Hónap szerinti archívum: április 2008

Biciklis amúgyjó élmények 3

This entry was posted in Biciklis and tagged bicikli bicikliút budapest kátyú rakpart

Pénteken kedvesemtől hazafelé bicajozva (Nyugati-Móricz távolság) újabb megállapításokat tettem a nagy visszatérés, azaz a 4 év utáni biciklizés kapcsán. Még mindig gondok vannak a berögzült motoros szokásokkal, azaz még minig a szokások rabja vagyok… Állva tekerve száguldok körbe a Klark Ádám téri körforgalomban, aztán annyira élvezem, hogy kishíján rámegyek a Lánchídra… az pedig nem okos dolog, mert ott vagy meglincselnek az autósok (szűk, és nem férnek el), vagy egyszerűen átmennek rajtam… De azt a körforgalmat nagyon élvezzük, tisztára mint motoron! 🙂
Aztán ugye a másik rossz szokás, hogy intek a motorosoknak… Nehéz megszokni, hogy ez a kétkerekű nem az a kétkerekű… Motoron még szép, hogy intek neki, de milyen már az, hogy egy biciklis integet?!
Nameg az is legyőzendő még, hogy megnézzek minden szembejövő bicajt a visszapillantótükörbe.. Hehe, persze, ha volna. Reflex. Elmegy valaki szembe, és megnézem, hogy "hú milyen bicaj volt ez?!", aztán pislogom a kormány üres szélét.. "Ja, hogy nincs tükör".. Meg egyébént se tudnám milyen bicaj volt, egyébként se nagyon érdekelne, csak megszokás.. Szembejövő motorokat mindig megnézek a visszapillantóban, ha másért nem hát azért, hogy visszaintett-e…

Aztán a legnagyobb megállapítás: Bicajozni nehezebb, mint motorozni. Na, most itt nem a fizikai erőkifejtésre gondolok, hanem a figyelésre. Motorral legritkább esetben megyek járdán (amit amúgy rakparti bicikliútnak hívnak), így sose kellett különös tekintettel lennem a gyalogokra, vagy épp a szembejövőkre. Na, itt igen… Elférek-e, rácsengessek-e, stbstb.. És ami a legrosszabb: Van-e mellette kátyú… Hatalmas kátyúk vannak a rakparton, és eddig ezeket nem figyeltük. Motoron nem fájt, ha belementem, pont erre van a lengéscsillapító. Itt, biciklin fáj. Nagyon. Ráadásul amint egy kicsit is elbambulok a Dunán lévő uszályokat nézegetve, máris belemegyek egy kátyúba, ami majd' széttöri a csuklómat. Hátrafordulok, megnézem, hogy élt-e amin átmentem, és hogy otthagytam-e a bicajból valamit, erre egy kissebb tó méretű pocsolyán sikerül keresztülhajtani….. nem kis szentségelés közepette. Motoron még ezt se figyeltük, van arra nagy sárvédő, meg vízálló ruha…
Így aztán a végén fájó fenékkel, fájó kézzel, háttal, és vizes lábbal megérkezve levonom a konklúziót: Szokni kell. De amúgy jó!

Az ÉV balfasza 6

This entry was posted in PFFF and tagged balfasz hév hungaroring motor nyíltnap tesztnap yamaha

