budapest bejegyzései

Sok-sok kérdés után most kicsit elébe is megyek a dolgoknak egy poszt erejéig:
Igen, tényleg Győrben dolgozok, és tényleg minden nap. Nem, nem gyakornokként, bár tény, hogy koliban lakok, és jelenleg sor mellett dolgozok, de errefelé minden kezdő mérnök a sor mellett indítja pályafutását (1-3 hétig), a koli pedig egy ritka, kiváltságos lehetőség. :)

A sor melletti munka pedig kemény. Elsősorban amiatt, hogy reggel 4.40-kor kell kelni, hogy 6-ra be is érjek, és onnantól 8 óra állás, szerelés, csavarozás, pakolás, vagy épp szaladgálás ezért-azért. De másképp nem ismeri meg igazán jól az ember azt, amivel aztán foglalkozni fog, így nekem 3 hetem van testközelből, alaposan belemászni (szó szerint) a V6-os benzines motorok (gyártásának) világába.

A koli pöpec, igazából össze nem hasonlítható a szokásos értelemben vett "kollégiummal". Tágas, kényelmes, saját fürdőszobás, saját konyhás, és így inkább hasonlít egy apartmanra, mintsem kolira. A lényegi különbség a közösségben van, hiszen itt mégiscsak együtt a banda (azaz a most kezdett hasonszőrűek), és mégiscsak leköti a közösség az ember üresjárati kapacitásait. (100%-ban)

(Az előző 3 hétvége időrendben, 1-1 képen)

Ezzel mindenesetre most "háromlaki" lettem, és a szabad hétvégéken egyszerre próbálok lenni Egerben, Budapesten és Győrött. Persze ez sose fog menni, de még épp csak a 2./3. hetemet taposom, így reménykedhetek abban, hogy az idő megoldja. Győrhöz a munka, Egerhez a család és a nyugalom, Budapesthez pedig a szerelem, és az egyetemi barátok kötnek, ami így nem egyszerű.

Az előző, szerelmes, plusz cimborákkal borozós budapesti hétvége, az az előtti egri kicsit futós, de kellemes hétvége, és a még egy héttel képpel korábbi győri wellness-hétvége a bizonyítéka annak, hogy ezt tényleg meg lehet oldani! (Képek feljebb :) )

Nem tűntem ám el, épp csak élni alig van időm. Általában "csak" aludni nem szokott időm lenni, de most ezt azért nem jelenthetem ki, mert bizony a múlt héten 2-2,5 napot masszívan átaludtam. No, hát könnyen kitalálható: nem önszántamból.

Szerdán munkahelyen párszor kiszaladgáltam telefonálni az udvarra, nameg egy ideig a raktárban is méregettem ezt-azt, és sajnos ezen alkalmakkor nem vettem túl komolyan azt, hogy odakint -1, -2 fok környékén volt. Az irodai jó melegből ki a hidegbe kicsit több, mint egy szál ingbe sikerült, és ugyan éreztem én, hogy nincs melegem, úgy különösebben nem sikerült róla tudomást vegyek..

Ezt követően a bajt csak fokozta, hogy a HÉVen ezúttal éberkómában voltam (gyenge próbálkozás az alvással), amiből úgy ébredtem, hogy a lábam már kishíján darabosra fagyott. Ugyan fűtenek, és jó idő van fent, viszont a padló fagyos, alulról különösebb szigetelést mellőző, így a hozzászegezett lábaim a sport cipőben jó alaposan átfagytak.

Alig győztem a végállomásig kiolvasztani a lábaimat a fűtőtesten, ami után pedig a szokásos, 24-es villamosos hazadöcögésen dideregtem, hiszen nincs ezeken a jószágokon semmiféle fűtés sem..

Na, így intéztem magamnak már aznap estére egy hőemelkedést, másnapra egy magas lázat, és érdekes mód amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen is távozott: péntekre már csak hőemelkedés, és mérhetetlen fáradtság maradt utána..

Szerdai Vázszerk ZH-ra készülés helyett emiatt végigfetrengtem a két szabadnapomat, fokozva az aggodalmakat... Szerdán tétmeccs lesz ez a vázszerk ZH, és már tényleg csak pár ilyenen kell már túl legyek, hogy végre itthagyjam ezt az egész rakás hóbelebancot a francba....

Szurkolás megengedett, sőt, kifejezetten igényeltetik! :)

Az utolsó pótpót ZH és járműdinamika házileadás óta kissé szétcsúszva, egy elég erős KIKAPCS állt be. A beállással nem is volt baj, épp időszerű volt, viszont mivel még most sem múlt el a hatása, kissé nehéz visszaállni a vizsgákra tanulós hangulatra. A vizsgák pedig itt vannak..

Az előző bejegyzésben említett esküvő fotózás után még pár napot Egerben maradtam. Régen voltam rendesen otthon, és ennél mégrégebben foglalkoztam az én régi, hű paripámmal, az MZ-mel. Most viszont összeraktam, lemostam, majd ámultam, hogy milyen jó kis gép is ez.

