Rinyapost bejegyzései

Rinyáló postok a nem-motoros időszakokból (mondjuk a "...másodsorban pedig minden más" alkategóriája. Önsajnálat, bánatírás, csakazértiskiírommagamból, és nemérdekelhogytetszike jellegű postok...


A bejegyzéseket értelem szerűen fordított időrendi sorrendben láthatod, azaz legrégebbi a legvégén, alul, legújabb az elején legfelül. Egyes kategóriákat (pl Horvát túra, Velencei 5 nap, stb) érdemes a legelejéről, tehát a legrégebbivel kezdeni (ehhez lefele kell görgetned sokat)! ;)

A minap jobban belegondolva talán nem véletlen a szervezet tiltakozása.. Kicsit jobban végiggondolva az elmúlt hónapok heteit, talán van miért. Pár héttel ezelőtti rend:

Hétfő - meló (3 óra utazás), tánc suli, kidőlés (azaz 7-kor el otthonról, este 10kor pedig haza)
Kedd, szerda - meló (3 óra utazás)
Csütörtök reggel 8-as előadás az egyetemen, ügyintézés, néha egy kis tanulás
Péntek - ügyintézések, majd fotós suli délután 3-tól este 9-ig, majd sörözés cimborákkal
Szombat - fotós suli, majd egy kis kirándulás, fotózás, vagy Egerbe hazautazás
Vasárnap - kidőlés

Ezek mellett egy állandó plusz aktivitás a fotós munkák, és vaterázás, régi holmik / új holmik adokveszekje... Na, ezekkel nagyjából eddig nem is volt gond. Bár kicsit kiélezve, de a rendszer működött.

Most viszont kicsit még utoljára belekavar az egészbe az egyetem, és néz ki úgy az egész, hogy kedden meló után tanulás, szerdán egész délelőtt tanulás, délután vizsga/ZH, csütörtökön pedig munka ügyben utazás, pénteken délelőtt pedig egy kis meló pótlás...

Asszem ennek az utóbbi pár hétnek köszönhető a gyomrom jelenlegi alternatív üzeme, és az, hogy újabban fotózni sincs időm, erőm meg aztán pláne. Egyedül az tart még életben ébren, hogy ez az egész cécó pont azért megy, hogy többé ne legyen. :)
Az egyetem eszméletlenül szívat, így munka mellett óriási szívás az egész, és egyes oktatók ott tesznek keresztbe, ahol tudnak (Lehet irigyek a dolgozó hallgatókra?! - Nekik nem jött össze, és ott maradtak az egyetemen?! Ki tudja...). De most már fél lábon is, fél gyomorral is, de leküzdöm ezt a nyavalyást, és utána jól elmondom, hogy mit gondolok erről az egészről... Persze csak az után, hogy kipihentem az elmúlt 5,5 évet, és rendezem a soraimat/gondolataimat...

Addig még kérnék némi plusz szurkolást így a végére: Egyrészt holnapra egy bazinagyot, aztán csütörtökre, jövőhét szerdára, majd pedig az államvizsgára... :) :)

Az előző posztból egy apróság maradt ki, ami az utóbbi 2 nap fényében annyira nagyon már nem is apróság..
2 hete történt, hogy szerdán, munkából hazaérve kezdtem rosszul lenni, estére egy kis hőemelkedés, másnap reggelre pedig már láz, délre pedig elég magas láz tartott az ágyban. Ekkor már mindent elkezdtem bevetni: erős lázcsillapító, borogatás, ami csak lehet, és péntek reggelre amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen múlt el ez az egész, egy kis levezető hőemelkedéssel. Helyébe csak eszméletlen fáradtság maradt, és emiatt az egész pénteki napot egy az egyben átaludtam, szombaton mégis úgy éreztem magam, mint akin egy úthenger ment át..

Most, két héttel később a dolog (már ami a "baj" részét illeti), ismétlődni látszik: szerda este gyomorrontás jelei, éjszaka hidegrázás, fázás, csütörtökön pedig masszív hasmenés, és másnaposság érzete (nyilván folyadékhiány miatt), és teljes kiütődés. Mára, péntekre a dolog csak kis mértékben csillapodott, de az úthenger ismét megvolt, fáradtság jól beütött most is.

