Gurulás bejegyzései

Kis kirándulások délutánonként, hétvégénként. Az érdekesebbek pedig itt megörökítve.


A bejegyzéseket értelem szerűen fordított időrendi sorrendben láthatod, azaz legrégebbi a legvégén, alul, legújabb az elején legfelül. Egyes kategóriákat (pl Horvát túra, Velencei 5 nap, stb) érdemes a legelejéről, tehát a legrégebbivel kezdeni (ehhez lefele kell görgetned sokat)! ;)

Hetek óta folyton motorozósat álmodok. Pedig eddig ritka volt az annyira mozgalmas álom, hogy motoron ülök, de most sorozatosan ilyen volt. Hol üldöztem, hol üldöztek, hol pedig koromfekete erdőben, szűk erdei utakon, ködös időben mentem. Érdekesek, és néha ijesztőek voltak, de talán csak a hiány szülte őket.

Na, ma aztán adtunk a hiánynak! 5 fok volt, napsütés, úgyhogy az tavaszi-őszi (értsd: vékony) dzsekim alá alaposan aláöltöztem, és kitoltam a vasat a garázsból. Huhúú, már pusztán ez mennnyire jóóóó volt! :) 
Szegény eddig egy hűvösebb, fűtetlen garázsban állt, ahol ráadásul virágok voltak, amik nem tesznek jót a levegő páratartalmának (a motor szempontjából), így már csak ezért is meg kellett mozgatnom, hogy a régi, jól bevált (bár szűk) helyre kerülhessen vissza.

Legalább 2 hónapja (63 napja) nem mozdítottam, legalább ennyi ideje nem motoroztam. El lehet képzelni, milyen volt újra ráülni! :) 
3. rúgásra gond nélkül indult a lelkem, és első ízben elindultam Szacseszhoz, megnézni miújság vele... Őt se láttam már ezer éve. Épp elmenőben volt otthonról, így kaptam félórát, míg visszajön. Több se kellett, máris elindultam Ostorosra. Útközben zakatolt az agyam, hogy jó lenne megnézni az Ostorosi tavat, de az odavezető köves-saras, esetleg havas földút nem a legjobb választás ilyenkor, aztán csak befordultam a kereszteződésnél.

Nagy meglepetésemre gyönyörű, friss aszfalt fogadott! Hoppá! 
Felparcellázott telkek, földből kilógó közmű vezetékek, lámpaoszlopok, járda.... hát itt bizony nem kis változáson ment át a környék. Ugyan a tóig nem csináltak végig betonutat, de a bekötő része már annak is megvan. Ott már tényleg mocsár és hó volt, ezért azon az úton nem merészkedtem le, maradtam a friss aszfalton. (megj: azon a friss aszfalton mégfrissebb foltok, és kátyúk éktelenkedtek még bőven az igazi átadás és használata előtt... Ezúton is gratulálok a kivitelezőknek!)

Pár fotó, és az új telkek, épülő házak (villák) körbejárása után Szacseszhoz mentem, akivel jót beszélgettünk végre, sok-sok idő után újra. :) Itt hívott már apum, aki szintén jönni akart ma motorozni, csak amikor elindultam nem volt itthon. Hazaszaladtam hát érte, és innentől már ketten mentünk egy kicsit a környékre.

Kis töprengés után a rövidtáv-nagyélvezet reményében Szarvaskő meglátogatásában állapodtunk meg, úgyhogy egy picit az átlagnál óvatosabban kimotoroztunk a kedvenc helyünkre. Az út néhol nedves volt, Szarvaskőben kétoldalt havas is, de szerencsémre nem csúszott.... pedig mennyire tartottam tőle, sajnos (ismét egy kis félelem)

Hazafelé még felmentünk a várhoz, megnéztük a naplementét, majd elmentünk teletankolni a vasakat a heti benzinár emelést megúszva. A gépezet alig 10 litert falatozott 196 kilométerre (ebből 45 km ma, a többi még Októberben került bele), ami azt jelenti, hogy fogyasztásunk ismét 10 liter alá csökkent! Megdöbbentő!

A 4,8 literes fogyasztást egyelőre nem tudom hová tenni. Persze, örülök neki, csak nem értem. Lehet, hogy a hidegnek köszönhetem?! Több hűtés kellene a motornak, vagy több levegő?!
Rettentően örülnék, ha a fogyasztás így is maradna, de félek a meleg beálltával már nem lesz ilyen kevés. Addig viszont meg kellene fejtsem, hogy minek köszönhetem a kisebb fogyasztást, hogy aztán tudjak tenni érte. Ha ennyi maradna, akkor 2010-ben a világból is kimegyek az én vasparipámmal! :) (vannak tervek bőőőven)

Nyári visszaemlékezés, postok folytatása hamarosan. Egy Tátra túra és egy balatoni gurulás még hiányzik a sorozat végéről.. :)

Hetek óta terveztem már, hogy hazaviszem a motoromat az őt megillető helyére, a fűtött garázsba. Szegény egy udvaron áll, nagyjából esővédett, de semmiképpen sem porvédett helyen. Ráadásul, ami a legrosszabb: áll. Vagyis most már csak állt. Pénzem nem nagyon volt tankolni, vagy ha épp lett volna, időm nem volt motorozni. Amikor meg ez a két kritérium teljesült, akkor meg az időjárás/előző esti (rajz/tanulás/buli) nem hagyta, hogy megmozgassam, vagy hogy hazahozzam.. A nyár végi Balatonozás óta össz-vissz 70 kilométert mentem vele, ezidáig.
Apum is hetek óta nyüstölt már, hogy menjünk végre motorozni, így most, 23-án azt mondtam, hogy ha törik, ha szakad, hazaviszem! Szerencsére épp meggondolta magát a tél, és egy kicsit visszahúzódott, így a hidegszünetet kihasználhattam. Nagy meleg azért nem volt, cserébe vokt egy kis köd.

Indulás előtt a fogyasztás redukálása érdekében lejjebb engedtem a súbertűt. A gyertyakép feketesége indokolta a dolgot, viszont a Budapest határában történő megszorulási kísérlet rácáfolt. Egyszer csak elfogyott az ereje, én meg kuplungot rántva mentettem a helyzetet. Najó, fel volt pakolva (dobozok+tanktáska), nade akkoris! Sebaj, már meg sem ijedek, félreálltam,és egyel visszább állítottam a súbertűt. Hazáig már csak egy ilyesmi megszorulás volt, egy enyhe emelkedőn 100-zal előzés közben. Akkoris!

Na, viszont elérkeztünk a történet lényegi részéhez, a mai (tegnapi) naphoz!
Reggel egy kis tetőjavítás után dél körül végre motorra ültünk, és elindultunk Hollókő bevételére. Asszem még nem jártam ott, legalábbis a Galyatető utáni szerpentineken még nem.
Teletankolás (6,5l/100km..), guminyomás, és már mehetünk is! Az idő nem volt az igazi: borús, ködös, de legalább nem hideg. Még jó, hogy napsütést jósoltak mára... Sebaj, az út száraz, és ez a lényeg!
A gép gyönyörűen muzsikált, komolyan egyre szerelmesebb vagyok a hangjába, amióta Bambi leápolta. Kényelmes, 3-4000-es fordulat, és kivisz a világból. Legalábbis ilyenkor ezt érzem, és ez megnyugtató.Apum ment elöl, nagyon jó és ütemes tempót diktálva, tempós kanyarokkal, erős kigyorsításokkal. Ezt szeretjük!

Pláne ezen az úton! Eger-Sirok az egyik kedvencem, és bár kicsit romlott a minősége, az élvezet nem csorbult. A táj egyenesen lehengerlően szép volt. A sárgától a barnáig minden színben pompáztak a dombok erdői; lágy, meleg színek voltak mindenfelé a borongós napsütésben. Az erdőkben a fákon átszűrődő fénysugarak meg egyenesen lehengerlő látvány nyújtottak. Sajnos ott pont nem álltunk meg fotózni, csak kicsit arrébb, egy lombok tetejére felkapaszkodó felhőnél.

