Börzsönyi kirádulás…helyett 1


Végre megérkezett a várva várt fotós táska, amit még a nővéreimtől kaptam szülinapomra, ám csak mostara lett meg. Ilyen:

Hát persze, hogy mindenképpen ki akartam próbálni élőben, amire remek alkalomnak ígérkezett egy kis gyalogtúra. Lövi invitált egykis gyaloglásra a Börzsönybe, és a kezdeti nagy társaságból végül úgy nézett ki, hogy csak hárman megyünk (Orlandóóval :)). Szombat korareggelre volt betervezve az indulás, egy 8 órás vonathoz. Tervben volt utána egy kis kisvonatozás (Nagybörzsönyi Erdei vasút), majd 20 km gyalogtúra és csúcshódítás után haza vonatozás. Mesése hangzott ez az ősz közepén, fotós szemmel csak úgy dörzsöltem a tenyerem, jobbnál jobb fotók terveit szövögetve.

Az időjárás azonban nem volt túl kedvező. Péntek estére nagy köd és hideg jött, szombat reggel 7-kor felkelve meg még ködszitálás is volt. Két telefonálás után megtudtam, hogy Orlandót és Lövit ez az idő egy cseppet sem zavarja, engem viszont gondolkodásra késztetett, hiszen ilyen időben elő sem merem venni Brutit.
Na, hát a vége az lett, hogy lebeszéltem magam, és jó utat kívántam a srácoknak, én pedig egy kicsit visszafeküdtem aludni, majd este Takival leültünk tanulni a jövőheti Járműterv2 ZH-ra….. A fotózhatnék viszont nem múlt el (nagyon nem!), mindenképpen fotózni akartam valamit, ezért hát készült pár gyengusz kép tanulás közben:



Persze a sörök csak a tanulás végeztével, a “megérdemeljük!” kijelentések után nyíltak ki!

Update: Sodi blogbejegyzése a túráról


Hozzászólás

Egy kis gondolat “Börzsönyi kirádulás…helyett

  • Orlando

    Bruti analóg kistestvérével csináltam pár fotót, bár sajnos erősen elszámoltam magam elemügyileg, így csak néhány kép készült, arról nem is beszélve, hogy a 24-es helyett véletlen 36-os filmet töltöttem bele ( a rohanás hevében..) úgyhogy csak pár képet csináltam, de jövőhéten szombaton folyt köv.