LowCost bejegyzései

Ma újra biciklivel mentem az egyetemre. Azért van ennek hírértéke, mivel kb 1 hónapig ismét üzemkételen volt a LowCost, miután újfent cserbenhagyott. Annyira bosszantott a dolog, hogy itt már erről nem is tudósítottam. Tulajdonképpen a frissen beszerelt, közel új monoblokk hullott szét a körút közepén egyszer, amikor persze időre kellett mennem az egyetemre...

Úgy istenigazán már nem is lettem mérges, szemem se rezdült, csak kinéztem egy pofás kressz táblát, és hozzálakatoltam a roncsot. Hideg nyugodtsággal felszálltam egy villamosra, és csupán akkor kezdett valami belül forrongani, amikor az órára nézve megállapítottam, hogy jól elkések már megint, már megint emiatt a vacak miatt...

Na, hát így történt, hogy utána hazafelé ismét hazatoltam, két lakattal kilakatoltam, és kb 1 hónapig hozzá se nyúltam. Vasárnap viszont átjött Taki tanulni, így menthetetlen volt, hogy ismét (veszélyes-)üzemképessé váljon ez a makacs drótszamár.

Tegnap mindenféle napos idő ellenére valahogy sem bátorságom, sem kedvem nem volt kipróbálni, ma viszont halált megvető bátorsággal ismét felültem rá. Minden egy lapra volt feltéve, ugyanis késve indultam az egyetemre, így a leggyorsabb módot kellett válasszam, és ez akárhogy is nézzük, a bicikli...

Egészkor indultam az egyetemre, és bizony 1 perccel az órakezdés előtt már léptem be a terembe, óra 14-kor. Ez bizony számomra egyéni rekord, ilyen tempót még nem jöttem az egyetemre, amiben óriási segítségemre volt egy szép nagy teherautó...

Az Üllői úti kereszteződéstől, mint mindig, most is az úttesten mentem (a fene se fog aluljárózni), és mivel dugó volt a körúton, kényelmes tempóban húztam el az autók mellett a parkoló autókhoz igazodva. Így sikerült egy nagy 3 tengelyes teherautót is megelőznöm, aki talán nem vette jó néven a dolgot, és amikor felgyorsult a forgalom nem került ki, hanem szinte tolt hátulról. Érezvén a turbó feltöltő lihegését a nyakamban, elég rendesen elkezdtem rakni a bicajnak, így tulajdonképpen az Üllői úttól egészen a Petőfi hídig egy masszív 32-33 körüli tempóval jutottam el a körúton... Kis Nagy túlzással az életemért tekerve amint felbakkantam a járdára a hídnál, nagyjából ott ki is köptem a tüdőmet.

Cserébe viszont kellemesen kihajtottam magam, és az órára is beértem, plusz még egy kávét is megspóroltam, mivel sikerült alaposan felpörögni (ami ki is tartott egy jóideig).

A nap konklúziója:

"Szeretem a 13. hetet, mert félévente mindig ilyenkor látni a legtöbb napfelkeltét."

Bár igazság szerint ez már nem is a mai nap konklúziója, hiszen ez már szerdán, hajnal fél5 környékén megfogalmazódott bennem. Ezért aztán az igazán mai nap konklúziója így hangzik:
"Nagy kár, hogy nem dobtam be azt a roncs LowCost biciklimet a Dunába."

Én hülye ugyanis ismét biciklivel mentem az elmúlt 2 napban (miután kaptam ajándékba egy új másik nyerget), és persze a hajtókar probléma csak fokozódott. Most már vittem magammal szerszámot, és minden otthon-egyetem táv után újra kellett húzni a hajtókar csavarját. Egészen addig, míg a mai kudarcteljes (és ezzel elbukott) vázszerk ZH-ról hazafelé jőve, a Szabadság híd után nemsokkal végleg megadta magát.

