nyár2010 bejegyzései

Itt ez a háromnapos hétvége, ami az emberek többségének a felhőtlen szórakozást, lazítást, pihenést jelenti, vagy legalábbis a munka/suli világából kiragadott békés, nyugis, egyensúlyra törekvő perceket... Erre én meg bármennyire is szerettem volna, már megint nem sikerült a többségbe kerülni.

Augusztus 20-án csak álltam a nyüzsgő tömegben, mint egy búvalbaszott szamár, és néztem, ahogy mindenki jól érzi magát. A tüzijáték utáni nyüzsgés, a koncert, a jókedvű, hangos tömeg a szórakoztatás helyett inkább nyomasztottak, és ez a mai nap, a Népkertbe (egri Városliget) tett séta során se javult. Boldog párok, bulizó fiatalok csoportjai, vagy bandázó haveri körök mindenhol, én meg a búvalbaszott szamár. Ez egyedül egy különleges fotókiállítás megtekintéséig (Molnár Géza István fotóművész) oldódott fel, nameg egy apummal közös éjszakai fotózásig, az összes többi időben pedig marad a búval baszottság.

És hogy miért? .. Nos, talán egyszerű: a nővel, akivel tulajdonképpen együtt élem az életem, több, mint 3 hete nem találkoztam, és ami azt illeti, sokszor úgy érzem, hogy kettőnk közül csak nekem fontos az újra látás. A távolság csak fokozza a búval baszottságomat, az meg hogy 4-5 SMS-nél többre meg nem futja naponta meg csak tovább rontja. Ilyenkor ugye általában az ember a barátokhoz, haverokhoz menekül, de most még itt sincs mentsvár. Mindenki nyaral, vagy az ország valamely részén dolgozik, esetleg Budapesten tengeti napjait... Szana-széjjel, Egerben meg senki.

Én a nyaramat munkával töltöttem, itt, Egerben, és végig közben azon morfondíroztam, hogyan tovább. Na, nem a nyár hátralévő részében, hanem úgy nagyjából az életem hátralévő idejében (elég nagyjából, nem?). Budapesten már ott egy biztos pont, egy lakás, és én mégis itt Egerben dolgoznék szívesen, mármint ami a munkahelyet illeti. Jó légkör, neves cég, jó fizetés, boldog élet, de valahogy mégis Budapest felé húzna a szívem. Szeretem Egert is, mégiscsak élhetőbb, szüleim is itt vannak, alapom itt is van, de mégiscsak egy kisváros Budapesthez képest, és valamiért úgy érzem, hogy ha egyszer ide jövök, akkor itt ragadok. Nem akarnék itt ragadni, de magam sem tudom miért... (Pedig inkább itt tudnám elképzelni a családomat, mint Budapesten..)

Talán a szétszaladó barátikör miatt, talán az Egertől már egyszer elszakadás átélése miatt, és ami még igen valószínű: Jelenlegi helyzetben úgy sejtem, végleg elszakadnék kedvesemtől, ami több, mint 2,5 évnyi együttélés után szintén sokat nyom a mérlegen.
Dehát ezen tervek szövögetése közben is egyedül voltam minden pillanatban, úgyhogy kérem senki ne lepődjön meg enyhén feszült, és meglehetősen búvalbaszott hangulatomon... Ez most egy kicsit elszabott egy helyzet...

Heh, és erre djWinamp bedob egy számot, jó érzékkel:

Túl az EFOTTon egyből fejest ugrottam a munkába, ezért most is csak röviden jelentkezek be, innen:

Jó kis munkakörnyezet, mi?

Hogy milyen volt az EFOTT? Hmm... Maga a buli kissé lapos volt idén, keveseltem a koncerteket, és talán rosszul is voltak elosztva, és mindezt megfejelte a hőség, ami miatt 2 után mindenki kidőlt a csapatból. Viszont ez csak az egyik szempont, ugyanis egy másik szempontból ez volt életem egyik legjobb fesztiválja. Most voltam először fesztiválon szerelmemmel, és amennyire tartottam előtte a dologtól, olyan jól sikerült! Meleg volt, és laposak voltak kicsit a bulik, de jól éreztük magunkat egymás és a népes Közlekes EFOTT tábor társaságában. Több, mint 30 közlekes volt egy csapatban, így mindig volt okunk a jó hangulatra, Pécs szépségeiről (na, és hűsítő szökőkútjairól) már nem is beszélve.

Átéltünk egy fergeteges Ákos koncertet (amely óta irtózatosan Ákos rajongó lettem), egy kellemes Quimby koncertet, egy kicsit lapos Tankcsapda koncertet, és életem egyik legjobb Kispál koncertjét, amely egyben az utolsó is volt számomra (Kispáléknak pedig az utolsó előtti). A végén fájt is egy kicsit (és nem csak a lábam), mert nem értem, miért hagyják abba. A koncert pörgős volt, változatos, új és fergeteges (nincsenek rá szavak), és az egész banda szemmel láthatóan rettentően élvezte azt, amit csinált. Kreativitásból sem volt hiány, hiszen a sokatlátott Kispál koncertrejáróknak is volt bőven újdonság (pl egy szívbemarkoló vuvuzela szóló a záró Hang és fény c. számban, vagy némi Nirvanás majd FinalCountdown-os ákötés a számok között), de ők mégis feloszlanak... Utána kicsit szomorkás volt a hangulatunk.
Mentem még fel BungiJumpingra is fotózni, és kipróbáltam párszor a technikát zenekar fotózáshoz, és örömmel konstatáltam, hogy bizony megállja a helyét.

EFOTTos képek itt

No, de EFOTTról majd még később többet, úgyis fogok még a Közhírben is beszámolni róla. Addig is visszakanyarodok a rövidnek szánt bejegyzés címéhez: Olvad a hó a fejem fölül!

EFOTT után rögtön "másnap" újra kezdtem a ZF-ben a szakdolgozatomon történő munkálkodást. Az elmúlt pár napban viszont olyannyira lefárasztottam magam ezzel, hogy mire hazaértem jóformán csak aludni voltam képes, így a fesztiválos képek utómunkája is csak tegnap estére készült el, az egyéb feladataim helyett. Viszont már "csak" egy jegyzetírós munkám van hátra, és ez után végre magamra, kedvesemre és környezetemre is lesz időm, vagy 5-6 napon át! Ez már valami!

Ez a jövőhét lesz számomra maga a nyár, a pihenés, a "7 óránál többet alvás", a regenerálódás, és rend rakás bennem és körülöttem. Amint ez a nyugi letelik, folytatódik a pörgés: 1 hét Tátra (gyalog-)túrázás, majd utána auguszts végéig a ZF-ben töltöm napjaimat a szakdolgozatomat (és a jövőmet) építgetve. (közben pedig lesz még egy MZ-s Tátrrázás is Krakkóig).

Kell már egy kis lassítás, egy kis pihenés, és csak önmagamhoz (meg az én gyönyörű barátnőmhöz) alkalmazkodás... /Arról nem is beszélve, hogy a pénztárcám is lassításra bír.. pénz nélkül csak aludni lehet! :P/ ... ennyit a rövid bejelentkezésről.