búvalbaszott bejegyzései

A mai napon úton-útfélen bárki, aki az ismerősök közül szembe jött azzal a kérdéssel nyitott, hogy "mi a baj?". Már kezdtem azt hinni, hogy talán rám van írva valami, ami miatt mindenki ezt kérdezi elsőre, de akárhogy is néztem, egy pici felirat se volt rajtam... Akik ezt kérdezték, valami mást olvashattak le rólam, amit nem feltétlen betűk fejeznek ki.

Az már persze más kérdés, amikor valaki egy "miújság?" kérdéssel nyitott nálam, és a jelenlegi időszak hangulatának megfelelően csak egy "semmi jó"-ra tellet tőlem. Ezekre nyilvánvaló volt a "mi a baj?" kérdés, amikre konkrét válasz helyett csak a "szokásos szar"-t tudtam felhozni... Tehát minden.

Az idő (azaz annak hiánya), az egyetem, az, hogy mindenből szarul állok, az, hogy kb annyi életkedvem van, mint egy hintalónak, az, hogy semmi sem igazán a terveim szerint alakul, az, hogy egy lazának tervezett félév helyett úgy el vagyok havazva, mint még sose, ugyanakkor amikor tanulni kellene, a hatásfok a béka segge alatt valahol mélyen pihen. Azt gondolná az ember, hogy 5 évnyi egyetemista élet alatt megtanulta már, hogyan kell jó hatásfokkal tanulni, de sajnos rá kell ébrednem, hogy talán ilyenkor tudja ezt legkevésbé. Nagy kulcsszó a "belefáradás", amit eddig nem ismertem ilyen mértékben.

Igazi jóbarátként ezt a helyzetet szavak és különösebb kommunikáció nélkül felismerte Taki, aki egyből egy gyógysörre, és egy már régóta halogatott, igazán ránkférő beszélgetésre invitált a minap, amit a lelkiismeretem miatt kénytelen voltam visszautasítani. Tény, hogy a becsavarodás és az örök búval baszottság elől a gyógysör egy kiváló mentsvár lehetne, viszont mi helye az örömködésnek, ha a kötelezettségeimnek képtelen vagyok eleget tenni?! ...

Ilyesmi gondolatmenet mellett választottam inkább a szakdolgozattal való foglalkozást ma estére is, mondatonként egyre nagyobb kétségbe esve nézve az eddig megírt karakterek számát... Tényleg jót tenne egy aprócska csoda..

Itt ez a háromnapos hétvége, ami az emberek többségének a felhőtlen szórakozást, lazítást, pihenést jelenti, vagy legalábbis a munka/suli világából kiragadott békés, nyugis, egyensúlyra törekvő perceket... Erre én meg bármennyire is szerettem volna, már megint nem sikerült a többségbe kerülni.

Augusztus 20-án csak álltam a nyüzsgő tömegben, mint egy búvalbaszott szamár, és néztem, ahogy mindenki jól érzi magát. A tüzijáték utáni nyüzsgés, a koncert, a jókedvű, hangos tömeg a szórakoztatás helyett inkább nyomasztottak, és ez a mai nap, a Népkertbe (egri Városliget) tett séta során se javult. Boldog párok, bulizó fiatalok csoportjai, vagy bandázó haveri körök mindenhol, én meg a búvalbaszott szamár. Ez egyedül egy különleges fotókiállítás megtekintéséig (Molnár Géza István fotóművész) oldódott fel, nameg egy apummal közös éjszakai fotózásig, az összes többi időben pedig marad a búval baszottság.

És hogy miért? .. Nos, talán egyszerű: a nővel, akivel tulajdonképpen együtt élem az életem, több, mint 3 hete nem találkoztam, és ami azt illeti, sokszor úgy érzem, hogy kettőnk közül csak nekem fontos az újra látás. A távolság csak fokozza a búval baszottságomat, az meg hogy 4-5 SMS-nél többre meg nem futja naponta meg csak tovább rontja. Ilyenkor ugye általában az ember a barátokhoz, haverokhoz menekül, de most még itt sincs mentsvár. Mindenki nyaral, vagy az ország valamely részén dolgozik, esetleg Budapesten tengeti napjait... Szana-széjjel, Egerben meg senki.

Én a nyaramat munkával töltöttem, itt, Egerben, és végig közben azon morfondíroztam, hogyan tovább. Na, nem a nyár hátralévő részében, hanem úgy nagyjából az életem hátralévő idejében (elég nagyjából, nem?). Budapesten már ott egy biztos pont, egy lakás, és én mégis itt Egerben dolgoznék szívesen, mármint ami a munkahelyet illeti. Jó légkör, neves cég, jó fizetés, boldog élet, de valahogy mégis Budapest felé húzna a szívem. Szeretem Egert is, mégiscsak élhetőbb, szüleim is itt vannak, alapom itt is van, de mégiscsak egy kisváros Budapesthez képest, és valamiért úgy érzem, hogy ha egyszer ide jövök, akkor itt ragadok. Nem akarnék itt ragadni, de magam sem tudom miért... (Pedig inkább itt tudnám elképzelni a családomat, mint Budapesten..)

Talán a szétszaladó barátikör miatt, talán az Egertől már egyszer elszakadás átélése miatt, és ami még igen valószínű: Jelenlegi helyzetben úgy sejtem, végleg elszakadnék kedvesemtől, ami több, mint 2,5 évnyi együttélés után szintén sokat nyom a mérlegen.
Dehát ezen tervek szövögetése közben is egyedül voltam minden pillanatban, úgyhogy kérem senki ne lepődjön meg enyhén feszült, és meglehetősen búvalbaszott hangulatomon... Ez most egy kicsit elszabott egy helyzet...

Heh, és erre djWinamp bedob egy számot, jó érzékkel: