Kettő évvel ezelőtt, még javában egy viszontagságos házfelújítás -még talán kevésbé vészterhes- időszakában volt, hogy a BMW-vel másodjára is részt vettem a Motoros Kalandtúra elnevezésű versenyen,a Bükkben. Részben ex-hazai terep révén elég jól is sikerült, és akkori csapattársammal el is hoztuk a második helyezést. Aki nem ismerné: ez egy különleges motoros tájékozódási verseny, ahol két motorból álló csapatokban kell megfejteni a furfangos és csibész itiner alapján az útvonalat, és bejárva megválaszolni pár mégcsibészebb kérdést, lehetőleg hiba nélkül. Mármint a távban sem szabad hibának lennie, ez benne a nehéz.
Szóval most két év után újra megrendezésre került (a XI. Motoros Kalandtúra), és régi jó baratommal, Ádám ‘bátyámmal’ beneveztünk, hogy én az MZ, ő pedig a TDM 900-asa nyergében teljesítsük a megfelelő távot a Zempléni hegyek között. Mindezt egybekötöttük a családi nyaralással, mert a korábbi ilyen túrák során is olyan szép helyekre jutottunk el, hogy oda aztán mindig elmentünk a családdal is. Így aztán Győrből utánfutón jött eddig az MZ.
Őszintén szólva kicsit tartottam a dologtól, hiszen mégis csak 250 km körüli távra lehet számítani, és mivel gyakran meg kell állni töprengeni, nézelődni, ezért végtelenül sok indításra számítottam. Namármost önindító híján ez nem csak a motornak, de nekem is izgalmas kihívásnak hangzott.

Reggel 8.25-kor startoltunk, és rögtön az első 100 méteren benéztünk egy tűzcsapot. “-Tényleg ott volt? – Tényleg!” hangzott el a rövid de velős párbeszéd az első visszafordulásunk során. “Hűha, erős kezdés” – gondoltuk. Ádám ment elől, az ő motorjának km órája lett a mérce, így neki kell vigyázni a plusz kilométerekkel – ezért aztán én szaladtam vissza megnézni azt a drága tűzcsapot, aminél balra kellett volna fordulni.
Az itiner extra csibész volt: mindketten kaptunk egy-egy lapot, amin a pontok nem egymást követve jöttek, hanem teljesen összekeverve, ráadásul hol az Ádámén, hol az enyémen volt a következő. Hosszú napra készültünk. 🙂
Rengeteg élményt adott a túra, eszméletlenül sokat nevettümk, csaptunk fejhez vagy éppen ámultunk. Arról nem is beszélve, hogy hány jó arc motorossal beszélgettünk spontán, és meglepődött helyivel hol magáról a rendezvényről, hol az MZ-ről.
Ja igen! Mintegy 44 csapat indult, csapatonként két motorral, szóval az egész környéken mindenféle ossze-vissza bolyongó és furcsa motorosokat lehetett látni.

Élményekből viszont annyira sokat gyűjtöttünk be, hogy csak egy párat emelek ki:
“- Hány tűzcsap van a településen? ” szólt a feladat, és be kellett írni a számot. “Biztos nem lesz itt sok utca, de benézek mindbe!” mondtam, és elindultam felderíteni, amíg Ádám talált egy árnyékos megállót az út mentén a település elején. Jó ötletnek tűnt mindaddig, amíg be nem értem a település központjába, és meg nem láttam a szana meg széjjel szerteágazó utcákat. Persze még ekkor sem adtam fel, a piros MZ-vel, vööőömtömtörömtömtömtöm módon alig feltűnően elkezdtem számolni a tűzcsapokat. Aztán 7-nél mondtam azt, hogy ez nem fog menni, és visszaindultam. Eközben Ádámmal félreértettük egymást, és ő továbbindult, így összetelefonálva a település végén talalkoztunk. Nagy fejvakarásban úgy döntöttünk, hogy csak az útról látható tűzcsapokat írjuk be, az is éppen 7 volt, aztán a következő feladat: “Milyen házak között haladtál el?”… Affene, ezt nem néztük!
Akkor én megint vissza, vööőömtömtörömtömtömtöm, a helyi kocsma előtt ezúttal már talán negyedjére elhúzva megpillantottam a RendezvényHÁZ és a Műszaki ÁruHÁZ feliratokat, így egy árnyékos parkolóhelyre gyorsan be is álltam, tollat ragadtam, és felírtam a választ, majd visszaforudlva elindultam. Ekkor már éreztem a furcsa tekinteteket a kocsma felől, és egy “gyere már, ezt nézd meg!” invitálást is a terasza felől, de ekkor belém hasított az ötlet, hogy talán van sorszám a tűzcsapokon, és az segíthet, így gyorsan félre is álltam, mert ott volt egy tűzcsap. Körbe sétáltam (sisakban, neonos motoros kabátban), de kopott volt, alig lehetett bármit is látni rajta, de talán volt ezen régen sorszám, jó az ötlet! +10-en figyeltek ekkor már a kocsma előtt. Hopp, a tükörben a kíváncsi tömegen túl megláttam még egy tűzcsapot, na tuti azon lesz a sorszám, hátra arc, vööőömtömtörömtömtömtöm a furán néző tömeg előtt, és tőlük kb 50 méterre megint megálltam tűzcsap mustrára. Persze, hogy kopott volt!
Na, gondoltam akkor megyek vissza Ádámhoz (6. alkalom a kocsma előtt, már senki se lehetett bent), talán lesz még útközben tűzcsap, megnézem azt is. Volt, aki már szurkolt és valamit kiabált, de a tömtömtömtörömtől nem hallottam. Tényleg volt még tűzcsap, de sorszám azon sem volt, így maradt a 7 a papíron.

