Megdupláztuk a biztonságot!


Miután Takinak a VII. kerületben a vasráccsal lezárt folyosóról az ablaka alól lopták el a biciklijét, mégjobban elkezdtem aggódni (még a rémálmos postban leírtaknál is jobban). Ezért rögtön próbáltam kitalálni valamit, hogyan védjem az én kis közel értéktelen "ferrárimat" (csak a színe miatt). Kezdésnek alaposan utánanéztem, és kiderült, hogy még ez az olcsó Tesco-s U lakat is jobb, mint bármelyik sodrony lakat! .. már ami az elvágást illeti. Elvágni biztosan nem lehet! Kiderítettem, hogy készülnek U lakatok alumíniumból (mint a LIDL-ös U-lakat), ami a puhasága miatt könnyen vágható, ezért ki kellett derítsem miből van az enyém… Egy criticalmass.hu-s fórumozó tanácsára egy kicsikét megpiszkáltam a lakatomat egy nagyon nem látható helyen (a zárba benyúló résznél).

Vasfűrésszel megkapva azonnal leugrott a krómozás, alatta a réz-szulfidos bevonat volt, és az alatt egy kicsit gyengéden, de felkeményített (edzett) acél. Kemény 10-20 perces fáradságos munkába telt, hogy legalább egy valamirevaló horzsolást okozzak a felületnek, szóval vágás ellen biztosítva vagyunk! (Komoly erővel nekiesve is több lenne 10 percnél az elvágása!!!!)
Csavarásra sem lehet panasz, igen nagy erőket (egy másik U lakatot) bevetve sem lehetett elcsavarni a masszív, 12 mm átmérőjű, viszont hosszú U vasat. Nem csavarodott!

Ezek után már csak egy dolog maradt, mégpedig a zár.. Nos, ennek tesztelése nem áll módomban, mivel nem értek hozzá… Ez valószínűleg egy garantált gyengepont.. Így hát biztos, ami biztos, kaptam anyumtól még egy U-lakatot (ezúttal már csak 990 Ft-ért vásárolva a TESCOban), és ezzel is lezártam a bicajt az állandó pihenőhelyén…Pár napon belül szerzek fekete festéket, amivel alaposan lefestem a két lakat kék részét, amivel máris megszűnik a gagyi jellege (de tényleg!), majd pedig valahogyan szereznem kellene rá egy "ABUS" matricát…. Ezzel már képezne a két, feketére lefújt, komoly márkájú lakatnak álcázott gagyi lakat akkora elrettentő erőt, hogy esze ágába se jut a tolvajnak a közelébe jönnie. Ja, és még van egy sodrony lakat, amihez ugyan nincs kulcsom, de mindig odahúzom a korláthoz.. 🙂

Így hát a bicaj az állandó helyén 2 komolynak álcázott gagyi U-lakattal van zárva, plusz egy optikai tuning sodrony lakat álcával..
Két ekkora batár U-lakatot azonban nem hordok magammal, így majd még a mozgás közbeni dupla zárásra kell valamit kitaláljak…

Ja, amúgy a bringalakat.hu és a criticalmass.hu/lakat oldalakról megtudtam, hogy elég jól elriasztja a tolvajokat egy alaposan (és csúnyán) felmatricázott bicikli. Már csak azért is, mert a matricákat nehéz a lopás után levakarni, és ugya az ilyennek büdös a munka, nem akar dolgozni vele. Ezért most biciklis matricákat keresek a "ferrarim"-ra, ha van valakinek, szóljon! 🙂 🙂

Hozzászólás