Kategória szerinti archívum: Gurulás


Szezonzáró örömmotorozás 1

Hetek óta terveztem már, hogy hazaviszem a motoromat az őt megillető helyére, a fűtött garázsba. Szegény egy udvaron áll, nagyjából esővédett, de semmiképpen sem porvédett helyen. Ráadásul, ami a legrosszabb: áll. Vagyis most már csak állt. Pénzem nem nagyon volt tankolni, vagy ha épp lett volna, időm nem volt motorozni. Amikor meg ez a két kritérium teljesült, akkor meg az időjárás/előző esti (rajz/tanulás/buli) nem hagyta, hogy megmozgassam, vagy hogy hazahozzam.. A nyár végi Balatonozás óta össz-vissz 70 kilométert mentem vele, ezidáig.
Apum is hetek óta nyüstölt már, hogy menjünk végre motorozni, így most, 23-án azt mondtam, hogy ha törik, ha szakad, hazaviszem! Szerencsére épp meggondolta magát a tél, és egy kicsit visszahúzódott, így a hidegszünetet kihasználhattam. Nagy meleg azért nem volt, cserébe vokt egy kis köd.

Indulás előtt a fogyasztás redukálása érdekében lejjebb engedtem a súbertűt. A gyertyakép feketesége indokolta a dolgot, viszont a Budapest határában történő megszorulási kísérlet rácáfolt. Egyszer csak elfogyott az ereje, én meg kuplungot rántva mentettem a helyzetet. Najó, fel volt pakolva (dobozok+tanktáska), nade akkoris! Sebaj, már meg sem ijedek, félreálltam,és egyel visszább állítottam a súbertűt. Hazáig már csak egy ilyesmi megszorulás volt, egy enyhe emelkedőn 100-zal előzés közben. Akkoris!

Na, viszont elérkeztünk a történet lényegi részéhez, a mai (tegnapi) naphoz!
Reggel egy kis tetőjavítás után dél körül végre motorra ültünk, és elindultunk Hollókő bevételére. Asszem még nem jártam ott, legalábbis a Galyatető utáni szerpentineken még nem.
Teletankolás (6,5l/100km..), guminyomás, és már mehetünk is! Az idő nem volt az igazi: borús, ködös, de legalább nem hideg. Még jó, hogy napsütést jósoltak mára… Sebaj, az út száraz, és ez a lényeg!
A gép gyönyörűen muzsikált, komolyan egyre szerelmesebb vagyok a hangjába, amióta Bambi leápolta. Kényelmes, 3-4000-es fordulat, és kivisz a világból. Legalábbis ilyenkor ezt érzem, és ez megnyugtató.Apum ment elöl, nagyon jó és ütemes tempót diktálva, tempós kanyarokkal, erős kigyorsításokkal. Ezt szeretjük!

Pláne ezen az úton! Eger-Sirok az egyik kedvencem, és bár kicsit romlott a minősége, az élvezet nem csorbult. A táj egyenesen lehengerlően szép volt. A sárgától a barnáig minden színben pompáztak a dombok erdői; lágy, meleg színek voltak mindenfelé a borongós napsütésben. Az erdőkben a fákon átszűrődő fénysugarak meg egyenesen lehengerlő látvány nyújtottak. Sajnos ott pont nem álltunk meg fotózni, csak kicsit arrébb, egy lombok tetejére felkapaszkodó felhőnél.

Tényleg idilli volt. A kanyaroknál nagyon jól tudtam alkalmazni a vezetéstechnikai tréningen tanultakat, így végre visszajött a biztonságérzet. Bíztam a gumikban, bíztam az aszfaltban (bár nem tudom miért), a motorban, és lazán kihajolva a kanyarokban fantasztikusan élveztem minden millimétert.
Sirok, Recsk és Parádsasvár után Galyatető felé elkanyarodva az út már kevésbé volt jó, mert még igen nedves volt sok helyen. Pont a legcsúszósabb fajta. A látvány viszont kárpótolt, mert Galyatető után jött nekem az ismeretlen etap, a sok szerpentinnel. Jóformán az Alpokban, de legalább a Tátrában éreztem magam. A táj, a házak, az emberek… Szinte nem is Magyarország! Tetszett!!