Az ereje nagyon rendben van, alig győztem 100 alatt tartani, viszont a honda után a futóműve kissé szokatlan volt. Bár szokatlan dolgokból volt bőven: a kemény kuplunghoz szokva csak úgy koppant a kuplung az első pár húzás alkalmával, nameg mivel régen mozgattam már meg, ezért az első pár nagy fékezésig az első fék egyáltalán nem fogott, a vékony felületi rozsda miatt.

Szerdán viszont már újra Budapesten voltam, hogy a pénteki vizsgámra készüljek, és bár folyamatosan csapatban tanultunk, a dolog hatásfoka mégis messze elmaradt az ilyenkor szükségestől... Pénteken ráadásul nem csak vizsga volt, hanem fotós iskolára készülés is kellett volna, de ehelyett gyűrűavató szakestélyre hangolódás lett belőle, és este 7 órától már az avatók tiszteletére rendezett vacsora..

Vacsora után egy fantasztikus este következett, egy komoly és színvonalas szakestély keretében, óriási asztaltársasággal, sok vendéggel, különleges hangulattal, és persze egy-egy mérföldkövet jelentő gyűrűvel. (Csak címszavakban)

Lassan, de biztosan gyűlnek a kilométerek az NTV-be.. Ma is volt egy icipici gurulás, de sajnos ismét akkor lett hátraarc, amikor az izgalmas részek kezdődtek volna.. Sajnos be kell lássam, hogy Budapest belvárosából indulva nem túl szívderítő egy-másfél órás motorozás, ugyanis az éppen a városhatár oda-vissza...

Nem úgy, mint régen, Egerben, amikor egy kis suli utáni kanyargásra vágytam, és 3 perccel később már a várost elhagyva a Szarvaskő felé vezető kanyarokban találtam magam, vagy épp még 10 percet rászámolva már Felsőtárkányt elhagyva a Bükköt szeltem át Lillafüred felé..

Budapestről nem ilyen egyszerű sajnos, ezt be kell lássam (bárki szeretne rácáfolni, akkor örömmel várom a cáfolatát! :) ). Ma úgy terveztem, hogy a szombati suli után, 3 órakor utána eredek az év első túráján résztvevő BME Angyalai klub tagjainak, majd őket beérve még egy kicsit velük kanyargok, és haza. Sajnos nem gondoltam ezt előtte eléggé végig, ugyanis mire én végeztem, addigra ők már annyira hazafelé tartottak, hogy Dunakeszin voltak.

Oda a sulitól kellett is vagy fél óra, hogy kiérjek, és nem sokkal érkezésem után indultunk is.. haza. Még egy picit kerültem Ákos és Sanya cimborákkal, de kanyarokból csak mérsékelten volt azon a vidéken. Igaz, így is baromi jó volt meghajtani a vasat, ismerkedni a lovakkal (egyesével), és tanulgatni, mikre képes, de azért már érik egy hazamotorozás - Bükközés, igen erősen. :)

(Ha valaki tudna a Keletitől rövid idő alatt megközelíthető, kellemes motoros helyeket, akkor ne habozzon megosztani! ;) )
*= Túl a 300. közös kilométeren... :)

Az előző, csúfos bukás okozta traumát sajátos módon, élmény felülírással próbáltam orvosolni. Ennek első fázisa az volt, amikor sok-sok év után ismét eltévedtem Budapesten (bár talán ennyire még sose), jó alaposan.

A vizsga után közvetlenül a régóta megrendelt, és kinézett motoros kesztyűt mentem átvenni, amihez az RMC-motor Üllői úti üzletébe kellett menjek. A metrón útközben viszont amikor már az életkedv is elillanni készült, egyszercsak lement a vörös függöny. Mondhatjuk ezt úgy is, hogy ott tört el a mécses, vagy úgy is, hogy csak ott dolgoztam fel igazán az eseményeket (bár előtte már repedezett az a mécses a Ferenciek terének közepén). Így történt, hogy amikor lement a függöny, leszálltam a metróról, és elindultam. Nem tudtam, hogy hol szállok le, nem is figyeltem, nem is érdekelt, és az sem, hogy merre megyek. Mentem. Amerre megállás nélkül tudtam menni...
Némi belső üvöltés, összezuhanás, és hasonló nyalánkságok után visszakapcsoltam a korábban dühből kikapcsolt telefonomat, és egy hosszas beszélgetés következett legfőbb támaszommal, édesanyámmal.

Eközben is csak mentem, csak mentem, viszont amikor a vörös köd kezdett felszállni, felmerült a kérdés, hogy "na, akkor most hol vagyok?!". Fogalmam sem volt... Azt se tudtam hol szálltam le, azt se, hogy merre indultam, és azt sem, hogy merről jöttem. Egyszercsak ott álltam egy aluljáró közepén, és fogalmam sem volt, hogy melyik lépcsőn jöttem le oda... Furcsa érzés volt, de azért kis kavarodás után sikerült eljutni a Népligeti metrómegállóhoz.

