Kategória szerinti archívum: 2011 – Világgá menés


“Amerre út van” – egy motorostúra története

A KÖZHÍR napokban megjelent aktuális számában egy 2 oldalas cikk foglalja össze a motoros túrám első részét, amelyet ha már 700 példányban olvashatnak a Közlekkaros kollégák, gondoltam megosztom itt is. Íme:

2630 km, 9 nap, 2 motor, és két mottó: „Arra megyünk, amerre út van”, valamint „arra, amerre süt a nap”. Ezekkel a paraméterekkel lehetne jellemezni legjobban idei „világgá menés” címre keresztelt túrámat, amely blogos útinaplójából olvashattok itt egy kivonatot.

2007-es MZ-s horvátországi túrám óta vágytam már újra egy ilyen jellegű, spontán túrázásra, eredetileg a motorommal kettesben. Aztán idén nyáron végre elérkezett az idő, hogy Margetán Zsombor barátommal, két motorral (Honda NTV 650, és Yamaha Fazer 600) nekiinduljunk a végtelennek. A pakolás során meg kellett állapítsam, hogy az „amerre út van” mottó korántsem könnyíti meg a dolgunkat. Elvégre azt sem tudtuk, merre fogunk menni, így azt sem, mire készüljünk. Didergő hideg az Alpok hegyláncai közt, vagy rekkenő hőség a Horvát tengerparton, ki tudja?! Így indultunk neki az útnak.

Péntek este az összes rendelkezésre álló tároló kapacitást (mintegy 140 liternyit) teljesen csurig töltöttem, tetejére rápakoltam a kempingcuccokat, majd szombaton, némi szerelés után útnak indultunk. Az út eleje ellenszélben, kis esőben és hidegben telt, de nyugat felé tartottunk Budapestről, a világosabb égbolt irányába. Eredetileg pénzfeldobással terveztük az induló égtáj eldöntését, de végül a nyugati irányhoz kaptunk leginkább kedvet.

Egy hirtelen ötlettől vezérelve az Alpokot céloztuk meg, de előtte még aludtunk és söröztünk egyet Sopronban is. Vasárnap reggel esőre ébredtünk, ami olyan besimult felhőzettel párosult, hogy elkönyveltük: esőben indulunk. Természetesen mire állig beöltöztünk esőruhába, épp el is állt.

A festői hegyek közé érve az út majdnem végig vizes volt, de száguldozásra az egymást érő kisfalvak egyébkent sem adtak volna sok lehetőséget. Autópálya mentesen haladtunk, és a rengeteg kis település révén egészen átszellemültünk a helyi békés és nyugodt élettől. Vasárnap volt, ilyenkor ott a fű se nő, forgalom sem volt. Még a sebesség korlátozásokat is szívesebben betartja így az ember, lehet nézelődni, nameg minden korlátozás alatt ott az indoklás, hogy miért is menj lassabban. Ez így egészen barátságos!

Muraut, és annak kempingjét vettük célba, amihez megérkezve jött csak az első igazi meglepetés, amikor megtudtuk, hogy itt egy éjszaka 7 Euro/fő! „Mennyiii?” – hangzott a hangosan kimondott kérdés, legalább a duplájára számítottunk. Gyorsan végig is futott az agyunkon, hogy a Mur folyóval határolt, már-már a luxus kategóriáját súroló, tiszta és modern kempingben több éjszakát is maradni fogunk. Ezen gondolatmenet mellett ültünk le a felállított, óriási sátrunk elé kempingfőzőn kaját csinálni, máris a következő napok csillagtúráit tervezgetve.

A másnap reggel meglehetősen csípősen indult. Hajnal 6-kor, 3 órával a tervezett ébresztő előtt kénytelen voltam forró zuhanyt venni, mert kevésnek bizonyult a nálam lévő meleg ruha felvétele, plusz a hálózsák lehető legszűkebbre húzása, és alaposan átfagytam. Így viszont még a hajnal fényeit elcsípve fotózhattam egyet a kemping melletti tavacska körül, kapva az alkalmon. „Ébresztő után édesebb az alvás”, ami most különösen igaz volt, hiába próbáltak ez ellen bármit is tenni a közeli láncfűrészes favágók, vagy a hangosan bőgő tehenek.