Pásztóra érve azonban ránéztünk az órára, ami már közel 4 órát mutatott. Mivel még Budapestre is vissza kellett érnem, ezért visszaindultunk. Visszafelé is ugyanazon az útvonalon mentünk, viszont Pásztó után nem sokkal elég rendesen megcsúsztam, így inkább visszább vettem.
Egy sötétebb részen lévő jobbos kanyarban valszeg a hosszanti repedésre mentem, amiben legtöbbször van egy kevéske víz/sár. Az első kerék elég durván elkezdett oldalra szánkózni. Alig győztem utána kapaszkodni, nameg ellenkormányozni. Valszeg elég erősen megszorítottam a kormányt, mert utána kicsit fájt a kezem, viszont a csúszást megfogtam. Nem volt jó élmény, ellenben tanulságos.

A 24-es úthoz visszaérve végre lehetett újra örömmotorozni, száraz volt újra az út alattunk. Örömünket viszont egy baleset hamar letörte: motoros baleset miatt a 24-es út teljes egészében le volt zárva. Elég friss volt a dolog, mentőhelikopter, mentőautó még ott volt, az összetört motorokkal együtt. Kettő az úton, egy a szalagkorláton túl, az erdőben. Durva látvány volt, nagyott csattanhattak a srácok… Remélem nem felelőtlen túlvállalás miatt, és azt is remélem, hogy rendbejönnek!

Ekkor már lélekben temettem az utolsó vonat elérését, hiszen 20-30 percig vártuk, míg a helyszínelők végeznek.

Meglepően lassan indult el a mentőautó is, aminél meglepőbb csak az volt, hogy 50-60-as tempóval haladt Egerig, bekapcsolt villogókkal. Megelőzni emiatt nem lehetett, így a kedvnc siroki etapokon alig ment a mutató 50 fölé. Majd' megőrültem, dehát így jártunk.
20 perccel a vonat indulása előtt értünk haza, ekkor viszont kiderült, hogy az óraátállítás révén volt még egy bónusz órám…..

Na, hát így telt a szezon utolsó, 160km-es gurulása. Idén ezzel együtt egy igen soványka 4100 km-t sikerült motorozni, ami  nem valami sok, bár annál tartalmasabb. Jövőre azért remélem jobban alakulnak a dolgok!

 Összes kép ITT 


Ésszel, biztonságosan motorozz!

Ahogy ígértem, nyári élménybeszámoló sorozatom egy Közhírbe írt cikkemmel folytatom. Íme:


Szeretném ezt a cikket minden motorosnak és érdeklődőnek a figyelmébe ajánlani: A Safety-Hungary meghívásának köszönhetően részt vehettem a Honda Motorkerékpár Vezetéstechnikai Oktatásán, amely után jogos a megállapítás, hogy egy ilyenre minden közlekedőnek szüksége lenne.

Ez a jól átgondolt és kidolgozott tréning a ’70-es évek Japánjából ered, ahol ekkor jelentek meg az erős motorok, először a rendőrség tulajdonában. A megszaporodott lóerőkkel azonban nem tudtak megfelelően bánni a rend őrei, a töréskárok megugrottak. Ennek köszönhetően kezdtek bele egy olyan oktatási rendszer kifejlesztésébe, amely során a motoros megtanulja kezelni a kritikus helyzeteket, és tartalékol arra az esetre, ha baj van. Ez a képzés lényege és célja: „a tartalék-képzés”. Az azóta eltelt közel 40 év után ma 24 országban folyik ilyen képzés, 2008 óta hazánkban is.

A 40 év alatt tökéletesre csiszolt tananyagot három, egymásra épülő szintre bontva sajátíthatják el a hallgatók. Minden egyes szint kétnapos képzést jelent, max. tízfős csoportokban, amelyeket két instruktor koordinál. Az oktatás különlegessége, hogy bukócsövekkel ellátott Honda-motorokkal történik, sőt a résztvevőket anyagi felelősség nem terheli. Ennek, a kiváló minőségű pályának és a profi instruktoroknak köszönhetően az ember sokkal bátrabban meri kipróbálni azokat a hasznos manővereket, amelyeket később, begyakorolva, saját motorján ülve használhat a hétköznapokban.

