vizsga előtt bejegyzései

Pipa. (négyes diploma) ... Részletek hamarosan, most kidőlés!

Balra el. (...) Némi pihenő után:

Hát, ez az a poszt, amihez tényleg nagyon nehezen jönnek most a szavak, a gondolatok teljes zűrzavarában. De talán ha kezdésnek felidézem a múlt pénteket, könnyebb lesz. Igazából cseppet sem egy szép emlékről van szó, és az ilyeneket már rutinosan a "lomtárba" helyezem, amint lehet, de talán még utoljára, mások tanulságára is felidézem egy kicsit az államvizsga napját.

Előtte mindenki mondta, hogy "jaj, az már könnyű lesz", majd pedig meghallgattam a "tudtam előre, melyik tételt kapom" sztorikat, és ahogy közeledett a T-1 perc, egyre jobban rettegtem. Nekem se előre megmondott tétel, se kellően alapos felkészülés nem volt a zsebemben, sőt, szerelésből még tulajdonképpen igazi tételsor sem volt.

A sztorihoz hozzátartozik, hogy összesen ketten voltunk aznap vizsgázni (ebben a félévben pedig összesen 7-en végeztünk ezen a tanszéken). Ráadásul a BSc-seket egymagam képviseltem, ami nem volt túl jóhatással az idegállapotomra. Ezt ugyan enyhítette a tény, hogy kedvesem is ott volt velem, szurkolt, segített (hiszen a záróvizsga nyilvános, bárki bemehet), és nem utolsó sorban ezzel is készült a félév múlva esedékes sajátjára.

Én kezdtem, belecsapva a lecsóba, a 6 fős vizsgabizottságnak bemutattam 12 percben a szakdolgozatomat. Ezzel nem is volt probléma, bár állítólag rögtön a legelső diát sikerült véletlenül átugranom. A "csodatoll" kiválóan működött, a vizsgabizottság meg ha nem is végig, de azért nagyjából aktívan figyelt. Számomra meglepő volt, hogy tanáraink épp úgy dumálnak a hallatók előadásán ilyenkor, mint mi fordítva (a témától teljesen független dolgokról), méghozzá mindezt rögtön az első sorban, hogy még én is hallottam (második sor nem volt :)). Ennek ellenére sikerült mindig érdeklődő szempárt találni köztük, és volt végig szemkontaktus, ami nekem kifejezetten jót tesz.
Ezt követően a kérdésekkel sem volt gond, bár nem teljesen ilyenekre számítottam, mégis flottul dobtam rá a választ. Legalábbis szinte azonnal sikerült meglepően összeszedett, egyenest választ adni minden kérdésre.

A probléma a tárgyaknál (ezt követően) következett. A védés után megkaptam a két tételemet géptervből, és már várták is a választ. Első olvasatra kicsit kikeredett a szemem, aztán miután visszaszuszakoltam őket, végiggondoltam, "háháá, ezt tudom!" gondolattal összeraktam a fejemben, és belekezdtem. A baj az, hogy pár percnyi lendületes beszéd után a történet végére is értem, és nem volt tovább.
Sajnos a felkészülés során csak a tanszéki jegyzetből készültem, és onnan se írtam át mindent a kidolgozásomba, így hamar kifogytam a mondanivalóból.
A kíváncsi szempárok meg csak meredtek velem szembe. Ekkor jöttek a segítő kérdések, amiket lassú zakatolással dolgoztam fel, és jutottam arra megállapításra, hogy most se jobb. További (ekkor már kevésbé segítő) kérdések után megállapítottam, hogy bizony az előadás jegyzeteket is alaposan át kellett volna nézni, de ekkor ezzel nem mentem sokra, csak próbáltam összegereblyézni minden gondolatomat, hogy kibökjem az elvárt választ, miközben kicsit hallgathattam is egyetemi pályafutásom utolsó apró, alázó megjegyzéseit.

Küzdve, izzadva, de ebből is kimásztam végül, bár tény, hogy az említett megjegyzések csak mégjobban sodortak a pánikhangulat felé, de még időben úrrá lettem rajta. Mentem is a következő tárgyam két tételéért, amiket meglátva már rutinosan lepleztem a pánikot.