Tényleg idilli volt. A kanyaroknál nagyon jól tudtam alkalmazni a vezetéstechnikai tréningen tanultakat, így végre visszajött a biztonságérzet. Bíztam a gumikban, bíztam az aszfaltban (bár nem tudom miért), a motorban, és lazán kihajolva a kanyarokban fantasztikusan élveztem minden millimétert.
Sirok, Recsk és Parádsasvár után Galyatető felé elkanyarodva az út már kevésbé volt jó, mert még igen nedves volt sok helyen. Pont a legcsúszósabb fajta. A látvány viszont kárpótolt, mert Galyatető után jött nekem az ismeretlen etap, a sok szerpentinnel. Jóformán az Alpokban, de legalább a Tátrában éreztem magam. A táj, a házak, az emberek... Szinte nem is Magyarország! Tetszett!!

Pásztóra érve azonban ránéztünk az órára, ami már közel 4 órát mutatott. Mivel még Budapestre is vissza kellett érnem, ezért visszaindultunk. Visszafelé is ugyanazon az útvonalon mentünk, viszont Pásztó után nem sokkal elég rendesen megcsúsztam, így inkább visszább vettem.
Egy sötétebb részen lévő jobbos kanyarban valszeg a hosszanti repedésre mentem, amiben legtöbbször van egy kevéske víz/sár. Az első kerék elég durván elkezdett oldalra szánkózni. Alig győztem utána kapaszkodni, nameg ellenkormányozni. Valszeg elég erősen megszorítottam a kormányt, mert utána kicsit fájt a kezem, viszont a csúszást megfogtam. Nem volt jó élmény, ellenben tanulságos.

A 24-es úthoz visszaérve végre lehetett újra örömmotorozni, száraz volt újra az út alattunk. Örömünket viszont egy baleset hamar letörte: motoros baleset miatt a 24-es út teljes egészében le volt zárva. Elég friss volt a dolog, mentőhelikopter, mentőautó még ott volt, az összetört motorokkal együtt. Kettő az úton, egy a szalagkorláton túl, az erdőben. Durva látvány volt, nagyott csattanhattak a srácok... Remélem nem felelőtlen túlvállalás miatt, és azt is remélem, hogy rendbejönnek!
Ekkor már lélekben temettem az utolsó vonat elérését, hiszen 20-30 percig vártuk, míg a helyszínelők végeznek.

Meglepően lassan indult el a mentőautó is, aminél meglepőbb csak az volt, hogy 50-60-as tempóval haladt Egerig, bekapcsolt villogókkal. Megelőzni emiatt nem lehetett, így a kedvnc siroki etapokon alig ment a mutató 50 fölé. Majd' megőrültem, dehát így jártunk.
20 perccel a vonat indulása előtt értünk haza, ekkor viszont kiderült, hogy az óraátállítás révén volt még egy bónusz órám.....

Na, hát így telt a szezon utolsó, 160km-es gurulása. Idén ezzel együtt egy igen soványka 4100 km-t sikerült motorozni, ami  nem valami sok, bár annál tartalmasabb. Jövőre azért remélem jobban alakulnak a dolgok!

 Összes kép ITT 

Ahogy ígértem, nyári élménybeszámoló sorozatom egy Közhírbe írt cikkemmel folytatom. Íme:

Szeretném ezt a cikket minden motorosnak és érdeklődőnek a figyelmébe ajánlani: A Safety-Hungary meghívásának köszönhetően részt vehettem a Honda Motorkerékpár Vezetéstechnikai Oktatásán, amely után jogos a megállapítás, hogy egy ilyenre minden közlekedőnek szüksége lenne.

Ez a jól átgondolt és kidolgozott tréning a ’70-es évek Japánjából ered, ahol ekkor jelentek meg az erős motorok, először a rendőrség tulajdonában. A megszaporodott lóerőkkel azonban nem tudtak megfelelően bánni a rend őrei, a töréskárok megugrottak. Ennek köszönhetően kezdtek bele egy olyan oktatási rendszer kifejlesztésébe, amely során a motoros megtanulja kezelni a kritikus helyzeteket, és tartalékol arra az esetre, ha baj van. Ez a képzés lényege és célja: „a tartalék-képzés”. Az azóta eltelt közel 40 év után ma 24 országban folyik ilyen képzés, 2008 óta hazánkban is.

A 40 év alatt tökéletesre csiszolt tananyagot három, egymásra épülő szintre bontva sajátíthatják el a hallgatók. Minden egyes szint kétnapos képzést jelent, max. tízfős csoportokban, amelyeket két instruktor koordinál. Az oktatás különlegessége, hogy bukócsövekkel ellátott Honda-motorokkal történik, sőt a résztvevőket anyagi felelősség nem terheli. Ennek, a kiváló minőségű pályának és a profi instruktoroknak köszönhetően az ember sokkal bátrabban meri kipróbálni azokat a hasznos manővereket, amelyeket később, begyakorolva, saját motorján ülve használhat a hétköznapokban.

Az első szint bevezetője egy beszélgetés a képzésről, a motoros felszerelésekről, a motorválasztásról a biztonság témakörében baráti hangulatban. Ezt talán jól jellemezné az a mottó, hogy „a tolószék drágább!”. Meglepő módon már itt akadnak újdonságok, még sokat tapasztalt motorosok számára is, ezt garantálom!

Ezt követően a motorok mellett folytatódott a beszélgetés: motorápolás és –ellenőrzés, helyes üléspozíció, praktikus fel- és leszállás. Bármily egyszerűnek is tűnnek, a többség sajnos rosszul berögzült mozdulatsorral végzi ezeket az igen gyakori és alapvető műveleteket. Itt is bőven akad olyan dolog, ami apróság, ám a mindennapokban rendkívül hasznos, és megkönnyíti az ember életét.

A kb. kétórányi elmélet után jött a gyakorlati rész. Kezdésnek sima és eltolt szlalom, ahol a figyelem fókuszán, valamint a kanyarodás közbeni fék és kigyorsítás alatti gázhasználaton van a hangsúly. Folytatásként elköltöttünk egy kellemes ebédet a SilverKart gokartpálya ebédlőjében. A rövid lazítás után különböző fékezési technikák kipróbálásával láthattuk be, hogyan is célszerű rövid úton megállni. Gyakorlott motorosok számára talán itt van a legtöbb legyőzni való rossz beidegződés.

A nap végén egy mindenki számára új technikát ismerhettünk meg hirtelen felbukkanó akadály kikerülésére. Ez a gyakorlat az autós berkekből ismeretes „rénszarvas tesztre” emlékeztet legjobban, elsajátítása pedig rendkívül hasznos.

A második nap motorozással kezdődött, és pár bemelegítő kör után ismét motor melletti praktikákat tanultunk. Rendkívül egyszerű megoldásokat mutattak be a motor középállványra rakására, valamint eldőlt motor felállítására. A dolog érdekessége, hogy a bemutatás után bizony mindenkinek végig kellett csinálnia a gyakorlatot, az 1000-es CBF-en (röpke 250 kilós jószág). Hihetetlen volt, hogy korra, fizikumra és nemre való tekintet nélkül a résztvevők ezt lazán végre tudták hajtani. Ez talán a technikák életrevalóságának legjobb bizonyítéka!

A legnagyobb vasat felállítva, újra motorra ülve háromféle kanyarodási technikát sajátítottunk el, amelyek kifejezetten közútra, a biztonságos motorozáshoz ajánlottak. E tudás birtokában már hazafelé menet másképp néz az ember az ülésből kiülő, „c” alakban látványosan próbálkozó kollégákra! A második napi kellemes ebéd után a kocsisorok közti lassú motorozásra (itt rámpán), valamint veszélyes kátyúkon / síneken való átkelésre ismertünk meg praktikákat amellett, hogy közben az eddig tanultakat begyakoroltató pályán köröztünk

.