Kezdem kissé nem érteni a dolgot.. Oké, hogy munka, egyetem, fotós suli egyszerre nehezedik, de betartva az (új) rendszeres élet ritmusát, talán nem kéne egyből ágynak dőlni. Komolyan elgondolkodtató, hogy ez az öregedés első jele, vagy csak a szervezet megköveteli a régi rendszert, és a szombati nagy alvásokat?! Vagy csak a napi 3 órányi tömegközlekedés ad akkora baktérium dózist, ami már sok ilyenkor?!

Jó lenne mielőbb választ találni ezekre a költői kérdésekre, mert több csütörtök-péntek napot nem kellene kompletten átaludni, főleg nem az évvégi/félévvégi hajtás közepén. ZH-k, házik, vizsgák, és rövidesen záróvizsga, mind-mind itt van a nyakamon.

Imádom, amikor egyes tanszékek ilyen, a címben szereplő fedődumával nyomnak le az ember torkán szép, rücskös és vaskos falatokat. Minden félévben jut egy ilyen gyönyörű, ám fájdalmas harapás.

Hol egy-egy plusz, szünetnek kiadott napon, vagy péntek délután megtartott, egybe 4 órás előadás; hol pedig órarenden kívüli időpontban, laborfelszerelések híján, egy egyszerű teremben tartott extra "laborok" ezek.
Most épp pont ilyen móka a "hallgatók külön kérésére" történő ZH időpont módosítás is. Alig 2 héttel az eredeti időpont előtt (nov. 7-ről 14-re) volt az első, majd egy újabb módosítás 10 nappal az új időpont előtt (nov. 14-ről 9-re). Persze ez csak annyiban más, hogy valaki ezúttal tényleg kérte az időpont változtatást, ellenben a tanszék ezt úgy értelmezte, hogy ezt mindenki szeretné, és kitalált egy olyan időpontot, amiről aztán talán senkit sem kérdezett meg...

Lehet, hogy éppen hasonló félreértelmezések miatt van most nekünk olyan laborunk, ami egyfelől értelmetlen(egy táblánál magyarázzák el, hogy mit látnánk és mérnénk, ha működne, vagy egyáltalán létezne még a labor - lebontották!), másfelől olyan plusz, órarenden kívüli időpontokban van, ami sokunknak komoly problémát jelent(ütközés más laborral/gyakorlattal, vagy épp munkából kell miatta extra szabadságot kikérni).
Kérdés: Lehet, hogy hangosan panaszkodtunk arra, hogy nem eléggé gyakorlatias a képzés, és hogy pocsék rajzokból tanulni például gázturbinákat, és ezt ÍGY értelmezte a tanszék, és vette megoldott problémának?! ... ... Őőő. Legyen ez inkább egy költői kérdés, mert félnék a pozitív választól..

Az biztos, hogy adtak egy pofont a gyakorlat orientált BSc-nek "kiváló", "magas színvonalú", táblára firkált, előadásnak is sovány jellegű "laborokkal". Köszi! ... De legalább ugyanilyen "gagyi" a beugró is.

Az utóbbi napokban, szerda óta ismét szabadságon vagyok, de ezúttal nem a környező országokat járom, hanem itthon ülök, és tanulni próbálok. Hogy mi is vett rá így, a nyár vége felé arra, hogy tanuljak, munka helyett?!
A válasz egyszerű: Az áramlástan. Sajnos kudarcteljes vizsgaidőszakom során nem sikerült végleg búcsút venni ettől a tantárgytól, és még mindig kísért egy óóóriási baklövésnek köszönhetően, amit már le se merek írni. A lényeg, hogy nemhogy az év balfasza, de talán az évtizedét is megérné a dolog, annyira súlyos.

Mindenesetre hibámat jóvátevő szándékkal leadtam egy kérvényt, halasztott vizsgázási lehetőségre vonatkozóan, amelyet most először (a kar történetében) el is fogadtak, és így megkaptam a vizsgázási lehetőséget, egészen pontosan holnapra. Ez vett hát arra rá, hogy a legnagyobb hőségben is inkább tanuljak, hiszen ha ez sikerül, akkor a következő félévben már csak 3 tantárgyam lesz, darabonként 2-2 kredit értékben (azaz összesen 6 kredit), plusz a záróvizsga, és akkor végre búcsút vehetek ettől a kartól egy életre, és foglalkozhatok a munkámmal.

No, de persze a sok kudarc rányomta erre a mostani tanulásra is a bélyegét, amennyire csak rosszul mehet, annyira rosszul is megy. Kínlódás, vergődés, "elegem van már"-ozás, és lehetne sorolni, de valahogy csak próbáltam a napi 3 órányi tömegközlekedésemet hasznossá tenni.

