve azonban ránéztünk az órára, ami már közel 4 órát mutatott. Mivel még Budapestre is vissza kellett érnem, ezért visszaindultunk. Visszafelé is ugyanazon az útvonalon mentünk, viszont Pásztó után nem sokkal elég rendesen megcsúsztam, így inkább visszább vettem.
Egy sötétebb részen lévő jobbos kanyarban valszeg a hosszanti repedésre mentem, amiben legtöbbször van egy kevéske víz/sár. Az első kerék elég durván elkezdett oldalra szánkózni. Alig győztem utána kapaszkodni, nameg ellenkormányozni. Valszeg elég erősen megszorítottam a kormányt, mert utána kicsit fájt a kezem, viszont a csúszást megfogtam. Nem volt jó élmény, ellenben tanulságos.

A 24-es úthoz visszaérve végre lehetett újra örömmotorozni, száraz volt újra az út alattunk. Örömünket viszont egy baleset hamar letörte: motoros baleset miatt a 24-es út teljes egészében le volt zárva. Elég friss volt a dolog, mentőhelikopter, mentőautó még ott volt, az összetört motorokkal együtt. Kettő az úton, egy a szalagkorláton túl, az erdőben. Durva látvány volt, nagyott csattanhattak a srácok… Remélem nem felelőtlen túlvállalás miatt, és azt is remélem, hogy rendbejönnek!

Ekkor már lélekben temettem az utolsó vonat elérését, hiszen 20-30 percig vártuk, míg a helyszínelők végeznek.

Meglepően lassan indult el a mentőautó is, aminél meglepőbb csak az volt, hogy 50-60-as tempóval haladt Egerig, bekapcsolt villogókkal. Megelőzni emiatt nem lehetett, így a kedvnc siroki etapokon alig ment a mutató 50 fölé. Majd' megőrültem, dehát így jártunk.
20 perccel a vonat indulása előtt értünk haza, ekkor viszont kiderült, hogy az óraátállítás révén volt még egy bónusz órám…..

Na, hát így telt a szezon utolsó, 160km-es gurulása. Idén ezzel együtt egy igen soványka 4100 km-t sikerült motorozni, ami  nem valami sok, bár annál tartalmasabb. Jövőre azért remélem jobban alakulnak a dolgok!

 Összes kép ITT 

Egy új barát 3

This entry was posted in NagyonFotós and tagged a700 budapest canon éjszaka eo s300d fényképek fotók fotózás

Nos, ma reggel szert tettem végre életem első tükörreflexes gépére, egy Canon EOS 300 D formájában. Igazság szerint a büdzsé engedett volna egy korszerűbb, újabb vázat is (mivel ez meglehetősen öreg már), mégis inkább ezt választottam, ugyanis ő mellé járt még egy Sigma 18-200mm (F3,5-6,3 DC) objektív is, nameg tok, új akksi, stbstb.. Egy szóval egy komplett kis szett, amivel végre lehet komolyabban is fotózni majd.


(ITT a vele készült első pár próbakép)

Ellenben ha már elindítottam a “NagyonFotós” kategóriát, akkor beteszek ide pár képet, amiket az utóbbi napokban csináltam, még a kis Canon A700-as kompaktommal.
Először is pár fotó az újonnan kivilágított Szabadság-hídról, amely mellett elhaladva láttam meg, hogy két pillérje között van a telihold. Sajnos ekkor még nem volt időm, hogy leszálljak és fotózzak, ám másnap már nem hagytam ki, és direkt leszálltam a hetesről csinálni pár képet.. 🙂 (persze állvány nem volt nálam..)







De van itt még pár Budai várból fotózott éjszakai kép is… Sajnosek is állvány nélkül készültek, mivel nem fotózni mentünk, hanem pálinka fesztiválozni. Épp ezért is csak pár kép készült, csupán pár témáról:




Megjöttek a lovak! – ETZ Tuning Project #14

This entry was posted in MZ Club túra MZ Tuning Project Túra előtt and tagged bambi dellorto etz karburátor kipuffogó mz nyár2009 tuning

A nyári visszaemlékezés következő része most az ETZ Tuning Project új bejegyzéséhez gyűrűzik. Pár nappal a Tátra túra előtt a motor még mindig nem volt az igazi, még mindig keveseltem az erejét, az óriási fogyasztás mellett. Ezért döntöttem úgy, hogy a motor visszakapja az eredeti, gyári karburátorát, és elteszem a DellOrtót pihenni.