Az első szint bevezetője egy beszélgetés a képzésről, a motoros felszerelésekről, a motorválasztásról a biztonság témakörében baráti hangulatban. Ezt talán jól jellemezné az a mottó, hogy „a tolószék drágább!”. Meglepő módon már itt akadnak újdonságok, még sokat tapasztalt motorosok számára is, ezt garantálom!

Ezt követően a motorok mellett folytatódott a beszélgetés: motorápolás és –ellenőrzés, helyes üléspozíció, praktikus fel- és leszállás. Bármily egyszerűnek is tűnnek, a többség sajnos rosszul berögzült mozdulatsorral végzi ezeket az igen gyakori és alapvető műveleteket. Itt is bőven akad olyan dolog, ami apróság, ám a mindennapokban rendkívül hasznos, és megkönnyíti az ember életét.

A kb. kétórányi elmélet után jött a gyakorlati rész. Kezdésnek sima és eltolt szlalom, ahol a figyelem fókuszán, valamint a kanyarodás közbeni fék és kigyorsítás alatti gázhasználaton van a hangsúly. Folytatásként elköltöttünk egy kellemes ebédet a SilverKart gokartpálya ebédlőjében. A rövid lazítás után különböző fékezési technikák kipróbálásával láthattuk be, hogyan is célszerű rövid úton megállni. Gyakorlott motorosok számára talán itt van a legtöbb legyőzni való rossz beidegződés.

A nap végén egy mindenki számára új technikát ismerhettünk meg hirtelen felbukkanó akadály kikerülésére. Ez a gyakorlat az autós berkekből ismeretes „rénszarvas tesztre” emlékeztet legjobban, elsajátítása pedig rendkívül hasznos.

A második nap motorozással kezdődött, és pár bemelegítő kör után ismét motor melletti praktikákat tanultunk. Rendkívül egyszerű megoldásokat mutattak be a motor középállványra rakására, valamint eldőlt motor felállítására. A dolog érdekessége, hogy a bemutatás után bizony mindenkinek végig kellett csinálnia a gyakorlatot, az 1000-es CBF-en (röpke 250 kilós jószág). Hihetetlen volt, hogy korra, fizikumra és nemre való tekintet nélkül a résztvevők ezt lazán végre tudták hajtani. Ez talán a technikák életrevalóságának legjobb bizonyítéka!

A legnagyobb vasat felállítva, újra motorra ülve háromféle kanyarodási technikát sajátítottunk el, amelyek kifejezetten közútra, a biztonságos motorozáshoz ajánlottak. E tudás birtokában már hazafelé menet másképp néz az ember az ülésből kiülő, „c” alakban látványosan próbálkozó kollégákra!
A második napi kellemes ebéd után a kocsisorok közti lassú motorozásra (itt rámpán), valamint veszélyes kátyúkon / síneken való átkelésre ismertünk meg praktikákat amellett, hogy közben az eddig tanultakat begyakoroltató pályán köröztünk

.

Alkalmam volt Szabó Ákos instruktorral és Zolnai Zoltán ügyvezetővel egy diktafon társaságában beszélgetve interjút készíteni:

Mivel próbálkoztatok, hogy a képzés a hatóságok által is támogatottá váljon? Van-e remény vagy ígéret támogatásról?
Szabó Ákos: Bármilyen hatóság vagy közlekedéssel foglalkozó közszemélyiség keveredik ide hozzánk, mindenkinek nagyon pozitív a tapasztalata. Előbb-utóbb a több irányból összegyűlt pozitív tapasztalatok révén rá fognak harapni, és elindítják talán egy irányba ezt a dolgot.

Zolnai Zoltán instruktor az eltolt szlalomban... :)Zolnai Zoltán: Sajnos ígéretet nem kaptunk, viszont két körben volt olyan megbeszélésünk, ahol az NKH, a MEH képviselői és Kondorosi Ferenc úr (akkor még államtitkár) látogatott el hozzánk. Ekkor igen részletesen végigbeszéltük a lehetőségeket, de egyértelműen látszott, hogy Magyarországon a jogosítványszerző motorosok ellátása minden régióban komoly akadályokba ütközik.