Az alacsony motiváltságomat viszont végképp derékba törte egy tegnap esti email, idézem:
"Kedves Kollégák!
Talán értesültek róla, a nyáron dr. H. S., többek között a Vázszerkezetek tárgy oktatója elhunyt. Halála miatt a tanszék a tárgyat most ("kereszt" félévben) nem tudja indítani, ezért tárgyfelvételüket a tanszékvezető kérésére töröltem.
Megértésüket köszönve, üdvözlettel: XY"

Hát, kérem, ez a tárgy benne volt abban a 3 maradékban, és kérem ennyit arról,  hogy ennek a félév végén végeznék.. Helyette kaptam most még félév letöltendőt a BME-n, egyetlen, 2 kredites tárgy miatt, és marad a záróvizsga jövő májusra.

Érdekes, hogy azok az oktatók, akik azt tanítják nekünk, hogy "mérnök vagy, megoldod", és hogy meg kell oldanod a problémákat, most mégis a probléma megoldása (másik tanár kerítése, másik kar megkérdezése, netán munkahelyet váltó oktatók visszacsalogatása) helyett inkább széttárják a kezüket, megvonják a vállukat, és törlik a tárgyat ebből a félévből.

Ugyan ezt a hozzáállást, ennyi év után, ennyi hasonló (vagy még durvább) eset után már megszoktam/megszoktuk itt, de azért ez a plusz félév most mégis csak fáááj...

A címbeli kifejezés Laci barátomtól ered, aki kiválóan alkalmazta ezt a kifejezést pár éve, amikor nyakig érő szarban tovább rontottam a saját helyzetemet. Na, hát  pontosan ez illik most is a jelenlegi helyzetre.

Szarabból szarabb stádiumba gázolok, nyakamon az egyetem és az élet bajával, ami nem múlik egykönnyen. Ezért is hanyagolom most egy kicsit a blogot, mert bár lenne miről és mit írjak, de azt a kevéske szabadidőt próbálnám motorozásra/fotózásra fordítani, már amennyire sikerül. (Így volt például múlt szombaton is, amikor a Tripont fotós fesztiválon fotóztam végre egy jóóót. - képek)

Ott a fény az alagút végén! ... és dudál...

Eleve a time management összeomlott, mitöbb sose volt igazán, dehát ilyen az, amikor a nyakig érő szart még lötyögtetik is... Ha lett volna, vagy megfelelő kompenzációval tudott volna ellenhatni a zavaró hatásoknak a time management, akkor talán nem kerültem volna most abba a helyzetbe, hogy pótZH-t pótZH-ra halmozva zárom a félévet... Olyan jól indult minden, első ZHk mind sikerültek is (ilyen se nagyon volt még), erre a végére teljesen bekrepált a rendszer, és most itt a baj. Egy Iránytech2 pZH után a hét hátralévő napjainak címszavas vázlata:

- Szerda: Hőág 2. pótZH
- Csütörtök: Járműterv TervezésiFeladat2 pót leadás
- Csütörtök: Járműdinamika 2. ZH
- Péntek: Játműterv 2. pótZH
+ fotós suli

Ha ezt mindet sikerülne teljesíteni, és még túl is élném, akkor mindent, és már csak egy kiváló fotós műhellyel megismerkedés vár rám szombaton, majd egy jóféle hazamotorozás, és egy családi összejövetel, szülinap ünnepléssel. Azt, hogy a jövőhétre milyen pót-pót ZH-k fenik rám a fogukat, inkább végig se gondolom.

Addig is egy kis olvasnivaló: "Fiktív levél egy igen tisztelt hölgynek"

Az a helyzet, hogy piszkosul irigylem azokat az embereket, akik ha magánéletük talaján egy ingoványos részre érnek, akkor képesek a munkájukba menekülve átvészelni ezt az időszakot.

