Gurulás bejegyzései

Kis kirándulások délutánonként, hétvégénként. Az érdekesebbek pedig itt megörökítve.


A bejegyzéseket értelem szerűen fordított időrendi sorrendben láthatod, azaz legrégebbi a legvégén, alul, legújabb az elején legfelül. Egyes kategóriákat (pl Horvát túra, Velencei 5 nap, stb) érdemes a legelejéről, tehát a legrégebbivel kezdeni (ehhez lefele kell görgetned sokat)! ;)

Ismét nem éppen eseménytelen napok után vagyok, a pörgés azóta is tart, és ennek is köszönhető az, hogy még blogot írni sem volt időm. Így most egy kicsit soványkább postot írok, amit majd utólag bővítgetek, az a biztos.

Talált kép, keddről :)

Az előző post még szerda előtt történt, ami aztán átnézésből, bevásárlásból, és még egy kis plusz mókából (második VillanjKörte szett beszerzése) állt, nameg egy cirka másfélórás beszélgetésből Bambival, az "MZ-k védőszentjével" (idéztem egy kupájáról :) ), akitől sok jó tanácsot is tippet is kaptam.

Másnap, csütörtökön jött a nagy nap, és a pörgés négyzetre emelése: A honda órája megütötte a 2000. kilométert (megvételétől számítva), így ennek tiszteletére csütörtök reggel megcsináltam a nagy "A" kategória megszerzéséhez szükséges forgalmi vizsgát. Eddig az MZ révén, az utóbbi 5 évben (és mintegy ~30 ezer kilométeren) bőven elég volt az "A korlátozott" jogosítvány is, amihez csak egy apró, pár órás kiegészítés volt szükséges, amit sikerrel véghez is vittem. (Bár a hondába továbbra is csak benzin kell.. :) )

Csütörtökön ez után elintéztem a zöldkártyát, és beszereztem a 12V-os csatlakozóhoz szükséges lengődugaljt. Ez utóbbiból lehet szükséges lesz még egy jobb, megbízható felkutatása is, ugyanis meglehetősen gagyi darabról van szó (mintegy 145 Ft-ért, újonnan). Frissítettem a térképeket mind a PDA-n, mind a telefonomon (redundancia itt most csak jót tesz :) ), és kicsit elkezdtem összepakolni a dolgokat.

A mai, pénteki nap pedig a gondok ideje, azaz ha bármi baj van a motorral, az a mai teszt kör során kell, hogy kiderüljön. Így alakult, hogy ma idáig nyomtattam a környező országok túraterveit, és most készülődök a nagy tesztre... :)

2011.06.24. 22:22: Még egy utolsó igazító szerelés volt a doboztartón, amivel így végül tökéletesre sikerült hozni a dolgot, majd az oldaldobozokba iszonyatos súlyt pakolva összeállt a teszthez való állapot: 2 jól megrakott oldaldoboz, egy közepesen nehéz hátsó doboz, plusz utas. :)

A tesztútvonal az M2-Vác-Rétság-cukrászda-Vác-Dunakeszi-haza kör volt, és egy apró bakit leszámítva igen sikeres is volt. A motor gondolkodás nélkül hozta a 110-120-as tempót, és így megpakolva talán még inkább kezesbárány volt, mint egyébként! De tényleg, a két nehéz oldaltáska olyan szinten egyensúlyban tartotta a motort, hogy még az oldalszelet sem éreztük meg.

Egyedüli kellemetlenség az első gumi keménysége volt, ugyanis az egyik kanyarban konkrétan éreztem, ahogy csúszik ki az eleje, de még bőven lehetett korrigálni. Oka talán az is volt, hogy a hátsó rugó túl lágyra volt állítva, és így nem volt elég súly az első keréken talán (emelkedőn csúszott meg), így állítottam is a hátsó rugón, ami után lényegesen jobban tapadt az úthoz a gép.

Az említett baki pedig hazaérkezésnél volt: kicsit kiszámoltam a maradék üzemanyagot, és ez a kör pont akkorára sikeredett, hogy a végén 100 méterrel a cél előtt kifogyott. A meglepetés az volt, hogy elméletileg 350 km-t kényelmesen elmegy a gép a 19 literes tankjával, de a jelek szerint most utassal, dobozokkal, és 120-as tempóval bőven 5 liter fölött lehetett, és éppen a benzinkút előtt kifújt... Így volt egy 100 méternyi tolás, ami a kardánnak köszönhetően annyira nem is volt nagy cucc, mint amennyire hangzik (egy cirka 250 kilósra felpakolt gép esetében).

