NagyonFotós bejegyzései

Az itteni bejegyzések szólhatnak akár a fényképezőgépről, akár a fényképezésről, vagy szimplán csak pár képről.. :)


A bejegyzéseket értelem szerűen fordított időrendi sorrendben láthatod, azaz legrégebbi a legvégén, alul, legújabb az elején legfelül. Egyes kategóriákat (pl Horvát túra, Velencei 5 nap, stb) érdemes a legelejéről, tehát a legrégebbivel kezdeni (ehhez lefele kell görgetned sokat)! ;)


Kedves látogatók, Kedves ismerősök!
Ez úton szeretnék nektek békés, boldog Karácsonyi Ünnepeket kívánni!

freeblog.hu főoldalra ajánlom megosztom twitter-en megosztom iwiw-en megosztom facebook-on
GrafUr Na, most ehhez szólj hozzá!

Nem tűntem ám teljesen el, csak az utóbbi időben kicsit átszerveztem a szabadidős tevékenységeimet. Napi 8 órányi monitor előtt ülés és mintegy 3 órányi tömegközlekedés után az a helyzet, hogy nem visz rá a lélek, hogy leüljek a sötét szobában a monitor elé, sokkal inkább kihasználva a jó időt, kedvesemmel töltöm a vénasszonyok nyarának utolsó leheleteit, méghozzá odakint.

Rövidesen viszont tényleg beköszönt az ősz, akkor aztán nem lesz menekvés, csak a négy fal, és a monitor. Így azt tervezem, hogy amint már jobb lesz a fűtött lakásba bezárkózni, bepótolok mindent, mert bizony van mit. Van bőven motoros és nem motoros bejegyzés ötlet is a fejemben, PDA-ban pedig egyre több a részletes vázlat, így idővel remélem mindent be tudok pótolni..

Addig is egy mai, friss fotó: egy kis munka, majd fotós iskola utáni hármasban sörözés során készült ez a kép, a mai napon. Találó, nem? :)

freeblog.hu főoldalra ajánlom megosztom twitter-en megosztom iwiw-en megosztom facebook-on
GrafUr Na, most ehhez szólj hozzá!

Idén is olyan hirtelen jött ez a húsvét, mint ahogy tette ezt az utóbbi 5 évben... Nekem valahogy az egyetem jóvoltából minden húsvét az elhavazódásról, az időhiányról, a ZH-król és a házi leadásokról szól. Hiába, itt nincs tavaszi szünet, csak második ZH és leadási hullám, így pihenésről szó se lehet... Bár ennek ellenére egy Budapest-Eger, másnap egy Eger-Sirok-Recsk-Mátraderecske-Tarnalelesz-Szarvaskő-Eger, majd vissza Budapest gurulást belesűrítettem a dologba, hogy elkerüljem a becsavarodást.

Siroki várnál a parkolóban barátkozik a régi és mégrégebbi technika.. :) Egy kicsit megpucolva.. Hát nem gyönyörűűűű?!?!?!

Bár az elkerülés sikeressége még kérdéses, egy kis fotózással azért megpróbáltam mégjobban ráerősíteni a dologra. Ennek egyik eredménye a fotóblogomon látható, a másik pedig itt érkezik:


Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánok!

Na, és kicsit igazodva az aktuális hangulatomhoz, készült "szomorú nyuszis" fotó is a nap folyamán, jöjjön hát ez is:


Szomorú nyuszi. Azoknak, akik nem otthon, egyedül húsvétolnak.

freeblog.hu főoldalra ajánlom megosztom twitter-en megosztom iwiw-en megosztom facebook-on
GrafUr Na, most ehhez szólj hozzá!

Hullámokban támadnak, és nem válogatnak. Keltőjük lehet egy dallam, egy zene, egy illat, egy látvány, egy érintés, és percek múlva támad az első hullám, elönt, és ledönt. Mindegy, hogy mennyire stabil a felszín, a valódi pusztítás alatta történik...

Múlt Jelen Jövő Jövő

Amikor már azt gondolnám, hogy vége, lehet újra a felszínt építeni, javítani, és lehet újra mosolyogni, akkor váratlanul, a semmiből csap le a következő hullám, egy felvillanó emlék, egy kósza gondolat nyomán...