Ha ez nálam is működne, akkor talán mindhárom-négy "munkahelyemen" kaptam volna szép, piroscsillagos, sztahanovista kitüntetést, vagy legalább egy kis elismerést, lecseszés helyett. Bár ezek a lecseszések csak lájtos ejnyebejnyék voltak, azért mégis jól jelezték, hogy én inkább a barátok, bulik, és ismerkedések körébe menekülök. (Azt hiszem idevág így az is, hogy a "soha nem másnapos" embereket is irigylem ám! :D)

Kellemetlen, dolog, hogy ilyenkor, ilyen fejjel, a munka csak van, de nem halad. Ülök fölötte, nézegetem, piszkálgatom, ő is engem, de effektív haladás csak mérsékelten mutatható fel, a zűrös időszak pedig itt van a küszöbön. Nagy robajjal jönnek a hullámok, és készülnek összecsapni a fejem fölött, mi meg itt csak kóstolgatjuk egymást a munkákkal és az elcsúszott határidőkkel, miközben még a társasági élet folytatását kívánja a szervezet.....

Ezekkel, a címbeli szavakkal illette nem is olyan rég egyik cimbora ezt a blogot, ami annyira megtetszett, hogy már akkor megfogalmazódott bennem, hogy ezt nem hagyom szó nélkül. Most visszaolvasva, valóban igaz a kijelentés, és akármennyit is olvasok vissza, mindig is igaz lesz. "Már megint panaszkodsz?!", "megint csak a baj", hallgatom ezeket az utóbbi időben, és bevallom, részben ezen kijelentéseknek is köszönhető az utóbbi adáscsend.

Valóban sokszor nem tudok mást írni, csak azt ami rossz, ami fáj, amitől szabadulni akarok. Nem véletlen! Az örömöt megélem, a bánatot pedig kiadom. Előbbit megtartom magamnak, utóbbit ajándékba adom ... Nektek. Vagy itt, vagy egy fotó / fotó sorozat formájában, vagy pedig egy őrült motoros képében, akinek nincs más vágya, csak megszabadulni a bajoktól, gondoktól, legalább egy kis időre.

Épp így működik ez a blog is: gyakran akkor írok ide, amikor bajom van, az örömökről és sikerekről pedig elég, ha én és környezetem tudunk, hiszen attól nem akarok szabadulni.

Ha valaki ezen blog alapján ítél meg, rosszul teszi. Általában csak nevetek a bajokon (amiken csak lehet), és ha másnem, egy poénnal leszúrom. Ezen a helyen pedig a kivéreztetés történik. Lehet dobálózni azzal, hogy az egyik csak a felszín, a másik a valóság, de nem érdekel. Ahogy az sem, ha "bús férfi panaszai" lesz a blog címe ezentúl. Ez itt az én világom, az én grundom, az én birodalmam, azt írok ide, és úgy, ahogy akarok. Ha végig csak panaszkodok, és valaki ez alapján azt gondolja, hogy én éjjel-nappal csak a kispárnámat sírom tele, hát gondolja csak!

És, hogy miért írom most ezeket?
Elsősorban talán azért, mert bennem maradt rengeteg dolog, amit bárhogy próbálok, képtelen vagyok kiadni. Igen, már több, mint egy hónapja nem alszok éjszaka, hanem inkább megvárom, amíg lefordulva a székről kidőlök a fáradtságtól. Így nincsenek álmok, nincsenek elalvás előtti agy zakatolások, sem rámtörő emlékek. Napok, vagy talán már hetek óta minden este hétfő este, ami általában egy utálatos, búvalbaszott, rossz hangulatú este. Ez ellen pedig én mindent megteszek, hogy ne így legyen, de szabadulni tőle mégsem tudok.

Bennem maradtak a dolgok, mert nem tudtam, vagy talán inkább nem mertem kiírni magamból a kérdések és megjegyzések miatt... Tartok tőle, hogy belül ez után is megmarad, de talán most majd sikerül feltörni azokat a gátlásokat, amik útját állták a dolgoknak. Ha valaki meg nem bírná a ráömlő bút, hát, kéremszépen, akkor ne olvassa! :)

Viszont ha tehetem, mindig megtöröm majd egy kis motorozós élménybeszámolóval, egy kis túratervvel, egy kis útinaplóval. Eredetileg annak indult itt ez az egész, 2007-ben (atyaég, de rég!), és lesz is belőle nem kevés, rövidesen! ;)

Immáron egy hónapja, hogy életem egy gyökeres fordulattal a romantikus akció-vígjátékból egy vad, brazil szappanoperára váltott. Ez utóbbiból akár kasszasiker is lehetne, ha egyszer leírnám, de nem fogom.

