mz bejegyzései

2007-ben, amikor indítottam ezt a blogot, akkor még pusztán útinaplónak szántam. Ide akartam online lejegyezni horvátországi kalandjaimat az én MZ-mel, arról az útról, amiről sokan próbáltak lebeszélni. Most, több, mint 4 évvel később a blog jellege ugyan átalakult, és sok más is szerepel itt a túrák mellett, de egy dolog stabil: az MZ még mindig hűséges.

Aláfestő zene, indítsd el!

Viszont van most itt egy nagy és csúnya dilemma... Nem véletlen, hogy egy időben tuningolni próbáltam az én paripámat: került rá elektronikus ("tranzisztoros") gyújtás, tettem rá olasz karbit (amit aztán le is szedtem), nameg elvittem Bambi mesterhez újabb köbcentikért, stbstb. Mindez abból adódott, hogy bizony be kell látni: egy idő után az ember többre vágyik.

Amikor végre megvolt az eltökélt döntés, akkor idén év elején meg is vettem álmaim motorját, az én Honda NTV-met, amivel ebben az évben végül közel 8500 km-t mentem. Míg a Budapesten tartott hondával rengeteg helyre közlekedtem, addig az egri garázsban lapuló MZ csak pihengetett. Eredetileg jó elképzelésnek tűnt a "hazabuszozok, és motorozok" elmélet, de miután a sisak+kabát problémát nem sikerült megoldani, nem lett belőle gyakorlat. Helyette haza is motorral mentem párszor.

Mivel az MZ-n július közepén lejárt a műszaki, és nem volt időm, hogy a vizsgára felkészítsem, és elvigyem, ezért aztán az ilyen hazamotorozások alkalmával is az erősebb paripa nyergében maradtam. Arról nem is beszélve, hogy egy-egy átülés igen-igen szokatlan volt, néha még veszélyes helyzeteket is produkálva (elszoktam tőle), és így nem volt meg a korábbi, 30 EZER kilométer alatt kialakult MZ-s biztonságérzet.

30 ezer...... Ezt a számot szerettem volna korábban is megpendíteni, de a gondolatmenetben csak most értem igazán el hozzá. Ennyi kilométert mentem ezzel a géppel. Ha a 2005. végi, 6 évvel ezelőtti ETZ beszerzést nézzük, akkor nem is olyan sok az az évi 5000 kilométer. Viszont azt hozzá kell tenni, hogy lassan egy éve alig 100 km került bele, és voltak olyan szezonok, amikor 2-3 ezernél nem több. Így pályafutása elején, a honda jelenlegi 8500 km-es futásteljesítményét is überelte az MZ.

És mindezt hogy?! Hát cserbenhagyás nélkül!!! Egyszer ugyan, egy tuning okozta megszorulás után nem volt hajlandó beindulni, és segítséget kellett kérjek, viszont akkor is csak egy hosszabb betolás kellett neki, és minden rendben volt. Egyszer az üzemanyag korai kifogyása miatt kellett 4-5 kilométert toljam teljes túrafelszereléssel, tűző napon, de ezeket leszámítva nem volt egy olyan alkalom sem, hogy ne hozott volna haza valahonnan... Nem mondom, voltak apró útszéli szerelések (gyújtás csere - miután a vadonatúj 10 km után eltört, gyertyapipa csere, gyertya csere, biztosíték csere, és hasonlók), de szerintem még MZ-k között is kiemelkedően kevés ilyen alkalmam volt vele.

Ennyi kilométer, és ennyi együtt töltött idő, szép emlékek milliói, bizony sok érzelmi szálat tartanak feszesen ezzel a géppel kapcsolatban. Tudom, kívülállóknak ez elképzelhetetlen, de aki már volt egy-egy hosszú túrán EGYEDÜL a motorjával, az tudja miről beszélek. Egyfajta modernkori ló és lovasa kapcsolat. Te bízol benne (nincs más választásod, mivel ha nem bízol, félsz!), szereted, ápolod, lelkét ismerve törődsz vele, cserébe ő elvisz a világ végére, meg vissza... Mi ez, ha nem egy konkrét érzelmi kapcsolat?!

Most viszont itt az új(abb), ugyanígy gyűlnek a közös kilométerek, feszülnek azok a szálak, régi lovam pedig csak áll a garázsban, és porosodik. Nem könnyű dolog ránézni úgy a régi, hű vasra, hogy belepi a por, és mégannyira sem könnyű ráülni, és annyi kilométer után esetlenül kezelni. Furcsa érzés.

Ugyanakkor tény, hogy minden jármű számára az egyhelyben állás a legkárosabb, az tesz legkevésbé jót nekik. Az én öreg MZ-m pedig pontosan tudja ezt, lelke van, és az utolsó gurulásaink alkalmával ezt próbálta is tudtomra adni. Nem örül az állásnak. Az akkuja fárad, a tankban és a karbiban a benzin ülepedik, és bár pöcc-röffre indul, mégis rosszalkodik, amint érzi, hogy ma se vele megyek csapatni...

Lélekgyötrő dolog ez... Arról nem is beszélve, hogy mivel az utóbbi időben egyre sürgetőbb szükség mutatkozik egy négykerekű beszerzése iránt, pénzszűkében még az MZ eladása is felmerült. Bár éves fenntartása nem egy nagy összeg (éves biztosítása 4, adója szintén 4 ezer), mégis elgondolkodtató, hogy mi értelme a garázsban tartani, ha úgysem közlekedek vele?! Mi értelme visszafognom, ha közben valaki mást éppúgy hűségesen szolgálhatna, mint ahogy engem is szolgált évekig?!

Nehéz, és súlyos döntés előtt állok, és bár bíztam benne, hogy erre később fog majd sor kerülni, mégis kénytelen vagyok az eladásával számolni. Nincs értelme annak, hogy megvárjam, míg a garázsban valami baja lesz, hiszen most még tökéletes (a hátsó indexeit és a sárvédőjét leszámítva), és még fiatal ahhoz, hogy egy sarok legyen a süllyesztője.

Tudom előre, hogy a döntést bánni fogom, hiszen az ár, amit kaphatok érte, nem több talán 1 hónapnyi fizetésnél, ellenben az emlékek, amik hozzákötnek, évekre nyúlnak vissza.
Tudom, hogy ezzel az MZ Club Hungary se fog rám jó szemmel nézni, és ottani barátaim, motoros cimboráim, sem hagyják majd szó nélkül a dolgot. Sok-sok MZ túrás emlékem ezen korszakom legszebbjei, de bízom benne, hogy ha eladom a gépet, attól a kapcsolat, a barátság, és a társaság megmarad, és ha csak a sorvégére is, de odaengednek majd, mint "OFF motorost".
Tudom, hogy sok-sok év múlva, amikor már veterán lesz, nagy nosztalgiával fogok rágondolni, hogy "hajh, nekem ilyen, dejó is volt, és milyen hülye voltam, hogy eladtam", de egy racionális világban élve be kell látni, hogy fontosabb most egy MZ-nyivel többet költeni egy négykerekűre, amin akár az életem is múlhat... Ebben a helyzetben ez a döntés tűnik ésszerűnek.

Az viszont biztos, hogy nem lesz egy kapkodós, "mindenáron" eladás. Olyannak szeretném majd tovább adni, aki hasonlóan törődik vele, telente szerelgeti, rendbe teszi, nyaranta pedig bejárja a környező országokat (bepótolva a nálam kimaradtakat- eredetileg megígértem neki, hogy az összes környező országot megjárom vele, de pár kimaradt ;) ), vagy részt vesz vele az MZ Clubos túrákon. Nem akarom olcsón sem eltapsolni, hiszen ha nem tudok az eladásával előrelépni (autóvásárlás terén), akkor inkább lezsírozva elrakom. Bár tény, hogy most műszaki nincs rajta, és idén télre tervezett szerelések (index, sárvédő) is hátra vannak, de ha csak ezen múlik, ezeket mindenképp rendbe teszem rajta.

A direkt ehhez a poszthoz válogatott 200 fotó albuma - 5 év, 30 ezer kilométer emlékei. (klikk)

Az utolsó pótpót ZH és járműdinamika házileadás óta kissé szétcsúszva, egy elég erős KIKAPCS állt be. A beállással nem is volt baj, épp időszerű volt, viszont mivel még most sem múlt el a hatása, kissé nehéz visszaállni a vizsgákra tanulós hangulatra. A vizsgák pedig itt vannak..

Az előző bejegyzésben említett esküvő fotózás után még pár napot Egerben maradtam. Régen voltam rendesen otthon, és ennél mégrégebben foglalkoztam az én régi, hű paripámmal, az MZ-mel. Most viszont összeraktam, lemostam, majd ámultam, hogy milyen jó kis gép is ez.

Az ereje nagyon rendben van, alig győztem 100 alatt tartani, viszont a honda után a futóműve kissé szokatlan volt. Bár szokatlan dolgokból volt bőven: a kemény kuplunghoz szokva csak úgy koppant a kuplung az első pár húzás alkalmával, nameg mivel régen mozgattam már meg, ezért az első pár nagy fékezésig az első fék egyáltalán nem fogott, a vékony felületi rozsda miatt.

