BME bejegyzései

Pipa. (négyes diploma) ... Részletek hamarosan, most kidőlés!

Balra el. (...) Némi pihenő után:

Hát, ez az a poszt, amihez tényleg nagyon nehezen jönnek most a szavak, a gondolatok teljes zűrzavarában. De talán ha kezdésnek felidézem a múlt pénteket, könnyebb lesz. Igazából cseppet sem egy szép emlékről van szó, és az ilyeneket már rutinosan a "lomtárba" helyezem, amint lehet, de talán még utoljára, mások tanulságára is felidézem egy kicsit az államvizsga napját.

Előtte mindenki mondta, hogy "jaj, az már könnyű lesz", majd pedig meghallgattam a "tudtam előre, melyik tételt kapom" sztorikat, és ahogy közeledett a T-1 perc, egyre jobban rettegtem. Nekem se előre megmondott tétel, se kellően alapos felkészülés nem volt a zsebemben, sőt, szerelésből még tulajdonképpen igazi tételsor sem volt.

A sztorihoz hozzátartozik, hogy összesen ketten voltunk aznap vizsgázni (ebben a félévben pedig összesen 7-en végeztünk ezen a tanszéken). Ráadásul a BSc-seket egymagam képviseltem, ami nem volt túl jóhatással az idegállapotomra. Ezt ugyan enyhítette a tény, hogy kedvesem is ott volt velem, szurkolt, segített (hiszen a záróvizsga nyilvános, bárki bemehet), és nem utolsó sorban ezzel is készült a félév múlva esedékes sajátjára.

Én kezdtem, belecsapva a lecsóba, a 6 fős vizsgabizottságnak bemutattam 12 percben a szakdolgozatomat. Ezzel nem is volt probléma, bár állítólag rögtön a legelső diát sikerült véletlenül átugranom. A "csodatoll" kiválóan működött, a vizsgabizottság meg ha nem is végig, de azért nagyjából aktívan figyelt. Számomra meglepő volt, hogy tanáraink épp úgy dumálnak a hallatók előadásán ilyenkor, mint mi fordítva (a témától teljesen független dolgokról), méghozzá mindezt rögtön az első sorban, hogy még én is hallottam (második sor nem volt :)). Ennek ellenére sikerült mindig érdeklődő szempárt találni köztük, és volt végig szemkontaktus, ami nekem kifejezetten jót tesz.
Ezt követően a kérdésekkel sem volt gond, bár nem teljesen ilyenekre számítottam, mégis flottul dobtam rá a választ. Legalábbis szinte azonnal sikerült meglepően összeszedett, egyenest választ adni minden kérdésre.

A probléma a tárgyaknál (ezt követően) következett. A védés után megkaptam a két tételemet géptervből, és már várták is a választ. Első olvasatra kicsit kikeredett a szemem, aztán miután visszaszuszakoltam őket, végiggondoltam, "háháá, ezt tudom!" gondolattal összeraktam a fejemben, és belekezdtem. A baj az, hogy pár percnyi lendületes beszéd után a történet végére is értem, és nem volt tovább.
Sajnos a felkészülés során csak a tanszéki jegyzetből készültem, és onnan se írtam át mindent a kidolgozásomba, így hamar kifogytam a mondanivalóból.
A kíváncsi szempárok meg csak meredtek velem szembe. Ekkor jöttek a segítő kérdések, amiket lassú zakatolással dolgoztam fel, és jutottam arra megállapításra, hogy most se jobb. További (ekkor már kevésbé segítő) kérdések után megállapítottam, hogy bizony az előadás jegyzeteket is alaposan át kellett volna nézni, de ekkor ezzel nem mentem sokra, csak próbáltam összegereblyézni minden gondolatomat, hogy kibökjem az elvárt választ, miközben kicsit hallgathattam is egyetemi pályafutásom utolsó apró, alázó megjegyzéseit.

Küzdve, izzadva, de ebből is kimásztam végül, bár tény, hogy az említett megjegyzések csak mégjobban sodortak a pánikhangulat felé, de még időben úrrá lettem rajta. Mentem is a következő tárgyam két tételéért, amiket meglátva már rutinosan lepleztem a pánikot.

Ilyen tételre, mint amit húztam, még a tétellista kapcsán sem emlékeztem, amit tény, hogy mi, páran, még régen állítottunk össze, mivel tanárunktól nem kaptunk. A tételben lévő 3 betűs rövidítés kifejtése kapcsán viszont felvillant pár emlék: a mintegy 2 évvel azelőtti előadás foszlányaiból, és az ott elhangzottakból.
A vizsga előtt megivott rendbull minden összetevőjét felhasználva ezeknek az emlékeknek a mélyére ásásával sikerült összerakni a boldogsághoz szükséges válaszokat, de az biztos, hogy az akkor csenddel töltött másodperceket akkor és ott, hosszú, kínos óráknak éltem meg.

Ezt az akadályt is leküzdve az utolsó már játszi könnyedséggel ment: ezúttal a szerencsésebb tételek közül húztam, és kis gondolkodás után tényleg sikerült rendes, kerek, saját magamtól is elvárt válaszokat adni. A visszakérdezések csak csupán szubjektív véleményemre voltak kíváncsiak ("mit tenne Ön, ha"; "melyik említett kategóriába sorolná Ön azt, ha például..."), amik alapján reménykedtem, hogy talán a visszaadott lexikális tudás elégnek bizonyult.

Ezzel is végezve végre leülhettem, és ekkor, az előző percek emlékei egyszerre zúdultak rám, és borult be vele együtt szinte a látásom is. Ennyire rossznak éreztem az egészet összességében. Ez viszont nem gátolt meg abban, hogy végignézzem a kolléga védését (amit úgy éreztem, hogy csak én követek igazán – a vizsgabizottság, mint egy felbolydult méhkas), majd a válaszait, és a tételeit, aztán pedig jött a nagy kéztördelős szünet. Az az igazi gagyi-vetélkedők során előszeretettel alkalmazott, hosszan elnyújtott, sejtelmes zenével és fényekkel gazdagított pár percnyi csend, amíg megnézik a forgatókönyvben, hogy ki esett ki.

Na, hát sejtelmes zene, és fényjelenségek helyett valójában csak pár kiszűrődő zaj volt a teremből, majd az ajtónyitás, hogy bemehetünk. Elmondták az értékelésünket a diplomavédés kapcsán, meghallgattuk, melyik tárgyból hanyas, és hogy a vége mindkettőnknek négyes. MENNNYIIII? – hangzott el bennem a kérdés, majd még ugyanez kb tizenötször. Sikerült, túlestem rajta, meglett a hőn áhított érdemjegy is, de ami mindennél többet ért:

A tanszékvezető gratulációja, mely így hangzott: Gratulálok, mérnök úr! ... Ez zárta az elmúlt öt és fél évet; és nyitotta ki egy új élet kapuját. De erről hamarosan, másik posztban!

Az utóbbi hetek meghatározó motívuma volt az áramlástan tanulás, és annak teljes mértékű utálata... Ez az ellentét nem kevés problémát is szült, ugyanis mindent akartam, csak tanulni nem, főleg ezt... Így viszont, mivel "tanulni kell" semmi másba se fogtam bele igazán, ezért pang most a blog is.