A sátrat és a dobozokat hátrahagyva indultunk neki, csupasz motorokkal a hegyeknek, egyenesen a Nockalmstrasse látványút felé. Már az odavezető, tempós hegyi út is lenyűgöző volt, a falvak hangulata pedig továbbra is nagy erőkkel sugározta a hegyvidéki békességet és nyugalmat (a hétfői munkanap ellenére).

A látványút 8 eurós belépője ekkor még borsosnak tűnt, de már az első kanyarok után tudtuk, hogy megérte. Ragyogó, napsütéses idő volt egész nap, száraz, tiszta utak, az aszfaltot pedig mintha direkt motorosoknak találták volna ki: Kiváló minőségű, sima, hibátlan és jól tapadó. A gumik nem kímélésével felmentünk az első hágóra, majd egy padra kiülve elővettük a jóféle, hazai konzerveket, a gázfőzőt, és jól megebédeltünk, ami egy helyi turistalátványosságnak is elment.

Oda-vissza végigjártuk a gyönyörű szerpentineken, és a két hágón átvezető, 30 km-es utat, lehetőséget adva a gumiknak, hogy csak az oldalukat koptatva, visszanyerjék gömbölyű formájukat. Nagyon élveztük, viszont a sok fotózás miatt elhúzódott az idő, és visszafelé már iparkodnunk kellett, mert csak 6 óráig lehet ezen a szakaszon motorral közlekedni. Rajtunk aztán nem múlt.

Visszafelé megálltunk kicsit szétnézni Murauban, és nem utolsó sorban ingyen wifit szerezni, hogy képeket is küldhessünk az otthoniaknak, valamint az ebook olvasón írt online útinapló olvasóinak. Visszaérve, a sátor mellett ismét főzőcskézve, hosszas fejvakarás mellett határoztuk meg a másnapi útirányt: Grossglockner, a híres motoros látványút. Legszebb, legjobb, sajnos legdrágább, és kicsit messze is van, 150 km oda, 150 vissza, na de mi az nekünk?!

Éjjelre a nálam lévő összes ruhát magamra öltöttem, mindenből legalább 3-at, így lényegesen jobban sikerült aludni (hajnalban kb 6-7 fok volt, a napközbeni közel 30 után). Így most egyszerre sikerült kelnünk (7-kor) a favágókkal, valamivel teheneket beelőzve. Most talán mi ébresztettük őket a motorok zajával.

Ismét gyönyörű utakon haladtunk a messzi látványút felé, ahol kifizettük a még borsosabb, 19 eurós belépőt, majd már az első kanyarok után alig győztem összeszedni az államat a földről. Zsombor, aki már járt itt mondta, hogy szép lesz, nade ennyire?!

Kivételesen itt most egy ünnep miatt nagy forgalom volt, de első körben úgyis még csak ámultunk, majd felkapaszkodva a 2500 méteres magaslatokhoz, egyre közelebb kerültek a hó födte hegycsúcsok, mígnem már hóval tarkított vidékeken motoroztunk. Már ekkor, az első közben sikerült megtalálni a határokat, amit egy balos kanyarban némi karcolás hang jelzett. „Eddig, és ne tovább”, mondta a lábtartó, amint hozzáért az aszfalthoz.

„Motoros mennyországnak” neveztem el magamban a vidéket, bár voltak buszok, amik lassú tempója mindenáron próbálta kedvünket szegni, de azokat legyőzve visszafelé újra élvezhettük a tökéletes aszfaltot, az ideális íveket, a jó ritmusú szerpentineket, és a rengeteg motoros kolléga sugallta érzést: ez a mi helyünk! A parkolók, az éttermek, és a kilátók, mind-mind a motorosokhoz vannak igazítva, itt mi vagyunk a fontosak.

Kiszemeltünk megint egy kiváló hegycsúcsot, konzerves, kempingfőzős ebédünk elfogyasztásához, amik talán ilyen helyeken a legfinomabbak. Egészen más az ízük! Innen már jóllakva mentünk végig a 33 km-es úton, majd visszafordulva egy kicsit több fotós megállót beiktatva haladtunk egy elágazó felé, ahonnan egyenest egy gleccser fölé vezető kilátóhoz igyekeztünk.