Viszont ezt is csak azért írtam, hogy magyarázatot adjak az utóbbi időben bekövetkezett relatíve csendre. Próbálom túlélni a változás időszakát, próbálom a földről is felkelve megkeresni az új kerék vágását, de ez annyira leköti a szabadidőmet, hogy emiatt mindennel csúszok, amivel csak lehet, és sajnos azzal is, amivel csak NEM lehet. Szar egy időszak ez, pláne ha még a régi, pofáncsúszós korszak emlékei is felderengenek.

Viszont az én drága hondámmal tovább ismerkedve, ő (IS) próbál kisegíteni, amikor már az én igen jó barátaim (Köszönöm Nektek!!!), sőt már senki/semmi más nem tud. Így történt, hogy hétfőn gurultam egyet Visegrád felé, hogy ismerkedjek itt a környékbeli kanyarokkal, de eddig még nem találtam meg azt a kellemes utat, ami kárpótolhatna a Bükk messzeségéért. Kátyúból volt bőven, poros kanyarokról nem is beszélve, így csak mérsékelten sikerült megvalósítani a "gumid kopjon, ne a lelked" mottó által sugallt szemléletet.

Legszívesebben teletankolnám a gépet, és másnap reggel már a Horvát tenger partján lógatnám a lábam, ahonnan tovább menve csak akkor fordulnék vissza, ha már azt mondanám, hogy "elég!"... Kár, hogy ilyet nem lehet csakúgy! :)

Hullámokban támadnak, és nem válogatnak. Keltőjük lehet egy dallam, egy zene, egy illat, egy látvány, egy érintés, és percek múlva támad az első hullám, elönt, és ledönt. Mindegy, hogy mennyire stabil a felszín, a valódi pusztítás alatta történik...

Amikor már azt gondolnám, hogy vége, lehet újra a felszínt építeni, javítani, és lehet újra mosolyogni, akkor váratlanul, a semmiből csap le a következő hullám, egy felvillanó emlék, egy kósza gondolat nyomán...

Pár ilyen hullám után csak egy teletankot, és némi időt akarok, hogy a hondámmal világgá mehessek. Időt, még időt, és időt!! Miért olyan lehetetlen kérés ez?!

Ma Ádám barátom juttatta eszembe, hogy érdemes este az MR2-t hallgatni, hiszen újra Akusztik van. Egyik kedvenc műsorom, ahol a rádió stúdiójában felvett koncerteket adnak. Most egy olyan együttes volt, akit nem nagyon ismertem, és amennyit hallottam belőlük ezelőtt, nem is nagyon kedveltem... Ők a Kowalsky meg a Vega. Bekapcsoltam, és épp ez a szám ment:

Aztán a műsor után máris áthangolódott a gépem is erre, és 3 albumot betöltve, dobott egy ilyet a winamp:

Óriási zene, óriási szöveg, óriási üzenet! Nagyon megtetszett, viszont már kétség nem férhet ahhoz, hogy a winampom öntudatra ébredt, és egy óriási összeesküvés részeként kapom az arcomba ezeket a zenéket... De sebaj, holnap meglesz a 200. kilométer is a Hondámmal! :)

Akartam írni ma egy bejegyzést, ami az előző nyomát követve tudatosan próbál kicsit vidámabb, és kellemesebb lenni (elvégre a humor a legfőbb fegyver), deee... Hát, nem sikerült. Ellenben sikerült sok mindent kifejezni vizuális úton, fényképezőgéppel, így a fotóblogomból a komplett bejegyzést átvéve zárom is ezt a sikertelen postot. Íme:

Évek, és emlékek állnak itt dobozokban, és szatyrokban, várva, hogy végre elvigyék őket. Helyükre üresség és csend költözik, hogy majd idővel újra évek és emlékek lehessenek itt.
"3. szabály: Változás - Soha semmi nem marad ugyanaz!" (Dan Millman - A békés harcos útja)

"Az út az, ami boldoggá tesz, nem a végcél."

"A harcos 3 szabálya:
1. Paradoxon - Az élet misztérium, ne pazarold arra az idődet, hogy megértsd!
2. Humor - Őrizd meg a humorérzékedet, főleg, ha saját magadról van szó, ez mindennél többet ad!
3. Változás - Soha semmi sem marad ugyanaz!"
(Dan Millman)

Ez most nem winamp, és nem véletlenül belebotlott szám. Ez most István cimborámtól ered, akinek ez úton is köszönöm a tippet. Azóta nagyjából végtelenítve szól..

Sose gondoltam volna, hogy az új motor, az én drága Hondám érkezésével egy időben ekkora gyökeres fordulatot vesz az életem...

