Egy lerobbanásos nászút története – második rész, BMW szerviz 2
Hétfő reggel a felcuccolás és a szállásadótól elköszönés után elcsattogtunk (szó szerint) a Split kvázi központjában található hivatalos BMW szerviz -be. A kereskedést könnyen megtaláltuk, letettük előtte a gépet, és bementem valamiféle recepciót keresni, hogy jelezzem érkezésünket. Kissé zavartan végigbotorkáltam a kihalt kiállítótermen, keresztül a vadonatúj, gyönyörű BMW-k között, majd egy eladó hölgyet végre találva sikerült megtudnom, hogy a szerviz bejárata az a sorompóval lezárt rész, ami a díszes üvegajtó mellett volt. Hmm, olyan kicsi?! A sorompó mellett szemre is elfértem, és a hölgy is mondta, hogy menjek csak.. Ám legyen! Becsattogtunk a szűk BMW szerviz bejáraton, bent pedig egy kisebb káosz fogadott: mindenhol, mindenféle nációjú motorok és autók, minden négyzetméteren, valamint sürgő-forgó szerelők, és kétségbeesett arcú tulajdonosok… Megérkeztünk!
Google Mapsról lementett kép, az említett BMW szerviz -ről.
Némi zavartsággal letettem a motort a többi közé, mellettem egy szerelő szaladgált oda-vissza a hátsó helyiség és egy veteránkorú BMW motor, valamint tulaja között. Valamit hangoltak. Megláttam egy iroda szerű helyet, ahová bementem, és egy szemüveges úrnak elkezdtem mondani angolul tömören, röviden, hogy mi a helyzet, és hogy írtam emailt, és hogy segítsenek. Korrektül meghallgatta, majd mondta, hogy a kint szaladgáló szerelő a motoros; amint végzett, foglalkozik velünk is, addig pakoljunk le, és foglaljunk helyet. Örültünk. Közben az irodába egy inges, szemüveges, fiatalabb fickó is ki-be szaladgált; a szemem sarkából láttam, hogy néha talán azt kérdezgeti a műhelycsarnokban lévő emberektől, hogy kik vagyunk, néha pedig a motorra mutogat. Talán valami főnök volt, de nem sokat foglalkozott velünk, mi se vele. Talán nem is tud angolul/németül?!
Az irodában lévő másik fickó is ki-be szaladgált, de valahányszor elment mellettünk, szólt hozzánk valamit, és vízzel kínált. Elfogadva kimentünk az irodából, majd visszafele tartva, ránk köszönt az inges, szemüveges fickó, és úgy fogadott, mintha most léptünk volna be a csarnokba: kérdőn, és értetlenül, mintha eddig nem ott ültünk volna 10-15 percet az orra előtt. Köszöntem neki angolul, majd tört angollal megkérdezte, hogy mit szeretnénk. Mondtam, hogy a motorszerelőre várunk, hogy megnézze a gépet, és azzal a motorral vagyunk, ott ni; Magyarországról. Csattog, csúnyán, és írtunk emailt is. Tudomásul vette, bólintott, majd folytatta a rohangálást.
Kb fél óra múlva a szerelő a veteránmotoros fickót elküldte “testride”-ra, így bejött az irodába, és neki is elmondtam, hogy mi a helyzet. Kimentünk a motorhoz, beindítottam neki, hallgatta, húzott pár gázt, figyelgette, majd leállította, és felém fordult. Igazi jó, 45-50-es éveiben járó szakember ábrázata volt, praktikus kettévehető szemüveggel (könnyen pakolászta le s fel), és korrekt angolsággal. “Próbáltad terhelés nélkül, levett dobozokkal is?” – kérdezte. Miután mondtam, hogy úgy még nem, folytatta: “Akkor most azt fogjuk csinálni, hogy először te mész vele egy próbakört, dobozok és utas nélkül. Ha így is zajos, akkor megnézem én is. Lehet csak a terhelés miatt a kardánnak van ilyen zaja. A próbakör legyen jó hosszú, húzz nagy gázokat, ejtsd el durván, legyen erős motorfékezés is benne, és figyelj mindent! Figyeld a zajt, hogy mikor jön! Fokozatban? Húzáskor? Motorféknél is? Emelkedőn? Lejtőn? Ezeket tudnunk kell!” – Örültem az ötletnek, és gyorsan kapkodtam is le mindent a motorról, és tettem le ott, a szerviz közepén egy oszlop tövébe a cuccokat. Az öröm egészen az indításig tartott, mert már akkor rögtön hallottam is újra a zajt. “De hátha elmúlik!” – gondoltam.