Azt hiszem, nincs az a fotó, vagy képzelőerő, ami itt, az elénk táruló látványt visszaadhatná, ezt látni kell! Talán egy óráig is csak a látványt csodáltuk, majd újra motorra ülve a túlsóvégi kasszát vettük célba. Sajnos itt aztán fájdalmasan állapítottuk meg, hogy még egy oda-visszára már nem lenne idő, így egy ígérettel veszek búcsút a helytől: „ide még visszatérek”, méghozzá egy egész napra! Murauhoz visszavezető 150 km-es út 1-2 hágója, és csodálatos vidékei is csak hozzáadtak az érzéshez, az ígéret az ígéret…

Vacsorakészítés közben eldöntöttük a másnapi útvonalat: maradunk másnap is, és megnézünk még egy látványutat, a „Maltatal Hochalpenstrasse”-t. Másképp is indult a szerda reggel: nem láncfűrész, és nem is tehén, hanem gőzmozdony füttyszó, ami ébresztett minket, miután a 3 zokni plusz két nadrág kombináció jó alvást biztosított.

Ráérősen, lazábbra véve indultunk neki az útnak, ahol a kasszánál otthagyott 9 euróért cserébe most egy egészen más élmény ígérkezett. Ezúttal lábtartóval karcolós szerpentinek helyett inkább a látványon, és a vízeséseken volt a hangsúly, bár azért akadt pár kanyar a gumi oldalának is.

A 15 kilométeres út vége egészen Ausztria legnagyobb völgyzáró gátjáig ér, és olykor egysávos, vésett alagutakon vezetett át, ahol lámpák irányították a forgalom irányát. Találkozhattunk itt visszafordító kanyarral is az alagút közepén, miközben közeledtünk a hihetetlen méretű gáthoz.

A 200 méter magas óriás társaságában aztán egy mesés kilátást biztosító pihenőben, eddigi utunk leglátványosabb konzerv-ebédjét fogyasztottuk el, egy gyönyörű tó fölött, és vízesésekkel körbevéve. Ilyen helyen a legolcsóbb konzerv is úri lakoma!

A lenyűgöző építményt aztán közelebbről is megnéztük, egészen pontosan a tetejébe épített „skywalk” nevű rácsos, üvegezett aljú kilátóról is, kicsit remegő lábakkal. Fotózás, láb-remegtetés és ámulás után visszaindultunk, és a lámpás irányításra, na meg az ebből adódó várakozásra való tekintettel nem mentünk még egy kört, hanem inkább a Karintiai tavak felé véve az irányt visszaindultunk Murauba.

Itt a nagy forgalom okozta lassú haladás során volt alkalmunk kigyönyörködni magunkat, így épp csak egy-egy fotóra álltunk meg.

A sátorhoz érve aznap láttuk elérkezettnek az időt, hogy a kempingben lévő „Murauer” sörautómatát is leteszteljük, így a szokásos vacsorafőzögetés, és blog írás mellé most jóféle helyi sört is iszogattunk. Természetesen nem maradhatott el a másnapi útvonal kitalálása sem: a távolból morajló villámok hangjai, és a rosszabbra forduló időjárás elől menekülve reggel sátorbontás, és irány Szlovénia, majd végül a Horvát tengerpart!

Következő számunkban innen folytatódik a történet!

Az újságban megjelent cikk PDF formátumban ITT tölthető le! 🙂


Újra itthon – Túrazáró poszt, kilencedik nap 2

Először számokban, az utolsó nap: 660 km,
Össz kilométer: 2629 km
Fogyasztás: 5,5 l / 100 km
Motoron töltött idő: ~11 óra


(Rövidesen sok-sok hasonlóan kellemes képpel bővülnek a korábbi posztok!!)

.. és szóban: Ez is elérkezett végül, és reggel szigorúan 7-kor kelve neki kezdtünk sátrunk bontásának, és a motorok felmálházásának. Az előző este szívünkbe zárt drága, német szomszédságunktól (benne a kedvenc “nyerítős nénivel”) egy kellemes gázfröccsel vettünk búcsút fél 9-kor, aminek reméljük pont annyira örültek ők, mint amennyire mi örültünk a folyamatos nyerítve nevetésüknek hajnali fél 1-ig. 🙂
A reggelt viszont mégsem ez, hanem a “hazamegyünk” tudat határozta meg. Jó is volt (még egy jó kis motorozás, aztán ágyban alvás), meg nem is…
Zsomborral úgy voltunk vele, hogy még egy hét májkrémkonzerven, sátorban élve abszolúte elviselhető lenne, akár tengerparton heverve, akár járva a hegyi szerpentineket, de sajnos egyikünk se tehette meg, hogy tovább marad..

