Először számokban, az utolsó nap: 660 km,
Össz kilométer: 2629 km
Fogyasztás: 5,5 l / 100 km
Motoron töltött idő: ~11 óra
(Rövidesen sok-sok hasonlóan kellemes képpel bővülnek a korábbi posztok!!)
.. és szóban: Ez is elérkezett végül, és reggel szigorúan 7-kor kelve neki kezdtünk sátrunk bontásának, és a motorok felmálházásának. Az előző este szívünkbe zárt drága, német szomszédságunktól (benne a kedvenc “nyerítős nénivel”) egy kellemes gázfröccsel vettünk búcsút fél 9-kor, aminek reméljük pont annyira örültek ők, mint amennyire mi örültünk a folyamatos nyerítve nevetésüknek hajnali fél 1-ig. 🙂
A reggelt viszont mégsem ez, hanem a “hazamegyünk” tudat határozta meg. Jó is volt (még egy jó kis motorozás, aztán ágyban alvás), meg nem is…
Zsomborral úgy voltunk vele, hogy még egy hét májkrémkonzerven, sátorban élve abszolúte elviselhető lenne, akár tengerparton heverve, akár járva a hegyi szerpentineket, de sajnos egyikünk se tehette meg, hogy tovább marad..
Kicsekkolás után (túl a “mennyiiii?” kérdéseken, a végösszeget hallva) rábíztunk magunkat a kicsit szeszélyes GPS-re, hogy keresztülhozzon minket az Isztria hegyein, hogy aztán Fiuménél búcsútintve a tengernek hazafelé vegyük az irányt. Ezúttal a földutak kimaradtak, helyette kellemes hegyi szerpentineket tartogatott számunkra az út, amint felkapaszkodtunk az Isztria legmagasabb hegyének hágójára (Ucka).
Nem éppen egy alpokos szerpentinezés volt ez, mivel az út minősége, és a temérdek értelmetlen sebesség korlátozás (túl sok 30-as és 40-es táblát gyártottak szerintem) nem tették lehetővé a dobozokig döntögetést, ez utóbbiról pedig már nem is beszélve. Sokszor éreztem úgy, hogy már kishíján karcolja a földet az oldaldoboz, de szerencsére mindig megúsztam.
Ezen az útszakaszon inkább a látvány, azaz a tenger látványa a távolban volt az érdekes, nameg az, ahogy aztán Icicinél a város tetejéből a tengerpartig ereszkedtünk, nameg aztán ahogy az opátikai villák között motorozva valami tengerparti fotó helyet kerestünk. Ilyet végül csak Fiumében (Rijeka) találtunk, ahol a fenti kép is készült, és ahol utolsó esélyt adva a dolognak, végre sikerült ilyen fotót is csinálnunk.
Itt még egy jót tízóraiztunk, a szokásos májkrémes zsömle formájában, majd átvergődve a városon Karlovac felé vettük az irányt, ismét hegyi utakat választva. Hol az autópálya mellett, hol alatta, hol pedig fölötte haladtunk, és mindig azt éreztem, hogy a temérdek 30-as és 40-es táblának két célja van csupán: 1) A turisták megkopasztása büntetésekkel, 2) A turisták fizetős autópályára terelése. Már csak azért is, mert a 40-es táblánál 60-al haladva majd lelöknek az útról a helyiek…
Karlovac után még volt bőven hátra, és innentől már autópályán folytattuk utunkat. Előre megnézve tudtuk, hogy mit vállalunk, azaz félre tettünk 31 kunát az, és végül pontosan ennyibe is került.
110-120-as tempót tartva a Honda alaposan megterhelve sajnos jó étvággyal fogyasztotta az olcsó(bb) horvát benzint, de jönni kellett, hogy ne késő este érjünk haza.
A határátkelőnél aztán még egy jót konzerv-ebédeltünk, miközben telefonálgattunk egy sort hazai hálózatról. Vicces volt a dologban, hogy a határon lévő pénzváltó két kitett, kényelmes székét, és asztalát “kértük kölcsön” ebédünk elfogyasztására, de amikor ezt jóváhagyta a nénike, még biztosan nem számított arra, hogy a következő pillanatban egy gázfőzőt, és konzerveket csapunk ki az asztalára.. 🙂 Volt meglepetés.
Ekkor már pontosan tudtuk, hogy Budapesten rossz idő vár minket, és kezdtünk a tengerparti napsütéses időhöz alkalmazkodó ruházatunkat vastagítani, ahogy borult be fölöttünk az ég. Pár kilométerrel arrébb aztán az esőruhát is felvettük, biztos, ami biztos alapon, majd Budapest előtt megjött az ok is: folyamatos esőben tettük meg az utolsó 70-80 kilométert. Nem mondom, hogy hiányzott, de legalább a túra végére hagytuk a felszerelésünk masszív esőpróbáját, amit tökéletesen kiállt! Nem lettünk vizesek (az esőruha alatt), és egyik doboz, vagy csomag sem ázott be! 🙂
Végül ugyan rossz időben, de ezt leszámítva szinte végig ragyogó napsütésben tölthettük ezt a villággámenős 9 napot, ami felejthetetlen élmények sorával gazdagította motoros tapasztalatainkat. Hazaérve mindannyian jól belecsöppentünk a munka világába, ez a poszt ezért is váratott magára ilyen sokat..
Rövidesen képekkel gazdagítom az előző bejegyzéseket, nameg valamivel olvashatóbbá is teszem őket (ékezetek), és még várható egy elszámoló poszt is, amiben a büdzsé alakulását elemzem egy kicsit. Stay Tuned! 🙂
