Hónap szerinti archívum: december 2014


A főattrakció, Stelvio meghódítása – Dolomitok túra 3. rész

4. nap: Pihenő helyett Passo dello Stelvio
Lenyűgözően csodás tájra ébredve úgy terveztük, hogy a mai napot pihenéssel fogjuk tölteni. Ki is találtuk, hogy kinézünk a közelben valahol egy libegőt, majd oda elmotorozunk, libegőzünk, kirándulunk, visszajövünk, és pihenünk. Egy gond volt ezzel a tervvel: nem láttunk a közelben sehol sem libegőt.


Ez a táj ébresztett minket. – megszokható!

A reggel hangulatát még fokozta a házigazdák áradó kedvessége és a terülj-terülj asztalkám, amit reggelire kaptunk. Megérkezés után este jól megbeszéltük velük kézzel-lábbal, hogy sokáig fogunk aludni (helyi szleng szerint durmító-zni), és hogy csak későn jövünk reggelizni, így kvázi utolsóként (a kb 5-6 szobányi vendégből) érkeztünk az étkezőbe. A svédasztalos reggelin olyan sonka had vonult fel, amiket eddig mi nem is ismertünk. Különleges olasz sonkák, sajtok, gyümölcspürék és joghurtok, plusz persze a hely pecialitása: almalé, frissen préselve. Itt jegyezném meg, hogy ott úgy termesztik az almát, mint nálunk a szőlőt: meredek hegyoldalba is ültetve, sorokba szedve, sűrűn, felfuttatva, és brutális mennyiségű terméssel. (lásd fotó 🙂 ) Nem mellesleg kerítések nélkül, minden létező négyzetméteren alma, alma és alma, elképzelhetetlen mennyiségben.

A bőséges reggeli, és az “uno é due tojás”, valamint fali képen elmutogatott rántotta magyarázás után próbáltunk tippet kérni környező libegőkről, de inkább csak a wifi jelszót mutogattuk el activity-ben, hogy aztán neten megnézhessük. Nem volt egyszerű egyik feladat sem, ugyanis bármilyen keresőszóval próbálkoztam, nem talált semmit. Így végül azt mondtuk, hogy majd csak találunk valamit, de menjünk már! Motorra fel, és indulás!
Hogy merre? … Hát, amerre süt a nap, és szép a táj! Így választottuk meg az egyik kereszteződésnél a jobbra irányt, ahol korábban balról jöttünk, bőven dél körül járva már.
Navit nem is kapcsoltunk, egyszerűen csak motoroztunk a környéken arra, amerre jól esett, és úgy gondoltuk, hogy ha megunjuk, akkor haza, és pihi… Mégiscsak pihenőnap van!

Amikor megéheztünk, ismét célba vettünk egy Spar-t, ám itt grill rész nem volt, helyette szendvicseket lehetett kérni a sajtos/sonkás pultnál. Persze ismét kézzel-lábbal, mivel olaszon kívül semmit sem beszéltek, de kértünk 2-2 szendvicset, amibe brutális mennyiségű sonkát szeleteltek ezekből az itthon ritka és különlegesnek számító darabokból. Itt viszont már meg is kérték az árát, nameg éreztették, hogy nem szeretik a turistákat.
Ennek ellenére a bolt előtti padon joghurtokkal és üdítővel jól megebédeltünk, majd motoroztunk tovább, a még mindig ismeretlenbe.



Így történt, hogy egyszer csak a Passo Tonale, azaz a Tonale-hágó tetején találtuk magunkat, 1884 méter magason, kissé már hűvösben, borúsabb időben. Itt végre találtunk egy libegőt is, de eléggé borsos ára volt, és ismét kézzel-lábbal megtudtuk a kezelő emberkétől, hogy fent felhő van, és még hidegebb. Ergó semmit se látni. Na, ekkor kapcsoltuk be a navit, és néztem meg, hogy hol is vagyunk. –> “Hát dehát már fél úton a Stelvio felé!” hangzott a felismerés.