Ezt leszámítva semmi gond nem adódott, a dobozok, a GPS és a motor jól teljesítettek. Eszméletlenül élvezetes ezzel a géppel így, felpakolva menni, még talán kellemesebb annál is, mint amikor egyedül megy az ember. :)
Már csak egy összepakolás van hátra, egy holnap reggeli elektronika szerelés Zsombornál, és aztán az induláááás! :)

Idén is olyan hirtelen jött ez a húsvét, mint ahogy tette ezt az utóbbi 5 évben... Nekem valahogy az egyetem jóvoltából minden húsvét az elhavazódásról, az időhiányról, a ZH-król és a házi leadásokról szól. Hiába, itt nincs tavaszi szünet, csak második ZH és leadási hullám, így pihenésről szó se lehet... Bár ennek ellenére egy Budapest-Eger, másnap egy Eger-Sirok-Recsk-Mátraderecske-Tarnalelesz-Szarvaskő-Eger, majd vissza Budapest gurulást belesűrítettem a dologba, hogy elkerüljem a becsavarodást.

Bár az elkerülés sikeressége még kérdéses, egy kis fotózással azért megpróbáltam mégjobban ráerősíteni a dologra. Ennek egyik eredménye a fotóblogomon látható, a másik pedig itt érkezik:

Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánok!

Na, és kicsit igazodva az aktuális hangulatomhoz, készült "szomorú nyuszis" fotó is a nap folyamán, jöjjön hát ez is:

Szomorú nyuszi. Azoknak, akik nem otthon, egyedül húsvétolnak.

Újabb 140 km röppent a Hondába, egy csodás hazaút során. Nem gondoltam volna, hogy naplementében ennyivel kellemesebb autópályán motorozni. Arról meg nem is beszélve, hogy vagy hozzászoktam a 140 km/órás szélhez, vagy pedig előző alkalommal szeles volt az idő ehhez képest, mert most egyáltalán nem zavart. Sőt, a hangos sistergést leszámítva még kellemes is volt, ahogy suhantam a sötétedésben (mint kés a vajban..)! :)

Ilyen hangulatban a csizma felvételétől (ahonnan még hátra volt a járgány felpakolása) egészen a megérkezésig alig telt el 1,5 óra a 140 km-es távon, viszont az annál jobb volt! Egy dolog van csak, ami rontja az összképet: az a borzasztó mennyiségű bogár, amit menet közben összeszedtem... A sisakom gyönyörű, tiszta volt induláskor, de megérkezéskor már alig láttam ki rajta, pedig még csak április van.. Mi lesz itt Júniusban?! Nem normális dolog ez így!

Immáron egy hónapja, hogy életem egy gyökeres fordulattal a romantikus akció-vígjátékból egy vad, brazil szappanoperára váltott. Ez utóbbiból akár kasszasiker is lehetne, ha egyszer leírnám, de nem fogom.

Viszont ezt is csak azért írtam, hogy magyarázatot adjak az utóbbi időben bekövetkezett relatíve csendre. Próbálom túlélni a változás időszakát, próbálom a földről is felkelve megkeresni az új kerék vágását, de ez annyira leköti a szabadidőmet, hogy emiatt mindennel csúszok, amivel csak lehet, és sajnos azzal is, amivel csak NEM lehet. Szar egy időszak ez, pláne ha még a régi, pofáncsúszós korszak emlékei is felderengenek.

Viszont az én drága hondámmal tovább ismerkedve, ő (IS) próbál kisegíteni, amikor már az én igen jó barátaim (Köszönöm Nektek!!!), sőt már senki/semmi más nem tud. Így történt, hogy hétfőn gurultam egyet Visegrád felé, hogy ismerkedjek itt a környékbeli kanyarokkal, de eddig még nem találtam meg azt a kellemes utat, ami kárpótolhatna a Bükk messzeségéért. Kátyúból volt bőven, poros kanyarokról nem is beszélve, így csak mérsékelten sikerült megvalósítani a "gumid kopjon, ne a lelked" mottó által sugallt szemléletet.

