egyetem bejegyzései

Jelentem Nyugaton a helyzet változatlan!
Azaz most se szellősebbek a mindennapok, cserébe úgy fénylik az alagút vége, mint még sose! Szerdán (hátde az hoooolnap van! wááá!) megharcolok az Irányítástechnika2 mindenre elszánt állapotegyenleteivel, átviteli függvényeivel, és soros kompenzálásaival, majd január másodikán jön a következő csata a Hőág2 légondícionálóival, hűtőgépeivel, térfogatkiszorításos gépeivel, hőcserélőivel és numerikus áramlásaival, ami után.... ami után bizony jön a mindent vivő csata, a záróvizsga!

Végre egyenlíthetek egy kicsikét az egyetem ellen, és felhozhatom magam végtelen:1-re is akár, méghozzá olyan "1"-re, amivel én nyerem a háborút. Ez a cél, nemde?!

Itt jegyezném meg, hogy a fentiek fényében idén a szilveszter érdeklődés hiányában elmarad, és a karácsony is ezúttal csak egy (max 2) napos ünnep a naptárban. Bár mindennek ellenére biztos, hogy a két ünnep között jön egy egész napos, teljes OFF, amíg senkinek se leszek elérhető, mert valamelyik termálfürdőben, kedvesemmel kettesben fogom áztatni szana-széjjel a harcokban megtépázott idegsejtjeimet.

A harci helyzetből kifolyólag még egy kis türelmet kérnék Tőletek, kedves olvasók, és ígérem lesz itt izgalom januárban, nem kis súlyú bejelentésekkel karöltve! Stay tuned! :)

A minap jobban belegondolva talán nem véletlen a szervezet tiltakozása.. Kicsit jobban végiggondolva az elmúlt hónapok heteit, talán van miért. Pár héttel ezelőtti rend:

Hétfő - meló (3 óra utazás), tánc suli, kidőlés (azaz 7-kor el otthonról, este 10kor pedig haza)
Kedd, szerda - meló (3 óra utazás)
Csütörtök reggel 8-as előadás az egyetemen, ügyintézés, néha egy kis tanulás
Péntek - ügyintézések, majd fotós suli délután 3-tól este 9-ig, majd sörözés cimborákkal
Szombat - fotós suli, majd egy kis kirándulás, fotózás, vagy Egerbe hazautazás
Vasárnap - kidőlés

Ezek mellett egy állandó plusz aktivitás a fotós munkák, és vaterázás, régi holmik / új holmik adokveszekje... Na, ezekkel nagyjából eddig nem is volt gond. Bár kicsit kiélezve, de a rendszer működött.

Most viszont kicsit még utoljára belekavar az egészbe az egyetem, és néz ki úgy az egész, hogy kedden meló után tanulás, szerdán egész délelőtt tanulás, délután vizsga/ZH, csütörtökön pedig munka ügyben utazás, pénteken délelőtt pedig egy kis meló pótlás...

Asszem ennek az utóbbi pár hétnek köszönhető a gyomrom jelenlegi alternatív üzeme, és az, hogy újabban fotózni sincs időm, erőm meg aztán pláne. Egyedül az tart még életben ébren, hogy ez az egész cécó pont azért megy, hogy többé ne legyen. :)
Az egyetem eszméletlenül szívat, így munka mellett óriási szívás az egész, és egyes oktatók ott tesznek keresztbe, ahol tudnak (Lehet irigyek a dolgozó hallgatókra?! - Nekik nem jött össze, és ott maradtak az egyetemen?! Ki tudja...). De most már fél lábon is, fél gyomorral is, de leküzdöm ezt a nyavalyást, és utána jól elmondom, hogy mit gondolok erről az egészről... Persze csak az után, hogy kipihentem az elmúlt 5,5 évet, és rendezem a soraimat/gondolataimat...

Addig még kérnék némi plusz szurkolást így a végére: Egyrészt holnapra egy bazinagyot, aztán csütörtökre, jövőhét szerdára, majd pedig az államvizsgára... :) :)

"Tisztelt Hallgató! Tájékoztatjuk, hogy Közlekedésmérnöki (6N-A0) képzésén a 'BMEKORHA105-Hő- és áramlástan II.' tárgyhoz tartozó Vizsgajegy eredményére Elégtelen lett beírva 2011.01.27. napon! "

Nos, tehát megpróbáltam... De minek? Nem mondom, hogy nem számítottam a kudarcra, de ez minden eddigi kudarcot felülmúl, minden eddiginél nagyobbat üt.
Hogy is történt? Hát... Szívesen mondanám, hogy egy szemét vizsgasor volt, meg mondanám, hogy szemét javítás is, de nem mondom! A mellettem vizsgázó kolléga hármassal átment, tehát ez a legjobb bizonyítéka annak, hogy a sor megoldható volt. Kell ennél jobb ellenérv?

Az első elméleti kérdés (Navier-Stokes egyenlet) pontosan az volt, amire számítottam, erre készültem leginkább, és azt hittem, hogy tudom is. A javítás után viszont kiderült, hogy ez nem így van. Az egyenlet egyes részeinek megnevezésénél az "egységnyi tömegre ható térerősség" nem egyenlő az "egységnyi tömegre ható térerősségből származó erő"-vel, valamint a „kiterjesztett Navier-Stokes” megnevezés nem egyenlő a „Reynolds átlagolt N-S egyenlettel” (még ha a kérdésre válaszoló megfelelő egyenlet is volt odaírva, csak a megnevezés különbözött...).
Arról nem is beszélve, hogy bár 2 héttel ezelőtti konzultáción lett tisztázva ennek az érvényességi feltétele, és bár azt írtam le, ami a konzultáció alapján egyértelmű volt, mégsem volt valamiért jó. Ez az első feladat, így csak a 60%-át érte a javítás után.