Ez után, hogy ez ne ismétlődjön meg, belevetettem magam a tennivalókba, azonban hiába a rengeteg fontos elintézni való, ez mégsem kötött le eléggé. Ehelyett filmeket néztünk, majd egy régi ígéretnek, és egy szülinapi kívánságnak eleget téve szerelmemmel elmentünk a Tropicáriumba (ha már a túrázáshoz túl hidegnek ítéltük az időt). Na, ez aztán kikapcsolt, az tuti! Fotózás, fotózás, kevés fényben, gyorsan mozgó állatokat, igazi kihívás volt, ez kellett!

Ez után még egy kajálást követően hazafelé indultunk a Tropicáriumból azzal a tervvel, hogy majd jól bulizunk egyet a ZUP koncertjén, de ez végül elegendő erő és idő híján meghiusult. A buszon viszont kitaláltam egy kiváló játékot az ilyen esetekre, amivel világot látva lehet kicsit kikapcsolódni, de erről majd később, egy küön posztban! :)

Másnap belevetettük magunkat egy nagy pakolásba, ami egy őskáosz létrehozásával kezdődött, és egyelőre ezen az állapoton stagnál is. Aztán volt itt még közös IKEÁzás, első közös lakáskéllékek beszerzésével, bazinagy kajálás svéd módra, óccsóé, és újabb filmezés. A hét elején próbáltam az A4-es oldalin tennivalók tobzódó listáján enyhíteni, de sajnos gyorsabban kerülnek RÁ újabb elemek, mintsem LE róla elvégzettek...

Tegnap és ma egy hosszas és kínlódós ügyintézésen vagyok túl (ami még nem ért véget), valamint egy kiadós Omszki tavon korcsolyázáson. Életem első tavon korcsolyázása volt ez, eddig mindig csak műlyégen próbáltam összetörni magam. Most végre kipróbálhattam ezt is, ahogy egy kis jéghokizást is, tovább növelve az ön-összetörés lehetőségeit... Ez részben sikerült is, bár most nem olyan hatásfokkal, mint anno a szánkóval, de azért sikerült pár kiváló esést összehozni (bármennyire is nem ez volt a célom). 5 után már nem is számoltam, pedig évek óta nem estem összesen ennyit korcsolyával (az más kérdés, hogy 2 éve nem volt a lábamon).
Most még következik egy Nabi Sirius buszteszt jó társaságban, ami után a tennivalók lista további enyhítése a cél.

Az élményterápiának mondhatni megvan az eredménye is, ugyanis új célok, új lehetőségek bukkantak fel a látómezőn, amiért talán érdemes csinálni tovább ezt az egész maszlagot (BME)... De, erről is majd inkább egy következő posztban-..

To be continued...

Épp csak pár hónapja ért véget életem első fotókiállítása (július közepén), és máris nagy szervezésben zajlanak a következő előkészületei. A "GrafUr útját járva" című kiállításom bemutatkozó jellegű lesz a budapesti közönség számára, és a Montázs Teaház és Galéria fog neki helyet adni 2 héten át. (Ami a Nyugati pályaudvartól egy rövid sétával megközelíthető.)

Ez egy valódi belső békét, otthonos, kedélyes környezetet nyújtó, galériázott kis teaház, ami teljes mértékben a „pennys” (filléres) egyetemek hangulatát idézi. A legalább száz évvel ezelőtti Angliában ilyesmi helyeken lehetett 1 pennyért teát kapni, és mellé újságot olvasva kellemesen ellazulni. E „vendéglőfélék” rövid időn belül a politika, a művészet és a tudomány vitaműhelyeivé váltak, majd a különböző tudományok képviselőinek törzshelyei és klubok előfutárai lettek. Ebből kifolyólag a teaház rengeteg kulturális programot támogat. Vannak itt nyelvi beszélgetős klubok, unplugged koncertek, valamint teret ad a fiatal és örökifjú vizuális (fotó-, képző- és ipar-) művészek bemutatkozásainak.

Ilyen apropóból kerül sor az én kiállításomra is, amelyen az első, egri bemutatkozás után, túl a vegyes témájú útkeresésen, az utazásaim alkalmával készített fotóké lesz a főszerep. A bemutatkozó jellegnek eleget téve természetesen helyet kapnak majd riport-, makró- vagy éppen portréfotóim is.

A kiállítást 2010. október 16-án, szombaton 18 órakor Pölczman Balázs ex-Közhír -főszerkesztő fogja megnyitni,

és a utána egy unplugged koncertre is érdemes lesz maradni, ami 21 órakor kezdődik. A kiállítás természetesen díjmentesen látogatható, mintegy két héten át (október 30-ig), nyitvatartási időben.
Mindenkit szeretettel várok! :)

Tehát mégegyszer, helyszín:
Montázs Teaház és Galéria: 1064 Bp., VI. ker., Vörösmarty u. 75.
Nyitva tartás: hétfőtől szombatig 12:00-22:00
www.montazsteahaz.hu
Megnyitó: 2010.10.16, 18 óra; a kiállítás 2010.10.30-ig díjmentesen megtekinthető!