Így történt, hogy Augusztus közepén a motor visszakapta a gyári karburátort, méghozzá egyből apum motorjáról. Időközben ugyanis az én tökéletesen és kis fogyasztásra behangolt eredeti karburátoromat rátettük az apum motorjára (mivel az túl sokat fogyasztott), az övé pedig felkerült az enyémre, mindenféle módosítás nélkül. Nem sokat vacakoltam vele, feltettem, mentem egy kört, “jólesz”… és irány Budapest, elvégre másnap Tátra túra!

Igazság szerint a gyári karbrátorral sem volt rossz a motor gyorsulása, sőt! Bár annyira nagyon nem volt vad, mint előtte, azért meg lehetett vele elégedni. Nem spóroltam a gázzal, gondoltam derüljenek ki az erőviszonyok…

Nagy gázzal és 90 fölötti tempóval hagytam el Egert, rögtön nekifutva a Kerecsend felé vezető emelkedőnek. Na, az első meglepetés már itt kezdődött. Egy visszaváltás, nagy gáz, belső sáv, előzés és kihúzatás, viszont egyszercsak elfogyott a gépből az erő, mintha csak levettem volna a gyújtást. “Hohóó, ez a megszorulás jele, itt baj van!” A tempót visszavettük, ki a külső sávba, és csak ésszel…

Végiggondoltam, hogy mi lehetett ez, mert végülis nagy megszorulás nem volt. Lehúzódtam, megálltam, végiggondoltam, hogy mitévő legyek. Csavarhúzó a dobozban, de karburátor állításhoz nem volt sok affinitásom, így inkább tovább indultam, óvatosan. Visszafogottabb tempó, kevesebb gáz, “majd Budapesten nekiesek” megfontolás.

A következő meglepetésig azonban nem telt el sok idő, Kerecsend után jött a következő emelkedő. Direkt nem húzattam, óvatosan mentem, 70-es tempó környékén, és mégis hirtelen elfogyott az erő, ám ekkor már hiába cselekedtem gyorsan, mégis megszorult. Óriásit satuzott a hátsó kerék, ekkor már nem volt menekvés. Lassú, útról legurulás és finom visszaváltás után sem akart újra elindulni a gép, már sejtettem, hogy itt gond van. Út szélén megállva próbáltam berúgni, semmi…

A lejtőt kihasználva, egészen Kerencsendig visszagurulva (vagy 300 m!) sikerült nagy nehezen beindítani, és hálistennek a hangja rendben volt. Ekkor már nem vacakoltam, nekiálltam beállítani a karbit. Feljebb emelve a súbertűt adtam neki több benzint, majd utánhangoltam az alapjárati rendszert. Nos, ez után Budapestig már nem volt semmi gond.

A karbi állítgatása közben felhívtam Bambi mestert, hogy már 70-nél is képes megszorulni, aki egyből invitált hozzá, a műhelyébe. Estére értem oda, Bambi már várta az alanyt. 🙂

Első ízben a karburátornak estünk neki, kapott nagyobb főfúvókát, és újra beállítottuk hozzá a motort. Bambinak megemlítettem, hogy érdemes lenne ránézni a gyújtásra, mert már rég ellenőriztem, így hát levettük a deknit, és előkerült a műszer. Itt ismét jött egy kis meglepetés, mert bár nem volt rossz a gyújtás, de már végállapotban volt, sok állításra már nem volt lehetőség, állítani pedig csak kellett… Ráadásul a motor elméletileg kétszer gyújtott, ami több gondnak is köszönhető volt.