Pár ilyen hullám után csak egy teletankot, és némi időt akarok, hogy a hondámmal világgá mehessek. Időt, még időt, és időt!! Miért olyan lehetetlen kérés ez?!

freeblog.hu főoldalra ajánlom megosztom twitter-en megosztom iwiw-en megosztom facebook-on
GrafUr Na, most ehhez szólj hozzá!

Akartam írni ma egy bejegyzést, ami az előző nyomát követve tudatosan próbál kicsit vidámabb, és kellemesebb lenni (elvégre a humor a legfőbb fegyver), deee... Hát, nem sikerült. Ellenben sikerült sok mindent kifejezni vizuális úton, fényképezőgéppel, így a fotóblogomból a komplett bejegyzést átvéve zárom is ezt a sikertelen postot. Íme:


Évek, és emlékek állnak itt dobozokban, és szatyrokban, várva, hogy végre elvigyék őket. Helyükre üresség és csend költözik, hogy majd idővel újra évek és emlékek lehessenek itt.
"3. szabály: Változás - Soha semmi nem marad ugyanaz!" (Dan Millman - A békés harcos útja)

"Az út az, ami boldoggá tesz, nem a végcél."

"A harcos 3 szabálya:
1. Paradoxon - Az élet misztérium, ne pazarold arra az idődet, hogy megértsd!
2. Humor - Őrizd meg a humorérzékedet, főleg, ha saját magadról van szó, ez mindennél többet ad!
3. Változás - Soha semmi sem marad ugyanaz!"
(Dan Millman)

freeblog.hu főoldalra ajánlom megosztom twitter-en megosztom iwiw-en megosztom facebook-on
GrafUr Na, most ehhez szólj hozzá!

Ez úton is sikerekben gazdag Boldog Új Évet mindekinek!

(Nem volt szívem éjfél előtt kibontani az egyetlen itthon fellelt pezsgőt, ezért nem készült végül igazi jó pezsgő-gejzíres fotó.. :))

freeblog.hu főoldalra ajánlom megosztom twitter-en megosztom iwiw-en megosztom facebook-on
GrafUr Na, most ehhez szólj hozzá!

482. Határidőmentes övezet

2010. 12. 19. 02:55, Még senki se szólt hozzá.  
Kategóriák: NagyonFotós

A péntek reggeli leadást követően sikerült egyből 8 órát aludnom, amivel jól el is csesztem azt a napot. A délután/este is csak úgy elszaladt, hirtelen megint rohan az idő, ahogy nem sürget egy határidő sem... Este viszont összeraktam az újonnan szerzett stúdióvakut, valamint az összes, eddig beszerzett vakumat, és az étkezőasztal mögött összeraktam a házistúdiót.

Eredetileg a saját igazolványképem elkészítéséhez, de aztán kedvesem is kedvet kapott, így hajnal 1-ig tartó fotózkodás lett belőle... Eleinte ön-portrékkal, aztán portrékkal, jó kis móka volt.


(További képek a fotóblogomon és a Picasán)

A 2-kor lefekvés viszont megpecsételte a mai napot is, a heti nem alvások megbosszulták ma magukat, és tulajdonképpen átaludtam a nagy havazást. Este, amikor pedig fotózni indultam volna annyira hideg volt, és annyira lusta voltam elindulni, hogy abból se lett semmi. Helyette megtanultam a fotóretusálás technikáit! :)

freeblog.hu főoldalra ajánlom megosztom twitter-en megosztom iwiw-en megosztom facebook-on
GrafUr Na, most ehhez szólj hozzá!


Fotós embernél örök probléma a képek tárolásának mikéntje, és az egyre több helyet foglaló művek hosszútávú "raktározása". Régen én is gondban voltam, így a képeket 2200-as max felbontásra lebutítottam (volt mindez 2005-ben, akkor még úgy gondoltam, hogy ez a felbontás elég lesz nekem mindenre), majd DVD-re kiírtam. Nos, az elsőt már évek óta megbántam, legalábbis amikor később szerettem volna a képet felhasználni. A másodikat csak most bántam meg igazán, amelyre a polcról épp ma levett DVD fotójával szeretnék rávilágítani:

Elképzelésem sincs, hogy mi történt ezzel a DVD-vel polcon pihenés közben, de szerencsére volt biztonsági másolat, arról nem is beszélve, hogy az 1 terrás winchester beszerzésekor minden ilyet lementettem rá, nameg a biztonsági másolatként 2 havonta elővett 80 gigás vinyóra is. Szóval kedves Fotós Társak, tessék mérlegelni, és mielőbb egy nagy vinyót beszerezni a fotóknak!

