Hónap szerinti archívum: május 2009


Gyarapodó ménes – Tapasztalatok, bejáratás 2

A 300 köbcentire felfúrt henger felrakása óta a motort még igazán ki sem próbáltam, végig csak városban (és max a Megyeri hídig) tekeregtem, eddig összesen 200 kilométert. De végre elérkezett a nagy nap, amiről az előző bejegyzésben szép-hosszú beszámolót írtam. Következzen hát most az egész a motor tapasztalatokra alapozva.

Egerbe hazaérve, a garázs előtt... Gyönyörű, nem?! :)

Első ízben rendkívül pozitív, hogy a motor szinte gázadás nélkül megy ki 90 km/h-ig. Tényleg éppen csak kb 1/5-öd gázt kell húzzak, és 4000-es fordulatnál felváltogatva eszméletlenül jól gyorsul. Erősen húz 5. fokozatban is, ami eddig soha nem volt rá jellemző, és ha már negyed gázt adok, akkor érdemes erősebben kapaszkodni, úgy gyorsul. Amin meglepődtem az az, hogy a motor tulajdonképpen elhalkult!!! Nem tudom pontosan, hogy ez most a csapszeg csörgés megszűnésének, a komplett henger cseréjének, vagy pedig a +50 köbcentinek köszönhető, de az egyértelmű, hogy 90-nél akárhogy fülelek, nem hallom a motort. Fúj a szél, azt hallom, mint eddig, a motort viszont nem.
Ez előny és egy pici hátrány is egyben, ugyanis nem hallom azt, hogy egy emelkedőre érve mikor erőlködik a motor. A motor hangja csak félgáznál nagyobb gázadásra hallható (akkor már 90 fölött is), valamint 75 alatt.
Nagy előny még, hogy jóformán végig lehet ötösben közlekedni. Lelassulok városban 55-60-ig, ekkor éppen csak egy gondolatnyi gázzal, alacsony fordulaton eldöcög ötödikben, majd a várostábla felé közeledve egy kb félgázt húzva a motor szépen elindul (ÖTÖDIKBEN!), és kigyorsít szó nélkül 90-ig. Apumnak ezt elmondva kicsit hüledezett, neki ugyanis szinte egyáltalán nem gyorsul ötödikben. Hát eddig nekem sem tette… Most viszont ez igazi túramotor jelleg. 🙂 Emelkedők javarészén is elég volt később visszaváltani negyedikbe, bár ezt igazság szerint sokszor elvétettem amiatt, hogy nem hallom mikortól erőlködik a motor, és hogy mikor igényelné a negyediket. Emiatt sokszor túl későn váltottam vissza, a lendületet addigra elveszítve.

Otthon, a garázs előtt... Gyönyörű, nem?!

Hátránynak nevezhető viszont az, hogy félgáz fölött úgy különösebben nincsen semmi extra. Szóval ha már félgáznál többet húztam, akkor már tökmindegy mekkorát. Tulajdonképpen az egész út során 0 és negyed gáz között mozgott a gázkar, emelkedőn persze volt, hogy nyélgázt húztam, de az tulajdonképpen szinte mindegy félgáz fölött. Semmi különbség.
Mindez abban is érezhető, hogy kb 100 körül a gép ereje elfogy, onnantól már jóval kevésbé húz, pont úgy, mint eddig. Ráadásul húzósabb emelkedőknél is elég rendesen küzdött. Nem az igazi…

Mindez rossz karburálásra utal nekem, pláne azzal a jelenséggel együtt, hogy induláskor, és alacsony fordulaton piszkosul füstöl a gép. (megállok a pirosnál, és megelőz a füst – jelenség). Oké, bejáratós, tehát nem csoda, de azért néha túlzásnak érzem a pirosnál előző füstöt.

Naplementében, lerobbanva... Soha eddig még nem hagyott cserben.. Most először! lerobbanva... mint még soha!

