Felmentem a hegyre 4


Én is. Akárcsak Kaufman barátom pár nappal ezelőtt, valszeg ugyanerre a hegyre. Annyi különbséggel, hogy én egy motorizált kétkerekűvel, de mostmár biztos, hogy a TZvel utoljára másztam meg A hegyA hegyet…



Az egyszer tuti, hogy kemény terep még gyalog is, motorral meg egyenesen gyilkos. Jó, persze valszeg krosszmotorral nem okoz sok izgalmat, de egy 170 kilós, aszfalt gumis, 21 lóerős túragéppel jelentett némi kihívást. No, mondjuk ha tudtam volna, hogy mekkorát, akkor neki sem indulok.. Végülis utólag nem bánom, ugyanis naplementét mentünk fel nézni, apummal és a frissen felújított csilli-villi motorjával. A hegy már az első párszáz méteren kimutatta a foga fehérjét egy hepe-hupás nyomvájús-vízmosásos jóómeredek földúton. Tetején meg is álltunk fotózni, és motort pihentetni, ekkor apum azt mondta, hogy ennél már nem lesz durvább.

Összes kép meglesése

Aztán tovább indulva bebizonyosodott, hogy apum már bizony nagyon régen volt fent az Eged hegyen, és azóta már kővel szórták fel az utat. Kővel… Vagy inkább félszilákkal… Az utat… Valszeg valami olyasmi céllal, hogy ha még lehetett kicsit is közlekedni, mostmáraztán végképp ne lehessen. Bár egy jófajta lánctalpas járgánnyal talán (>T72) észre se vettem volna őket. Így viszont felfelemenet végig csapkodta a kezemben a kormányt, alig győztem visszafogni az olykor 20-30 centikkel arrébbdobott elsőkereket (már amikor földhöz ért), a hátsóval meg annyit riszáltam, hogy egy kiadós tánc után se fáradt el ennyire a hátam… Én szívemszerint a felénél visszafordultam volna, de apum lelkesen (és kipörögve) ment felfele, hát követtem. Végig csak az járt a fejemben, hogy mi lesz itt lefelejövet, te jó ég!




Fent aztán kicsit kárpótolva lettem. Rég jártam én is itt, és naplementében eddig talán még sosem. Az biztos, hogy ez változni fog, mert nagyon megfogott a látvány! Gyönyörűűű! Viszont nem volt idő tartósan kigyönyörködni magunkat, hiszen mindjárt sötétedett is, és le kellett menni a hegyről. Lehetőleg a két keréken gurulva, nem pedig háton… Féltem.
Volt már olyan élményem, amikor a 170 kiló alatt mindkét kerék csúszott, azaz sodródott a guruló köveken lefelé, ezért volt ez a nagy aggodalom… Nem akartam újra ezt érezni. Eleinte egyesben, motorfékkel, de aztán már annyira lassan gurultunk a kövekkel lefele, hogy inkább üresben, hátsófékkel. Ha csak hozzáértem az elsőfékhez, azonnal kicsúszott. Óvatosan kellett.
Egy kő jobbról, egy kő balról, közben a kezemet betámasztva próbáltam a kormányt mereven tartani. Egy kis csúszás, de megfogtuk, no para… A kövekkel folytatott nagy küzdelemből felnézve egyszercsak apumat látom elfeküdni az újjá varázsolt motorral. Hoppá! Gyors mentés után kiderül, hogy csak egy pofátlan kő, aki 30 helyett 40 centivel dobta arrébb a motor elejét, és az már sok volt, szerencsére semmi baj nem történt egy indexet leszámítva.


Az ijedtségre való tekintettel még elmentünk egy jót éjszakai motorozni Demjénbe egy ismerőshöz, így újra száguldozhattam egy álomjót az új egerszalóki úton. Ezzel a kis éjjeli száguldással le is zártam magamban a krosszmotorozás kérdését… Ez az én világom, nem a terep, így maradok is inkább az aszfalton, az tuti!


Hozzászólás

4 Gondolat “Felmentem a hegyre

  • 73302

    bringával add neki máskor!

    Najólvan nem arcolok, igen jelentős szakaszokon toltam a gépet felfelé…
    De lefelé! váá
    Downhill by definition, nem volt ott félelem meg szenvedés, csak a csapatás ami tuti van olyan jó mint motorral 120-at tolni az aszfalton.
    Most is onnan jövök, de most gyalog raktam neki, ígyis fasza, kivéve ha elkap az év vihara.
    brr

  • GrafUr

    hehe, akkor kölcsönös a főoldalazás.. 😀
    Downlhill 170 kiló vassal amúgy nem olyan élvezet a sziklákon… Egy apró mozdulat, és ha elindul másikirányba a 170 kiló, mint ahogy szeretnéd, akkor ott kevés az erő és az akarat.. :- Saját akarattal rendelkezik. 🙂

    Ömm, ilyen terepre nem kapsz GPS szerkót! 😛 Amúgy 20-30 ezerért hasonló PDAk vannak GPS-szel.

  • 73302

    tudom. Azért írtam hogy a bicaj nagyobb fun. (lefele :):) )

    De a gps az gyalogtúrához kell neaggódj!
    Amúgy is ha baja lesz, kifizetem, tudod, hogy van rá pénzem, te adtad :):):)

    Hosszabb távon viszont elfogadnék egy linket egy olyan pdaról, mert én csak drága szarokat…
    De ezt inkább mailben