NagyonFotós bejegyzései

Az itteni bejegyzések szólhatnak akár a fényképezőgépről, akár a fényképezésről, vagy szimplán csak pár képről.. :)


A bejegyzéseket értelem szerűen fordított időrendi sorrendben láthatod, azaz legrégebbi a legvégén, alul, legújabb az elején legfelül. Egyes kategóriákat (pl Horvát túra, Velencei 5 nap, stb) érdemes a legelejéről, tehát a legrégebbivel kezdeni (ehhez lefele kell görgetned sokat)! ;)


Végre apummal elindultunk egy jó nagy sétára a Bükkbe, és megnéztük milyen is havasan. Sajnos a jóidőről lemaradtunk, azaz éppen megelőztük: se hóesés, se napsütés. Szórt, és erős fény, így fotózásra nem sok lehetőség maradt.

Ellenben jó levegőn túrázni, kirándulni, és szép tájakat behavazva látni, annál inkább lehetett! :) Minden környékbeli lakónak melegen ajánlom a hasonló kiruccanásokat! :)
Eredetileg csak egy kicsit akartunk sétálni úgy, hogy valahol lerakjuk az autót, és egy kis séta. Egy kis győzködés után viszont sikerült rávennem apumat, hogy az autót tegyük le a Bükk "hátsó" bejáratánál, azaz a Felsőtárkány-Lillafüred közötti útszakasz közepén található Bányahegyi kapunál.

Innen gyalog lehet tovább menni a Bükki Nemzeti Park területén, ahol mi a nagy hóban, néha az útról letérve, és rövidítve próbáltunk eljutni a Nagy Mezőig, azaz a Bükk fennsík közepére. Ugyan a küldetés 1,5 órányi gyaloglás után meghiusult, mert a közelgő sötétedés miatt jobbnak láttuk a visszafordulást, de utóbb kiderült, hogy már nagyon közel voltunk hozzá. Béertük hát egy dimbes-dombos mezővel, közvetlenül a Nagy Mező mellett, de legközelebb biztos tovább megyünk! :)

Ajánlom minden kedves ismerősömnek, hogy ha teheti, robbanjon ki egy kicsit a természetbe, a betondzsungel, szmog és stressz fellegvárából a zöldbe/fehérbe, akár csak egy rövid séta erejéig!

freeblog.hu főoldalra ajánlom megosztom twitter-en megosztom iwiw-en megosztom facebook-on
GrafUr Na, most ehhez szólj hozzá!

365. Hol vagytok Canon EOS tulajok?!

2010. 02. 02. 13:51, 1 olvasó még hozzá is szólt!  
Kategóriák: PFFF , NagyonFotós

Jó nagy megdöbbenést szült nálam Bruti lemerülése. Na, nem konkrétan az, hogy nem végtelen az akkuja kapacitása, hanem az a reménytelen szélmalomharc, amit egy akksi töltésért vívtam/vívok.

A töltő ugye Budapesten maradt, így miután a tartalék akksi is lemerült, próbálkozni kezdtem ismerősöknél, hogy hátha van valakinek BP-511-es akksihoz való töltője, itt Egerben. Nem volt. Aztán próbálkoztam a heol.hu szerkesztőjénél, aki meg is adott két fotós elérhetőséget, de sajnos mindketten külföldön voltak. Másnap (vasárnap) az Agria Pláza üzleteinél próbálkoztam: PhotoHall, és ElectroWorld. Hiába volt a PhotoHall-ban ismerős, sajnos nincs nekik Canon gépük, se kiegészítőjük. Az ElectroWorldről nem is beszélve.

Mindenhol csak Sony, Olympus, meg Fuji gépek és kiegészítők, Canon sehol, de még Nikon is alig. Megdöbbentem.
Hétfőn a helyi fényképészek következtek. 3 helyen jártam, és szinte biztos voltam benne, hogy valahol csak találok Canon EOS gépet, és ott majd fel is tudják tölteni az akksimat... Erre kiderült, hogy sehol sincs Canon. Persze az is előfordulhat, hogy csak nem akartak segíteni, de egy akksi feltöltése senkinek sem fáj, ennyit még a legszigorúbb boltos is segítene... talán.