Tény, hogy a második elméleti feladatot nem tudtam, ahogy a 2 héttel ezelőtti vizsgán sem. Nem néztem át, mondván, hogy ez már volt, mégegyszer hátha nem. Öreg hiba. Az meg pláne, hogy emlékeztem rá, hogy pusztán az alapegyenlet felírása ért 5 pontot (50%) akkor, így ha most felírom jó lesz.. DE nem volt elég szép a görög delta betűm, és utólag hiába mondtam, hogy márpedig az nem „d” betű, és sajnos nem részleteztem az egyes részeit sem...

Ha eddig még ment is volna, sajnos a három gyakorlati példánál alaposan elvéreztem. Elsőt még áramlástan I-ből ismertem, és csak arra emlékeztem, hogy „furmányos”. A furmányra viszont többszöri próbálkozásra sem sikerült rájönni (azaz egy részére sikerült, csak azt a rákövetkező próbálkozásnál kihúztam). A második példa a jegyzet utolsó oldalairól volt, ami bár még ettől megoldható lett volna, azt önmagában már egy 50 percig kitartó példának tartom, így sokat nem is foglalkoztam vele. (Az egész vizsgára 50 perc van) Aztán pedig az utolsó feladatnak megörültem, könnyűnek látszott, azt hittem tudom, de sajnos minden eddigi példával ellentétben az egyik adat úgy volt megadva, hogy ahozz szükséges képletet már nem tudtam... Pedig azt a feladattípust is gyakoroltam, mint az összes többit, de hát...

Sajnos bebizonyosodott, hogy valóban nem tudok magolni, nem tudok szó szerint visszaböfögni egyenleteket, nem tudok szó szerint megtanulni 180 oldalnyi tömény matematikát, és szó szerint visszaadni. Most 18 órányi, valamint az előző 3 vizsgaalkalomra, alkalmanként még kb. ennyi ebben a hónapban, plusz az előző félév 3 vizsgaalkalmára is rengeteg tanulás is kevés volt ahhoz, hogy bemagoljam a dolgokat. Ennek a bukásnak köszönhetően így ezen a rohadt egyetemen még egy fél évet kellene töltsek, „súlyosbítva azt, ami amúgy is”.

Ha valahova odaállítok, hogy ezt a rohadt 3,5 éves BSc-t, nekem 5,5 év alatt (?) sikerült elvégezni, rögtön az tudatosul belül a másik félben, hogy akkor ez biztosan rossz mérnök, rossz tanuló, vagy csak szimplán hülye. Hoffman Rózsa anyánk például már régen kicsapott volna (a KSK szerintem 90%-ával együtt), pár évre eltanácsolva a Közlekedésmérnöki szakmától. Lehet, hogy igaza van?!

Lehet nekem itt jelesre elfogadott szakdolgozatom, vagy jóformán csak jelessel zárt szakirányos tárgyaim, nem tudok magolni, nem tudok szó szerint visszaböfögni egyenleteket, tehát (BME értelmezése szerint) nem vagyok jó mérnök, nem vagyok alkalmas erre a kurva karra... Tényleg ebből áll a mérnökség? Tényleg ez a lényeg, hogy magolj orrba-szájba?! Tényleg ez kell ahhoz, hogy valaki mérnök legyen?!  ... Tényleg! Ez kell....

Nekem viszont nem biztos... Hogy most ezek után hogyan tovább?! ...
Hát, nem tudom. Nem látom értelmét annak, hogy újra nekifussak az áramlástannak, hiszen ugyanúgy csak kudarc lesz a vége, mint most. Semmi értelme, hogy újra megpróbálkozzak a szőrszálhasogató értékelésen átverekedni magam, mert úgysem sikerül (azért ezek után joggal mondhatom talán). Ötlet viszont van bőven:

1.    Itthagyom az egészet a picsába, és utánajárok, hogyan fogadnák el a tárgyaimat az Óbudai Egyetemen.
2.    Megcsinálom a gépészkaron az áramlástant, és megpróbálom elfogadtatni, amire a Közlekkar és Gépészkar közötti vezetőségi súrlódások miatt nem sok esély van..
3.    Utánajárok hogyan is lehetne egy semleges bizottság előtt vizsgázva kicsit kiszámíthatóbb követelményeknek eleget tenni.
4.    Szarok az egészre, elmegyek dolgozni, és mellette kisebb energia és idő befektetéssel előbb-utóbb pár éven belül befejezem valahogy a BSc-t, félévente 2-3 tárgyat vállalva, és inkább pénzt és tapasztalatot keresve.

A helyzetet súlyosbítja, hogy az áramlástanon kívül hátralévő 6 tantárgy a „best of legnehezebbek”, a legutálatosabb magolós válogatás... ... Boldogító, mi? Nem gondoltam volna, hogy már az évnek ennyire az elején ekkora döntést kell hozzak…

Álljon itt ez a poszt intőül az utánam feltörekvő generáció számára, valamint magamnak arra az esetre, ha megint ilyen hülye lennék...

Mostanra már bizonyos, hogy szakdolgozat mellett 7 darab, nem is túl könnyű tantárgyat csinálni úgy, hogy közben még egy teljesen más témájú TDKval is kínlódik az ember, és ráadásul még a szakdoga témájának is direkt jó nehezet vállal be, hogy valamit tényleg le is tegyen az asztalra, nem lehet. Legalábbis úgy nem, ha már féllábbal legszívesebben az Életben lenne (nagy betűvel), ezért távmunkában dolgozgat, és tanulni szinte már képtelen a vállát nyomó belefáradás érzése miatt. Egyszerűen elege van, sokadjára fut neki a legtöbb tárgyának, amiket egykoron szeretett és élvezett, ám a számonkérések stílusa és a tanárok hozzáállása módszeresen elvette a kedvét, és megutáltatta vele a szeretett tárgyait is. Mindet.

Így, ezt nem ajánlom senkinek, még akkor sem, ha úgy gondolja, hogy az alagút, vagy az állami támogatás végének közelsége majd jobban motiválja... NEM! Nem motivál! Itt már nincs motiváció, bármennyire is ez lenne a leglogikusabb.

