késés bejegyzései

Az utóbbi kb 1 évben sokszor képtelen vagyok pontosan az egyetemre érkezni. Ezeknek az általában 5 perc késéseknek számos okuk van, amelyek többségében valóban én magam vagyok az ok.

Tény és való, hogy 10 perc szundi nálam aranyat ér (hát még 30!). Ébreszt a telefon, a hifi, én meg jól kinyomom, és alszok még 10 percet... Olyankor másképp működik az agyam, és egy a racionalitástól elrugaszkodott gondolatmenettel jut arra, hogy "max majd sietek egy kicsit"... Aztán még 10 perc annak tudatában, hogy akkor "max nem reggelizek", és a végén, amikor az óra már 7.30-at mutat, akkor csak sikerül felkelni, mivel már nem marad több kihúzni való napirendi pont...

Ekkor még az esetek 90%-ában nincs veszve semmi sem, be tudnék érni, ha nem jönne közbe valami apróság. Például az, hogy a 2 percenként járó busz (7 vagy 173) 15 percig nem jön, én meg dühöngök a megállóban, mivel persze fél perccel előttem ment el egy. De ha nem a hetes busz szívat meg, akkor én magamat egy rossz döntéssel, amikor jön végre egy akármilyen busz (178, 5), amivel elmegyek a Blahára, és a 4-es 6-os villamos mellett döntök. Újabb lehetőség, hogy épp lemaradjak egy villamosról, a következőre meg ne férjek fel...
Ezeknek persze az a vége, hogy 5 perc késéssel érkezek az órára (amíg persze annyi történik, h mindenki helyet foglal - semmi érdemleges), majd a társak egy össznépi somolygással néznek rám. (Ilyen könnyű nekik örömet okozni, bár én személy szerint ebben semmi vicceset nem találok)

Persze volt olyan is - sokszor, még a félév elején-, amikor nem volt semmilyen szivató tényező, minden flottul érkezett. Ilyenkor mindig bő 10-15 perccel korábban értem be, és várakoztam egy csomót, amit meg gyűlölök... Ezek a kellemetlen emlékek sejlenek fel reggel, amikor a következő 10 perc szundi sorsa felől döntök. 6 órányi alvás esetén igenis szignifikáns 10 perc alvás jelentősége! Vitathatatlan!

No, de a késések kiküszöbölésére, nameg az egészség jegyében kezdtem el biciklivel járni. Késés persze ebből is lett, amikor elszállt a fékem jövet közben, vagy amikor induláskor jöttem rá, hogy jó idő csak az ablak mögül van, és visszamentem egy sálért... Számos ilyen és még balszerencsésebb reggelen vagyok túl, ami meglehetősen bosszant.

Persze, ha pontban 7-kor felkelnék minden nap, nem érintenének ezek a gondok, de nem értem, hogy 2-3 hétnyi rossz passz és balszerencse után miért kell mindenkinek kollektíven baszogatnia az embert, aki tudja jól, hogy hibázott, és már éppen eléggé szarul érzi magát emiatt... Én legalább bemegyek, és 5 percnyi késés esetén nem hagyok ki egy-egy órát...
Nem kicsit bosszantanak ezek az elkésések, próbálok ellenük tenni, de az össznépi lecseszés csak a feszültséget, idegességet kelt, ami után az én jóvoltamból senkinek sem jó... A következő napokban azonban megpróbálok változtatni, és időben odaérni mindenhova.

Viszont ha ez sikerül, és ott leszek mindenhol időben, akkor ha bárki vét csak egy kis hibát (nyelvbotlás, tévedés, akármi), akkor feljogosítva érzem magam, hogy telibe pofán röhögjem! Így fair, nem?

Méghogy kicsi ez az ország! Nagyobb mint gondolnánk! Itthon van lehetőség akár 5-6 órát is utazni a fővárostól egy nem is túl messzi megyeszékhely (Eger) felé. Nemsemmi, mi?! :)

Sajnos a dolog kevésbé vicces, mivel egy baleset miatt kellett Vámosgyörkön 1-1,5 órát vesztegelnünk, majd busszal átutazni Nagyút felé. Este 8-kor indultunk vonattal hazafelé, nemsokkal az után, hogy egy őrült/idióta/akármi a tilos jelzés ellenére ráhajtott a sínekre, és megölte magát, valamint utastársait az épp arra jövő IC-vel. Teljességgel hihetetlen, hogy valaki a leengedett sorompó ellenére is a 110-zel érkező vonat elé menjen, de sajnos megtörtént, a sejthető következmnyekkel együtt (meghaltak).