Pénteken (azaz holnap) viszont vége, a holnapi nap lesz a Final Countdown. Vagy az én idegrendszeremmel, vagy az áramlástannal, de valamelyikkel leszámolok holnap. (Áramlástan vizsga) Sajnos az "utálom", és a "minden mást, csak ezt ne" jelleg miatt kissé nehezen megy rá a készülés, de azért bízom valamelyest abban, hogy az évek, és a tapasztalat már felkészített erre a vizsgára.

A vizsga hőtan része sikeres most is, mint előző félévben, már csak ennek kell sikerülnie, de mint a BME-n soha, így jóindulatra most sem számíthatok... Holnap déltől kezdődik a "móka", és vagy kacagás lesz a vége, vagy ... vagy nem tudom, de baj, az biztos.

Még egy dolog biztos: szombat este lesz itt egy nagy lepel-lerántás, és egy "show" nyitás a blogon, tessék majd vissza-vissza nézegetni aznap! :)

Járműtervezés és vizsgálat alapjai I. című tantárgy féléves nagyházijának aktuális konzultációján, a kinyomtatott rajz fölött elhangzó mondatok:

"Nekem ilyet ne hozzon, ebből nem látok semmit! Ez nem jó semmire! Az igazi mérnök papíron tervez, és csak utána bohóckodik a számítógépen!" [ördög műve, sic!]

Kirajzolt bordástengelyen méltatlankodva:
"Én nem tudom mi ez a virágminta, teljesen érthetetlen, ilyet tessék hozni [kézi skiccre böködve]!"

Azt hiszem felesleges kommentálni... Közlekkar emberi lénynek [beleértve minden ellenségemet] NEM ajánlott!

fail [feıl] I. fn 1. elégtelen [osztályzat] 2. without fail feltétlenül, minden bizonnyal II. ige 1. (in sg) kudarcot vall (vmiben), nem sikerül (vmi) 2. megbukik [vizsgán] 3. (to do sg) elmulaszt (vmit megtenni) 4. elromlik, meghibásodik, tönkremegy

Ez a kis szócikk az akadémiai szótárból származik, és sajnos jelenleg a szó összes jelentése meglehetősen jól passzol rám. Az egyetlen szerencsétlen, és ócska "kis" vizsgámmal bajlódtam ebben az egész januárban, nem is volt más, csak ez. Hő és áramlástan II. (Ennek a tantárgynak a vizsgája a gyakorlatban két részből áll, és amióta rájöttek, hogy egyszerre a két részből közel lehetetlen elérni az elégséges szintet, azóta lehetőség van két nekifutásból, külön-külön részekből megcsinálni a vizsgát. Ezen kikötéssel mondhatni két vizsgám volt ebben a hónapban.)

Talán emiatt nem írtam a blogra sem, a lelkiismeretem nem hagyta, hiszen tanulni kell... Így történt, hogy minden próbálkozás ellenére nem sikerült kiismerni a tanár gondolatvilágát, és rájönni, hogy egyes kérdéseivel pontosan mit is akar látni a papíron. A vizsgákról úgy jöttem ki, hogy "minden bizonnyal" meglesz, sőt még jó jegyre is számítottam, a vége pedig mindig "kudarc", és "bukás" lett.

Az, hogy ez a tárgy elégtelennel zárult, sajnos azt vonná maga után, hogy a ráépülő Hőág2-t nem tudom felvenni, ami ellehetetleníti a következő félévben végzést, és plusz félévet vonna maga után. Azért ilyen hórihorgas ez a fail, mert ez nem akármekkora veszteség. Még egy év ezen a "Beszarsz Mire Elvégzed" rövidítésével fémjelzett borzalmon, és megőrülök. Ezt nem bírnám ki.
Ezért döntöttem most úgy, hogy kijátszom azt, amire egy képzés alatt csak egyszer van lehetőség: A méltányossági kérelmet, és ezzel megpróbáok még egy vizsgaalkalmat kikönyörögve teljesíteni a tárgyat. Ez most azt jelenti, hogy nagyjából 1-1,5 hét áll rendelkezésemre, hogy áramlástan professzorrá váljak.........

Tegnap előtt újra bent voltam az egyetemen. Úgy bent-bent, ügyeket intézni, és furcsa volt. Az ilyen mozgalmas nyarak utáni első bejövések mindig furcsák, és hát lássuk be, nekem még nem nagyon volt nem-mozgalmas nyaram...

Ezt a bejegyzést is már napok óta terveztem megírni, ahogy még jópár emailt is, de egyszerűen képtelen vagyok most is utólérni magamat. Most megbeszélések, egyetemre beszaladgálások, lakás takarítás, régi cimborákkal ebédelések/sörözések gyomlálják a szabadidőmet, amelyben valami extrém lassan ténykedek. Belassultam.

No, de nem a belassulás miatt furcsa ez az "új év", hanem a tudat miatt: Itt vagyok már megint az egyetemen, nyírják a füvet a gyepen, ahová majd jól kiülünk a maradék pár napos időben beszélgetni és sörözni, itt vannak a 2 hónapja nem látott cimborák, az ismerős arcok, és helyek, itt van a jól megszokott büdös, de szép Budapest, és ami az egészben az igazán rossz: Itt vagyok ötödévesként egy három és fél éves képzésben...

...Mondtam én, hogy furcsa... Egyszerre jó is meg nem is, egyszerre utálom és szeretem, és egyszerre hiányzik, a hátam közepére kívánás mellett.

Sok szempontból elég érdekesen alakult ez a félév, volt benne tanulság bőven, és most már itt az idő összefoglalni.. (hol máshol, mint egy Eger-Bpest buszon?!) Kezdjük rögtön az elején: hosszas tipródás és számolgatás után bevállaltam életem legnehezebb félévét, 39 kredittel, benne nem akármilyen tárgyakkal. Volt benne már sokadjára nekifutott járműdinamika, és másodjára/harmadjára látott járműterv és hőtan2, de elsőre kipróbált vázszerk is, a 18 kreditnyi szakirányos tárgyról már nem is beszélve... Bevállaltam, mert csak ezzel adhattam meg magamnak az esélyt az időben, államin végzésre, a 9 féléven belül (a 7 helyett). Ha nem vállalom be, akkor még csak a lehetőséget se adtam volna meg magamnak.

Az elején persze a bevállalás mellett igen komoly elhatározások születtek az életvitel és életmód változására. Ehhez egy Takitól kölcsönbe (basszus, Taki, lassan vissza kéne adjam! :D) kapott köny, a "Gondolkozz és gazdagodj" volt segítségemre, hiszen minden fejben dől el. A könyvből merített ötletekkel Taki csinált egy kicsit modernebb változatot, egy motivációs kisfilmet magának. Ezen felbuzdulva én is követtem, és elkezdtem magam ráhangolni a tudatra, hogy teljesítem a 39 kredit legalább 33-as, kritikus részét, és befejezem időben az egyetemet. Szoktattam magam a tudathoz, hogy időben lefekszek, minden fontos órára bemegyek, minden nap napközizek, és emellett edzésre járok, egyetemre meg biciklivel.