Így, 7 tárggyal, és a szakdogával az eddigiekhez képest laza órarenddel szétesik az ember ideje, nincs benne rendszer, és a nagy bukáshoz talán TDK se kellett volna, elvérzés lett volna anélkül is. Pláne úgy, hogy a szakdogát egy otthoni cégnél írva még emiatt is borult a rendszer, hétközben is haza kellett néha menni (akár előadások kihagyása árán is), otthon pedig még annyira sem tudok tanulni, mint máshol...

Na, de van még itt hátra 2 hét, hogy mindezt jóvá tegyem. 2 hét, amiben le kell adni a szakdogát, és meg kell menteni a maradék tárgyakat. Mivel ez lehetetlen, ezért ilyenkor jön szóba a rangsorolás, és egyes tárgyak elbukásának tudomásul vétele... Egy biztos, hogy ez így nem jó...
Lassan viszont beér a buszom Budapestre (csütörtök este ellenére), letudva a mai napra jutó 4. buszon töltött órámat is, miután ma hazabuszoztam Egerbe a reggeli órákban, és most vissza. PDA is le akar merülni, ezért zárom soraimat egy lényegretörő zárszóval:

Ne higgye senki sem azt, hogy ha már voltak gondjai az egyetem ideje alatt a motivációval és időbeosztással, akkor az majd az utolsó félévekre mind megjavul, és minden menni fog, mint a karikacsapás, pusztán a fizetős félévek fenyegetettsége, vagy a nagybetűs Élet közelsége miatt! Nem! Pont az imént említettek révén lesz minden eddiginél is kevesebb kedve a tanulással, a tanárok szívózásával,  a házikkal vagy a ZH-kra készüléssel foglalkozni... Így NE csináld!

Na, hát túl vagyunk ezen is, legyőztük, vége van, én lettem az erősebb. Tulajdonképpen már pénteken lecsengett a hasmenés vége is, viszont annyira ki voltam ütve, mint aki nem aludt már egy hete... Képtelen voltam 2 óránál tovább ébrenmaradni, így akkor is az ágyat nyomtam, és azóta is még egy kicsit több az alvásigényem a kelleténél...

Mostmár épp csak nyakig ér a sz@r az egész hétnyi ágybanfetrengés miatt, mert biza itt a 4. hét, én meg még mindig az elmaradt munkákkal foglalkozok, az egyetem helyett... Nem így terveztem. A melót viszont még ma letudom, befejezem, leadom, elfelejtem, elégetem, és aztán lehet az egyetemmel foglalkozni. Dejó.

Na, de a bejegyzés negatív hangulatát megtörve berakok ide két videót, ami 40-50 évnyi változást mutat be a zenében:

Régen (1958):

és most:

Durva ezt mondani így, 24 felé közeledve, de a lábam több, mint 1 éve tartó állandó baja révén talán joggal mondhatom, hogy öregszem. Legalábbis most, valamint 1 héttel ezelőtt pont így érzek/éreztem, éppen csak az elmúlt hét volt ez alól egy kis kivétel, amíg egy időre visszafiatalodtam.

Az elmúlt héten zajlott a BME Egyetemi Napok (részletes tudósítás itt) kicsit meghosszabbítva a nyarat, hozott még némi igazi bulizást a mindennapokba, tovább nehezítve a régi kerékvágásba visszazökkenést, ami talán most még elnézhető.
Az előző bejegyzésben emlegetett becsavarodáson nagyot tompított a 3 napnyi bulifotózás (és buli), a szétesés kárára, ugyanis ettől aztán nem lett jobb a time management. Éjszakánként este 7-től hajnali 4-5 óráig végre újra éltem egy kicsit a nyár legjobb koncertjeit, végig bulifotózva, meg olykor-olykor a gépet elrakva valóban bulizva. Voltam ZUP koncerten (új kedvencem EFOTT óta), a Mistery Gang rockabilly buliján, egy óriási, zúzós Tankcsapda koncerten, Belgán, Csík zenekar koncertjén, Kiscsillagon, rengeteg Tibibácsin, meg pár igazán táncolós DJ buliban... Amolyan igazi feszültség kieresztés volt egyik legkedvesebb hobbimmal, a fotózással egybekötve. (Aztán most ezt nyöghetem, mert sikerült ismét tropára ugrálni a lábamat)

Itt jegyezném meg, hogy Bruti ismét nagyot alkotott, imádom ezt a gépet (minden apró, korából adódó hibájának ellenére -lassúság, zajosság, öregedő optika). Ugyan a többiekhez képest nem csináltam sok képet, a három nap alatt összesen 1100 fotót lőttem el, és bár az utolsó napon rontottam az arányokon, végül több, mint a fele jó is lett, valamint egyharmaduk internetre is ki került (a Közhír és a MűTerem galériájába is). Élvezet vele dolgozni, bár igencsak úgy érzem, hogy neki is már kihasználtam minden lehetőségét a korlátaiig. (Mint ahogy egy évvel ezelőtt éreztem a kis kompakt, A700-as gépem esetében, és ami után Brutit vettem, közel egy éve, 16 ezer fotóval ezelőtt) Jesszus! Már majd egy éve!!!

A múlthét még abban is különleges volt, hogy a bulik ellenére azért a legtöbb órára (de a fontosakra mindenképp) a hajnali hazaérkezések ellenére bementem. Pont úgy, mint pl 3 évvel ezelőtt az Egyetemi Napok idején, amikor másnap gondban, vagy anélkül, de bementem órára, és helytálltam. Hiányzott már ez az érzés. Órákról hazaérve mindig leültem a képeket utómunkázni, valamint a tudósításba besegíteni Freetz barátomnak, és amikor már épp az egyéb munkáimhoz láttam volna, már indulni is kellett az éppen kezdődő koncertre. Hajh, de jó volt ezt most újra élni!