Mi csináljuk a dolgunkat, mint egy küldetést, próbálunk mindenkit elérni, próbálunk mindenki számára elérhető lenni, aki érdeklődést mutat. Erre vonatkozott az a kezdeményezésünk is, hogy egész évben vannak oktatásaink, megszakítás nélkül. A téli időszakban csak havas-jeges időkben hirdetünk esőnapot. A hétfő kivételével egész évben, minden nap vannak tréningek. Ráadásul ebben az évben vezettük be azt, hogy délutáni oktatásunk is van, hogy még nagyobb kapacitással tudjunk az érdeklődők rendelkezésére állni. Ugyanezt a célt szolgálja a piaci viszonylatban is rendkívül kedvező árképzésünk, melynek köszönhetően egyre több motoros számára vagyunk elérhetőek és megfizethetők. Ebben óriási segítséget jelent a Generali Biztosító „Generali a Biztonságért Alapítványának” támogatása!

Ha már a kapacitás szóba jött, eddig mennyi hallgatótok volt?
Z: 1500-2000 körüli a hallgatólétszám. Az első évünk természetesen nem volt akkora volumenű, de abban a pillanatban, hogy a már itt járt motorosok révén terjedt a képzésünk híre, óriási érdeklődés indult meg. Már februártól kezdődően hónapokkal előre telítettek a képzéseink.

Ti hogyan sajátítottátok el az oktatáshoz szükséges ismeretanyagot?

Szabó Ákos instruktor döntöget... :)Szabó Ákos: A tanulmányainkat 2008 januárjában, Törökországban kezdtük. Akkor még ez volt a legközelebb (ilyenkor is működő) oktató központ. A törökországi Honda gyár udvarán kaptuk az első 2-3 tréningünket, amelyeknél még kimondottan a gyakorlatok végrehajtásával foglalkoztunk. Egy héttel később, Szingapúrban, egy Japánból érkezett vezetéstechnikai oktatótól kaptuk a következő szintet. Ő az egész rendszer fő oktatója, és közvetlenül tőle kaptuk az instruktorképzést. Ott már nagyon sokat foglalkoztunk azzal, hogy a hallgatónak hogyan lehet ezt tovább adni. Tehát nem csak a gyakorlatok végrehajtásáról volt szó, hanem arról is, hogy milyen technikákkal lehet a hallgatókat rávezetni, mi mindenre kell odafigyelni tréning közben.

Külföldön járva mik voltak a tapasztalatok? Említettétek, hogy Szingapúrban ez az oktatási módszer kötelező. Ott látszódott-e a motorosokon ennek hatása?

Á: Kint az utcán, amit láttunk, az ég és föld még Nyugat-Európához képest is. Nagyon jó volt látni, hogy kint ennek az oktatási rendszernek a hatása mennyire látható a minden napokban, és hogy mennyire tudnak az emberek ott közlekedni. Ott megvan ennek az autós része is, mely a motorossal azonos a tematikára épül. Hihetetlen módon közlekednek, és hihetetlenül jó közlekedési kultúra működik ott. Kint voltunk nagyon sok autós között, és mozogtunk szinte egy hétig folyamatosan, és nem láttunk problémás helyzeteket. Az, hogy dudálás és anyázás nem volt, máris egészen más Magyarországhoz képest, és nem láttunk se balesetet, se koccanást.

Nem elesnek! Csak döntögetnek! :)Pontosan hogy épül fel ez az oktatási rendszer, milyen egyéb tréningek vannak még?

Z: A teljes oktatási anyagot mi 3 szintre bontva adjuk át. Ami első körben egy átlag motorosnak elérhető, az az egyes szint. Erre épül a kettes, amely továbbfejleszti a megszerzett tudást, majd a harmadik szinttel lesz teljes a kép. Másik tréningünk a motoros tapasztalattal nem rendelkező érdeklődőknek szól, az elnevezése Bevezető szint. Célja kifejezetten a legelejétől megszerettetni a motorozást az érdeklődőkkel. Van még egy elég speciális képzésünk is, amit a kettes szint utáni hallgatóinknak ajánlunk, csak azt követően lehet rajta részt venni. Ez a „Tandem” névre hallgató oktatás, ahol a motoros az utasával együtt érkezik, és együtt csinálják végig a gyakorlatokat. A vezető itt megtanulja, hogy valóban mi változik meg a motorozási manővereknél, hogyha van utas, az utas pedig azt tapasztalja meg, hogy tulajdonképpen miről is szól a motorozás utasként.
Mindegyik tréningünk kétnapos, és mindegyik 45000 Ft.