Reményt vesztve próbáltam segítséget kérni MSNen (kiírva), iwiw üzenőfalon, de még facebook üzenőfalon is, és sehol semmi. Elfogyott az ötlet, nincs töltő...
Hogy a fenébe tűnhettek el minden boltból és fényképésztől a Canon termékek?! Mivel fotóznak Egerben a profi fotósok, ha nem Canonnal vagy Nikonnal?! Mi van veled Canon?!

freeblog.hu főoldalra ajánlom megosztom twitter-en megosztom iwiw-en megosztom facebook-on
GrafUr Na, most ehhez szólj hozzá!

Eljött az idő, hogy a jelenlegi egyveleg blogomat egy kicsikét rendszerezni próbáljam. Persze itt söprögetni már esélytelen, ezért úgy döntöttem, hogy a második legnagyobb mániámnak egy külön blogot nyitok. Egy tematikusat, ahol csak egy témáról lesz szó, és semmi másról:


Egy fotós blogot.

Így jött most létre a "GrafUr fotóblogja"... Sorry, nem volt jobb ötletem a címet illetően, de végülis ott nem is az írás lesz a lényeg, hanem a képek, amiket kedvencnek tartok.

A legtöbb fotózni szerető kollégának van egy flickr, egy inda, vagy valamilyen kifejezetten fotós oldalon egy adatlapjuk, és rajta a profiljuknak számító képáradat. Hát, sajnos én még az elején más irányt választottam, és a fotóimat a Picasa-ra kezdtem el feltölteni. Egyszerű, gyors, külön progi van hozzá, amiben a legtöbb utómunka elvégezhető, és ráadásul csupán 5 dollárba kerül évente +20 giga.... Mi kell még?!
Ilyen vetélytárs mellett nekem nem volt kedvem sem a flickr sem az inda fotós oldalával bajlódni, ezért aztán maradtam a Picasa-nál. Ott viszont inkább csak a szűk baráti kör látja a fotókat, és azokat is ömlesztve.

Úgy döntöttem itt az idő megmutatni a jobbakat a nagyvilágnak is, és pár fotót kiemelve a tömegből esetleg kikérni mások véleményét is. Na, hát így indult el most az én tematikus fotóblogom... :) http://foto.grafur.hu

freeblog.hu főoldalra ajánlom megosztom twitter-en megosztom iwiw-en megosztom facebook-on
GrafUr Na, most ehhez szólj hozzá!

Idáig több, mint két hónapja nem láttam az én táltos paripámat. Két hónapja hiányoltam, és eddig nem is tudtam, hogy mennyire. Szüleimmel gyakran találkoztam Budapesten, ezért mertem beáldozni hazamenős hétvégéimet budapesti tanulásokra. Viszont hiányérzetem csak volt a motorom, Eger és az otthonom iránt. Az első pár itthon töltött napon a hiányérzet csak nem múlt, míg meg nem látogattam a garázsban téli álmot alvó vasparipát. Megvan az ok, ő hiányzott!!


Apummal meg is beszéltük, hogy úgy, mint 2 éve, ma is, 24-én megyünk egy kis kört a motorokkal (ha már a hó elolvadt). Ennek fényében látogattam ki hozzá, és vettem szomorúan tudomásul, hogy bizony lemerült az akksija. Szegénnyel ilyen még nem volt, hisz bivaly, 9 amperórás akksi van benne, ami sajnos már 4,5 éves.. Nemcsoda hát, hogy lemerült. Rá is tettem a töltőre, viszont időközben eleredt az eső... Ennyit a karácsonyi motorozásról. :(

Érdekes dolog, hogy eddig a motoromat nélkülöztem rettentően, most itt vagyok vele, erre a kedvesem kezd el égetően hiányozni.. Miért kell mindig valaminek hiányoznia?! Miért nem lehet a kettő egyszerre?!

No, erre tulajdonképp válaszolva írtam az én szívem szottyának, hogy jövőre közös karácsonyunk lesz (az első), úgy készüljön!