(A kép egyébként a frissen, használtan beszerzett COZO Close Up makró előtétlencse szettel készült. 3100 Ft-ért igencsak megérte! :) )

freeblog.hu főoldalra ajánlom megosztom twitter-en megosztom iwiw-en megosztom facebook-on
GrafUr Na, most ehhez szólj hozzá!

463. Van képem segíteni!

2010. 11. 09. 18:15, Még senki se szólt hozzá.  
Kategóriák: NagyonFotós

Én is megmozdultam a művészvilággal együtt, és felajánlottam árverésre három kedvenc (kiállításon is szerepelt) képemet (keretestől, mindenestől) a vörösiaszap károsultjainak javára!

A képre kattintva az aukció oldalára jutsz! A képre klikkelve az aukciós oldalra jutsz! A képre kattintva az aukció oldalára jutsz!
(A képrekre kattintva egyből az aukció oldalára jutsz!)

A közel 100 alkotó 300 alkotása között szerepel az én 3 képem is, amelyekre a vatera oldalán keresztül lehet licitálni. Idézet az iszaparveres.com sajtóközleményéből:

"Minden hírnek lejár egyszer a szavatossági ideje. Az október elején ijesztő váratlansággal bekövetkezett iszapömlésről is egyre kevesebb beszámoló kerül a lapok címoldalára, habár a seb, amit a katasztrófa a természetnek okozott, talán soha sem múlik el. Ahogy talán soha sem múlik el az a sokk sem, amit az elsodort települések lakói éltek át. Közülük még ebben a pillanatban is több százan élnek abban a tudatban, hogy életük egyik pillanatról a másikra rommá lett, otthonukkal, évtizedek munkájával felhalmozott értékeikkel együtt.

Nekik kíván reményt és segítséget nyújtani az a kezdeményezés, ami Süveg Gábor festő, programozó ötlete és munkája nyomán kelt életre. A „Van képünk segíteni” civil szerveződés felhívására alig két hét alatt közel 100 hivatásos és amatőr művész ajánlotta fel műveit az interneten keresztül, hogy azokat online aukcióra bocsátva segítse az iszaptragédia következtében nincstelenné váltakat. A felajánlott közel 300 fotónyomat és képzőművészeti alkotás az Axioart oldalon tekinthető meg katalógusba rendezve, licitálni rájuk a Vaterán lehet. Mindkét weboldal térítésmentesen ajánlotta fel közreműködését.

Licitálni egészen november 14-ig lehet. Mivel a felajánlott alkotások igazán sokrétűek és kikiáltási áruk is roppant különböző, minden segíteni vágyó meg fogja találni köztük azt, ami ízlésének és anyagi lehetőségeinek megfelel. A jó szándékú licitnyerteseknek közvetlenül a Vöröskereszt Veszprém megyei szervezetének számlájára (73200189-11280275, Kinizsi Bank Zrt.) kell majd utalniuk a vételárat, a „közlemény” rovat megfelelő kitöltésével („iszapárverés” kulcsszó + megvásárolt mű termékkódja + a vásárló Vatera-felhasználóneve)."

Érdemes az aukciók között lapozgatni (katalógus), mivel a felajánlott művek annyira sokszínűek, hogy biztos mindenki megtalálja a neki tetszőt, a neki megfelelő árban!

Bővebb információk:
www.iszaparveres.com
Facebook csoport

freeblog.hu főoldalra ajánlom megosztom twitter-en megosztom iwiw-en megosztom facebook-on
GrafUr Na, most ehhez szólj hozzá!

448. Fotókiállítás beharangozó

2010. 10. 02. 22:41, 1 olvasó még hozzá is szólt!  
Kategóriák: NagyonFotós

Épp csak pár hónapja ért véget életem első fotókiállítása (július közepén), és máris nagy szervezésben zajlanak a következő előkészületei. A "GrafUr útját járva" című kiállításom bemutatkozó jellegű lesz a budapesti közönség számára, és a Montázs Teaház és Galéria fog neki helyet adni 2 héten át. (Ami a Nyugati pályaudvartól egy rövid sétával megközelíthető.)