Minden  este megnéztem a videót, elképzeltem, vágyakoztam, és hittem, ahogy a könyv tanácsolta. Hittem abban, hogy meg tudom csinálni, nem volt más lehetőség. Jöttek az első ZHk, és a dolog működni látszott. Egész jól sikerültek, bár a korán fekvés és az edzésre járás nem nagyon jött össze... (részben a lábam miatt sem)
Ekkor még szinte minden szép és jó volt, pedig a probléma már itt is megvolt (le is van itt írva): egy pár tantárgyra nem hagytam magamnak elég időt, és bár csak kis híján, de 3 kritikus tárgy ZHit csak elbuktam, pár házival pedig elhavazódtam. Ekkor úgy gondoltam, hogy második körben a pár ponttal elbukott zhk sikerülnek majd, viszont valahol itt ütött be a krach: Brutális mennyiségű háziból és tervezési feladatból fel kellett mutatni valamit.

Itt az alvást felváltotta a rajzolás és számolást, és az alig 1 perces motivációs videóra se nagyon maradt időm az ájulva ágyba esések során. Nem sikerültek így a pótzhk, és a második hullám már a nyakamon is volt. A kudarcokkal és a fáradtsággal elveszett a lendület és a lelkesedés, és valahol itt merült fel bennem, hogy ez nem fog sikerülni...  ... Na, ez jó nagy hiba volt!!
A motivációs film több pontja is érvényét vesztette (korán fekvés, mindenre bejárás, edzésre járás), így egyre ritkábban néztem meg.

A második hullám meg könyörtelenül jött, újabb kudarcokat hozva magával. A 12 kredites, szakos tárgy 4-5 nem akármilyen súlyú házija is a nyakamon volt, a hőtan, járműterv, 4db vázszerk és 6db járműdinamika háziról (bár ezt próbáltam előző évről elfogadtatni, így nem csináltam) nem is beszélve (ezek darabja kb 4-8 munkaóra, a 12 kredites tárgy házijai és a járműterv ezek sokszorosai).
Lélekben már kezdtem feladni a dolgokat, úgy meg marhanehéz tanulni, és a sok különböző tárgy miatt a közös tanulás se volt egyszerű, a napköziket meg a házik zilálták szét.

Itt kellett volna stratégiát váltanom: pár olyan tárgyat, aminek nincs nagy tétje, és van keresztfélév belőle, teljesen fel kellett volna adni (nem csak lélekben), és az előadások, gyakorlatok, nameg Zh-k kihagyásával nyert időt a kritikus tárgyakra fordítani. Ezzel legalább azokat megmenthettem volna, és nem lett volna ekkora a baj a végére.

A pótlási héthez érve nagy tétmeccsek voltak hátra, amikre végképp nem volt már erőm és lelkesedésem. Pedig csak itt kellett volna egy kicsit jobban összeszedni magam, és máris elkerülhettem volna ezt a csúfos  finálét. Eddig ez mindig sikerült, most viszont bele voltam fáradva, így egészen kicsiken elbuktam... Nem sok kellett volna.

Akárcsak az ezt követő vizsgaidőszakban... Képtelen voltam magamtól tanulni, a közös tanulások meg nem adtak eleget, hogy mindhárom vizsgámat sikeresen zárjam. A hőtant éppen csak elbuktam (istenbizony csak pár órányi HASZNOSABB tanulás kellett volna a jegyzet fölött ülés helyett), ezek után viszont nekirugaszkodtam Gázával közösen a 12 kredites tárgyból szerzett hármasunk javításának. Ehhez a tanárunktól kaptunk egy házi feladatot (ábragyártás), amit jó pár átvirrasztott éjszakával sikerült teljesítenünk, és egy izzasztó, álmos vizsga után megszereztük az ötösünket...

Talán egy ilyen sikerélmény, egy ilyen jól összehangolt közös munka (team projekt) hiányzott a félév második feléből, ami újra lendületet adhatott volna a küzdelemhez... Talán csak valami újféle ön-motiválás kellett volna, talán csak ügyesebb és szigorúbb időbeosztás... Nem tudom pontosan, sok a "talán", de egy biztos: motiváció a lelke mindennek, ezért ön-motivációs kisfilmeket igen is jó csinálni, és muszáj havonta aktualizálva legalább minden este PDAn/telefonon megnézni. Feladni csak tudatosan, mérlegelés után szabad, nem csak részlegesen "azért még megpróbálom" tudattal, mert annak csak rossz a vége.

Igencsak elszúrtam ezt a félévet, hiszen csak 22 kredit sikerült (igaz, hogy abból 18 kreditnyi ötös) a 39-ből, de úgy érzem, hogy nem voltam messze a teljes sikertől, és a hőn áhított 33 kredittől. Közel volt, nagyon közel, de ugye mint tudjuk: egy "majdnem" pont annyi, mint egy "semennyire" az eredmény szempontjából... (valamely bölcs tanárunktól idézve)
Viszont az egyik fő cél sikerült, lesz ZF berkein belül írott szakdolgozatom, ami új lendület adhat a végéhez, és kiváló motivációs alapként szolgálhat majd a közelgő kihívások teljesítéséhez...

Folytatjuk...

"Nem az a nagy ember, aki sosem bukik el, hanem aki mindig felkel..." (Balasnyikov ex-főszerkesztőm után szabadon :) - ez úton is köszönöm! )

Azt hiszem ez a cím már sokat sejtet az elmúlt pár hetemről, azaz a félév zárásáról. Sajnos a félévközis (nem-vizsgás, hanem ZH-s) hőág elbukása után a kudarc sorozat nem torpant meg, hanem éppen hogy új erőre kapott.

Bár épp ma sikerült jelesre javítani a 12 kredites tárgyam vizsgáját fáradtságos és hosszadalmas munka, és egy igen kemény vizsga után, de most mégis lefelé görbül a szám. Rossz bele gondolni, hogy mi mindent elcsesztem ebben a félévben. Pedig olyan jól indult...

Az előző bejegyzésekből azt hiszem érezhető, hogy elhagyott a lendület, a lelkesedés, kedv és minden egyéb létező motiváló tényező, ami a hőtan tanulásra képes lett volna rávenni. Így aztán a közöstanulás reményében a több, mint két héttel ezelőtti, első hőtan2 vizsgám előtt minden nap 11 óra körül bementem a koliba, és Ödönnel egészen este 8-9-ig együtt tanultunk. Szépen átrágtuk magunkat  a feladatokon, bár neki nem kevés előnye volt már, hiszen ő már nem először küzdött a tárgyal, míg nekem minden új volt. Sajnos képtelen voltam magamtól az elméletet is kellő mélységgel elsajátítani, így feladatmegoldások során szépen rá kellett jöjjek mindenre. (bár ez gyakorlati szempontból talán hasznosabb is, hiszen jobban megjegyeztem azt, amire magamtól jöttem rá.)

