Év szerinti archívum: 2008


Családi hangulatú tájtúra az MZ Clubbal 1

Ha lehetne a freeblogban alcímet írni, akkor itt az szerepelne, hogy "Az MZ-s nem fázik, csak érzékeli a hideget!". De mivel nem lehet, ezért kénytelen leszek rávezetni mindenkit, hogy miért is álltam múlt vasárnap kb fél órát forró zuhany alatt.

 Történt ugye nemrég, hogy terveztem egy "Zemplén vártúrá"-nak nevezett kirándulást múlt hétvégére az MZ klubbal. Nos, múlthéten végig kánikula volt, viszont az időjósok esővel fenyegetőztek a hétvégére. Meglepő módon sajnos sokan visszamondták így a túrát a clubból (pedig tavaly a végig ázás ellenére csak élvezte a banda.. 🙂 ), de idén nem akart mindenki bőrig ázni. Így voltunk szombat reggel csupán 4-en (Mladi, Samu, TZrider, én) a találkozó helyszínén (plusz anyumék autóval egy szakaszig). Meglepő volt a kis létszám, de viszont egyben egy kicsit érthető is: a szikrázó napsütés ellenére dermesztően hideg volt, és valószínűleg erre  a hirtelen fordulatra kevesen számítottunk.
Viszont mi kevesen is, de elindultunk! 🙂 Kezdésnek csapattunk egy jót a Bükkben (kép fent az útvonalról), itt csatlakozott pár kilométerre Skorpio és Homz, de aztán Göncre már késve érkeztünk, így nem néztük meg ott a Huszita házat (nameg elmaradt a leszervezése a látogatásnak..), sőt a hollóházi múzeumot sem, hanem spuriztunk Sátoralaújhelyre (egy Hollóházi pihenő-melegedő-ebéddel). Nem akartuk lekésni a délután 4-ig nyitvatartó libegőt, ezért aztán szinte rohantunk. Nos, 4 előtt 5 perccel oda is értünk, nem késtük le, de egész egyszerűen nem is indították be 10 fő alatt. Kutyahideg révén pedig a kutya sem akart felmenni. Így hát pórul jártunk, bár ez a pórul járás egy kellemes csapatással is együtt járt. Libegő helyett viszont csak elindultunk fel a Magas hegyre, és egészen a sípályáig jutva motoroztunk egy erdeit! 🙂

Még itt úgy döntöttünk, hogy megyünk a szállásra, Kőkapura, a vadászkastély melletti ifjúsági szállóba. Itt Gyurma éppen a tűzgyújtásnál csatlakozott hozzánk, és a kis létszám ellenére egy hangulatos-nyársalós-beszélgetős-borozós este kerekedett a nap végére.

Másnap már 7-kor talpon volt az 5 fős banda, és rögtön Samu motorjával kezdtük, aki előző nap kicsit rendetlenkedett. Gyors érintkező csiszolás után már szépen is járt a 300-as gépezet (érdekes mód mindenki 300-as volt, csak én nem 🙂 ), 9-kor pedig már úton voltunk Szlovákia felé a reggeli hidegben.
Nem akármilyen út várt ránk. Úgy döntöttünk, hogy Kassa kihagyásával Krasznahorkaváralja felé megyünk, mert megtetszettek a térképen a kanyarok. Mutatom:


Úgyhogy dermesztő hideg és felkészületlen ruházat ide vagy oda, de mi 5-en bementünk ám a hegyekbe, megnéztük a szemet gyönyörködtető tájakat, csapattunk az eszméletlen kanyarokban, mentünk az 1 sáv széles erdei utakon, és megjártuk a környék talán legszebb szerpentinjeit.

Igaz, hogy csak 7-8 fokos volt a levegő, látszódott a lehelet, és sajnos a túratervben szereplő helyek nagy részét is kihagytuk. Betlérre is csak egy sétára ugrottunk be, a Dobsinai jégbarlangot meg vmilyen átalakítás miatt Augusztus végén bezárták, de persze ezt elfelejtették kiírni a honlapjukra. De tulajdonképpen a táj a kanyarok és a látvány miatt mindenképpen megérte, mégha nem is Vártúra, hanem TÁJtúra is lett belőle. 🙂
Dobsinai jégbarlang helyett a bejárattal szembeni étteremben ettünk egy mesés Sztrapacskát (amit Magyarul kértünk, és MAGYAR pénzzel fizettünk!), ittunk egy forró teát, majd nagy gázzal elindultunk hazafelé, Telgárt irányába.
Rimaszombatnál már oszlott a csapat, majd a határon (Salgótarjánnál) átérve már csak hárman tartottunk Budapest felé. Mladival és TZriderrel úgy döntöttünk, hogy nem bírjuk az egyenest (3-as út), és úgy megszoktuk a kanyargást, hogy Mladi helyismeretére hagyatkozva inkább a 21-es úton mentünk Budapest felé.

