Hihetetlen, de gyorsan elröppent 9 év a pár bejegyzéssel ezelőtt írt, nem kis kalandokat rejtő nászutunk óta… És bizony most a 9. házassági évfordulónk kapcsán írom ezt a bejegyzést a többé-kevésbé újraindult blogon. Hiszen hogyan máshogyan is lehetne évfordulózni egy (lerobbanásos) motoros nászút után, mint sem ismét motorral?! A lerobbanást mondjuk nem kértük…
Történt ugyanis, hogy szembe jött egy barátom hirdetése, miszerint bérelhető az eladó motorja, ami alaposan elindította a vezérhangyákat a fejemben. Miért is ne?! Gondoltam egy merészet, és foglaltam Ausztriában egy szállást, majd elkezdtem egyeztetni a szüleimmel, hogy hátha bevállalnak egy hétvégényi unokázást, hogy mi épp az évfordulónkon kettesben lehessünk. Nade ha már Ausztria és kettesben, akkor már ne autóval menjünk, hanem motorral, akárcsak a nászúton. Mivel az MZ-n kívül más motor most egy viszontagságos építkezés miatt nincs, MZ-vel pedig sportos lenne az Alpok egy hétvégére, ezért a fenti ötletre ráfűzve máris adta magàt, hogy a cimbora 2007-es Honda CBF1000-esével menjünk. Foglaltam is, szerzett rá nyeregtáskát is, megtoldottam egy pénteknyi szabadsággal, és alig vártam ez után, hogy csütörtökön, munka után mehessek a paripáért.
Gondosan kikészítve várt, örömmel gurultam vele haza. A kapcsolatunk azonban nem indult felhőtlenül… Alacsony gáznál enyhe dadogást éreztem, dehát régóta áll a vas egyhelyben, biztos csak egy kis járatás kell neki… Az indulás reggelén adódott is az alkalom, hogy míg szüleimet vártuk és ment a csomagolás-készülődés, addig elmenjek egy próbakörre és összeszokó karikára a vassal. Vettem is rá pályamatricát, és gondoltam az autópályán egy kis körrel megjáratom, majd egy forgalomtól elzárt parkolóban gyakorlok vele, hogy összeszokjunk. Nos, az ötlet jó volt, mígnem a pályán már nem csak dadogott, hanem rángatott is, egyre jobban, minden gázállásnál, nem kis meglepetésemre. A bejáratás/kikormolás nem jött be, drasztikusan rosszabb lett a helyzet, és az alapjárat is eltűnt, így még a motorról hívtam is a cimborát , hogy baj van, és megyek is oda ahol ő éppen van. Mindketten meglepetten álltunk a dadogó, fuldokló motor mellett, miközben bennem valami épp jól összedőlt, hogy “megint” oda a motoros páros terveknek… Dejavu-m volt nászút után, míg belém nem hasított az ötlet: Győrben lehet ám máshol is motort bérelni! … Hívtam is a ReálMotort, ahonnan korábban már béreltem egy nullkilométeres Transalpot, hogy mi az, ami készleten van és azonnal elvihetem egy hétvégére. A dübörgő szezon ellenére meglepett a széles kínálat, már dörzsöltem is a tenyerem, csak egy bibi volt: minden oldaldobozzal IS rendelkező motor ki van adva, csak hátsó doboz van, 47 liter. Jajj!
Kettőnknek, hétvégére, Alpokba… hát, azért az nem kevés, de itt tudtam, hogy ezt nem én döntöm el. Némi meglepetésemre zöld lámpát kapott a gondolat. Ez az! Ez az a csaj, akivel 9 éve motorral indultunk nászútra!! 🙂
A szalonba a dadogós-küzdős CBF-fel érve (ott maradt szervízre) ismét elmondtam a szitut, majd jött a kérdés, hogy melyik motort vinném, amire egy meglepő, de határozott “nem tudom!” volt a válaszom. “Megnézném őket!” – ezzel leplezve azt, hogy mérsékelten vagyok képben a legújabb japán modellekkel (Honda, Suzuki, Kawasaki). Két vasat néztem meg: Suzuki GSX-S1000GX és DL800 (V-Strom).
Persze hogy a GX 150 lova és tekintélyt parancsoló ábrázata vonzott, nade egyértelmü hátrányokat mutatott utas kényelemben… Így meg hogy menjek haza egy ilyen jófej feleséghez, hogy aztán a kényelmetlenség a kedvét is elveszi?!?! Nameg régen (nagyon régen) volt idő, amikor a V-Strom volt a kedvencem, és lássuk be, az egy 900+ kilométeres alpesi hétvégéhez mindkettőnknek kényelmesebbnek tűnt.
Erre esett a választás, már csak a papírmunka és a kaució volt hátra. Hoppá, kaució! Öreg hiba, nem volt nálam elég készpénz, így segítséget kellett kérjek a legközelebbi automata helyét illetően, amihez -mivel nem volt közel- kölcsönkaptam egy elektromos robogót.
Namármost 21 éve motorozok (tejóég, ez gombócból is sok!), és robogón még sosem ültem. Pláne nem elektromoson. Kaptam hozzá egy gyorstalpalót: indítás, üzemmódválasztó. “Sport módot csak akkor, ha már ráéreztél!”, “ez 125-ösnek felel meg, de jó cucc!”. Nocsak! Párszáz méter után kapcsoltam is sportba, és “víííííhihihihiháááááá, háááát ez meg miiii?!” – vinnyogtam. Konkrétan hangosan röhögtem (na nem csak az index “blumm-plutty” hangján, hanem) a troli módjára elinduló hokedlin (is)! Hát ez marhajó!!! A kis kínai vas pikkpakk elrepített az automatáig, visszafele naná hogy egy kis lezárásba beleszaladva “kénytelen” voltam kerülni. Víííííhihihihiháááááá megint – nyerítve érkeztem vissza, és ültem át a brutál férfias, széleskormányos V-Strom nyergébe. Összeszokásra nem volt már idő, hanem pakolás, búcsúzás és indulás volt, rögtön matricavásárlás után. A kisördög aktívan dolgozott a fejemben, hogy ez mennyire jó így, hogy ketten, anya-apa egy frissen kibérelt motoron indulnak az Alpokba, de az aggódást minden erőmmel próbáltam otthonhagyni, és nem mellesleg a védőangyalok maximális sebességét nem átlépni az autópályán, a határ felé haladva.
Innen jön majd a második rész magáról a túráról, hamarosan!
Stay tuned! 😉