Nos, az első vizsga, közel 3 héttel ezelőtt, csütörtökön ezek után sem sikerült... Kicsit neki keseredtem, mert utána már csak egyetlen vizsgaalkalom maradt a javításra, aminek ráadásul igen szép tétje is lett egyből. (erre a tárgyra épül a hőág2 -nem ám a hőág1-re-, így az átcsúszik fizetősbe, ha nem sikerül). Nem mondom, hogy agyon tanultam rá magam (hiszen este a koliból hazaérve már csak pihenni tudtam), de azért arra számítottam, hogy legalább a hőtan rész sikerült a "Hő és áramlástan 2" vizsgájából, így az egy héttel későbbi vizsgaalkalomra már elég lett volna pusztán áramlástanból készülni, mivel azt a részt már nem kellett volna újraírni.

No, de ez nem sikerült, így készülhettem egyszerre mindkettőből. Ekkor még a közös tanulás sem sikerült, ugyanis a koliban többen próbáltunk egyszerre megküzdeni az áramlástan rejtelmeivel, viszont mindenki már túl volt az összes típusfeladat megértésén és gyakorlásán, én meg akkor láttam nagyjából először (nem kell meglepődni, elméleti képzésünk van; miért is láttam volna feladatokat?! - de erről majd máskor...). Sajnos mindenkinek igen nagy tét volt ez az áramtan vizsga, így érthető is, hogy esetleg nem azzal akartak bajlódni, hogy nekem szájbarágják a dolgokat.
Így kicsit korábban hazajőve a koliból (volt ez hétfőn; szerdán pedig a vizsga), nekiültem és alaposan elkezdtem magam végigrágni az elméleten (ha nem kínlódtam volna ennyit, ezzel már rég végeznem kellett volna ekkorra). Kitűztem célul, azt, ami oly keveseknek sikerült eddig: második vizsgaalkalmon teljesíteni a  tárgyat.
Teljesen kívülállóknak biztosan viccesen hangzik, aki viszont már vizsgázott Sánta tanár úr, valamint Gauss tanárúr vizsgafeladatsorai fölött izzadva, az tudja, hogy milyen kihívás ez.

Másnap, kedden Orlandóval leülve kaptam a feladatokhoz egy-egy igen jó alapot biztosító gyorstalpalót. Elmagyarázta az egyes típusfeladatok megoldási menetét, nameg azt, hogy mire kell vigyázni, mire kell figyelni, mi a buktató. Szerencsére ekkor mindent meg is értettem, és ettől a pillanattól kezdve nem is tűnt olyan nehéznek ez az áramlástan. Logikusan, gondolkodás útján (és végre nem csak mechanikusan) megoldható feladatok. Tényleg könnyűnek éreztem.

Hazaérve gyakorlást terveztem, de csak kínlódás lett belőle. Este 9-re értem haza, és először az elmélet átnézését terveztem (elvégre a vizsgán elméletet is kérdeznek, aminek ugyanúgy 50%-osan teljesítettnek kell lennie), viszont itt valami elcsúszott.... 3-4 soronként belealudtam az anyagba az asztalnál ülve úgy, hogy nyakra-főre ittam az egyre erősebb fekete teákat, vagy épp próbáltam mindenféle frissítő technikával ébrenmaradni. A már régebben emlegetett "T-kick" nevű bitangerős fekete tea után például egész kellemeset szunyókáltam, gond nélkül, sajnos. Ha épp nem aludtam el, akkor ébren álmodtam mindenféle őrültséget, hol az egyenletekkel, hol nélkülük. Hajnal 3 órára olyannyira reménytelenné vált a helyzet, hogy feladtam, és egy korai kelést helyeztem kilátásba.

Ebből az lett, hogy 6-kor fel is keltem (már a vizsga napjánál járunk), és nekiültem még gyakorolni, valamint "emlékeztetőt" gyártani. Sajnos amint ez utóbbival elkészültem, ismét beütött a krach, és elkezdtem bólogatni, így inkább 9 óra felé visszafeküdtem kedvesem mellé aludni egy picit... Na, hát ebből az lett, hogy 11-ig nem is nagyon tudtam felkelni, és ekkor már indulni is kellett vizsgázni.

A vizsgára beérve beneveztem még egy energiaitalra, hiszen most teljesíteni kellett, nem számított semmi más. A teljesítéssel aztán úgy éreztem nincs is gond, a hőtan elmélet minden részét megpróbáltam leírni, viszont a 3 feladat közül csak egyet tudtam teljesen, egy másikat pedig csak elkezdeni. Éreztem, hogy kevés ez így, de itt nincs idő gondolkodni. A hőtan rész a versszerűen bemagolt elméleti levezetések és feladatok világa, ahol 50 perc van 7 feladatra (ez alapján vélem úgy, hogy jól teljesíteni csak az tud, aki bemagolja, megértés nélkül... köszi Bsc!).
No, aztán az áramtan feladatsort megkapva, az sem tűnt vészesnek, bár sajnos az elméletet nem nagyon tudtam, viszont a 3 gyakorlati példából úgy éreztem 2-t teljesen sikerült megcsinálni.

Eredményhirdetés másnap reggel volt, amikor szembesülnöm kellett a valósággal: A kapkodás és gyakorlatlanság miatt az iszonyat kevés idő alatt sajnos elég hibát vétettem ahhoz, hogy egyik rész sem sikerült. A hőtan 1 pont híján (az 50-ből), az áramlástan pedig 6 pont híján (szintén 50-ből). Na, ez az eredmény ilyenkor kellemetlen..... Utálok pár ponttal lemaradni, és miután megtekintettem a javított vizsgát, akkor utáltam csak igazán ezt a helyzetet... Apró idióta hibákat vétve úsztak el az értékes pontok, és a sok apró hiba révén jutottam oda, ahol a part szakad: "Hő és áramlástan 2 tárgyhoz tartozó Vizsgajegy eredményére Elégtelen lett beírva 2010.06.17. napon!"

Ez volt a 17. kredit, amitől ilyen fájdalmas búcsút kellett vennem ebben a félévben... A legrosszabb az az egészben, hogy nem érzem úgy, hogy ne tudtam volna ezt teljesíteni. Apró kis hibákon elcsúszva buktam el a pontokat, és ha azok a kis hibák nincsenek, akkor az idézetben is "Elégséges" lenne, legalább. Hiába, hogy képtelen voltam magamtól sokat tanulni, azt a keveset elég effektíven töltöttem, ezért úgy éreztem, értem és tudom az anyagot, és nem is tűntek nehezeknek a vizsgafeladatok. Csak ugye az idő, a gyakorlás, a rutin, és a koncentráció.... talán ezek hiányoztak ehhez az 1+6 ponthoz...

(kicsit nagyobban itt)

Ezek után viszont nem volt pihenő: csütörtök délutántól intenzíven, majd pedig péntek reggeltől mondhatom, hogy csak 4-5 órás alvás pihenőkkel, megállás nélkül készültünk Géza barátommal a mai vizsgára, amelyhez kaptunk némi házifeladatot: 20-20 darab ábra elkészítését digitálisan. Na, hát péntektől Géza jóformán ideköltözött, és reggeltől hajnalig csináltuk az ábrákat, míg végül ma hajnali 6kor befejezve, aztán pedig egy már említett, kemény vizsga után bezsebeltük az ötöst ezért a tárgyért... Ezzel lezárult a félév 17-22 állással éppenhogycsak a sikeres kreditek javára... gyalázatos!