Akkor már egészen biztos, hogy másképp lesz minden! Talán addigra már lesz egy leadott szakdolgozatom (bár ez hiú ábránd); már egy éve nagybácsi leszek; és a harmadik közös évünk vége felé fogunk közelíteni a nővel, akit szeretek, aki a legszebb és legkedvesebb számomra, mind közül! Izgalmas év lesz!


Utazó GrafUr, Karácsony másnapján, Budapest felé, az unokahúg (MIni) felé.

freeblog.hu főoldalra ajánlom megosztom twitter-en megosztom iwiw-en megosztom facebook-on
GrafUr Na, most ehhez szólj hozzá!

Az utóbbi kéthét óriási hajrájában majd' elfelejtettem megemlékezni életem legnagyobb gasztronómiai élményéről, az utóbbi időszak egyik legjobb 'bulijáról'. Múlthét szerdán, a pótZH-kkal nyakig körülvett időszakban ejtettük meg a várva várt "Közhír Wacs-e"-t, azaz az első szerkesztőségi csapatépítős programot, amolyan "megérdemeltük" lazítás gyanánt.

Egy igen jó decemberi számot állított össze a társaság, már pusztán ezt is ünnepelhettük volna, de az igen sikeres és eredményes félévet sokkal szívesebben ünnepeltük. A félév során 4+1 igen színvonalas, színes és érdekes újságot sikerült összeállítani ennek az átlag 20 fős csapatnak, a rengeteg egyetemi tennivalók és problémák ellenére. Hiszen itt mindannyian elsősorban egyetemisták vagyunk, és csak másodsorban újságírók, fotósok, tördelők, olvasószerkesztők, rovatvezetők, vagy éppen főszerkesztő.

Véleményem szerint újságunk egyetemi szinten is az élmezőnybe került, mind megjelenésben, mind tartalomban. Az érdekes cikkek körül megjelenő kiforrott design végre a színes oldalakat maximálisan kihasználja, és a fekete-fehérből is a legtöbbet hozza ki. Sok félév munkája hozta létre a jelenlegi arculatot, amely mára a közhír sajátja, a komoly és izgalmas cikkek mellett. Nem is csoda, hogy 1-2 napon belül el szokott fogyni az összes példányszám az egyetemen.

Nos, ezt ünnepeltük december 9-én, a Trófea Grill étteremben. Számomra teljes csalódás volt a helyszín mind pozitív, mind negatív értelemben. Tömören: nem erre számítottam.
Már a bejárat megdöbbentett: rengeteg sorban álló ember, bent ruhatár, fölötte nagy LCD TV-n mindenféle sülő ételről videók, és iszonyatos sürgés/forgás, tömeg. Meglepett. Beljebb lépve a látvány ezt csak fokozta: óriási, ám zegzugos étkezőtér (micsoda szó!), legalább 3-400 ülőhellyel. Mintha imapadok lennének egy óriási főoltár körül, ami nem más, mint az étkek forrása. U alakzatban pultok, rogyásig rakva előételekkel, levesekkel, főételekkel, majd az U belső terében plusz egy pult, csak a desszerteknek. Ezen kívül volt még egy mellék oltár is, ahol nyershúsokból lehetett válogatni, majd a pult végén lévő sütödébe beadni. Itt mindenkinek a kívánsága szerint készítették el az általa kiválogatott húsokat.


Mindenhol szolid eleganciával kiöltözött emberek, akik hol üres, hol rogyásig rakott tányérokkal keringenek a tömegben. Látszólag mindenki egy célt lobogtatva a szeme előtt sietve törte az utat, de valójában csak vadászó, tévelygő tömegről volt szó.