Viszont úgy sejtem, hogy itt a határ, ideje lesz vissza zökkeni (most már tényleg) a régi, de rögös kerékvágásba. Ideje újra bevezetni a "napközi" intézményét, naponta tanulni, és készülni, valamint haladni a szakdolgozattal. Kénytelen-kelletlen el kell fogadni, hogy vége a nyárnak és bizony már csúnyán a 3. hétbe esek bele pofával, ugyanis a múltheti csúnya elszállásnak köszönhetően a hétvége ismét nem a pihenésé, hanem a munkáé (hiszen hétközben nem ezt csináltam). Be kell fejezzem az elcsúszott munkáimat, hogy aztán majd ténylegesen gondolkodhassak Bruti utódlásán (elég nagy legyen ahhoz a nyújtózkodáshoz a lepedő), nameg hogy ne azok pótlása kösse le minden időmet...

Tegnap előtt újra bent voltam az egyetemen. Úgy bent-bent, ügyeket intézni, és furcsa volt. Az ilyen mozgalmas nyarak utáni első bejövések mindig furcsák, és hát lássuk be, nekem még nem nagyon volt nem-mozgalmas nyaram...

Ezt a bejegyzést is már napok óta terveztem megírni, ahogy még jópár emailt is, de egyszerűen képtelen vagyok most is utólérni magamat. Most megbeszélések, egyetemre beszaladgálások, lakás takarítás, régi cimborákkal ebédelések/sörözések gyomlálják a szabadidőmet, amelyben valami extrém lassan ténykedek. Belassultam.

No, de nem a belassulás miatt furcsa ez az "új év", hanem a tudat miatt: Itt vagyok már megint az egyetemen, nyírják a füvet a gyepen, ahová majd jól kiülünk a maradék pár napos időben beszélgetni és sörözni, itt vannak a 2 hónapja nem látott cimborák, az ismerős arcok, és helyek, itt van a jól megszokott büdös, de szép Budapest, és ami az egészben az igazán rossz: Itt vagyok ötödévesként egy három és fél éves képzésben...

...Mondtam én, hogy furcsa... Egyszerre jó is meg nem is, egyszerre utálom és szeretem, és egyszerre hiányzik, a hátam közepére kívánás mellett.

Sok szempontból elég érdekesen alakult ez a félév, volt benne tanulság bőven, és most már itt az idő összefoglalni.. (hol máshol, mint egy Eger-Bpest buszon?!) Kezdjük rögtön az elején: hosszas tipródás és számolgatás után bevállaltam életem legnehezebb félévét, 39 kredittel, benne nem akármilyen tárgyakkal. Volt benne már sokadjára nekifutott járműdinamika, és másodjára/harmadjára látott járműterv és hőtan2, de elsőre kipróbált vázszerk is, a 18 kreditnyi szakirányos tárgyról már nem is beszélve... Bevállaltam, mert csak ezzel adhattam meg magamnak az esélyt az időben, államin végzésre, a 9 féléven belül (a 7 helyett). Ha nem vállalom be, akkor még csak a lehetőséget se adtam volna meg magamnak.

Az elején persze a bevállalás mellett igen komoly elhatározások születtek az életvitel és életmód változására. Ehhez egy Takitól kölcsönbe (basszus, Taki, lassan vissza kéne adjam! :D) kapott köny, a "Gondolkozz és gazdagodj" volt segítségemre, hiszen minden fejben dől el. A könyvből merített ötletekkel Taki csinált egy kicsit modernebb változatot, egy motivációs kisfilmet magának. Ezen felbuzdulva én is követtem, és elkezdtem magam ráhangolni a tudatra, hogy teljesítem a 39 kredit legalább 33-as, kritikus részét, és befejezem időben az egyetemet. Szoktattam magam a tudathoz, hogy időben lefekszek, minden fontos órára bemegyek, minden nap napközizek, és emellett edzésre járok, egyetemre meg biciklivel.

Minden  este megnéztem a videót, elképzeltem, vágyakoztam, és hittem, ahogy a könyv tanácsolta. Hittem abban, hogy meg tudom csinálni, nem volt más lehetőség. Jöttek az első ZHk, és a dolog működni látszott. Egész jól sikerültek, bár a korán fekvés és az edzésre járás nem nagyon jött össze... (részben a lábam miatt sem)
Ekkor még szinte minden szép és jó volt, pedig a probléma már itt is megvolt (le is van itt írva): egy pár tantárgyra nem hagytam magamnak elég időt, és bár csak kis híján, de 3 kritikus tárgy ZHit csak elbuktam, pár házival pedig elhavazódtam. Ekkor úgy gondoltam, hogy második körben a pár ponttal elbukott zhk sikerülnek majd, viszont valahol itt ütött be a krach: Brutális mennyiségű háziból és tervezési feladatból fel kellett mutatni valamit.

Itt az alvást felváltotta a rajzolás és számolást, és az alig 1 perces motivációs videóra se nagyon maradt időm az ájulva ágyba esések során. Nem sikerültek így a pótzhk, és a második hullám már a nyakamon is volt. A kudarcokkal és a fáradtsággal elveszett a lendület és a lelkesedés, és valahol itt merült fel bennem, hogy ez nem fog sikerülni...  ... Na, ez jó nagy hiba volt!!
A motivációs film több pontja is érvényét vesztette (korán fekvés, mindenre bejárás, edzésre járás), így egyre ritkábban néztem meg.

A második hullám meg könyörtelenül jött, újabb kudarcokat hozva magával. A 12 kredites, szakos tárgy 4-5 nem akármilyen súlyú házija is a nyakamon volt, a hőtan, járműterv, 4db vázszerk és 6db járműdinamika háziról (bár ezt próbáltam előző évről elfogadtatni, így nem csináltam) nem is beszélve (ezek darabja kb 4-8 munkaóra, a 12 kredites tárgy házijai és a járműterv ezek sokszorosai).
Lélekben már kezdtem feladni a dolgokat, úgy meg marhanehéz tanulni, és a sok különböző tárgy miatt a közös tanulás se volt egyszerű, a napköziket meg a házik zilálták szét.