Ha már egyszer idáig eljöttünk, akkor csak menjünk végig a körtúrán, és halasszuk egy nappal a pihenőt. Mi baj lehet?!
Ezért aztán libegőzés helyett a motorra ültünk vissza, és immáron a naviba a Stelvio-kört betöltve mentünk tovább, amerre mondta.

—Kicsit hosszú lett a bejegyzés, így klikk az alábbi “bővebben… –>” gombra a folytatáshoz!—

(tovább…)


Útban Olaszország felé – Észak-Olasz Dolomitok – 2. rész

3. Nap: Melegítés a Dolomitokban
Másnap egész korán kelve (lehet volt már 9 óra is!) pakoltunk össze, és indultunk hágókon és hegyi utakon keresztül az észak-olasz Livo település felé.
A tervezés során is láttam, hogy nem mindennapi út lesz, így még indulás előtt a legnagyobbra állítottam a hátsó rugók előfeszítését, nehogy meglepjen egy leérő doboz. Jó döntés is volt; a nemsokkal az indulás előtt feltett új, kétkomponensű hátsó gumi (Bridgestone BT023)  rögtön itt a széléig ki lett használva az olasz Cortina d’Ampezzo után érkező öröm-hágózás során.

Előtte még  Tolmezzo magasságában ebédeltünk egy igazi vad-motoros menüt: A helyi Spar-ba bemenve kifosztottuk a grillpultot (rántott csirkeszárny és sült krumpli keretében), vettünk még egy kis friss fánkot, és jeges kávét, majd a parkolóban, a motor mellett a kerítésen helyet foglalva jól megebédeltünk ketten, főétel+desszert+ital menüsen, nagyjából 10 euróból, összesen. Nem mondom, volt hangulata! Ezt bátran ajánlom mindenkinek!

Kényelmesre véve a figurát gyakran megálltunk pihenni, így a következő pihenőnk egy út széli, igazi, vérbeli olasz kávézóban volt, a csapatós Passo Falzarego-hágó előtt, ahol 2117 méteren is pihengettünk egy kicsit, miután már bizonyított egy nagyot az új gumi.
Következő megállónk a Pordoi-hágón volt, 2239 méter magason, ahol kicsit ismerkedtünk a sisakkamerázás világával, és vettük tudomásul, hogy idő előtt lemerült… Ráadásul fotózni is csak ritkán álltunk meg, így erről az útszakaszról nem készült túl sok vizuális dokumentáció a Dolomitok bemelegítő hágóiról. (Utólag visszanézve derült ki, hogy amikor meg még nem merült le, akkor pedig kvázi a földet vette, mert nem volt még ekkor jól beállítva)

A Passo Pordoi után Bolzanoba beérve már készült lemenni a nap, és még egy igazán döntögetős hegyi út állt előttünk a szállás eléréséig: a Passo Mendola; így nem volt vesztegetni való időnk, és kihagytuk a városnézést.
Azt hiszem ez, a Mendola-hágó tette fel a nap során az i-re a pontot, hiszen ekkora már alaposan ráhangolódtunk a Dolomitok hangulatára. A tökéletes ütemű, mégtökéletesebb aszfaltú gyors szerpentin még némi fáradtsággal is élvezetes volt, pedig az út felétől még egy kis vizes aszfalt is próbálta kedvünket szegni. Nem sikerült neki, és fülig érő szájjal érkeztünk meg a Livo-ba, majd annak kis melléktelepülésére, Franz. Preghenába.