Köszönöm a beszélgetést és a meghívást!

Az oktatás végi oklevelet átvéve a hazafele út is egészen más érzés, a rákövetkező gurulásról nem is beszélve. A technikákat saját motoron is kipróbálva és kicsit gyakorolva szinte plusz egy biztonsági felszerelést kap az ember. Érzetre és veszélyes helyzetekben is jóval biztonságosabbá vált a közlekedés két keréken. A többi résztvevővel egybehangzóan gondoltuk azt a képzés végén, hogy legszívesebben kötelezővé tennénk minden motoros társ számára, ám ez sajnos a honi bürokrácia rögös útvesztőin keresztül szinte lehetetlen.

GrafUr

A cikk az újság 20. és 21. oldalán olvasható, ami egyébként szabadon letölthető, PDF formátumban!


Pályázás

Végre most talán utólérem magam, hogy leírjam a ritka pörgős nyár eseményeit. Szerencsére van bőven miről írni, hiszen rengeteg dolog történt velem, a nyárnak szinte minden percére volt valami program. A nyári gyakorlat és az EFOTT után a következő esemény egy régóta meglévő álmom beteljesülése volt.
Nemrég még javában zajlottak az MZ kupák, és bár élőben nem sok ilyen eseményt láttam, azt azért tudtam, hogy egyszer szeretném kipróbálni, milyen is pályán motorozni. Versenypályán.

Nos, erre került sor végre, MZ Club Hungary-s szervezésben Július végén, Kakucson. Itt a Kakucsringen került végre sor életem első pályamotorozására. A puszta élvezeten kívül felmerült még egy ok a kipróbálásra: rossz álmok képei miatt elkzedtem félni közúton. Valahogy már nem megfelelően vettem a kanyarokat a jólmegszokott útvonalakon is, túl sok féket használtam a Bükkben, és közúton sokkal inkább a rettegésről kezdett valamiért minden szólni, mint az élvezetből motorozásról. Úgy gondoltam, hogy majd pályán, tökéletes aszfalton, bukótérrel, szembeforgalom nélkül majd legyőzöm.

Az elgondolás nem volt rossz! Odaérve a pályához először meglepődtem. Azt mondták, hogy ez kis pálya, az én elképzeléseimben viszont nem így néz ki egy kicsi pálya. A méret hatása viszont érthető: a pálya vonala egy margarétához hasonlít, szóval kevés visszafordító kanyar, annál több technikás közepes és nagy ívű. A meglepődés viszont folytatódott akkor, amikor láttam, hogy mennek a többiek.
Az MZ-s sátornál senkit sem találtam (elvégre mindenki fent volt), ezrét úgy döntöttem, hogy hát bevetem magam. Sajnos így mindenféle eligazítás, vagy infó nélkül indultam neki, dehát csak nem futamodunk meg, miután kifizettük a 4000 Ft-os délutáni pályadíjat!

Az ott én vagyok, akit éppen jól körbemotoroznak Így mentek körülöttem! :)

Kicsit remegő kezekkel és lábakkal, de elindultam. Sok átalakítást nem végeztem a motoron, épp csak kipróbálni akarom, nem lefektetni a gépet! Bementem a pálya szélén lévő betonplaccra, ott tekertem pár kört, hogy legalább egy icipicit melegedjen a gumi, aztán irány a célegyenes. Szépen kihúzattam a motort, ahogy kell, majd készültem a végén lévő kanyarra. Furcsa érzés volt. Először is hitegetni kellett magamnak, hogy igen, most én pályán vagyok, igen, motorral, igen én vezetem a motort, és igen, ha most nem kanyarodok, akkor az fájni fog. Tudatosítanom kellett magamban, hogy nem videójáték, mivel látványra igen hasonlít.. 🙂
Első pár kanyart meglehetősen lájtosan sikerült venni, közben nagy gázzal, földig döntött motorral húztak el mellettem mindkét oldalt. Épülő önbizalmamat kicsit megingatta Tigris, amint belsőíven nagy tempóval elment mellettem az ezres SV-jével úgy, hogy ha kitettem volna az ujjamat, leviszi. Itt egy kicsit megijedtem, de átvészeltük. Hamarosan levezényeltek mindekit a pályáról, egy kicsit átadták egy forgatócsoportnak, akik egy R8-as audit nyüstöltek.