Valamit ki kell találjak, hogy a mindennapi meteorzáporok okozta idegszakadások utáni dühkitöréseket ne a kedvesemmel történő egy-egy lecseszős ordításban vezessem le... valamit muszáj!

A mai nap ismét megterhelő volt idegileg, olyannyira, hogy megint csak a pengeélen táncolt a még ép idegfoszlányaim, és estére úgy merültem ki teljesen, hogy tulajdonképpen nem csináltam semmi érdemlegeset. Az idegesség... Az bizony kimerítő.

Már a reggel is egy olyan hírrel indult, ami akasztotta a mutatót (megbuktam Hőágból - de hogy a jó p1csába?!), aztán pedig egy eddig kedvesnek, és jófejnek vélt, általam, (és sokunk által) igencsak kedvelt, tisztelt, és kedvencnek tartott tanár (szakirányon) tett négyünknek csúnyán keresztbe. Mondhatom, hogy nem esett jól a dolog, és ha valakitől, hát tőle nem vártam ilyen húzást... Dehát BME ez, mit is képzeltem én?!

Így aztán meg volt adva az alaphangulat, amit a körülöttem lévő megbízhatatlan emberek csak tovább tetéztek. Nem részletezem, csak szimplán kiakadtam... Mint oly sokszor az elmúlt félévben. (vagy inkább évben ... négy évben)

Szegény kedvesem pedig ha csak kérdezett valamit, vagy csak ha bekapcsolta a TV-t (arra ideges státuszban allergiás vagyok, mert totál leblokkol, ha megy mellettem), máris kihúzta azt a kicsi kis kibiztosítópecket az idegeim közé ékelt kézigránátból, és szegény ő kapta a lángot. Mert láng az volt, nem csak füst. Jó nagy torkos, sűrű "bazdmeg"-es láng.
Pedig szeretem, méghozzá nem kicsit, hanem nagyon. Vele élek, vele kelek, vele fekszek (és nem csak akkor, amikor fizikailag is velem van), és ma még rántottás reggelit is kaptam tőle ajándékba a tea mellé. Én meg minden második mondata után robbantam mégegyet, meg mégegyet, meg mégegyet.... Mindig miután már azt hittük, hogy nyugi és idill van. Szépen lassan beállt a feszültség koncentrációja egy olyan szintre, ahol már gyújtószikra se kellett a pusztító robbanáshoz... Nem jó ez így!
...
Azt hiszem itt az ideje, hogy pár hét kényszerpihenő után lerántom a ponyvát a motorról, és újra inkább az aszfalton bosszulom meg a mocskos meteorok örök, szünni nem akaró záporát...

Tiltakozni sincsen már erőm, így csak halkan nyöszörgöm: elég volt!

Hát, izé, ez volna itten a négyszázadik bejegyzés... Sose gondoltam volna, hogy ez a blog valaha is el fog idáig jutni, azt meg pláne nem, hogy erre ilyen sokan nap mint nap kíváncsiak lesznek mások is... Megdöbbentő.

Ugyanakkor pont ennél a közel ünnepélyes alkalomnál is sajnos siránkozásra görbül a szám, mivel olyannyira nincs szabadidőm, mint eddig még soha. Ebbe pedig alaposan bele lehet pistulni, és egyre inkább csak gázolok bele az "elegem van" egyre mélyebb jelentéseibe. Most, itt a 400. bejegyzés révén szívesen írtam volna a rosszul összerakott és szemétrevaló új fiat autókról, mint egy új fiat kvázi résztulajdonosa; vagy épp az egykor fényes Csepel Művek mai lehangoló állapotáról, mint valaki, akit megfogott érzelmileg a pusztuló gyárváros látványa.

De ezekhez órák kellenek, nekem pedig perceim sincsenek. Lehangoló. Az pedig pláne, hogy hiába a küzdés, a foggal-körömmel kapirgálás ezen a rohadt egyetemen, csak jönnek sorban azok az elmaradhatatlan, kurva kudarcok. Ezeknek persze mindenhol ott kell lenniük. És amilyen elánnal megérkeznek, pontosan ugyanolyan lendülettel rebben szét a kitartás apró kis felhője...

Pedig most még nem is olyan óriási ez a kudarc, csak az lesz, ha tovább gyűrűzik. Most épp csak a Hőág pótZH-m nem sikerült, amiben szinte biztos voltam, hogy igen jó lett. Ezzel szemben kemény 6 embernek sikerült a pót ZH. Ezzel mintegy 10 főre emelkedett az első ZH-t sikeresen teljesítők száma a 80-ból (az egyetemi képzésesekkel együtt), amely boldog 10 között természetesen én nem vagyok ott.. Apró megjegyzés, hogy ebből a 10-ből tán egynek sem lett 60% fölötti eredménye..... Hát most tényleg mire jó ez????
Mindez egy már szakirányos, érdekes és izgalmas tantárgynál, ahol motorok jellemzőiről, jelleggörbéiről, kompresszorok, turbinák és sugárhajtóművek működéséről, kialakításáról, jellemzőiről tanulunk. Tök érdekes lenne az egész, ha nem törnék az ember kedvét derékba az értelmetlenül eltúlzott számonkérések (az oktatás színvonalához képest), és a vérengző javítási módszerek... Most tényleg miért kell ez???

És akkor a fenti tantárgy az egyik, itt meg nem nevezett oktatója ilyen kedves üzenettel még bele is rúg az emberbe egyet lendületből, hogy jó legyen:
"A zh megoldások a J415 ajtaján - szokás szerint - megtekinthetők, remélhetőleg mindenki okulására. Mindenki tudja mit írt, ott pedig láthatja, hogy mit kellett volna." (ezt még a rendes ZH után, amely 4 embernek lett sikeres)
Tényleg attól leszek majd jobb mérnök, hogy itt szarrá aláznak, belém rúgnak és még kb le is köpködnek?! Vagy tán már nem a mérnökképzés ennek a rohadt profitcenternek a célja?!?!

Olyan, mintha ennek az egész kurva BME-nek a fő profilja a mérnökképzés helyett az emberek megtörése lenne. Megtörése ez a kitűzött céloknak, az idegrendszernek, az eddigi életnek, és lassan már mindennek...

...

Nos, miután sikerült magammal együtt mindenkit alaposan lehangolni, kérlek titeket klikkeljetek a következő linkre, ahol Taki valami eszméletlenül jól leírta a jelenlegi és a hamarosan kényszeresen bekövetkező lelkiállapotomat:

G(ép ész?) élet blog: The Show must go on

Ez meg csak úgy, mert csak:

Mi, 2006-ban kezdett Közlekes hallgatók tisztán, a bőrünkön érezhettük a próbanyulak viszontagságos életét. Belecsöppentünk egy ezidáig sok éve jól és kiegyensúlyozottan működő képzés HELYETT egy átgondolatlan, kiforratlan, és érezhetően a kitalálói által is utált képzésbe. Igen, ez a nagyszerű BSc alapképzés, ami nálunk, a Közlekkaron valami eszméletlen módon el lett szúrva.