Ehhez hozzájárult az is, hogy a kisvárosban bolyongva kissé nehezen találtuk meg a szállásunkat, ugyanis itt utcanevek nincsenek, hanem csak egymás után jövő házszámok. Azaz egy utcán belül nem sorrendben követik egymást a házak, hanem valamilyen rejtélyes és titokzatos módon. Így történt, hogy a navi bevitt a már macskaköves, óvárosi belső utcákba, amik egyre szűkebbek és egyre meredekebbek voltak. Ekkor még bízva a naviban nekiveselkedtünk egy tényleg durván meredek, és ránézésre csúszós emelkedőnek, aminek az elején már tudtam, hogy ha itt megállok, akkor biztosan borulás lesz a vége, mert nem fogom tudni megfogni a felpakolt motort. Így aztán nem kockáztathattam egy lefulladást, inkább nagy gázt adtam, és tempósan mentünk felfele.
A szűk kis utca egy még szűkebb keresztutcába torokolt merőlegesen, hirtelen letöréssel, amivel szinte ugratva érkeztünk meg a max. 3 méter széles utcácskába, szembe pedig egy komoly támfal fogadott, így gyorsan el kellett dönteni, hogy balra vagy jobbra kívánom elkerülni az elkerülhetetlennek látó ütközést. Jobbra húzva végül sikerült a fal előtt megállni, de ezzel igen látványos belépővel szolgáltunk az arra sétálóknak, mi pedig inkább jót nevetve a csodálkozó tekinteteken (mindenki nyugodjon le, profik vagyunk!) továbbkerestük a szállásunkat, ami kis kérdezősködés után meg is lett.


Az emlegetett emelkedő a fal szemszögéből kicsit később, és a felhajtás oldaláról, sokkal később 🙂

Itt a fülig érő száj földig érő állra váltott a megdöbbenéstől: Egyrészt óriási és gyönyörű szobát kaptunk az almaföldek közepén fekvő Fraz. Preghena kisvárosban, másrészt tartozott hozzá egy hatalmas erkély is, lélegzetelállító kilátással az alattunk fekvő völgyre. Bejött a papírforma; a booking.com-on 9,8-ra értékelt, “Mesés” kategóriájú szállás valóban mindent vitt. Álmunkban se gondoltuk volna, hogy ilyen helyet kapunk, ugyanis az árfekvése magyar szemmel drága, helyi szemmel viszont kedvező/alacsony. Errefelé igen drágák a szállások, és ez a középmezőnyt erősítette a 34 Euró / szoba / éj árral.


Kilátás az erkélyről

A házgazdák valami eszméletlen jófejek, annak ellenére, hogy a közös nyelv elsősorban a kézzel és lábbal való mutogatásban merült ki. Ez egyébként megdöbbentő, mert a szállásunk előtt 10 kilométerrel még zömében németül voltak a feliratok, és németül beszélgettek a kávézókban is, a szállásadók viszont csak olaszul, valamint egyéb praktikák segítségével, de azt majd csak a következő bejegyzésből tudhatja meg a Kedves Olvasó! 🙂

A kimerítő 3. napot végül a kis település egyetlen pizzériájában zártuk, valamiféle olasz feliratokat tartalmazó kártyát lobogtatva (amit a szállásadónktól kaptunk), és így 15% kedvezményt bezsebelve. 🙂 (Nem tudtuk akkor még mire lesz jó, de csak elvittük)

Napi táv: 395 km
Teljes eddigi táv: 855 km


Életre szóló: Észak-Olasz Dolomitok motorral – 1. rész

A következő pár bejegyzésben életünk eddigi valaha legjobb nyaralásának 9 napját próbálom meg belesűríteni, a tél hidegéből a nyár -ezúttal szintén hideg- legszebb emlékeit felidézve. Így próbálok meg itt utólag egy útinaplót összeállítani idei nagy túránkról: az Észak-Olaszország, azon belül is a Dolomitok motoros meghódításáról.

utvonal(Megj: ez csak egy “látványterv”, a valódi útvonal ettől többé-kevésbé eltért)

A terv
Évek óta dédelgetett álom volt a Dolomitok Észak-Olasz szerpentinjein motorral döntögetés, aminek még itt a blogon is akad nyoma egy-egy vadabb túraterv formájában. A pontot az i-re egy tavaly/tavaly előtt érkezett fotó tette fel, amit az egyik kolléga küldött a motorjáról, a Dolomitokból. Ekkor született meg a döntés: a régi vágyat megvalósítjuk.