Ez egy valódi belső békét, otthonos, kedélyes környezetet nyújtó, galériázott kis teaház, ami teljes mértékben a „pennys” (filléres) egyetemek hangulatát idézi. A legalább száz évvel ezelőtti Angliában ilyesmi helyeken lehetett 1 pennyért teát kapni, és mellé újságot olvasva kellemesen ellazulni. E „vendéglőfélék” rövid időn belül a politika, a művészet és a tudomány vitaműhelyeivé váltak, majd a különböző tudományok képviselőinek törzshelyei és klubok előfutárai lettek. Ebből kifolyólag a teaház rengeteg kulturális programot támogat. Vannak itt nyelvi beszélgetős klubok, unplugged koncertek, valamint teret ad a fiatal és örökifjú vizuális (fotó-, képző- és ipar-) művészek bemutatkozásainak.

Ilyen apropóból kerül sor az én kiállításomra is, amelyen az első, egri bemutatkozás után, túl a vegyes témájú útkeresésen, az utazásaim alkalmával készített fotóké lesz a főszerep. A bemutatkozó jellegnek eleget téve természetesen helyet kapnak majd riport-, makró- vagy éppen portréfotóim is.

A megnyitó utáni koncert plakátja

A kiállítást 2010. október 16-án, szombaton 18 órakor Pölczman Balázs ex-Közhír -főszerkesztő fogja megnyitni,

és a utána egy unplugged koncertre is érdemes lesz maradni, ami 21 órakor kezdődik. A kiállítás természetesen díjmentesen látogatható, mintegy két héten át (október 30-ig), nyitvatartási időben.
Mindenkit szeretettel várok! :)

Tehát mégegyszer, helyszín:
Montázs Teaház és Galéria: 1064 Bp., VI. ker., Vörösmarty u. 75.
Nyitva tartás: hétfőtől szombatig 12:00-22:00
www.montazsteahaz.hu

Megnyitó: 2010.10.16, 18 óra; a kiállítás 2010.10.30-ig díjmentesen megtekinthető!

Facebook esemény oldala

freeblog.hu főoldalra ajánlom megosztom twitter-en megosztom iwiw-en megosztom facebook-on
GrafUr Na, most ehhez szólj hozzá!

Hajnal 1-kor felkelni, fél2-kor autóba ülni, hogy 2-re az erdő közepén, a Bükkben legyünk, majd a fényképezőgépet beállítva fél órát várni a fotó elkészültéig, apummal kettesben (akinek ma születésnapja is van), minek számít?

3-ig két fotó készült, utána pedig még kísérletezgettünk a környék, Hereg rét, bevilágításával, ami komoly teljesítményű reflektorral is csak mérsékelten sikerült. A két kép mindenesetre egész jó lett, bár még korántsem olyan, amilyet készíteni szeretnék... De legalább körvonalazódtak a tervek.

freeblog.hu főoldalra ajánlom megosztom twitter-en megosztom iwiw-en megosztom facebook-on
GrafUr Na, most ehhez szólj hozzá!

Hát, izé... rosszul áll a széna.. Már most alkalmaznom kell a fekete teák fekete levesét, azaz a brutál koffein tartalmú T-Kicket, mert már most le-leragad a szemem... Pedig még a Járműdinamika negyedénél sem tartok, 8-tól ZH, és utána délig van házileadás szenzorikából, majd 1-ig hőtanból... Nem lesz ez így jó!

Komor hangulat... (egy kis frissítő fotózás tanulás közben) Ősi ellenség...

Épp csak 168 óra kellene még holnapig...

Update 0:52 :

Nagyágyú bevetve
Nagyágyú bevetve

Update 04:36:

Hát, ez kérem gyalázatos, csúfos kudarc... Föladni kényszerülök a járműdinamikát, ez így nem fog menni... Túl sok, túl bonyolult, túl teleatököm. Sokkal több időt igényelne ez a tárgy, de sajnos mindig ez húzza a rövidebbet a többi tantárggyal szemben, és így sose áldozok rá elég időt... Nagyon sok az anyag, és egyes részei nagyon felfoghatatlanok. 100-100 kérdés van Járműdinamikából és Hajtástechnikából, amelyeknek most csak a második 50-50 blokkja a feladat, de ez pont a gusztustalanabbik része. Némely kérdés egy-egy oldal töményen képletekkel vagy épp mátrixokkal teleírva, én meg azt hittem, hogy majd most a pótlási héten jól megtanulom...