Facebook esemény oldala

Tegnap előtt újra bent voltam az egyetemen. Úgy bent-bent, ügyeket intézni, és furcsa volt. Az ilyen mozgalmas nyarak utáni első bejövések mindig furcsák, és hát lássuk be, nekem még nem nagyon volt nem-mozgalmas nyaram...

Ezt a bejegyzést is már napok óta terveztem megírni, ahogy még jópár emailt is, de egyszerűen képtelen vagyok most is utólérni magamat. Most megbeszélések, egyetemre beszaladgálások, lakás takarítás, régi cimborákkal ebédelések/sörözések gyomlálják a szabadidőmet, amelyben valami extrém lassan ténykedek. Belassultam.

No, de nem a belassulás miatt furcsa ez az "új év", hanem a tudat miatt: Itt vagyok már megint az egyetemen, nyírják a füvet a gyepen, ahová majd jól kiülünk a maradék pár napos időben beszélgetni és sörözni, itt vannak a 2 hónapja nem látott cimborák, az ismerős arcok, és helyek, itt van a jól megszokott büdös, de szép Budapest, és ami az egészben az igazán rossz: Itt vagyok ötödévesként egy három és fél éves képzésben...

...Mondtam én, hogy furcsa... Egyszerre jó is meg nem is, egyszerre utálom és szeretem, és egyszerre hiányzik, a hátam közepére kívánás mellett.

Nem sikerült valami fényesen ez a péntek, viszont ahogy befejeződött az mindent felülmúlt. Kedvesemmel nem akartunk kapkodni, hogy a 18.34-es vonattal jöjjünk fel Budapestre, hanem adtunk magunknak egy órát, hogy a 19.34-es egy átszállásossal jöjjünk. Kicsi, egyszerű BZ-Mottal eljöttünk Füzesabonyig, majd ott kb 17 percünk volt a Miskolcról Budapest felé közlekedő vonatig.

A vonatra várva bár beszélgetéssel repültek a percek, de még kb plusz negyedórának kellett elrepülnie, mire megérkezett a vonat. "Műszaki okok miatt" késett. Ok, MÁV, megszoktuk.

Én felvettem egy kellemes alvópozíciót, míg kedvesem a másnapi nyelvvizsgájára tanult, aztán kb egy óra múlva folyamatos dudálásra ébredtem. Gyök kettővel mentünk, a vonat dudált. Ismerős jelenség volt már ez: ilyenkor nem működnek a jelzőberendezések/sorompók, így aztán a vonat folyamatos dudaszó mellett lassan gurult. Hurrá, újabb késést szedünk fel ezzel, de végülis nincs mit tenni, Budapest felől végigsöpört egy kis vihar, és ugye egyből mindennek be kell döglenie.

Lassan gurulás közben az egyik kereszteződésben rendőrökre lettünk figyelmesek, de végülis érthető, hisz fő a biztonság, ha már az elektronika feladta. Aztán kicsivel arrébb gurulva lámpákkal kerestek valamit a síneken, ekkor már gyanús volt a dolog, és az ablakon kinézve már látszódott egy meglehetősen ripityára tört autó maradványa a töltés oldalán. Durva látvány volt, de szerencsénkre a vonat haladt tovább, nem álltunk meg, mint legutóbb Ludasnál.

Haladtunk tovább, de az öröm nem tartott sokáig: ismét gyök kettővel haladtunk, folyamatos dudaszó mellett. Ekkor már viszont Budapest területén, így csendesen ültünk, még akkor is, amikor a vonat már megállt. 10-20 percig álltunk így, míg végül jött a kaller, és mondta, hogy felsővezeték-szakadás miatt bizonytalan ideig állunk..... Nahurrá. Pont ez hiányzott... Kár volt pár perccel ez előtt ilyennel viccelődni...

Na, GPS be, megnézzük hol vagyunk: Jászberényi végefelé álltunk, 10 kilométerre a Keletitől, Budapesten belül. Kedvesem laptopja elő, mobilinternet bekapcs, és a BKV útvonaltervezőjével elkezdtük nézni a lehetőségeket. 46 percnyi haza BKV-zást jósolt a tervező, ezért nem kapkodtuk el a dolgot, én inkább taxit preferáltam volna, csak ehhez nem lett volna rossz valamilyen infó a MÁV-tól, hogy utólag visszatérítik-e a költségeket.