Még csak kóstolgatom cukorpofa
Legalább 100-150 MZ ereje.. Érdemes félreállni!

A pálya mellett végre összefutottam a többiekkel, beszélgettünk, hidratáltunk, meg pár tanácsot megfogadva, leszereltem a tükröket. Na, nem az eséstől félés miatt, hanem azért, hogy ne azt nézzem. Majd aki hátulról jön és gyorsabb, majd az igazodik, ne én figyelgessem. (sajons sokat néztem, zavart)
Rövidesen újra a pályán lehettünk, ahol máris éreztem a különbséget. Sokkal jobb volt! Az 1 kilométeres pályán töltött 50 kör után már sokkal kevésbé zavart a többi motoros, valamint már igen jól megtanultam a kanyarokat is. Már csak az ideális ívet kellett megtalálnom, és némi bátorságot gyűjtve a hozzájuk való ideális sebességet. (nem olyan egyszerű ám) Sajnos egy bizonyos tempó után féltem, hogy megcsúszik a gép (hátul vadiúj, elöl 1 éves gumi), ami pedig valószínűtlen volt még ilyen tempónál.

A célegyenesnél lévő nagykanyart nem nagyon szerettem...

Az egyik pihenőnél viszont egy elég ijesztő dologra hívták fel a figyelmemet: valami folyt a gépből. Méghozzá olaj, méghozzá elölről. Egyből a fékre gyanakodtunk, jól megijedtem, hogy innentől hogy lesz nekem fékem, majd egy lepucolás, és fék tesztelgetés után kiderült, hogy nem a fék, hanem a teleszkóp szimmeringje szállt el. Sajnos az egyik kerékvetőt igen szigorúan vettem, és egy kanyar lecsípésénél valószínűleg megdobta a motor elejét, ami így túl nagy ütés lehetett neki. A szimmeringet visszaküzdöttem, majd egy kis aggodalommal, de visszamentem a pályára. Bambi tanácsára még felvezetőm is lett, akit követni tudtam, és így folyamatosan tanultam (kívülről látott mindkettőnket).

Elszállt szimmering

A kiülés megszokni ugyan nem tudtam, de a kihajolás annál jobban ment. Egy ekkora gépnél, ekkora tempónál ez elégnek is bizonyult, így még nemsokkal a tükrök leszerelése után sikerült is a köridőmet 1 perc környékére leszorítani (az egyéni rekordom 58 másodperc lett).
Délután 1-től kb 6 óráig több, mint 100 kört sikerült menni, és ez idő alatt azt hiszem alaposan sikerült legyőzni az addigi félelmeket, és végre sikerült átélnem az igazán élmény motorozást is pályán! A gumi oldala csak lekopott majré csíktól majré csíkig, viszont a végén már fáradtság miatt nem mertem búcsúkört menni, így kénytelen leszek még a Kakucsringre visszatérni! 😉 😉 (ígyis-úgyis mennék még :D)
Kellemesen kifáradva (fárasztóbb, mint gonfoltam) haza motoroztam, majd egy 2 órás pihenő után átülve autóba Horvátországig vezettem… Na, hát a következő bejegyzés majd itt folytatódik! 🙂

Sajnos ez nem rögtön aznap készült, hanem hetekkel később, telefonnal A gumi még ma is így néz ki, párezer kilométerrel később.. :)


Börzsöny túra – Bejáratás 2

Végre vége lett az egyetemi tartós hajszának, a rövid és néha
tarthatatlan határidőnek… Vége a szorgalmi időszaknak és a pótlási
hétnek,végre most kezdődik a vizsgaidőszak, aminek örülök. Ilyenkor
magamnak oszthatom be az időmet, és van X vizsgám, amikor csak erre az
X vizsgára kell tanulni, semmi másra, és mégcsak
házikat/jegyzőkönyveket sem kell leadni. Csak az az egy tárgy, ami
éppen fontos.