Szerdán viszont már újra Budapesten voltam, hogy a pénteki vizsgámra készüljek, és bár folyamatosan csapatban tanultunk, a dolog hatásfoka mégis messze elmaradt az ilyenkor szükségestől... Pénteken ráadásul nem csak vizsga volt, hanem fotós iskolára készülés is kellett volna, de ehelyett gyűrűavató szakestélyre hangolódás lett belőle, és este 7 órától már az avatók tiszteletére rendezett vacsora..

Vacsora után egy fantasztikus este következett, egy komoly és színvonalas szakestély keretében, óriási asztaltársasággal, sok vendéggel, különleges hangulattal, és persze egy-egy mérföldkövet jelentő gyűrűvel. (Csak címszavakban)

A tavasz halvány, kékes illata mi más lenne, mint a kétütemű motor kipuffogóján előbukkanó kék füst?! :) Végre a hőmérő feltornázta magát 7 fok fölé, és elő is kerültek a motorok. Eredetileg szerelés/rendberakás/mosás célzattal, de végül egy kis grulás lett belőle..

Eredeti terv az eltörött sárvédő rendberakása (fém lemezzel erősítése), nameg az elektronika rendbeszedése, de sajnos a gondok közbeszóltak.. Sajnos mivel 2 hónapig nem nagyon voltam itthon, így az akksi teljesen lemerült. Nem lett volna szabad hagyni, de nem tudtam szegénnyel foglalkozni. Így aztán apum ráakasztotta a töltőt még pár napja, viszont ezek után sem nyekkent meg a gépezet...

Kezdtem aggódni, hogy esetleg kitikkadt az 9 Ah-ás akksi, amire meg is volt az esély, viszont a beindítási próbálkozásuk után feltörő füst (az akksi mellől) egyből egyértelművé tette: itt kérem zárlat van!
A füst a közvetlenül az akksira csatlakoztatott szivargyújtó feszültségszabályozójából jött, amit gyorsan le is szedtem az akksiról. Úgy látszik, hogy valami fondorlatos módon a tél során egy szigetelés megadhatta magá. Mindenesetre elég durcsa, de a slag csőbe épített céner diódás szabályozó szépen magára olvasztotta a csövet..

Ezek után természetesen ki kellett próbálni a gépezetet! :) Nagy nehezen be is indult, és mentünk egy nagy kört a városban. Lámpáknál le-le álltunk helyzetjelzővel, féklámpával és indexxel, ezeket még most nem bírta (alapjáraton).
A nagyobb baj az a város túlsó végén, a fenti fotó idejére leállítás után volt: Nem indult. Se szivatóval, se anélkül, se sehogy... Gyertya ki, megnéz, megdöbben: Őzbarnára ÉGETT gyertya. Úgy nézett ki, mint aminek az anódja épp elfogyóban van. Hogy ez most megégett, vagy egyszerűen csak elöregedett, jó kérdés, de kapott gyorsan tartalékból egy másik gyertyát, és már ment is tovább...

Az biztos, hogy a sárvédő rendberakása, az index relé digitális vezérlőre cserélése, és a hátsó indexek komplett cseréjén, kívül lesz itt még igény új gyertyák (fő és tartalék) beszerzésére is. Az akksi pedig épp töltődik a holnapi 10 fok reményében, remélem abból nem kell ismét újat beszerezzek (alig 1 éves :-\) a hanyag téli bánásmód miatt...

A tudósításos, kicsit gyakorló bejegyzésem előtt arról írtam, hogy végre most jön egy hét nyugi, pihenés, rend rakás, lassítás, ilyesmi... Nos, azt hiszem nem lövök le poént, ha elárulom, hogy a a bizonyos, sokat látott fény az alagút végén már megint dudált..

Vasárnap, Budapestre felérve kénytelen voltam megállapítani, hogy ahogy az én szerelmem is mondta, valóban döglődik a fél lakás elektromos hálózata. A sercegés a biztosítékoknál nem volt túl jó előjel.

Éjszaka ráadásul valami zajra ébredtem a konyhából, amit aztán még sok követett a nyitott ablakon keresztül az udvarról. Hajnal 4 körül furcsa zajok voltak ezek, mintha valaki pakolna. Így aztán felkeltem, kinéztem az ablakon, és kisvártatva két alakot láttam nagy zajjal közlekedni a körfolyosón. Mire felfogtam, hogy mit művelnek, már a frissen lopott zsákmányokkal épp elhagyták az épületet (miközben én vártam, hogy a 112-n valaki végre felvegye a telefont). Besurranó tolvajok voltak kérem, ketten, a sötétben közlekedve minden egyes ajtót és ablakot ellenőriztek, hogy mi van nyitva. Ahol valaki nyitva hagyott valamit, ők cserébe kifosztották, úgy, hogy az illető ott aludt a lakásban. Így vitték el az alattam lakók egyik táskáját is. Hajnal 4-kor, amikor biztosan nincs senki sem ébren, akkor jöttek, és ebből kifolyólag nem is fordítottak sok ügyet a zajra... Megdöbbentő volt, és hiába próbáltam segítséget hívni, mire felvették volna a telefont, el is húztak az elkövetők.

Hétfő reggelre aztán megdöglött a biztosíték, a nagy szoba elektromos hálózata ki-be kapcsolgatott. Gondoltam megszerelem, hiszen az éjszakai gondok okozta késői kellés ellenére is volt időm, így elindultam fázisceruzát kutatni a környéken, mert ugye anélkül azért nem látnék neki (jó tudni előre, hogy hozzányúlhatok). Nos, ez a Keleti környékén tömegesen bezárt boltok révén kissé nehezen ment, így kb 1,5-2 órányi séta után találtam egyet. Hazamentem, és nekiestem a biztosítéktáblának, ahol egy kellemesen elégett automatát találtam. A leszerelésénél elakadtam, így hiába volt a sok kínlódás, végül szerelő után kellett néznem.

Ez azzal járt, hogy a szomszédoknál hosszasan beszéltük át az előző este eseményeit, majd egy villanyszerelő számát megszerezve másnap korareggelre sikerült megbeszélni egy gyors orvoslást. Így aztán a kedd se kezdődött sokkal jobban... A folytatása még aztán se volt jobb: fél napomat az egyetemen töltöttem, újabb munkákat vállalva.

Este viszont végre kedvesemmel is lehettem egy kicsit (miután ő munkából hazaérve még letudott egy spanyol órát), és elmentünk mozizni egyet. Ilyen kezdés után minden reményem a szerdában volt, ami viszont apum korareggeli érkezésével ismét nem a pihenésről szólt: Mentünk Bambi mesterhez apum motorjának rendberakása kapcsán. Bambinál jól elidőztünk, míg végül jól megebédelve, egy bankkártyát egy automatában hátrahagyva, viszont két jó motorral hazatértünk. Bambi mester a motorok nőgyógyásza, aki szinte ránézésből megmondja mi a motor gondja. Öröm nézni ténykedését, és bizony minden ilyen nézéssel töltött perc újabb cseppnyi tapasztalatot adhat az MZ-k lelkivilágának kiismeréséhez.

Hazaérve kedvesemmel főzésbe kezdtünk, miután második próbálkozásra sikerült bevásárolni a közeli tescoban (az első alkalmával bombariadó miatt kiürítettek minket). Végre ez már egy kis várva várt közös program volt, végén egy igen késői, de annál finomabb vacsorával. :)

Csütörtökön aztán sor kerülhetett a rendrakás és a pakolás elkezdésére is, de ekkorra már annyi tennivaló gyűlt össze a lakásban, hogy egész délelőttös ténykedésem is épp csak egy kicsit látszott a lakáson. Délután ráadásul egy munka kapcsán a belvárosba is be kellett mennem, így ez is félbemaradt, de végre ekkor már volt egy tennivaló listám, aminek a felééig eljutottam. Estére viszont csak punnyadás és filmnézés maradt a következő kiállításom helyszínének feltérképezése helyett....

Ezt követően a péntek reggel sem az a tipikus pihenőnap feelingel indult: 7 órakkor keltem, az előző postban olvasható tudósítás révén. De legalább a délután jobban alakult: Bepótoltuk a tegnap este kihagyott felderítést. Most már biztosan mondhatom, hogy a következő kiállításom helyszíne egy teaház lesz, időpontja pedig október közepe, de ezekről majd később, részletesebben.

A hét innen már rohanásban ért véget: egy kis rendrakás, mosogatás, őrült pakolás, és iszkiri haza, motorral, este 8-kor idulva. Útközben pedig menekülés az eső elől, még egy megszorulással útközben...
Itthon, Egerben pedig kezdődött az aktív "pihenés": egy kis betonozás várt rám szombat reggeltől... Így tartok most itt a pihenésre szánt hetem utolsó előtti estéjén, szinte már-már rettegve a holnap reggeltől, hogy mi lesz az újabb pihenés kitérítő program...

A jó idő révén az MZ-be újra pörögnek bele az ezresek, bár igen csak mértékkel a kevés szabadidő és kevés pénz miatt. Idén volt már egy pár Eger körüli gurulás, aztán felhoztam Budapestre, itt a városban szaladgáltam vele párszor, majd pedig múlt hétvégén a BME Angyalaival gurultunk egyet Dobogókőún át Esztergom felé.