További következménye pedig az volt, hogy leállt a vasút, így a mi vonatunk is Vámosgyörknél... Épp ez hiányzott!
A vasútállomáson már várt minket egy darab kb 40 fős busz, de ugye erre a teljes vonatról átszálló embertömeg nem fért fel (mi sem), így várakoztunk egy kellemes 1-1,5 órát a vasútállomáson. Ennyi idő kellett, míg a MÁV kerített még egy buszt, és a közel teljes fejetlenség mellett elment velünk Ludasra, összeszedett még egy rakat embert (akik a 7 órás egri vonattal mentek - Egy órával korábban indultak, ugyanoda!), majd végre beérkezett Nagyútra, ahonnan már jártak a vonatok.

Kissé bosszús voltam este a MÁVra, hiszen végül éjjel 1 órára értünk haza 22.30 helyett, de belegondolva már más a meglátásom: Ugyan a buszok hirtelen odarendelése akadozott, és fejetlenség is volt dögivel, de azért csak hazajutott mindenki, ugyanis a csatlakozások bevárták a baleset miatt megálló vonatok utasait. A jegykezelők jófejek voltak, ahol tudtak, ott segítettek, és még azzal is nyugtattak minket, hogy a MÁV utólag kifizeti a hazataxit, ha a csatlakozás mégse várna meg.... Tök jófejség, nemde?! - Szerencsére a többtízezer forintos hazataxizásra nem került sor, de egyébként se tudom, hogy miből lett volna kifizetve a taxiszámla...

A baleset egy további következménye az, hogy mégiscsak maradok a busznál. A Volánbusz új, kényelmes KinLong buszaival, és pontos, 2 óra alatt tartott menetidejeivel szemben, még a 200 Ft-ttal olcsóbbá vált vonatjegy sem fog tudni visszacsábítani a vonattra...

Két szó csupán.. Két egyszerű, nem bonyolult, ráadásul rövid szó, akkor mégis miért annyira nehéz ezt a két szót ma együtt vagy esetleg külön-külön használni?! Igazán nem nagy dolog, ráadásul ma, a 21. században, a kommunikáció technikailag fejlett világában miért olyan nagy dolog felhívni valakit, és ezt a két szót belenyögni a telefonba?! Vagy akár emailben/SMSben elküldeni, 12 karakter, vesszővel is csak 13, és mégis ennyire nehezére esik mindenkinek... Nem értem.

Pedig annyira hasznos dolog ez. Rengeteg idegőrlő várakozást, és várakozással haszontalanul eltöltött időt lehetne megspórolni. A késés az esetek többségében pedig teljesen megérthető, a másik fél számára feldolgozható, HA időben tud róla. Fel tud rá készülni, tud helyette más időbeosztást, elfoglaltságot kitalálni magának, és nem csak haszontalanul, várakozva tengeti drága perceit.

Rengeteg helyzetben hasznos tud lenni... Hasznos, ha valaki miattam szervezi át a délutánját, és vár rám; hasznos ha nem készülök el egy leadandóval, és szólok róla előtte egy nappal; hasznos, ha nem készül el egy cikk, és előre szólok a főszerkesztőnek/rovatvezetőnek; hasznos, ha épp csak egy összefutás erejéig vár ránk valaki; és akkor is nagyon hasznos, ha csak egy baráti társaság ül le valamit megbeszélni, és annak én is tagja vagyok. Miért olyan nehéz ez?!

Másodperc alapú számlázás esetén csupán csak pár forint egy ilyet a telefonba benyögni, de ha még az ember egy indoklással cirádázza (ahogy illik), akkor sem több 30 Ft-nál az egész bejelentés, 30 forint pedig igazán semmiség már manapság.