Frissen mosva :)

No, hát ennek fényében engedtem meg magamnak, hogy
a mai napot egy az egybe elmotorozzam. Tegnap este lementem a géphez,
és egy órán keresztül nyalogattam, simogattam, törölgettem és szépítgettem, majd éjszakára még ponyvát is kapott, nehogy egy csepp víz is érje.
Aztán ma délben érkezett apum Budapestre az MZjével, azzal a céllal, hogy végre újra együtt motorozunk egy kicsit. Rögtön indultunk is, a terv a Börzsöny felderítése volt, ami nekem már régóta érő álmom, ami most végre beteljesült. Rengeteget néztem a Diósjenő-Kemenece útvonalat térképen, meg a Dunakanyar Keleti oldalára is kíváncsi voltam már régóta.


Nagyobb térképre váltás

Így indultunk neki Vác irányába, amit rögtön a Megyeri hídnál el is gombáztunk, mert egy táblát elbambultunk, így rögtön rá kellett kanyarodni a hídra.. Sebaj, legalább ezen is végigmotoroztunk, ezáltal oda-vissza. Másodjára támadva Vácot, szépen elkerültük a kettes úton (ahogy terveztük), innen már meg sem álltunk Diósjenőig. Itt is érzésből próbáltunk közlekedni, aminek az lett a vége, hogy amikor már elfogyott az út alólunk, akkor megálltunk, és elővettük a GPS-t, hogy pontosítson. Nem is tévedtünk sokat, épp csak 2 utcával voltunk arrébb a Kemence felé vezető erdei úttól. Érdekes, hogy nincs kitáblázva sehol sem.

Amikor elfogyott az út Diósjenőn...Zöld háttérrel (Diósjenőn)

Az út erdei részénél viszont egy nagy behajtani tilos tábla, és "Erdei magánút" felirat ijesztett meg minket. Megálltunk tanakodni, mi legyen, és közben elhúzott mellettünk 1-2 autó is… Félreálltunk megnézni a térképet, hogy merre mehetnénk másfelé, mert azért tilosba mégse kéne… Térkép nézegetés közben egyszercsak nagy dübörgést hallunk, "motor jön!" … "azaz motorok jönnek" … " sok motor!". Majd pedig mint a filmekben, kezdtek áradni a csillogóbbnál csillogóbb bazinagy chopperek (legalább 30 db), integetve, némelyik dudálva, némelyik pedig a riasztóját csipogtatva… A hangzavar nekünk szólt, az út szélén álló két motorosnak, így hát reagálva a kedves fogadtatásra, rögtön csapódtunk is hozzájuk, és utánuk eredve a tilosba, csodálatos vidékekre jutottunk el. (De kár, hogy nem tudok menet közben fotózni… Olyan jó lenne valahogy ilyenkor!)

Eszméletlenül szép ez az útvonal!!! Mindenhol gyönyörű zöld dombok, így nem rohantunk, hanem inkább gyönyörködtünk a tájban. Átérve Kemencére, eredeti tervek szerint nem a Duna kanyar felé, hanem jobbra fordulva, Északnak jöttünk volna, viszont a motoros sereg balra fordult, így velük tartottunk mi is. Jól szervezett banda volt, rengeteg Árpárdsávos zászlóval, és Nagymagyarország motívumokkal (lehet, hogy a Gój motorosok voltak azok?!?!). A rengeteg motor látványa, az óriási csapat feelingje miatt gondolkodás nélkül mentünk velük jó darabig, de a dübörgő sereg csak megállás nélkül áradt, nem álltak meg sehol sem… A Duna kanyart meglátva nekem elállt a lélegzetem is, és apummal úgy döntöttünk, hogy lecsatlakozunk, és kicsit megállunk gyönyörködni.

"Zebegény Beach""Zebegény Beach"

Jobb helyen meg sem állhattunk volna, Zebegény magasságában egy "Beach" jelegű partszakasznál sikerült megállnunk, ahol igazi Balaton/tenger part hangulat volt, csak jóval kevesebb emberrel. Az óriási szélnek köszönhetően hullámok mosták homokos/kavicsos partot, a kiépített padoknál sétálva néhol gyerekek álltal összegyűjtött kagylók pihengettek, meg pár család sütkérezett, lábat lógatott a homokon.