Télen akartam volna foglalkozni a géppel (pl alapos mosás, pár csavar kicserélése, stb), de sokat nem tudtam... Egy átnézés során a doboznál felmerült egy hiba, kiderült, hogy a zárat csak a szentlélek tartja, el volt törve, ezért el kellett vinni egy zárashoz, aki egy kicsit rendberakta, majd pedig az akksija adta fel a szolgálatot kicsit több, mint 5 év után (!!!!). Eszméletlen jól bírta az akksi, megérte a nagyobb méretűt (9 Ah) venni, hiszen így sose volt lemerülés gondom, még a riasztóval sem (pedig volt, hogy állt 1 hónapot is beriasztva). No, a kiállításon sikerült jutányos áron ugyanolyan akksit vennem, így ezt kapta még a télen, és itt nagyjából véget is ér a felsorolás.

A hozzá-nem-nyúlás ellenére viszont a motor mégiscsak változott. Az étvágya lett kevesebb! Egy decemberi gurulás során is észrevettem már, hogy bizony alig 5 litert evett a drága (a korábbi 7 literrel szemben), most viszont az Eger-Budapest távot 90-100-as tempóval is 4,9 liter/100km-es fogyasztással teljesítette! Meglepő fejlemény, ahogy az is, hogy sajnos továbbra is "megszorulás érzékeny".

A BME Angyalais túráról hazafelé jövet egy kollégával belekóstóltunk a 100 fölötti sebesség tartományba, és ekkor történt a baj, ismét. A motor 100-ról még vígan elindul ötödikben, érezni, hogy van még benne bőőőven erő. Így történt ez egy hosszú, lapos egyenesben is. Kigyorsult 110-re, és pár másodpercnyi sebességen tartás után már jöttek is a tünetek: elgyengülés, fulladás. Ismerem már jól a jelenséget, rögtön rántottam is a kuplungot, így tulajdonképpen nem történt komolyabb megszorulás. A motor leállt, én pedig kiraktam egy indexet, és lassultam egy közeli parkoló felé. Kellemesen lelassulva visszapakoltam a váltót, és másodikban kieresztettem a kuplungot. A motor gond nélkül forgott, és be is indult. Félreállva sem állt le, látszólag egyáltalán nem viselte meg a dolog.

Engem viszont kicsit igen, ugyanis nem kellemes a tudat, hogy 100 fölött megszorulunk.
Rengeteget töprengtem a dolgon. Ugye az alapvető probléma lehet az, hogy 300 köbcentis a henger, a karburátor viszont teljesen gyári, épp csak egy picivel nagyobb fúvókás. Sejtésem szerint nagy fordulaton óriási vákuumot képez a henger a karburátor felé, és a kis méretű fúvókán keresztül már nem tud több üzemanyagot hörpinteni, viszont az alacsony légellenállású levegő csatornán könnyedén szív több levegőt. Ezzel elrontva a nagy fordulati benzin-levegő arányt. 
Erre ugye megoldás lehetne egy nagyobb fúvóka, de akkor meg alacsony fordulaton lenne elrontva az arány, továbbá zabálna mint az állat. Másik variáció szerintem a levegő enyhe kis folytása, hogy ne legyen olyan könnyű neki a levegő szippantása, és inkább a benzinből akarjon többet. De folytani nem szeretnék, inkább azon jár az eszem, hogy fel kellene fúrni a karburátort is...

Nagyobb karburátor átmérők esetén nem lenne akkora nagy a vákuum és a nyomáskülönbség a levegő csatorna és a fúvóka között, amivel talán megoldódhatna az, hogy inkább a levegőből szív többet (mivel onnan könnyebb)... Vagy épp tovább rontaná az arányt?!?! ... Na, hát itt akadt el a gondolatmenet, ezért ha valakinek van jó ötlete a megoldásra, azt örömmel fogadom! :)

A fogyasztás csökkenést viszont azóta sem értem.. Mit álmodhatott vajon?!

 

Update: Friss fogyasztási adat: 5,4 liter/100 km vegyesen! :) (~180 km városon kívül, ~80 km város; mindkettő kicsit vadul)

Jelentem nyakunkon a tavasz! :) Végre tavaszodik!

Itthon, amint kisütött a nap, előkerültek a motorok is, és némi akku töltés után apummal gurultunk egy jót. Jó volt, hogy bogarak még nincsenek, hó már nincs, cserébe volt némi vízátfolyás és kátyú.

Szilvásváradon aztán csak találtunk egy kis havat a parkolóba, fotózkodtunk is egy sort mellette... :)

Idáig több, mint két hónapja nem láttam az én táltos paripámat. Két hónapja hiányoltam, és eddig nem is tudtam, hogy mennyire. Szüleimmel gyakran találkoztam Budapesten, ezért mertem beáldozni hazamenős hétvégéimet budapesti tanulásokra. Viszont hiányérzetem csak volt a motorom, Eger és az otthonom iránt. Az első pár itthon töltött napon a hiányérzet csak nem múlt, míg meg nem látogattam a garázsban téli álmot alvó vasparipát. Megvan az ok, ő hiányzott!!

Apummal meg is beszéltük, hogy úgy, mint 2 éve, ma is, 24-én megyünk egy kis kört a motorokkal (ha már a hó elolvadt). Ennek fényében látogattam ki hozzá, és vettem szomorúan tudomásul, hogy bizony lemerült az akksija. Szegénnyel ilyen még nem volt, hisz bivaly, 9 amperórás akksi van benne, ami sajnos már 4,5 éves.. Nemcsoda hát, hogy lemerült. Rá is tettem a töltőre, viszont időközben eleredt az eső... Ennyit a karácsonyi motorozásról. :(

Érdekes dolog, hogy eddig a motoromat nélkülöztem rettentően, most itt vagyok vele, erre a kedvesem kezd el égetően hiányozni.. Miért kell mindig valaminek hiányoznia?! Miért nem lehet a kettő egyszerre?!

No, erre tulajdonképp válaszolva írtam az én szívem szottyának, hogy jövőre közös karácsonyunk lesz (az első), úgy készüljön!

Akkor már egészen biztos, hogy másképp lesz minden! Talán addigra már lesz egy leadott szakdolgozatom (bár ez hiú ábránd); már egy éve nagybácsi leszek; és a harmadik közös évünk vége felé fogunk közelíteni a nővel, akit szeretek, aki a legszebb és legkedvesebb számomra, mind közül! Izgalmas év lesz!

Utazó GrafUr, Karácsony másnapján, Budapest felé, az unokahúg (MIni) felé.

Hetek óta terveztem már, hogy hazaviszem a motoromat az őt megillető helyére, a fűtött garázsba. Szegény egy udvaron áll, nagyjából esővédett, de semmiképpen sem porvédett helyen. Ráadásul, ami a legrosszabb: áll. Vagyis most már csak állt. Pénzem nem nagyon volt tankolni, vagy ha épp lett volna, időm nem volt motorozni. Amikor meg ez a két kritérium teljesült, akkor meg az időjárás/előző esti (rajz/tanulás/buli) nem hagyta, hogy megmozgassam, vagy hogy hazahozzam.. A nyár végi Balatonozás óta össz-vissz 70 kilométert mentem vele, ezidáig.
Apum is hetek óta nyüstölt már, hogy menjünk végre motorozni, így most, 23-án azt mondtam, hogy ha törik, ha szakad, hazaviszem! Szerencsére épp meggondolta magát a tél, és egy kicsit visszahúzódott, így a hidegszünetet kihasználhattam. Nagy meleg azért nem volt, cserébe vokt egy kis köd.

Indulás előtt a fogyasztás redukálása érdekében lejjebb engedtem a súbertűt. A gyertyakép feketesége indokolta a dolgot, viszont a Budapest határában történő megszorulási kísérlet rácáfolt. Egyszer csak elfogyott az ereje, én meg kuplungot rántva mentettem a helyzetet. Najó, fel volt pakolva (dobozok+tanktáska), nade akkoris! Sebaj, már meg sem ijedek, félreálltam,és egyel visszább állítottam a súbertűt. Hazáig már csak egy ilyesmi megszorulás volt, egy enyhe emelkedőn 100-zal előzés közben. Akkoris!

Na, viszont elérkeztünk a történet lényegi részéhez, a mai (tegnapi) naphoz!
Reggel egy kis tetőjavítás után dél körül végre motorra ültünk, és elindultunk Hollókő bevételére. Asszem még nem jártam ott, legalábbis a Galyatető utáni szerpentineken még nem.
Teletankolás (6,5l/100km..), guminyomás, és már mehetünk is! Az idő nem volt az igazi: borús, ködös, de legalább nem hideg. Még jó, hogy napsütést jósoltak mára... Sebaj, az út száraz, és ez a lényeg!
A gép gyönyörűen muzsikált, komolyan egyre szerelmesebb vagyok a hangjába, amióta Bambi leápolta. Kényelmes, 3-4000-es fordulat, és kivisz a világból. Legalábbis ilyenkor ezt érzem, és ez megnyugtató.Apum ment elöl, nagyon jó és ütemes tempót diktálva, tempós kanyarokkal, erős kigyorsításokkal. Ezt szeretjük!

Pláne ezen az úton! Eger-Sirok az egyik kedvencem, és bár kicsit romlott a minősége, az élvezet nem csorbult. A táj egyenesen lehengerlően szép volt. A sárgától a barnáig minden színben pompáztak a dombok erdői; lágy, meleg színek voltak mindenfelé a borongós napsütésben. Az erdőkben a fákon átszűrődő fénysugarak meg egyenesen lehengerlő látvány nyújtottak. Sajnos ott pont nem álltunk meg fotózni, csak kicsit arrébb, egy lombok tetejére felkapaszkodó felhőnél.

Tényleg idilli volt. A kanyaroknál nagyon jól tudtam alkalmazni a vezetéstechnikai tréningen tanultakat, így végre visszajött a biztonságérzet. Bíztam a gumikban, bíztam az aszfaltban (bár nem tudom miért), a motorban, és lazán kihajolva a kanyarokban fantasztikusan élveztem minden millimétert.
Sirok, Recsk és Parádsasvár után Galyatető felé elkanyarodva az út már kevésbé volt jó, mert még igen nedves volt sok helyen. Pont a legcsúszósabb fajta. A látvány viszont kárpótolt, mert Galyatető után jött nekem az ismeretlen etap, a sok szerpentinnel. Jóformán az Alpokban, de legalább a Tátrában éreztem magam. A táj, a házak, az emberek... Szinte nem is Magyarország! Tetszett!!

Pásztóra érve azonban ránéztünk az órára, ami már közel 4 órát mutatott. Mivel még Budapestre is vissza kellett érnem, ezért visszaindultunk. Visszafelé is ugyanazon az útvonalon mentünk, viszont Pásztó után nem sokkal elég rendesen megcsúsztam, így inkább visszább vettem.
Egy sötétebb részen lévő jobbos kanyarban valszeg a hosszanti repedésre mentem, amiben legtöbbször van egy kevéske víz/sár. Az első kerék elég durván elkezdett oldalra szánkózni. Alig győztem utána kapaszkodni, nameg ellenkormányozni. Valszeg elég erősen megszorítottam a kormányt, mert utána kicsit fájt a kezem, viszont a csúszást megfogtam. Nem volt jó élmény, ellenben tanulságos.

A 24-es úthoz visszaérve végre lehetett újra örömmotorozni, száraz volt újra az út alattunk. Örömünket viszont egy baleset hamar letörte: motoros baleset miatt a 24-es út teljes egészében le volt zárva. Elég friss volt a dolog, mentőhelikopter, mentőautó még ott volt, az összetört motorokkal együtt. Kettő az úton, egy a szalagkorláton túl, az erdőben. Durva látvány volt, nagyott csattanhattak a srácok... Remélem nem felelőtlen túlvállalás miatt, és azt is remélem, hogy rendbejönnek!
Ekkor már lélekben temettem az utolsó vonat elérését, hiszen 20-30 percig vártuk, míg a helyszínelők végeznek.

Meglepően lassan indult el a mentőautó is, aminél meglepőbb csak az volt, hogy 50-60-as tempóval haladt Egerig, bekapcsolt villogókkal. Megelőzni emiatt nem lehetett, így a kedvnc siroki etapokon alig ment a mutató 50 fölé. Majd' megőrültem, dehát így jártunk.
20 perccel a vonat indulása előtt értünk haza, ekkor viszont kiderült, hogy az óraátállítás révén volt még egy bónusz órám.....

Na, hát így telt a szezon utolsó, 160km-es gurulása. Idén ezzel együtt egy igen soványka 4100 km-t sikerült motorozni, ami  nem valami sok, bár annál tartalmasabb. Jövőre azért remélem jobban alakulnak a dolgok!

 Összes kép ITT 

A nyári visszaemlékezés következő része most az ETZ Tuning Project új bejegyzéséhez gyűrűzik. Pár nappal a Tátra túra előtt a motor még mindig nem volt az igazi, még mindig keveseltem az erejét, az óriási fogyasztás mellett. Ezért döntöttem úgy, hogy a motor visszakapja az eredeti, gyári karburátorát, és elteszem a DellOrtót pihenni.

Így történt, hogy Augusztus közepén a motor visszakapta a gyári karburátort, méghozzá egyből apum motorjáról. Időközben ugyanis az én tökéletesen és kis fogyasztásra behangolt eredeti karburátoromat rátettük az apum motorjára (mivel az túl sokat fogyasztott), az övé pedig felkerült az enyémre, mindenféle módosítás nélkül. Nem sokat vacakoltam vele, feltettem, mentem egy kört, "jólesz"... és irány Budapest, elvégre másnap Tátra túra!

Igazság szerint a gyári karbrátorral sem volt rossz a motor gyorsulása, sőt! Bár annyira nagyon nem volt vad, mint előtte, azért meg lehetett vele elégedni. Nem spóroltam a gázzal, gondoltam derüljenek ki az erőviszonyok...

Nagy gázzal és 90 fölötti tempóval hagytam el Egert, rögtön nekifutva a Kerecsend felé vezető emelkedőnek. Na, az első meglepetés már itt kezdődött. Egy visszaváltás, nagy gáz, belső sáv, előzés és kihúzatás, viszont egyszercsak elfogyott a gépből az erő, mintha csak levettem volna a gyújtást. "Hohóó, ez a megszorulás jele, itt baj van!" A tempót visszavettük, ki a külső sávba, és csak ésszel...

Végiggondoltam, hogy mi lehetett ez, mert végülis nagy megszorulás nem volt. Lehúzódtam, megálltam, végiggondoltam, hogy mitévő legyek. Csavarhúzó a dobozban, de karburátor állításhoz nem volt sok affinitásom, így inkább tovább indultam, óvatosan. Visszafogottabb tempó, kevesebb gáz, "majd Budapesten nekiesek" megfontolás.

A következő meglepetésig azonban nem telt el sok idő, Kerecsend után jött a következő emelkedő. Direkt nem húzattam, óvatosan mentem, 70-es tempó környékén, és mégis hirtelen elfogyott az erő, ám ekkor már hiába cselekedtem gyorsan, mégis megszorult. Óriásit satuzott a hátsó kerék, ekkor már nem volt menekvés. Lassú, útról legurulás és finom visszaváltás után sem akart újra elindulni a gép, már sejtettem, hogy itt gond van. Út szélén megállva próbáltam berúgni, semmi...

A lejtőt kihasználva, egészen Kerencsendig visszagurulva (vagy 300 m!) sikerült nagy nehezen beindítani, és hálistennek a hangja rendben volt. Ekkor már nem vacakoltam, nekiálltam beállítani a karbit. Feljebb emelve a súbertűt adtam neki több benzint, majd utánhangoltam az alapjárati rendszert. Nos, ez után Budapestig már nem volt semmi gond.

A karbi állítgatása közben felhívtam Bambi mestert, hogy már 70-nél is képes megszorulni, aki egyből invitált hozzá, a műhelyébe. Estére értem oda, Bambi már várta az alanyt. :)

Első ízben a karburátornak estünk neki, kapott nagyobb főfúvókát, és újra beállítottuk hozzá a motort. Bambinak megemlítettem, hogy érdemes lenne ránézni a gyújtásra, mert már rég ellenőriztem, így hát levettük a deknit, és előkerült a műszer. Itt ismét jött egy kis meglepetés, mert bár nem volt rossz a gyújtás, de már végállapotban volt, sok állításra már nem volt lehetőség, állítani pedig csak kellett... Ráadásul a motor elméletileg kétszer gyújtott, ami több gondnak is köszönhető volt.

Ígyhát Bambi nekiesett kicserélni a először a kalapácsot, majd az egész gyújtás alaplapot, és amikor még így sem stimmelt, akkor már a gyújtás házat piszkálta, hátha csak rosszul van összerakva. Ha már ott tartottunk, látszódott a főtengely szimmering, és az is, hogy kicsikét ereszt már, ezért inkább azt is kicserélte.

Több órányi próbálkozás és vacakolás után végre sikerült megtalálni a megfelelő beállítást, ekkor már jócskán éjfél után. Kipróbáltuk, felpörgött, szépen duruzsolt! :) Ekkor megörültem, hogy újra jár a motor, tehát nagy baj már nem érhet! :)
Bambi, gigászi tapasztalatát bevetve, leellenőrizte, hogy mennyire erős a motor: kezét a kipuff végéhez tette, másikkal pedig a gázt rángatta, és azt figyelte, hogy mennyire erősen pufog a gép. Ekkor megállapította, hogy bizony le van folytva.

300 köbcentire váltáskor egy igen fontos dolog elmaradt, mégpedig a kipuffogó kismértékű átalakítása, a nagyobb köbcentinek megfelelően. Elméletileg, tiszta kipuff esetén erre nincs nagy szükség, ám én elfelejtettem, hogy a pár éve lecserélt, akkor még új kipuff valószínűleg már egyáltalán nem tiszta.

Bambi a probléma megoldására egy precíziós műszert vett elő, egy enyhén már használatos, másfél méteres vasrúd formájában, amit a köszörűn finoman kihegyezett, majd a kipuff végébe rakta. Ezt követően elő vett egy finommechanikai szerszámot, azaz egy nagy kalapácsot, és alaposan elkezdte beütni a vasrudat a kipuffogón. Kb 20-30 centi után egy szorító fogóval kivette a rudat, majd jött az első indítás!