Persze azt továbbra is fenntartom, hogy ha nem lett volna ennyi elcsúszott házi, talán még sikerült is volna, de ez így.... Az elméletnek a feléig jutottam el (a töredékét megjegyezve), és az agyonbonyolított lengőrendszeres számításokba bele se kóstoltam. Utálom a komplex számokat, ők is utálnak engem.

Csúfos és gyalázatos ez a vereség, 4:0-ra vezet ez a rohadt tárgy, és mostmár igazán nagyon elegem van belőle. Be akarom fejezni végre, túl akarok lenni rajta, de ezt a töménytelen maszlagot képtelen vagyok a fejembe verni. Pláne szedett-vetett jegyzetekből, hiszen a tanszéki jegyzet még a mai napig nem készült el, így nincs nyomtatott, komplett, összeszedett, tanulható anyag a tantárgy második feléhez... Ez így már megint FAIL! Pont úgy, mint szinte pontosan egy évvel ezelőtt...

Most pedig jöhet egy maratoni, reggelig tartó házi készítés... Csak bírjam koffeinnel.

Update 07:03:

Hiányzó (szenzorika) házi összecsapva, elkészült. Erre az egyre (eddigi házijaimmal szemben) egyáltalán nem leszek büszke, de eleve nem is nagyon volt miből dolgozni, rossz volt a témaválasztás is. De elkészült. Hőtan házi is ki lett javítva, viszont egyre kevesebb értelmet látok abban, hogy bemenjek Járműdinamika pótpótZH-ra... Fölösleges kapkodásnak érzem, hiszen 1 óra múlva kezdődik...

freeblog.hu főoldalra ajánlom megosztom twitter-en megosztom iwiw-en megosztom facebook-on
GrafUr Na, most ehhez szólj hozzá!

Kedves Rendszeres Olvasóim, Kedves Erre Tévedők!

Szeretettel meghívlak Benneteket a közelgő fotókiállításom megnyitójára, amelyre Egerben, a Bartakovics Béla Közösségi Házban (azaz a "Művház", vagy "Művelődési ház") fog sor kerülni Május 14-én, 18 órakor.

Kiállítás plakát, végleges

Az Egri Kulturális és Művészeti központ "Kísérleti Fotógaléria" sorozatában kerülnek sorra az én fotóim az elmúlt évekből, "Égen, földön, föld alatt" címmel.


A kiállítást Demeter Pál, a Heves Megyei Fotóklub Elnöke fogja megnyitni, és lesz zenés kíséret is a képek mellé, valamint bemutatásra kerülnek a kiállításra nem került fotók. A kiállításon 35 darab képem lesz látható (amelyekből ízelítőt a fenti kollázs nyújt), méghozzá egészen Június 30-ig!

Tehát a kiállítás helyszíne: Bartakovics Béla Közösségi ház: Eger, Knézich Károly u. 8. (A Minaret mellett)
A megnyitó időpontja: 2010. május 14., 18 óra
A kiállítás megtekinthető 2010. június 30-ig, Hétfőtől-Péntekig, 9-től 19 óráig!

freeblog.hu főoldalra ajánlom megosztom twitter-en megosztom iwiw-en megosztom facebook-on
GrafUr Na, most ehhez szólj hozzá!

A pénteki nap délelőttjén, miután alaposan elcsesztem az előző bejegyzés utáni napokat, épp egy újat írtam az egyik gyakorlat utáni szünetben. Munkacímnek írásközben azt adtam, hogy "egy rakás szerencsétlen", amit később "egy rakás szerencsétlenség"-re terveztem átkeresztelni, ugyanis az elszúrt csütörtökömről és a nem különb péntekemről szólt. No, hát az a helyzet, hogy a PDA-ról valamilyen rejtélyes okokból az a doc fájl elveszett.

Volt benne némi kreativitás, ezért persze sajnálom, hogy elszállt az addigi írásom, de mintha nem a véletlen műve lett volna... Összefoglalólag azért annyit csak leírok, hogy az előző poszt után nem sokkal kidőltem (tanulás helyett), azzal a tervvel, hogy majd felkelek 6-kor, tanulok 1 órányi hőtant, majd az egyetemen Attilával közösen folytatjuk a készülést a másik ZH-nkra.
Miután 3-kor kidőltem, fél 7-kor sikerült is felkelni, így már csak pánikszerű hőtan tanulásra volt idő. A gond viszont az volt, hogy hiába a koffein bevitel és a hidegvízes arcmosás, sikerült elaludni "emlékeztető" írás közben. Ilyen se volt még... Ezek után jobbnak láttam kicsit visszafeküdni kedvesem mellé, gondolván, hogy majd 1 órát elcsípek az Attilával közös tanulásból.