Elsuhantam ismét a sorompó mellett, és kimentem a forgalomba az immáron könnyű géppel. Csináltam mindent, amit kért a szerelő, a zaj pedig élesen meg volt minden egyes helyzetben továbbra is, változatlanul. Szomorúan konstatáltam, hogy a probléma nem ilyen egyszerű, de legalább minden kérdésre lett válasz: mindig van zaj. Visszaindultam, de bejutni már nem volt egyszerű. A sorompó előtt egy mini és egy BMW is állt, elállva az utat, vezetőjük pedig sehol sem. Ráadásul szemből is valaki ki akart jönni, így volt némi sakkozás, míg eljutottam én is a sorompóig. Nyitva volt, így berobogtam, erre egyszer csak a korábbi inges előtorpant, és beállt elém széttárt kézzel. Tárogatta szét a kezét, kérdőn nézett rám, és vonogatta a vállát. Verbális kommunikáció semmilyen formájával nem próbálkozott, így nem derült ki, hogy mi a kérdés, és hogy az milyen nyelven kérdés. A járó motor nyergéből, a sisakot felemelve üdvözöltem hát angolul, de az csak folytatta a pingvinezést. (Avagy továbbra is vonogatta a vállát, nyitogatta szét a kezét és kérdőn nézett) Nem nagyon tudtam mire vélni, így elkezdtem mondani, hogy az előbb küldött el tesztkörre a szerelő, és beszéltük meg, hogy visszaérve megnézi a gépet. Ezen kvázi felháborodott tekintettel kérdezte, hogy bejelentkeztünk-e előre, van-e időpontunk? Mondtam, hogy az nincs, de tegnap küldtem emailt. “Tegnap vasárnap volt, nem dolgoztunk!” förmedt rám, majd mondta, hogy a szerelő most nem ér rá, dolga van, várjuk meg míg végez, és a sarokba parancsolt, hogy oda tegyem le a vackomat a motort.
Tudomásul vettem; elvégre tényleg nem jelentkeztem be, majd szépen visszaültem a menyasszonyom mellé, és vártam, amíg a szerelő egy talán új, vagy alig használt R1200 GS motort ad át és mutogat végig boldog, új tulajának. Ahogy ezzel végzett a szerelő, bejött az irodába, és nekifogott valamilyen papírmunkának, és egy pici türelmet kért. Amint végzett mondta, hogy jöjjek gyorsan, és a nyomába eredve mentünk a motorhoz. A motor mellett (közvetlen a bejárat melletti sarokban) megkérdezte, hogy mi volt a testride-on. Elmondtam, hogy a zaj változatlan, és mindig megvan, de főleg a második fokozatban hallani nagyon. Elszaladt, hozott egy T-kulcsot, egy nyomatékkulcsot, rongyot, és egy fehér papírt, majd a váltó olajbetöltő csavarját kivéve engedett pár csepp olajat a papírra, gyorsan visszatekerte, lehúzta és letörölte a csavart. “Alapos!” gondoltam. A papíron a pár cseppet széthúzgálta, és közben kérdezgetett, hogy mikor volt olajcsere. Mondtam neki, hogy a váltóban 3000 kilométerrel ezelőtt, amikor vettem a motort lett lecserélve az olaj (ahogy minden más is), amire először legyintett, utána pedig elkezdte rázni a fejét. “3000 km az semmi, ennek még újnak kellene lennie. Az olaj színe… Nem túl jó! De legalább nincs benne fém darabka, ezt keresem itt a papíron” – és közben teregette szét a szinte fekete színű olajat. Hát, az biztos, hogy nem ilyen volt, amikor belekerült. “Ebben a váltóban már valami gond van, valami súrlódik, de elviszem egy körre, megnézem!” és már hozta is a sisakját, ült fel a gépre. Csattogva tűnt el a sorompón túl, én pedig visszamentem az irodába a menyasszonyomhoz.