Legszívesebben teletankolnám a gépet, és másnap reggel már a Horvát tenger partján lógatnám a lábam, ahonnan tovább menve csak akkor fordulnék vissza, ha már azt mondanám, hogy "elég!"... Kár, hogy ilyet nem lehet csakúgy! :)

Az előző post után ideje volt némi lazításnak, így szombaton egy kevéske érlelt/párolt nedű és párszázad magammal nekivágtunk Szárligetnek, a XXX. Közlekkari napok alkalmából megrendezésre került Karinapos Túrának (mint minden évben). Nos, gyönyörű időnk volt, ami jól megalapozta a hangulatot (a nedűkről nem is beszélve), így aztán kiválóan sikerült a túra. Erről sokat nem is írok, mert csak átélni lehet, olvasni róla fölösleges (bár talán ezek a képek segíthetnek a hangulat átérzésében).

A túrán egy kicsit elfáradtam, így az előző napokra egy lapáttal rátéve, sikerült közel egyben 16 órát aludnom. Vasárnap így kellemesen kipihenve vehettem meg életem első motoros autópálya matricáját az én hondámra, hogy hazamotorozzak vele (most először), a gyorsaság és biztonság érdekében az autópályán (ha már feleannyiba kerül, mint autóra..).

Így sikerült végre tartósan is kipróbálni a gépezetet, és csak úgy könnyeztem, amikor kényelmesen tartva a 130-at robogtam hazafele. Könnyeztem az örömtől, nameg a szélzajtól + kapaszkodástól is, ugyanis be kell látnom, hogy az állfelhajtós sisak nem éppen a legjobb aerodinamikájú, valamint hogy 130-nál igenis számít a szélvédelem. Apróság, de számít, úgyhogy egy icipicivel előrébb került a fontossági listán a plexi beszerzése.

A gép eszméletlenül muzsikál! Igazából teljesen mindegy neki, hogy 130-cal, vagy 70-cal megy az ember, ugyanúgy gyorsul, ha nagy gázt húznak neki. :) Meglehetősen tetszetős, és az is, amilyen hamar hazaértem Egerbe. Az igazi élvezet viszont csak ez után következett: az ebéd, és ami utána volt: bükki kanyargás apummal. Végre megmutathattam az én NTV-mnek, milyen is az ország legjobb motoros útja (Felsőtárkány - Lillafüred -> Több motorossal találkozni ott, mint autóssal. Kell ennél jobb bizonyíték??)

Igazi élvezet volt apum mögött motorozni. Így kedvemre ismerkedhettem a honda képességeivel, azaz míg apum az MZ-vel élvezkedett, addig én ugyanazokat a kanyarokat, ugyanazzal a sebességgel, de szűkebb íven véve gyakoroltam, hogy mikre is képes a gép. Egyértelmű, hogy az MZ-hez képest van bőven tartalék, de 1-2 megcsúszás után azért éreztem, hogy kell még sok ilyen ismerkedés, mire megtalálom az MZ-nél már jól ismert határt.

Hazaérve szinte rögtön útnak is indultam, hogy Budapestre még időben érjek ahhoz, hogy le ne maradjak az esti buliról (Karinapok - hajtányverseny). Visszafele se volt panasz a gépre, egyedül csak rám, amiért Szentendre felé (nővéreméket útba ejtve) rossz helyen tértem le az M3-asről, és beugrottam a Gödöllőnél kitett M0-ás táblának. Nos, Ti ne tegyétek, ugyanis +30 km kitérőt jelent. Szentendre felé épp ellenkező irányú az a lehajtó...

A szentendrei dupla kitérő után hazaérve a napi megtett táv több, mint 400 km-re rúgott, kb 4-5 órányi motorozás után, így egy nap alatt sikerült megduplázni az eddig távot. Ezen táv után is azt mondom, hogy közel ugyanolyan kényelmes a gép, mint az MZ, bár a szél némileg jobban lefárasztott... :)
Legközelebbi hazamenetelkor viszont rendbe rakom az én régi, hűséges paripámat, és újra megjáratom az MZ-t!

Lassan, de biztosan gyűlnek a kilométerek az NTV-be.. Ma is volt egy icipici gurulás, de sajnos ismét akkor lett hátraarc, amikor az izgalmas részek kezdődtek volna.. Sajnos be kell lássam, hogy Budapest belvárosából indulva nem túl szívderítő egy-másfél órás motorozás, ugyanis az éppen a városhatár oda-vissza...

