Egy levegővételnyi…


Nos, a Tátrában gyalogtúrázás egyszerűen fantasztikus volt. Írnék róla hosszabban is, hiszen lenne miről: Ilyen élményekben még nem volt részem, ilyen szép tájakon még sosem jártam. Viszont alig, hogy pár napja hazaértem, máris jön a következő turnus motorral, és a kettő között bizony töményen szakdolgozattal foglalkozás van. Korán fekvés, korán munkába menés, és hazaérve már csak fáradtan punnyadás…

Kőpataki tó Nagy Morgás hágóról Nagy Zöld tó
Poprádi tó Zerge Nagy Morgás csúcsrólTükröződve Hold a Tátra felett
Ködös nap, Osztrava nyereg felé Kilátás az ablakból
Piros és zöld turistajelzés a Magas-Tátrában. Piros-fehér-zöld...

Így aztán most beszéljenek helyettem a képek, amikből best of válogatást a fotó blogomon tervezek, az összes viszont itt található: Tátrai képek.

Addig is csak bizakodok benne, hogy a közelgő MZ-s Tátra (plusz Auschwitz és Krakkó) túra utáni 2 hétben, amíg a szakdolgozatommal dolgozgatok a szürke hétközbapokban, lesz egy kis időm visszaemlékezni erre a különleges túrára, miközben végre együtt lehetek majd szerelmemmel, még ha csak munka után is. Furcsa, de nyaranként néha hosszabb időkig is annyira távol vagyunk egymástól, hogy már pusztán az ő közelsége, és a vele együtt töltött percek miatt is hiányzik Budapest, és az egyetemmel járó örök hajsza… Pusztán miatta… Furcsa, mi? … No, hát, remélem vasárnaptól már újra közel lehetek hozzá, átölelhetem, szerethetem…

Hozzászólás