..másod sorban pedig minden más bejegyzései

Az élet útjain túrázva.. A motoros túrákon kívüli dolgok.


A bejegyzéseket értelem szerűen fordított időrendi sorrendben láthatod, azaz legrégebbi a legvégén, alul, legújabb az elején legfelül. Egyes kategóriákat (pl Horvát túra, Velencei 5 nap, stb) érdemes a legelejéről, tehát a legrégebbivel kezdeni (ehhez lefele kell görgetned sokat)! ;)

Hétfő, 19.30: T-85,5 óra.

Erősen elkezdtem gondolkodni egy "DiplomaShow" indításán, a korábbi SzakdogaShow nyomdokain. Hogy mire is jó egy ilyen?! Egyszerű:
Ön-motiválás. Az utóbbi napok ugyanis olyan alacsony hatásfokkal zajlottak, hogy ehhez képest az éti csiga harapásával szántás valódi siker lehetne. (Ne kérdezzétek honnan jött a hasonlat.. jött.)

2-3 napja ülök a szakdolgozat védés prezentációja fölött úgy, hogy közben bokáig ér a tanulnivaló, azaz a záróvizsgára megtanulandó tantárgyak kötege. A 3 záróvizsgatárgy közül 2 nem okoz sok félelmet és aggodalmat (Szerelés; Járműdiagnosztika), ellenben egy túltesz mindenen: Járműtervezés és -vizsgálat alapjai I.+II.  - Azaz a nagy, és rettegett gépterv visszatér.

Igazi horror lesz kérem itt annak a röpke 5-600 oldalnyi anyagnak az újbóli fejembe gyömöszölése pláne úgy, hogy ennyit töketlenkedek a prezentáció összerakásával.
Tehát itt az idő stratégiát változtatni: Ha ez kell, hát legyen DiplomaShow! Talán ez majd ösztönöz, és motivál annyira, hogy szépen pontot tegyek ennek a rohadt nagy mondatnak a végére.

No, de azért nem ígérem, hogy az előzőekhez hasonlóan lesz majd itten pörgés, de elkezdeni ezennel elkezdtem. :) (Ha lesz még ma, akkor ebben a bejegyzésben érkezik a folytatás, ide lentre, ni: )

Hétfő, 21.35: T-83,5 óra:

Egyelőre a projekt nem eredményezett látványos hatásfok növekedést, ellenben asztalracsapás történt, és az eddig molyolt, kínlódott és szöszölt 10 dia ripsz-ropsz megduplázódott a prezentációban. Történt mindez úgy, hogy tényleg nem vacakolok most azzal, hogy tökéletesre megírjam a diákat, hanem felvázoltam nagyjából, hogy miknek is kellene benne lenniük: megkapták a címüket, és pár vázlatpontos tartalmat... Innen már csak töltögetni kell.

Deee... miért is nem így kezdtem?!?!?!?!?! Mindegy, most már tudom: így kell kezdeni! :)

Elérte a maximális, 20 diás terjedelmét címoldallal, tartalommal és köszönetnyilvánítással együtt.. Jöhet a tartalom, a 12 perces időlimitre figyelve...

 

Kedd, 1:00: T-80 óra:

Meg kell állapítsam, hogy facebook és gtalk bezárása ellenére nagyon el tudja az ember szúrni az idejét. Például kifejezetten rossz, ha a desktopon van élő EUR/HUF árfolyam, és kíváncsiságból megnézi a hírportálokat, hogy ma ugyan miért is szállhatott el. Ennek következtében tévedhet az ember számára érdekes cikkek bűvkörébe, ahonnan bárhogy is keresi, nehéz kiutat találni. (Aki nem hiszi, klikkelgesse csak végig a linkeket! - 6 darab!)

Mindenesetre a prezentáció gyönyörűen fel lett hízlalva: A tartalom feltöltés a 16. diánál tart, és az összes már 24 diánál jár. Nagyjából 70%-os a kicsike, és rohamosan fejlődik.
Mindamellett kipróbáltam az ezeréve a polcon porosodó csodatollat: ketté vehető, és egyik része pendrive, valamint infra érzékelő, a másik vége pedig egy lézerceruza, és LE/FEL gomb vezérlő, infrával. Igazi előadás geek stuff, pici, bőr tokban. Előhúzza az ember a zsebéből, elindítja a pendriveról az előadást, és lazán, zsebre tett kézzel, a géptől távol, lézerrel hadonászva prezentál. Na, hát így vízionálom én a pénteket.. :)

 

Kedd, 2:05, T-79 óra:

Hát ez meghízott, de rendesen... Győzzek majd most törölgetni: 29 dia lett végül, és már csak az összefoglalás, és a köszönetnyilvánítás hiányzik a végéről, jóformán 95%-osra íródott most hirtelen (ilyen az, ha túljut az ember a nem kedvelt részen, és a számára is jobban tetsző fejezeteket dolgozza fel). Ezennel ez kikiáltatik 0. verziónak, és megy ellenőrzésre, hogy aztán onnan visszakapva csiszolgatva legyen, és szerdán megtartsuk az előadás főpróbáját a konzulens tanárnak bemutatva.

Ez a 29 dia tuti sok lesz, vagdosni kell majd még belőle, de az már gyorsan fog menni, most végre lehet géptervet tanulni teljes erőbedobással! (juhé.)

Ja, de előtte azért csak alszok egy kicsit.

Nem akármilyen hetet tudok most magam mögött. Hétfőn rendesen dolgoztam, ami során beláttam, hogy kell még idő a szerdai vizsgára készüléshez, így a keddet munka helyett tanulással töltöttem, szerdán pedig ... az volt a napja az én utolsó tantárgyi vizsgámnak a KSK-n.