Ezt persze csak akkor tudtam meg, miután helyünket elfoglalva, holminkat letéve belevetődtünk ebbe a tévelygő tömegbe. Tányér a kézbe, irány a salátás pult! (Hiszen előétellel szokás kezdeni, vagymi.) Itt aztán beütött a bőség zavara, így a gyakorlottabbak figyelésével próbáltam a finomabb falatokat a tányéromra varázsolni. Persze szigorúan csak előétel kategóriában vadásztam, mégis két kéz kellett a tányér tartásához visszafelé, egy kézzel már nehéz volt tartani.... Pedig mindenből csak egy kicsi került rá. :)

Az előétel bősége után úgy döntöttem, hogy a levest inkább most kihagyom, és jöjjön, aminek jönnie kell: a főétel. Az oltár baloldalán (fentebbi fotón) különféle vadhúsok vártak melegen tartva, különleges módokon elkészítve. Hát persze, hogy végig kellett kóstolni mindet! :) Ki sem merek térni a megkóstoltak fantázianeveire, mert még a végén megéhezek.

Közben nekem feladatom is volt, hiszen meg lettem bízva, hogy csináljak sok-sok fotót Brutival. Kellett mindenkiről 1-1 egyéni fotó az újságba, kellett mindenkiről mikulás sapkás fotó (amit külön erre az alkalomra készített Petrus, a főszerkesztő-helyettes), nameg sok-sok közöskép is, szintén az újságba. Az biztos, hogy jó nagy feltűnést keltett 20 fős társaságunk a sok-sok vakuvillanás, pózolás, és egy idő után a hülyéskedések miatt! :) Élveztem a fotózást, így rengeteg kép készült. (írásom ezekkel tűzdelve)


Természetesen az ételek mellett az italok korlátlan fogyasztása is biztosított, így ittunk gyümölcslevet, sört, bort, és végül pezsgőt is. Hangulatra így nem volt panasz, amit még a pincérek jópofasága is tovább emelt. Az udvariasságuk, és az elegáns étteremhez illő illedelmességük mellett van egy jó nagy adag humorérzékük is, így kaphatott főszerkesztőnk "csak egy kicsi sör"-t, egy félcentes korsóban... :) Hiába, pontosan ezt kért: "csak egy kicsi sört". :)



Összefoglalva, a jó társaság mellé egy teljesen új gasztronómiai élmény ért egy szép és elegáns környezetben, eszméletlenül jó hangulatban. Az est kicsit feledtette a ZH-k és pótZH-k fenyegetését, és méltón ünnepelte a Közhírbe fektetett munkánkat, és annak gyümölcseit. Az időnk lejárta után még összeállt a társaság egy-egy fotóra, természetesen mikulás sapkában, a pincérek legnagyobb örömére.

Még egy rövid séta után itthon nekiültem a képek retusálásának, javítgatásának, és másnap az újság záró hátlapjának elkészítésének. Úgy érzem ez most ritka jól sikerült, így remélem méltó hátlapja lett a Közhír legsikeresebb félévének utolsó lapjának.

Végül az elkészült hátlap

(Válogatott képek megtekintése)

freeblog.hu főoldalra ajánlom megosztom twitter-en megosztom iwiw-en megosztom facebook-on
GrafUr Na, most ehhez szólj hozzá!

Minden egyes fotózás után órákat töltök a képek utómunkájával (kontraszt, kivágás, forgatás, színek), és eddig sosem értettem, hogy Bruti miért csinál néha igen lágy kontrasztú, tulképp homályos képeket. Homályosak a gólyabálos képek és a közhírnek fotózott képek is...

Utánanéztem, mi lehet ennek az oka, és sajnos az optikám lett a hiba okának gyanúsítottja. Na, csináltam is egy gyors tetsztet, hiszen vásárláskor megkaptam a kitobjektívet is (18-55 1:3.5-5.6). Ideális tesztalanynak, bár a Sigma 18-200 után elég viccesen fest a vázon. Ilyenkor a gép nem is Bruti, inkább csak Bruti light.

Ugyan kicsit kotyog ez a gyári objektív, de van rajta UV szűrő, így gondoltam csak védve voltak benne a lencsék. És tényleg:


A baloldalon a Sigma 18-200-zal készült kép, majd jobb oldalon a Canon 18-55-tel, közel azonos fókusztávval, közel azonos beállításokkal (ISO 400, 1/60-ad záridő). A különbség szembeötlő. A négy fenti kép mind képkivágás, és a teljesméretű képből egy-egy szelet. A fenti két kép 40-es, az alsó kettő pedig 28-as fókusztávval készült.