Ígyhát Bambi nekiesett kicserélni a először a kalapácsot, majd az egész gyújtás alaplapot, és amikor még így sem stimmelt, akkor már a gyújtás házat piszkálta, hátha csak rosszul van összerakva. Ha már ott tartottunk, látszódott a főtengely szimmering, és az is, hogy kicsikét ereszt már, ezért inkább azt is kicserélte.

Több órányi próbálkozás és vacakolás után végre sikerült megtalálni a megfelelő beállítást, ekkor már jócskán éjfél után. Kipróbáltuk, felpörgött, szépen duruzsolt! 🙂 Ekkor megörültem, hogy újra jár a motor, tehát nagy baj már nem érhet! 🙂
Bambi, gigászi tapasztalatát bevetve, leellenőrizte, hogy mennyire erős a motor: kezét a kipuff végéhez tette, másikkal pedig a gázt rángatta, és azt figyelte, hogy mennyire erősen pufog a gép. Ekkor megállapította, hogy bizony le van folytva.

300 köbcentire váltáskor egy igen fontos dolog elmaradt, mégpedig a kipuffogó kismértékű átalakítása, a nagyobb köbcentinek megfelelően. Elméletileg, tiszta kipuff esetén erre nincs nagy szükség, ám én elfelejtettem, hogy a pár éve lecserélt, akkor még új kipuff valószínűleg már egyáltalán nem tiszta.

Bambi a probléma megoldására egy precíziós műszert vett elő, egy enyhén már használatos, másfél méteres vasrúd formájában, amit a köszörűn finoman kihegyezett, majd a kipuff végébe rakta. Ezt követően elő vett egy finommechanikai szerszámot, azaz egy nagy kalapácsot, és alaposan elkezdte beütni a vasrudat a kipuffogón. Kb 20-30 centi után egy szorító fogóval kivette a rudat, majd jött az első indítás!

Nos, a gépnek csodás hangja lett, annyi biztos, és Bambi már a folytással is elégedett lett. Kb 2-ig kínlódtunk vele, így az első próbaútra a hazamotorozás közben került sor. Már ekkor érezhető volt, hogy valami bizony megváltozott. Dinamikusabb gyorsulás, szebb (és egyben nagyobb) hang, szóval tetszetős volt! Az első igazi próbaút a másnap délután kezdődő, háromnapos Tátra túra volt, amiben majd a következő bejegyzésben részletesen is írok! 🙂

Addig is legyen annyi elég, hogy a régi karburátort visszatéve, gyújtás és kipuffogó hangolást követően a motor az egész túrán eszméletlenül teljesítétt. Hazafelé végig 100-as tempóval jöttünk az M2-es autópályán, és a gép hegyen-völgyön kényelmesen tartotta a tempót, felpakolva is. Végre elértem a célt, olyan erős lett a gép, amilyennek szerettem volna, legalábbis ami az erejét illette!

A történetnek viszont itt még nincs vége, ugyanis a fogyasztás továbbra is gigászi, mintegy 6,5-7 liter…. van még min dolgozni!

Ésszel, biztonságosan motorozz!

This entry was posted in Gurulás and tagged biztonság cikk közhír motorozás nyár2009 safety hungary tréning vezetéstechnikai

Ahogy ígértem, nyári élménybeszámoló sorozatom egy Közhírbe írt cikkemmel folytatom. Íme:


Szeretném ezt a cikket minden motorosnak és érdeklődőnek a figyelmébe ajánlani: A Safety-Hungary meghívásának köszönhetően részt vehettem a Honda Motorkerékpár Vezetéstechnikai Oktatásán, amely után jogos a megállapítás, hogy egy ilyenre minden közlekedőnek szüksége lenne.

Ez a jól átgondolt és kidolgozott tréning a ’70-es évek Japánjából ered, ahol ekkor jelentek meg az erős motorok, először a rendőrség tulajdonában. A megszaporodott lóerőkkel azonban nem tudtak megfelelően bánni a rend őrei, a töréskárok megugrottak. Ennek köszönhetően kezdtek bele egy olyan oktatási rendszer kifejlesztésébe, amely során a motoros megtanulja kezelni a kritikus helyzeteket, és tartalékol arra az esetre, ha baj van. Ez a képzés lényege és célja: „a tartalék-képzés”. Az azóta eltelt közel 40 év után ma 24 országban folyik ilyen képzés, 2008 óta hazánkban is.