Egy látványos és turistacsalogató mozdulattal a Kiskörúton nagy ricsajjal leesett a hajtókar (egy kellemes 25 km/h tempó környékén), azok után, hogy az egyetemnél amennyire csak bírtam, meghúztam (gyk: kb 1 kilométer lehetett a magam mögött hagyott távolság). Vaku villant, "kurvaanyád!" csusszant, és álltam meg ismét szerelni... (a turisták örömére)
Egészen a Nagykörútig húztuk így, amikor is végleg feladta. A hajtókar négyszög furata teljesen oválisra kopott, a csavar összes menete pedig elnyíródott. Ennyi, vége, innentől tolhattam ismét, mint már oly' sokszor.

Viszont már egy cseppet sem idegesített fel, beletörődtem a sorsomba, mint ahogy abba is, hogy drága percek mennek el a péntek délutáni ZH-ra tanulás idejéből... A drága perceket pedig később súlyosan megfizetem, például egy ismételten napfelkeltéig kínlódás keretében....

Imádom a 13. heteeeet!

Első sorban annak, aki ellopta az ócska szar lowcost biciklimről a még ócska szarabb ülést! Másodsorban pedig egész kurva Budapestnek*, amiért ennyire nagy arányban van tele gyökér barmokkal, akik képesek egy ócska szar bicikliről lelopni az ülést.
Remélem boldog vele a seggfej, és azt is remélem, hogy csak akkor veszi észre, hogy szét van szakadva, és le van jőve a felső rész, amikor már csak az ülés rúdjának utolsó centijei látszódnak ki a seggéből!

Persze a pedált nem lehetett egy 13-as kulccsal csak úgy visszatenni, hogy tudjam állva tekerni, úgyhogy marhajó volt hazafelé sétálni a Rudas fürdőtől. Séta közben az alábbi dolgok jártak az eszemben:

1. Mégiscsak be kellene dobni a Dunába ezt az ócskavasat. Mindig csak a bosszúságot okozta, és itt a remek lehetőség. (Erzsébet hídon)

2. Inkább felteszem vaterára ezt a vackot 1 Ft-ért, és felhagyok a biciklizéssel, maradok inkább a motorozásnál. (Ferenciek terén)

3. Mégse teszem fel vaterára, inkább meggyengítem a fékeket rajta, és lelakatolom a nyóckerben egy spirál lakattal. (Blaha Lujza téren)

4. Mégse lakatolom le, hanem most azonnal hozzávágom ahhoz a seggfej cigányhoz, amelyik épp most lépett ki a Berzsenyi útnál lévő kaszinóból és elkezdett beszólongatni, hogy milyen fasza a gép, hogy nincs ülése. (Berzsenyi útnál)

5. Inkább gyorsan meg kéne gyengíteni a fékeket jól, és rásózni az előbb beszólongató seggfejre párezer forintért, és mutatni neki, hogy a gyereke is milyen jól elférne a csomagtartón.

6. Rohadt drága a benzin, és bár most szívesen járnék az MZvel szívatóval egy évig, de nem győzném tankolni... Csak fog kelleni egy bicikli, de nem ez a szar... Elmegyek ezzel a józsefvárosi piacra, és megpróbálom becserélni egy akármilyen másikra. Ennél csak jobb lehet!

 

*= Budapestnek bizony azért is a kurva anyját, mert amint megpróbálnék értelmesen közlekedni (gyk: nem egytonnás pöfögő szarban ülni, nem a benzint/gázolajat égetni, és nem a tömegközlekedésen bacilusokkal kereskedni, hanem saját erőből, sportolva helyváltoztatni), akkor tuti keresztbe tesznek.. Ha jó biciklim van, akkor 3 nap után ellopják, és hiába van az azt követőn egy egész jó lakatom, végig attól tartok, hogy azt is ellopják. Ha szar biciklim van, akkor az úton-útfélen cserben hagy, és még arról is ellopják a dolgokat. Arról nem is beszélve, hogy úton-útfélen szarba sem néznek, és le akarnak nyomni az útról. Hát bizony a kurva anyád Budapest!