Az elszúrás elsődleges oka a 2006-ban új felsőoktatási törvény, ami miatt tulajdonképpen meg kellett szűntetni a járműgépész szakot, mert túl sokban hasonlított a gépész kar általános gépész képzésére. Ebből kifolyólag egybe olvasztották a közlekedésmérnök és a járműgépész képzést, mindkét fél kárára, továbbá iszonyatos lendületet adott a közlekkar kisebbségi komplexusának a gépészkarral szemben. (ez elsősorban az oktatók mentalitásán érezhető)

 

Az új rendszer rövidebb képzési ideje mellett az összevonás is pusztító erővel hatott a színvonalra, és rengeteg, több féléves tárgy összevonását, egybe gyúrását eredményezte. Amellett, hogy ilyen rövid idő alatt az így elrontott tárgyak elsajátíthatatlanná váltak, az értelmüket is jócskán elvesztették. Ez érződött a tanárok lelkesedésén is, akik az értelmetlen rendszerre hivatkozva (titkon, vagy akár nyíltan), buktatgatták évfolyamunk 80-90%-t is, olykor-olykor.
"Gyakorlatibb képzés", mondták Bolognában, itt meg az összevonás és szűkített óraszámok miatt eltörölték, vagy drasztikusan csökkentették a gyakorlati órák számát. Helyettük az összevonás hozta tárgyakat, valamint - a felsőoktatási törvényben kötelezővé tett - gazdasági és humánismereti tárgyakat tanulhattuk.. Hát hurrá!
(További okokról a Közhír 70/2. Lapszámában olvashattok, a 6. Oldalon. AJÁNLOM!)

Nem egyszerű a küzdelem, amit a fenti okoktól függetlenül egy másik kar/egyetem hallgatója talán sosem fog megérteni. Jól elbántak velünk, aminek kiváló mutatója a 330 indulóból csupán 20 diplomázó hallgató a tervezet 3,5 év alatt.
Ennek a mértéktelen szívásnak ugyanakkor két előnye is származott: egyrészt aki kitartott, és nem adta fel, az most egy ugyan kicsit megtört és meggyötört, de annál elszántabb, annál komolyabb erővel küzdő ember (ami majd talán életünk során kamatozik). Másrészt egy fantasztikus és összetartó közösség alakult a teher alatt, ami talán sose jött volna így össze, ha nincs ez az új közös ellenség, a BSc.
Eddig bárki, aki kérdezett, megpróbáltam lebeszélni a Közlekarról, és inkább átterelni a gépészre, ami ugyan szintén nem könnyű, de legalább van értelme a képzésnek, és így talán lelkesebbek az oktatók, nameg ott tuti nincs kisebbségi komplexusuk. Eddig csak óva intettem mindenkit, hogy ne akarja magának a bajt, mert iszonyatos elszántság kell ahhoz, hogy az embert ne törjék meg, és ne adja fel (vívódásaimról talán ez a blog tudna mesélni a legtöbbet). Eddig!

Az oktatók és a vezetők ugyanis már a legelején belátták, hogy ez így rossz, és tarthatatlan. Orvoslásként először is 2009-ben kezdőknek visszahozták a régen jól működő Tankörök intézményét (Közhír 69/4, 10. oldal). Így a hallgatók kis csoportjaival egyetemi oktatók foglalkoztak órarendi órákként, amolyan osztályfőnökként egyengetve a képzés okozta jókora kátyúkat. Már ekkor rebesgették, hogy hamarosan újfajta BSc képzés indul.

A hír mára cáfolhatatlanul igazzá vált, idén szeptemberben indul a BSc 2.0, egy újragondolt, javított képzés. Ismét különválik a közlekedési folyamatok+logisztika és a gépész szakirány, két különböző alapképzésként, két külön szakká. Nem mondom, hogy így könnyebb lesz, de talán több értelme lesz a gépész képzésnek, ugyanis normálisabb óraszámban, normálisabb keretek között lehet majd küzdeni, ami talán kevésbé fogja megtörni az emberek lelkesedését. Én bízok abban is, hogy a már emlegetett kisebbségi komplexus is lejjebb apad, és talán a tanárok is visszaereszkednek a rég elvesztett talajra.
Újragondolták a tárgyak kreditértékeit (pl: Mecha3, Járműgyártás, Üzemszervezés, Vázszerkezetek), újragondolták a tárgyak egymásra épültségét (pl: nem járműelemek2-vel egyidőben van a járműterv, hanem a régi-új tárgyként belépő járműelemek3 után jön be a járműterv1),a tisztán gyakorlati számonkéréssel rendelkező tárgyaknak újra lesz gyakorlati órájuk (pl: Hőtan, Szerkó, Járműgyártás), és csökkentették/eltörölték a gépész irányon szükségtelen tárgyakat (pl: Üzemszervezés 2 kreditesre redukálódott, közlekedési pályák, logisztikai rendszerek, stbstb, eltűnt!). Rengeteg pozitív irányú változás! (Régi képzés tanterve, az új gépészé)

Tehát kedves olvasók, innentől nem csillapítom a Közlekkar irányába kacsintgatók lelkesedését, csak tessék, csak tessék! 2011-re pedig már az új képzés gyermekbetegségei is tompulhatnak, ezért csak ajánlani tudom!
Mi, próbanyulak meg túlélünk, vagy pedig a kísérlet kudarcaivá válunk, persze kárpótlás, vagy egy "bocs, elszúrtuk" kijelentés nélkül. Pedig plusz egy államilag támogatott félévért egészen biztosan tompulna fájdalmunk..

Amióta ide járok, nyilvánvaló volt, hogy ez a pár év nem az egészség jegyében fog telni... Rendszeres tanulások ellenére is vannak hosszú éjszakázások, nem normális zh torlódások, és eszméletlen szívatás, ami a jelenlétet illeti (laborok, gyakorlatok, stb...). Mindez persze azt okozza, hogy az ember a koffein/tein, de valamilyen káros tuning rabjává válik. És akkor itt még nem beszéltem az eszméletlen mennyiségű stresszről, amit az ember már az egyetemi pályafutása első heteitől kezdve kap. A bődületes stressz mennyiséget pedig fel kell dolgozni... Van, aki magába folytja (és aztán jár orvoshoz a gyomorproblémáival), van, aki rendszeresen kibulizza magából, de olyan is van, aki kiírja, vagy épp sporttal levezeti.

Na, én múlt szeptembertől ez utóbbi csoportba kívántam tartozni, és elkezdtem küzdősportolni. Több célom is volt ezzel: önvédelem tanulás (nyóckerben lakok, vazze!), sport az egészség jegyében, és persze feszültség levezetés. Eleinte heti két alkalommal jártam Krav-magázni, aztán a zh és vizsgaidőszak idején heti egy alkalomra redukálódott, majd végül mostanság alkalmam sem volt elmenni...