Alkalmam volt Szabó Ákos instruktorral és Zolnai Zoltán ügyvezetővel egy diktafon társaságában beszélgetve interjút készíteni:

Mivel próbálkoztatok, hogy a képzés a hatóságok által is támogatottá váljon? Van-e remény vagy ígéret támogatásról?
Szabó Ákos: Bármilyen hatóság vagy közlekedéssel foglalkozó közszemélyiség keveredik ide hozzánk, mindenkinek nagyon pozitív a tapasztalata. Előbb-utóbb a több irányból összegyűlt pozitív tapasztalatok révén rá fognak harapni, és elindítják talán egy irányba ezt a dolgot.

Zolnai Zoltán: Sajnos ígéretet nem kaptunk, viszont két körben volt olyan megbeszélésünk, ahol az NKH, a MEH képviselői és Kondorosi Ferenc úr (akkor még államtitkár) látogatott el hozzánk. Ekkor igen részletesen végigbeszéltük a lehetőségeket, de egyértelműen látszott, hogy Magyarországon a jogosítványszerző motorosok ellátása minden régióban komoly akadályokba ütközik.

Mi csináljuk a dolgunkat, mint egy küldetést, próbálunk mindenkit elérni, próbálunk mindenki számára elérhető lenni, aki érdeklődést mutat. Erre vonatkozott az a kezdeményezésünk is, hogy egész évben vannak oktatásaink, megszakítás nélkül. A téli időszakban csak havas-jeges időkben hirdetünk esőnapot. A hétfő kivételével egész évben, minden nap vannak tréningek. Ráadásul ebben az évben vezettük be azt, hogy délutáni oktatásunk is van, hogy még nagyobb kapacitással tudjunk az érdeklődők rendelkezésére állni. Ugyanezt a célt szolgálja a piaci viszonylatban is rendkívül kedvező árképzésünk, melynek köszönhetően egyre több motoros számára vagyunk elérhetőek és megfizethetők. Ebben óriási segítséget jelent a Generali Biztosító „Generali a Biztonságért Alapítványának” támogatása!

Ha már a kapacitás szóba jött, eddig mennyi hallgatótok volt?
Z: 1500-2000 körüli a hallgatólétszám. Az első évünk természetesen nem volt akkora volumenű, de abban a pillanatban, hogy a már itt járt motorosok révén terjedt a képzésünk híre, óriási érdeklődés indult meg. Már februártól kezdődően hónapokkal előre telítettek a képzéseink.

Ti hogyan sajátítottátok el az oktatáshoz szükséges ismeretanyagot?
Szabó Ákos: A tanulmányainkat 2008 januárjában, Törökországban kezdtük. Akkor még ez volt a legközelebb (ilyenkor is működő) oktató központ. A törökországi Honda gyár udvarán kaptuk az első 2-3 tréningünket, amelyeknél még kimondottan a gyakorlatok végrehajtásával foglalkoztunk. Egy héttel később, Szingapúrban, egy Japánból érkezett vezetéstechnikai oktatótól kaptuk a következő szintet. Ő az egész rendszer fő oktatója, és közvetlenül tőle kaptuk az instruktorképzést. Ott már nagyon sokat foglalkoztunk azzal, hogy a hallgatónak hogyan lehet ezt tovább adni. Tehát nem csak a gyakorlatok végrehajtásáról volt szó, hanem arról is, hogy milyen technikákkal lehet a hallgatókat rávezetni, mi mindenre kell odafigyelni tréning közben.

Külföldön járva mik voltak a tapasztalatok? Említettétek, hogy Szingapúrban ez az oktatási módszer kötelező. Ott látszódott-e a motorosokon ennek hatása?
Á: Kint az utcán, amit láttunk, az ég és föld még Nyugat-Európához képest is. Nagyon jó volt látni, hogy kint ennek az oktatási rendszernek a hatása mennyire látható a minden napokban, és hogy mennyire tudnak az emberek ott közlekedni. Ott megvan ennek az autós része is, mely a motorossal azonos a tematikára épül. Hihetetlen módon közlekednek, és hihetetlenül jó közlekedési kultúra működik ott. Kint voltunk nagyon sok autós között, és mozogtunk szinte egy hétig folyamatosan, és nem láttunk problémás helyzeteket. Az, hogy dudálás és anyázás nem volt, máris egészen más Magyarországhoz képest, és nem láttunk se balesetet, se koccanást.

Pontosan hogy épül fel ez az oktatási rendszer, milyen egyéb tréningek vannak még?
Z: A teljes oktatási anyagot mi 3 szintre bontva adjuk át. Ami első körben egy átlag motorosnak elérhető, az az egyes szint. Erre épül a kettes, amely továbbfejleszti a megszerzett tudást, majd a harmadik szinttel lesz teljes a kép. Másik tréningünk a motoros tapasztalattal nem rendelkező érdeklődőknek szól, az elnevezése Bevezető szint. Célja kifejezetten a legelejétől megszerettetni a motorozást az érdeklődőkkel. Van még egy elég speciális képzésünk is, amit a kettes szint utáni hallgatóinknak ajánlunk, csak azt követően lehet rajta részt venni. Ez a „Tandem” névre hallgató oktatás, ahol a motoros az utasával együtt érkezik, és együtt csinálják végig a gyakorlatokat. A vezető itt megtanulja, hogy valóban mi változik meg a motorozási manővereknél, hogyha van utas, az utas pedig azt tapasztalja meg, hogy tulajdonképpen miről is szól a motorozás utasként. Mindegyik tréningünk kétnapos, és mindegyik 45000 Ft.

Köszönöm a beszélgetést és a meghívást!

Az oktatás végi oklevelet átvéve a hazafele út is egészen más érzés, a rákövetkező gurulásról nem is beszélve. A technikákat saját motoron is kipróbálva és kicsit gyakorolva szinte plusz egy biztonsági felszerelést kap az ember. Érzetre és veszélyes helyzetekben is jóval biztonságosabbá vált a közlekedés két keréken. A többi résztvevővel egybehangzóan gondoltuk azt a képzés végén, hogy legszívesebben kötelezővé tennénk minden motoros társ számára, ám ez sajnos a honi bürokrácia rögös útvesztőin keresztül szinte lehetetlen.

GrafUr

A cikk az újság 20. és 21. oldalán olvasható, ami egyébként szabadon letölthető, PDF formátumban!

Végre most talán utólérem magam, hogy leírjam a ritka pörgős nyár eseményeit. Szerencsére van bőven miről írni, hiszen rengeteg dolog történt velem, a nyárnak szinte minden percére volt valami program. A nyári gyakorlat és az EFOTT után a következő esemény egy régóta meglévő álmom beteljesülése volt.
Nemrég még javában zajlottak az MZ kupák, és bár élőben nem sok ilyen eseményt láttam, azt azért tudtam, hogy egyszer szeretném kipróbálni, milyen is pályán motorozni. Versenypályán.

Nos, erre került sor végre, MZ Club Hungary-s szervezésben Július végén, Kakucson. Itt a Kakucsringen került végre sor életem első pályamotorozására. A puszta élvezeten kívül felmerült még egy ok a kipróbálásra: rossz álmok képei miatt elkzedtem félni közúton. Valahogy már nem megfelelően vettem a kanyarokat a jólmegszokott útvonalakon is, túl sok féket használtam a Bükkben, és közúton sokkal inkább a rettegésről kezdett valamiért minden szólni, mint az élvezetből motorozásról. Úgy gondoltam, hogy majd pályán, tökéletes aszfalton, bukótérrel, szembeforgalom nélkül majd legyőzöm.

Az elgondolás nem volt rossz! Odaérve a pályához először meglepődtem. Azt mondták, hogy ez kis pálya, az én elképzeléseimben viszont nem így néz ki egy kicsi pálya. A méret hatása viszont érthető: a pálya vonala egy margarétához hasonlít, szóval kevés visszafordító kanyar, annál több technikás közepes és nagy ívű. A meglepődés viszont folytatódott akkor, amikor láttam, hogy mennek a többiek.
Az MZ-s sátornál senkit sem találtam (elvégre mindenki fent volt), ezrét úgy döntöttem, hogy hát bevetem magam. Sajnos így mindenféle eligazítás, vagy infó nélkül indultam neki, dehát csak nem futamodunk meg, miután kifizettük a 4000 Ft-os délutáni pályadíjat!