Elkezdtem a kalauzt keresni, a vonat végefelé haladva teljesen üres vagonokon mentem végig, az utasok egy része már sehol se volt (kivéve a mi kocsink, ahol még mindenki ott ült a helyén, infó nélkül). Megtaláltam a kalauzt, de a taxi költség térítésről nem sok fogalma volt, azt viszont mondta, hogy a szerelvényt Pécelre visszahúzzák. Hurrá, tehát nincs mit tenni, vagy BKV, vagy taxi lutrira. Volt mindez bőven este 10 óra után, amikor már rég be kellett volna érkeznünk.

Összepakoltunk, és elkezdtünk lekászálódni a pálya közepén (ami nem is olyan egyszerű), majd cserbenhagyva elindultunk a közeli buszmegálló felé. Ekkor már kissé dühösen próbáltam a MÁV kék számát felhívni, hogy UGYE állják a taxi költséget, de 5-6 percnyi zenehallgatás után se voltak képesek felvenni a telefont, ígyhát feladtam. Kisvártatva érkezett is egy 162-es busz, amivel legalább az Örsig eljutottunk, egész gyorsan.

A buszról a sok MÁV által cserbenhagyott utas egyszerre sietett a metróhoz, amiből az utolsó éppen akkor indult el, amikor mi már ott érkeztünk a célegyenesben... Nem várt egy fél percet sem, elment, elbuktuk. Folyamatos kurvaanyázás mellett fogva a 3 táskámat plusz kedvesem bőröndjét igyekeztünk át a túlsó oldalra egy éjszakai buszt elkapni. Az aluljáróból felérve megláttunk egy 80-as trolit, és mivel az ismerős nekünk, gyorsan szaladtunk is oda, ahogy a többi pórul járt, egy darabig vonatra-nem-ülő utastárs is.

Felültünk, "vivát MÁV"-oztunk, és végre kezdtünk megnyugodni, hogy talán éjfélre otthon leszünk (80-as troli még megy egy városnéző kerülőt a környéken, de nem volt más, gyorsabb választás). Amikor már tényleg kezdtünk megnyugodni, akkor a stadionoknál a megállóban annyit mondott a troli vezetője, hogy végállomás. Nem részletezte, nem bonyolította, csak mégegyszer megismételte, felháborodott hangon: "végállomáááás!". Mi meg azt egy párszor, hogy "anyááád!", és leszállva megvártuk a nem sokkal mögöttünk jövő, éjszakai 990-es buszt, amivel tulajdonképpen akár a Jászberényi úttól jöhettünk volna, átszállás nélkül...

Negyed egy körül hazaérve (21.57 helyett) néztem a MÁV honlapján, hogy ezt a szerencsétlen balfasz társaságot az ág is húzta: felsővezeték szakadás plusz baleset miatt állt meg teljesen a forgalom, de talán a diszpécserek agya is, amiért nem voltak képesek Budapesten belül arra a nyomorult maradék 10 kilométerre pótlóbuszokat intézni (vagy legalább a kalauzokat megkérni, hogy tájékoztassák az utasokat a helyzetről, vagy a lehetőségekről).

Balfasz egy banda az egész (legyen az MÁV vagy BKV), az biztos, és holnap egy szegény-szerencsétlen ügyfélszolga fogja a nyakába kapni az egészet... Már előre sajnálom szegényt, de nem fog érdekelni, a menetjegyem árát fogom nála visszakövetelni!

Itt ez a háromnapos hétvége, ami az emberek többségének a felhőtlen szórakozást, lazítást, pihenést jelenti, vagy legalábbis a munka/suli világából kiragadott békés, nyugis, egyensúlyra törekvő perceket... Erre én meg bármennyire is szerettem volna, már megint nem sikerült a többségbe kerülni.

Augusztus 20-án csak álltam a nyüzsgő tömegben, mint egy búvalbaszott szamár, és néztem, ahogy mindenki jól érzi magát. A tüzijáték utáni nyüzsgés, a koncert, a jókedvű, hangos tömeg a szórakoztatás helyett inkább nyomasztottak, és ez a mai nap, a Népkertbe (egri Városliget) tett séta során se javult. Boldog párok, bulizó fiatalok csoportjai, vagy bandázó haveri körök mindenhol, én meg a búvalbaszott szamár. Ez egyedül egy különleges fotókiállítás megtekintéséig (Molnár Géza István fotóművész) oldódott fel, nameg egy apummal közös éjszakai fotózásig, az összes többi időben pedig marad a búval baszottság.

És hogy miért? .. Nos, talán egyszerű: a nővel, akivel tulajdonképpen együtt élem az életem, több, mint 3 hete nem találkoztam, és ami azt illeti, sokszor úgy érzem, hogy kettőnk közül csak nekem fontos az újra látás. A távolság csak fokozza a búval baszottságomat, az meg hogy 4-5 SMS-nél többre meg nem futja naponta meg csak tovább rontja. Ilyenkor ugye általában az ember a barátokhoz, haverokhoz menekül, de most még itt sincs mentsvár. Mindenki nyaral, vagy az ország valamely részén dolgozik, esetleg Budapesten tengeti napjait... Szana-széjjel, Egerben meg senki.