Kicsekkolás után (túl a “mennyiiii?” kérdéseken, a végösszeget hallva) rábíztunk magunkat a kicsit szeszélyes GPS-re, hogy keresztülhozzon minket az Isztria hegyein, hogy aztán Fiuménél búcsútintve a tengernek hazafelé vegyük az irányt. Ezúttal a földutak kimaradtak, helyette kellemes hegyi szerpentineket tartogatott számunkra az út, amint felkapaszkodtunk az Isztria legmagasabb hegyének hágójára (Ucka).
Nem éppen egy alpokos szerpentinezés volt ez, mivel az út minősége, és a temérdek értelmetlen sebesség korlátozás (túl sok 30-as és 40-es táblát gyártottak szerintem) nem tették lehetővé a dobozokig döntögetést, ez utóbbiról pedig már nem is beszélve. Sokszor éreztem úgy, hogy már kishíján karcolja a földet az oldaldoboz, de szerencsére mindig megúsztam.
Ezen az útszakaszon inkább a látvány, azaz a tenger látványa a távolban volt az érdekes, nameg az, ahogy aztán Icicinél a város tetejéből a tengerpartig ereszkedtünk, nameg aztán ahogy az opátikai villák között motorozva valami tengerparti fotó helyet kerestünk. Ilyet végül csak Fiumében (Rijeka) találtunk, ahol a fenti kép is készült, és ahol utolsó esélyt adva a dolognak, végre sikerült ilyen fotót is csinálnunk.

Itt még egy jót tízóraiztunk, a szokásos májkrémes zsömle formájában, majd átvergődve a városon Karlovac felé vettük az irányt, ismét hegyi utakat választva. Hol az autópálya mellett, hol alatta, hol pedig fölötte haladtunk, és mindig azt éreztem, hogy a temérdek 30-as és 40-es táblának két célja van csupán: 1) A turisták megkopasztása büntetésekkel, 2) A turisták fizetős autópályára terelése. Már csak azért is, mert a 40-es táblánál 60-al haladva majd lelöknek az útról a helyiek…

Karlovac után még volt bőven hátra, és innentől már autópályán folytattuk utunkat. Előre megnézve tudtuk, hogy mit vállalunk, azaz félre tettünk 31 kunát az, és végül pontosan ennyibe is került.
110-120-as tempót tartva a Honda alaposan megterhelve sajnos jó étvággyal fogyasztotta az olcsó(bb) horvát benzint, de jönni kellett, hogy ne késő este érjünk haza.
A határátkelőnél aztán még egy jót konzerv-ebédeltünk, miközben telefonálgattunk egy sort hazai hálózatról. Vicces volt a dologban, hogy a határon lévő pénzváltó két kitett, kényelmes székét, és asztalát “kértük kölcsön” ebédünk elfogyasztására, de amikor ezt jóváhagyta a nénike, még biztosan nem számított arra, hogy a következő pillanatban egy gázfőzőt, és konzerveket csapunk ki az asztalára.. 🙂 Volt meglepetés.

Ekkor már pontosan tudtuk, hogy Budapesten rossz idő vár minket, és kezdtünk a tengerparti napsütéses időhöz alkalmazkodó ruházatunkat vastagítani, ahogy borult be fölöttünk az ég. Pár kilométerrel arrébb aztán az esőruhát is felvettük, biztos, ami biztos alapon, majd Budapest előtt megjött az ok is: folyamatos esőben tettük meg az utolsó 70-80 kilométert. Nem mondom, hogy hiányzott, de legalább a túra végére hagytuk a felszerelésünk masszív esőpróbáját, amit tökéletesen kiállt! Nem lettünk vizesek (az esőruha alatt), és egyik doboz, vagy csomag sem ázott be! 🙂

Végül ugyan rossz időben, de ezt leszámítva szinte végig ragyogó napsütésben tölthettük ezt a villággámenős 9 napot, ami felejthetetlen élmények sorával gazdagította motoros tapasztalatainkat. Hazaérve mindannyian jól belecsöppentünk a munka világába, ez a poszt ezért is váratott magára ilyen sokat..
Rövidesen képekkel gazdagítom az előző bejegyzéseket, nameg valamivel olvashatóbbá is teszem őket (ékezetek), és még várható egy elszámoló poszt is, amiben a büdzsé alakulását elemzem egy kicsit. Stay Tuned! 🙂