Nos, a gépnek csodás hangja lett, annyi biztos, és Bambi már a folytással is elégedett lett. Kb 2-ig kínlódtunk vele, így az első próbaútra a hazamotorozás közben került sor. Már ekkor érezhető volt, hogy valami bizony megváltozott. Dinamikusabb gyorsulás, szebb (és egyben nagyobb) hang, szóval tetszetős volt! Az első igazi próbaút a másnap délután kezdődő, háromnapos Tátra túra volt, amiben majd a következő bejegyzésben részletesen is írok! :)

Addig is legyen annyi elég, hogy a régi karburátort visszatéve, gyújtás és kipuffogó hangolást követően a motor az egész túrán eszméletlenül teljesítétt. Hazafelé végig 100-as tempóval jöttünk az M2-es autópályán, és a gép hegyen-völgyön kényelmesen tartotta a tempót, felpakolva is. Végre elértem a célt, olyan erős lett a gép, amilyennek szerettem volna, legalábbis ami az erejét illette!

A történetnek viszont itt még nincs vége, ugyanis a fogyasztás továbbra is gigászi, mintegy 6,5-7 liter.... van még min dolgozni!

Végre most talán utólérem magam, hogy leírjam a ritka pörgős nyár eseményeit. Szerencsére van bőven miről írni, hiszen rengeteg dolog történt velem, a nyárnak szinte minden percére volt valami program. A nyári gyakorlat és az EFOTT után a következő esemény egy régóta meglévő álmom beteljesülése volt.
Nemrég még javában zajlottak az MZ kupák, és bár élőben nem sok ilyen eseményt láttam, azt azért tudtam, hogy egyszer szeretném kipróbálni, milyen is pályán motorozni. Versenypályán.

Nos, erre került sor végre, MZ Club Hungary-s szervezésben Július végén, Kakucson. Itt a Kakucsringen került végre sor életem első pályamotorozására. A puszta élvezeten kívül felmerült még egy ok a kipróbálásra: rossz álmok képei miatt elkzedtem félni közúton. Valahogy már nem megfelelően vettem a kanyarokat a jólmegszokott útvonalakon is, túl sok féket használtam a Bükkben, és közúton sokkal inkább a rettegésről kezdett valamiért minden szólni, mint az élvezetből motorozásról. Úgy gondoltam, hogy majd pályán, tökéletes aszfalton, bukótérrel, szembeforgalom nélkül majd legyőzöm.

Az elgondolás nem volt rossz! Odaérve a pályához először meglepődtem. Azt mondták, hogy ez kis pálya, az én elképzeléseimben viszont nem így néz ki egy kicsi pálya. A méret hatása viszont érthető: a pálya vonala egy margarétához hasonlít, szóval kevés visszafordító kanyar, annál több technikás közepes és nagy ívű. A meglepődés viszont folytatódott akkor, amikor láttam, hogy mennek a többiek.
Az MZ-s sátornál senkit sem találtam (elvégre mindenki fent volt), ezrét úgy döntöttem, hogy hát bevetem magam. Sajnos így mindenféle eligazítás, vagy infó nélkül indultam neki, dehát csak nem futamodunk meg, miután kifizettük a 4000 Ft-os délutáni pályadíjat!

Kicsit remegő kezekkel és lábakkal, de elindultam. Sok átalakítást nem végeztem a motoron, épp csak kipróbálni akarom, nem lefektetni a gépet! Bementem a pálya szélén lévő betonplaccra, ott tekertem pár kört, hogy legalább egy icipicit melegedjen a gumi, aztán irány a célegyenes. Szépen kihúzattam a motort, ahogy kell, majd készültem a végén lévő kanyarra. Furcsa érzés volt. Először is hitegetni kellett magamnak, hogy igen, most én pályán vagyok, igen, motorral, igen én vezetem a motort, és igen, ha most nem kanyarodok, akkor az fájni fog. Tudatosítanom kellett magamban, hogy nem videójáték, mivel látványra igen hasonlít.. :)
Első pár kanyart meglehetősen lájtosan sikerült venni, közben nagy gázzal, földig döntött motorral húztak el mellettem mindkét oldalt. Épülő önbizalmamat kicsit megingatta Tigris, amint belsőíven nagy tempóval elment mellettem az ezres SV-jével úgy, hogy ha kitettem volna az ujjamat, leviszi. Itt egy kicsit megijedtem, de átvészeltük. Hamarosan levezényeltek mindekit a pályáról, egy kicsit átadták egy forgatócsoportnak, akik egy R8-as audit nyüstöltek.

A pálya mellett végre összefutottam a többiekkel, beszélgettünk, hidratáltunk, meg pár tanácsot megfogadva, leszereltem a tükröket. Na, nem az eséstől félés miatt, hanem azért, hogy ne azt nézzem. Majd aki hátulról jön és gyorsabb, majd az igazodik, ne én figyelgessem. (sajons sokat néztem, zavart)
Rövidesen újra a pályán lehettünk, ahol máris éreztem a különbséget. Sokkal jobb volt! Az 1 kilométeres pályán töltött 50 kör után már sokkal kevésbé zavart a többi motoros, valamint már igen jól megtanultam a kanyarokat is. Már csak az ideális ívet kellett megtalálnom, és némi bátorságot gyűjtve a hozzájuk való ideális sebességet. (nem olyan egyszerű ám) Sajnos egy bizonyos tempó után féltem, hogy megcsúszik a gép (hátul vadiúj, elöl 1 éves gumi), ami pedig valószínűtlen volt még ilyen tempónál.

Az egyik pihenőnél viszont egy elég ijesztő dologra hívták fel a figyelmemet: valami folyt a gépből. Méghozzá olaj, méghozzá elölről. Egyből a fékre gyanakodtunk, jól megijedtem, hogy innentől hogy lesz nekem fékem, majd egy lepucolás, és fék tesztelgetés után kiderült, hogy nem a fék, hanem a teleszkóp szimmeringje szállt el. Sajnos az egyik kerékvetőt igen szigorúan vettem, és egy kanyar lecsípésénél valószínűleg megdobta a motor elejét, ami így túl nagy ütés lehetett neki. A szimmeringet visszaküzdöttem, majd egy kis aggodalommal, de visszamentem a pályára. Bambi tanácsára még felvezetőm is lett, akit követni tudtam, és így folyamatosan tanultam (kívülről látott mindkettőnket).

A kiülés megszokni ugyan nem tudtam, de a kihajolás annál jobban ment. Egy ekkora gépnél, ekkora tempónál ez elégnek is bizonyult, így még nemsokkal a tükrök leszerelése után sikerült is a köridőmet 1 perc környékére leszorítani (az egyéni rekordom 58 másodperc lett).
Délután 1-től kb 6 óráig több, mint 100 kört sikerült menni, és ez idő alatt azt hiszem alaposan sikerült legyőzni az addigi félelmeket, és végre sikerült átélnem az igazán élmény motorozást is pályán! A gumi oldala csak lekopott majré csíktól majré csíkig, viszont a végén már fáradtság miatt nem mertem búcsúkört menni, így kénytelen leszek még a Kakucsringre visszatérni! ;) ;) (ígyis-úgyis mennék még :D)
Kellemesen kifáradva (fárasztóbb, mint gonfoltam) haza motoroztam, majd egy 2 órás pihenő után átülve autóba Horvátországig vezettem... Na, hát a következő bejegyzés majd itt folytatódik! :)

Egy kis bevezető:
Túránk fő célja a természeti látványosságok megcsodálása, így a várakat és múzeumokat inkább csak kívülről szemléljük meg útunk során. Érintünk rengeteg természeti csodát: tengerszemet, hegyláncokat, jégbarlangot, szorosokat és hágókat, stb... A túrán a Magas Tátrát kerüljük meg Északi irányban (Lengyelországon át), majd Zakopaniban aludva egyet Délnek indulunk, és a Lipótszentmiklósnál lévő tó megcsodálása után elköszönünk a Magas Tátra Déli részétől (ekkor már teljesen körbe kerülve), majd átszeljük az Alacsony Tátrát az "Ördöglakodalma nyergen", az 1232 m-es hágón keresztül.
A Magas Tátrába nem megyünk be, így hótól, vagy fagytól nem kell tartani, ellenben érdemes lesz meleg ruhát is hozni! Senki se hagyja otthon a motoros kabát bélését, mert valószínűleg szükség lesz rá!
A Tátra túrák örök mondása: Nincs hideg idő, csak rosszul öltözött turista!