Egy másik jó pillanat:
Egy ideje már kerestük az út mentén a “Hol vásárolhatsz élelmet, ami segíthet a Babaváró program sikereiben?” kérdésre a választ, majd nagy örömmel és homlokcsapással álltunk meg a Gólya Csemege előtt. Innen ismét egy feladvány következett, a “Mi van az Albók alatt?” kérdésre kerestük választ, viszont egy nem várt körforgalomhoz ertünk, és bizony az Albókos kérdés után egy iránymutatás következett, miszerint a 3458. kijáraton kell majd egy körforgalmat elhagynunk. Na, így itt zavarba is estünk, mert akkor ez vagy nem az a körforgalom, és “egyenesen” kell továbbhaladnunk, vagy elnéztük az Albókos kérdést. Na, nem maradt más előre mint a hátraarc, és ismét vegigjártam a Gólya Csemegéig a távot, 200%-ban figyelve minden táblát. Albók nem volt köztük. Ádámhoz visszaérve bementem a benzinkútra, aminek árnyékában várakozott, és feltettem a kutasnak a nagy kérdést. Persze előtte egy kis felvezetéssel, hogy valszeg furán fog hangozni a kérdésem, de épp egy ilyen játék zajlik itt, de nem igazán volt meglepődve. Nagyjából szemrebbenés nélkül válaszolt, hogy Albók a következő településen van az “ahol a szív a viznek szalutál” településen (Nagyhalász – hohohohorgász), és van ott egy salakpálya is, valószínűleg az lesz a válasz. A szemrebbenés nélküliségben kicsit az is benne volt, hogy ezt ma már valószínűleg kérdezték tőle. Talán nem is egyszer, és talán még nagyon sokszor fogják is. 🙂
Igaza volt, Nagyhalászon ott volt a tábla, amin az Albók tó felirat állt, közvetlenül alatta pedig Nagyhalász Speedway Ring felirat szerepelt. Bingó!
Úgyhogy tényleg a következő körforgalomnál kellett a 3458. kijáraton, azaz éppen balra kanyarodni! 🙂

Így és ilyen karikákkal lett nekem a táv végül közel 300 km az MZ-vel, amit teljesen hibamentesen teljesített! Azaz egy baki volt csupán:itt derült ki, hogy a benzincsapon a tartalék állás valszeg ismét eltömődött, így alig 100 méterre egy benzinkút előtt kifogyott a benzin (a 250. kilométeremnél). A jó öreg megdöntéses technikával sikerült még egy karburátornyit összeszedni, és éppen a kútig elgurulni, de ezt leszámítva semmmiféle hiba sem volt a géppel! Pedig minden egyes megállásnál rögtön le is állítottam, hogy lehessen tőle beszélgetni, majd pedig mindig újraindítottam. Nagy szerencsémre mindig pöcc-röff volt, de a nap végére így is rendesen éreztem a bal lábamat… (párszáz indítás szerintem megvolt a nap folyamán)
Büszkén értünk be este 7 után a célba, és igazi sztárként, már-már rivaldafényben parkoltam le a vasat az gyönyörű túragőzösök között. Mindenki minket nézett. 🙂

Az eredményhirdetésnél a 10. helyezésünknek örülhettünk – azért volt benne hibánk, amit már a gyerekekkel együtt hallgattunk mindannyian,egy gyors vacsorát követően. Beszélgetésre sajnos így már kevés idő és erő maradt, pedig haj’ de jó lett volna még ezzel az őrült de nagyon is jó fej motoros közösséggel kicsit dumálni az élményekről… De már nem bírtuk. Reméljük jövőre összejön!

((((Az utolsó képen a leányzó -némileg szándékosan elmosódottat választva- az a kislány, aki az előző blogpost, a nászutas sztori idején még csak talán gondolat volt… Hipphopp, 7-8 év, és már itt is a következő blogpost! Nosztalgia a javából, ahogy az MZ is, de lehet lesz is folytatás)))