Tisztán látszik, hogy sajnos a sigma igen homályos képet ad mindkét fókusztávnál, ami kissé lecsüggesztett.
Vajon ez ilyen volt mindig is? Vagy a gépben lévő 16 ezer expo során használódtak el a sigma lencséi?! Lehet ezzel valamit kezdeni? Valamilyen szervíz, felújítás, vagy esetleg spéci szűrő? Tudja ezt valami javítani?

Ha esetleg egy tapasztaltabb fotós erre járna, és segítene a fenti kérdések megválaszolásában, azt megköszönném. Új optikák ára szintén csüggesztő, és pár évig biztosan nem futná rá.

Update: A második kettő kép nem tökéletes összehasonlítás, mivel a baloldalinál kicsit valszeg mellé ment a fókusz is. De lesz még teszt.. :)

freeblog.hu főoldalra ajánlom megosztom twitter-en megosztom iwiw-en megosztom facebook-on
GrafUr Na, most ehhez szólj hozzá!

Az elmúlt hetekben nem nagyon volt időm és erőm ide is kitenni az első hivatalos fotós munkáim képeit, viszont most pótolnám ezt linkekkel. A Picasás tárhelyemre mindig szépen töltögetem fel, hogy onnan majd egyszer ide átpakolom őket, de erre eddig nem került sor. Pedig volt már három is:

Az első egy apró meló volt, ahol is a Közhír ülésén kellett fotózzak. Cél a jó hangulatot visszaadó képek, valamint mindenkiről legalább egy-egy lesi-portré, azaz egy-egy kifejezetten őt ábrázoló kép. Ez még tényleg csak egy kis apróság volt, az eredménye pedig ITT látható, pár pedig kiemelve:


Aztán a második komolyabb képsorozat a VW Tranyó találkozón készült, dehát erről már írtam (itt ni). Aztán jött az első komoly, igazi fotós megbízás, méghozzá a BME-KSK gólyabál fotózása. Na, ez tetszett igazán. Amolyan "bulifotós" feladat, mint a rendezvény második hivatalos fotósa. Tetszett is nagyon, készült is rengeteg kép, amik közül még válogatni is nehéz.  Picasán ott az összes! :) (Később aztán készítettem belőlük Közhír hátlapot)




...Amikor odaadom a gépet, hogy legyen rólam is fotó :) ... és megint odaadtam :)


Aztán most csütörtökön volt a következő fotós munkám. A feladat egy állókép készítése volt, a karácsony szellemében, a Közhír címlapjára. Egy ötlettől vezérelve a díszkivilágított Bartók Béla utcán fotózgattam, állvánnyal. Két apró (ám végzetes) hibát azonban csak sikerült elkövetni: Az egyik az időpont mgválasztása: tán nem csúcsforgalomban kellett volna, a másik az, hogy a fáradtság és sietség miatt ISO 400-on hagytam a gépet... De majd legközelebb erre is figyelek.. Párszor nem tudtam megállni, és csináltam fekvő képet is. Az összes a szokásos helyen, párat pedig ide is kiemelek:



Huh, na hát nagyjából ezek az első fotós munkáim jobb képei. Remélem hamarosan lesz még folytatás.. :)

freeblog.hu főoldalra ajánlom megosztom twitter-en megosztom iwiw-en megosztom facebook-on
GrafUr Na, most ehhez szólj hozzá!