Fontos megjegyeznem, hogy a Tátrában eddig még így nem jártam, a tervet egy útikönyvre és milliónyi internetes forrásra támaszkodva állítom össze. Lehet így elsőre nem sikerül a legjobb szállás, vagy a legérdekesebb látnivaló kiválasztása, viszont ezt a túrát úgy tervezem, hogy a Tátrát együtt megismerve egy jót motorozzunk lehetőleg a legszebb helyeken. Ismerjük meg idén együtt a Tátrát, és találjuk már ott ki, hogy mit nézünk még meg jövőre! :)

Még egy pár nagyon fontos dolog:
Mivel a túra hosszú, kanyargós és a motorok számára megerőltető, ezért elengedhetetlen a motorok alapos átvizsgálása indulás előtt, nameg a nagyon jó műszaki állapota. Az MZ Clubos túrákra nem jellemző módon én most azt mondanám, hogy inkább csak 250 köbcentissel jöjjön mindenki, mert 125-össel a hegyekben valószínűleg sok bosszúság adódna.
A túra során időnkre vigyázva közösen fogunk tankolni, és minden indulás tele tankkal történik majd. Ha nem akarunk a gyönyörű tájakon rohanni, akkor ezt fontos betartanunk, mert így nem forgácsolódik szét a nézelődésre szánt szabadidőnk. 0. napon, indulás előtt kéretik teletankolni a gépeket, majd minden nap, megérkezéskor, a szállás elfoglalása után lesz lehetőség ismét teletankolni! (így reggel 9-kor már nem lesz erre gondunk)
Elengedhetetlen, hogy indulás előtt mindenki kiváltsa motorjához a ZÖLD KÁRTYÁT, ami a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás nemzetközi igazolólapja (legtöbb helyen NETEN igényelhető és postán küldik - ~3 nap!). E nélkül külföldön nem okos dolog motorozni! Továbbá mivel EU-s országba megyünk, ezért érdemes még kiváltani az EU egészségügyi biztosítási kártyát is, amit a helyi egészségbiztosítási pénztárban (vagy hogy hííjáák) lehet csináltatni.
Na, ennyi bevezető után jöjjön a részletes terv:

0. nap, 2009.08.14. Péntek
Ennek a napnak csupán a hegyekhez közelebb jutás a célja. A lényege, hogy másnap időben odaérhessünk a Dobsinai jégbarlanghoz. A dolgozó emberekre való tekintettel az indulás 17 órakkor lesz (Budapestről), így nem szükséges szabadnap kivétele! A távolságot is ennek fényében lőttem be, hiszen munka után fáradtabb az ember... Továbbá fontos szempont, hogy ne sötétben tegyük meg a szép és látványos etapokat, ezért Rimaszombaton (Rimanska Sobota) kerestem egy szállást.
A távolság csupán 170 km, így d.u. 5 órás indulással, és 1-2 tankolással is várhatóan este fél 9 magasságában megérkezünk a szállásra. Az útvonalat tekintve: Budapestet az M2-es autópályán hagynánk el, amely Vácig ingyenesen használható! (Első találkozási pontra ennek fényében még javaslatokat várnék) Ezt követően 2-es főúton tovább haladva: Rétságnál jobbra, 22-esen Balassagyarmatnál az országot elhagyva, Nagykürtösnél (Velky Krtís) A 75-ös úton Losonc felé megyünk, ahol az 50-esen folytatva útunkat megérkezünk Rimaszombatra.
Szállásunk rendkívül olcsó lesz, csupán 7 euró/fő/éj (plusz üdülési adó, vagy hogy hívják..), 4 ágyas szobákban, közös zuhanyzóval (turista rész). Lepakolás és felfrissülés után, ha a csapatnak van ereje, akkor kisétálhatunk a városba, esetleg egy étterem keresése célzattal is, ahol ehetünk egy jó adag sztrapacskát, vagy vadast knéglivel, persze csak egy jó erős fokhamgyma leves után! :)
A szálláson tudtommal van társalgó is, ahol lehet még este beszélgetni/iddogálni, de a pihenés erősen javallott a következő két nap húzós etapjai miatt! Nehéz két nap előtti pihenés lesz ez, ezért tényleg érdemes lesz korán lefeküdni.
0. nap útvonala (170 km):

Nagyobb térképre váltás

1. nap, 2009.08.15. Szombat
Frissen, fitten, kipihenve ébredünk 8 órakkor, hogy 9-kor már úton is lehessünk. Kemény egy nap lesz, sok látnivalóval.
Az 50-es úton tovább indulva Tornaljánál egy elegáns balost vészünk, majd Rozsnyó előtt ezt megismételjük, egyesenesen Dobsina felé (ami tavaly kimaradt). A barlanghoz legkésőbb délig kellene odaérni, ennek fényében sürgetve leszünk, cserébe a fagyos jégbarlangban hűsölve csodálkozhatunk a természet ezen remekművén is. (terveim szerint 9 órás indulással 11 óra előtt érünk a barlanghoz, és így a 11 órás turnussal be is tudunk majd menni - óránként indulnak csoportok).
Legrosszabb esetben a 12 órás csoporttal megyünk, és addig meglátogatjuk a tavaly megismert rendkívül tetszetős éttermet a bejárattal szemben egy sztrapacskára. (ha pedig 11 órakkor jutunk be, akkor kijövetel után rögtön :) ). A barlangban a túra útvonala 515 m (meleg ruha viselése elengedhetetlen, bent -4 fok is lesz!), a vezetés pedig kb fél óra. A belépő díj felnőttnek 7 Euró, diáknak 6.

Jóllakva és lehűlve (bár kint sem lesz melegünk) megyünk tovább Poprád felé, ahol tehetünk egy rövid kört (esetleg vásárlás céllal) a Magas Tátra lábánál fekvő városban (opcionális!). Innen ha a csapatnak van kedve (szintén opcionális), akkor egy kb 30 km-es kitérő keretében megnézhetjük a Csorba tavat. Ez az 1346 m magasan fekvő tó a leglátogatottabb tengerszem. Fotózkodás, és egy rövid séta keretében jól kiöblögethetjük a tüdőnket a friss hegyi levegővel. Innen kb 60 km-nyi hegyi út vezet az esti szállásig, ezért érdemes legkésőbb d.u. 4 óra felé tovább indulni.
Utunk a Magas Tátrát Kelet felől megkerülve, az 537-es úton folytatódik, érintve a Tátralomnic települését (ahonnan pazar kilátás nyílik a 2634m magas Lomnici csúcsra), előző megállónktól mintegy 20 kilométerre. Itt újabb fotózkodás, gyönyörködés, nézelődés, tüdő öblítés (ha temérdek időnk lenne, akkor lehetne itt egy jót libegőzni a csúcsra), majd folytatjuk a Tátra kerülést a 67-es úton. Ez egy igen kanyargós, hegyi út, érdemes hagyni rá időt, és mindenképpen sötétedés előtt végigmenni rajta. Ezért legkésőbb 6 óra magasságában érdemes elindulni Tátralomnicról, erre a kb 60 kilométeres, ám kb másfél órás etapra.
Szlovákiát elhagyva, Lengyelországba vezet ez az út, ekkor már a Magas Tátra északi vonulatainak társaságában.
Szlovák területen még tankolunk egyet (EURÓ), majd 20-30 kilométerrel arrébb, az esti órákban megérkezünk a szállásunkhoz, Zakopane-ban. Szállásunk szép faházakban lesz, remélhetőleg közel az esti belvárosi forgataghoz, ahová akár egy könnyed esti sztrapacskára helyi specialitásra (pl: Pirog, Zsurek) is le lehet ugrani. A szállás ára 50 Zlotyi lesz (3300 Ft-nak megfelelő pénzösszeg), és remélhetőlsg rendelkezésünkre áll majd valamiféle társalgó, ahol egy kellemes beszélgetésre is összeülhetünk.
Másnap mégnagyobb távot megyünk majd, ezért érdemes lesz korán lefeküdni.
A szombati nap útvonala (230 km):

Nagyobb térképre váltás

2. nap, 2009.08.16. Vasárnap
A vasárnapi nap egy kicsit keményebb lesz, mind távolság, mind kanyargás és talán hideg tekintetében. 8-kor kelve először is rácsodálkozunk az ablakból látható gyönyörű tájra, majd 9 órakkor elindulva egy kicsit még távolodunk a Tátrától Északi irányba, csak hogy Szlovákiába visszatérhessünk. Amint átértünk, rögtön visszakanyarodunk a hegyek lábaihoz, majd egy kis szerpentinezés után elérünk Lipótszentmiklósra (Liptovsky Mikulas). Ez a békés város télen felkapott síparadicsom, viszont most csak átsuhanunk rajta, hogy nemsokkal utána ismét délre fordulva megkezdhessük az Alacsony Tátra keresztül szelését!
Az Ördöglakodalma nyereg legmagasabb pontján, a hágó 1232 m-es legamagasabb pontján megállunk majd egy kicsit pihenni és nézelődni.
A látványos és izgalmas hegyi út után Breznoba érkezünk, ahol ha már elég éhesek vagyunk, ebédelhetünk kegy sztapacskányit. Avagy dönthetünk úgy is, hogy 20 km-rel nyugatabbra, Besztercebányán ebédelünk, ahol egy kellemes sétával is egybeköthetjük a jóllakást.
Ebéd közben érdemes lesz elgondolkodni a pár órával azelőtt látottakon, ugyanis az Alacsony Tátrán átkelve egy kicsit más kultúrába (így építészeti stílusba is) érkezünk. Míg Északabbra a fakitermelésen és papírgyártáson volt a hangsúly, addig a Tátra ezen oldalán inkább a bányászaté és a kohóké a fő szerep, más szokásokkal, más stílussal. Remélhetőleg tisztán látjuk majd a különbséget.
Breznóban ebédelve egy izgalmas és festői szépségű, kanyarokban gazdag hegyi úton folytathatjuk utunkat (529-es út), déli irányban Nagykürtösre érkezve. Besztercebányás étkezés esetén egy kevésbé kanyargós és látványos, ám annál haladósabb úton folytatjuk túránkat (66-os), Zólyom felé, ahol ha időnk engedi, megnézhetjük a híres várat. (jegyárakat sajnos nem sikerült kiderítenem)

Mindkét út variációnak egy a vége: érkezés Magyarországra, Balassagyarmatnál. Itt már csak egy utolsó közös tankolás keretében zajló elköszöngetés, és búcsúzás a program, majd mindenkinek irány haza, kinek-merre célszerű.