Kicsit remegő kezekkel és lábakkal, de elindultam. Sok átalakítást nem végeztem a motoron, épp csak kipróbálni akarom, nem lefektetni a gépet! Bementem a pálya szélén lévő betonplaccra, ott tekertem pár kört, hogy legalább egy icipicit melegedjen a gumi, aztán irány a célegyenes. Szépen kihúzattam a motort, ahogy kell, majd készültem a végén lévő kanyarra. Furcsa érzés volt. Először is hitegetni kellett magamnak, hogy igen, most én pályán vagyok, igen, motorral, igen én vezetem a motort, és igen, ha most nem kanyarodok, akkor az fájni fog. Tudatosítanom kellett magamban, hogy nem videójáték, mivel látványra igen hasonlít.. :)
Első pár kanyart meglehetősen lájtosan sikerült venni, közben nagy gázzal, földig döntött motorral húztak el mellettem mindkét oldalt. Épülő önbizalmamat kicsit megingatta Tigris, amint belsőíven nagy tempóval elment mellettem az ezres SV-jével úgy, hogy ha kitettem volna az ujjamat, leviszi. Itt egy kicsit megijedtem, de átvészeltük. Hamarosan levezényeltek mindekit a pályáról, egy kicsit átadták egy forgatócsoportnak, akik egy R8-as audit nyüstöltek.

A pálya mellett végre összefutottam a többiekkel, beszélgettünk, hidratáltunk, meg pár tanácsot megfogadva, leszereltem a tükröket. Na, nem az eséstől félés miatt, hanem azért, hogy ne azt nézzem. Majd aki hátulról jön és gyorsabb, majd az igazodik, ne én figyelgessem. (sajons sokat néztem, zavart)
Rövidesen újra a pályán lehettünk, ahol máris éreztem a különbséget. Sokkal jobb volt! Az 1 kilométeres pályán töltött 50 kör után már sokkal kevésbé zavart a többi motoros, valamint már igen jól megtanultam a kanyarokat is. Már csak az ideális ívet kellett megtalálnom, és némi bátorságot gyűjtve a hozzájuk való ideális sebességet. (nem olyan egyszerű ám) Sajnos egy bizonyos tempó után féltem, hogy megcsúszik a gép (hátul vadiúj, elöl 1 éves gumi), ami pedig valószínűtlen volt még ilyen tempónál.

Az egyik pihenőnél viszont egy elég ijesztő dologra hívták fel a figyelmemet: valami folyt a gépből. Méghozzá olaj, méghozzá elölről. Egyből a fékre gyanakodtunk, jól megijedtem, hogy innentől hogy lesz nekem fékem, majd egy lepucolás, és fék tesztelgetés után kiderült, hogy nem a fék, hanem a teleszkóp szimmeringje szállt el. Sajnos az egyik kerékvetőt igen szigorúan vettem, és egy kanyar lecsípésénél valószínűleg megdobta a motor elejét, ami így túl nagy ütés lehetett neki. A szimmeringet visszaküzdöttem, majd egy kis aggodalommal, de visszamentem a pályára. Bambi tanácsára még felvezetőm is lett, akit követni tudtam, és így folyamatosan tanultam (kívülről látott mindkettőnket).

A kiülés megszokni ugyan nem tudtam, de a kihajolás annál jobban ment. Egy ekkora gépnél, ekkora tempónál ez elégnek is bizonyult, így még nemsokkal a tükrök leszerelése után sikerült is a köridőmet 1 perc környékére leszorítani (az egyéni rekordom 58 másodperc lett).
Délután 1-től kb 6 óráig több, mint 100 kört sikerült menni, és ez idő alatt azt hiszem alaposan sikerült legyőzni az addigi félelmeket, és végre sikerült átélnem az igazán élmény motorozást is pályán! A gumi oldala csak lekopott majré csíktól majré csíkig, viszont a végén már fáradtság miatt nem mertem búcsúkört menni, így kénytelen leszek még a Kakucsringre visszatérni! ;) ;) (ígyis-úgyis mennék még :D)
Kellemesen kifáradva (fárasztóbb, mint gonfoltam) haza motoroztam, majd egy 2 órás pihenő után átülve autóba Horvátországig vezettem... Na, hát a következő bejegyzés majd itt folytatódik! :)

Végre vége lett az egyetemi tartós hajszának, a rövid és néha tarthatatlan határidőnek... Vége a szorgalmi időszaknak és a pótlási hétnek,végre most kezdődik a vizsgaidőszak, aminek örülök. Ilyenkor magamnak oszthatom be az időmet, és van X vizsgám, amikor csak erre az X vizsgára kell tanulni, semmi másra, és mégcsak házikat/jegyzőkönyveket sem kell leadni. Csak az az egy tárgy, ami éppen fontos.

No, hát ennek fényében engedtem meg magamnak, hogy a mai napot egy az egybe elmotorozzam. Tegnap este lementem a géphez, és egy órán keresztül nyalogattam, simogattam, törölgettem és szépítgettem, majd éjszakára még ponyvát is kapott, nehogy egy csepp víz is érje.
Aztán ma délben érkezett apum Budapestre az MZjével, azzal a céllal, hogy végre újra együtt motorozunk egy kicsit. Rögtön indultunk is, a terv a Börzsöny felderítése volt, ami nekem már régóta érő álmom, ami most végre beteljesült. Rengeteget néztem a Diósjenő-Kemenece útvonalat térképen, meg a Dunakanyar Keleti oldalára is kíváncsi voltam már régóta.

Nagyobb térképre váltás

Így indultunk neki Vác irányába, amit rögtön a Megyeri hídnál el is gombáztunk, mert egy táblát elbambultunk, így rögtön rá kellett kanyarodni a hídra.. Sebaj, legalább ezen is végigmotoroztunk, ezáltal oda-vissza. Másodjára támadva Vácot, szépen elkerültük a kettes úton (ahogy terveztük), innen már meg sem álltunk Diósjenőig. Itt is érzésből próbáltunk közlekedni, aminek az lett a vége, hogy amikor már elfogyott az út alólunk, akkor megálltunk, és elővettük a GPS-t, hogy pontosítson. Nem is tévedtünk sokat, épp csak 2 utcával voltunk arrébb a Kemence felé vezető erdei úttól. Érdekes, hogy nincs kitáblázva sehol sem.

Az út erdei részénél viszont egy nagy behajtani tilos tábla, és "Erdei magánút" felirat ijesztett meg minket. Megálltunk tanakodni, mi legyen, és közben elhúzott mellettünk 1-2 autó is... Félreálltunk megnézni a térképet, hogy merre mehetnénk másfelé, mert azért tilosba mégse kéne... Térkép nézegetés közben egyszercsak nagy dübörgést hallunk, "motor jön!" ... "azaz motorok jönnek" ... " sok motor!". Majd pedig mint a filmekben, kezdtek áradni a csillogóbbnál csillogóbb bazinagy chopperek (legalább 30 db), integetve, némelyik dudálva, némelyik pedig a riasztóját csipogtatva... A hangzavar nekünk szólt, az út szélén álló két motorosnak, így hát reagálva a kedves fogadtatásra, rögtön csapódtunk is hozzájuk, és utánuk eredve a tilosba, csodálatos vidékekre jutottunk el. (De kár, hogy nem tudok menet közben fotózni... Olyan jó lenne valahogy ilyenkor!)

Eszméletlenül szép ez az útvonal!!! Mindenhol gyönyörű zöld dombok, így nem rohantunk, hanem inkább gyönyörködtünk a tájban. Átérve Kemencére, eredeti tervek szerint nem a Duna kanyar felé, hanem jobbra fordulva, Északnak jöttünk volna, viszont a motoros sereg balra fordult, így velük tartottunk mi is. Jól szervezett banda volt, rengeteg Árpárdsávos zászlóval, és Nagymagyarország motívumokkal (lehet, hogy a Gój motorosok voltak azok?!?!). A rengeteg motor látványa, az óriási csapat feelingje miatt gondolkodás nélkül mentünk velük jó darabig, de a dübörgő sereg csak megállás nélkül áradt, nem álltak meg sehol sem... A Duna kanyart meglátva nekem elállt a lélegzetem is, és apummal úgy döntöttünk, hogy lecsatlakozunk, és kicsit megállunk gyönyörködni.