Ezt a gyanúmat végül egy sajnálatos eset elég rendesen beigazolta. Hazafelé tartva, addigra már a kezdeti 200 km-t 550-re megfejelve úgy gondoltam itt az ideje kicsit meghajtani a gépet, talán már nem annyira vészes a bejáratási fázis. Így aztán Egert elhagyva beálltam egy 95-100 körüli tempóra, és végig így jöttem. Kerecsendet elhagyva gondoltam megnézem már, hogy megy 100 fölött, és húztam neki egy közel teljes gázt. Na, hát ezt nem kellett volna… A motor elkezdett ugyan gyorsulni, de nehezen érte el a 110-et, és ekkor hirtelen a motor elnémult, majd rá egy ezredmásodperccel a hátsó kerék satuzott, hangosan csikorogva blokkolt. Bizony, sajnos megszorult…
Szerencsére baleset helyzet nem lett belőle, az üvöltve sikító hátsókeréknek amilyen gyorsan csak tudtam, húztam egy kuplungot, így tudott tovább forogni. Kitettem egy jobbra indexet, és hagytam gurulni a motort. Közben szépen lassan váltogattam vissza. 50-60-as tempónál megpróbáltam kiengedni a kuplungot, de a hátsókereket ismét megfogta a megszorult dugattyú, ekkor kezdtem kissé aggódni (nagy a baj, ha nem forog tovább!). Kicsit tovább lassulva, megpróbáltam másodikba visszaváltva kiengedni a kuplungot, ekkor végre sikerült megforgatni a blokkot, így nem lett baj.

Az útszélén félreállva vártam, hogy hűljön kicsit (közben gyönörködtem a csodás naplementében), majd próbáltam óvatosan indítgatni, semmi…. Csörgő hangja szerencsére nem volt, így reménykedtem, hogy nagy baja nem lett. Bele sem merek gondolni, milyen terhelést kapott a dugattyú csapszege a 100 fölötti tempóval pörgő keréktől, a satuzás okozta súrlódó erőből, és az összes forgó alkatrész tehetetlenségi nyomatékából… A motor viszont csak nem indult.
Megnéztem a gyertyaképet (nameg a szikrát), ami sokat most nem árult el, csak azt, hogy a megszorulás előtt közel ideális mennyiséget kapott, előtte pedig túl sokat. (körbe mindenhol fekete, az anód pedig barnás árnyalatú volt)

szerelőkészlettel az út szélén...

Szikra volt, benzin volt, de akkor sem indult….. Nem értettem a dolgot, így megpróbálkoztam egy régi bevált technikával: üzemanyag a gyertya helyén át az égéstérbe, gyertya vissza, rárúg, és ….. most sem indul. Na, ekkor már végképp nem értettem a dolgot, így hívtam Szacsesz barátomat, aki ugyanezt tanácsolta, majd pedig pár próbálgatás és újabb telefon után kijött hozzám Egerből. (Ezúton is óriási köszönet neki!)
Innentől kicsit vicces a dolog: kijött, megnézte a szikrát, majd mondja, hogy be kell tolni…. Irányba álltam, rá a motorra, és ketten alaposan megtolták, majd kb 20 méter tolás után a motor beindult! … Továbbra sem értettem, de talán ez a nem-megmagyarázható jelenségek közé tartozik, amikor a motor megsértődik. Egyedül betolni viszont tuti nem tudtam volna, elég nagy tempó kellett neki, és hosszan.

Ez után természetesen sokkal óvatosabban jöttem vele Budapestig, idáig már gond nélkül. Az első pár kilométeren még volt egy halk (és furcsa) csörgés valahonnan a henger felső részéről.. Valszeg a megszorulás következtében le lett gyalulva belőle egy pici, és míg az elkenés okozta sorja le nem kopott, addig csörgött…
Emiatt hamarosan ismét felkeresem Bambit, hogy megnézzük, milyen károkat okozott a megszorulás, aztán pedig a vizsgák után újrahangolom a karbit egy nagyobb főfúvókával, és egy kisebb alapjáratival!