Ilyen tételre, mint amit húztam, még a tétellista kapcsán sem emlékeztem, amit tény, hogy mi, páran, még régen állítottunk össze, mivel tanárunktól nem kaptunk. A tételben lévő 3 betűs rövidítés kifejtése kapcsán viszont felvillant pár emlék: a mintegy 2 évvel azelőtti előadás foszlányaiból, és az ott elhangzottakból.
A vizsga előtt megivott rendbull minden összetevőjét felhasználva ezeknek az emlékeknek a mélyére ásásával sikerült összerakni a boldogsághoz szükséges válaszokat, de az biztos, hogy az akkor csenddel töltött másodperceket akkor és ott, hosszú, kínos óráknak éltem meg.

Ezt az akadályt is leküzdve az utolsó már játszi könnyedséggel ment: ezúttal a szerencsésebb tételek közül húztam, és kis gondolkodás után tényleg sikerült rendes, kerek, saját magamtól is elvárt válaszokat adni. A visszakérdezések csak csupán szubjektív véleményemre voltak kíváncsiak ("mit tenne Ön, ha"; "melyik említett kategóriába sorolná Ön azt, ha például..."), amik alapján reménykedtem, hogy talán a visszaadott lexikális tudás elégnek bizonyult.

Ezzel is végezve végre leülhettem, és ekkor, az előző percek emlékei egyszerre zúdultak rám, és borult be vele együtt szinte a látásom is. Ennyire rossznak éreztem az egészet összességében. Ez viszont nem gátolt meg abban, hogy végignézzem a kolléga védését (amit úgy éreztem, hogy csak én követek igazán – a vizsgabizottság, mint egy felbolydult méhkas), majd a válaszait, és a tételeit, aztán pedig jött a nagy kéztördelős szünet. Az az igazi gagyi-vetélkedők során előszeretettel alkalmazott, hosszan elnyújtott, sejtelmes zenével és fényekkel gazdagított pár percnyi csend, amíg megnézik a forgatókönyvben, hogy ki esett ki.

Na, hát sejtelmes zene, és fényjelenségek helyett valójában csak pár kiszűrődő zaj volt a teremből, majd az ajtónyitás, hogy bemehetünk. Elmondták az értékelésünket a diplomavédés kapcsán, meghallgattuk, melyik tárgyból hanyas, és hogy a vége mindkettőnknek négyes. MENNNYIIII? – hangzott el bennem a kérdés, majd még ugyanez kb tizenötször. Sikerült, túlestem rajta, meglett a hőn áhított érdemjegy is, de ami mindennél többet ért:

A tanszékvezető gratulációja, mely így hangzott: Gratulálok, mérnök úr! ... Ez zárta az elmúlt öt és fél évet; és nyitotta ki egy új élet kapuját. De erről hamarosan, másik posztban!

Szerda, 18.05: T-39 óra

Azt hiszem beütött a pánik.... A mai nap is jóformán elment úgy, hogy a délelőtti konzultációt követően egészen idáig a prezentáció anyagát csiszoltam... mit csiszoltam?! Felhegesztettem, és újraflexeltem!

Áthelyeztem, átformáztam, összevontam, kivágtam, átírtam, hozzáírtam, teljesen újra lett szabva az egész, pedig még meg is lett dicsérve hogy milyen jó...

Holnap próba előadás, és aztán péntek reggel államvizsga, dehát hol van még a gépterv maradék 450 oldalnyi anyaga, és a másik két tárgy?!?!?!
Azt hiszem baj van, ég a ház, ideje belekezdeni a masszív tűzoltásba! Ma NEM alszunk!

... De vajon hol rontottam el?!