Túl az egyetemi nehéz időszak első fordulóján, túl a nyakra-főre érkező ZH-kon és házi leadásokon most volt 1-1,5 hét kicsit nyugisabb időszak, amikor épp csak 1-2 pótZH és házileadás zavarta meg az álló vizet (bár az éppen eléggé). 
Na, ennek az idillióta hétnek az utolsó napján végre tervben volt egy hazaút is Egerbe, ahol már elég rég nem jártam 1 napnál hosszabb ideig. A péntek estére tervben is volt egy fontos megbeszélés a szerveződő fotó kiállításom kapcsán (erről majd többet később :) ), így időre kellett hazaérnem.

A hazaút előtt még két fontos elintézni való maradt: egy cimborával találkozás, aki átad egy könyvet, amit Egerbe kell eljuttassak, valamint egy második kerületi bolt felkeresése, ahol előhívattam A4-es méretben pár fotómat, kísérleti jelleggel. (a kiállításra készülve).

Reggel kinézve az ablakon ugyan borongós volt az idő, de nem ilyesztett el a biciklivel egyetemre indulástól. Már az első órán kiderült, hogy valszeg a déltől kettőig tartó gyakorlatom rövidebb lesz, és hamar végzek, ezért a cimborának írtam is SMS-t, hogy korábban találkozzunk. A reggel még 1 egységnyi töltöttséget mutató telefon hirtelen, pár SMS után már kitikkadni készült, és mielőtt még a módosított helyszín és időpont konkretizálására sor került volna, kikapcsolt (persze, ha nem a kifagyásai miatti újraindításokra fecséreli energiáját, akkor kibírta volna...). Hohóó, de semmi gond, hát van nálam pót akksi, felkészültem ám én az ilyenekre! (bár eddig sose tikkadt ki ilyen hirtelen)

Pótakksi be, telefon bekapcs, ami már kapcsolt is ki, ugyanis le volt merülve a pótakksi is. Nahurrá. Próbálkoztam én ott mindennel, de nem lehetett életet lehelni a nyavajásba. Na, óra utón el is tekertem a félig-meddig megbeszélt találkahelyre, az infóparkba. Álltam ott egy negyed órát, aztán mondom végigmegyek azon az útvonalon, amerre közlekedhet, de nem találtam. Visszatekertem, újabb állás, de semmi. Még elmentem az Allee elé, a másik felmerült találkahelyhez, hátha ott vár rám, de újabb 10 percnyi állás után feladtam, és elindultam a második kerületbe.

A fényképek átvétele után visszafelé egy CIB bankot kellett keressek, de persze se GPS, se pedig a bakokat jelző táblák nem voltak jók. A CIB székházát persze megtaláltam, de egy rohadt bankfiókot sem. Minek is az, ugye... Bezzeg amikor nem kell bank, akkor minden utcasarkon van.
Némi bolyongás után ezt is feladva a rakparton hazafelé tekerés közben észrevettem, hogy már megint lelazult a rohadt pedál... Utoljára a Gazdagréti lakótelepnél csinált ilyet (legmesszebbi pont az otthontól, ahová kitekertem), de szerencsére kaptam kölcsönbe ott egy óriási kroma fogót, amivel alaposan meghúztam. Olyan erővel lett akkor meghúzva a nyavajás pedál rögzítő, hogy azt gondoltam, hogy ebben az életben ez már soha többé nem fog lejönni. Akkor sem, ha akarjuk.

No, hát ő másképp gondolta, ugyanis a Margit híd magasságában már érezhetően és látványosan lötyögött. Persze a fenti feltételezésből kiindulva egy darab szerszám sem volt nálam.... Megálltam, hogy kézzel meghúzzam, de esélytelen volt, így inkább tovább tekertem bízva abban, hogy legalább egy biciklis boltig eljutok vele.

