Viszlát tenger, helló Magyarország! Ja, és megvannak a magyarok a 12. Napon! Nameg egy karambol… 2


Először a nap számokban:

Mai megtett km: 400 km

Eddigi össz: 2330 km

Mai start: 12:30, finish: 22 óra (kb másfélórás kényszerszünettel)

Aztán szóban:
Kátyús, hepehupás utak, 30-as táblák, sok visszaintő motorros, gondozatlan telkek, amiken baloldalt TESCO reklám, jobboldalt pedig borsodi…. Igen, itthon vagyok, Magyarországon.
Talán egy beérkező külföldi, aki a 7-es főutat választja, hasonló tájleírást ír. De kezdjük megint az elején:

 

Tegnap este még blogolás után megnéztem egy filmet (félelem és reszketés las vegasban – télleg jó, Laci!), majd szép nagy villámokra lettem figyelmes.. Gyorsan rá is terítettem a ponyvát a sátorra, eddig ugyanis nem volt rajta. Kisvártatva egy hatalmas szélvihar vette kezdetét, ami sajnos később sem ért véget..
Egész este azon izgultam, hogy vajon kibírja-e a szigszalagos sátram, vajon megmarad-e a ponyva. Reggelig forgolódás után kiderült, h mindkettő megúszta.
Reggel is óriási szél volt, hatalmas hullámok, és jéghideg víz… Féltem is, hogy így már nem nagyon fogok fürdeni. Nos, 20 percnél tovább nem is bírtam a vízben. A forró napsütés ellenére a víz dermesztően hideg volt.
Óvatosan, és lassan mentem be a tengerbe, hosszasan csak a köves parton álltam, próbáltam szoktatni magam a hideg vízhez, és közben a nagy hullámok alaposan megdobálta kővel a vízben lévő lábamaimat. Közben a hullámok olykor emeletesház magasságig csaptak föl a sziklákról.

 

 

Aztán kicsekkolás, és irány Senj! Ilyen óriási szélben még az egyenesben is dőlni kellett, hol jobbra, hol balra.. Bizonytalan érzés! Egy kis wifiszerzés után elindultam az autópálya felé, 2 óra tájt. Az autópályáig csodás hegyi út vezetett, szorosokon, hágókon át, de sajna nem álltam meg fényképezni, mert a táj látványának feldolgozása, és az oldal-, szembe-, és olykor hátszéllel való küzdelem lekötötte minden energiámat… Az autópályát elérve aggódtam, hogyhogy fogja bírni a gép. Az első 10 kilométeren kifejezetten rosszul is éreztem magam, mint a leglassabb, nameg minden kis emelkedőn küzdő közlekedő. Na, aztán 10 km után rájöttem hogy is szereti ezt igazán a gép, kell neki a lendület, így 4700-4800-as fordulaton, azaz közel 100 km/h-s sebességen tartva a motort sokkal jobban bírta az emelkedőket, és az olykor szembe szelet. Lendületből vett minden akadályt, és az első pár 90-nel poroszkáló legyőzése után könny szökött a szemembe (de tényleg) a boldogságtól, annyira megörültem a gép lelkesedésének. Igaz, eközben közel teljes gázt húztam, de kb 50 km után vhogy belejött a szerkezet, és megelégedett egy félgázzal is (kiégettük a mocskot a kipuffból :)). Így aztán az unalmasnak tervezett autópályázás iszonyat élvezkedés volt, hangos, navi nélküli zenével a fülemben, 100-zal száguldva. A hangulatot csak fokozta, hogy sok magyar autós odaintett, és vagy 5 (nem csak magyar) autós kitartott felfele álló hüvelykullal adta tudtomra véleményét. 🙂 A benzinkutaknál (csak 2x álltam meg) pedig társaság
is adódott mindig. Sztorizó magyarok, arra járó motorosok, stb.

Az autópályákon egyébként rengeteg a magyar, úgyhogy valószínűleg ezért láttam én túl kevés magyart a főutakon. Még magyar motortosokkal is találkoztam az autópályán, úgyhogy nem vesztek el. Kb 120 km autópályázás után, az első fizetőkapunál pedig ismét láttam mindenkit, aki az autópályán megelőzött. Az összes autós, aki addig 140-160-nal előztek meg az autópályán, ott állt a kb 10-15 km-es dugóban, ahol én egy békés 40 km/órás sebességgel el döcögtem mellettük… Mind mellett. 🙂 A legtöbb autós ha meglátott a visszapillantóban, lehúzódott, helyet adott. Mondhatni az összes magyar (!!!), viszont a többi náció nem szívesen/egyáltalán nem húzódott le. Se az olaszok, se az osztrákok, se a németek, se a hollandok nem volt olyan rendesek, mint a magyarok. De tényleg! A legnagyobb meglepetést itt egy autóból derékig kilógó srác okozta, aki nagy vigyorogva fényképezett amikor elmentem mellettük.. 🙂

Határon szinte sor sem volt, pikkpakk átértem Magyarországra, ahol már a 7-es főúton jöttem tovább, kihagyva az autópályákat (bár a Horvát autópálya nem volt olcsó mulatság 4-5000 Ft, nem volt már kedvem újabb 1500at fizetni a magyar autópályákra). Így aztán Balatont is láttam, méghozzá naplementében! : ) Sajnos mire kimentem a partra, hogy lefotózzam a szintén giccses balatoni naplementét, addigra lement a nap.

Balatonlelle környékén már kezdett elég nagy forgalom lenni, dugó dugó hátán, és érdekes mód indokolatlanul 30-40-nel közlekedő autósok. Na, ebből pár km után elég is lett, előzgettem egy kicsit, mire kiértem az őrült lassú bolyból, és egy kellemes 50-60-assal haladtam egy 4-es Golf mögött. Balatonszárszó után egyszercsak fékez a golf, majd látom, hogy a szembejövő két lámpa a Golffal jön szembe, hatalmas csattanás, nyikorgás, én pedig vészfékjezve próbáltam menteni az irhámat, és blokkolt kerekekkel, jobbra… Ezek után kb másfél óráig jegyzőkönyvezés a rendőrautóban, mint szemtanú, szerencsére karcolás és kár nélkül, megúsztam az ütközést.

Ezek után a maradék 20 km megtétele nem kis aggodalmat okozott, minden záróvonalhozz közelebb lévő szembejövő láttán húztam a féket, a balra kanyarodóktól pedig egyenesen féltem. Ilyesztő volt az ütközés hatalmas hangja és látványa, ami még sokáig játszódott végtelenítve az agyamban. Siófokra este 10 után érkeztem, ahol egy naaagynagy vacsi után sörözés-beszélgetés anyumékkal, és az ott üdülőkkel, majd wifi szerzés, és hatalmas alvás.. Ágyban! 🙂

 

GrafUr – 2007.08.19. – 1:10


Hozzászólás

2 Gondolat “Viszlát tenger, helló Magyarország! Ja, és megvannak a magyarok a 12. Napon! Nameg egy karambol…