A 40 év alatt tökéletesre csiszolt tananyagot három, egymásra épülő szintre bontva sajátíthatják el a hallgatók. Minden egyes szint kétnapos képzést jelent, max. tízfős csoportokban, amelyeket két instruktor koordinál. Az oktatás különlegessége, hogy bukócsövekkel ellátott Honda-motorokkal történik, sőt a résztvevőket anyagi felelősség nem terheli. Ennek, a kiváló minőségű pályának és a profi instruktoroknak köszönhetően az ember sokkal bátrabban meri kipróbálni azokat a hasznos manővereket, amelyeket később, begyakorolva, saját motorján ülve használhat a hétköznapokban.

Az első szint bevezetője egy beszélgetés a képzésről, a motoros felszerelésekről, a motorválasztásról a biztonság témakörében baráti hangulatban. Ezt talán jól jellemezné az a mottó, hogy „a tolószék drágább!”. Meglepő módon már itt akadnak újdonságok, még sokat tapasztalt motorosok számára is, ezt garantálom!

Ezt követően a motorok mellett folytatódott a beszélgetés: motorápolás és –ellenőrzés, helyes üléspozíció, praktikus fel- és leszállás. Bármily egyszerűnek is tűnnek, a többség sajnos rosszul berögzült mozdulatsorral végzi ezeket az igen gyakori és alapvető műveleteket. Itt is bőven akad olyan dolog, ami apróság, ám a mindennapokban rendkívül hasznos, és megkönnyíti az ember életét.

A kb. kétórányi elmélet után jött a gyakorlati rész. Kezdésnek sima és eltolt szlalom, ahol a figyelem fókuszán, valamint a kanyarodás közbeni fék és kigyorsítás alatti gázhasználaton van a hangsúly. Folytatásként elköltöttünk egy kellemes ebédet a SilverKart gokartpálya ebédlőjében. A rövid lazítás után különböző fékezési technikák kipróbálásával láthattuk be, hogyan is célszerű rövid úton megállni. Gyakorlott motorosok számára talán itt van a legtöbb legyőzni való rossz beidegződés.

A nap végén egy mindenki számára új technikát ismerhettünk meg hirtelen felbukkanó akadály kikerülésére. Ez a gyakorlat az autós berkekből ismeretes „rénszarvas tesztre” emlékeztet legjobban, elsajátítása pedig rendkívül hasznos.

A második nap motorozással kezdődött, és pár bemelegítő kör után ismét motor melletti praktikákat tanultunk. Rendkívül egyszerű megoldásokat mutattak be a motor középállványra rakására, valamint eldőlt motor felállítására. A dolog érdekessége, hogy a bemutatás után bizony mindenkinek végig kellett csinálnia a gyakorlatot, az 1000-es CBF-en (röpke 250 kilós jószág). Hihetetlen volt, hogy korra, fizikumra és nemre való tekintet nélkül a résztvevők ezt lazán végre tudták hajtani. Ez talán a technikák életrevalóságának legjobb bizonyítéka!

A legnagyobb vasat felállítva, újra motorra ülve háromféle kanyarodási technikát sajátítottunk el, amelyek kifejezetten közútra, a biztonságos motorozáshoz ajánlottak. E tudás birtokában már hazafelé menet másképp néz az ember az ülésből kiülő, „c” alakban látványosan próbálkozó kollégákra!
A második napi kellemes ebéd után a kocsisorok közti lassú motorozásra (itt rámpán), valamint veszélyes kátyúkon / síneken való átkelésre ismertünk meg praktikákat amellett, hogy közben az eddig tanultakat begyakoroltató pályán köröztünk

.