Jobb helyen meg sem állhattunk volna, Zebegény magasságában egy "Beach" jelegű partszakasznál sikerült megállnunk, ahol igazi Balaton/tenger part hangulat volt, csak jóval kevesebb emberrel. Az óriási szélnek köszönhetően hullámok mosták homokos/kavicsos partot, a kiépített padoknál sétálva néhol gyerekek álltal összegyűjtött kagylók pihengettek, meg pár család sütkérezett, lábat lógatott a homokon.

A legutóbbi Karinapos túrán kóstolgattuk ezt a vidéket, de akkor nem nagyon jártunk a Duna parton (szerencsére :D), ezt viszont most alaposan bepótoltuk... Gyönyörű!
A térképet megnézve megállapodtunk abban, hogy innen ismét Rétság felé véve az irányt, Balassagyarmat fel megyünk tovább, onnan pedig Salgótarján majd Sirok irányába haza.

Útközben még párszor megálltunk a tájban gyönyörködni, és néha fotózkodi. (mint pl a Visegrádi várral a háttérben). Rétság felé már rutinból ment a dolog, Balassagyarmat viszont még apumnak is új vidék volt. Itt már újra éhesek voltunk, úgyhogy valami olcsó étkezési lehetőséget keresve a belvásorban bukkantunk rá egy hamburgeresre... Jobbat nem is találhattunk volna! 550 Ft-ért akkora hamburgert adnak ott, hogy alig bírtuk megenni, pedig éhség az volt bőven. Alaposan meg volt pakolva gombával, zöldséggel, sajjtal, jó nagy darab husival.Az út menti padokon kényelmesen ücsörögve mindmegettük, majd haladtunk tovább az ország napsütötte vidkei felé. Ahogy haladtunk Salgótarján felé, egyre napfényesebb részre értünk (gyk: egyre több volt a lebarnult nép), de a 22-es út elkerülte a várost.

Bátonyterenyénél rátértünk a 23-as útra, majd pedig Mátraballánál el is hagytuk, a 24-es felé, és végre elérkeztünk az egyik nagy kedvenchez, Sirokba.
Az a helyzet, hogy egyre több híres motoros részét ismerem meg az országnak, és egyre jobban azt gondolom, hogy a siroki kanyargós 24-es út a legjobb... Még ha a minősége most sokat is romlott az elmúlt 1-2 évben, akkoris ez szerintem az ország legjobb motoros útvonala, és szorosan mögötte a pár éve felújított Felsőtárkány-Lillafüred. Mindkettő Eger környéki út persze, de akkor sem csak az elfgultság beszél belőlem, hiszen jópár közkedvelt útvonalat bemotoroztam már az országban.

Sajnos a siroki úton drasztikusan megnőtt a kátyúk száma az elmúlt 1 évben, viszont ésszel közlekedve továbbra is nagyon élvezetes útvonal. Hazafelé jövet ez tette fel igazán az i-re a pontot... Börzsönyben és Dunakanyarban gyönyörködtünk, Sirok környékén pedig örömmotorozásban kitörve csapattunk egy jót! Ilyenkor imádom ezt az országot! :)

Végezetül pedig újra a régi, kényelemes helyén pihenhet (ha csak egy éjszakát is) a motorom. Igaz, régi helyét az új dobozzal már egy kicsit kinőtte:

(A tuning projecttel kapcsolatos tapasztalatokról pedig majd a következő postban, hamarosan.. ez már így is túl hosszú!)

Nyakamon egy áramlástan ZH, egy fél maradék járműdinamika házi (az előző 4-ből), és még ezer más dolog, ezért csak röviden, előzetesen a hétvégéről:

Volt szombaton BME Angyalai + MZ Club túra egyszerre, 57 db motorral, aztán Vasárnap volt OldTimer Expo, ahol a Magyar Riga Motoros klub óriásit alkotott, aztán anyumékkal Ikeáztunk egy kicsit, meg apummal vaterán vett HiFit javítottunk (így lett egy pöpec JVC minihifim 2500 Ft-ért!). Egy szóval: volt minden, ami nem tanulás.....

Izgalmas hétvége volt, készült rengeteg fotó is, és ezeket hamarosan ide fel is fogom tenni, csak legyek túl most pár dolgon, és visszamenőleg bepótolom!

Az előző postban leírt történet hangulata valamiért az egész hetemet megpecsételte, így sose volt igazán hangulatom semmihez. De nagyon nem. Csak ültem, néztem, és nem tudtam semmi értelmeset csinálni, hangulatom annyi volt, mint egy depressziós droidnak.

Most viszont a helyzet változott, ma ugyanis egyetem után szinte egész nap Bambinál szereltünk! :) Kapott az MZ új gáz és szivató bowdeneket (vééégre!), Bambi nagyon szépen és jól megcsinálta nekem őket, meg az MZ ETZ Tuning Projecthez csinált nekem új, 120-as fúvókát, egy 165-ösből felforrasztva.

A gép jó lett, bár épp csak egy rövid tesztig (tankolásig) próbáltam ki, hiszen ma egész nap esett, végig esőben (hol szakadóban, hol kevésbé szakadóban) motoroztam.

Holnap viszont... hűű, holnap:

Első nagy találkozója lesz a BME Angyalai motoros klubnak, aminek nemrég óta tagja vagyok, így ott a helyem. Út közben viszont csapódunk Dobogókőig az MZ Club idei első (és jó idő esetén minden idők legnagyobb) túrájához. Feliratkozva több, mint 50 motor van, amiből jó idő esetén 40-45 remélhetőleg ott lesz, amihez majd még csapódik a BME Angyalai klub 18 nagymotorja! :)
Így megyünk majd kb 50-60 motorral egészen Dobogókőig, ahol a két csapat elválik: MZ Club megy Tinnye felé (Üvegtigris), a BME Angyalaival pedig megyünk Esztergom felé tovább, Párkány, majd egy kis Szlovákia, és a Duna túlpartján haza.

Alig várom már, ráadásul az i-re a pontot feltéve, mindezt talán szerelmemmel, végre! :)

A csütörtöki Járműterv TF1 házileadás miatt most csak röviden és tömören a hétvége eseményeiről. Volt egy kis kikapcsolódás, és az egész hétvége a Pilis körül forgott.

Kezdődött a szombat egy Karinapos túrával, ahol elvonatoztunk Zebegénybe, majd onnan át gyalogoltunk a kilátót érintve NagyMarosba. Nagy úra volt, mind távban, mind szintemelkedésben, viszont feldtette velünk az, hogy szomjasak nem voltunk... :) (lásd első kép + 1 méteres benzincső)

Aztán folytatódott a hétvége egy Pilis-gurulással, tesztelve a technikát. Erről majd később hosszabban, egyelőre legyen annyi elég, hogy a jó időre való tekintettel elgurultam, megtankolni a motort (16 litert fogyasztott az utóbbi 200 kilométeren!!!), egy icipicit lemostam (nem vittük túlzásba), majd megnéztem egy térképet, és elindultam Dobogókő felé. Sose voltam még ott, a kilátás eszméletlen! Az út viszont nem nyűgözött le, valahogy többet vártam tőle. Azt hittem lesz olyan jó, mint az Eger környéki motoros-csapatós utak (24-es, 25-ös, Felsőtárkány-Lillafüred), de egyelőre engem nem nyűgözött le.