Börzsöny túra – Bejáratás 2

Végre vége lett az egyetemi tartós hajszának, a rövid és néha
tarthatatlan határidőnek… Vége a szorgalmi időszaknak és a pótlási
hétnek,végre most kezdődik a vizsgaidőszak, aminek örülök. Ilyenkor
magamnak oszthatom be az időmet, és van X vizsgám, amikor csak erre az
X vizsgára kell tanulni, semmi másra, és mégcsak
házikat/jegyzőkönyveket sem kell leadni. Csak az az egy tárgy, ami
éppen fontos.

Frissen mosva :)

No, hát ennek fényében engedtem meg magamnak, hogy
a mai napot egy az egybe elmotorozzam. Tegnap este lementem a géphez,
és egy órán keresztül nyalogattam, simogattam, törölgettem és szépítgettem, majd éjszakára még ponyvát is kapott, nehogy egy csepp víz is érje.
Aztán ma délben érkezett apum Budapestre az MZjével, azzal a céllal, hogy végre újra együtt motorozunk egy kicsit. Rögtön indultunk is, a terv a Börzsöny felderítése volt, ami nekem már régóta érő álmom, ami most végre beteljesült. Rengeteget néztem a Diósjenő-Kemenece útvonalat térképen, meg a Dunakanyar Keleti oldalára is kíváncsi voltam már régóta.


Nagyobb térképre váltás

Így indultunk neki Vác irányába, amit rögtön a Megyeri hídnál el is gombáztunk, mert egy táblát elbambultunk, így rögtön rá kellett kanyarodni a hídra.. Sebaj, legalább ezen is végigmotoroztunk, ezáltal oda-vissza. Másodjára támadva Vácot, szépen elkerültük a kettes úton (ahogy terveztük), innen már meg sem álltunk Diósjenőig. Itt is érzésből próbáltunk közlekedni, aminek az lett a vége, hogy amikor már elfogyott az út alólunk, akkor megálltunk, és elővettük a GPS-t, hogy pontosítson. Nem is tévedtünk sokat, épp csak 2 utcával voltunk arrébb a Kemence felé vezető erdei úttól. Érdekes, hogy nincs kitáblázva sehol sem.

Amikor elfogyott az út Diósjenőn...Zöld háttérrel (Diósjenőn)

Az út erdei részénél viszont egy nagy behajtani tilos tábla, és "Erdei magánút" felirat ijesztett meg minket. Megálltunk tanakodni, mi legyen, és közben elhúzott mellettünk 1-2 autó is… Félreálltunk megnézni a térképet, hogy merre mehetnénk másfelé, mert azért tilosba mégse kéne… Térkép nézegetés közben egyszercsak nagy dübörgést hallunk, "motor jön!" … "azaz motorok jönnek" … " sok motor!". Majd pedig mint a filmekben, kezdtek áradni a csillogóbbnál csillogóbb bazinagy chopperek (legalább 30 db), integetve, némelyik dudálva, némelyik pedig a riasztóját csipogtatva… A hangzavar nekünk szólt, az út szélén álló két motorosnak, így hát reagálva a kedves fogadtatásra, rögtön csapódtunk is hozzájuk, és utánuk eredve a tilosba, csodálatos vidékekre jutottunk el. (De kár, hogy nem tudok menet közben fotózni… Olyan jó lenne valahogy ilyenkor!)

Eszméletlenül szép ez az útvonal!!! Mindenhol gyönyörű zöld dombok, így nem rohantunk, hanem inkább gyönyörködtünk a tájban. Átérve Kemencére, eredeti tervek szerint nem a Duna kanyar felé, hanem jobbra fordulva, Északnak jöttünk volna, viszont a motoros sereg balra fordult, így velük tartottunk mi is. Jól szervezett banda volt, rengeteg Árpárdsávos zászlóval, és Nagymagyarország motívumokkal (lehet, hogy a Gój motorosok voltak azok?!?!). A rengeteg motor látványa, az óriási csapat feelingje miatt gondolkodás nélkül mentünk velük jó darabig, de a dübörgő sereg csak megállás nélkül áradt, nem álltak meg sehol sem… A Duna kanyart meglátva nekem elállt a lélegzetem is, és apummal úgy döntöttünk, hogy lecsatlakozunk, és kicsit megállunk gyönyörködni.