Alkalmam volt Szabó Ákos instruktorral és Zolnai Zoltán ügyvezetővel egy diktafon társaságában beszélgetve interjút készíteni:

Mivel próbálkoztatok, hogy a képzés a hatóságok által is támogatottá váljon? Van-e remény vagy ígéret támogatásról?
Szabó Ákos: Bármilyen hatóság vagy közlekedéssel foglalkozó közszemélyiség keveredik ide hozzánk, mindenkinek nagyon pozitív a tapasztalata. Előbb-utóbb a több irányból összegyűlt pozitív tapasztalatok révén rá fognak harapni, és elindítják talán egy irányba ezt a dolgot.

Zolnai Zoltán instruktor az eltolt szlalomban... :)Zolnai Zoltán: Sajnos ígéretet nem kaptunk, viszont két körben volt olyan megbeszélésünk, ahol az NKH, a MEH képviselői és Kondorosi Ferenc úr (akkor még államtitkár) látogatott el hozzánk. Ekkor igen részletesen végigbeszéltük a lehetőségeket, de egyértelműen látszott, hogy Magyarországon a jogosítványszerző motorosok ellátása minden régióban komoly akadályokba ütközik.

Mi csináljuk a dolgunkat, mint egy küldetést, próbálunk mindenkit elérni, próbálunk mindenki számára elérhető lenni, aki érdeklődést mutat. Erre vonatkozott az a kezdeményezésünk is, hogy egész évben vannak oktatásaink, megszakítás nélkül. A téli időszakban csak havas-jeges időkben hirdetünk esőnapot. A hétfő kivételével egész évben, minden nap vannak tréningek. Ráadásul ebben az évben vezettük be azt, hogy délutáni oktatásunk is van, hogy még nagyobb kapacitással tudjunk az érdeklődők rendelkezésére állni. Ugyanezt a célt szolgálja a piaci viszonylatban is rendkívül kedvező árképzésünk, melynek köszönhetően egyre több motoros számára vagyunk elérhetőek és megfizethetők. Ebben óriási segítséget jelent a Generali Biztosító „Generali a Biztonságért Alapítványának” támogatása!

Ha már a kapacitás szóba jött, eddig mennyi hallgatótok volt?
Z: 1500-2000 körüli a hallgatólétszám. Az első évünk természetesen nem volt akkora volumenű, de abban a pillanatban, hogy a már itt járt motorosok révén terjedt a képzésünk híre, óriási érdeklődés indult meg. Már februártól kezdődően hónapokkal előre telítettek a képzéseink.

Ti hogyan sajátítottátok el az oktatáshoz szükséges ismeretanyagot?

Szabó Ákos instruktor döntöget... :)Szabó Ákos: A tanulmányainkat 2008 januárjában, Törökországban kezdtük. Akkor még ez volt a legközelebb (ilyenkor is működő) oktató központ. A törökországi Honda gyár udvarán kaptuk az első 2-3 tréningünket, amelyeknél még kimondottan a gyakorlatok végrehajtásával foglalkoztunk. Egy héttel később, Szingapúrban, egy Japánból érkezett vezetéstechnikai oktatótól kaptuk a következő szintet. Ő az egész rendszer fő oktatója, és közvetlenül tőle kaptuk az instruktorképzést. Ott már nagyon sokat foglalkoztunk azzal, hogy a hallgatónak hogyan lehet ezt tovább adni. Tehát nem csak a gyakorlatok végrehajtásáról volt szó, hanem arról is, hogy milyen technikákkal lehet a hallgatókat rávezetni, mi mindenre kell odafigyelni tréning közben.

Külföldön járva mik voltak a tapasztalatok? Említettétek, hogy Szingapúrban ez az oktatási módszer kötelező. Ott látszódott-e a motorosokon ennek hatása?