Minden este halál fáradtan esek haza, és sajnálom azt a 2,5+1 órát az edzésekre áldozni, főleg, ha másnap zh-mvan. Arról persze már nem is beszélve, hogy egy könnyed megfázáson, vagy akármilyen gyulladáson se lehet ilyen életmóddal túljutni. Egyrészt nincs időm elmenni az orvoshoz, másrészt nem tudnék mit kezdeni azzal az orvosi tanáccsal, hogy "pihenés". Mondták már párszor (pl amikor hónapokon át minden nap hőemelkedésem volt), de ezt szerintem ők sem gondolhatták komolyan... Pihenés?! BME mellett?! Hehehe, abból bizony sose lesz diploma!

No, persze a sport és mozgáshiányt a biciklizéssel próbálom kompenzálni, aminél meg sokszor az időjárás (nameg a technika) ellenem dolgozik, és sorozatba szedem össze a torokgyulákat...

Remélem a "megcsinálom, ha belepusztulok is" kijelentéseim megmaradnak a dacból tett kijelentések elméleti síkján; ahol a helyük van, kedves BME!

Beindult a gépezet újra, máris két hete húz a gépszíj rendesen... Elindult ez a félév, egy részemről teljesen új hozzállással, technikával, céllal. Talán ezért is volt az, hogy ilyen régóta nem került új bejeyzés a blogba.

Ezen bejegyzés első verzióját már az második napon, (02.09-én) kedden megírtam, "Elnézést, elkezdődött" címmel:

"Már lement az első két nap, az új fogadalmak fényében... Nem egyszerű! "Napközizésre" már az első nap délutánján is szükség volt, mert csak aznap két darab féléves tervezési feladatot kaptunk. Így, rögtön leültünk hárman a házival foglalkozni. 10-től 16-ig volt órám, ez után (ahogy terveztem), 18-g ültem bent, és foglalkoztam a házival (bár a többiek 5-kor elmentek). Ezek után fél7 körül hazaértem, ebéd, pár tucat email, egy vaterás ügylet és futás 8-ra edzésre...
23 órára értem haza. A gépet bekapcsolva már állt a bál: elmaradt közhíres munkák és feladatok, megválaszolatlan emailek, elfelejtett időpontok, megbeszélések.
Arról nem is beszélve, hogy a másnapra is készülnöm kellett volna, anyagok kinyomtatásával, és tananyagok beszerzésével. Vagy épp arról, hogy jópár cikk előkészítését vállaltam, amik nem kis szervezéssel járnak, és ezekkel is el voltam maradva.
Így persze nem sikerült éjfélkor lefeküdnöm, de talán az 1órás lefekvés is egész jónak mondható, ilyen körülmlnyek mellett. 7kor pedig kelni kellett, nem volt mese...

Talán a fenti képből és leírásból érződik, hogy ez a félév ritka nehéz lesz számomra.. A címben szereplő "elnézést" éppen ezért szentelném ennek a bekezdésnek:
Sajnos most KariNapok ide vagy oda de az 1 éven belül végzés érdekében ritka antiszociális leszek. Olyan, hogy szabadidőm, most már egyáltalán nem lesz, így rengetegszer fogok "nem"-et mondani a felkérésekre, bár iszonyatosan nem akarok! Nagyon szeretem, amikor barátok, ismerősök hívnak mindenhova, és csak bátorítani tudok mindenkit, hogy ezzel a jövőbeni "nem"-ek ellenére se hagyjon fel! Nagy küzdelem ellenállni a csábításnak (amikor csak a tanulás, vagy a korai lefekvés minden indokom), de most muszáj. Sokkal jobban szeretnék a barátokkal msn-en, az E-épületben, vagy sör mellett beszélgetni, mint otthon, vagy  az egyetemen tanulni, ebben biztos lehet mindenki! :) viszont most fél évig uborkaszezon lesz, és kénytelen leszek sok-sok nemet mondani.
Ezekért előre is elnézést, és kérlek titeket, hogy tartsatok ki velem, és megértően hívjatok továbbra is!"

Ezen írásom óta eltelt már közel 2 hét, és csak egyre aktuálisabb... Minden nap reggel 8-ra megyek (bár eddig ez kétszer nem sikerült), délután 4-ig szinte mindig van órám, és bizony 6-ig bent is vagyok, tanulok. Rengeteg előnye, és egyben rengeteg hátránya is van ennek a rendszernek, mivel most még annyi szabadidőm sincs, mint amennyi eddig sem volt. Hazaérek 7 (de néha 8-9) óra környékén, ebédelek, és az email áradat csillapítása után nekifogok jegyzeteket nyomtatni, hasznos dolgokat csinálni... Eszeveszett nehéz ilyen kevés szabadidővel gazdálkodni!

A múlthét nem is sikerült emiatt valami jól, mivel még régről vállalt közhíres munkáim múlt hétvégére értettek meg, és akkor kellett volna igazán nagyon alkotva lerendezni őket. Ez persze nem sikerült, így hét közben, azokban a szűk, 7-8 óra után kezdődő intervallumokban próbáltam megoldani a lehetetlent úgy, hogy még megbeszélések is minden nap voltak (MűTerem, Közhír, stb..). Persze ebből az lett, hogy 2-3 óráig fent voltam, és mivel 7-kor kelni kellett, ezért kezdett megingani a rendszer lényege, azaz a nap közbeni aktív figyelés és tanulás. Csütörtökre ettől sikerült annyira kimerülni, hogy nem jött össze a 7 órai felkelés, így az első órát kénytelen voltam kihagyni...
Viszont cserébe a munkáimat befejeztem, és mivel most egy jódarabig nem vállalok nagy falatot, nem is lesz több egy ideig.

Elég kellemetlen a tudat, hogy egy begubózó, elzárkózó, csak a tanulásnak élő valaki kell, hogy legyek, de ennyi felvett kredittel, ennyi (7 db) tervezési feladattal, és még ezen kívül eszméletlenül sok házi feladattal nem tudok mit tenni. Fél évig megszűnök létezni, ha ezt a fél évet sikeresen akarom zárni, és még túl is akarom élni...

Viszont hogy egy kis pozitívumot is mondjak: az új rendszer, amikor működik, akkor igen jól működik! :) Az éjféli fekvés eredményeként még ugyan most se tudok könnyen kelni 7 órakkor, de általában sikerül, és ami a legjobb: az órákon tudok figyelni, gondolkodni, fejben ott lenni. Eddig ez se volt meg eléggé (bár eddig nem hallgattam ennyi érdekes -szakirányos- tárgyat). Ami még számomra is megdöbbentő, az az, hogy a délutáni holtidőszakom szépen lassan megszűnni látszik. A délelőtti figyelés képessége délután 4-re, a napközi kezdetére sem lankad, és este 6-ig is kitart, némi koffein rásegítéssel. Tudok gondolkodni, számolni, házit csinálni, tanulni, pedig eddig mindigis ekkor volt a "holt időszak", amikor csak alvásra voltam jó...

A "Napközi" intézményét egyébként meglehetősen jól sikerült kiterjeszteni, és több szakirányos kollégával is már együtt toljuk, segítve egymást a házik elkészítésében... Az elmúlt két hét sikeres és jó pillanataira (persze most csak tanulás terén) visszagondolva felmerül bennem egy nagy kérdés: Eddig ezt mi a fenéért nem így csináltuk??? - Álljon hát itt ez a kérdés az utókornak, akik majd talán okosabbak lesznek.

