nem múlhat el nap eső nélkül, ahogy a 4. sem 2


Bezony, már megint szakad… De kezdem inkább az elejéről:
reggeli látvány a sátorból Reggel úgy döntöttem, hogy maradok még egy napot, és gyorsan vissza is aludtam, fél 10ig.. 🙂 Érdekes döntés ez, ugyanis a kempingi wc-t és zuhanyzót leginkább a tragikus szóval lehet leírni.. Mindezt napi 13 eurónak megfelelő pénzért, Porec legszélében. Ehhez képest a balatonparti 1900 Ftos sokkal jobb volt… De végülis megérte, mert Porec nagyon szép!
A reggeli után egy könnyed kis tengerben lubickolással folytattam a napot, ami egészen más volt, mint amire számítottam: zavaros, rettentően zavaros. Ami végülis megmagyarázható: rendkívül gazdag az élővilág (rengeteg növény, és köztük halak), nameg hatalmas hullámok voltak (nem véletlenül). A nagy, olykor méteres, tarajos hullámok ellenére sokan voltak a vízben, szal gondoltam ez itt nem ritkaság.
Fürdés után egy laza konzerv-ebéd, kemping-gázfőzőn melegítve, majd addig olvasgattam az útikönyveket, míg elindultam a belvárosba. Egy helyi hotelből szerzett brossúra szerint a legtávolabbi ponttól is csupán 45 perc gyalog a belváros. Nos, mint kiderült, majdnem olyan távol vagyok, ugyanis 40 perc alatt értem be.
Itt első dolgom volt, hogy vmi gyors netet szerezzek, amivel elküldhetem a tegnapi postot, meg rendberakhassam a duplákat.
Közben elolvastam a kommenteket is, nagyon örültem nekik! 🙂 A fehér horvát beton tényleg mocskosuul csúszik, de szerencsére a hegyekben nem ilyen van, vagy ha mégis, akkor fel van marva.
Ez után pedig nekiindultam a városnak a brossúra alapján. Ekkor már fekete felhők is jelezték, h valami készülődik, de szemmel láthatólag senkit sem érdekelt, ígyhát engemse. A történelmi óváros nézegetése közben már dörgött az ég, aztán amint szemerkélni kezdett, kerestem is egy nagy kaput az eső ellen, a 14. Századi városfal mellett. Az eső jött is, szepen lassan. Félóra áldogállás után enyhülni látszott, és elhagytam a biztos menedéket. Átmentem az óvárost jelentő félsziget másik oldalára, a jacht kikötőt fotózni, aztán megláttam a háttérben egy nem messze elhaladó hatalmas vihart. A szél egyszercsak irányt váltott, és hatalmas erőkkel kezdte hozni a nyakamra azt a vihart. Na, ekkor már futva menekültem a záporozó virágcserepek, napernyők és pincérek repülő tálcái között a kapuba. Hamarosan nagy, nemzetközi óvhely lett a kis kapuból. Menekült ide német, olasz, francia, horvát/szlovén, meg még kitudja milyen nációk.. Lettünk is kb 15-en, magyar mégis csak én voltam.


Az eső enyhülésével már rutinosan közlekedtem a városban, a maradék látnivaló után egyből megtaláltam a pékséget, ahol az eladó kérésemre kézzel felszeletelte a kenyeret. Persze még az pékségben is perfektül beszélnek angolul!
A kenyér amit vettem, annyira illatozott a táskámban, hogy nem bírtam megállni, és az íze……hmmmm… Fantasztikus kenyerek vannak itt, meg is ettem hirtelen majdnem fél kilót.
Jövetben viszont kezdtem aggódni a szélviharban eldőlt robogók, és táblák láttán.. Mi van, ha az én motorom is..jaj,a sátor! Na, visszafele már nem volt 40 perc, de szerencsére csak a ponyvát pakolta arrébb a szél, így eddig megúsztam egy apró beázással, de az esőnek még nincs vége…
Na, ennyit mára, holnap talán Vrsar, Pula, és alvás valahol kicsit lejjebb, talán…
Grafur – 2007.08.10 – 18:50
Kiegészítés: eső elállt, egy rongyá ázott kempingszéken és a sport cipőmön kívül semmit sem ért komolyabb víz. A kenyér meg elfogyott… Így járnak az ilyenek, ha egy légtérbe kerül velem.
A városból visszaérkezés óta az eső elől menekülve a sátorban olvastam. Nincs is jobb ilyenkor egy kis "galaxis útikalauz stopposoknak" 4. kötettől… 🙂
Nameg tervezgettem… Holnap Gps nélkül (mert egy kicsit butácska, és nem értünk egyet): Vrsar, Rovinj, Limski csatorna, Pula, majd kempingkeresés valahol Opatijában…
Most pedig elszaladok netet lopni… 🙂
2007.08.10. – 21:50


Hozzászólás

2 Gondolat “nem múlhat el nap eső nélkül, ahogy a 4. sem

  • Hvala

    Noha én nem voltam még ott,de Opatija alatt a medvejai kempingben több ismerősöm is megszállt már.Mondom én mindig , hogy a térképnél nincs is jobb:-))).Szárazabb időt!!!!
    Hvala

  • Hvala

    Noha én nem voltam még ott,de Opatija alatt a medvejai kempingben több ismerősöm is megszállt már.Mondom én mindig , hogy a térképnél nincs is jobb:-))).Szárazabb időt!!!!
    Hvala