Vagy talán az évtzedé?! Na, mindegy, az biztos, hogy a most következő történet révén méltán leszek esélyes mindkét igen rangos címre. Na, lássuk azt az önlejáratást:
Izgulós reggellel indult a nap, a nagy nap, ami korántsem a ma esedékes labor,házik és pótZH miatt lett “nagy”. Sokkal inkább a mai Yamaha tesztnap miatt lett nekem fontos. Múlthéten ugyanis felhívtak, hogy van lehetőség a Yamaha modelljeinek kipróbálására, méghozzá a Hungaroringen. Ingyen. Csupán jogsi és felszerelés kell, és már lehet is menni. Anyumék hétvégén fel is hozták a teljes cuccom, és vártuk ezt a napot. Nagyon.
-De hogy is megyek ki?! -Jaigen, HÉV megy oda, megyek HÉVvel! … -ekkor még nem tudtam.
Labor után szaladtam is a sisakért, csizmáért, nadrágért, kabátért és irány az Örs! Eredetileg 11re akartam kint lenni a ringen, de ekkor még csak az Örsig sikerült eljutni. Sebaj. Megvan a jegy, indul a hév, még mindig a reggeli aligvárom-izgalom, de azért tanulok, 17 órakkor ZH.
12 óra. Felnézek a füzetből, Mogyoród. Megérkeztünk, hurrá!… Lelkesedésem hamar le is csillapodott, amikor megtudtam, hogy innen 3km a ring. Huh. Az nem kevés, de vállalható. A vasutas fickó finomam hozzátette, hogy ma én vagyok a harmadik, aki ezt kérdezi, és aki elindul… Lelkesedünk, megyünk!
Gyalogolok mint állat, dombok, szőlők között egy keskeny aszfaltcsíkon. Tűz a nap, ideje levenni a kabátot, így kézben jön tovább a sisak és motorosgatya társaságában… Kicsit tompulva, de lelkesedünk.
13 óra, még most is gyalogolok, de hallom a ring hangját, száguldó lóerők dübörögnek, nagyon lelkesedünk. Végre megpillantom a pályát, bódottá’, aztán keresem a bejáratot… Még mindig lelkesdünk… Bejárat megvan, látóhatáron belül, lelkes, de azért megnézem GPSen. Lelke…. MI???? Még 3 kilométer?! Naneeee… Huh. Tompolunk. Megnézem mégegyszer, tényleg annyi. Korábban kellett volna hinni neki…
Belátok a pályára, így a rengeteg motor láttán egy kis lelkesedés, és indulás… 100 méter után disznó nagy emelkedő, de nemadjuk fel, csakazértis lelkesedünk! Dombtető után úgyis mindjárt ott vagyunk! Végre dombtető! Bódottá’, és … hupppp.. Van még kb 4 ilyen a tömeggel körülvett főbejáratig… áááá … Lelkesedjünk? GPS még 2,7 km-t mond, meg kb fél órát… Pff, ő persze nem látja a dombokat…
De nem is az erőnléttel lenne a baj, bírjuk mi, hanem inkább az idővel. Vissza kell érni, Zht kell írni… Nem lelkesedünk.. Látva a hátra lévő utat, a tömeget a bejáratnál, az órát a kezemen, megfordul a feladás ötlete a fejemben… Telefonálok… Nem lelkesedünk… A felmerült ötletből elhatározás lesz: feladjuk!
Ok, akkor már “csak” haza kell jutni. Első gondolat, hogy stoppolok, de aztán a kb 100 méterre lévő település táblája -Szilasliget- lebeszél erről. Elvégre itt van hév! Hmm, lehet itt kellett volna leszállni?! … Namindegy. GPS nem ismeri az itteni megállót, nembaj saccra megvan, nincs messze!
Nos, újabb 2 km séta közben az elsuhanó motoros rajok láttán nem kicsit halmozódott bennem a balfaszság és csalódottság érzések különleges szorzata. Pár helybélit megkérdezve megtaláltam a megállót, aztán 10 perc üldögélés után ismét megállapíthattam, hogy a hévnél “balra tarts” van, tehát rossz oldalon ülök. Balfasz! “Valaki lőjön le!” érzésel átültem a túloldalra, és azóta itt ücsörögve írok a PDAn… Ezek után a kedves olvasókra bízom az itt eltöltött időre vonatkozó következtetések levonását…
Hol kell átvenni a díjat?

Ps: Éppen végszóra jött a hév, így újabb boldogító másfélórás békávézás után, tejes kudarccal sikerült hazajutni. De legalább kirándultam egy nagyot jó levegőn, szép tájon (, sok cuccal), és megtudtam, hogyan NEM lehet kimenni a Hungaroringre… Egy dolog viszont pozitív: A hazaérés pillanatában elkezdődött felhőszakadás csúnyán lekésett; nem áztam el! Wehehe!