Itt kellett volna stratégiát váltanom: pár olyan tárgyat, aminek nincs nagy tétje, és van keresztfélév belőle, teljesen fel kellett volna adni (nem csak lélekben), és az előadások, gyakorlatok, nameg Zh-k kihagyásával nyert időt a kritikus tárgyakra fordítani. Ezzel legalább azokat megmenthettem volna, és nem lett volna ekkora a baj a végére.

A pótlási héthez érve nagy tétmeccsek voltak hátra, amikre végképp nem volt már erőm és lelkesedésem. Pedig csak itt kellett volna egy kicsit jobban összeszedni magam, és máris elkerülhettem volna ezt a csúfos  finálét. Eddig ez mindig sikerült, most viszont bele voltam fáradva, így egészen kicsiken elbuktam... Nem sok kellett volna.

Akárcsak az ezt követő vizsgaidőszakban... Képtelen voltam magamtól tanulni, a közös tanulások meg nem adtak eleget, hogy mindhárom vizsgámat sikeresen zárjam. A hőtant éppen csak elbuktam (istenbizony csak pár órányi HASZNOSABB tanulás kellett volna a jegyzet fölött ülés helyett), ezek után viszont nekirugaszkodtam Gázával közösen a 12 kredites tárgyból szerzett hármasunk javításának. Ehhez a tanárunktól kaptunk egy házi feladatot (ábragyártás), amit jó pár átvirrasztott éjszakával sikerült teljesítenünk, és egy izzasztó, álmos vizsga után megszereztük az ötösünket...

Talán egy ilyen sikerélmény, egy ilyen jól összehangolt közös munka (team projekt) hiányzott a félév második feléből, ami újra lendületet adhatott volna a küzdelemhez... Talán csak valami újféle ön-motiválás kellett volna, talán csak ügyesebb és szigorúbb időbeosztás... Nem tudom pontosan, sok a "talán", de egy biztos: motiváció a lelke mindennek, ezért ön-motivációs kisfilmeket igen is jó csinálni, és muszáj havonta aktualizálva legalább minden este PDAn/telefonon megnézni. Feladni csak tudatosan, mérlegelés után szabad, nem csak részlegesen "azért még megpróbálom" tudattal, mert annak csak rossz a vége.

Igencsak elszúrtam ezt a félévet, hiszen csak 22 kredit sikerült (igaz, hogy abból 18 kreditnyi ötös) a 39-ből, de úgy érzem, hogy nem voltam messze a teljes sikertől, és a hőn áhított 33 kredittől. Közel volt, nagyon közel, de ugye mint tudjuk: egy "majdnem" pont annyi, mint egy "semennyire" az eredmény szempontjából... (valamely bölcs tanárunktól idézve)
Viszont az egyik fő cél sikerült, lesz ZF berkein belül írott szakdolgozatom, ami új lendület adhat a végéhez, és kiváló motivációs alapként szolgálhat majd a közelgő kihívások teljesítéséhez...

Folytatjuk...

"Nem az a nagy ember, aki sosem bukik el, hanem aki mindig felkel..." (Balasnyikov ex-főszerkesztőm után szabadon :) - ez úton is köszönöm! )

Azt hiszem ez a cím már sokat sejtet az elmúlt pár hetemről, azaz a félév zárásáról. Sajnos a félévközis (nem-vizsgás, hanem ZH-s) hőág elbukása után a kudarc sorozat nem torpant meg, hanem éppen hogy új erőre kapott.

Bár épp ma sikerült jelesre javítani a 12 kredites tárgyam vizsgáját fáradtságos és hosszadalmas munka, és egy igen kemény vizsga után, de most mégis lefelé görbül a szám. Rossz bele gondolni, hogy mi mindent elcsesztem ebben a félévben. Pedig olyan jól indult...

Az előző bejegyzésekből azt hiszem érezhető, hogy elhagyott a lendület, a lelkesedés, kedv és minden egyéb létező motiváló tényező, ami a hőtan tanulásra képes lett volna rávenni. Így aztán a közöstanulás reményében a több, mint két héttel ezelőtti, első hőtan2 vizsgám előtt minden nap 11 óra körül bementem a koliba, és Ödönnel egészen este 8-9-ig együtt tanultunk. Szépen átrágtuk magunkat  a feladatokon, bár neki nem kevés előnye volt már, hiszen ő már nem először küzdött a tárgyal, míg nekem minden új volt. Sajnos képtelen voltam magamtól az elméletet is kellő mélységgel elsajátítani, így feladatmegoldások során szépen rá kellett jöjjek mindenre. (bár ez gyakorlati szempontból talán hasznosabb is, hiszen jobban megjegyeztem azt, amire magamtól jöttem rá.)

Nos, az első vizsga, közel 3 héttel ezelőtt, csütörtökön ezek után sem sikerült... Kicsit neki keseredtem, mert utána már csak egyetlen vizsgaalkalom maradt a javításra, aminek ráadásul igen szép tétje is lett egyből. (erre a tárgyra épül a hőág2 -nem ám a hőág1-re-, így az átcsúszik fizetősbe, ha nem sikerül). Nem mondom, hogy agyon tanultam rá magam (hiszen este a koliból hazaérve már csak pihenni tudtam), de azért arra számítottam, hogy legalább a hőtan rész sikerült a "Hő és áramlástan 2" vizsgájából, így az egy héttel későbbi vizsgaalkalomra már elég lett volna pusztán áramlástanból készülni, mivel azt a részt már nem kellett volna újraírni.