Dobogókő környékét kicsit besétálva, felültem a motorra, és máris visszafelére vettem az irányt, egészen pontosan Tinnye felé, hogy megnézzem a filmből híres Üvegtigris büfét. Amikor már azt hittem rossz irányba megyek, megtaláltam! :) Pár fotó után tovább indultam, de direkt nem a legegyértelműbb útvonalon mentem, hanem letértem Sólymár felé, ugyanis még hazafelé útbaejtettem nővéreméket a XII. kerületben. GPS és térkép nélkül, érzésből mentem, ami annyira jól sikerült, hogy egy-két "hűbanyek, hol vagyok?! No, mindegy, itt jobbra!" után a lehető legrövidebb útvonalon értem nővéremék házához....... Mostmár értem, amikor mindenki azt mondja: "eltévedni nem lehet". Direkt elkerültem a forgalmas nagy utakat, és inkább a kisutcákon közlekedtem egy belőtt irány után, és láss csodát, bejött! Ajánlom mindenkinek!

 

MZ ETZ Tuning Project #6:

Amúgy a Tuning Project még nem az igazi, a motor sokat rakoncátlankodott, van még rajta munka, amíg tökéletes lesz... Kigyorsításokkor gyakran a gyújtáshibákra utaló tüneteket produkálta (ami szinte kizárt), valamint továbbra is a "túl sokat kap" tünet volt sokszor, amikor hörgött, szenvedett, és füstölt... A gyertyakép is egyelőre ezt igazolja: fekete mint az éjszaka, de nem értem miért, hiszen már kisebb fúvóka van benne, mint a gyári BVF karburátorokban szokásos... 135-ös van azokban, most ebben pedig 130-as van. Arra számítottam, hogy a gyertyakép fehér lesz, és szegény lesz neki a keverék, de ezekszerint nem... Bár félek, hogy ezt a fekete gyertyaképet valami más okozza.. Csak még nem tudom mi?!?!

A Project előző bejegyzései: http://grafur.freeblog.hu/tags/tuning/

Végre, kb egy hónap után újra otthon voltam, hogy összerakhassam a vasparipát, és lezárva a tuning projectet, feljöhessek vele Budapestre. Szombat reggel fogtam neki a szerelésnek, kezdésnek a hátsókerék kivételének. Új hátsógumit kapott a gép (ráfért), amit még pár hónapja vettem vaterán 8000 (!!!) FT-ért ajándék új belső gumival és benne a postaköltséggel is. Más szóval: 8000 Ftért vettem házhozszállítással azt, amit bolban most 14400 + 2000 Ft-os áron tudtam volna megvenni (igaz, ez jelenlegi ár (köszi válság!), akkor még csak 9 ezer volt a külső gumi, és 1500 a belső).

Miután megkapta az új hátsó gumit, leszereltem a régi dobozt, és így egy kis időre a pótféklámpát is. Az előző dobozom vándorol át apum gépére, itt pedig jöhetett az új doboz helyének előkészítése, ami a pótféklámpa átszerelésével kezdődött. Ez után jöhetett a gép összerakása. Kis küzdelem árán gond nélkül felment a szívászajtompító, majd a légszűrő, és amikor végre felkerült az ülés is, lelkesen próbáltam indítgatni a gépet.

(Igen, így nagy a doboz, de állítólag, ha felülök nem tűnik nagynak)

Szivató, 1-2 rugás, de semmi... Még 1-2, aztán még 10-20, és akkor sem. Kezdtem nekikeseredni, hogy most miért nem indul. Első reakcióként megnéztem a gyertyát, van-e szikra. Van! De még mekkora! Sub-ee elektromos gyújtásának köszönhetően akkora szikra van, hogy jóformán csak azzal is tudna menni a gép, benzin nélkül! :D
Szikra tehát volt, a gyertya viszont nem volt lucskos.. A karbi megpiszkálása után kiderült a turpisság: a sok-sok közdarab és barkácsolás ellenére a szivató bowden még mindig hosszú, és nem húzta fel a szivatót.. :( A megoldás pár nagygázas rárugás lett gyújtás nélkül, így tulajdonképpen nem is kell az a szivató. Bowdent viszont csinálni kell hozzá és a gázhoz is.. Van valakinek ötlete hozzá, hogyan, kivel, hol?????

(Ideiglenes bowden megoldás, ideig-óráig.. Ide kellene egy végleges!)

Nagy lelkesedéssel öltöztünk be apummal, és indultunk tankolni, hogy csapassunk egy kört. A gép azonban hörgött, szenvedett, és 4000 környékén minden alkalommal meghalt. Nem karburátor hibának tűnt, sokkal inkább gyújtás- vagy gyertyahiba tüneteit hozta a jelenség. Tankolni csak elmentünk, és utána még egy kicsit próbálkoztunk, de a dolog nem lett jobb.

Vissza a garázshoz, majd egy gyors gyertya csere (darabokban csüngött rajta a korom), majd pedig főfúvóka csere, kisebbre, és láss csodát! Pöcc-röff, és hibátlan felpörgés! Próbakör az utca végében, a gép 100-ig negyedikben gond nélkül gyorsul. (eddig nem ismertem a "túl sokat kap" jelenséget... hát mostmár tudom, hogy valójában ez volt az.)

(Innen látszik, hogy még a kissebbik, 140-es fúvókával is sokat kap... - fekete gyertyakép!)

Tehát menetkész! Ami azt jelentette, hogy irány haza, gép felpakol, és indulás Budapestre.
Az új, 60 literes doboz most kicsinek bizonyult, mert annyi cuccom lett végül, hogy nem fért bele minden. Így felkerült a gépre a tanktáska is, amit ráadásul nagy méretre kellett nyitni, és még mögém is felkerült egy plusz sisak és a sulis dzsekim a hátsó ülésre. "Kicsit" tele volt a gép...

Így indultam el este 6 órakkor Budapestre. A gép eleinte kicsit fuldoklott, majd menet közben, Gyöngyöstől kicsit javult. 110-ig negyedikben szó nélkül gyorsul, úgy felpörög 7 ezerig, mint eddig sose. Ötödikben viszont fuldoklik, nem szereti ott a nagy gázt, tehát még mindig sok neki az üzemanyag. Sötétben már nem volt kedvem fúvókát cserélni, így maradt ez a nagy (140-es), és maradtam 90-100 közötti tempón. Így, nyakig felpakolva is gond nélkül vette negyedikben, a 90-et tartva az emelkedőket, sőt a Gyöngyösi emelkedőn (hosszú, szenvedős), 90-ről 100-ra gyorsítva még előzni is tudott, tehát lényegesen erősebb! - csak még hangolni kell.

"Vicces" dolog volt, hogy Gyöngyösig jóformán zéró forgalom volt, így ha az autósok nem is, az állatvilág ellenem volt. Rögtön Eger után pár madár akart nekem jönni, akik miatt le kellett fékezzek, hogy ne üssem el őket, ahogy átrepülnek előttem. A Kál-Kápolna felé vezető egyenesben kb 3 róka akart kijönni elém, majd a vasúti átkelőnél egy óriási méretű madár repült felém oldalról. Hatalmasat fékeztem, így elkerültük az ütközést, a madár berepült elém, és valami eszméletlen módon, kb 7-10 másodpercig repült előttem, kb 60-as tempóval, alacsonyan az út fölözz. Alig győztem fékezni... Fejmagasságban volt, szóval nem esett volna jól. Nem tudom mi lehetett, méretre elég nagy volt, sas/bagoly/fácán... Vicces volt nézni hátulról, ahogy ott repül tőlem alig pár méterre egy ekkora nagy madár. Szerencsémre egy óvatos dudálás után irányt váltott, így újra felvehettem az utazótempót.

A Ludasi elágazás után, az íves Gyöngyös felé vezető elkerülőn pedig egy őz próbált leszedni a motorról. Éppen csak a szembejövő autó fényében láttam meg, hogy konkrétan előttem áll az úton keresztben egy őz. Nagy fék, majd reflektorral villogás után szerencsére leszaladt az útról, így innentől Gyöngyösig már csak 2-3 róka próbált megszívatni.

Nem tudom mi volt ma, de Gyöngyösön már kezdtem azon gondolkodni, hogy mit tettem az állatvilág ellen, hogy most mindenki ellenem van...
Gyöngyösről kiérve szerencsére már nagyobb forgalom volt (ennek is jó régen örültem ennyire), és innentől már csak az állat autósok jelenthettek gondot.