Bár azt hiszem sok esetben nekem egy "bocsánat" is elég lenne. Nem tudom, hogy ez most az öregedés jele, vagy tényleg kezd valami baj lenni a világgal, de úgy érzem, hogy számomra a "bocsánat" kifejezés napról napra felértékelődik. És mint oly' sok minden, ez is a kereslet növekedése miatt...
Egyre jobban igénylem, hogy ha valaki velem szemben hibázik, akkor azért igenis kérjen bocsánatot, ahogy én is mindig bocsánatot kérek, ha hibázok, vagy tévedek. Ez is egy apró kis semmiség, aminek hiánya mélységeiben tud megkeseríteni egy emberi kapcsolatot.

Legyen az rokon, leendő rokon, barát, haver, vagy csupán egy szerelő: ha elmarad egy "bocsánat", azt újabban nem felejtem. Eddig sose voltam az a haragudós fajta, de ezek a kis vakanciák bizony elég rendesen beleégetődnek a memóriámba, és ha az illető nem tesz ellene, akkor örökre nyomot hagy. Pedig csak annyit kellene tenni, hogy megfelelő időzítéssel kiejtik a szájukon ezt a kis egyszerű, 8 karakteres szócskát: "Bocsánat!"
Ez tényleg ilyen bonyolult?!

Előző nap este már kicsit elkezdtünk összepakolgatni, hiszen reggel korán kelni kell, és még volt 1-2 dolog, amit a 17 órakkor induló repülőig meg szerettünk volna nézni.
8 órai kelésből 9 óra lett, ahogy felkelve szakadó esőt láttunk.. Nem volt nagy lelkesedés, ezért inkább aludtunk még egy kicsit. Mint a fürdőszobába kifelé menet kiderült, 10ig kellene elhagyni a szobát, de kaptunk haladékot 11 óráig. Kellett is. Egy kis reggeli/ebéd, pakolás, és indulás, 11 órakkor már az eső is éppen elállt.

Az utcára leérve azonban kissé ledöbbentünk: Mindenki combközépig, de legalább térdig érő gumicsizmákban flangált. Épp csak pár turista volt a kivétel, akiknek meg jócskán fel volt ázva a nadrágjuk, meg mi ketten, száraz nadrággal, nagy bőrönddel. Nem volt túl tetszetős előjel.

A nap azonban olyan erősen sütött, mint kb a 2. napon, ezért semmi sem tudta kedvünket venni egy kis sétától. A megszokott útvonalon elindultunk a Szent Márk tér felé, azonban a Rialtóhoz közeledve egyre több helyen szaladtunk zsákutcába... Ami eddig mindennapos útvonal volt, az most zsákutca lett, vízzel a végén. Akárcsak a Grande Canale Rialtó híd lábánál lévő gyalogos útja, ahol még pár nappal ezelőtt óriásit vacsoráztunk, ott most a székek és az asztalok vízben álltak. A halpiac is csak mérsékelt volt, mert a felén még bokáig ért a víz.

Áthaladva a Rialtón láttunk egy csomó boltot, amikből söpörték kifelé a vízet, vagy éppen bontották az ideiglenes vízvédelmet, amit az ajtókba szokás felszerelni... Tehát mi már csak a fináléra értünk oda, jóval nagyobb víz lehetett mindenhol. Aztán a Szent Márkra érve volt igazán durva a látvány: térdig érő víz, pallók mindenhol, rogyásig turistákkal. Csupa öröm volt végigvinni a pallókon a kezemben lévő 18 kilós táskát és a vállamon lévő 8 kilós kézipoggyászt.
Ámultunk és bámultunk, a helyiek gond nélkül sétálgattak a térdig érő (nem túl meleg) vízben, meg sok turista is próbálgatta a frissen vásárolt gumicsizmát / nejlon kamáslit. -> Vicces cucc: combközépig felköthető erősített nejlonszatyor egy műanyag talppal ellátva, ami a tér kövén tökéletesen csúszhat (a hadonászó-egyensúlyt kereső turistákból ítélve).

