A főattrakció, Stelvio meghódítása – Dolomitok túra 3. rész
4. nap: Pihenő helyett Passo dello Stelvio
Lenyűgözően csodás tájra ébredve úgy terveztük, hogy a mai napot pihenéssel fogjuk tölteni. Ki is találtuk, hogy kinézünk a közelben valahol egy libegőt, majd oda elmotorozunk, libegőzünk, kirándulunk, visszajövünk, és pihenünk. Egy gond volt ezzel a tervvel: nem láttunk a közelben sehol sem libegőt.
Ez a táj ébresztett minket. – megszokható!
A reggel hangulatát még fokozta a házigazdák áradó kedvessége és a terülj-terülj asztalkám, amit reggelire kaptunk. Megérkezés után este jól megbeszéltük velük kézzel-lábbal, hogy sokáig fogunk aludni (helyi szleng szerint durmító-zni), és hogy csak későn jövünk reggelizni, így kvázi utolsóként (a kb 5-6 szobányi vendégből) érkeztünk az étkezőbe. A svédasztalos reggelin olyan sonka had vonult fel, amiket eddig mi nem is ismertünk. Különleges olasz sonkák, sajtok, gyümölcspürék és joghurtok, plusz persze a hely pecialitása: almalé, frissen préselve. Itt jegyezném meg, hogy ott úgy termesztik az almát, mint nálunk a szőlőt: meredek hegyoldalba is ültetve, sorokba szedve, sűrűn, felfuttatva, és brutális mennyiségű terméssel. (lásd fotó 🙂 ) Nem mellesleg kerítések nélkül, minden létező négyzetméteren alma, alma és alma, elképzelhetetlen mennyiségben.
A bőséges reggeli, és az “uno é due tojás”, valamint fali képen elmutogatott rántotta magyarázás után próbáltunk tippet kérni környező libegőkről, de inkább csak a wifi jelszót mutogattuk el activity-ben, hogy aztán neten megnézhessük. Nem volt egyszerű egyik feladat sem, ugyanis bármilyen keresőszóval próbálkoztam, nem talált semmit. Így végül azt mondtuk, hogy majd csak találunk valamit, de menjünk már! Motorra fel, és indulás!
Hogy merre? … Hát, amerre süt a nap, és szép a táj! Így választottuk meg az egyik kereszteződésnél a jobbra irányt, ahol korábban balról jöttünk, bőven dél körül járva már.
Navit nem is kapcsoltunk, egyszerűen csak motoroztunk a környéken arra, amerre jól esett, és úgy gondoltuk, hogy ha megunjuk, akkor haza, és pihi… Mégiscsak pihenőnap van!
Amikor megéheztünk, ismét célba vettünk egy Spar-t, ám itt grill rész nem volt, helyette szendvicseket lehetett kérni a sajtos/sonkás pultnál. Persze ismét kézzel-lábbal, mivel olaszon kívül semmit sem beszéltek, de kértünk 2-2 szendvicset, amibe brutális mennyiségű sonkát szeleteltek ezekből az itthon ritka és különlegesnek számító darabokból. Itt viszont már meg is kérték az árát, nameg éreztették, hogy nem szeretik a turistákat.
Ennek ellenére a bolt előtti padon joghurtokkal és üdítővel jól megebédeltünk, majd motoroztunk tovább, a még mindig ismeretlenbe.
Így történt, hogy egyszer csak a Passo Tonale, azaz a Tonale-hágó tetején találtuk magunkat, 1884 méter magason, kissé már hűvösben, borúsabb időben. Itt végre találtunk egy libegőt is, de eléggé borsos ára volt, és ismét kézzel-lábbal megtudtuk a kezelő emberkétől, hogy fent felhő van, és még hidegebb. Ergó semmit se látni. Na, ekkor kapcsoltuk be a navit, és néztem meg, hogy hol is vagyunk. –> “Hát dehát már fél úton a Stelvio felé!” hangzott a felismerés.
Ha már egyszer idáig eljöttünk, akkor csak menjünk végig a körtúrán, és halasszuk egy nappal a pihenőt. Mi baj lehet?!
Ezért aztán libegőzés helyett a motorra ültünk vissza, és immáron a naviba a Stelvio-kört betöltve mentünk tovább, amerre mondta.
—Kicsit hosszú lett a bejegyzés, így klikk az alábbi “bővebben… –>” gombra a folytatáshoz!—