Az eredeti terv úgy szólt, hogy 2 hetes túrára indulunk, és szigorúan lazára véve a pihenés jegyében. Azaz napi maximum 3-400 km, pihenőnapokat beiktatva, és kényelmes szálláson a korábbi sátras elképzelések helyett, hiszen mégiscsak ez az egyetlen lehetőség pihenni a munka hajrájában.
Ezt a tervet végül egy páromnál közbejövő munkahelyváltás rövidebbre húzta, ugyanis a 2 hétnyi motorozás álma a próbaidő révén szertefoszlott. Így szabtuk át 9 napra: szombati indulás, és egy héttel később, vasárnapi érkezés. Az pont 9, a 14 helyett. Ennek kárát egy-két pihenőnap látta, valamint a távok emelése, hogy egy napba több minden is beleférjen.

A tervet mindig az aktuálisan kinézett szálláshoz igazítottam, és a szállásokat pedig a látnivalókhoz és program ötletekhez. Első szállás így Szlovéniába, a Bledi tó partjára került kiválasztásra, utána egy Észak-Olasz szállás több napra, csillagtúrázáshoz (mindentől azonos távolságra), majd a hazaútra egy útbaeső a táv felére, Ausztriába.
Akit érdekel, az itt eléri a Dolomitok túra részletes exceles kalkulációját, és itt egy majdnem befejezett “itinert” is.



1. és 2. Nap: Irány Bled, és csobbanás a tóban
Míg párom keményen dolgozott az indulás előtti napon is, addig én már szabadságon össze is tudtam pakolni a szombati induláshoz. Reggel ugyan némileg kapkodva, de nem túl korán elindultunk, Ausztria felé véve az irányt. Ausztriában úgy döntöttünk, hogy haladósabbra fogjuk a dolgot, és ezért egy 10 napos; magyar árúval kvázi azonos pályamatricát vettünk a motorra, és csapattunk dél felé. Nem vagyok egy motorral pályázós; ha lehet mindig kerülöm, de ez az osztrák autópálya nem is rossz! Kanyarok, alagutak és viaduktok váltották egymást, gyönyörű tájakon haladva, majd sajnos az esőfelhők is, egy-egy alagút végén rajtaütésszerűen megjelentek. Innentől esőbe be, esőből ki; ugyanígy az esőruhával is, egy extrém esetben az autópálya leállósávjában index mellett öltözködve a szakadó esőben. Nem volt annyira jó buli, de a felszerelésünk ismét jól vizsgázott, a látvány pedig kárpótolt.

A pályáról Völkermarkt után, Klagenfurt előtt tértünk le, és innentől a navin is kikapcsoltuk a fizetős utakat: Szlovénia következett, kellemes, tempós döntögetéssel kárpótolva az autópálya unalmát. Bledet már jól ismertük, és ezúttal a tóhoz egy közelebbi szállást néztünk ki, a kényelmes sétákhoz. Este fél 8-ra érkeztünk meg, kissé fáradtan és elcsigázva; a szállás elfoglalása után mégis elindultunk sétálni üres gyomorral, egy kis kaja reményében.

A tóparton hosszan sétálva sikerült végül több kerülővel, kopogó szemekkel egy gyrosost találni, ahol már esti fényekben végre jól laktunk. Az ez után következő kajakóma ellenére viszont még kb 1 órás séta várt ránk vissza a szállásig, ez már még annyira sem esett jól mint odafelé, de legalább szép és különleges volt: a belvárosban zajló zenei fesztiválon időztünk is egy kicsit.