Az utolso csobbanas – a nyolcadik nap 7

Eloszor szamokban: 127 km
Eddigi ossz km: 1850 km
.. es szoban: Pihenonap ide vagy oda, csak nem birtuk ki, hogy
motorozzunk ma egy kicsit.. Reggel ebreszto nelkul keltunk, amikor
sikerult, majd szinte ures hatso dobozokat felpakolva beroffentettuk a
motorokat. – azaz csak roffentettuk volna, ha az enyemet nem kellett
volna betolni. Lemerult az akksija a folyamatos telefontoltesek, es
esti vilagitas miatt.. Igy csak egy kis musor utan indultunk el.
Uticelunk a kornyek egyik talan legjobb boraszatanak meglatogtasa
volt, azaz Momjanban Kozlovicekat latogattuk meg. Kivalo boraik
vannak, amikbol az egyik Kozlovic rogton meg is kinalt minket, igy
igazi kikopos borkostolast ejtettunk meg.
Odafele Zsombor GPSe ismet vicces kedveben volt, es hozott minket par
kilometeren at mindenfele foldutakon (amikre azt hitte, hogy rendes
ut). Utana aztan korigaltunk, es szep, hegyi szerpentineken vitt
minket az ut. Egy baj volt veluk, ez pedig a csuszos feher beton, amit
itt-ott felmarnak, hogy jobban tapadjon, majd kitesznek egy
ertelmetlen 30as tablat, a biztonsag kedveert.
Utkozben meg megalltunk egyet wifizni is, igy eltoltottem jo sok kepet
ismet a http://kepek.grafur.hu cimre!
Hazafele meg megneztuk Porec belvarosat, korbesetaltuk egy-egy
pizzaszelettel, jahtok melltt meg wifiztunk is egyet, majd a satorhoz
visszaerve csendespiheno: alvas, olvasas, csobbanas…
Hatra van meg egy sorozos naplmente nezes, aztan reggel korankeles, es
irany haza, 700 km, egyben!


Igazi lazitos nap a hetedik 1

Eloszor szamokban: 0 km
Eddigi osszes kilometer: 1763 km
..es szoban: Ma hajnalban esore ebredtunk, csak nem usztuk meg a sator
esoprobajat (kivaloan helytallt). Reggelre viszont szep napsuteses
idonk volt, es egy jot gyonyorkodhettunk a tenger latvanyan, a
satorban fekve.
Mire felkeltunk, es osszekaptuk magunkat, addigra kicsit beborult, igy
tengerben csobbanas helyett konyvolvasassal kezdtuk a napot. Ezzel
nagyabol le is irtam az egesz napot, hiszen pihentunk… 🙂
Kellemes, meleg a tenger, es az a par kis eso napkozben sem hutotte
le, igy ket es kozott csobbanhattunk egyet-egyet. A tobbi idoben a
nemet rap zenei mufaj kialosagaival ismerkedhettunk meg, draga, ifju
szomszedaink jovoltabol. Legalabb annyira jo, mint a francia rap!
A kemping egyebkent hivatalosan negy csillagos, viszont ha ez tenyleg
annyi, akkor a muraui kempingnek legalabb 6 csillagosnak kell lennie.
Ossze nem hasonlithato a ketto, de vegulis tengerparton vagyunk, egy
szavam sem lehet, ez ilyen… Holnap meg piheno, valamint wifi es
beszerzo ut, aztan vsarnap haza a magyar valosagba!