Na, ennek az lett a vége, hogy 9-kor ébredtem, amikor már se hőtan, se járműgyártás tanulásra nem maradt idő. Így ültem be először a járműgyártás ZH-ra, aminek feladatsora sokban hasonlított az egy évvel ezelőttiek által ránkhagyott feladatsorra. Természetesen annak kérdéseire a válaszokat alaposan átnéztem a megelőző napokban, de csak itt, a ZH-n jöttem rá, hogy nem volt elég csupán átnézni, alaposan meg is kellett volna tanulni... Nagy tanulság!
Így volt ez a hőtannal is: sok ismerős dolog volt a ZH-ban, amiket ha még alaposabban tanultam volna, akkor talán lett volna lehetőségem átmenni rajta.

A csütörtököt házi készítéssel zártuk, Takival egészen éjfélig csináltuk a vázszerkezetek házit (erről külön majd egy posztban). Péntek délben kellett leadni őket, de a reggel igen nehezen indult. Egyrészt alig bírtam felkelni, miután nagy rohanás, és tekerés lett a vége. Így történetesen éppen a házimat sikerült itthon hagyni, és ráadásul még rossz gyakorlatra is ültem be, késve. Na, ekkor fogtam bele a fent már emlegetett című post megírásába.

Szerencsére a történet itt vett egy kis fordulatot. Tavaszi idő egy péntek délutánon elegendő érv volt, hogy egy kicsit a sarokba dobjam a gondokat, így aztán megfogtam kedvesem kezét, és elindultunk kirándulni. Régi terv volt már, hogy kiránduljunk egyet a Budai hegyek irányába, és végre volt alkalmunk eljutni most fogaskerekűzni egyet!

Moszkvatér -> 59-es villamos -> 60-as fogaskerekű. Óriási élmény ez a kis gyöngyszem Budapest közlekedésében!
Különleges élmény, ahogy a meredek hegyoldalon kapaszkodik fel a kicsit rázó, és furcsán mozgó szerkezet, aminek iszonyatosan hangulatos a beltere. Felmentünk a Széchenyi hegyre, megnéztük a gyermekvasutat (borsos -700 Ft-os - ára miatt egyelőre nem próbáltuk ki), kilátóztunk egyet, majd visszafelé mintha repülővel ereszkedtünk volna a városba, olyan volt lefele fogaskerekűzni. Nagyon tetszett, és csak ajánlani tudom mindenkinek!

Beltér Fogasléc
Kopás

A fenti végállomástól, és a környéktől igazság szerint egy kicsit többet vártam. Azt hittem, hogy kevésbé lakott környékre érünk, és reméltem, hogy több természet lesz körülöttünk. Cserébe voltak villák, még nagyobb villák, és paloták, néhol előttük batár nagy kerekes hajókkal (ők talán autónak hívják). A Széchenyi kilátótól is egy kicsit többet vártunk, ugyanis a kilátás minden bizonnyal gyönyörű, az örökzöld fák lombjától viszont nem látni szinte semmit. Nagy nehezen azért csak sikerült kikukucskálni Bruti optikájával a réseken, és készíteni pár fotót az addigra borongóssá vált időben.

A fenti részen egymást érik a játszóterek, rengeteg van! Kilátás (polárszűrő hiába, csak nem lett tisztább a kép) Apró házikó

Jól esett egy kicsit újra fényképezni, mert ha valaki követi a fotóblogomat, ott láthatja, hogy bizony jóideje nincs frissítés. Nem véletlenül: Január közepe óta nem tudtam fotózgatni, elő sem volt véve Bruti.

Legközelebb biztosan kipróbáljuk a gyermekvasutat is, ahogy tervben van még egy Libegőzés is, de az is biztos, hogy jövünk még fogaskerekűzni! BKV bérlettel használható (elvégre villamos viszonylatnak számít), lehet rajta biciklit szállítani, úgyhogy minden kicsit is közlekes lelkületű embernek csak ajánlani tudom! :)

freeblog.hu főoldalra ajánlom megosztom twitter-en megosztom iwiw-en megosztom facebook-on
GrafUr Na, most ehhez szólj hozzá!
Régebbiek | Végére »