Lassan, de biztosan, csak elérkeztem a Szlovén túra záróposztjához, ami java részt már csak a hazaútból állt:
Már előző este szomorúság töltött el minket, hogy bizony itt a vége ennek a mesés nyaralásnak, és másnap haza kell indulni. Tanulva a kifele jövetel unalmas Horvát és Szlovén szakaszaiból, úgy terveztük, hogy a lehetőség szerint inkább a hegyek felé kerülve tesszük meg ezt a részt. Az előző estékhez hasonlóan most is térképen, GPS-en és googlemaps-en néztem egyszerre az útvonalat, és így sikerült a Szlovénia területébe kis hurokként belógó, a térképen alaposan besatírozott Osztrák szerpentint kiszemelni.
A navik így, autópálya nélkül, eredetileg is terveztek egy Ausztria felé vezető utat, ami a 8-as főútnál, Szentgotthárdnál jönne be magyar területre, ám ezzel az volt a gondom, hogy míg Szlovéniában és Ausztriában nem autópályáznék, addig otthon beleférne. A 8-as főúttól viszont nem lehetett, hiszen a környékén sincs autópálya Budapest felé. Millióféle módon próbáltam kiszámolni, hogy lenne a legszerencsésebb időben és látványban ezt a távot megtenni, de nem nagyon találtam jó megoldást.
Így aztán úgy indultunk neki, hogy majd menet közben eldöntjük, és ha másnem, jóformán kitérő jelleggel tesszük meg az ausztriai szakaszt. Szerencsére az időnk gyönyörű és relatíve meleg volt, így talán a gondokat is elfeledtük, amikor választáshoz érkeztünk: kerülő a hegyekben, vagy az unalmas síkság, falvakon át.
Előbbit választottuk, és bizony nagyon jól tettük: Így ismerhettük meg a vellach-i motoros paradicsomot (ha valaki tudja, hogy igazából ezt a környéket hogy hívják, akkor ne tartsa magában! 🙂 ). Kiváló, és rengeteg kanyar, gyér forgalom, és egész jóminőségű út; a mesés látványról pedig már nem is beszélve.
Sajnos ez utóbbi megörökítésére most extrém ritkán álltunk meg, ugyanis próbáltunk minél jobb időt menni, és nem utolsó sorban a kanyarokat élvezni. Talán csak a Szlovén-Osztrák határ után álltunk meg először kicsit frissülni, és ekkor fotóztam le a gumikopást is. A túra során a jelek szerint olyan mélyen volt döntve a motor, mint eddig még általam sose: épp csak egy kicsi “majrécsík” maradt a gumi szélén. Összehasonlításképp lentebb, jobboldalon az Alpesi “Világgá menés” során készített gumikopás-fotó látható, baloldalon pedig a mostani, nagyjából 12-13 ezer kilométernyivel több “összeszokás” után, utassal:
Itteni megállónk során még ámultam egyet a GPS-en látható “satírozáson”, majd elindultunk a sűrű szerpentin irányába. A kilátás most a sűrű növényzet miatt nem volt annyira extrém; de így legalább jobban lehetett élvezni az oldaldobozig döntés izgalmait. (Aki esetleg tud valami megoldást koptató applikálására az oldaldobozra, az ossza meg velem, plíz! 🙂 )
Ahogy a hajtűkanyarok végére értünk, le is kellett kanyarodjunk a 82-es útról, hogy újra Szlovénia felé vehessük az irányt. Ez már egy kisebb, másfél sávos erdei út volt, amin viszont megkaptuk a hiányolt látvány dózisunkat, kamatostól.
Szlovéniába a 428-as főúton tértünk vissza, ami egy idő után unalmasra ellaposodik, és Ptuj felé már egyre ritkábban hozott izgalmakat. Végül Lendvában álltunk meg még egyet ebédelni, egy utolsó igazi szlovéneset. A csevapcsicsa különböző formáit próbáltuk ki, ráadásul magyar pincér ajánlásával, és a vártakhoz képest meglehetősen olcsón.
Így aztán igazán kellemes szájízzel hagytuk el ezt a szeretni való országot, és mentünk fel az autópályára a magyar oldalon. – Itt a jó szájízünk elvételéről gyorsan gondoskodtak: felhajtáskor még nem volt matricánk, gondoltam majd az első lehetőségnél veszek; ám az első lehetőség jó 60-70 kilométert váratott magára, és az is csak egy “pihenő” táblával reklámozott, főúton 1-2 kilométerre az autópályától lévő étteremben volt. Szánalmas megoldás, ráadásul pont így kezelték a pincérek is. Egy szemmel láthatóan halálosan unott, és munkáját, valamint embereket utáló pincérbe botlottam, és amikor már épp ott tartottam, hogy elhagyom a helyszínt; akkor jött csak a kollégája, és oldotta meg 1 percben azt, amire 10-et vártam… Az biztos, hogy ha éhes leszek se megyek oda még egyszer. Megéri nekik?! Kétlem!
Végül kényelmesen, pihenőket tartva (bár motoron ülve jó tempót diktálva) jöttünk hazafelé, és érkeztünk meg késő éjszaka az egésznapos motorozás után. Kissé elfáradtunk, de megérte a plusz kb 50 kilométert jelentő kitérő. Az biztos, hogy ebbe az országba, sőt erre a szállásra is bármikor szívesen visszamegyünk, ráadásul látnivalót is hagytunk magunknak bőven, így lesz még Szlovén túra, az egyszer biztos! 🙂
Végül a túra számokban:
Ezen a napon megtett táv: ~550 km
Eddigi össz: ~1650 km
Napi átlagfogyasztás: 5,9l/100 km (hegyi szakaszon 5 liter körül, autópályán meg 6,6 liter :S)
Teljes túra átlagfogyasztás: 5,58l/100km
Ha lesz türelmem, akkor lementem a GPS-ből a rögzített útvonalakat, és valahogy feltöltöm ide.. Stay Tuned! 🙂