 

Szerda, 20:00: T-37 óra

Füstjelek leadva, vészjelző rakéta fellőve, tűzoltók kihívva... Arról a félliteres, dupla fekete-filteres teáról nem is beszélve, ami az asztalon gőzölög. Sikerült beszerezni a tárgy oktatójától egy jóféle tételsort, benne minden nyalánksággal (és csak pislogok), ám kidolgozni már nem lenne idő... Erre adtam le a füstjeleket facebookon, hogy ha bárkinek is lenne, akkor jutalom fejében küldje el; ám eddig még nincs siker...
Viszont akkor a jelzőrakéta itt is eldördül:

Ha van bárkinek is géptervhez kidoglozott tételsora, küldje el nekem mihamarabb (jutalom fejében)! - blog kukac grafur.hu!

 

Szerda, 22:30: T-34,5 óra:

Azt hiszem rájöttem hol rontottam el: Füstjelekkel és vészjelző rakéták fellövésével kellett volna kezdeni.. Mennyivel egyszerűbb lenne már, most csak a már kidolgozott tételeknek nekiesni?! ...
Tragikusan hossssszúra nyúlt a mai; szakdoga védés kapcsán megejtett konzultáción kapott javaslatok hasznosítása... Mondhatni idáig kínlódtam végül vele, és sikerült 28 diára redukálni, miközben mégtöbb, mégjobban hangolt tartalommal lett feltöltve az anyag. Mondhatni tökéletes, és gyönyörű; nade mit ér ez akkor, ha a tárgyakból meg se tudok mukkanni?!?!?!?!
Épp csak még egy hét kellene.... wáááá!

No, de épp felforrt a következő nagy adag fekete teához való víz... Jöhet hát a java!

Csütörtök, 1:15: T-31,75 óra

Nos, a füstjeleket elfújta a szél, mentőalakulatok nincsenek, a tűzoltók meg elakadtak. Konklúzió: nyakig ülök a szarban, és eddig még talán sosem ért. Nincs mit tenni, mint elkezdeni lefetyelni: mégiscsak kidolgozom a röpke 25 tételt géptervből, ha másnem, csak vázlatosan.. (Erre mondjuk mindig emlékeztetni kell magam)

5. tételnél járok, még 20 van hátra... Kettessével fogynak a fekete teák, és a még túlélő szaloncukrok is. Addig jó, míg az energiaital a polcon pihen...

 

Csütötörtök, 3:00: T-30 óra:

Most fogok bele a 10. tételbe... Eddig 9 abból az anyagrészből volt, amit ki nem állhatok, gyűlölök, utálok, rühellek, irtózok, iszonyodok, undorodok, hányok és borzongok tőle (-csak nekünk lehet erre ennyi szavunk...-), és egyébként is egy jól meg pakolt rakás szar; még annál is szarabbul oktatva, és hozzá egy minden eddigi mennyiségű "szart" felülmúló jegyzet. (Mai szóval élve a tárgyhoz való jegyzet masszívan Schnittelt - azaz tele van hajmeresztő helyesírási hibákkal, és össze-vissza ollózott szövegrészekkel, ábrákkal; forrásmegjelölés nélkül)

De ezt a gondolatmenetet most be is rekesztem, mert még a végén kiborul a számon mindaz a szar, amit már megtanultam.
A lényeg, hogy most jön az a rész, ami talán kicsit haladósabb lesz... Talán. Viszont egy (dupla) tea ismételten elfogyott...

 

Csütörtök, 4:00: T-29 óra:

Mindjárt itt az egy napon belüli (T-24 óra) lélektani határ, és még mindig csak a 12. tételnél tartok. (Eddig 20 írott oldal.. nemsok, de tömör!) Viszont 9 tételnyi szutyok után végre megvan a kedenc: a 11-es. EZT akarom kihúzni az első részből (1-12-ig); a második majd még csak most jön...