Egy közel 3,5 éves, látszólag jó, boldog, komoly, és hosszú távra tervezett kapcsolat végére került pont ezen a hétvégén, ami éppúgy padlóra küldött, mint ahogy bárki mást is padlóra küldött volna... Nem is akarom részletezni, mert nem ide való, már túl sok az olvasóm. A lényeg csak, hogy mint már oly' sokszor felkeltem a különböző helyzetekből, innen is fel fogok... Remélem.

Ha nincs ez az egész, akkor összességében csupa jó dologról írnék itt most, mint például egy sikeres részvételről a NanoDemo pályázaton (és bár a fődíjat nem vittük el, azért egy "ötlet díjat" kaptunk :) ), Géza barátommal közösen; de ami jobban idevág: a hétvégén sok fotózás mellett jól bevásároltam a Budapest Motor Fesztiválon.

A szervezőknek írt megválaszolatlan emailjeim, és többektől hallott nem túl pozitív vélemény nyomán nem is akartam eredetileg kimenni, de végül düh csillapítás, és figyelem elterelés célzattal is csak nekivágtam szüleimmel. De még milyen jól tettem! :) Lehet, hogy a kiállítás zsugorodik, és a színvonal már nem a régi, de azért a kiállítók továbbra is figyelemre méltó kedvezményeket biztosítanak. Így sikerült 20%-kal olcsóbban motorzárat (Citadell), 30%-kal olcsóbban tanktáskát, és 25%-kal olcsóbban tankpadot venni.

Innen már egyenes út vezetett Bambihoz, ugyanis a motorom elhozásának egyedüli feltétele egy megbízható és erős motorzár beszerzése volt, és miután ez a kiállításon megtörtént, már jöhetett is haza a paripa! :)
Egyedül csak azt sajnálom, hogy a jó idő ellenére keveset mentem vele... Dolgozni és tanulni kellett, így nem lehettem vele eleget, pedig sokkkkkal többet megkívánna most a lelki békém... Viszont az, hogy már itthon van, elég nagy boldogság, már csak a most megérkező esős idő végét kell kivárjam... :)

A több értelmű esős idő után pedig kezdődik majd az új élet, új motorral... Bármennyire is nem akartam az előbbit, segít majd benne az utóbbi...

Update 2011.03.17. 1:18: Hát...... ez eddig bitang szar. Csak ülök a tanulnivaló fölött, fogom a fejem, hallgatom a belső hangokat is elnyomó zenét, és tágra nyílt szemmel nézek... Nézek előre, nézek a lapra, nézek a monitorra, de nem látok. Nézek az ágyra, de álmos nem vagyok. Egyébként is, ha ránézek, csak fájdalmat érzek. Mondanám, hogy elegem van, de nincs miből. Feladatatom ugyan lenne bőven, de kiűrült aggyal, és kitépett belsővel, kizsigerelve csak ülök a tanulnivaló fölött, fogom a fejem, és nézek a lapra... de nem látok. Miért? Miért?? MIÉRT???

Ezt ide, így nem akartam, de muszáj volt egy kicsit kiírni magamból, hogy legalább ennyitől megszabaduljak... Bár tudom, hogy ennyivel nem úszom meg.

Ezt. (Nagyon) Üvöltő hangerőn:

Egyszer kipróbálnám, hogy milyen lehet az élet úgy, hogy nem vállalom magam túl. Elképzelésem sincs, hogy milyen lehet az, amikor csak annyit vállalok, amit egészségem megőrzése mellett, normális, emberi életvitel és időszámítás keretében meg tudok csinálni, és amibe nem szakadok bele.. Olyan jó lenne egyszer megtudni, milyen is ez..

Amikor tényleg minden időben kész van, hiszen csak annyi feladatot, és munkát vállalok, amennyit gond nélkül, mindenféle vismajor kereteket figyelembe véve meg tudok csinálni.. Mert vismajor az van; az mindig van! Összeomlik a windows, elkap a HINI, vagy szimplán csak elszáll a pendrive, elszáll a munka, hibásan mentődik a munkafájl, és egyéb nyalánkságok (szigorúan csak a közelmúltból merítve).

Ugyanakkor kipróbálnám úgy is a dolgokat, hogy nem kell mindent kétszer (háromszor, négyszer, ötször...) megcsinálni, mire egyszer elkészül. Az olyan... olyan más lehet!

..Bár a hajamnak már mindegy..