"Zebegény Beach""Zebegény Beach"

Jobb helyen meg sem állhattunk volna, Zebegény magasságában egy "Beach" jelegű partszakasznál sikerült megállnunk, ahol igazi Balaton/tenger part hangulat volt, csak jóval kevesebb emberrel. Az óriási szélnek köszönhetően hullámok mosták homokos/kavicsos partot, a kiépített padoknál sétálva néhol gyerekek álltal összegyűjtött kagylók pihengettek, meg pár család sütkérezett, lábat lógatott a homokon.

"Zebegény Beach" "Zebegény Beach"

A legutóbbi Karinapos túrán kóstolgattuk ezt a vidéket, de akkor nem nagyon jártunk a Duna parton (szerencsére :D), ezt viszont most alaposan bepótoltuk… Gyönyörű!
A térképet megnézve megállapodtunk abban, hogy innen ismét Rétság felé véve az irányt, Balassagyarmat fel megyünk tovább, onnan pedig Salgótarján majd Sirok irányába haza.

Útközben még párszor megálltunk a tájban gyönyörködni, és néha fotózkodi. (mint pl a Visegrádi várral a háttérben). Rétság felé már rutinból ment a dolog, Balassagyarmat viszont még apumnak is új vidék volt. Itt már újra éhesek voltunk, úgyhogy valami olcsó étkezési lehetőséget keresve a belvásorban bukkantunk rá egy hamburgeresre… Jobbat nem is találhattunk volna! 550 Ft-ért akkora hamburgert adnak ott, hogy alig bírtuk megenni, pedig éhség az volt bőven. Alaposan meg volt pakolva gombával, zöldséggel, sajjtal, jó nagy darab husival.Az út menti padokon kényelmesen ücsörögve mindmegettük, majd haladtunk tovább az ország napsütötte vidkei felé. Ahogy haladtunk Salgótarján felé, egyre napfényesebb részre értünk (gyk: egyre több volt a lebarnult nép), de a 22-es út elkerülte a várost.

Visegráddal a háttérben Visegráddal a háttérbenVisegráddal a háttérben

Bátonyterenyénél rátértünk a 23-as útra, majd pedig Mátraballánál el is hagytuk, a 24-es felé, és végre elérkeztünk az egyik nagy kedvenchez, Sirokba.
Az a helyzet, hogy egyre több híres motoros részét ismerem meg az országnak, és egyre jobban azt gondolom, hogy a siroki kanyargós 24-es út a legjobb… Még ha a minősége most sokat is romlott az elmúlt 1-2 évben, akkoris ez szerintem az ország legjobb motoros útvonala, és szorosan mögötte a pár éve felújított Felsőtárkány-Lillafüred. Mindkettő Eger környéki út persze, de akkor sem csak az elfgultság beszél belőlem, hiszen jópár közkedvelt útvonalat bemotoroztam már az országban.

Sajnos a siroki úton drasztikusan megnőtt a kátyúk száma az elmúlt 1 évben, viszont ésszel közlekedve továbbra is nagyon élvezetes útvonal. Hazafelé jövet ez tette fel igazán az i-re a pontot… Börzsönyben és Dunakanyarban gyönyörködtünk, Sirok környékén pedig örömmotorozásban kitörve csapattunk egy jót! Ilyenkor imádom ezt az országot! 🙂

Végezetül pedig újra a régi, kényelemes helyén pihenhet (ha csak egy éjszakát is) a motorom. Igaz, régi helyét az új dobozzal már egy kicsit kinőtte:

a régi helyén

(A tuning projecttel kapcsolatos tapasztalatokról pedig majd a következő postban, hamarosan.. ez már így is túl hosszú!)


Rémálom 2

Pár napja (talán pont azóta, amióta megvan az új bicaj) furcsa rémálmok gyötörnek. Sajnos/szerencsére a legutóbbi kettőre nem emlékszek, csak arra, hogy a téma azonos volt: Lopás.

