5. nap: Városnézés helyett bőrig ázás

Az 5. nap reggelén komoly borulásra és szemerkélő esőre ébredtünk. Nem is volt kérdés: Egyértelműen pihenőnap szaga áradt a levegőben.
A reggelit sem kapkodtuk el, bár eddig sem erről voltunk híresek, és a szűnni nem akaró eső révén elkezdtünk azon gondolkodni, hogy mit is csináljunk délután 4-ig, amikor is indítják majd nekünk a szaunát. 🙂 (ld. előző bejegyzés) Gondolkodtunk már rajta, hogy ha az eredetileg elképelt libegőzés nem megoldható, akkor például egy kulturális program, azaz egy városnézés lehetne a B-terv pihenőnapra, az előző este kapott ajándék a szállásadóinktól pedig egyértelműen erre ösztönzött.

Egy megyei kártyát kaptunk ajándékba (nem, nem autópályára!), egy “Trentino Guest Card”-ot, amivel 70 helyre kaptunk ingyenes belépést, valamint kedvezményeket és ingyenes tömegközlekedést a megyén belül. Ez a kis kártya jár minden szobához, pedig ha külön venné az ember, nem lenne olcsó mulatság. Az egészet egy csinos dossziéban kaptuk, leírással, program ajánlókkal és térképpel, így reggeli közben/után még ágyban fekve ezt tanulmányoztuk, és tűztük ki célul a megyeszékhely, Trento felderítését.
Gyorsan telefonon megnéztem az időjárást, a webkamerákat, és az előrejelzést: “Juhéj, csak itt esik, 50 km-rel délebbre, Trentoban nem!”

(Forrás: http://www.visitvalsugana.it)

Na, és ez a felismerés nyert egy kicsit később teljes cáfolatot. Én nem tudom, hogy miféle időjárás előrejelző oldalak, vagy ezeréves webkamerák információira sikerült alapoznom, de bizony az odavezető, több mint 1 órás út alatt végig szakadt az eső. Hol jobban, hol kevésbé, de tartósan, besimulva, és szűnni nem akarva. Az alábbi videón nagyjából át lehet érezni a feelinget, főleg 1 perc 50 másodperc magasságában:

(Megjegyzés: ezen út során volt már sisakbeszélőnk is, ezen a túrán debütált, egy Albrecht AE600S intercom, sisakba általam beépített headsetekkel –  ezért van duma majdnem az összes videón, és ezért csak ennyi került fel egyelőre vágatlanul 🙂 – Az intercomról, na meg a videókról viszont majd még később!)

A városba beérve már kezdtem érezni, hogy a már több, mint 8 éves esőruhám most először mintha kicsit eresztene itt-ott. Ahogy már a belvárosban keringtünk parkolóházat keresve (eső elől menekülés céllal), kezdtem úgy érezni, hogy már nem is kicsit, és nem is csak itt-ott ázik be, ami már csak azért is furcsa, mert az eső ruha alatt a motoros nadrág, az alatt pedig egy utcai farmernadrág volt rajtam (elvégre városnézésre készültünk, mondván majd levesszük a motoros ruhát). Mégis egyre határozottabban vizet éreztem deréktól lefelé mindenhol.
Mire találtunk egy megfelelő parkolóházat, már nem csak alul, de felül is határozottan csepegő vizet éreztem. Letettük a motort, ekkor még úgy gondolva, hogy max majd innen elmegyünk valami tömegközlekedésig, aztán nézünk várost, majd ahogy levettem az esőruhát, ez az elképzelés szertefoszlott: bőrig áztam.

Rengeteg esőt élt már meg ez a ruha (itt ez a blog jó részüket tanúsítja is), és voltak még ennél is durvább és hosszabb esők is (több száz kilométeres pályázás közben szakadó), most, itt, mégis úgy döntött, hogy feladja.
Sajnos alsógatyáig sikerült elázni, a motoros csizmáról nem is beszélve, amiben hömpölygött a kacsaúsztató. Így aztán némi fejvakarás után úgy döntöttünk, hogy nem kockáztatunk egy lebetegedést a vizes cucc miatt, inkább visszaindultunk. Na, ez volt még a nemsemmi: újabb 1 óra a hideg esőben ázva, ekkorra már alaposan átázva, és ezt csak tovább fokozva.

Megérkezésünkkor ismét nyitott kapuval vártak minket a szállásadóink. Igazából indulás előtt próbáltak minket lebeszélni erről a Trento látogatásról, csak én akkor még bíztam a látott időjárás jelentésekben és webkamerákban. – Ők viszont tudták, hogy melyiket kell nézni… Az öreg bácsika ahogy megérkeztünk, rohant oda segíteni levenni a ránk aszalódott esőruhákat, és szaladt velük ismét a kazánházba, majd ez után ismételgette, hogy “szauna, szauna, le quattro, le quattro”. Ezekben a pillanatokban ezek voltak a lehető legszebb csengésű szavak a füleinknek.

“Le quattro”-ig még volt másfél óránk, így a bőrig ázás után vettünk egy forró zuhanyt és ledőltünk pihenni. Az álomból kopogásra ébredtünk, és a néni volt két eszméletlenül puha köntössel a kezében, hogy jöhetünk. Gyorsan bele is bújtunk, majd mire kijöttünk a szobából már kis tálcán frissen préselt almalé volt a kezében, két pohárral, és intett, hogy menjünk utána.
A tetőtérbe vezetett minket, ahol egy kisebb lakásnyi wellness részleg bújt meg a mosókonyha és 1-2 apartman mellett. Méretes szauna, aromaterápiás, gyönyörű és hatalmas zuhany, két fekvő és két napozó ágy, valamint eszméletlenül gyönyörű kilátás egy kis teraszról az alattunk elterülő völgyre.

(Forrás: agriturmontepin.it)

Egy papírra leírta nekünk, hogy mettől meddig üzemel itt így ez a dolog, majd kézzel-lábbal elmagyarázta, hogy a hely innentől a miénk, zárjuk be, és jó pihenést. 🙂 Ahogy kiment, kattintottuk a zárat, majd gondolkodtunk rajta, hogy ez most valóság, vagy álmodunk?! – bár persze a gondolat végére már a szaunában melegedtünk, egy-egy törülközőn kinyújtózva.

Három fordulónyi szauna-hideg zuhany-almalé-relax után letelt az időnk, így felfrissülve és felfűtve egy kis séta mellett döntöttünk a szállásunk városában. Persze az eső ekkorra már el is állt (hát hogyne!) és bár hideg és nyirkos idő volt, egy sétára mégis megfelelt még sötétedés előtt.
Csendes, nyugodt kisváros ez a Preghena, csinos kis templommal a közepén, és egy eszméletlen panorámával rendelkező játszótérrel a templom fölötti domboldalban. A dombon felfelé megtett jó nagy kör végén a már jól ismert pizzériát kerestük fel, ahol igazi olasz pizzák, valamint egy-egy pohár sör és bor mellett próbáltuk kiheverni az esőtúrás bőrig ázás élményeit.

Egyúttal a vacsora közben megterveztük a 6. nap programját is: A Garda tó megkerülése, de legalábbis meglátogatása. Kétféle útiterv készült a Garda-tóhoz: az egyik a teljesen körbekerülős, a másik a nyugati partján leereszkedős, majd hegyekben hazamotorozós. Hogy végül melyik lett, az maradjon a következő bejegyzés titka! 🙂
Stay Tuned!