Igazi, jóféle, i-re pontot feltevős vizsga volt: küzdős, pár pontot hiányolós, aztán alaposan alázós (mármint részemre), de nem is akarok rá soha többé emlékezni, az egyszer biztos. Kellett még ez a rossz élmény ahhoz, hogy teljesen biztos legyek benne: BME-Közlekkarra többet nem jövök (MSc esetén messze elkerülöm). Igaz, ez az elhatározás már korábban is megvolt, ez a vizsga most csak megerősítette a dolgot.

Viszont ez már a múlt, ami után még két nap munka (csütörtök+péntek) következett, még péntek este egy szokásos baráti sörözés, majd szombaton jóformán kidőlés, és este egy jó hangulatú MZ Club Hungary klubsörözés. Amolyan utolsó lazítás a nagy megmérettetés előtt.
Legnagyobb meglepetésemre, a sörözésről nem üres kézzel tértem haza, hanem egy elismeréssel az MZ Club-os Tátra túrá(i)mért. A fenti képen lévő trófeát kapták a túrák szervezői. Köszi MZ Club! :)
Kaptam ezzel egy jó nagy lendületet, hogy idén egy, a tavalyit is felülmúló szlovén túrát csináljak! :)

(Fotó: Molnár Csaba)

Ám a múltnak itt a vége, most nyakamon a jövő: vár a záróvizsga 20-án, pénteken. Vége lesz 5,5 évnyi küzdelemnek, a nagy háborúnak a BME ellen, a diplomáért. Végre most már tényleg látom a fényt az alagút végén, lengetik a szélén a kockás zászlót, és épp már csak egy hétnyi tanulás (de tényleg.. munka nélkül!) választ el attól, hogy hivatalosan is mérnök legyek...

A Tanulnivaló

Hajh, Kedves blog olvasók, nehéz időszak ez! Utolsó vizsgámra készülök, haza utazok, dolgozok, majd pedig az államvizsga lesz a nyakamon, és februártól... ...

Olvasáshoz egy kis hallgatnivaló.. :)

Hát, bizony februártól teljes egészében felborul eddigi életem. Február elején egy új élet veszi kezdetét, új kihívásokkal, új küzdelmekkel, új feladatokkal, és új döntésekkel. Lesz mindenből rengeteg, de az a helyzet, hogy most még nem oszthatok meg ennél többet veletek..

Az biztos, hogy lesz egy új GrafUr is, új álmokkal, mivel a régiek úgy fest, megvalósulnak... Ilyenkor kell újakat keresni, nemde?! Szeretnék blogdesign frissítést is, némi átgondolással, és egy kis újraszervezést. Lesz bőven vihar!

Ugyan 2011. volt a változások éve számomra (sok új és jó dologgal, és élménnyel), de még a 2011. "i"-jére fogja feltenni a pontot a február (hiszen még annak számlájára írható). 2012 így már a nagy döntések és az új élet kezdetének éve lesz, amitől most még van, hogy félek is egy kicsit, de ugyanakkor nagyon is várom már! :)

A fenti zene szövegéből egy sor: "Kivont karddal ordít, és partra száll.." :)

Rövidesen itt is hírt adok róla, hogy miről is van szó, és persze szeretnék még egy évösszefoglalót is írni a teljes 12 hónapról, nameg átgondoltan frissíteni mind a blog arculatát, mind esetleg felépítését... Ráfér már! (Ezekkel kapcsolatban ötleteket örömmel fogadok!)

Reggel korán kelés, munka vár; egész idáig a mai nap pedig tanulás volt, így most rövidre fogva, ennyire futotta.. :)

Hát, ez is eljött, a nagy változásokkal, fordulatokkal, és boldog élményekkel teli 2011. vége, és a még nagyobb várakozásokkal, nagy döntések árnyékával derengő 2012. kezdete.
Rövidesen, ha letudtam a hátralévő vizsgáimat, akkor írok majd egy nagy "évzáró" posztot itt, a blogomon, nameg ha jutok egy kis szabadidőhöz, akkor a vizsgaidőszak eleje óta készített lassan talán közel 800 fotót is utómunkázom, válogatom és feltöltöm a fotóblogra, viszont addig is egy kicsit a szokásostól eltérő, tanulós szilveszteri fotó:

Boldog Új Évet Kívánok mindenkinek!

A jókívánságos fotó magyarázataként pedig egy rövid "képregény", amely szavak helyett is tökéletesen leírja az utóbbi napok történéseit:

Idővel lesz majd némi magyarázat is, de talán így is érthető, hogy ipari mértékben tanultunk a HŐÁG vizsgára az utóbbi időben.. :)

Pár nappal, vagy inkább már -héttel ezelőtt az volt a cél, hogy lesz egy igen rövid, épp csak két napos kis karácsony, és előtte-utána masszív tanulás. Na, hát mondanom sem kell, hogy a dolgok nem egészen úgy alakultak, és bár laptopot óvintézkedésből, direkt nem hoztam magammal, végül anélkül is kiválóan el lehetett ütni az időt! (Mondom ezt azoknak, akik még ezen felfedezés előtt állnak)

Pénteken jöttünk haza Egerbe kedvesemmel, és rögtön pörgésbe kezdtünk: utolsó, még hiányzó ajándékok beszerzése, ebéd náluk, aztán vacsora nálunk, majd másnap fordítva: ebéd nálunk, vacsora náluk, ajándékozásokkal közbeiktatva, majd vacsora után vissza egy kis társasjátékra (amiből csak egy kidőlve beszélgetés lett), és aztán ez a rendszer végtelenítve.. Egyik étkezés itt, a másik ott, mindkét helyen kiváló és jóízű beszélgetések, a legkiválóbb étkek előtt/után/közben, a lehető legjobb hangulatban, és társaságban.