331. Börzsönyi kirádulás...helyett

2009. 11. 22. 14:51, 1 olvasó még hozzá is szólt!  
Kategóriák: NagyonFotós

Végre megérkezett a várva várt fotós táska, amit még a nővéreimtől kaptam szülinapomra, ám csak mostara lett meg. Ilyen:

Hát persze, hogy mindenképpen ki akartam próbálni élőben, amire remek alkalomnak ígérkezett egy kis gyalogtúra. Lövi invitált egykis gyaloglásra a Börzsönybe, és a kezdeti nagy társaságból végül úgy nézett ki, hogy csak hárman megyünk (Orlandóóval :)). Szombat korareggelre volt betervezve az indulás, egy 8 órás vonathoz. Tervben volt utána egy kis kisvonatozás (Nagybörzsönyi Erdei vasút), majd 20 km gyalogtúra és csúcshódítás után haza vonatozás. Mesése hangzott ez az ősz közepén, fotós szemmel csak úgy dörzsöltem a tenyerem, jobbnál jobb fotók terveit szövögetve.

Az időjárás azonban nem volt túl kedvező. Péntek estére nagy köd és hideg jött, szombat reggel 7-kor felkelve meg még ködszitálás is volt. Két telefonálás után megtudtam, hogy Orlandót és Lövit ez az idő egy cseppet sem zavarja, engem viszont gondolkodásra késztetett, hiszen ilyen időben elő sem merem venni Brutit.
Na, hát a vége az lett, hogy lebeszéltem magam, és jó utat kívántam a srácoknak, én pedig egy kicsit visszafeküdtem aludni, majd este Takival leültünk tanulni a jövőheti Járműterv2 ZH-ra..... A fotózhatnék viszont nem múlt el (nagyon nem!), mindenképpen fotózni akartam valamit, ezért hát készült pár gyengusz kép tanulás közben:


Persze a sörök csak a tanulás végeztével, a "megérdemeljük!" kijelentések után nyíltak ki!

Update: Sodi blogbejegyzése a túráról

freeblog.hu főoldalra ajánlom megosztom twitter-en megosztom iwiw-en megosztom facebook-on
GrafUr Na, most ehhez szólj hozzá!

A tegnap esti meglehetősen jól sikerült Sza-sza-szakestély eredményeképp a mai nap szinte teljes mértékben eredménytelenül telt. Minden bizonnyal túl sok hagymát pakoltam a zsíroskenyérre, így aztán délutánig nem nagyon voltak "normálisnak" nevezhetőek az élettani jellemzőim. Mondanám, hogy néha ilyen is kell (egy éve nem voltam szakestélyen), de az a baj, hogy délutántól ezidáig igazán tudtam volna a milliósoros tennivalók listámmal foglalkozni, ámde valahogy csak a nem-egyetemi tételekhez volt lelkesedésem... Na, ez a baj. Egész nap gép előtt ültem, hogy tanuljak, de úgy igazán sokra nem vittem. Pusztán csak erre a két képre, amiből az egyiket szeretném Takinak és Márkónak ajánlani windows háttérkép céllal:

(Nagyobb felbontásban fellelhetőek a http://kepek.grafur.hu-n! :) )

freeblog.hu főoldalra ajánlom megosztom twitter-en megosztom iwiw-en megosztom facebook-on
GrafUr Na, most ehhez szólj hozzá!

Ma reggel az első VW Transporter találkozóra igyekezve a Ferenciek terénél, ragyogó napsütésben épp egy 7-es buszra várva láttam leúszni a Dunán egy felhőt. Érdekes látvány volt, ahogy elragadta az Erzsébet hídat.

Jön! Bekebelez! Autók a semmibe Elviszi a Gellért hegyet is Bele a fehérségbe

Hamarosan majd a Tranyó találkozókról is lesznek ám fotók, bőséges élménybeszámolóval! :)

freeblog.hu főoldalra ajánlom megosztom twitter-en megosztom iwiw-en megosztom facebook-on
GrafUr Na, most ehhez szólj hozzá!

"Amikor a tananyag annyira nagyon nem köt le, Bruti meg ott pihenget az asztalon" kategória két győztese:

(Igen, a második kép már a "feladom, ez nem fog menni!" stádiumban készült...)

freeblog.hu főoldalra ajánlom megosztom twitter-en megosztom iwiw-en megosztom facebook-on
GrafUr Na, most ehhez szólj hozzá!

