Címke szerinti archívum: helyreállítás


Nahát! Újra itt! Helyreállítás és visszatérés

2012 végén, túl a blog 5 éves fennállásának évfordulóján az addigra már alaposan megkopott designt kicsit frissítettem, és csináltam egy designfrissítést. Erre pár hónappal, 2013 márciusának közepén elkezdődött a freeblog.hu, a blognak helyet adó ingyenes szolgáltatónak a haláltusája, és kezdésnek meghalt a blog mögött álló adatbázis; pontosabban annak tovább bővítési lehetősége: Többé nem lehetett új bejegyzéseket létrehozni.

A legtöbben, a régi freeblogosok közül még reménykedtünk, aztán ebben a reményben teltek a hetek-hónapok, mígnem megjelent egy lehetőség az összes adat lementésére. Ekkor már kezdett nyilvánvalóvá válni: ez itt a vég. Nekem még ez is kevés volt a valódi költözés elkezdéséhez, hiszen mindennemű ilyen költözés óriási munkát jelent, ha az ember jól akarja csinálni. Az adatokat mindenesetre lementettem.

Na, így történt, hogy most; nagyjából  kerek 1 évvel a freeblog teljes halála után végre befejeztem a helyreállítást. Nem, nem most kezdtem; folyamatosan, apró lépésekkel haladtam a helyreállítás útján.

Először is: Megfelelő tárhely + wordpress kombóra álltam át.
Másodszor is: visszaadtam a blognak önmaga régi valóját: Ez egy túrablognak indult, és most újra az lesz!

Az egykori 600 fölötti bejegyzésből kivettem azokat, amelyek sem túrázák élménybeszámolóihoz, sem pedig hasznos információhoz nem juttatják a kedves olvasót, amiből így lett végül 178 közzétett bejegyzés, magánéleti szappanopera nélkül. Ahogy régen sokszor írtam is, azok a bejegyzések elsősorban magamnak íródtak, így aztán elég ha csak én látom.

Harmadszor: Még nincs kész! Sok helyen a képek linkelése tört meg, mégtöbb helyen a bejegyzéscímkék akadtak össze, amiket idővel rendbe rakok. A design is kissé még puritán, de egyelőre az volt a fontos, hogy a régi túrabejegyzések újra elérhetővé váljanak, valamint az, hogy az újaknak teret adjak.

Na, és ennyi felvezető/bevezető/átvezető után érkezzenek majd idővel a nyári kirándulások/túrák útinaplói! Nem ígérem, hogy egyhamar, de érkezik! 🙂
Stay tuned!