Ha pihenés céljából jöttünk volna haza, akkor kívánni se lehetett volna jobbat! Tényleg példaértékű egy karácsony volt, két-három de néha már háromésfél család jól működő összjátékával, súrlódások, és problémák nélkül. Egyedül a rossz idő volt az, ami közbeszólt (megfázások és apró lebetegedések formájában), de amikor bementünk a városba forraltborozni, és fotózni, még a ködnek is tudtunk örülni, sőt! Belső kabátot öltve (bor), igazából észre sem vettük, hogy különösebben hideg lenne, az éjszakai fotók pedig még kézből is egész jól sikerültek (kézremegés stabilizátor: bor).

Ezzel az egésszel csupán az az egyetlen egy apró probléma van (a majd' 500 utómunkára váró fotón kívül), hogy a másodikai és negyedikei vizsgám fényében igazából nem engedhetnék meg magamnak lazítást. Persze ez már késő, hiszen megtettem...
Nade! Ember legyen a talpán, aki ellenáll ennyi jó beszélgetésnek, húsleveseknek, káposztás kacsasülteknek,  töltöttkáposztáknak, szarvassülteknek, kacsasülteknek, lassagnáknak, franciasalátáknak, kocsonyáknak, réteseknek, bejgliknek, gesztenyés sütiknek, Stühmer  szaloncukroknak, gerbeaud-knak (zserbó), mézeskalácsoknak és habcsókoknak, a legkiválóbb, díjnyertes borokról már nem is beszélve... Na ugye, hogy ugye?

(...)

Az tuti, hogy most viszont ideje kettesbe kapcsolni, felhergelni az asztali kislámpát, és éjt nappallá téve behozni a lemaradást. Másodikán vizsga, negyedikén még egy, és aztán már csak a záróvizsga választ el attól, hogy ezentúl MINDEN Karácsony legalább ilyen jó legyen! :)

Ezúton is köszönöm MINDENKINEK aki a részese volt ennek a közel egy hétnek, hogy emelte annak fényét! :)

Jelentem Nyugaton a helyzet változatlan!
Azaz most se szellősebbek a mindennapok, cserébe úgy fénylik az alagút vége, mint még sose! Szerdán (hátde az hoooolnap van! wááá!) megharcolok az Irányítástechnika2 mindenre elszánt állapotegyenleteivel, átviteli függvényeivel, és soros kompenzálásaival, majd január másodikán jön a következő csata a Hőág2 légondícionálóival, hűtőgépeivel, térfogatkiszorításos gépeivel, hőcserélőivel és numerikus áramlásaival, ami után.... ami után bizony jön a mindent vivő csata, a záróvizsga!

Végre egyenlíthetek egy kicsikét az egyetem ellen, és felhozhatom magam végtelen:1-re is akár, méghozzá olyan "1"-re, amivel én nyerem a háborút. Ez a cél, nemde?!

Itt jegyezném meg, hogy a fentiek fényében idén a szilveszter érdeklődés hiányában elmarad, és a karácsony is ezúttal csak egy (max 2) napos ünnep a naptárban. Bár mindennek ellenére biztos, hogy a két ünnep között jön egy egész napos, teljes OFF, amíg senkinek se leszek elérhető, mert valamelyik termálfürdőben, kedvesemmel kettesben fogom áztatni szana-széjjel a harcokban megtépázott idegsejtjeimet.

A harci helyzetből kifolyólag még egy kis türelmet kérnék Tőletek, kedves olvasók, és ígérem lesz itt izgalom januárban, nem kis súlyú bejelentésekkel karöltve! Stay tuned! :)

Kezdek félni... Az utóbbi időben valahogy kezd minden gyanúsan jó irányt venni, jól sikerülni, és jól alakulni. Ez a helyzet, mivel már hetek óta fenn áll, kezd kicsit gyanús lenni. Ugyan volt pár meteor most is, hiszen elsőre nem sikerült például a vázszerk ZH-m, és most majd (remélem) mehetek pótolni, de gyanús, hogy minden más ténylegesen jó irányba halad.

Legfőképpen a munka az, ami miatt talán minden rózsaszínűbb az átlagnál, de erről egyelőre nincs olyan fejlemény, amit szétkürtölhetnék, csak egy állandó jó hangulat. Az egyetemen is sikerül elérni azt, amit szeretnék, bármennyire is próbál nekem keresztbe tenni a rendszer; kedvesemmel is kiválóan jól megvagyunk; és a baráti körrel is jókat sörözgetünk péntek esténként, vagy egy-egy szakestély alkalmával.
És jelenleg a helyzet azt mutatja, hogy ennél csak jobb lesz, nem is kicsivel! Mind meló kapcsán, mind egyetem kapcsán (hát végre látom a véégééééééét! :) ), mind ebből kifolyólag szabadidő kapcsán.
(Egyedül talán a fotózás és a fotós-suli sínyli meg egy kicsit ezt az időszakot, hiszen szabadidővel most sem állok jobban, és most a témáknak is híján vagyok)

Az biztos, hogy ahogy a kátyú mélyén tartózkodás sem, úgy ez sem egy természetes, egyensúlyi állapot, és egyszercsak fordulni fog a szekér, annak rendje és módja szerint. Magamat ismerve a "módja" az egy tekintélyes, kiadós, és nagy pusztítást végző meteorzápor lehet, így már most kezdek félni, hogy mit tartogat számomra az élet, a túl sok jó kompenzálására...
A múltból tanulva, a kompenzálásban nem lesz köszönet, de talán ha most sikerül magamat jóban sok pozitív energiával felvértezni, akkor talán sikerül majd csillapítani a sinus hullám völgyeinek mélységét is.. :)

Nem tűntem ám el, épp csak élni alig van időm. Általában "csak" aludni nem szokott időm lenni, de most ezt azért nem jelenthetem ki, mert bizony a múlt héten 2-2,5 napot masszívan átaludtam. No, hát könnyen kitalálható: nem önszántamból.