... de nincs idő. Így aztán inkább csak berakok ide pár képet, amiket múlt hétvégén készítettem. Igazság szerint van már pár post megírva itt piszkozatban, csak még át kell fussam őket, mielőtt publikálom. Na, meg gyűlik a telefonomra is a felmondott bejegyzések, egyszer aztán majd leülök, és mindet jól begépelem... Addigis képek, November esejéről:

Aztán képek házi ragadozókról... - erősen cenzúrázott változat:


Ugye, hogy milyen váltás van az első két képen látott cica, és az azt követő 3 képen látható vadállat ragadozó között?! Pedig ugyanaz a két macska!

freeblog.hu főoldalra ajánlom megosztom twitter-en megosztom iwiw-en megosztom facebook-on
GrafUr Na, most ehhez szólj hozzá!

 

Kilométer hosszú tennivalók lista ellenére, az összecsapódó hullámok lágy fröcskölése mellett csakazértis elmentem apummal az egri várba sétálni, az ő napján. Azaz az Egri Vár napján. Október 17-e ez, kéretik mindenkinek feljegyezni ezt a napot, mert ilyenkor még borongós hideg ellenére is érdemes Egerben, a Várban lenni!

 

Ilyenkor igazi várhangulat fogadja a látogatókat, jelmezes emberkék harcolnak egymással úton-út félen, vagy éppen csak elmenetelnek a bámészkodók mellett dobbal, zászlóval, kardokkal. Árusok középkori jelmezekben állnak a minden szuvenírral ellátott pultjuk mögött, vagy épp veszik ki a fatüzelésű kis kemencéből a frissen elkészült kenyérlángost. Kicsit arrébb a környék kalapálástól hangos, épp valakinek egy személyes szuvenír készül, pénzérme formájában.


Persze nem minden ingyenes, így egriként inkább csak az ingyenes részeket látogattuk most meg. Így mentünk le a nemrég felújított Dobó bástya gyomrába, ahol 2 emelet mélyen van egy nagy konferencia terem, majd újabb 2 emelettel lejjebb egy 2 szintes kiállító terem. A kialakítása rendkívül kreatív, a vár "alapjait" képző domb sziklái képzik a terem falát, jócskán belógva. Ezek elé függesztve lehetett nézegetni egy lengyel plakátkiállítás és egy neves lengyel festő képeit. Meg kell hagyni, igen hangulatos az egész, és történetesen ez is ingyenes volt.
Ennek ellenére valamiért csak pár ember szállingózott arrafelé.

A vár többi részére viszont inkább a kellemes tömeg volt elmondható. Mindenhol voltak emberek, de nem az a mennyiségű, amelytől lépni sem lehetett volna. Amolyan pont kellemes egyensúlyban volt.
Körbejártuk az egészet, voltunk midnen részén. Egy kis pihenőként még egy kenyérlángost is bedobtunk, aminek ára még itt is a Budapesti árak alatt van (500 Ft).

 
 

 

Aztán voltunk a régóta lezárt, ún. Török kerben is, ahol az 1960-as évekig az egriek romantikus találkahelye, egy kellemes, rózsalugasos söröző volt. A nap alkalmából kivételesen ide is be lehetett menni. Mára sajnos csak rom az egész, ugyanis az '50-es években bezárt, majd a '60-as években feltúrták az egészet egy ásatás miatt. Épületnek, rózsalugasnak nyoma sincs, ellenben egy rejtett bejáratát megtaláltuk a Kazamantának, amit sajnos már felfalaztak.
Állítólag itt hamarosan újra söröző/étterem lesz, vannak rá tervek, hogy ezt felélesszék. El is hiszem, mert maga a hely fantasztikus, nagyon jó hangulata van a várfallal körülvett kis udvarnak, aminek a bejárata rögtön a várkapu után jobbra nyílik. Jó lenne, ha itt újra működne valami romantikus hangulató vendéglátó hely, bár ahogy belegondolok, az már valszeg nem nekünk, egrieknek szólna..