Nem úgy, mint régen, Egerben, amikor egy kis suli utáni kanyargásra vágytam, és 3 perccel később már a várost elhagyva a Szarvaskő felé vezető kanyarokban találtam magam, vagy épp még 10 percet rászámolva már Felsőtárkányt elhagyva a Bükköt szeltem át Lillafüred felé..

Budapestről nem ilyen egyszerű sajnos, ezt be kell lássam (bárki szeretne rácáfolni, akkor örömmel várom a cáfolatát! :) ). Ma úgy terveztem, hogy a szombati suli után, 3 órakor utána eredek az év első túráján résztvevő BME Angyalai klub tagjainak, majd őket beérve még egy kicsit velük kanyargok, és haza. Sajnos nem gondoltam ezt előtte eléggé végig, ugyanis mire én végeztem, addigra ők már annyira hazafelé tartottak, hogy Dunakeszin voltak.

Oda a sulitól kellett is vagy fél óra, hogy kiérjek, és nem sokkal érkezésem után indultunk is.. haza. Még egy picit kerültem Ákos és Sanya cimborákkal, de kanyarokból csak mérsékelten volt azon a vidéken. Igaz, így is baromi jó volt meghajtani a vasat, ismerkedni a lovakkal (egyesével), és tanulgatni, mikre képes, de azért már érik egy hazamotorozás - Bükközés, igen erősen. :)

(Ha valaki tudna a Keletitől rövid idő alatt megközelíthető, kellemes motoros helyeket, akkor ne habozzon megosztani! ;) )
*= Túl a 300. közös kilométeren... :)

Egész héten arra készültem lélekben, hogy szombaton újra gurulok egyet az én új szerelmemmel, az én drága Hondámmal. Még a hét elején a nagy időjósok jóidőt mondtak szombatra, így készültem is, hogy végre kimegyek Szendenrére. Viszont amikor már ezek a mi drága időjósaink kezdték érezni, hogy nem jött be amit mondtak, úgy változtatták a héten a hétvégi előrejelzést, és végül hozzáigazították az időjáráshoz: hideg és eső..

Ha a kettő közül bármelyik elmaradt volna, akkor már végre gurultam volna egyet a géppel, de mindhiába, se az eső, se a hideg nem tágított. Így aztán Ádám barátommal egy kellemes, pálinkázós estét tartottunk, és ma, vasárnap reggel már úgy keltem, hogy nem érdekel a hideg, akkor is motorozni akarok.

Szerencsémre egészen 7 fokig emelkedett a hőmérséklet, így miután Ádámot a koliba visszavittem az én drágámmal, indultam is Szentendrére. Sajnos potyára, mivel akikhez mentem volna, nem voltak otthon, de eszméletlen jót motoroztam! :)

Bár nem volt se kanyargás, se száguldozás, mégis óriási élmény volt! Persze azért Budapestről kiérve, csak megnéztem, hogy milyen is 120 fölött motorozni. Eddig még sose mentem kétkeréken ilyen tempót, direkt tartogattam ezt az élményt a saját motoromnak. Hát, és mit ne mondjak, óriási! :)

Bár a szélzaj kissé hangos volt (kell a plexi), azért közben lehetett hallani 130 környékén a gépezet vad morajlását is, amibe továbbra is szerelmes vagyok. A motorfék hangja pedig egyenesen megőrjített erről a tempóról, valami gyönyörű dübörgés jött alólam! Miután nagy nehezen viszonylag bemelegedett a gép, ki kellett próbáljak egy erősebb kigyorsítást is, így egészen 7000-ig kihúzatva a gépet indultam el az egyik pirosnál. Na, hát ami akkor kijött belőle (mind erő, mind hang), végleg kenyérre kent!

Mindenkit lekiabált. Gyönyörű hanggal nyerített az 50 ló egy nagyot, és indult el úgy, hogy masszívan kapaszkodni kellett. Hát.. egy nem kicsi álom vált valóra!

Hát, elhoztam! :) Tegnap megtettük első közös 33 kilométerünket az én új szerelmemmel, a Honda NTV 650-esemmel. Egy legalább 3 éve dédelgetett álom vált ezzel valóra, miután megtankoltam, és útnak indultunk.

Már a tankoláskor alig bírtam elővenni a bankkártyát, annyira remegett a kezem. Ugyan hideg volt, de korántsem emiatt remegett, hanem valami egészen mástól: az örömtől. A hideget onnantól kezdve, hogy felültem rá, egyáltalán nem éreztem, elöntött a boldogság érzése, és elnyomott minden mást.