Szerdán munkahelyen párszor kiszaladgáltam telefonálni az udvarra, nameg egy ideig a raktárban is méregettem ezt-azt, és sajnos ezen alkalmakkor nem vettem túl komolyan azt, hogy odakint -1, -2 fok környékén volt. Az irodai jó melegből ki a hidegbe kicsit több, mint egy szál ingbe sikerült, és ugyan éreztem én, hogy nincs melegem, úgy különösebben nem sikerült róla tudomást vegyek..

Ezt követően a bajt csak fokozta, hogy a HÉVen ezúttal éberkómában voltam (gyenge próbálkozás az alvással), amiből úgy ébredtem, hogy a lábam már kishíján darabosra fagyott. Ugyan fűtenek, és jó idő van fent, viszont a padló fagyos, alulról különösebb szigetelést mellőző, így a hozzászegezett lábaim a sport cipőben jó alaposan átfagytak.

Alig győztem a végállomásig kiolvasztani a lábaimat a fűtőtesten, ami után pedig a szokásos, 24-es villamosos hazadöcögésen dideregtem, hiszen nincs ezeken a jószágokon semmiféle fűtés sem..

Na, így intéztem magamnak már aznap estére egy hőemelkedést, másnapra egy magas lázat, és érdekes mód amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen is távozott: péntekre már csak hőemelkedés, és mérhetetlen fáradtság maradt utána..

Szerdai Vázszerk ZH-ra készülés helyett emiatt végigfetrengtem a két szabadnapomat, fokozva az aggodalmakat... Szerdán tétmeccs lesz ez a vázszerk ZH, és már tényleg csak pár ilyenen kell már túl legyek, hogy végre itthagyjam ezt az egész rakás hóbelebancot a francba....

Szurkolás megengedett, sőt, kifejezetten igényeltetik! :)

2007-ben, amikor indítottam ezt a blogot, akkor még pusztán útinaplónak szántam. Ide akartam online lejegyezni horvátországi kalandjaimat az én MZ-mel, arról az útról, amiről sokan próbáltak lebeszélni. Most, több, mint 4 évvel később a blog jellege ugyan átalakult, és sok más is szerepel itt a túrák mellett, de egy dolog stabil: az MZ még mindig hűséges.

Aláfestő zene, indítsd el!

Viszont van most itt egy nagy és csúnya dilemma... Nem véletlen, hogy egy időben tuningolni próbáltam az én paripámat: került rá elektronikus ("tranzisztoros") gyújtás, tettem rá olasz karbit (amit aztán le is szedtem), nameg elvittem Bambi mesterhez újabb köbcentikért, stbstb. Mindez abból adódott, hogy bizony be kell látni: egy idő után az ember többre vágyik.

Amikor végre megvolt az eltökélt döntés, akkor idén év elején meg is vettem álmaim motorját, az én Honda NTV-met, amivel ebben az évben végül közel 8500 km-t mentem. Míg a Budapesten tartott hondával rengeteg helyre közlekedtem, addig az egri garázsban lapuló MZ csak pihengetett. Eredetileg jó elképzelésnek tűnt a "hazabuszozok, és motorozok" elmélet, de miután a sisak+kabát problémát nem sikerült megoldani, nem lett belőle gyakorlat. Helyette haza is motorral mentem párszor.

Mivel az MZ-n július közepén lejárt a műszaki, és nem volt időm, hogy a vizsgára felkészítsem, és elvigyem, ezért aztán az ilyen hazamotorozások alkalmával is az erősebb paripa nyergében maradtam. Arról nem is beszélve, hogy egy-egy átülés igen-igen szokatlan volt, néha még veszélyes helyzeteket is produkálva (elszoktam tőle), és így nem volt meg a korábbi, 30 EZER kilométer alatt kialakult MZ-s biztonságérzet.

30 ezer...... Ezt a számot szerettem volna korábban is megpendíteni, de a gondolatmenetben csak most értem igazán el hozzá. Ennyi kilométert mentem ezzel a géppel. Ha a 2005. végi, 6 évvel ezelőtti ETZ beszerzést nézzük, akkor nem is olyan sok az az évi 5000 kilométer. Viszont azt hozzá kell tenni, hogy lassan egy éve alig 100 km került bele, és voltak olyan szezonok, amikor 2-3 ezernél nem több. Így pályafutása elején, a honda jelenlegi 8500 km-es futásteljesítményét is überelte az MZ.

És mindezt hogy?! Hát cserbenhagyás nélkül!!! Egyszer ugyan, egy tuning okozta megszorulás után nem volt hajlandó beindulni, és segítséget kellett kérjek, viszont akkor is csak egy hosszabb betolás kellett neki, és minden rendben volt. Egyszer az üzemanyag korai kifogyása miatt kellett 4-5 kilométert toljam teljes túrafelszereléssel, tűző napon, de ezeket leszámítva nem volt egy olyan alkalom sem, hogy ne hozott volna haza valahonnan... Nem mondom, voltak apró útszéli szerelések (gyújtás csere - miután a vadonatúj 10 km után eltört, gyertyapipa csere, gyertya csere, biztosíték csere, és hasonlók), de szerintem még MZ-k között is kiemelkedően kevés ilyen alkalmam volt vele.

Ennyi kilométer, és ennyi együtt töltött idő, szép emlékek milliói, bizony sok érzelmi szálat tartanak feszesen ezzel a géppel kapcsolatban. Tudom, kívülállóknak ez elképzelhetetlen, de aki már volt egy-egy hosszú túrán EGYEDÜL a motorjával, az tudja miről beszélek. Egyfajta modernkori ló és lovasa kapcsolat. Te bízol benne (nincs más választásod, mivel ha nem bízol, félsz!), szereted, ápolod, lelkét ismerve törődsz vele, cserébe ő elvisz a világ végére, meg vissza... Mi ez, ha nem egy konkrét érzelmi kapcsolat?!