Nos, a legvégére egy apró szemerkélést még azért begyűjtöttünk, majd végül este 8-ra haza is értünk, Budapestre. Ütős kis túra volt, már csak azért is, mert az addigi forró idő miatt nem számítottam arra, hogy ilyen hideg lesz, így meleg ruha híján kétnapi ruha (alvós cuccal és esőruhával) egyszerre volt rajtam, hogy ne fagyjak meg. Mindez a fagyoskodás viszont nagyonis megérte azért a tájért, és azokért a kanyarokért, amiket ott kaptunk a hegyektől a Felvidéken.
Az már biztos: Jövőre is megyünk! Csak jövőre nyáron, és Szlovák szállással, legalább 3 napra! Ki jön velünk jövőre, hmm?

(ja, képek nem nagyon készültek, mert nem akartunk megállni -és megfagyni- fotózni. Amik készültek, azok itt vannak: ÖSSZES KÉP)


Holnap újra nyeregben

A motorom az előző MZ Club túrám óta csak pihenget… De tényleg!
Gyűjti a lóerőket, ugyanis Augusztus elejei Erdély túra óta szegény egy métert sem mozdult meg.. 🙁 Idén kifejezetten keveset szaladt, annak köszönhetően, hogy Horvátországba két főre (és így négy kerékre) váltva mentem, és utánaa rengeteg intéznivaló révén még csak lepucolni sem volt időm… Most, 21.20 van, holnap indulás, és még nem is láttam a motort, mert kései hazaérkezés, és hullafáradtság miatt le se mentem szegényhez. Így lesz az, hogy holnap 7-kor kelek, hogy legalább 2 órát foglalkozzak vele, aztán 9kor indulás is a II. Zemplén túrára, ami nem kis mennyiségű kilométert rejt magában! 🙂
Ami még a dolog jó oldala: A motor utána jön velem Budapestre, és ott lesz velem egész héten! Végre.. 🙂

Mindenkit kérnék, hogy drukkoljon egy kis jóidőért! Csak egy picikét!


Vártúra terv, az MZ Clubbal 09.13-14.

2008.09.13, Szombat:
A túraterv Egerből indul, és rögtön egy kellemes, bükki csapatással kezdődik Lillafüred felé, ezért találkozó az Egri TESCO
parkolójában 9 órakkor. Egy rövid ejtőzés, esetleg vásárlás, után pedig 9.30-kor
indulnánk tovább, hogy a tavalyihoz hasonlóan 11 óra felé Szerencsen
legyünk!

Szerencs után pedig a tavalyi útvonal, csak most kevesebb
megállóval, és a tavaly kihagyottakra, az érdekesebbekre fektetve a
hangsúlyt: Boldogkőváralja (vár – idén volt már), Gönc (gönci hordó), Kéked felé
Hollóháza (porcelán múzeum) – valahol itt kaja, Füzér (vár), Sátoraljaújhely (libegő).
Majd Sátoraljaújhelyről kicsit visszafelé, irány a szállás: Kishuta, Kőkapu! (ahol tavaly is)
– Egy hangyányi esti sütögetés, és a másnapi igen korai kelést szem előtt tartva korán ágynak dőlés.

Vasárnapra a bőség zavara révén két és fél terv készült, íme:
A zúzósabb: 2008.09.14, Vasárnap, sokkilométeres verzió:

Korán indulás Kőkapuról (EZ 7-8 órai indulást jelent!!!!), és rögtön irány Szlovákia, méghozzá a Betléri kastély (akartam még Kassát is, de sok lenne egyszerre Smile ). Ez Rozsnyó (Roznava) mellett található, és a 78-as út felől támadunk. A Betléri kastélyról: http://www.slovakia.travel/entitaview.aspx?idp=2642&l=4

(A 16. századi alapokon a 18. század
elején Andrássy István sarokbástyákkal megerősített kastélyt
építtetett. A kastély az 1880-ban építették át utoljára – vadászkastély
és nagyúri lakhely lett belőle.)


Betléri kastély után Zólyom (Zvolen) vára a cél: http://hu.wikipedia.org/wiki/Z%C3%B3lyom (Négyszárnyú vadászkastély. Képtár, szobrok. Itt született Balassi Bálint 1554-ben.)

Zólyom után Bajmóc várát, Szlovákia legszebb kastélyát szemeltem ki (http://www.bojnicecastle.sk/HOME/index-en.htm, és http://marvaoguide.com/index.php?option=com_content&task=view&id=65&Itemid=132) – mesés táj, mesés vár, kanyargós út!