No, de ez nem sikerült, így készülhettem egyszerre mindkettőből. Ekkor még a közös tanulás sem sikerült, ugyanis a koliban többen próbáltunk egyszerre megküzdeni az áramlástan rejtelmeivel, viszont mindenki már túl volt az összes típusfeladat megértésén és gyakorlásán, én meg akkor láttam nagyjából először (nem kell meglepődni, elméleti képzésünk van; miért is láttam volna feladatokat?! - de erről majd máskor...). Sajnos mindenkinek igen nagy tét volt ez az áramtan vizsga, így érthető is, hogy esetleg nem azzal akartak bajlódni, hogy nekem szájbarágják a dolgokat.
Így kicsit korábban hazajőve a koliból (volt ez hétfőn; szerdán pedig a vizsga), nekiültem és alaposan elkezdtem magam végigrágni az elméleten (ha nem kínlódtam volna ennyit, ezzel már rég végeznem kellett volna ekkorra). Kitűztem célul, azt, ami oly keveseknek sikerült eddig: második vizsgaalkalmon teljesíteni a  tárgyat.
Teljesen kívülállóknak biztosan viccesen hangzik, aki viszont már vizsgázott Sánta tanár úr, valamint Gauss tanárúr vizsgafeladatsorai fölött izzadva, az tudja, hogy milyen kihívás ez.

Másnap, kedden Orlandóval leülve kaptam a feladatokhoz egy-egy igen jó alapot biztosító gyorstalpalót. Elmagyarázta az egyes típusfeladatok megoldási menetét, nameg azt, hogy mire kell vigyázni, mire kell figyelni, mi a buktató. Szerencsére ekkor mindent meg is értettem, és ettől a pillanattól kezdve nem is tűnt olyan nehéznek ez az áramlástan. Logikusan, gondolkodás útján (és végre nem csak mechanikusan) megoldható feladatok. Tényleg könnyűnek éreztem.

Hazaérve gyakorlást terveztem, de csak kínlódás lett belőle. Este 9-re értem haza, és először az elmélet átnézését terveztem (elvégre a vizsgán elméletet is kérdeznek, aminek ugyanúgy 50%-osan teljesítettnek kell lennie), viszont itt valami elcsúszott.... 3-4 soronként belealudtam az anyagba az asztalnál ülve úgy, hogy nyakra-főre ittam az egyre erősebb fekete teákat, vagy épp próbáltam mindenféle frissítő technikával ébrenmaradni. A már régebben emlegetett "T-kick" nevű bitangerős fekete tea után például egész kellemeset szunyókáltam, gond nélkül, sajnos. Ha épp nem aludtam el, akkor ébren álmodtam mindenféle őrültséget, hol az egyenletekkel, hol nélkülük. Hajnal 3 órára olyannyira reménytelenné vált a helyzet, hogy feladtam, és egy korai kelést helyeztem kilátásba.

Ebből az lett, hogy 6-kor fel is keltem (már a vizsga napjánál járunk), és nekiültem még gyakorolni, valamint "emlékeztetőt" gyártani. Sajnos amint ez utóbbival elkészültem, ismét beütött a krach, és elkezdtem bólogatni, így inkább 9 óra felé visszafeküdtem kedvesem mellé aludni egy picit... Na, hát ebből az lett, hogy 11-ig nem is nagyon tudtam felkelni, és ekkor már indulni is kellett vizsgázni.

A vizsgára beérve beneveztem még egy energiaitalra, hiszen most teljesíteni kellett, nem számított semmi más. A teljesítéssel aztán úgy éreztem nincs is gond, a hőtan elmélet minden részét megpróbáltam leírni, viszont a 3 feladat közül csak egyet tudtam teljesen, egy másikat pedig csak elkezdeni. Éreztem, hogy kevés ez így, de itt nincs idő gondolkodni. A hőtan rész a versszerűen bemagolt elméleti levezetések és feladatok világa, ahol 50 perc van 7 feladatra (ez alapján vélem úgy, hogy jól teljesíteni csak az tud, aki bemagolja, megértés nélkül... köszi Bsc!).
No, aztán az áramtan feladatsort megkapva, az sem tűnt vészesnek, bár sajnos az elméletet nem nagyon tudtam, viszont a 3 gyakorlati példából úgy éreztem 2-t teljesen sikerült megcsinálni.

Eredményhirdetés másnap reggel volt, amikor szembesülnöm kellett a valósággal: A kapkodás és gyakorlatlanság miatt az iszonyat kevés idő alatt sajnos elég hibát vétettem ahhoz, hogy egyik rész sem sikerült. A hőtan 1 pont híján (az 50-ből), az áramlástan pedig 6 pont híján (szintén 50-ből). Na, ez az eredmény ilyenkor kellemetlen..... Utálok pár ponttal lemaradni, és miután megtekintettem a javított vizsgát, akkor utáltam csak igazán ezt a helyzetet... Apró idióta hibákat vétve úsztak el az értékes pontok, és a sok apró hiba révén jutottam oda, ahol a part szakad: "Hő és áramlástan 2 tárgyhoz tartozó Vizsgajegy eredményére Elégtelen lett beírva 2010.06.17. napon!"

Ez volt a 17. kredit, amitől ilyen fájdalmas búcsút kellett vennem ebben a félévben... A legrosszabb az az egészben, hogy nem érzem úgy, hogy ne tudtam volna ezt teljesíteni. Apró kis hibákon elcsúszva buktam el a pontokat, és ha azok a kis hibák nincsenek, akkor az idézetben is "Elégséges" lenne, legalább. Hiába, hogy képtelen voltam magamtól sokat tanulni, azt a keveset elég effektíven töltöttem, ezért úgy éreztem, értem és tudom az anyagot, és nem is tűntek nehezeknek a vizsgafeladatok. Csak ugye az idő, a gyakorlás, a rutin, és a koncentráció.... talán ezek hiányoztak ehhez az 1+6 ponthoz...