Most viszont itt az új(abb), ugyanígy gyűlnek a közös kilométerek, feszülnek azok a szálak, régi lovam pedig csak áll a garázsban, és porosodik. Nem könnyű dolog ránézni úgy a régi, hű vasra, hogy belepi a por, és mégannyira sem könnyű ráülni, és annyi kilométer után esetlenül kezelni. Furcsa érzés.

Ugyanakkor tény, hogy minden jármű számára az egyhelyben állás a legkárosabb, az tesz legkevésbé jót nekik. Az én öreg MZ-m pedig pontosan tudja ezt, lelke van, és az utolsó gurulásaink alkalmával ezt próbálta is tudtomra adni. Nem örül az állásnak. Az akkuja fárad, a tankban és a karbiban a benzin ülepedik, és bár pöcc-röffre indul, mégis rosszalkodik, amint érzi, hogy ma se vele megyek csapatni...

Lélekgyötrő dolog ez... Arról nem is beszélve, hogy mivel az utóbbi időben egyre sürgetőbb szükség mutatkozik egy négykerekű beszerzése iránt, pénzszűkében még az MZ eladása is felmerült. Bár éves fenntartása nem egy nagy összeg (éves biztosítása 4, adója szintén 4 ezer), mégis elgondolkodtató, hogy mi értelme a garázsban tartani, ha úgysem közlekedek vele?! Mi értelme visszafognom, ha közben valaki mást éppúgy hűségesen szolgálhatna, mint ahogy engem is szolgált évekig?!

Nehéz, és súlyos döntés előtt állok, és bár bíztam benne, hogy erre később fog majd sor kerülni, mégis kénytelen vagyok az eladásával számolni. Nincs értelme annak, hogy megvárjam, míg a garázsban valami baja lesz, hiszen most még tökéletes (a hátsó indexeit és a sárvédőjét leszámítva), és még fiatal ahhoz, hogy egy sarok legyen a süllyesztője.

Tudom előre, hogy a döntést bánni fogom, hiszen az ár, amit kaphatok érte, nem több talán 1 hónapnyi fizetésnél, ellenben az emlékek, amik hozzákötnek, évekre nyúlnak vissza.
Tudom, hogy ezzel az MZ Club Hungary se fog rám jó szemmel nézni, és ottani barátaim, motoros cimboráim, sem hagyják majd szó nélkül a dolgot. Sok-sok MZ túrás emlékem ezen korszakom legszebbjei, de bízom benne, hogy ha eladom a gépet, attól a kapcsolat, a barátság, és a társaság megmarad, és ha csak a sorvégére is, de odaengednek majd, mint "OFF motorost".
Tudom, hogy sok-sok év múlva, amikor már veterán lesz, nagy nosztalgiával fogok rágondolni, hogy "hajh, nekem ilyen, dejó is volt, és milyen hülye voltam, hogy eladtam", de egy racionális világban élve be kell látni, hogy fontosabb most egy MZ-nyivel többet költeni egy négykerekűre, amin akár az életem is múlhat... Ebben a helyzetben ez a döntés tűnik ésszerűnek.

Az viszont biztos, hogy nem lesz egy kapkodós, "mindenáron" eladás. Olyannak szeretném majd tovább adni, aki hasonlóan törődik vele, telente szerelgeti, rendbe teszi, nyaranta pedig bejárja a környező országokat (bepótolva a nálam kimaradtakat- eredetileg megígértem neki, hogy az összes környező országot megjárom vele, de pár kimaradt ;) ), vagy részt vesz vele az MZ Clubos túrákon. Nem akarom olcsón sem eltapsolni, hiszen ha nem tudok az eladásával előrelépni (autóvásárlás terén), akkor inkább lezsírozva elrakom. Bár tény, hogy most műszaki nincs rajta, és idén télre tervezett szerelések (index, sárvédő) is hátra vannak, de ha csak ezen múlik, ezeket mindenképp rendbe teszem rajta.

A direkt ehhez a poszthoz válogatott 200 fotó albuma - 5 év, 30 ezer kilométer emlékei. (klikk)

Sajnos az a helyzet, hogy a november 5-e után írt dolgaim úgy tűnik, tényleg elvesztek, és nem tudom sehonnan sem visszaállítani két bejegyzésemet. Igazából ez nem lenne nagy veszteség, de azért mégis..

Az egyiket, a "pótszülinapos hétvége" címűt, amit november 6-án írtam, így utólag is nagyon megszerettem, mivel egy nagyon kedves élményemnek állítottam benne egy -érzésem szerint- jól megfogalmazott emléket, amit még egyszer biztos nem tudnék így megírni. Ezért aztán sajnálom a dolgot, és arra kérnélek Téged, kedves (esetleg rendszeres-)olvasó, hogy nézz utána: megvan-e nálad valamilyen formában az a bejegyzés?!
Ha RSS-en keresztül olvasol (legyen az google reader, vagy bármilyen más hírfolyam-olvasó), akkor még minden bizonnyal ott csücsülhet a november 6-ai irományom, amit ha elküldenél nekem a blog[kukac]grafur.hu -ra, akkor azért nagyon hálás lennék!

Sajnos más ötletem a fellelésre nincs, pedig mindenféle cache-kben és puffer tárolókban még lehet nyomára lehetne bukkanni, de ez már átlépi az én informatikai ismereteimnek a határát...

