Kategória szerinti archívum: Nem úti és nem napló – egyebek


A harcos 3 szabálya

Ezzel a furcsa címmel egy filmet szeretnék ajánlani Nektek. Egy ideje már nem szokásom itt filmajánlókat írkálni egyrészt, mert mostanság nagyon ritkán van időm filmet nézni (hát még arról írni), másrészt mert sajnos a többség gyomra nem veszi be az én filmajánló stílusomat, és a lényeg megértésére nem képesektől érkező negatív (inkább romboló) kritikák elvették a kedvet.. Na, de most szarok bele, ez az én birodalmam! 🙂

Igazából nem is az én filmajánlóm, mintsem a Takié. Legalábbis ő ajánlotta nekem A Békés Harcos útja című filmet, a pár poszttal ezelőtti (egyébként korántsem feloldott) hangulatomból kifolyólag. Taki nem vitte túlzásba, csak annyit mondott, hogy ez kell most nekem. Én hittem neki, és kérdés, utánanézés, vagy bármiféle kételkedés nélkül beszereztem a filmet, és végre most, egy kicsit felszabadultabb pillanatban meg is néztem.

Nem volt ám véletlen, hogy Taki akkor és ezt a filmet ajánlotta… Akinek a jó film NEM a vér literjétől és a robbanás effektek sűrűségétől lesz jó (és remélem, hogy ezen sorok olvasóiból ezek vannak többségben), azoknak bátran ajánlom én is, ugyanis bár lassú a cselekmény, és néhol kicsit elvont, a végére mindenképpen elgondolkodtató, és nagyot ütő film.

Az óriási mennyiségű mondanivalót alig győzi emészteni utána az ember, viszont ha jól megemészti, talán sajátjává is válnak azok a gondolatok, amik a filmben a főszereplőt is alaposan feltörölték a padlóról (többször is). A legmegdöbbentőbb, hogy a film egy igaz történet, Dan Millman története, akinek gyorsan utána is néztem.

Dan Millman, a film 17-18 éves főhőse saját sikereihez vezető út megtalálása után mások hasonló útkereséseinek megsegítésére szentelte életét, és szenteli mind a mai napig. 14 motivációs és ön-segítő könyvet adott ki 29 nyelven, egyetemeken tanít (professzor), és szemináriumokat tart, és most itt ez a 2 órás mozi (ami valójában 2006-os). Lényegében róla, és az élettapasztalatairól szól, azon kívül a sztorin kívül, amit bármelyik érdeklődő bármelyik weboldalon (port.hu) elolvashat.

Ha valaki úgy érzi, hogy a padlóra került, talán jó segítség lehet ez a film felkelni onnan (majd még kiderül 🙂 ), és ilyen pillanatokhoz fölösleges hosszú ajánlók olvasása, így én is inkább egy pár idézettel, és a hozzá tartozó jelenettel zárom e sorokat..

!!!SPOILER!!!


!!!SPOILER vége!!!

“Az út az, ami boldoggá tesz, nem a végcél.”

“A harcos 3 szabálya:
1. Paradoxon – Az élet misztérium, ne pazarold arra az idődet, hogy megértsd!
2. Humor – Őrizd meg a humorérzékedet, főleg, ha saját magadról van szó, ez mindennél többet ad!
3. Változás – Soha semmi sem marad ugyanaz!”
(Dan Millman)


Megéri a Winchester!

Fotós embernél örök probléma a képek tárolásának mikéntje, és az egyre több helyet foglaló művek hosszútávú “raktározása”. Régen én is gondban voltam, így a képeket 2200-as max felbontásra lebutítottam (volt mindez 2005-ben, akkor még úgy gondoltam, hogy ez a felbontás elég lesz nekem mindenre), majd DVD-re kiírtam. Nos, az elsőt már évek óta megbántam, legalábbis amikor később szerettem volna a képet felhasználni. A másodikat csak most bántam meg igazán, amelyre a polcról épp ma levett DVD fotójával szeretnék rávilágítani:

Elképzelésem sincs, hogy mi történt ezzel a DVD-vel polcon pihenés közben, de szerencsére volt biztonsági másolat, arról nem is beszélve, hogy az 1 terrás winchester beszerzésekor minden ilyet lementettem rá, nameg a biztonsági másolatként 2 havonta elővett 80 gigás vinyóra is. Szóval kedves Fotós Társak, tessék mérlegelni, és mielőbb egy nagy vinyót beszerezni a fotóknak!

(A kép egyébként a frissen, használtan beszerzett COZO Close Up makró előtétlencse szettel készült. 3100 Ft-ért igencsak megérte! 🙂 )


Lájkolós 2

Itt ez a nagy facebook mánia, a mégnagyobb “lájk” mániájával, így ezennel elért engem is, és kikerültek ide is a bejegyzésenkénti lájk gombok. A “főoldalra ajánlom” úgysem működött, nameg a freeblog főoldal szerkesztőit amúgy sem érdekli az, amit én írok, így sokkal hasznosabb ez a lájkoló gomb. Használjátok bátran! 🙂

Amíg megcsináltam “addig se kellett tanulni” (idézet Kaufmantól 🙂 ), ezzel kapcsolatban rövidesen egy kis helyzetjelentés a járműdinamika ZH érdekességeiről…


Wifi

Kéremszépen, van már ingyen WiFi a volánbusz járatain is! Edig csak az Agria Volán buszain lehetett élvezni ezt az extra szolgáltatást, de most már a volánbusz is felzárkózott, és így a jóféle (bár kínai) KingLong buszokon is lehet wifizni pl az autópálya, vagy éppen a semmi közepén! (mint nost én)
Ráadásul még egész gyors is a Vodafoneos free wifi! 🙂 Ez már döfi!


Csakazértis!!!

Rajtam ugyan nem fog ki a dög májkroszoft (ellenben minden más..)!

Csak elkészültem a múltkor elszállt anyaggal! A hibámból tanulva ezúttal oldalanként mentettem, így vagy 20 verzió készült, amelyekről a word automatikusan csinált mellé 1-1 biztonsági másolatot, valamint a windows ezen partíción automatikusan mentette a fájlok verzióit, legalább 3 verzióig visszamenőleg. Velem nem cseszik ki mégegyszer!

Hátam közepére kívántam ezt az újragépelést, tényleg minden bajom volt tőle… Olyannyira, hogy a lázmérőt épp most a hónom alól kivéve 37,8°C-ot mutat… Hmm.. Tényleg ennyire utáltam volna?! 🙂

Na, mindegy, kész, ez a lényeg. Bármi áron is. Volt ez a 37,8 munka közben 38,1 is, de akkor is kész… Már csak egy alig 20 oldalas, döntő többségében szöveges gépelni való van levezetésként, és kész…. többé ilyet nem csinálok! 😀