Viszont az már majd a következő posztba; reggel. (Nem, tényleg nem tervezek aludni; azaz addig nem állok fel innen, míg végig nem mentem az összes tételen; csak eldöntöttem, hogy most már azért holnap van. :) )

Hát, ez is eljött, a nagy változásokkal, fordulatokkal, és boldog élményekkel teli 2011. vége, és a még nagyobb várakozásokkal, nagy döntések árnyékával derengő 2012. kezdete.
Rövidesen, ha letudtam a hátralévő vizsgáimat, akkor írok majd egy nagy "évzáró" posztot itt, a blogomon, nameg ha jutok egy kis szabadidőhöz, akkor a vizsgaidőszak eleje óta készített lassan talán közel 800 fotót is utómunkázom, válogatom és feltöltöm a fotóblogra, viszont addig is egy kicsit a szokásostól eltérő, tanulós szilveszteri fotó:

Boldog Új Évet Kívánok mindenkinek!

A jókívánságos fotó magyarázataként pedig egy rövid "képregény", amely szavak helyett is tökéletesen leírja az utóbbi napok történéseit:

Idővel lesz majd némi magyarázat is, de talán így is érthető, hogy ipari mértékben tanultunk a HŐÁG vizsgára az utóbbi időben.. :)

Pár nappal, vagy inkább már -héttel ezelőtt az volt a cél, hogy lesz egy igen rövid, épp csak két napos kis karácsony, és előtte-utána masszív tanulás. Na, hát mondanom sem kell, hogy a dolgok nem egészen úgy alakultak, és bár laptopot óvintézkedésből, direkt nem hoztam magammal, végül anélkül is kiválóan el lehetett ütni az időt! (Mondom ezt azoknak, akik még ezen felfedezés előtt állnak)

Pénteken jöttünk haza Egerbe kedvesemmel, és rögtön pörgésbe kezdtünk: utolsó, még hiányzó ajándékok beszerzése, ebéd náluk, aztán vacsora nálunk, majd másnap fordítva: ebéd nálunk, vacsora náluk, ajándékozásokkal közbeiktatva, majd vacsora után vissza egy kis társasjátékra (amiből csak egy kidőlve beszélgetés lett), és aztán ez a rendszer végtelenítve.. Egyik étkezés itt, a másik ott, mindkét helyen kiváló és jóízű beszélgetések, a legkiválóbb étkek előtt/után/közben, a lehető legjobb hangulatban, és társaságban.

Ha pihenés céljából jöttünk volna haza, akkor kívánni se lehetett volna jobbat! Tényleg példaértékű egy karácsony volt, két-három de néha már háromésfél család jól működő összjátékával, súrlódások, és problémák nélkül. Egyedül a rossz idő volt az, ami közbeszólt (megfázások és apró lebetegedések formájában), de amikor bementünk a városba forraltborozni, és fotózni, még a ködnek is tudtunk örülni, sőt! Belső kabátot öltve (bor), igazából észre sem vettük, hogy különösebben hideg lenne, az éjszakai fotók pedig még kézből is egész jól sikerültek (kézremegés stabilizátor: bor).

Ezzel az egésszel csupán az az egyetlen egy apró probléma van (a majd' 500 utómunkára váró fotón kívül), hogy a másodikai és negyedikei vizsgám fényében igazából nem engedhetnék meg magamnak lazítást. Persze ez már késő, hiszen megtettem...
Nade! Ember legyen a talpán, aki ellenáll ennyi jó beszélgetésnek, húsleveseknek, káposztás kacsasülteknek,  töltöttkáposztáknak, szarvassülteknek, kacsasülteknek, lassagnáknak, franciasalátáknak, kocsonyáknak, réteseknek, bejgliknek, gesztenyés sütiknek, Stühmer  szaloncukroknak, gerbeaud-knak (zserbó), mézeskalácsoknak és habcsókoknak, a legkiválóbb, díjnyertes borokról már nem is beszélve... Na ugye, hogy ugye?

(...)

Az tuti, hogy most viszont ideje kettesbe kapcsolni, felhergelni az asztali kislámpát, és éjt nappallá téve behozni a lemaradást. Másodikán vizsga, negyedikén még egy, és aztán már csak a záróvizsga választ el attól, hogy ezentúl MINDEN Karácsony legalább ilyen jó legyen! :)

Ezúton is köszönöm MINDENKINEK aki a részese volt ennek a közel egy hétnek, hogy emelte annak fényét! :)