Én a nyaramat munkával töltöttem, itt, Egerben, és végig közben azon morfondíroztam, hogyan tovább. Na, nem a nyár hátralévő részében, hanem úgy nagyjából az életem hátralévő idejében (elég nagyjából, nem?). Budapesten már ott egy biztos pont, egy lakás, és én mégis itt Egerben dolgoznék szívesen, mármint ami a munkahelyet illeti. Jó légkör, neves cég, jó fizetés, boldog élet, de valahogy mégis Budapest felé húzna a szívem. Szeretem Egert is, mégiscsak élhetőbb, szüleim is itt vannak, alapom itt is van, de mégiscsak egy kisváros Budapesthez képest, és valamiért úgy érzem, hogy ha egyszer ide jövök, akkor itt ragadok. Nem akarnék itt ragadni, de magam sem tudom miért... (Pedig inkább itt tudnám elképzelni a családomat, mint Budapesten..)

Talán a szétszaladó barátikör miatt, talán az Egertől már egyszer elszakadás átélése miatt, és ami még igen valószínű: Jelenlegi helyzetben úgy sejtem, végleg elszakadnék kedvesemtől, ami több, mint 2,5 évnyi együttélés után szintén sokat nyom a mérlegen.
Dehát ezen tervek szövögetése közben is egyedül voltam minden pillanatban, úgyhogy kérem senki ne lepődjön meg enyhén feszült, és meglehetősen búvalbaszott hangulatomon... Ez most egy kicsit elszabott egy helyzet...

Heh, és erre djWinamp bedob egy számot, jó érzékkel:

Talán írtam már egy párszor magamból kikelve, hogy mennyire lehetetlen a helyzet internet szolgáltató terén itt, Budapest belvárosában. A Keleti pályaudvar mellett, Budapest bűzös-zajos belvárosában megdöbbentő, de csak egy silány szolgáltató szórja az internetet, és ráaádsul azt is csak kábelTV-n teszi. Telefon vonal nincs, és nem is lehet, hiszen eszük ágában sincs kiépíteni.

A T-Home T-kábel nevezetű szánalom csomagjáról van szó, ami talán nem is lenne rossz, ha értelmesen működne. Az általam előfizetett díjcsomag mintegy 4050 Ft havonta, és elméletileg 5 mbites internetet kellene ezért kapjak, de szerintem az esetek többségében nem rúg többre, mint 2 mbit... Bár talán egy szavam se lenne, ha legalább ezt a szerencsétlen 2 mbitet képesek lennének szolgáltatni megbízhatóan, megfelelően, amennyire az ember elvárná így a 21. században.

Ehelyett mit kapok ennyi pénzért? Hetente 1-1 alkalommal fél napokra teljesen bedöglő, de ennél gyakrabban pedig részlegesen akadozó szolgáltatást. Teljesen megbízhatatlan, ócska szutykot, amit ők internet szolgáltatásnak hívnak... Számomra nem más ez, mint egy rettentően idegesítő, ócska kínlódás egy tökéletesen hozzá nem értő bandától... Mert ugye amikor a héten már sokadjára száll el az internet, akkor az embernek betelik a pohár, és veszi a fáradságot (nameg a telefont), hogy bejelentse a hibát. 5-6 percnyi helyi hívás tarifájával ketyegő zenehallgatás után végre egy újabb hozzá-nem értő ügyfélszolga felveszi a telefont, akinek elmondom, immáron sokadjára a hibát. Megnézi, meglátja, hogy valóban sokszor megszakadt az internet, majd felveszi a hibát, amiért újabb súlyos 5-6 perceken át tartom a vonalat, amíg ő pötyög (bár tudnám, hogy mit). És mivel immáron bármelyik alkalom a sokadiknak számít, ezt kicsit idegesebben megemlítve megpróbál megnyugtatni, hogy egy "sürgős" jelzést tett a hiba mellé, majd mondja, hogy a hiba garantáltan ki lesz javítva 72 órán belül... Jupíí, mindez csupán 10-13 percnyi beszélgetésbe szokott kerülni, hiába a nagy gyakorlati tapasztalat.

Ezek után legtöbbször pár órával később már javulófélnek indul a meg-meg szakadó, haldokló internet (bár volt már, hogy még fél napig rossz volt), és a végén kapok egy mailt, hogy a hibát kijavították, és mostmár lehet örülni. Volt, hogy még meg is indokolták: "optikai hiba történt". A gyors munkának azonban híg a leve: pár nappal később kezdődik az egész elölről, és ismét csak a bosszúságot okozza a Tré-hóm minősíthetetlen kínlódása...