A vasárnapi nap útvonala (Brezno-i ebéd esetén; 340 km):

Nagyobb térképre váltás
Besztercebányás, Zólyom várás opció esetén (350 km):

Nagyobb térképre váltás

 

Teljes túra útvonal, egyben (715 km):

Nagyobb térképre váltás

A fényképek többsége a panoramio.com (GoogleEarth) weboldalról származnak.

A vizsgák idején nagyon bíztam benne, hogy amint dolgozni fogok, temérdek időm lesz.. Nos, ez majdnem így is van, csak még kissé "akklimatizálódnom" kell, mivel egyelőre a szabadidőm nagy részét pihenéssel, pihengetéssel, alvással töltöm.. Nem éppen úgy, mint ahogy terveztem...

A vizsgák utáni hétvégén gyorsan és hirtelen le is vezettük a motorozás hiányát egy MZ Club-os Sástó túra keretében. Igaz, az időjárás csak mérsékelten volt kegyes hozzánk, mert bár az időjósok azt mondták, hogy végig rossz idő, hideg és eső lesz, ez csupán a második napra érkezett meg igazán. Így tulajdonképpen szombaton egy óriási nagyot motoroztunk a Mátrában, nameg Eger környékén, és egy kicsit a Bükkben is.
Én Budapestről indultam, és a többiekkel Gödöllőn találkozva mentünk Gyöngyösre, ahová a többi irányból jövők is érkeztek (így pl Apum is, aki Egerből indult). Gyöngyösön egy kis beszélgetés, ámulás, nézegetés, tescozás, majd irány fel Sástóra, a kempingbe lepakolni. Lepakolás után maradt még egy kis időnk, így egy csapattal átmotoroztunk Mátraházára lángosozni. Végre lángos! Egy évvel ezelőtt ettem utoljára, és azóta is őrült hiányom volt belőle, így adtunk az élvezeteknek egy sajtos-tejfölössel.

Ez után az egész csapatot összetrombitálva indultunk Abasáron, Markazon, stb.. Egerbe, ahol a következő megállónk az ottani Tesconál volt, elsősorban tankolás jelleggel. A feltankolt gépekkel mentünk tovább a Bélapátfalvi Apátsághoz, ahol meghallgattuk az apátság, és egy kicsit a környék történetét is. Igaz, ez már nem ment zökkenőmentesen, mert Eger után volt egy kis baleset, utána pedig egy nem várt lerobbanás, és gyújtás szerelés. (meg közben egymás motorjának tesztelgetése :) )

Bélapátfalván egy kicsit szusszanva elindultunk visszafelé, útközben megállva a Pannónia parkban, megnézni a kiállítást. Nemsemmi egy hely, az ötletgazda rendkívül kreativitására utal, hogy egy egész család el tud ott tölteni egy egész délelőttöt... A papának van múzeum, a gyereknek játszótér, a nagyobb gyereknek quad és motocross pálya, és van még egy kellemesen nagy bár is, csocsóval, dartssal, biliárddal.... Az éhezőknek pedig jófajta büfé, amit egy kávé erejéig ki is próbáltunk. A park ugyan még épül, de bátran ajánlom mindenkinek!

Innentől már hazafelé vettük az irányt, a legjobb útvonalakon, és az elejével kicsit meglódulva, nagyon jót döntögetve! :) Iszonyatosan hiányzott már, kb a tavalyi Sástó túra óta nem csapattam ilyen jót (akkor egy Lillafüred-Felsőtárkány szakaszon, 27 perc alatt eresztettük el a ménest). A csapatás végén még felmentünk a Kékesre, kilátni, de ekkorra már utólért minket a hideg és a borulás. Jóformán ráfagytunk a motorra, olyan hideg volt Június idusán, egy kellemes csoportkép után a kemping felé vettük az irányt.

(Összes Sástós fénykép)

A kempingbe beérve egyből nyíltak a boros- és pálinkásüvegek, viszont a szalonnázásnak az eleredő eső teljesen keresztbe tett. Így bemenekültünk a jó meleg, társalgóba, és ott folytatódott az este, jó hangulatban, jó társaságban.
Sajnos az eső másnap reggel ismét rákezdett, így a vasárnapi terveket teljesen meghiusította, és mindenki inkább hazafelé vette az irányt, így mi is Apummal. Már dél körül hazaértünk, így innentől részemről csendespihenő kedődött, majd visszamentem Budapestre kedvesemhez, aki másnap vizsgázott. A ZF-nél csak szerdán kezdtem a szakmai gyakorlatot, így keddig Budapesten maradtam, vizsgák utáni csendes pihenőt fújva.

 

Ekkor kezdtek felpörögni az események. Kedden hazafelé hoztam a biciklit is, meg mindent, ami csak a táskámba belefért. Utolsó vonattal jöttem haza, késő este, arról viszont nem volt szó, hogy Egerben szakad az eső... Vonatról leszállva a súlyosra pakolt táskákat odaadtam anyumnak, aki hazavitte őket kocsival, én pedig teljes erőből tekertem hazafele a szakadó esőben... Hát.. Asszem ennyire erőből még nem nagyon tekertem, 30 alá csak emelkedőkön mentem, így pikk-pakk haza is értem; kellemesen elázva.
Másnap kezdtem is a ZF-nél a gyakorlatomat, ahol először megkaptam a munkavédelmi és tűzvédelmi oktatásomat, majd a termelési osztályon megismerkedtem az instruktorommal (aki már gyárlátogatásról ismerős is volt :) ), majd párszor bejártuk a gyárat, megismerkedtem rengeteg szakmai dologgal.
Ugyanez volt szerdán is, ismerkedtem, tanultam, szakmát láttam... A dologban az érdekes az, hogy a kicsit több, mint 8 órás munkaidő után rendszeresen hullafáradtan értem haza, pedig még nem is volt felelősségteljes munkám. Igaz, az éjfélkor lefekvést még nem sikerült megszokni, és tlaán ennek is köszönhető az állandó kialvatlanság. Lassan viszont csak át kell álljak az éjfél, vagy az előtti fekvésre, és akkor 7-8 órányi alvással talán már nem is lesz megerőltető a meló, és végre csinálhatom majd a rengeteg betervezett dolgot meló után.

Egy apróság viszont még csak betett: A motorom pénteken ment műszaki vizsgára, ahová Szacsesz barátom vitte, viszont csütörtök este vettem észre, hogy a motor törzskönyvve Budapesten maradt... No, ekkor jött a mérlegelés, hogy vagy felsprintelünk Budapestre a törzskönyvvért, vagy lemondjuk a vizsgát, és akkor az új időpontig műszaki nélkül lesz a motor.
Apum viszont döntött: Este 7-kor indultunk is Budapestre, így a csütörtök esti viharokat premier plánban láthattam, mindenből a legjavát. Nagy villámlások, óriási felhőszakadás, minden volt. (szerencsére a jeget megúsztuk) Volt még autópálya lezárás is, valami építkezés miatt. Kissé megdöbbentő volt, hogy kb 1 perccel előttünk egy daru külső sávban forgolódása miatt a teljes forgalmat megfogták, csakúgy. Az a csoda, hogy a teljes forgalom baleset nélkül meg is tudott állni, és a pillanatok alatt meghízott dugóban sehol nem volt összefutás. Jópár percet álltunk az autópályán, amit ésszel nem tudok felfogni, hogy ilyet lehet... Már eleve az autópálya szó nélküli, spontán lezárása is nonszensz, arról nem is beszélve, hogy mindezt este 7-8 óra körül, amikor még azért van bőven forgalom. Ilyet is csak nálunk lehet!

A motor viszont másnap sikeresen levizsgázott, igaz sajnos otthon is maradt, mert mérsékelt anyagiak miatt inkább le kellett mondanom a hétvégére tervezett Balaton kerülő túrát a BME Angyalai klubbal.. :(
Szombaton még kedvesemmel kiautóztunk a Siroki várhoz naplementézni. Az ott készített fotókkal zárnám a hosszúra nyúlt heti összefoglalót. :)

Vége van, mostmár tényleg! Updatelés helyett inkább külön postot írok.

Meglett a Járműelemek2, sikerült, igaz csak kettessel... Maga a vizsga nem is rosszul, 27 pont lett az 50-ből, és 20-tól volt meg. Egy kis statisztikai kitérő:
Ebből a tárgyból csupán 84 induló volt félév elején, ami nem valami sok ahhoz képest, hogy ez mindenkinek kötelező tárgy, a 4. félévben. Mégis a társaság fele a mi évfolyamunk volt (6. félévesek), tehát az alattunk lévő évfolyam 300 emberéből, kb csak 40-50 lehet egyenesben, 4. féléves. Nos, tehát a 84 indulóból a három vizsgaalkalom alatt összesen 38 ember érte el az elégséges szintet, ami 45%... Mondhatni még egész jó arány.