Egészen a Budapest előtti Kerepesig különösebb érdekesség nélkül jöttem, mígnem egy pirosnál álló teljes autósort megelőzve beálltam egy szép hondás mellé. Zöldnél csak finoman indultam, nehogy azt higgye, hogy versenyezni akarok, de csak nem előzött meg. Egyszercsak dudál, mondom mi a fene. Felnyitom a sisakot, mutatom, hogy jöjjön mellém, mellém jön, erre a másik motoros: "Nem te vagy a GrafUr?" .... :D Mély döbbenés részemről, és csak egy halk "De igen, én vagyok", válasz, majd egy intés, hogy álljunk le oldalra.

Megállok, gép leállít, és a dudáló motoros bemutatkozik: Mzsombor, a BME Angyalai klubból, akivel ugyan még sosem találkoztam, de miután végigolvasta a blogomat felismerte az új dobozt és a megpakolt MZ-t. (nem vagy semmi, Zsombor! :D) Ki gondolta volna?! :)
Na, úgyhogy Kerepesen félreállva egy 20-30 percet biztosan elbeszélgettünk, megnéztem a gyönyörű Honda VFR-jét, csorgattam a nyálamat a hangjára, majd elindulva egy pár kilométert közösen motoroztunk kicsit a Budapest Táblán túlig.

Hazaérve kidőltem, hosszú volt a nap. A gépnek sikerült egy jó helyet találni, innentől itt pihenget egy darabig, és várja hogy megkapva a kisebb főfúvókát tökéletessé váljon a Tuning Project. Bár igazság szerint az igazi megoldás NEM a kisebb főfúvóka, hanem a több levegő lenne. Ehhez a szívászajtompítót kellene átalakítani nagyobb furatúra, valamint megoldani a többlet levegőt a légszűrőn keresztül. Na, hát ez, a tökéletes megoldás még várat magára, de előbb utóbb ezt is megcsinálom majd!

Nos, újra itthon. 4 nap alatt kb 800 km-nyi motorozás után mondom ezt.
Igen, a címből kitalálható, hogy idén is elmentem a Tour De Hongrie -ra, idén is kísérő motorosnak. Lássuk napi bontásban:

Július 21, Hétfő, 0. nap:
Azaz egy nappal a Tour előtt még elmentem kedvesemhez, Mezőberénybe (170 km). Reggel a motor még csupán csavarra bontva pihengetett Szacsesz mester asztalán, így volt izgalom az indulással, bőven. Délben blokk összerakás, kb 3-5 óra között blokk beszerelés, aztán tesztelés, összepakolás, és háromnegyed 8-kor indultam -a GPS szerinti- 2 óra 45 perces útnak. A hideg nyári éjszakában kellett ám a thermo bélés, és végén a nyélgáz is, így 2 óra 20 perc lett belőle, 2 megállással együtt. Viszont az utak...... Kriminális! Kisköre-Abádszalók-Kunhegyes-Mezőtúr stb útvonalon olyan kátyúkat kellett a sötétedésbe kerülgetni, hogy néhol 40-ig kellett lelassítsak. Így is egyszer sikerült kishíján lerepülni a motorról egy hirtelen hupli miatt. Életveszélyes útszakasz, óvakodjatok tőle!

Július 22, Kedd, 1. nap:
Reggel kezdésnek esővel indult a nap. Kedvesem pedig éppen ezen a napon ült fel először mögém a motorra, sok-sok kérlelés, és próbálkozás után. Esőben. Persze, hogy ilyen napon esnie kell. De szerencsére nem volt gond. A kezdeti félelmeket a Gyomaendrődre vezető úton nagyjából sikerült legyőzni, a rossz idő ellenére is (a vízet úgyis én fogtam :) ). Ezt követően elfoglaltuk a szállásunkat (Hársfa hotel nagggggyon jóóóó! 2ágyas kellemes, fürdőszobás-kádas szoba, Dréher sörözős kaja, LEGJOBB!). Eső persze továbbra is esett, és a verseny startjának közeledtével csak fokozódott. Innen már nem volt vissza út, meg is kaptam a feladatomat: Az egyik bíróval fogva a mezőnyt a polgármester tekerése mögött 1 körig, aztán pedig néha 1-1 kört futni a bíróval. A motor teljes terhelésen volt, de jól helytállt az eső ellenére is, tettünk így 40 km-t kb.
Este még hazaszaladtunk kedvesemékhez meleg ruháért, mert rossz kilátások voltak az időre.

Július 23, Szerda, 2. nap:

Reggel 6 óra. Kemény, mi? Ekkor kellett kelni a 7 órás induláshoz, ugyanis a verseny következő szakasza Balmazújvárosból indult, Gyomaendrődtől 120 km-re. Onnan még 180 km-es etap várt ránk és a mezőnyre, Sátoraljaújhelyig. Ütős, mindez ESŐBEN. Reggel 7kor konvojban, ami minket, a három motorost az első 10 kilométeren elhagyott. Innentől megállások, térképnézegetések, és eltévelyedések árán, 140 km-t megtéve sikerült eljutni a 120 km-re lévő starthoz. Kajálás után tankolás, és már következett is a rajt. Végre újra a régi posztban: pálya biztosítóként. Megyek a rendőrmotorosok mögött, integetem le én is az autókat, és ha valamelyik hülyén áll meg (nagyon kilóg, veszélyes helyen van, stbstb), azt síppal és zászlóval jelzem a bicikliseknek. Szeretjük ezt a melót, de ez sem volt az igazi esőben. Pláne úgy nem, hogy a mezőny fele "eltévedt" a táv első felében. Valahol egy rendőr rossz irányba irányította a szökevényektől leszakadt mezőnyt, így kísérőstől (mi), és száz valahány bringással, kísérőautóssal együtt rossz irányba mentünk 5 km-en át. Amikor kiderült a dolog, hátraarc a mezőnnyel szemben, és a kaotikus leállítás miatt hirtelen megálltak a bicajosok, amiből hatalmas, 30 fős bukás és egy kulcscsonttörés lett. Igazság szerint itt mindenki hibázott. A rendőrök, és a szervezők is (főképp), amiért nem állították meg a bicajosokat piros zászlóval, annak rendje és módja szerint. Ehelyett kaotikus forgolódás a keskeny úton, bicajosok össze-vissza, és tájékozatlan mezőny. "Most akkor megy a verseny?" kérdésekkel bombáztak, de nekem még csak rádióm sem volt, nekem csak a veszélyekre kell felhívnom a figyelmet. Na, ezek után újabb óriási hiba következett: A két-három csapatra szakadt mezőnyt Rakamaz előtt megállították, hogy újrainduljon a verseny. Fejetlenség, és komolytalanság következett, ugyanis a biciklisek nem foglalkoztak a bíró sípszavával, aminek én ittam meg a levét a megfeszített idegek miatt.
Mindenesetre az útvonal több, mint gyönyörű volt. Álom szép! Bmazújváros - Hajdúnánás - Tiszalök - Tokaj - Abaújszántó - Vizsoly - Zsujta - Kéked - Hollóháza - Filekháza - Pálháza - Széphalom - Sátoraljaújhely. Eső révén lassú tempóban mentem, de bátra ajánlom ezt csapatni vágyó motorosknak!

Július 24, Csütörtök, 3. nap:
Sajnos ezen a napon el kellett válnunk a csapattól, és hazatérni, ezért már előző nap megkaptuk az eltankolt benzin költségeket, és délelőtt összepakoltunk, és kedvesemmel motorra ülve hazaindultunk. Napsütés, jó idő, végre, ezt vártuk, és még több mint 150 km állt még előttünk, benne egy Bükk-kel. Harmadik alkalom volt ez a motoron kettesben, és az eddigi eső, éjszaka (eső+éjszaka) kombók után a nagy oldalszél következett. Egyenesben bedőlni,szembejövő kamionoknál kapaszkodni. Kemény kis betörés volt ez barátnőmnek a motoron. Miskolcnál úgy döntöttünk nem kell több oldalszél és nagy forgalom (3-as út), vállalunk inkább kanyarokat a Bükkön át, ahol viszont újabb eső várt ránk. Ez se volt kis élmény. A felújított Lillafüred - Felsőtárkány úton sok helyen volt vízátmosás miatti kavics és avar az úton, úgyhogy a lehető legóvatosabban motorozva inkább a táj szépségében csodálkoztunk és a felhőbe burkolt hegytetőkön. Esőben is ajánlott útvonal!