(kicsit nagyobban itt)

Ezek után viszont nem volt pihenő: csütörtök délutántól intenzíven, majd pedig péntek reggeltől mondhatom, hogy csak 4-5 órás alvás pihenőkkel, megállás nélkül készültünk Géza barátommal a mai vizsgára, amelyhez kaptunk némi házifeladatot: 20-20 darab ábra elkészítését digitálisan. Na, hát péntektől Géza jóformán ideköltözött, és reggeltől hajnalig csináltuk az ábrákat, míg végül ma hajnali 6kor befejezve, aztán pedig egy már említett, kemény vizsga után bezsebeltük az ötöst ezért a tárgyért... Ezzel lezárult a félév 17-22 állással éppenhogycsak a sikeres kreditek javára... gyalázatos!

Kegyetlen egy dolog a lelkiismeret...
Miután az előző estét sikerült olyannyira eltolni, hogy az eltolta a szombat délelőttöt is (alvással pocsékoltam el), ez után még tetéztem a bajt egy optika vásárlással Brutira... (részletek a linkre klikkelve a fotóblogomon).

Na, ezek után nagyjából este 8-ig nem jutottam sokra a rengeteg házim és ZH-ra készülés terén. Este 8 után nemsokkal azonban megszólalt a vészjelző, és nekiültem csinálni a dolgokat.. Bár éjfélig alacsony hatásfokkal haladtam, mostanra meglehetősen belejőve, éppen csak folyadék be- és kivitel erejéig állok fel...

Őrülten csenget a lelkiismeretem, éhséget, fáradtságot, semmit nem ismerve.. Nem csoda, volt pofám egy kicsit pihenni és lazítani egy kegyetlen hét után, amivel drága órák (számszerint közel egy napnyi) ment el.... Ilyet itt nem lehet kérem, a pihenés és alvás luxus cikk; pazarlás!

Jesssz, mindjárt kel a nap! :)

A mai napon megtörtént idegrendszerem végső határaig (és azon túl) történő terheléspróbája... Kiakadt minden mutató a környéken, elfogyott egy billentyűzet, és legalább 3-4 évet öregedtem pár óra alatt...

Ha sikerült kiheverni, és újra összekötegelőzni és szigszalagozni az elszakadt idegszálakat, akkor megpróbélom leírni az utóbbi 10-20 óra eseményeit... Bár a teljes átérzéshez legalább 2 hetet kellene visszamenni az időben, de innen a romok közül most úgy tűnik, hogy annyi szigszalagot az életben nem találok, amennyi ehhez kell...

Az utóbbi kb 1 évben sokszor képtelen vagyok pontosan az egyetemre érkezni. Ezeknek az általában 5 perc késéseknek számos okuk van, amelyek többségében valóban én magam vagyok az ok.

Tény és való, hogy 10 perc szundi nálam aranyat ér (hát még 30!). Ébreszt a telefon, a hifi, én meg jól kinyomom, és alszok még 10 percet... Olyankor másképp működik az agyam, és egy a racionalitástól elrugaszkodott gondolatmenettel jut arra, hogy "max majd sietek egy kicsit"... Aztán még 10 perc annak tudatában, hogy akkor "max nem reggelizek", és a végén, amikor az óra már 7.30-at mutat, akkor csak sikerül felkelni, mivel már nem marad több kihúzni való napirendi pont...

Ekkor még az esetek 90%-ában nincs veszve semmi sem, be tudnék érni, ha nem jönne közbe valami apróság. Például az, hogy a 2 percenként járó busz (7 vagy 173) 15 percig nem jön, én meg dühöngök a megállóban, mivel persze fél perccel előttem ment el egy. De ha nem a hetes busz szívat meg, akkor én magamat egy rossz döntéssel, amikor jön végre egy akármilyen busz (178, 5), amivel elmegyek a Blahára, és a 4-es 6-os villamos mellett döntök. Újabb lehetőség, hogy épp lemaradjak egy villamosról, a következőre meg ne férjek fel...
Ezeknek persze az a vége, hogy 5 perc késéssel érkezek az órára (amíg persze annyi történik, h mindenki helyet foglal - semmi érdemleges), majd a társak egy össznépi somolygással néznek rám. (Ilyen könnyű nekik örömet okozni, bár én személy szerint ebben semmi vicceset nem találok)

Persze volt olyan is - sokszor, még a félév elején-, amikor nem volt semmilyen szivató tényező, minden flottul érkezett. Ilyenkor mindig bő 10-15 perccel korábban értem be, és várakoztam egy csomót, amit meg gyűlölök... Ezek a kellemetlen emlékek sejlenek fel reggel, amikor a következő 10 perc szundi sorsa felől döntök. 6 órányi alvás esetén igenis szignifikáns 10 perc alvás jelentősége! Vitathatatlan!

No, de a késések kiküszöbölésére, nameg az egészség jegyében kezdtem el biciklivel járni. Késés persze ebből is lett, amikor elszállt a fékem jövet közben, vagy amikor induláskor jöttem rá, hogy jó idő csak az ablak mögül van, és visszamentem egy sálért... Számos ilyen és még balszerencsésebb reggelen vagyok túl, ami meglehetősen bosszant.

Persze, ha pontban 7-kor felkelnék minden nap, nem érintenének ezek a gondok, de nem értem, hogy 2-3 hétnyi rossz passz és balszerencse után miért kell mindenkinek kollektíven baszogatnia az embert, aki tudja jól, hogy hibázott, és már éppen eléggé szarul érzi magát emiatt... Én legalább bemegyek, és 5 percnyi késés esetén nem hagyok ki egy-egy órát...
Nem kicsit bosszantanak ezek az elkésések, próbálok ellenük tenni, de az össznépi lecseszés csak a feszültséget, idegességet kelt, ami után az én jóvoltamból senkinek sem jó... A következő napokban azonban megpróbálok változtatni, és időben odaérni mindenhova.

Viszont ha ez sikerül, és ott leszek mindenhol időben, akkor ha bárki vét csak egy kis hibát (nyelvbotlás, tévedés, akármi), akkor feljogosítva érzem magam, hogy telibe pofán röhögjem! Így fair, nem?