Hát, erre a kis lowcost drága rácáfolt. A Lánc híd és az Erzsébet híd között félúton egészen egyszerűen leesett a pedál. Kézzel visszatenni már nem volt értelme. Bár persze lábbal még megpróbáltam, többek közt dühlevezetés jelleggel is próbáltam felrugdosni a helyére. Miért is ment volna?! Áhh!
Nem maradt más, csak a hazatolás. Már megint, és már megint egy igen távoli pontról. Annak tudatában, hogy a vonatom/busztom rövidesen indul, és annak tudatában, hogy még a cimborát is fel kellene keresni nem volt kedvem túlzottan tologatni ezt a rakás ócskavasat. Ja, és persze segítségkérésre telefon nélkül esélyem se volt, hiszen az ugye lemerült.

Legszívesebben bedobtam volna a Dunába, telefonnal együtt ott, ahol vagyok. Nagy szerencséje az ócskavasnak, hogy a felső rakpartról körülményes lejutni az alsóra, és az is, hogy nem tudtam volna átdobni az autók fölött a pedáltalan biciklit. Az Erzsébet híd felé közeledve már nézegettem is, hogy ha a hídra érek nem fogom tudni megállni, hogy ne dobjam be a Dunába. Még néztem is, hogy épp ott fotózott egy kolléga, akit megkértem volna, hogy örökítse meg ennek a szarnak az utolsó pillanatait. Óriási düh fortyongott bennem, minden bizonnyal a hídon hosszasan sétálva tényleg lett volna egy olyan pillanat, amikor felindulásból átdobom a korláton.

Ezt elkerülendően talán kapott egy utolsó esélyt, és mielőtt a hídra értem volna odalakatoltam egy kresztáblához. Így legalább busszal haza tudtam jönni, a rakás vashulladékkal meg csak lesz valami.
Nem hiszem, hogy ellopnák, hiszen fel van matricázva, nameg tekerni nem lehet, tehát nem jut vele messzire a tolvaj, nameg a vaskos U lakat elég elrettentő jelenség közvetlenül a LowCo$t felirat mellett.

A hetes buszra felszállva végül a Ferenciek terén még a CIB bankot is elintéztem, és onanntól a Kelettiig végig azon járt az eszem, hogy most miért ilyen rohadék velem a sors?! Miért hajt arra a világ, hogy idő előtt idegösszeomlást kapjak, miért ez a célja a világnak?! Ez a pénteki eseménysorozat pontosan olyan volt, mintha valami azt akarta volna megakadályozni, hogy a megbeszélt találkozóra Egerbe érjek.

Hazaérve és a telefonomat bekapcsolva persze egyből megkaptam a cimborától kellemesen lecseszős hangnemben, hogy ha látom, hogy a telefonom le fog merülni, akkor miért nem teszem rá töltőre, meg ő egyébként is még dolgozik, menjek el a cuccért a Keletitől az Infóparkig... A fenéért nem dobtam be a Dunába a telefont!

Update: Ha valaki ad 10 ezer Ft-ot a fenti képen látható bicajért, annak adok egy kulcsot, és megmondom hol a bicaj! Viheti!

Végre az én kis LowCost bájkom megkapta az új fékrendszerét... Ideje volt már, mert épp csak megállni nem nagyon lehetett vele. Ennek apropóján az egyetem melletti bicikli boltban egy teljes fém V-fék szettet vettem, minden volt benne, össz-vissz 3000 Ft-ért. A mai napon a suliba tekerve máris érezhető volt a fejlődés, ugyanis 2 egész értéket javult az átlagsebességem! :) A dolog egyszerű: végre nem súrlódik az ócska fék a rendszeren, és sokkal könnyebb tekerni a gépezetet. Az előzőt nem lehetett beállítani, így végre nagyot fejlődött a kényelem érzet, és tán a biztonságérzet is, hiszen végre meg lehet állni vele, azaz...