Még felcuccolva a BMW R1150 RS, de a tanktáska épp lekerült – hangulatfotó is lehetne.. de ez most nem az a bejegyzés
Sok idő telt el, míg újra felbukkant, én óráknak éreztem, de inkább csak 10-15 perc lehetett. Ahogy odaléptem hozzá, rázta a fejét, miközben vette le a sisakját. “Not good!” kezdte a mondandóját, fancsali arccal. “It will be worse!” – avagy nem épp a nyugtató technikával kezdve mondta, hogy ez csak rosszabb lesz. Valamiért ekkor még az agyam hozzá tette a “not” tagadószócskát az értelmezéshez, és első pillanatra még örültem is, hogy azt mondja, nem lesz rosszabb. De nem; azt csak hallani akartam! Elmagyarázta, hogy valamelyik csapágy adhatta meg magát. “Nem tudni melyik, de akármelyik is, ez rosszabbodni fog. A golyóscsapágy elkezdett lógni, és a lógása miatt hallhatóak a csattanások, ahogy valószínűleg az épp nem kapcsolásban lévő fogaskerekek ütik egymást. Ahogy a meghibásodott tengely kapja a terhelést, úgy lesz egyre rosszabb, mígnem a leváló darabok és szennyeződések miatt megszorul, és jó eséllyel megfogja az egész hajtásláncot, miközben a csapágy külső házát is megforgatva tönkre teszi a váltó aluminium házát.” – és közben a kezével is mutogatta. Na, itt rántotta ki alólam először a padlót, amibe én még kapaszkodva mondogattam, hogy “de ma el kell jussunk Montenegróba!”. Mondta, hogy oké, de ő ezzel a járművel nem ajánlja… Talán láthatta, hogy elfehéredek, ezért nem folytatta, hanem beszaladt az irodába, és mondta, hogy üljünk le egy kicsit.
Leültem, és kezdtek előjönni az olyan kérdések bennem, hogy “most mi lesz?”, “hogy megyünk tovább?” és társai. Még mielőtt ezek felszínre törtek volna, az inges szemüveges fickó ismét ránk köszönt a felhúzott szemöldökével és kérdő tekintetével. Fogadtam a köszönést, erre megint megkérdezi, hogy mit szeretnénk?! … Hát ez hülye?! Elmondtam neki, hogy itt vagyunk egy ideje, és hogy a szerelő épp most mondta el a rossz hírt, hogy baj van a váltócsapággyal. Tudomásul vette, és tovább szaladgált. A szerelő közben vadul elkezdett telefonálgatni, majd egy-két alkalommal kiment a motorhoz is megnézni valamit rajta, telefonnal a fülén. Közben én lázasan a biztosítási papírjainkat túrtam, hiszen kötöttünk ám motoros utasbiztosítást, ami kifejezetten a motoros bajokra lett kitalálva. Meglett a papír, ott is volt rajta vastaggal a telefonszám, és gondolkodás nélkül hívtam is. Nagy nehezen eljutottam egy ügyintézőig, akinek elkezdtem ecsetelni, hogy épp egy BMW szerviz -ben vagyunk, és pont most mondták, hogy nem ajánlott a motorral tovább menni, és érdeklődtem, hogy mik a lehetőségek. A telefon másik végén türelmesen végighallgatták a mondókát, majd egy éles kérdés hangzott el: “akkor tehát önerőből ment be a BMW szerviz -be, és nem lerobbant?”. Vesztemre rávágtam, hogy igen; mire a másik végén az jött, hogy hát erre nem vonatkozik a biztosítás, csak lerobbanásra, de talán tudnak kivételt tenni. Na, itt elindult nálam a függöny lefelé, közben a szerelő szólt, hogy jöjjek ki vele, beszéljünk. Kvázi lecsaptam a telefont, és ugrottam.