Az viszont már talán kevésbé, hogy a legjobb eredményt elért kollégák 36 pontot értek el az 50-ből (72%), és mindösszesen ketten voltak a boldog 38-ból. Ezt követi 3 kolléga, akik 33 pontot értek el, ami már csak 66%...  Ami azt jelenti, hogy a társaság közel 90%-a (34 ember) 66% alatt teljesített... Igaz, ettől még lett pár "jó", és "közepes" eredmény is, de azok elsősorban a félévközbeni hozott pontokból jött össze.

Most akkor mi tényleg ennyire hülyék lennénk?!
Tényleg mindenki ennyire buta lenne közülünk?! És akkor ennek a tárgynak a bukási rátája még kispiskóta a hőtan eredményeihez képest... Tényleg ennyire buták vagyunk?!

Úgy gondolom, hogy egy kicsit talán érdemes lenne ezeken (és az előzőkben elírt) statisztikákon elgondolkodnia azoknak, akik ezeket a vizsgasorokat összeállítják, és kicsit jó lenne átgondolni azt, hogyan is működik ez a képzés, hogyan is találták ezt ki, és hogyan is kérik számon azt, amit nem is nagyon adnak le..........

No, hát visszatérve a keserűségből az örömbe, végülis sikerült 15 kreditet megcsinálnom a 30ból... Egyedül az vígasztal a sok bukás mellett, hogy a nehezén talán túl vagyok. Mármint ami a nagyon nehéz, és mindeddig legyőzhetetlennek tűnt tárgyakat illeti. Túl vagyok rajtuk, ami üdítő... Oké, maradt még egy pár mumus, mint az iránytech, járműdinamika és még páran, de az igazán rettegetteket már letudtam.

Szóval van ok az örömre, már csak azért is, mert itt a nyár, és mert holnap végre motorozok egy nagyon jót a Mátrában az MZ Clubbal! :)

A 300 köbcentire felfúrt henger felrakása óta a motort még igazán ki sem próbáltam, végig csak városban (és max a Megyeri hídig) tekeregtem, eddig összesen 200 kilométert. De végre elérkezett a nagy nap, amiről az előző bejegyzésben szép-hosszú beszámolót írtam. Következzen hát most az egész a motor tapasztalatokra alapozva.

Első ízben rendkívül pozitív, hogy a motor szinte gázadás nélkül megy ki 90 km/h-ig. Tényleg éppen csak kb 1/5-öd gázt kell húzzak, és 4000-es fordulatnál felváltogatva eszméletlenül jól gyorsul. Erősen húz 5. fokozatban is, ami eddig soha nem volt rá jellemző, és ha már negyed gázt adok, akkor érdemes erősebben kapaszkodni, úgy gyorsul. Amin meglepődtem az az, hogy a motor tulajdonképpen elhalkult!!! Nem tudom pontosan, hogy ez most a csapszeg csörgés megszűnésének, a komplett henger cseréjének, vagy pedig a +50 köbcentinek köszönhető, de az egyértelmű, hogy 90-nél akárhogy fülelek, nem hallom a motort. Fúj a szél, azt hallom, mint eddig, a motort viszont nem.
Ez előny és egy pici hátrány is egyben, ugyanis nem hallom azt, hogy egy emelkedőre érve mikor erőlködik a motor. A motor hangja csak félgáznál nagyobb gázadásra hallható (akkor már 90 fölött is), valamint 75 alatt.
Nagy előny még, hogy jóformán végig lehet ötösben közlekedni. Lelassulok városban 55-60-ig, ekkor éppen csak egy gondolatnyi gázzal, alacsony fordulaton eldöcög ötödikben, majd a várostábla felé közeledve egy kb félgázt húzva a motor szépen elindul (ÖTÖDIKBEN!), és kigyorsít szó nélkül 90-ig. Apumnak ezt elmondva kicsit hüledezett, neki ugyanis szinte egyáltalán nem gyorsul ötödikben. Hát eddig nekem sem tette... Most viszont ez igazi túramotor jelleg. :) Emelkedők javarészén is elég volt később visszaváltani negyedikbe, bár ezt igazság szerint sokszor elvétettem amiatt, hogy nem hallom mikortól erőlködik a motor, és hogy mikor igényelné a negyediket. Emiatt sokszor túl későn váltottam vissza, a lendületet addigra elveszítve.

Hátránynak nevezhető viszont az, hogy félgáz fölött úgy különösebben nincsen semmi extra. Szóval ha már félgáznál többet húztam, akkor már tökmindegy mekkorát. Tulajdonképpen az egész út során 0 és negyed gáz között mozgott a gázkar, emelkedőn persze volt, hogy nyélgázt húztam, de az tulajdonképpen szinte mindegy félgáz fölött. Semmi különbség.
Mindez abban is érezhető, hogy kb 100 körül a gép ereje elfogy, onnantól már jóval kevésbé húz, pont úgy, mint eddig. Ráadásul húzósabb emelkedőknél is elég rendesen küzdött. Nem az igazi...

Mindez rossz karburálásra utal nekem, pláne azzal a jelenséggel együtt, hogy induláskor, és alacsony fordulaton piszkosul füstöl a gép. (megállok a pirosnál, és megelőz a füst - jelenség). Oké, bejáratós, tehát nem csoda, de azért néha túlzásnak érzem a pirosnál előző füstöt.

Ezt a gyanúmat végül egy sajnálatos eset elég rendesen beigazolta. Hazafelé tartva, addigra már a kezdeti 200 km-t 550-re megfejelve úgy gondoltam itt az ideje kicsit meghajtani a gépet, talán már nem annyira vészes a bejáratási fázis. Így aztán Egert elhagyva beálltam egy 95-100 körüli tempóra, és végig így jöttem. Kerecsendet elhagyva gondoltam megnézem már, hogy megy 100 fölött, és húztam neki egy közel teljes gázt. Na, hát ezt nem kellett volna... A motor elkezdett ugyan gyorsulni, de nehezen érte el a 110-et, és ekkor hirtelen a motor elnémult, majd rá egy ezredmásodperccel a hátsó kerék satuzott, hangosan csikorogva blokkolt. Bizony, sajnos megszorult...
Szerencsére baleset helyzet nem lett belőle, az üvöltve sikító hátsókeréknek amilyen gyorsan csak tudtam, húztam egy kuplungot, így tudott tovább forogni. Kitettem egy jobbra indexet, és hagytam gurulni a motort. Közben szépen lassan váltogattam vissza. 50-60-as tempónál megpróbáltam kiengedni a kuplungot, de a hátsókereket ismét megfogta a megszorult dugattyú, ekkor kezdtem kissé aggódni (nagy a baj, ha nem forog tovább!). Kicsit tovább lassulva, megpróbáltam másodikba visszaváltva kiengedni a kuplungot, ekkor végre sikerült megforgatni a blokkot, így nem lett baj.

Az útszélén félreállva vártam, hogy hűljön kicsit (közben gyönörködtem a csodás naplementében), majd próbáltam óvatosan indítgatni, semmi.... Csörgő hangja szerencsére nem volt, így reménykedtem, hogy nagy baja nem lett. Bele sem merek gondolni, milyen terhelést kapott a dugattyú csapszege a 100 fölötti tempóval pörgő keréktől, a satuzás okozta súrlódó erőből, és az összes forgó alkatrész tehetetlenségi nyomatékából... A motor viszont csak nem indult.
Megnéztem a gyertyaképet (nameg a szikrát), ami sokat most nem árult el, csak azt, hogy a megszorulás előtt közel ideális mennyiséget kapott, előtte pedig túl sokat. (körbe mindenhol fekete, az anód pedig barnás árnyalatú volt)

Szikra volt, benzin volt, de akkor sem indult..... Nem értettem a dolgot, így megpróbálkoztam egy régi bevált technikával: üzemanyag a gyertya helyén át az égéstérbe, gyertya vissza, rárúg, és ..... most sem indul. Na, ekkor már végképp nem értettem a dolgot, így hívtam Szacsesz barátomat, aki ugyanezt tanácsolta, majd pedig pár próbálgatás és újabb telefon után kijött hozzám Egerből. (Ezúton is óriási köszönet neki!)
Innentől kicsit vicces a dolog: kijött, megnézte a szikrát, majd mondja, hogy be kell tolni.... Irányba álltam, rá a motorra, és ketten alaposan megtolták, majd kb 20 méter tolás után a motor beindult! ... Továbbra sem értettem, de talán ez a nem-megmagyarázható jelenségek közé tartozik, amikor a motor megsértődik. Egyedül betolni viszont tuti nem tudtam volna, elég nagy tempó kellett neki, és hosszan.

Ez után természetesen sokkal óvatosabban jöttem vele Budapestig, idáig már gond nélkül. Az első pár kilométeren még volt egy halk (és furcsa) csörgés valahonnan a henger felső részéről.. Valszeg a megszorulás következtében le lett gyalulva belőle egy pici, és míg az elkenés okozta sorja le nem kopott, addig csörgött...
Emiatt hamarosan ismét felkeresem Bambit, hogy megnézzük, milyen károkat okozott a megszorulás, aztán pedig a vizsgák után újrahangolom a karbit egy nagyobb főfúvókával, és egy kisebb alapjáratival!