Másnap szigorúan pihenés, és 11-kor kelés. A reggelit már fürdőruhába öltözve vadásztuk a sarki Merkatorban (helyi CBA), és dobozos jegeskávé valamint jóféle radlerek társaságában, direkt strandolás célra hozott strandplédünkön dögölve töltöttük a komplett napot.
Amikor ezek sem voltak elég a hűtéshez, akkor csobbantunk egyet a kristálytiszta vizű tóban, amit ugyan hegyek vesznek körbe, vize mégis kellemes hőmérsékletű. (Kvázi a Balatonnal azonos)

Túránkon egy kölcsönbe kapott, GoPro utánzatú akciókamera is volt velünk, ami az út javarészén sisakomon, itt pedig a vízben, kezemre kötve volt velem. Egyszer, ha érkezek, a 9 nap alatt felvett kb. 42 gigányi anyagot jól megvágom egy 5 perces kis részletbe. (A kölcsönért külön köszönet Rácz Árpádnak! 🙂 )
Este még egyet sétáltunk a városban, sütizés és útravaló beszerzés célzattal, ezúttal a veszedelmes, “lábtartó törő” Merkatort célba véve.

Másnapra a teljes túra egyik leghosszabb és legizgalmasabb napja várt ránk: Szlovéniából átmotorozás Olaszországba, hágókon átszelve a Dolomitok keleti hegyláncait. Minderről viszont már csak a követező bejegyzésben. (Kövess Facebookon, hogy ne maradj le!)

Napi táv: 460 km
Teljes eddigi táv: 460 km


Nahát! Újra itt! Helyreállítás és visszatérés

2012 végén, túl a blog 5 éves fennállásának évfordulóján az addigra már alaposan megkopott designt kicsit frissítettem, és csináltam egy designfrissítést. Erre pár hónappal, 2013 márciusának közepén elkezdődött a freeblog.hu, a blognak helyet adó ingyenes szolgáltatónak a haláltusája, és kezdésnek meghalt a blog mögött álló adatbázis; pontosabban annak tovább bővítési lehetősége: Többé nem lehetett új bejegyzéseket létrehozni.

A legtöbben, a régi freeblogosok közül még reménykedtünk, aztán ebben a reményben teltek a hetek-hónapok, mígnem megjelent egy lehetőség az összes adat lementésére. Ekkor már kezdett nyilvánvalóvá válni: ez itt a vég. Nekem még ez is kevés volt a valódi költözés elkezdéséhez, hiszen mindennemű ilyen költözés óriási munkát jelent, ha az ember jól akarja csinálni. Az adatokat mindenesetre lementettem.

Na, így történt, hogy most; nagyjából  kerek 1 évvel a freeblog teljes halála után végre befejeztem a helyreállítást. Nem, nem most kezdtem; folyamatosan, apró lépésekkel haladtam a helyreállítás útján.

Először is: Megfelelő tárhely + wordpress kombóra álltam át.
Másodszor is: visszaadtam a blognak önmaga régi valóját: Ez egy túrablognak indult, és most újra az lesz!

Az egykori 600 fölötti bejegyzésből kivettem azokat, amelyek sem túrázák élménybeszámolóihoz, sem pedig hasznos információhoz nem juttatják a kedves olvasót, amiből így lett végül 178 közzétett bejegyzés, magánéleti szappanopera nélkül. Ahogy régen sokszor írtam is, azok a bejegyzések elsősorban magamnak íródtak, így aztán elég ha csak én látom.

Harmadszor: Még nincs kész! Sok helyen a képek linkelése tört meg, mégtöbb helyen a bejegyzéscímkék akadtak össze, amiket idővel rendbe rakok. A design is kissé még puritán, de egyelőre az volt a fontos, hogy a régi túrabejegyzések újra elérhetővé váljanak, valamint az, hogy az újaknak teret adjak.

Na, és ennyi felvezető/bevezető/átvezető után érkezzenek majd idővel a nyári kirándulások/túrák útinaplói! Nem ígérem, hogy egyhamar, de érkezik! 🙂
Stay tuned!