Nem egyszer felindulásból ott tartottam, hogy kiköttetem ezt a rakás szart, de már azt is fejembe vettem, hogy a telefonszámlával, valamint a szolgáltatás ideje alól kiesett napok listájával berongyolok egy tré-ponthoz, és visszakövetelem a telefonálások, valamint a kiesett napok díját. Elvégre ad1) miféle pofátlan rendszer az, ahol nem lehet INGYEN hibát bejelenteni? Fizessek azért, mert képtelenek értelmes, épkézláb szakembereket felvenni, akik képesek normálisan megoldani a problémákat. Ad2) ha az előfizetőn képesek 300 Ft tartozást úgy behajtani, hogy lekapcsolják a szolgáltatását, akkor én mi a jó fityfenéért fizessem ki a bosszankodással, és adott esetben anyagi károkkal járó kiesett napokat?!?!

Bár megtehetném azt, hogy nem fizetek nekik innentől kezdve, de sajnos nincs más internet szolgáltató (verseny piac, mi? Monopólium ez, cseszdmeg!), ennek a szarnak meg ha nem fizetek, akkor egyszercsak behajtók bontják le a fejem fölül a házat....

Budapest belvárosa, 21. század... És akkor orrbaszájba reklámozzák a digitális tévéjüket.. Na, még mit nem?!

 

Update: Ezen bejegyzés után az internetem, mint oly sokszor, ismét meghalt. Csak a weboldalak töredéke jön be, az is dög lassan, és harmadik-negyedik próbálkozásra. 2-3 percenként újra csatlakozik a modem, és iszonyatos adatveszteséggel megy az adatforgalom. Gratulálok Tré-szar!

Ez úton szeretnék kérni minden autóval a belvárosban közlekedőt, hogy az árvízre (és a rakpart lezárására) való tekintettel kicsit próbálja ki a tömegközlekedést/biciklit/motort.

Ami most Budapesten van az már kriminális, több autó tényleg csak darálva fér be; megtelt, nem bír többet!!! Még a kis apró utcák is olyan szinten tömött dugóban álló autókkal, hogy ez valami hihetetlen! Igazság szerint engem annyira nagyon nem zavar, hiszen motorral kényelmesen és elegánsan megkerülöm a kereszteződésben paraszt módon keresztbe beálló autósokat (mert ugye csak belemegy még a pirosba, fokozva ezzel a dugót), majd pedig végigmegyek a szinte üres buszsávon, időben és gond nélkül odaérve a vizsgára...

Viszont azt tényleg nem értem, hogy amikor minden irányban autórengeteget néz órákon keresztül a dugóban ülő jóember, lassan már egy hete, akkor miért nem próbál meg valami alternatív megoldást keresni a helyváltoztatásra... Ha nem elég kreatív és/vagy bátor a motorozáshoz vagy a biciklizéshez, akkor ott a BKV. (Ha meg pótolni akarja a dugóban ülés stressz érzetét, akkor meg lehet bliccelni és bujkálni az ellenőr elől.)

A rengeteg dugóban, autójukban egyedül ülő mind gyáva birka, vagy csak ennyire ragaszkodóak a drága, jó státusszimbólumukhoz?

Sajnos a nem túl fényes szorgalmi időszak befejezés után egy mégkevésbé fényes vizsgaidőszak megkezdés közepén vagyok éppen. Az hagyján, hogy már a tököm tele ezzel az egésszel, de még egy torokgyulladásos megfázós nyavaja is rajtam van, ami egyrészt a háromszorosára növelte az alvásigényem, másrészt azt a maradék cseppnyi hangulatot, kedvet és lelkesedést is derékba törte. Az meg már csak persze hab a tortán, hogy hiába van jócskán megnövelt alvásigényem, ha a nyavajás torokkaparás jóvoltából pocsékul alszok.

Na, szóval ez így egyszerre kicsit most sok, pedig szívesen írkálnék pár dologról. Itt van például az az új löket, az az új igazi közlekkar feeling érzés, amit most, a gyűrűavató szakestély után éreztem. Nem akármilyen élmény volt, amiről szívesen írnék, de ahhoz még össze kell szedni a gondolataimat. Addig is nagyon ajánlom a kedves olvasóknak Taki "Erről szól a játék..." című írását a Gépészéleten. Azt hiszem az hasonló indíttatásból született, mint ahogy a fent megemlített bejegyzésem fog.

Iszonyat nehéz egy ilyen félév után rávennem magam, hogy tanuljak, és tovább küzdjek, pedig csak most kellene igazán. A sok-sok kudarc után most illene egy szép zárást tenni a mondat végére, és a csütörtöki vizsgámról egy jó érdemjeggyel hazajönni, hiszen szükségem lesz a következő félévben ösztöndíjra.. Nem, nem motorozásra vagy épp motorra szeretném félretenni, hanem kreditekre... Az állami finanszírozás lepedője alól kilógó kreditekre... Erre szeretném félretenni a következő ösztöndíjaimat. Aranyos, nem?

Zárásul egy kis más: Az elmúlt napokban lecsapó monszun szerű, eddig még soha nem látott esők egy régi kedvenc zeneszámot juttattak eszembe, amit ajánlok mindenki figyelmébe:

A nap konklúziója:

"Szeretem a 13. hetet, mert félévente mindig ilyenkor látni a legtöbb napfelkeltét."