Mindegyikben volt üldözés, hol én üldöztem a tolvajt, hol a tolvaj engem. Az első elég érdekes volt, ott egy teherautón voltam utas, egy barátom jóvoltából, aki a főnök volt. Egy platós teherautó volt, egy konténerrel a platóján, ami félig volt vízzel. Valami titkos és különleges/veszélyes dolog volt benne, kicsit a maffia felé hajazva. Egyszercsak megálltunk, a főnök pedig odament egy autóhoz.
Én a platón voltam, ekkor nézegettem a konténert, aztán egyszercsak a másik két utas bepattant a teherautóba, és elindultak, otthagyva a főnököt. Próbáltam neki szólni, sikerült felsegíteni a platóra, és a platón előre menve benéztünk a kabinba, hogy mi történik ott.
A teherautót egy vörös hajú nő vezette, nagy, szerte ágazó rikító vörös, ijesztő hajjal. Elkezdtünk dörömbölni, hogy azonnal álljon meg, fenyegetőzve mindennel, aztán egyszercsak megfordult. Ahogy megfordult megrémültünk, a nő arca szinte csak a koponya volt, egy rémisztő sanda vigyor mégis volt rajta, majd behúzta a kabin hátsó függönyét…. Ekkor végre felébredtem, talán jobb is.

Aztán később volt még olyan álmom, ahol elloptak tőlem valamit, megpróbáltam visszaszerezni, amiből az lett, hogy a tolvaj elkezdett üldözni. Menekülnöm, és bújkálnom kellett, hogy ne vegyen észre, de sajnos / szerencsére többre nem emlékszek.

Na, hát talán a fentiekre magyarázat az, hogy pár napja nem nagyon tudom, hol tároljam a bicajt. Először ugye próbáltam a szobában, de ez nem az igazi, nem férünk tőle, és nem ide való:

Aztán levittem oda, ahol az elődje is volt: a pince lejáró ráccsal és lakattal lezárt részére, de az U lakat révén csak igen körülményesen tudtam lezárni, és innentől folyamatosan azon aggódtam, hogy itt mégcsak nem is lenne feltűnő, ha valaki fél óráig fűrészelgetné a lakatot…

Innen még aznap felhoztam, valamiért úgy éreztem, hogy túlzottan szem előtt van, mégsem eléggé feltűnő helyen (érdekes, elődjénél nem aggódtam).
Aztán végül úgy döntöttem, hogy felhozom a folyosóra, konkrétan a bejárati ajtóm elé. Ott aztán igazán feltűnő, viszont ugyanakkor szem előtt is van. Itt azért csak nem fűrészel valaki félórán keresztül…. Vagy mégis?! Na, hát éppen ezen megy a para..

Elég masszívan odalakatoltam a batár U-lakattal, meg kicsit odahúztam azt a zárat is, ami a vázon volt, és kulcsom sincs hozzá, de talán a látszat elveszi a tolvaj kedvét. Hétvégente persze beviszem majd a lakásba, de azért egyelőre megvan a para továbbra is, minden nap…

UPDATE:
Tegnap este beszélgetve pár szomszéddal (most először! 🙂 Végre megismertem a jobb fejeket is), figyelmeztettek, hogy nincs tú jó helyen a bicikli, mert pontosan innen, ettől a korláttól lopták el az előző lakók biciklijét… ehh… Igaz, az csak sodrony lakattal volt odatéve, és akkor is, amikor huzamosabb ideig nem voltak itthon….. nade akkoris, ehh…


A nagy visszatérés

Végre újra biciklivel az Egyetemen. Máris legalább annyiszor, ahányszor az előző biciklimmel összesen tudtam menni, egészen az ellopásáig. Az esetből tanulva mostmár az új batár Tesco-s U-lakattal nagyon figyelmesen zártam a drótszamarat: Szigorúan csak látványos, feltűnő, frekventált helyen zártam le, és mindig a lehető legmerevebb pózban, hogy megmozdítani se nagyon lehessen. Egyelőre nem vitték el…

Viszont az most már figyelem az Egyetemen a többi biciklit, és a lakatok látványa elszomorít… Vannak relatíve egészen komoly biciklik is szinte csak spárgával "lezárva". Legolcsóbb, leggagyibb spirálzárak, amiket még az én olcsó és egyszerű bicskámmal is csak egy mozdulat elvágni.. Elszomorít a tény, hogy azokat a bicikliket, ha nem is most, de az Egyetemen előbb-utóbb garantáltan el fogják lopni. Valahogyan fel kellene hívni ezen kollégák figyelmét az őkt fenyegető veszélyre.