Á: Kint az utcán, amit láttunk, az ég és föld még Nyugat-Európához képest is. Nagyon jó volt látni, hogy kint ennek az oktatási rendszernek a hatása mennyire látható a minden napokban, és hogy mennyire tudnak az emberek ott közlekedni. Ott megvan ennek az autós része is, mely a motorossal azonos a tematikára épül. Hihetetlen módon közlekednek, és hihetetlenül jó közlekedési kultúra működik ott. Kint voltunk nagyon sok autós között, és mozogtunk szinte egy hétig folyamatosan, és nem láttunk problémás helyzeteket. Az, hogy dudálás és anyázás nem volt, máris egészen más Magyarországhoz képest, és nem láttunk se balesetet, se koccanást.

Nem elesnek! Csak döntögetnek! :)Pontosan hogy épül fel ez az oktatási rendszer, milyen egyéb tréningek vannak még?

Z: A teljes oktatási anyagot mi 3 szintre bontva adjuk át. Ami első körben egy átlag motorosnak elérhető, az az egyes szint. Erre épül a kettes, amely továbbfejleszti a megszerzett tudást, majd a harmadik szinttel lesz teljes a kép. Másik tréningünk a motoros tapasztalattal nem rendelkező érdeklődőknek szól, az elnevezése Bevezető szint. Célja kifejezetten a legelejétől megszerettetni a motorozást az érdeklődőkkel. Van még egy elég speciális képzésünk is, amit a kettes szint utáni hallgatóinknak ajánlunk, csak azt követően lehet rajta részt venni. Ez a „Tandem” névre hallgató oktatás, ahol a motoros az utasával együtt érkezik, és együtt csinálják végig a gyakorlatokat. A vezető itt megtanulja, hogy valóban mi változik meg a motorozási manővereknél, hogyha van utas, az utas pedig azt tapasztalja meg, hogy tulajdonképpen miről is szól a motorozás utasként.
Mindegyik tréningünk kétnapos, és mindegyik 45000 Ft.

Köszönöm a beszélgetést és a meghívást!

Az oktatás végi oklevelet átvéve a hazafele út is egészen más érzés, a rákövetkező gurulásról nem is beszélve. A technikákat saját motoron is kipróbálva és kicsit gyakorolva szinte plusz egy biztonsági felszerelést kap az ember. Érzetre és veszélyes helyzetekben is jóval biztonságosabbá vált a közlekedés két keréken. A többi résztvevővel egybehangzóan gondoltuk azt a képzés végén, hogy legszívesebben kötelezővé tennénk minden motoros társ számára, ám ez sajnos a honi bürokrácia rögös útvesztőin keresztül szinte lehetetlen.

GrafUr

A cikk az újság 20. és 21. oldalán olvasható, ami egyébként szabadon letölthető, PDF formátumban!

Köszi Freeblog!

This entry was posted in Mozi and tagged filmajánló magyarfilm mozi premierelőtt rózsaszínsajt

Ezúton szeretnék köszönetet mondani a Freeblog szerkesztőinek egy kellemes estért! 🙂
Múlthéten a freeblog főoldalán észrevettem egy játékot, amivel kis szerencsével sikerült egy páros belépőt nyernem a Rózsaszín Sajt című film premier előtti vetítésére az Uránia Filmszínházba. Több szempontból is örültem neki, egyrészt nem voltam még premier előtti vetítésen, másrészt sose voltam még az Uránia Filmszínházban. Harmadrészt meg a magyar filmeket is nagyon szeretem, ezért mindenképpen el akartam menni.

A legrégebbi jó barátommal, Adrival mentünk el kettesben az Urániába, ahol végül senki sem kért tőlünk se jegyet, se nevet, se semmit… Jóformán csak beültünk.
Igazság szerint a vetítés előtt utánanéztem a filmnek, a port.hu-n, és az ott olvasottak alapján nem nagyon tetszett a film. Sem a plot, sem a bemutató nem lett az igazi. Ezek után nem túl pozitív szájízzel indultam neki a dolognak, legalábbis ami filmet illette.

Belépve az Urániába kicsit megdöbbentem. Gyönyörű! Filmszínház a szó szoros értelmében. Színház is és mozi is egyben; egy nagyon kellemes kombináció! A belépés és megdöbbenés után jött a felkonferálás, ami kifejezetten tetszett. Bár alapvetően nem szeretem a túl reklámozott vagy túlkampányolt filmeket, sőt magát a kampányt sem, de ez egészen jól jött ki. Vicces, jópofa. Aztán felgördültek a függönyök (mint a színházban), és kezdődött a film.