Egyre inkább tapintható a feszültség az egyetemen. Na, nem mintha eddig ez nem így lett volna a félév végéhez közeledve, de már tisztán érzem, hogy ez a feszültség évről évre egyre komolyabb. Az első félév végén korántsem volt akkora általános idegesség, mint most. Sőt, eddig ekkora idegi terhelést én még nem is kaptam, az tuti...

Bár nyilván ez a tendencia is magyarázható valahogy, talán éppen úgy, hogy akik eddig nem vették komolyan az egyetemet, már nem itt vannak. Akik meg komolyanvették, és még most is küzdenek, azok meg egyre idegesebbek, ahogy jön az államilag finanszírozott félévek vége. Talán.

Idegeskedések a házik miatt, a csoport(/projekt)munkák miatt, a ZH-k ütközése miatt, a ZH-k félév végi eszeveszett besűrűsödése miatt, az elmaradt jegyzőkönyvek miatt, a vizsgák felvétele miatt, vagy éppen a tanárok viselkedése, oktatásra alkalmatlanságuk miatt. (ez utóbbi miatt leginkább)

És akkor ezek még mindig csak a szigorúan az egyetemi tanulmányokhoz kötött húr feszítők, az egyéb elfoglaltságokról, amikből a fentiek miatt extra mennyiségű feszültség ébred még nem is beszéltem. Értem itt a közösségi tevékenységekből származó gondokat, amik ilyenkor, a félév vége felé az általános idegesség, és időhiány miatt kicsúcsosodnak.

A társadalmi nyomásra most nem térnék ki, hiszen az mindenkit érint. Mindenki látja, hogy mi folyik az országban, hogy mennyire nem tesz/tehet senki semmit, és hogy mennyire menetelünk valami vég felé, ami egyelőre csak fenyeget, csak senki se veszi komolyan. Már pusztán a jövőre gondolás idegességgel tölti el az embereket...

És akkor itt van nekem az elmúlt egy hét. Egészen biztos vagyok benne, hogy éveket vett el az életemből, úgy, hogy még az aktuális hétnek csak a fele ment le. Múlthét péntek óta a Járműterv házi miatt már kétszer mentem nyugtató sétára, majd mégegyszer ZH-k miatt. Ez van akkor, amikor már annyira ideges vagyok, hogy majd szétrobbanok. Ilyenkor amihez érek, az összetörik, akivel beszélek, azzal kiabálok,  megbántom, amit csinálok, azt elrontom, mindezt folyamatos és egybefüggő káromkodások mellett. És ilyenből volt 3, azaz három csak Péntek óta..
És akkor kapom a megjegyzéseket, hogy kopaszodok. Szerinted mér', vazze?!

Ilyen közhangulat, stressz, oktatási színvonal, hajtás, stbstb mellett csodálkozunk, hogy a tömegképzésben a pécsi ámokfutó emberek is vannak?!?!

Mondjuk legalább már tudom, hogy miben fogok meghalni (agyvérzés), és hogy mikor (korán)...

Azt hiszem, hogy tanulmányaimat illetően most kezdek csak igazán gondban lenni... Pár hete egyik évfolyamtársammal folytatott beszélgetés után valami megtört bennem. Mécses, lendület, lelkesedés, mindegy hogy hívjuk, a lényeg, hogy nem jó.

Igazság szerint az az évfolyamtárs egy másoddiplomás kolléga, akinek már van egy gépész diplomája. Végig teljes egyetértésben beszélgettünk, ugyanazokat erősítette és támasztotta alá, amiket én a Közlekkarról, a bsc képzésről és a jelenlegi magyar műszaki felsőoktatásról gondoltam. Tulajdonképpen nagyon új dolog nem hangzott el, csak az eddigi vélemények alátámasztása egy olyan ember által, aki valóban alkothat véleményt, hisz' már többet látott...

Hát... Nem kellett volna! Valahol, mélyen a sok panaszkodás alatt, azért ott volt bennem, amit mindenki mondott: "áhh, ugyan, mindegyik nehéz, mindenki ezt mondja", "áhh, nálunk is vannak elvetemült tanárok, ne is mondd", "mindenkinek az a legnehezebb, amelyiket csinálja", "nincs olyan, hogy legnehezebb, egyik sem könnyű", stbstb... Eddig megvolt a gondolat, hogy nem csak velünk basznak ki ennyire, mindenhol így megy ez. Eddig megvolt a hit, hogy biztos nem csak nálunk van ennyi és ilyen súlyú probléma, és az oktatás lényegétől messzire elrugaszkodott tanár... De sajnos úgy érzem, hogy ezek most megingtak.

Méghozzá a legrosszabb módon: megtört a lelkiismeretem is. Eddig a zh-k előtti napokban már lázasan készültem, és mindent beleadva képes voltam legalább az utolsó hajrákban tanulni. Zh előtti álmatlan éjszakákkal már számos zh-t mentettem meg, de most valahogy nem megy. Legtöbbször az időhiány, és a túl későn, pánik szerűen nekiállás volt a gond, de most egészen más a baj. Egyszerűen nem érdekel. Nem szól a lelkiismeretem, hogy "úristen, holnap zh, főzz egy koffeinbomba teát, és ülj le tanulni reggelig!". Most ő csendben hallgat, megtörve, begubózva egy sarokba.

Ha nem ültünk volna le a hétvégén Gézával közösen tanulni, és szántuk volna az egész napot (reggeltől estig) a holnapi (kedd) hőág zh-ra, akkor most még nagyobb bajban lennék. Úgy terveztem, hogy majd ma (hétfő) este még gyakorolok, és tanulok, de ehelyett néha csak üres tekintettel bámultam a TV-ből áradó amerikai butaságot... (Ráadásul még edzésre se mentem, a fenébe is!) Ez ennek a hatása lenne? Vagy annak a beszélgetésnek?

Ezt egyelőre nem tudom, de azt igen, hogy azóta nem ez az első eset, hogy a lelkiismeretem mélyen hallgat, amikor nagy szükségem lenne rá...