Török kert

Innen, a Török kertből viszont ki lehet jutni a várkapu fölé, ami ugyan most így kicsit balesetveszélyes, de annál izgalmasabb! :)
A várkaput elhagyva, a már 3 órás séta után hazafelé vettük az irányt, de pesze a Dobó utca, Dobó tér és a Széchenyi utca fotózása nem maradhatott ki.

Brutival jól kijöttünk végig, de még szoknunk kell egymást. Sokkal-sokkal több dolgora kell figyelni egy ilyen géppel, mint a kis kompakktal. Megkockáztatom azt is, hogy sokkal könnyebb Brutival rossz képet csinálni, mint a kis A700-assal. Mivel ott az automatika megoldja, nameg élőképet nézel, és addig állítod, míg jó nem lesz. Itt viszont belenézel a keresőbe, állítgatsz egy sort, átállítod a záridőt, a fehéregyensúlyt, az ISO-t, átteszed máshová a fókuszt, majd ismét belenézel, és ugyanaz a kép fogad, a keresőn keresztül. Ellövöd a képet, aztán a kis kijelzőn próbálsz rájönni, hogy ez vajh bemozdult-e vagy sem. :)

 

Na, nem mintha panaszkodnék, nagyon élveztem, és közben sokat tanultam. A telével csínnyán kell bánni, mert az bizony max telén (200 mm) igényli a legalább 1/150-es záridőt, nameg a mélységélesség is borzasztóan pici telézéskor. A "p" üzemmóddal is csínnyán kell bánni, mert hajlamos azonos fényviszonyok mellett egyszer túlexponált, majd alulexponált képet csinálni. Sokkal jobb egy fix záridővel fotózni, akkor nem ért sok meglepetés.
A teljesen automata fókusz meg nem a barátom, mert sosem arra fókuszál, amire én szeretném. Szóval tényleg szoknunk kell még egymást, de ez a 4 órányi fotózgatás nagyon jót tett, készült is 170 kép! :)

A válogatott galéria ITT nézhető meg.

freeblog.hu főoldalra ajánlom megosztom twitter-en megosztom iwiw-en megosztom facebook-on
GrafUr Na, most ehhez szólj hozzá!

Nos, ma reggel szert tettem végre életem első tükörreflexes gépére, egy Canon EOS 300 D formájában. Igazság szerint a büdzsé engedett volna egy korszerűbb, újabb vázat is (mivel ez meglehetősen öreg már), mégis inkább ezt választottam, ugyanis ő mellé járt még egy Sigma 18-200mm (F3,5-6,3 DC) objektív is, nameg tok, új akksi, stbstb.. Egy szóval egy komplett kis szett, amivel végre lehet komolyabban is fotózni majd.


(ITT a vele készült első pár próbakép)

Ellenben ha már elindítottam a "NagyonFotós" kategóriát, akkor beteszek ide pár képet, amiket az utóbbi napokban csináltam, még a kis Canon A700-as kompaktommal.
Először is pár fotó az újonnan kivilágított Szabadság-hídról, amely mellett elhaladva láttam meg, hogy két pillérje között van a telihold. Sajnos ekkor még nem volt időm, hogy leszálljak és fotózzak, ám másnap már nem hagytam ki, és direkt leszálltam a hetesről csinálni pár képet.. :) (persze állvány nem volt nálam..)

De van itt még pár Budai várból fotózott éjszakai kép is... Sajnosek is állvány nélkül készültek, mivel nem fotózni mentünk, hanem pálinka fesztiválozni. Épp ezért is csak pár kép készült, csupán pár témáról:

Jaigen, ezt pedig itthon alkottam, egy meglehetősen pihent 5 percemben:

A képen mind a három arc ugyanaz, és nem photoshoppal, vagy egyéb képszerkesztőkkel kerültek rá! :) A kivágást és a világosítást leszámítva a fotó teljesen nyers, így néz ki a fényképezőgépen is... Csupán csak egy kis sötét, egy lámpa, és hosszú záridő kellett hozzá! :)

freeblog.hu főoldalra ajánlom megosztom twitter-en megosztom iwiw-en megosztom facebook-on
GrafUr Na, most ehhez szólj hozzá!
« Elejére | Újabbak