Végre túl vagyok a mechanikán, megcsináltam, befejeztem a mecha3, dinamikát... De milyen keservesen! Ennyit még egyik tárggyal sem küzdöttem, mint ezzel a fránya mecha3-mal, ami ráadásul a többség szerint nem is nehéz tantárgy..

El is gondolkoztam azon, hogy mi lehetett ennek az oka. Pontosan megállapítani most sem tudtam, de úgy sejtem, hogy mivel nem vagyok magolós fajta, tényleg minden azon múlik, hogy mennyire értem, látom át a dolgokat.

Mechát eddig sose tanultam közösen, mindig otthon szenvedtem a feladatokkal, így ha valamit nem értettem, akkor hosszas kínlódás után vállat vontam, majd felírtam egy "emlékeztetőre", mondván, hogy jól jön ez még. (gyarkan egyből puska formátumú volt ez az emlékeztető, amit viszont használni nem tudtam)

Aztán most, Takival, majd aztán Attilával tanultam közösen. Itt ha valamit nem értettem, azt vagy a másik fél elmagyarázta, vagy utána néztünk. Arról nem is beszélve, hogy a megoldásra vonatkozó ötleteim sokszor meg lettek vétózva ("nem úgy van az!" :) ), így egy-egy vita során kellett bizonyítani az igazamat, vagy belátni, hogy tévedtem... Így kénytelen voltam teljesen megérteni a mecha legtöbb részét, hiszen másképp nem tudtam volna alátámasztani az állításaimat. A legtöbb, eddig ellenségesnek tűnő képletet sikerült megjegyeznem, hiszen már tudtam, hogy honnan ered, és így le is tudtam az ismert törvények és tételek alapján vezetni.

Tulajdonképpen elég (nagyon jól) tudni a dinamika két alaptörvényét (impulzus/lendület, és perdület), a megmaradási tételeket, és a testek tehetetlenségi tenzorait. Ezekkel már szinte mindenre jó voltam, csak megfelelően érteni kellett őket. Talán ez nem volt meg eddig.
A durva viszont az, hogy azokat a képleteket, amiket a fentiekből nem tudtam származtatni, az istennek se tudtam megjegyezni. Ha a fejem tetejére álltam, akkor sem ment be, és használni se nagyon tudtam őket.. Ha nem tudtam valamely igen jól ismert fizikai törvényhez, tételhez, akármihez kötni, akkor azt nem tudtam megjegyezni sem.

Jóformán csak azt tudom megtanulni, aztán pedig használni, amit maradéktalanul értek. Ha értem, akkor viszont kreatívan tudom használni, nem ismert, bonyolultabb feladatokban is. Szemben a többséggel, akik akár mindet megtanulják (ha máshogy nem, hát bemagolják), majd az ismert feladattípusoknál jól is használják... Nekem ez nem megy. Nekem érteni kell... Meg is kaptam párszor, hogy "ne akarj már mindent megérteni"..

Jogos a felszólítás, mert szerintem ilyen oktatási színvonal mellett lehetetlen megérteni a dolgokat. A megértéshez rengeteg idő kell, mert az előadásokon, vagy épp a gyakorlatokon nem megértetés, átadás a tanárok célja. (tisztelet a kivételnek). Többségüknek csak "az anyag leadása" a cél, és mivel a BSc-n idő nincs, ezért a magyarázatok kihúzásával fér csak bele "az anyag" a keretbe. Töményen, nyersen, különösebb magyarázatok nélkül. Évek, évtizedek óta ugyanazt tanítják, így ha mégis lenne tömör magyarázat, annak érthetetlenségét már észre sem veszik, fogalmuk sincs, milyen az órájuk hallgató fejjel, arról meg talán soha nem is lesz, hogy milyen a BSc hátrányai miatt gyorsan megtanulni mindent (nem mintha lenne bármi előnye is).

Ekkor persze lehetne mondani, hogy "biztos bennem van a hiba, hisz ez se teljesíthetetlen, sokan megcsinálják"...... Hja, mint ahogy annak a 20 embernek is sikerült 3,5 év alatt végeznie. Nade kérem, 330-ból!!! Az a boldog 6% (!!), aki most friss Bsc diplomával lezárt egy korszakot szerintem a természetes zseni arány a magyar társadalomban. Az a 6% nagyon tud valamit (vagy magolni, vagy gyorsan megérteni), és azt aktív közösségi élet nem tartozik az egyetemi céljaik közé. Az a 6% nyugodtan nevezhető természetfeletti zseninek... nincs rá más magyarázat.

A címben is szereplő kulcsszavakhoz érve visszatérnék a kis kanyar után azt hiszem rá kell gyúrnom az "otthon, ön/csoportos erőből mindent megérteni" technikára... A bemagolás, és értelem nélkül bevágás nem az én világom. Viszont a "mindent megértés" a lehetetlent súrolva rengeteg időt igényel, ezért biztosan kíván áldozatot. Közhír, MűTerem, fotózás, karinapok, videózás, barátnő... Nem fog így menni, lesz még szükség változtatásra.

Nameg nem ártana még egy pár kalap szerencse sem... "50% szerencse, 50% tudás", szokták mondani, ami szerintem a KSK esetében 70% szerencse, 30% tudás.
Összesen 3 mecha vizsgalehetőség volt, amiből az első kettő ugyanaz volt, ráadásul könnyebb is szerintem. Aki a második alkalomra ment, az biztosan átnézte az előző vizsgasort, így nagy előnnyel és jó esélyekkel indult... Nos én egy nappal ezen vizsgaidőpont előtt leadtam a vizsgát (nem mertem nekiindulni, hiszen előre nem lehetett tudni), és felvettem a 28-ai, harmadik vizsgát.
Nos, ez nem csak más volt, de szerintem még nehezebb is, így a négyes reménye szerte foszlott, és be kellett érnem egy kettessel... :( De legalább meglett végre!

 

Akartam valami ütős illusztrációt készíteni ehhez a poszthoz, de mire a megvalósításhoz értem volna elfelejtettem, hogy is nézett volna ki... Ha van valakinek ötlete egy a fentiekhez illeszkedő fotóhoz, az ne habozzon megosztani! :)

Taki este 8-ra érkezett hozzám, hogy folytassuk a Járműterv házi motorunkat. Tervben a vezérlés összerakása volt, de jóformán a benne szereplő összes alkatrészt újra kellett rajzolnunk, így kissé lassan haladtunk. Ráadásul a mozgás összerakása sem egyszerű, mert nincs az a mechanikai kényszer, ami megfelelne a szelep felfogatásának modellezésére.... Ezért aztán a vezérlést ideiglenes jelleggel statikusra alakítjuk ki, aztán ha majd rájöttünk, hogyan is lehet szépen megcsinálni úgy, hogy animálni és mozgatni is lehessen, akkor lesznek majd szép videók is. :) Addig csak szép, renderelt képek:

Jaigen, és hogy tovább élvezkedjünk, csináltam pár képet is munka közben az "új barát"-tal, akit lehet mostantól majd "bruti"-nak hívok. :)