Most motor mosás, rendberakás, pakolás, és irány Erdély, Augusztus elsején az MZ Clubbal!

Érdekesen ébredtem ma.. Anyum aggódó arccal ébresztett reggel, és mondta, hogy rossz rémálma volt, amiben én lezuhantam valahonnan, arccal föld felé és ott feküdtem a földön... Aztán vettem észre, hogy le vagyok izzadva, belegondoltam mit is álmodtam: Motoroztam álmomban. (ritkán van ilyen) Egy merész, de bevállalható előzés során azonban a szembejövőknél is elkezdtek előzni, aztán csatt, repültem, és arccal a föld felé értem földet. Érdekes, hogy átéltem a baleset minden részét, a kórházat, és a halált is. Furcsa volt, és még szerencse, hogy anyum felébresztett, mert nem tudom mi jöhetett volna még.
Ráadásul éppen ma/holnap akarnék Budapestre menni motorral, mert végre már van hova tenni, és mert jó idő van, vizsga után pedig lehetne futni egy kört.. De hát ugye ezek után kissé necces. No, de azért a szikrázó napsütésnek és a 20 foknak nem tudtam ellenálni, lementem hát a vashoz. 

Egy apró kört csak megyünk, gép kitol, lássuk: Első két rúgás semmi, de 2 héttel ezelőtt mozgattam meg, nem csoda hát, hogy nehezen indul, még harmadikra sem. Negyedik rúgás, ilyenkor már indulni szokott. Nembaj, ez az ötödik még belefér, sőt tulajdonképpen ez a hatodik és hetedik sem gond. Nyolcadik leírható annak hogy 2 hete az Eged hegyen voltunk, emiatt lehet haragszik, így érthető a kilencedik, a tizedik, és a tizenegyedik. Tizenkeddetiknél már izzadunk, tizenharmadiknál szentségelünk, tizennegyediknél meg ... itt valami baj van... Gyertya ki, megpucol, visszatesz, semmi. hmm.. Ez karbi gond lesz, de neki nem állok most karbit pucolni. Kap hát egy kis benzint a hengerbe, egy kis vákum majd kitisztítja a karbit! Beindul, de bizonytalanul jár, fuldoklik, leáll. Furcsa... A babonás énem ilyenkor most azt mondaná, hogy ez most jel, hiszen mindig simán indul, miért éppen csak most nem. A motoros énem meg töltött még egy kis benzint a hengerbe, és az ottlakók örömére következett egy félperces nyélgáz, 7-8000es fordulaton. Hehejj, hát még szép, hogy rendbejött, kitisztult, szépen jár, indulás! :)

Híján voltam már ekkor az időnek, így csak egy kicsit szaladtam Szarvaskőnek, és Egercsehinek. Legszebb vidékek ezek: álom kanyarok, zöldellő dombok, tökéletes minőségű út, és most éppen kis forgalom. Állítom, hogy ez a 25-ös út simán benne lehet a Magyarországi legjobb motoros utak toplistájában, sőt előkelő helye lehet a 24-es út, és a Lillafüred-Felsőtárkány (felújított!) úttal karöltve. Ez mind-mind az Eger környéki utak. (most mondjam, hogy imádok itt élni, vagy ezt lehet ennyiből tudni?! :) )
Viszont mégsem mertem peremig dönteni a motort, sőt kifejezetten beszari módon mentem végig, túlfékezve minden kanyarban. Minden kanyar, és apró kavicskiszóródás (nemsok) láttán azonnal előttem volt az álmomban átélt képek, és jóformán pánikoltam...... Röhejes, hogy mikre képes az emberi elme, viszont jól kicsesztem a babonákkal, mert nem estem el, nem baleseteztem, és mivel anyum megtiltotta, hogy motorral menjek most Budapestre, ezért már nem is fogok! beeeeeee!

Én is. Akárcsak Kaufman barátom pár nappal ezelőtt, valszeg ugyanerre a hegyre. Annyi különbséggel, hogy én egy motorizált kétkerekűvel, de mostmár biztos, hogy a TZvel utoljára másztam meg A hegyA hegyet...

Az egyszer tuti, hogy kemény terep még gyalog is, motorral meg egyenesen gyilkos. Jó, persze valszeg krosszmotorral nem okoz sok izgalmat, de egy 170 kilós, aszfalt gumis, 21 lóerős túragéppel jelentett némi kihívást. No, mondjuk ha tudtam volna, hogy mekkorát, akkor neki sem indulok.. Végülis utólag nem bánom, ugyanis naplementét mentünk fel nézni, apummal és a frissen felújított csilli-villi motorjával. A hegy már az első párszáz méteren kimutatta a foga fehérjét egy hepe-hupás nyomvájús-vízmosásos jóómeredek földúton. Tetején meg is álltunk fotózni, és motort pihentetni, ekkor apum azt mondta, hogy ennél már nem lesz durvább.

Összes kép meglesése

Aztán tovább indulva bebizonyosodott, hogy apum már bizony nagyon régen volt fent az Eged hegyen, és azóta már kővel szórták fel az utat. Kővel... Vagy inkább félszilákkal... Az utat... Valszeg valami olyasmi céllal, hogy ha még lehetett kicsit is közlekedni, mostmáraztán végképp ne lehessen. Bár egy jófajta lánctalpas járgánnyal talán (>T72) észre se vettem volna őket. Így viszont felfelemenet végig csapkodta a kezemben a kormányt, alig győztem visszafogni az olykor 20-30 centikkel arrébbdobott elsőkereket (már amikor földhöz ért), a hátsóval meg annyit riszáltam, hogy egy kiadós tánc után se fáradt el ennyire a hátam... Én szívemszerint a felénél visszafordultam volna, de apum lelkesen (és kipörögve) ment felfele, hát követtem. Végig csak az járt a fejemben, hogy mi lesz itt lefelejövet, te jó ég!

Fent aztán kicsit kárpótolva lettem. Rég jártam én is itt, és naplementében eddig talán még sosem. Az biztos, hogy ez változni fog, mert nagyon megfogott a látvány! Gyönyörűűű! Viszont nem volt idő tartósan kigyönyörködni magunkat, hiszen mindjárt sötétedett is, és le kellett menni a hegyről. Lehetőleg a két keréken gurulva, nem pedig háton... Féltem.
Volt már olyan élményem, amikor a 170 kiló alatt mindkét kerék csúszott, azaz sodródott a guruló köveken lefelé, ezért volt ez a nagy aggodalom... Nem akartam újra ezt érezni. Eleinte egyesben, motorfékkel, de aztán már annyira lassan gurultunk a kövekkel lefele, hogy inkább üresben, hátsófékkel. Ha csak hozzáértem az elsőfékhez, azonnal kicsúszott. Óvatosan kellett.
Egy kő jobbról, egy kő balról, közben a kezemet betámasztva próbáltam a kormányt mereven tartani. Egy kis csúszás, de megfogtuk, no para... A kövekkel folytatott nagy küzdelemből felnézve egyszercsak apumat látom elfeküdni az újjá varázsolt motorral. Hoppá! Gyors mentés után kiderül, hogy csak egy pofátlan kő, aki 30 helyett 40 centivel dobta arrébb a motor elejét, és az már sok volt, szerencsére semmi baj nem történt egy indexet leszámítva.

Az ijedtségre való tekintettel még elmentünk egy jót éjszakai motorozni Demjénbe egy ismerőshöz, így újra száguldozhattam egy álomjót az új egerszalóki úton. Ezzel a kis éjjeli száguldással le is zártam magamban a krosszmotorozás kérdését... Ez az én világom, nem a terep, így maradok is inkább az aszfalton, az tuti!