A filmben hatalmasat csalódtam, a lehető legpozitívabb értelemben! A történet, a szabados nyelvezet (és akkor még szépen fogalmaztam), a karakterek, a színészek világa, a zenék, a szereplő gárda (nem véletlenül emlegetik a legtöbb jónővel rendelkező filmnek)… minden nagyon tetszett. A főszereplő karakterével jóformán teljesen azonosulni tudtam. Ehhez részben Tóth Barnabás nagyszerű játéka, részben a főszereplő karakterének balfaszsága járult hozzá. (hasonlóan balfasz, mint én 😀 ) Ha már Tóth Barnabás neve felmerült, akkor itt le is szögezem, hogy ő egyben a rendező is, méghozzá elsőfilmes rendezőként! Forgatókönyv írásban is kivette a részét, így jóformán ez az ő filme, az elejétől a végéig. Munkájának alaposságán látszódott a törődés, és az akarás, mert bizony megmutatta, milyen is egy jó első filmes!

A film félig francia is, és ez kivételesen nem csak egy kis utánanézés után derül ki, hanem egészen egyszerűen a film fele ott játszódik, és így a film fele franciául is van, magyar szinkron nélkül, feliratosan. Olyan igazian. Igazi helyszínek, igazi szereplők. A film félig francia rendezése is igazi, hiszen Tóth Barnabás fiatal korában egy pár évet Franciaországban élt, majd később pár kisfilmet is forgatott ott, miután a francia kultúra "megfertőzte". A sok igaziság miatt még a filmben szintén főszerepet játszó hangszer is igazinak látszik. Ez is egy különleges dolog, főleg annak, aki egy kicsit is már hallott a hang drum-ról. Az egész filmet végigköveti, és a hangszerrel kísérve mutatja be a problémákat a főszereplő és az nőcsábász apja között, valamint a főszereplő csajozási nehézségeit. Nem is beszélve a sajtról. Ez a pár motívum az, amely végig követi a filmet: apa, fia, nők, sajt, és a hang.
Azoknak, akik még nem látták a filmet, ez így teljesen érthetetlen és furcsa katyvasz. Tudom, mert eleinte kissé én is furcsálltam ezeket, és többekközt ezért sem tetszett a beharangozása. Ellenben most, a film után ez a pár dolog egy-egy kedves emlék hívószavává vált. Tényleg nagyszerű alkotás!

 

A másfél órát követően az alkotók egyesével vonultak fel a színpadra, ahol remélem Barnabás is érezte a nem mindennapi tapsvihart. Egyértelműen hallatszott, hogy mennyire tetszett a közönségnek. A tapsot aztán a konferanszié szakította meg, aki az egész közönséget az emeletre invitálta, egy álló fogadásra. Felmentünk az emeletre, a gyönyörű bárba, és ott szendvicsek és borok közepette volt lehetőség akár az alkotókkal is váltani pár szót. Így történt, hogy a filmben az apát fantasztikusan alakító Bezerédi Zoltánt megkérdeztem arról, hogy a főszereplő, Tóth Barnabás valóban tud-e játszani a hang dobon…. Nos…. A válasz maradjon az én titkom, de akit tényleg érdekel, az sörrel megvesztegethet! 🙂

Az Uránia erkélyére kikeveredve még egy darabig ott beszélgettünk Adrival, majd ahogy hazafelé indultunk megláttuk, hogy a moziteremben már egy másik film megy. Mivel a terem üresnek tűnt, és az ajtó nyitva állt, ezért egy darabig még beültünk a Coco Chanel című filmre, a karzaton. Rajtunk kívül még 4-5 ember lehetett a földszinten ami kissé meglepett. Egy ilyen gyönyörű Filmszínház (lásd fenti kép) teltházat érdemel! Mégegyszer köszi a kellemes estét!