Egyúttal úgy érzem, hogy itt az ideje megköszönni a Freeblog adminjainak a lelkes munkájukat. Na, nem az elszállásra értem, hanem arra, hogy van itt nekünk ez az egész cucc, amibe kitudja hányan (de nagyon sokan, az biztos), nap mint nap irkálunk, emlékeket állítva élményeinknek, megosztva azt másokkal.
Vezettem már végig egy ötletből indult kis honlapot egy egész, több száz tagot számláló klubbá fejlődésig, és ezrét tudom jól, hogy mennyire komoly akadályokat gördíthet az ember elé egy ilyen komoly közösségi rendszer fejlesztése. Engem anno túlnőtt a klub, a "gyermekem", és inkább átadtam egy általam kinevelt admin team kezébe, a freeblogosok viszont kitartóan kiállnak gyermekükért.

Most, amikor baj van, akkor sem hagyják a több száz/ezer(?) ember munkáját veszni, hanem mindenféle okosságokkal, és a google alkalmazásaihoz, pillanatok alatt írt modulokkal mentik, ami menthető. Szerintem ez rendkívül derék dolog, mindezt ugye úgy, hogy pénzük nem sok lehet belőle. Érdemes ezeken a dolgokon elgondolkodni, hogy mi munka lehet egy szerver (parkot?) fenntartani, az egész rendszer nyűgjeire odafigyelni, és ilyenkor, amikor baj van, pénzt és időt nem kímélve menteni.

Nagyon remélem, hogy nem szegi a fejlesztők kedvét az a sokaság, akik ebbe nem tudnak belegondolni, és a billentyűzetet habzó szájjal verve küldenek el mindenkit melegebb éghajlatra, amiért elveszett pár bejegyzésük. Tanulság, hogy gyakrabban kell menteni, és tanulság, hogy a technika ördöge nem alszik.... Mindenesetre köszi freeblog, hogy mindez létezhet!

(Az utóbbi bekezdéseket ez a bejegyzés ihlette: http://libretto.freeblog.hu/archives/2011/11/12/A_freeblogrol/)

Egy hét távlatából, egy újabb, rövidebbre szabott kis bejegyzéssel állítanék írásos emléket elsősorban a múlthétvégéről. Akkor ugyanis egy óriási meglepetésben volt részem: kedvesem ügyesen, titokban egy pót-születésnapot szervezett nekem, méghozzá kettőnk családjának közös ünneplésével körítve.

Ügyes mesterkedés volt ez a részéről, kezdve egy szombati, spontánnak álcázott család-összeismertetős vacsorával, majd folytatva egy vasárnapival, ahol már torta, nameg ajándék is volt. Mindezt úgy, hogy erről tulajdonképpen nem sok fogalmam volt, bár vasárnap már kezdtem sejteni a dolgot, amikor anyumék hajtottak, hogy megyünk vendégségbe, és hogy öltözzek ki szépen. :) Ez persze már gyanús volt, a hazafelé elejtett ismeretlen csomagokra tett "hát abban meg mivan?", megválaszolatlan kérdéseimet követően meg pláne. :)

Még a hetekkel ezelőtt kinézett Edifice óráról is alaposan el lett altatva a gyanúm, hiszen az október eleji óranézegetést követően, gondosan kerülve volt a téma, és így valóban meglepődtem, amikor pontosan a kinézett óra ketyegett a kis csomagban. :)

Meglepetésekből mindenesetre nem volt hiány, már csak azért sem, mert bő egy héttel korábban, azaz pont múlthét végén érkezett meg pár régóta várt, messziről rendelt csomagom, így boldogan estem neki a fotós újdonságok kipróbálgatásának. Derítőlap, portrémarkolat, vakukioldó, stb.. mind egy csomagban.

Az alaposabb tesztelés végett hétfőre be is terveztünk egy kis kirándulást, amihez eredetileg a Siroki Vár lett kiszemelve, de indulás előtt ez az Erdőtelki Arborétumra módosult. Így aztán gyönyörű, napsütéses időben érhettük tetten a természetet a legváltozatosabb őszi ruhákban, és próbálgattuk benne bőven a derítőlapos fotózás szárnyait. Nem mondom, van még mit tanulni a megfelelő derítőlap-használatról, de első próbálkozásként jó kis móka volt, az biztos!

 

Rendhagyó módon most egy rövidke kis beszámolóval jelentkezek. A helyzet ugyanis az, hogy már a teendők listájára is belopta magát 4 blogpost téma, amikről szívesen írnék, csak még nincs elég gondolat összegyűjtve ahhoz, hogy gyorsan meg is tudjam őket írni. Ez persze gyűlik, csak lassan, addig is egy kis "sikerélmény":

Régi, nagyjából középiskolás korom óta élő vágy az, hogy az első fizetésemből egy mosogatógépet vegyek. Hogy miért? A válasz egyszerű: egyrészt sokat láttam és hallottam olyan vitát, aminek a témája a mosogató körül forgott. Általában ezek első mondata egy kérdő mondat volt: "ki mosogat?". Vagy épp mégcsak kérdőmondat se volt, csak halmozódó mosatlan, majd kényszerből-mosogatásos morgolódás.

Másrészt amióta a szüleimtől külön élek se javult a helyzet: sose szerettem mosogatni, és mindig csak a probléma volt ebből. Hol saját magammal ("Tejóég, hogy néz ki a konyha?!"), hol kedvesemmel ("Ma sem mosogattál!"). Szép elmélet a "mindenki mosogat maga után, és kész" filozófia, a de amikor örülök, ha a reggeli lenyelésére van időm, akkor ez valahogy nem működik. Bár csak ketten vagyunk, mégis naponta púposra töltődött a mosogató... Eddig! :)

A középiskolás vágy a feledés helyett a megerősödés útjára lépett, és szépen eltökéltem magam, hogy nekem kell egy mosogatógép. Bár picike a konyha, és így is nehezen férünk benne, de a magasra pakolt mosatlanok látványából elég volt.

Így történt, hogy ha nem is az első, de a negyedik fizetésemből végre sikerült beruházni egy elég jó kis gépre, így takarítva meg egy kis időt a mindennapokból. Ja, és mivel fogyasztása és mindenféle hatásfoka kiváló, ezért nemcsak időt, de vizet, és a bojlerrel felfűtött melegvíz révén áramot is spórolunk vele.