Félrehívott úgy, hogy az irodából nézve ne legyünk szem előtt, majd belekezdett: “Ezzel a motorral nem hogy Montenegróig, de semeddig se kellene menni.” kezdett bele, majd folytatta, hogy a csapágy bármikor megállhat, nem tudja előre megmondani, hogy mikor, de azt sem, hogy pontosan melyik csapágy. Ami biztos, hogy a javítása nem kis munka, minimum 2 nap, és utána még attól is függ, hogy mikorra kapnak alkatrészt, ráadásul a legközelebbi szabad időpont az mintegy 3 héttel későbbre van ekkora munkára. Viszont nem is nagyon ajánlja, hogy velük javíttassuk, mert a csapágycsere indokolatlanul sok munkaköltséget okozna, így okosabb lenne szerezni bele egy használt váltót, és betenni.” Körbekérdeztem az összes BMW szerviz -t, az ismerősöket, és a nem hivatalos szerelőket is, de csak Zágrábban van egy darab váltó, és ott sem tudnának fogadni pár héten belül” … Nem vacakolt sokat, túl akart esni a rossz híreken, így kvázi egy szuszra öntötte a őket, majd kicsit lazította: “De nyugi, pár év múlva nevetsz majd ezen az egészen! Ráadásul Split nagyon szép város, rengeteg turista jön ide, és a tömegközlekedés is nagyon jó! Keressetek itt egy szállást, aztán intézzetek egy trélert, amivel hazaviszitek a motort, otthon pedig mehet bele a használt váltó, ami meg benne van utána ráérsz javíttatni. A motor nyugodtan maradhat itt a műhelyben amíg ideér, kedvezményes áron eltároljuk bármeddig. Egyébként Görögországig mi vagyunk az utolsó BMW szerviz, Montenegróban nincs egy sem.” Kissé bent akadt nálam a levegő, de ami kijött az is még csak a ragaszkodás hangja volt: “De nekünk ma estére kifizetett szállás van Montenegróban. Ez a nászutunk, le kell oda jussunk!” – Erre elmosolyodott, barátilag megveregette a vállamat, és hozzátette: “Fiatalok vagytok még, sokat kell még tanulnotok! Szállást nem szabad előre kifizetni. Ez a motor életveszélyes, de a Ti döntésetek, hogy mit csináltok. Én mindenesetre nem ajánlom, nagy baj lehet belőle, ha kanyarban áll meg a kerék, és emiatt baleseteztek!” — Na, ebbe belegondolva, itt tört el bennem valami. Az eddigi összes remény, bizalom a BMW -ben, az elpusztíthatatlan motorban, a stabilitás érzése, és a “megoldjuk!” életszemlélet kártyavárként dőlt össze. A lábon maradásért kezdtem el küzdeni, és a menyasszonyomra támaszkodni. Halkan még jöttek a kérdések, hogy “de nem lehetne valahogy rendbe tenni?” “Mi van ha nem is olyan nagy a baj?”, amiket nagyjából eleresztett a szerelő a füle mellett, és atyai stílusban folytatta: “Menjetek, igyatok szemben egy kávét, és gondoljátok végig a lehetőségeket. Szemben az ott egy jó kávézó, ajánlom, üljetek ott le egy kicsit, de attól a motoros nadrágtól szabadulj meg, hiszen megsülsz! Nézd a menyasszonyodat, milyen okosan már rövidnadrágban van, öltözz át te is, sokkal jobb lesz úgy!” – Férfiasan bevallom, hogy ekkor már a könnyekkel, és a lábon maradással küzdve csak annyit tudtam mondani, hogy oké, jó lesz így is, köszönjük, és kiléptünk a sorompó felé, ahol az összerogyást megelőzvén a sorompóval szembeni BMW szalon üvegfalának dőlve próbáltam úrrá lenni a helyzeten.
Kis tanakodás és mély lélegzetek után Annám noszogatott, hogy menjünk át az út túloldalára, a kávézóba, és együnk valamit, jobb lesz úgy.. Ezért aztán felkerekedtünk, és beültünk az “pizza&cofee” feliratokkal ellátott, egyébként csak mérsékelten bizalomgerjesztő helyre. … A történetnek itt még koránt sincs vége, viszont ez a bejegyzés is jó hosszú lett, ezért innen folytatom hamarosan! 🙂 Stay Tuned!