(Vezetett
túrával lehet bemenni. A várat 1113-ban
írott dokumentumban említik legkorábban. Utolsó tulajdonosa Pálffy gróf
építtette át a Loire menti Francia gótikus kastélyok mintájára
1889-1910 között. Végakarata szerint a várkastélyt meg kellett hagyni
eredeti állapotában és meg kellett volna nyitni a nyilvánosság előtt,
erre azonban csak 1950-ben került sor.)


Az ebédet eddig már valahol érdemes lesz megejteni, de mivel még nem
jártam be az útvonalat, ezért javaslom, hogy menet közbeni éhség
függvényében keressünk valami sztrapacska lelő helyet!

Bajmóc vára túránk legészakibb pontja, innen már Budapest felé vesszük az irányt, útba ejtve Nyitra várát: http://www.slovakia.travel/entitaview.aspx?idp=2103&l=4

(A legrégibb szlovák város Nyitra (Nitra) egykor a Nagy-morva
Birodalom uralkodóinak és a nyitrai hercegek székhelyéül szolgált. A
szláv vár helyén a XI. sz.-ban felépített nyitrai vár (Nitriansky hrad)
ma a nyitrai püspökség székhelye. A külső erődítmény legrégibb részei a
román és gót korszakból származnak.)


Innen az Esztergomi hídon óriási dudaszó kíséretében hazatérünk, és túl 550 kilométeren ki-ki elindul otthona irányába.

>>Google Maps útvonal<<
Sajnos mivel még nem jártam be ezt az útvonalat, ezért nem vagyok benne
biztos, hogy teljesíthető a táv ennyi idő alatt. Ezért készült két
rövidebb verzió:

2008.09.14, Vasárnap, rövidebb verziók:

Kelés korán (itt se lehet 8nál később), és rögtön indulás Szlovákiába, irány Kassa, ahol csak egy gyors (és rövid!) városnézést teszünk (Szent Erzsébet Dóm, Városháza, Andrássy palota), majd pedig irány a Betléri kastély (hegyi kanyargás! 🙂 )
Ez után a Dobsina jégbarlang
a legkülönlegesebb látnivaló, méghozzá egy gyönyörű
útvonalon. (http://www.gemer.sk/ciele/dljaskyna/hu.html) Valószínűleg a
barlang látogatása időnk javarészét fel is emésztené, ezért itt lenne
egy választási lehetőségünk:

A, rövidebb, kevésbé kanyargós utat választva Tornalja, és Rimaszombat felé hazaindulunk (azokat is megnézve), Esztergom felé véve az irányt.

Google Maps útvonal (403 km)

B, hosszabb, kanyargós, hegyi úton elindulunk Zólyom vára
felé. Zólyom vára után ha esetleg még bírjuk szusszal, akkor a
Balassagyarmati határátkelő helyett csupán pár kilométeres kitérővel
lehetne Esztergom felé venni az irányt. (ahol lehet jól dudálni a
hídon)

Google Maps útvonal (451 km, de kb 1 órával hosszabb a hegyi út révén Smile )

A terv véglegesítése majd a szombat esti tábortűz mellett fog megtörténni, így majd csak utólag fog kiderülni, hogy jövőhét szombat-vasárnap mi is láttunk.. 🙂
Egyébként aki teheti, jöjjön velünk! 🙂


Leendő HP nyomtató tulajdonosok!!! 1

Aki a közeljövőben tervezi ÚJ HP nyomtató vásárlását (főleg az olcsó
kategóriából), vagy közelmúltban vásárolt olcsó kategóriásúj HP
nyomtatót, az kérem, mereven és tartósan (legalább fél óráig!)
fókuszáljon az alábbi képre: 

Nagyon fontos, hogy a szöveget legalább 25x olvassuk el, valamint
klikkelgessünk az OK gombra (még ha nem is működik), és lehetőleg
mindezt olyan élethelyzetekben, amikor nagyon sietünk valahová, vagy
pedig nagyon fontos valamit valamit kinyomtatni.
Ezt én mindenkinek a saját (és számítógépe, nyomtatója) épsége
érdekében ajánlom, hogy az első patron csere után ne érjen senkit se
váratlanul ezen felugró ablak, amitől kifagy a nyomtatás, és a büdös
életben nem nyomtatja ki az anyagot. (és hiába a másik gép
használatának reménye, mindenhol ezt csinálja, a HP driver szoftvere
pedig megkerülhetetlen) Tök mindegy, hogy mikor vette a patront, és
hogy mennyi van benne [alig volt használva], sőt még az is, hogy eredeti HP-e [az]… Amíg a nyomtató nem érez maga mellett legalább
egy boltnyi patront, addig nem fog nyomtatni, nekünk pedig ezt az
ablakot kell hosszasan nézni, és próbálni kilőni feladatkezelőből a
nyomtatás ütemezőt, ami szanaszéjjelfagy tőle, és várja a restartot…


Apropó, nem kell valakinek egy újszerű HP D1360 nyomtató occsón?