A Harangtoronynál kicsit megpihentünk, és savanyúan néztük a pallókig érő sort... Igen, mindenki rájött, hogy most a legtökéletesebb az idő felmenni a kilátóba... Csomagmegőrző híján úgy döntöttünk, hogy ismét csak kihagyjuk, amit viszont rendkívül bántunk.. (azóta is) :(

Kicsit még sétáltunk a parton, majd úgy döntöttünk körbe vaporettózzuk egész Velencét. Ki is néztük az 1-es járatot, amivel eljutunk Lido szigetre, ahonnan majd az 52-essel körbe hajókázunk, a parkolóban (a buszoknál) kikötve. Persze végig blicceltünk, eszünkbe sem jutott 13 eurót ezért kifizetni. Elértünk Lidora, ami látszólag nem tűnt nagy számnak, és mivel megéheztünk, nameg mivel ismét mosdót kerestünk, beültünk egy közeli kis étterem/kocsma félébe 1-1 szelet pizzára, és egy kávéra. Meglepődve tapasztaltuk,hogy itt mindez csupán 8 euró volt, és még jól is laktunk! :)

Lidóról jó kilátás nyílt Velence Arsenál utáni részeire és úgy döntöttünk, hogy mégsem vagyunk arra kíváncsiak, inkább megyünk még egy kört az 1-es vaporetto járattal, végig hajózva a Grande Canalén, végállomástól végállomásig. Időben indultunk, a végén mégis majdnem szaladni kellett a buszhoz, majd' 1 órán át ringatóztunk a vízen!

Buszra fel, 1 órásnál kicsit hosszabb buszozás (dugó volt az autopályán), megérkezés, sorbanállás, repjegy kiváltás, becsekkolás, majd egy kiírás: "Delay"... Az indulás fél órával elcsúsztatva... Na, sebaj, ez még belefér, legalább van idő nézegetni a tax-free shopban. A kb 2 órány üldögélés után már izgatottan vártuk a kapunál, hogy mi lesz, mire kiírták, hogy az indulás 17.30-ról 21.31-ra halasztva! 4 órával!!!!
Mérgesen, duzzogva mentünk fel a már teljesen teli váróba, ugyanis egy másik WizzAir gép (a Bukaresti) szintén késett, és a rengeteg utas ott várakozott egyrakáson. Leültünk, olvastunk, blogot írtam, meg időközben kaptunk 7 eurós kajajegyet, ami két szendvisre, meg egy kis harc után plusz egy üdítőre elég lett.


Kisvártatva újabb 1 órával halasztották az indulást, és akkor már azt vártuk mikor írják ki a bűvös "cancelled" feliratot, és küldenek minket szállodába. Időközben jól összebarátkoztunk a mellettünk ülő másik két magyar párral, úgyhogy a jó társaságban gyorsan telt az idő, és még egy fél órával korábbra is hozták az indulást, 22 órára. De rendesek!
Végre felélénkült a forgalom is, érkeztek a gépek, így hamarosan a miénk is leszállt, így éppen csak 5 órás késéssel fel is szálltunk végre!

Vicces volt, hogy ismét bekapcsoltam a GPSt, és figyeltem a felszállást. 0-ról 100-ra kb 9 másodperc alatt gyorsultunk, itt a GPS szóvá tette, hogy "ez túl gyors gyalogos üzemmódhoz, kíván autó üzemmódra váltani". Hö, hát kívántam, az igen megnyomásáig már 200-on voltunk, ami 14 másodpercre volt a 0-tól. 250-nél a gép elemelkedett, 300-nál pedig a GPS kifagyott... Odafelé is csinált ilyet, amikor meglátta a nagy számokat, hát most megint. Méghozzá egymás után 3x-is! Az utolsó, negyedik alkalomnál éppen utazó magasságban voltunk még Mo. fölött, éppen 910 km/óra sebesség fölött mentünk, mire kiírta a GPS, hogy "vigyázat, trafipax, 50km/h, lassíts!".. És persze itt kis is fagyott.. Szegény kis pára, valamiért most nem tudta feldoldozni a 300 km/h fölötti sebességeket. Persze amint leszálltunk újra hibátlanul működött...

UPDATE: 2009.02.15. Fotók felkerültek. Összes kép megtekintése itt!