Menekules az esőfelhok elol a hatodik napon

Eloszor szamokban: 390 km
Eddigi osszes: km
Fogyasztas: 4,23 l/100 km
Motoron toltott ido: 10,5 ora
Orszagok: 4 db
…es szoban: Reggel kivetelesen madar csicsergesre ebredtunk, ami mar
csak azert is szivderito volt, mert nyilvanvalova valt, hogy a tegnap
este latott tavoli villamok nem jottek kozelebb. Murauban az
osszepakoast napsutesben kezdhettuk, aminek a vegere mar alaposan
beborult, odaertek az esofelhok. Felcuccoltuk a motorokat, es mentunk
kifizetni a fejenkent 28 eurot (mennyiii???) a 4 ejszakaert. Fajo
szivvel, es egy par ‘ide meg visszaterunk’ kijelenessel hagytuk el a
helyet.
Az ismeros utrol hamar letertunk, es uj utakon haladtunk Szlovenia
fele. Amere csak neztunk, a horizontot minden iranyban oriasi, sziklas
hegyek uraltak. Az ut mellett fel-fel bukkano patakok, vizesesek es
sziklafalak fokoztak a hangulatot, nem is beszelve a kivalo
kanyarokrol.
Foto errol a szakaszeol nem keszult, mivel menekultunk az esofelhok
elol. A menekules sajnos nem volt eleg hatasos, ugyanis fotozas
helyett esoruha fevetelre alltunk csak meg.
Ezuttal ez nem volt eltulozva, mert meg is jott az eso egyhamar.
Egyenesen a hegyek fele tartottunk, amiken szuk szorosokon, es kis
hagokon at jutottunk tul, mignem egy 3 kmes alagut kozepen at is
leptunk Szloveniaba.
Jartunk tokeletes, nemhogy katyu mentes, de meg repedestol is mentes
uton, jartunk kevesbe jo, masfelsavos erdei uton, es egysavos katyuson
is, nem is beszelve arrol a hosszu, kavicsos foldutrol, amire a GPS
vitt ra minket… Mindezt talan azert, mert az egyik megallonknal
jutott csak eszunkbe, hogy nezzuk meg a Predjamai lovagvarat, ha mar
itt vagyunk.
A varhoz erve annyira jol alltunk idovel, hogy ugy dontottunk, egy kis
kiterot teve megnezzuk egy kicsit Triesztet is, legalabbis jofele
sator vasarlasa remenyeben keresgeltunk ott egy kicsit.
Triesztben az igazi olaszos forgatag megdobbento, es izgalmas volt.
Igazan nem is nagyon alltunk meg, csak elveztuk az oskaosz-szeru
kozlekedest, es az eszmeletlen mennyisegu robogost. Ijesztoen sokan
voltak.
Triesztbol szlovenia iranyaban jottunk ki, es meg egy olcso (353
Ft/liter) szloven tankolast megejtve haladtunk Horvatorszag
fele.Nemsokkal a hatar utan ezek az ugyes horvatok majdnem autopalyara
tereltek minket (GPSen az meg nem volt autopalya), de nem sikerult
nekik, a fizeto kapuknal visszafordultunk, es vegul Umag fele menve
jutottunk el Porecbe.
Utunknak volt olyan szakasza, ahol szinte a tengerre epitet keskeny
foldcsikon haladtunk at, de olyan is, ahol magasan, a varos folott.
Sajnos ezekrol fotok nem keszultek, mert most ido hijan sporoltunk a
megallasokkal. Mar csak azert is, mert az ut tele volt ertelmetlen
sebessegkorlatozasokkal. Ezek a horvatok meg hulyebbek, mint mi,
magyarok, ilyen teren. Tele volt a fout indokolatlen 40es es 30as
tablakkal.
Ezzeken nagy nehezen atverekedve, Porecben nem probalkoztam a regen,
2007ben felfedezett kemping megkeresesevel, inkabb tovabb mentunk egy
masik, szinten smert fele.
Az arak megdobbentoen pofatlanok! Egy ejszaka itt tobb, mint dupla
annyiba kerul, mint amennyi az osztrakoknal volt. Nem is hallani mast,
csak nemet, meg holland hangot, elvetve olaszt is, de magyart
egyaltalan.
Ennek ellenere is vegul kivalasztottunk egy tengerparti satorhelyet,
es a sziklastalajba vertizzadva felvertuk a satrunkat. 3 ejszakat
maradunk most itt, 2 nap teljes egeszeben pihenonap lesz, remelhetoleg
ismet joidoben. Rankfer mar, meg meg a motorokra is.
Hazafele innen megyunk majd vasarnap, valszeg autopalyan. Remelem a
hatso gumim kibirja meg hazaig, sajnos a hegyek teljesen megettek, es
elkopott. A kozepen mar alig latszik a minta, es bizony hazaig nem
lehet csak az oldalan menni…

(Kpeket sajnos most nem tudok feltolteni, csak fizetos wifi van, es
meg nem szantam ra 20 kunat -720 Ftot arra, hogy 1 orat netezzek…
Talan holnap!)