Nem is keveset! A vízóra segítéségével még a gép előtt lemértem, hogy egy átlagos, bár spórolósra fogott napi mosogatás során 34 (!!) liter vizet mosogatok el. Ez mind kevert melegvíz, tehát nagyjából 1:1 arányban van keverve a hideg és a meleg, ami azt jelenti, hogy 34/2=17 liternyit fogyasztottunk minden ilyen mosogatással a 200 literes bojlerből. (.. ami naponta felfűtésére -a gép előtt- napi 2,5-3 kWh használt el - lemérve!)

Na, ehhez képest ez a gép "eco" programon fogyaszt 10 litykót a hidegből, és ha gyorsra programon dolgozik (nem vacakol szárítással, és rövidebb ideig mos), akkor csak 7 litert, és nagyjából 0,6-0,7 kWh-t. Még ha áramfogyasztásunk valamivel több is lesz, a vizen tuti behozzuk, a mosogatógépbe való só+mosó+öblítőszerek árát pedig "kigazdálkodhatjuk" a jutalom szabadidőből.. :) Kész nyereség! ;)

(na, ennyit a "rövid posztról", de talán látható, hogy a gépvásárlást alapos számítások előzték meg.. ;) )
*1 kWh elektromos áram, a kedvezményes hálózaton (bojler): 47 Ft, normálon 55 Ft
** 1 m³ (1000 liter) víz ára 678 Ft, csatornadíjjal együtt.

Ismét egy igen mozgalmas héten vagyok túl. Volt itt orvosi ügyeletre rohanás, pirosnál álló autóst segítségül hívással kombinálva, hivatalos PRESS mellény beszerzés, aztán ebben fotózás az FTV elleni tüntetésen, majd szombaton meglepetés pót-szülinap, vasárnap pedig egy csodás őszi kirándulás egy arborétumba, derítőlapos fotózással.

Még itt felsorolni is sok, nemhogy részletesen leírni?! :) Viszont ami igazán ide tartozik, az még a felsorolásból ki is maradt: motorok téli álomra szenderítése. Na, idén annyiban volt különleges procedúra, hogy eddig csak az én MZ-mnek kellett helyet találjak (jól el is volt apum MZ-je mögött), most viszont kitúrta szegényt a honda, és mivel egy garázsba két motornál és egy autónál több nem fér, ezért új helyet kellett keressek neki.

Amióta a honda kitúrta, azóta egy kicsi, lomos garázsban kapott helyet, ahol egyrészt különösebb hőszigetelés nélkül kissé hűvös van télen, másrészt oda kerültek most az eddig a teraszt díszítő virágok, így garantáltan állandó magas páratartalomban lett volna kénytelen ott állni a gép.

Ez pedig semmiképp sem jó a fémes alkatrészeknek, és mivel a rozsdásodást még egész jól megúsztuk, nem akartam, hogy most kezdődjön el, így neki kellett fogjak garázst pakolni, és egy másik, kicsit jobb hőmérsékletű, és alacsonyabb páratartalmú helyen leállítani.

Ehhez persze át kellett vigyem, ami egy kis dombról gurulós, nehezen indulós mutatvány után párszáz méternyi kellemes motorozás volt. Itt aztán az új helyére besakkozva jött a "felpolcolás", azaz a hátsó rész alátámasztása, hogy ne a kerekén álljon, majd egy kicsi gumi leeresztés (hogy ne feszüljön), majd "beágyazás", azaz szegény körbepakolása biciklikkel, akiktől a helyet elvette...

A gépet még a nyáron lemostam, és mivel alig mentem vele, most is abban a tisztaságban pompázik.. Nem egyszerű így, biciklikkel körbevéve, lejárt műszakival látni az én régi, hű paripámat... Elgondolkodtató az is, hogy mi lesz így vele, hiszen van egy régi, igaznak tűnő mondás: "egy fenékkel nem lehet két lovat megülni".....

Az öreg vas biztonságos elhelyezése után átmentem az én hondámat is mengézni, akinek akárcsak öreg barátjának, éppúgy lelke van. Csak pár hete (najó, egy hónapja) állítottam le, és helyeztem el téli alvóhelyén, mégis a kiriasztása után makacsul, és nehezen indult, nem kis meglepetést okozva...
Az biztos, hogy a télen elkerülhetetlen, hogy valamikor, amikor lesz még egy kis jó idő, ne menjek vele legalább egy kis köröcskét a környéken... :)

Az utóbbi hetek (hónapok?) tanulsága, hogy nem tudok egykönnyen folytatni egy elkezdett, félbehagyott bogpostot. Általában egy élethelyzet, vagy egy hangulat szüli az ötletet, és ha az a hangulat már elmúlt, nem megy jól a felidézés az íráshoz. Ezért most inkább nem is erőlködök, hanem visszaemlékezve az elmúlt hetek eseményeire, megpróbálom összefoglalni őket.

Belekezdtem például egy, a baráti társaságot tartósan összefogó 'mozgalomba', azaz az 'AranyHabár' névre keresztelt rendszeres péntek esti sörözések szervezésébe. Túl pár ilyen alkalmon, elmondhatom, hogy a projekt sikeres, bár ezt talán majd csak 40 év múlva lehet ilyen határozottan kijelenteni.

Ha már belekezdés, akkor itt a helye annak megemlítésének is, hogy az egészségesebben élet jegyében végre egy kis mozgás is került a mindennapokba, hétfő esténként. Akkor van ugyanis a tánctanfolyam, amit kedvesemmel elkezdtünk, így hetente legalább egyszer végig swingeljuk az estéket, ’west coast” módra. Ez újabb elem a gép előtt töltött idő rovására, de van miből lefaragni, így aztán nem kár érte.