Hazafelé tekerés közben bebizonyosodott, hogy annyira nagyon azért mégsem. Jó tempóval, 30 körül tekertem éppen a Bródy Sándor utcán, amikor egyszercsak azt veszem észre, hogy az előttem az előbb még jó távol haladó autó éppen tolat be egy parkolóhelyre. Oké, lehet éppen egy fél másodpercig nem előre figyeltem, de annyi szent, hogy a kis toyotás igen rövid fékúton állt meg előttem, másképp nem lehettem volna ilyen hirtelen ennyire közel hozzá.

Ott már nem volt mit tenni, fékezni úgy éreztem nincs esélyem, a fékek még nincsenek bekopva, így még nem az igazi (vagy csak szimplán a lowcost miatt nem valami csúcsminőség). Így aztán a fékhez hozzá se nyúlva kikerültem az autóst, aki mivel jobbra hátra tolatott, ezért baloldalánál szűkült a hely... Így a végén éppen hogy sikerült átslisszannom az autó balelejénél, aki ezt hosszú dudálással jutalmazta.

Valahogy eszméletlen higgadtsággal kezeltem az ügyet, fel se vettem a dolgot, mentem békésen tovább... Hallom ,hogy a háttérben kipörgő kerekekkel a gyökér jön utánam, a dudát ezúttal már csak szakaszosan nyomva, majd húzta le az ablakot, és üvöltözött ki rajta. Teljes higgadtsággal tekertem tovább, miközben mellettem üvöltött a parasztja, majd egyszercsak bejött elém, és fékezett.

Ekkor már kezdett felmenni a pumpa, így szép ívesen kikerültem, a paraszt pedig továbbra is a telefont a füléhez szorítva üvöltött ki nekem. Ekkor már csak visszakiabáltam, hogy "mit vársz, ha beletaposol a fékbe?!". Erre még vissza is vágja, hogy "indexeltem, bazdmeg!". "Hja, miután beletapostál a fékbe, köcsög!", és már kezdődött is az utcai üvöltözés.

A legnagyobb meglepetés számomra az volt, hogy nem ment fel bennem a pumpa. Hót higgatan fordítottam hátat pár bazdmeg és anyád után a bunkó autósnak (az anyázást persze ő kezdte, miközben le sem tudta tenni a telefont). A nagykörúti piroshoz beállva vártam, hogy esetleg utánam jön-e, és ezért már épp kezdtem túrni a batár nagy U-lakatot a táskában, hogy ha esetleg bunyóra kerülne a sor, akkor azzal kezdem, hogy bedobom a szélvédőjét... De az csak nem jött.

Viszont a düh csak ezek után borított el. Na, és ez volt az igazán rossz. Adtam volna ki akkor a paraszt fejére/szélvédőjére, mert így végül hazáig fortyogtam... Egyedül abban bízok, hogy a paraszt autós az eset kapcsán tovább maradt ideges, és szívből kívánomez úton is annak a köcsög Toyota Yarisosnak a Bródy Sándoron, hogy körözzön csak még 4-5 napig parkolóhelyet keresve a szarjával!
Azt biztosra veszem, hogy az idiótája biciklire nem ült még, és fogalma sincs milyen biciklivel közlekedni. Nem tudom mit szólt volna, ha megpróbálok megállni, és beszállok a hátsó ablakán... kár, hogy azt én szívtam volna meg jobban.

No, de ezzel nem akarom senki kedvét elvenni a városi biciklizéstől, ugyanis nagyon ritka az ilyen gyökér! Ráadásul ha én se száguldok hazafelé, akkor talán nem is kerülök ilyen helyzetbe , mint ahogy eddig se nagyon volt ilyen. Annyi viszont szent, hogy egy bukósisakot, és valami kézhez közeli fegyver alkalmatosságot be kell szerezzek...