A veszélyen túl viszont újra óriási érzés biciklizni! Szegény MZ egy métert sem ment azóta, amióta megvan ez a bicaj, mindenhova ezzel mentem (rögtön tekerve is vele össz ~35 km-t). Nagyon bejön ez a szabadság, amit a biciklizés nyújt, a felfrissülés meg aztán pláne. Izomzatomon érzem is a fejlődést, pláne amióta felhordom gyalog, a lépcsőn a bicajt a másodikra.
A dolgot még megkoronáztam valamelyik nap egy fagyival is, ami aztán tényleg a boldogság netovábbja. A körúton egy járdára kitelepült fagyist kerülgettem minden alkalommal, kicsit mérges is voltam magamban, hogy így leszűkítik az egyébként iszonyatosan széles, jól és biztonságosan biciklizhető járdát, de addig-addig mentem el előtte, míg nem bírtam tovább, és vettem egy kétgombócos fagyit. Mostmár azőta tudom, hogy nincs is annál jobb, mint fagyival a kézben hazatekerni! 🙂

Pár hátránya viszont van a dolognak.. Például az, hogy amióta utoljára tekertem, azóta legalább 5-10 fokot emelkedett a hőmérséklet, és bizony mostmár hiába tekertem nagyon óvatosan, akkoris úgy néztem ki, mint akit leöntöttek egy vödör vízzel… Hiába, rendkívül izzadós vagyok, de talán még pár ilyen hét, mint ez a mostani, és lehet ez is elmúlik?! … Titkon ezt remélem

Aztán a következő gond az az ülés… Teleszkóp ide vagy oda, de a bicaj 5 kilométer után is úgy feltörte a fenekemet, hogy ülni is alig tudtam… Oké, lehet ehhez is csak idő kell, nade azóta már eltelt pár nap, és még mindig viszolyogva teszem le a hátsómat a nyeregre.

Ja, közben a bicikli zár elhelyezésére is meglett a megoldás.. A legelső padka, rögtön itt a sarkon megoldotta a problémát: A hátsó lengővillára erősített zártartó ripityára tört, ahogy a padkáról ledöccentem, tehát innentől kezdve a táskámra kívülről ráerősítve hordom a lakatot. Így még egyfajta védelmi fegyver funkciót is ellát, tehát két legyet egy csapásra!


Megvan az utód! 4

Végre megvan a zárnivaló is, íme:

Ajándékba kaptam, nővéreméktől, ahol már évek óta állt ez a bicaj. Ajándék lónak pedig nem szokás a fogát, sem pedig színét nézni, az a lényeg, hogy minden bizonnyal egy kényelmes városi bicaj lesz belőle. Egyedül az a probléma vele, hogy túl szép. Arra számítottam, hogy egy ütött-kopott, alaposan leharcolt bicajt kapok, ezzel szemben ez szép. Meg női kissé, de mindegy, a lényeg, hogy gurul, kényelmes, fasza a váltója, és bicikli.

Rögtön el is kezdtem gondolkodni, hogy az új U lakatot hova is tegyem rá, mert ugye a vázra nem lehet… Kicsit hülye ötletem volt, és kicsit hülyén is néz ki, de talán a célnak megfelel, így ide raktam:

Első ötletnek jó volt, aztán a felszerelés után, jobban átgondolva annyira már mégsem… Elvégre itt mindenféle kerékről jövő erőket csillapítás nélkül kapja az a kis parányi sín, ami a lakatot tartja, így valszeg az nem fogja bírni megtartani, és le fog esni az első kátyúnál. Szóval keresnem kell neki más helyet a cangán, és ehhez egyelőre a hátsó lengőkar jutott eszembe, de még majd vizsga után futok így is egy tesztet, hátha mégis jó lesz… 😀