Bár igazság szerint ez már nem is a mai nap konklúziója, hiszen ez már szerdán, hajnal fél5 környékén megfogalmazódott bennem. Ezért aztán az igazán mai nap konklúziója így hangzik:
"Nagy kár, hogy nem dobtam be azt a roncs LowCost biciklimet a Dunába."

Én hülye ugyanis ismét biciklivel mentem az elmúlt 2 napban (miután kaptam ajándékba egy új másik nyerget), és persze a hajtókar probléma csak fokozódott. Most már vittem magammal szerszámot, és minden otthon-egyetem táv után újra kellett húzni a hajtókar csavarját. Egészen addig, míg a mai kudarcteljes (és ezzel elbukott) vázszerk ZH-ról hazafelé jőve, a Szabadság híd után nemsokkal végleg megadta magát.

Egy látványos és turistacsalogató mozdulattal a Kiskörúton nagy ricsajjal leesett a hajtókar (egy kellemes 25 km/h tempó környékén), azok után, hogy az egyetemnél amennyire csak bírtam, meghúztam (gyk: kb 1 kilométer lehetett a magam mögött hagyott távolság). Vaku villant, "kurvaanyád!" csusszant, és álltam meg ismét szerelni... (a turisták örömére)
Egészen a Nagykörútig húztuk így, amikor is végleg feladta. A hajtókar négyszög furata teljesen oválisra kopott, a csavar összes menete pedig elnyíródott. Ennyi, vége, innentől tolhattam ismét, mint már oly' sokszor.

Viszont már egy cseppet sem idegesített fel, beletörődtem a sorsomba, mint ahogy abba is, hogy drága percek mennek el a péntek délutáni ZH-ra tanulás idejéből... A drága perceket pedig később súlyosan megfizetem, például egy ismételten napfelkeltéig kínlódás keretében....

Imádom a 13. heteeeet!

Első sorban annak, aki ellopta az ócska szar lowcost biciklimről a még ócska szarabb ülést! Másodsorban pedig egész kurva Budapestnek*, amiért ennyire nagy arányban van tele gyökér barmokkal, akik képesek egy ócska szar bicikliről lelopni az ülést.
Remélem boldog vele a seggfej, és azt is remélem, hogy csak akkor veszi észre, hogy szét van szakadva, és le van jőve a felső rész, amikor már csak az ülés rúdjának utolsó centijei látszódnak ki a seggéből!

Persze a pedált nem lehetett egy 13-as kulccsal csak úgy visszatenni, hogy tudjam állva tekerni, úgyhogy marhajó volt hazafelé sétálni a Rudas fürdőtől. Séta közben az alábbi dolgok jártak az eszemben:

1. Mégiscsak be kellene dobni a Dunába ezt az ócskavasat. Mindig csak a bosszúságot okozta, és itt a remek lehetőség. (Erzsébet hídon)

2. Inkább felteszem vaterára ezt a vackot 1 Ft-ért, és felhagyok a biciklizéssel, maradok inkább a motorozásnál. (Ferenciek terén)

3. Mégse teszem fel vaterára, inkább meggyengítem a fékeket rajta, és lelakatolom a nyóckerben egy spirál lakattal. (Blaha Lujza téren)

4. Mégse lakatolom le, hanem most azonnal hozzávágom ahhoz a seggfej cigányhoz, amelyik épp most lépett ki a Berzsenyi útnál lévő kaszinóból és elkezdett beszólongatni, hogy milyen fasza a gép, hogy nincs ülése. (Berzsenyi útnál)

5. Inkább gyorsan meg kéne gyengíteni a fékeket jól, és rásózni az előbb beszólongató seggfejre párezer forintért, és mutatni neki, hogy a gyereke is milyen jól elférne a csomagtartón.

6. Rohadt drága a benzin, és bár most szívesen járnék az MZvel szívatóval egy évig, de nem győzném tankolni... Csak fog kelleni egy bicikli, de nem ez a szar... Elmegyek ezzel a józsefvárosi piacra, és megpróbálom becserélni egy akármilyen másikra. Ennél csak jobb lehet!

 

*= Budapestnek bizony azért is a kurva anyját, mert amint megpróbálnék értelmesen közlekedni (gyk: nem egytonnás pöfögő szarban ülni, nem a benzint/gázolajat égetni, és nem a tömegközlekedésen bacilusokkal kereskedni, hanem saját erőből, sportolva helyváltoztatni), akkor tuti keresztbe tesznek.. Ha jó biciklim van, akkor 3 nap után ellopják, és hiába van az azt követőn egy egész jó lakatom, végig attól tartok, hogy azt is ellopják. Ha szar biciklim van, akkor az úton-útfélen cserben hagy, és még arról is ellopják a dolgokat. Arról nem is beszélve, hogy úton-útfélen szarba sem néznek, és le akarnak nyomni az útról. Hát bizony a kurva anyád Budapest!