Nem sok híja viszont annak, hogy majdnem felszabadultak a péntek délutánjaim, es a szombat délelőttjeim. A fotós suli forgott veszélyben, és még most is csak a veszélyzóna határán táncol. Az ok, az (engem úgy látszik egész életemet végigkísérő) oktatás minőségével kapcsolatos problémák tömege. Történt ugyanis, hogy szakképző iskolánknak, a Szinapszisnak, mintegy 6 hetébe telt, mire összeállította végre a tanulók órarendjét. Ez azt jelenti, hogy 6 hétig ímmel-ámmal történő helyettesítéssel, minden héten más tanárokkal tengtünk-lengtünk, különösebb koncepció, vagy tanterv nélkül. Olyan volt, mintha a sulinak egyedüli célja az lenne, hogy kitöltse a szabadidőnket, pedig bizony a felnőttoktatás, és a szakképzés már rég nem erről szol. Ide tanulni es fejlődni jönnek az emberek, szabadidejük kárára, önszántukból. Ha nem azt kapjak, amiért ott vannak, és amiért fizetnek, akkor elmennek. Na, így hagytam én is ott kishíján az egész hóbelebancot, ahol a vezetőség az előző mondat lényegével legkevésbé sincs tisztában.

6 hétnyi elpocsékolt idő, és ugyanennyi idő alatt felhalmozott jelentős lemaradás után megkaptuk végre az órarendet, amiből kiderült, hogy eddigi tanáraink helyett újak lesznek, mert mi, keresztfelevések (februárban kezdők) valamiért a sor végére kerültünk, és a gép új oktatókat osztott. Különösebb ok és magyarázat nélkül. Az i-re a pontot az tette fel, hogy az új tanároknak elfelejtettek szólni az első hetekben (a hatodiktól számítva), így ismét csak ímmel-ámmal történő helyettesítés, nameg részünkről össznépi, „namenjünkinnen”-ezés volt..

Persze ez a húzás, órarend ide vagy oda, a végsőkig feszítette a hangulatott, ellenben felmerült bennem az, hogy kíváncsi lennék az újakra oktatóinkra. Hátha jók, legálabb annyira, mint az előzők voltak, így adtam a dolognak még egy hét esélyt. (Ez telt le az előző hétvégén) Ha ezeket az új tanárokat is elveszik fél év múlva, akkor még mindig itt hagyhatom az egészet, ha ismét betelne a pohár.

A múlt hétvége pedig egész jól sikerült, ezért marad végül a péntek-szombati kötöttség. Pedig már pont kezdtem felderíteni, hogy tandíj befizetés helyett melyik fotós workshopra mennék el annak árából, ebben a félévben. Persze ez a dolog még nincs lejátszva, tandíj helyett még mindig lehet workshop a vége, mert lassan apad az a betelt pohár, és szerencsére még senki nem verte az ajtót, hogy fizessem be a tandíjat...

Na, de folytatva a visszaemlékezést: A szombati suli utáni szűk, de általában napsütéses délutánokat kirándulásra/motorozásra/sétára/fotózásra használjuk kedvesemmel kettesben, már amennyi belefér abba a pár órába. Amíg motoros idő volt, addig ez motorozást jelentett, most viszont egy fantasztikusat sétáltunk a fogaskerekűtől a Normafáig, az őszi tájat, és a jó időt élvezve. Ez úgy nézett ki, hogy a Moszkva téren kajáltunk egy gyorsat, aztán fel a fogaskerekűvel, majd egy fotózásba elmerült alapos eltévedés után egyszercsak a Normafánál voltunk. Itt aztán miután megláttuk, hogy 6 percenként jár a busz, addig sétáltunk, míg teljesen ránk nem sötétedett, nameg addig, amikor már képtelenség volt kitartani a frissen szerzett teleobjektívet (jaigen, hétközben még ennek vásárlásával is bajlódtam egy kicsit).

Általában ilyen pörgésben telnek a hetek, amiknek a végük sem éppen tétlen: most vasárnap például a lakást rendeztük át egy kicsit, tettük otthonosabbá, kényelmesebbé. Ráfért már az újragondolás, mivel a kezdeti ideiglenes állapot immáron berögzült, különösebb javulás/fejlődés nélkül. Ez viszont most végre megtört, és javuló tendenciát mutatva szépült egy kicsit otthonunk, máris a folytatást tervezgetve.

No, de még mielőtt zárnám a posztot, van egy dolog ami még egy darabig nem maradhat ki. Úgy is mondhatjuk, hogy nem maradhat bejegyzés az egyetem megemlítése nélkül, így onnan is jelentem: a rontás még így a fináléban is a nyakamon van... Történt ugyanis, hogy múlt szerdán ZH volt vázszerkezetekből, amit bár kiharcoltunk magunknak, bejárni sajnos mégsem tudok. Az a csúfos helyzet vele, hogy a heti, összesen KÉT órám 100%-os ütközésben van egymással, azaz mindkettő egy időben, csütörtök reggel van. Így hát döntenem kellett, és arra a tárgyra esett a választás, amit eddig még nem hallgattam (hőág2).

Így, bár megkérdeztem, hogy meddig jutottak ZH előtt az anyagban, mégis sikerült félreértenem a kapott információt, és a rossz, későbbi anyagrészből készültem fel. Hiába tűnt könnyűnek a ZH sor, ha sajnos több évvel ezelőtti emlékek pontos előhívása kellett volna a sikeres teljesítéséhez... Ez kérem az én szokásos FAILformám, de legalább a következő számonkérésre készülés már könnyebben fog menni, a pót ZH-ra meg már tudom mi kell.

Nem fogsz ki rajtam, drága BME, és bár ezt a csatát ismét megnyerted, de a háború az enyém lesz, és úgy itt hagylak, mint eb a .. szaharát!