"Zebegény Beach" "Zebegény Beach"

A legutóbbi Karinapos túrán kóstolgattuk ezt a vidéket, de akkor nem nagyon jártunk a Duna parton (szerencsére :D), ezt viszont most alaposan bepótoltuk… Gyönyörű!
A térképet megnézve megállapodtunk abban, hogy innen ismét Rétság felé véve az irányt, Balassagyarmat fel megyünk tovább, onnan pedig Salgótarján majd Sirok irányába haza.

Útközben még párszor megálltunk a tájban gyönyörködni, és néha fotózkodi. (mint pl a Visegrádi várral a háttérben). Rétság felé már rutinból ment a dolog, Balassagyarmat viszont még apumnak is új vidék volt. Itt már újra éhesek voltunk, úgyhogy valami olcsó étkezési lehetőséget keresve a belvásorban bukkantunk rá egy hamburgeresre… Jobbat nem is találhattunk volna! 550 Ft-ért akkora hamburgert adnak ott, hogy alig bírtuk megenni, pedig éhség az volt bőven. Alaposan meg volt pakolva gombával, zöldséggel, sajjtal, jó nagy darab husival.Az út menti padokon kényelmesen ücsörögve mindmegettük, majd haladtunk tovább az ország napsütötte vidkei felé. Ahogy haladtunk Salgótarján felé, egyre napfényesebb részre értünk (gyk: egyre több volt a lebarnult nép), de a 22-es út elkerülte a várost.

Visegráddal a háttérben Visegráddal a háttérbenVisegráddal a háttérben

Bátonyterenyénél rátértünk a 23-as útra, majd pedig Mátraballánál el is hagytuk, a 24-es felé, és végre elérkeztünk az egyik nagy kedvenchez, Sirokba.
Az a helyzet, hogy egyre több híres motoros részét ismerem meg az országnak, és egyre jobban azt gondolom, hogy a siroki kanyargós 24-es út a legjobb… Még ha a minősége most sokat is romlott az elmúlt 1-2 évben, akkoris ez szerintem az ország legjobb motoros útvonala, és szorosan mögötte a pár éve felújított Felsőtárkány-Lillafüred. Mindkettő Eger környéki út persze, de akkor sem csak az elfgultság beszél belőlem, hiszen jópár közkedvelt útvonalat bemotoroztam már az országban.

Sajnos a siroki úton drasztikusan megnőtt a kátyúk száma az elmúlt 1 évben, viszont ésszel közlekedve továbbra is nagyon élvezetes útvonal. Hazafelé jövet ez tette fel igazán az i-re a pontot… Börzsönyben és Dunakanyarban gyönyörködtünk, Sirok környékén pedig örömmotorozásban kitörve csapattunk egy jót! Ilyenkor imádom ezt az országot! 🙂

Végezetül pedig újra a régi, kényelemes helyén pihenhet (ha csak egy éjszakát is) a motorom. Igaz, régi helyét az új dobozzal már egy kicsit kinőtte:

a régi helyén

(A tuning projecttel kapcsolatos tapasztalatokról pedig majd a következő postban, hamarosan.. ez már így is túl hosszú!)


Húazannya, micsoda hétvége!

Nyakamon egy áramlástan ZH, egy fél maradék járműdinamika házi (az előző 4-ből), és még ezer más dolog, ezért csak röviden, előzetesen a hétvégéről:

Volt szombaton BME Angyalai + MZ Club túra egyszerre, 57 db motorral, aztán Vasárnap volt OldTimer Expo, ahol a Magyar Riga Motoros klub óriásit alkotott, aztán anyumékkal Ikeáztunk egy kicsit, meg apummal vaterán vett HiFit javítottunk (így lett egy pöpec JVC minihifim 2500 Ft-ért!). Egy szóval: volt minden, ami nem tanulás…..

Izgalmas hétvége volt, készült rengeteg fotó is, és ezeket hamarosan ide fel is fogom tenni, csak legyek túl most pár dolgon, és visszamenőleg bepótolom!