Motoros cimborákkal, akiknek ezúton is köszönöm a felvezetést és a kimotorozást a gépezethez! :)

Ez a gép olyan, mintha nekem lenne teremtve. Egyrészt igazi kezesbárány. Már az első kilométerektől kezdve olyan érzésem volt, mintha mindig is vele motoroztam volna. A váltót már az első méterektől jól sikerült kezelni, egyedül visszaváltásoknál nem tudtam, hogy hanyadikban vagyok, egészen kb a 10. kilométerig..

Másrészt viszont igazi vadállat! Bármilyen fokozatban, bármilyen fordulaton ha odahúz neki az ember, elindul, mint akit hátba vágtak péklapáttal. Alacsony fordulatról is éppúgy elkezd húzni, mint magason, viszont alacsonyon beleremegve az egész gép, szinte darálja az aszfaltot (olyan érzés). 4000-es fordulat fölött pedig előjön belőle a fenevad, és tekintélyt parancsoló hanggal hasítja az utat.

Végre a mögülem jövő, mennydörgő dübörgés már nem másik motor hangja, hanem az enyém! :) Külön élvezet motorfékkel lassítani, ahogy csak hallgatom a dübörgést, ami alólam jön. Egyáltalán nem hangos, hanem kellemes hangerejű, mély dübörgés. Pont, mint az álmaimban.. :)

A piros lámpánál állva megszokásból rángattam még néha a gázt (MZ-nél hozzászokik az ember), itt viszont olyan bődületes nyerítés jön ki a kb 50 lóból, hogy csakúgy olvadozok közben (a környéken meg mindenki odanéz :)).

Magyarázat a címhez és a zenéhez: Útközben folyamatosan, végtelenítve ez, a fent lejátszható zene ment a fejemben... Egy sort a dalszövegből kiemelve:

"One fine day, we'll run away;
Don't you know that Rome wasn't built in a day"

Szabad asszociációban én máris arra gondoltam, hogy egy szép napon bizony együtt meghódítjuk Rómát! :) ... azt hiszem ez lesz a soron következő álom.. :)

A tavasz halvány, kékes illata mi más lenne, mint a kétütemű motor kipuffogóján előbukkanó kék füst?! :) Végre a hőmérő feltornázta magát 7 fok fölé, és elő is kerültek a motorok. Eredetileg szerelés/rendberakás/mosás célzattal, de végül egy kis grulás lett belőle..

Eredeti terv az eltörött sárvédő rendberakása (fém lemezzel erősítése), nameg az elektronika rendbeszedése, de sajnos a gondok közbeszóltak.. Sajnos mivel 2 hónapig nem nagyon voltam itthon, így az akksi teljesen lemerült. Nem lett volna szabad hagyni, de nem tudtam szegénnyel foglalkozni. Így aztán apum ráakasztotta a töltőt még pár napja, viszont ezek után sem nyekkent meg a gépezet...

Kezdtem aggódni, hogy esetleg kitikkadt az 9 Ah-ás akksi, amire meg is volt az esély, viszont a beindítási próbálkozásuk után feltörő füst (az akksi mellől) egyből egyértelművé tette: itt kérem zárlat van!
A füst a közvetlenül az akksira csatlakoztatott szivargyújtó feszültségszabályozójából jött, amit gyorsan le is szedtem az akksiról. Úgy látszik, hogy valami fondorlatos módon a tél során egy szigetelés megadhatta magá. Mindenesetre elég durcsa, de a slag csőbe épített céner diódás szabályozó szépen magára olvasztotta a csövet..

Ezek után természetesen ki kellett próbálni a gépezetet! :) Nagy nehezen be is indult, és mentünk egy nagy kört a városban. Lámpáknál le-le álltunk helyzetjelzővel, féklámpával és indexxel, ezeket még most nem bírta (alapjáraton).
A nagyobb baj az a város túlsó végén, a fenti fotó idejére leállítás után volt: Nem indult. Se szivatóval, se anélkül, se sehogy... Gyertya ki, megnéz, megdöbben: Őzbarnára ÉGETT gyertya. Úgy nézett ki, mint aminek az anódja épp elfogyóban van. Hogy ez most megégett, vagy egyszerűen csak elöregedett, jó kérdés, de kapott gyorsan tartalékból egy másik gyertyát, és már ment is tovább...

Az biztos, hogy a sárvédő rendberakása, az index relé digitális vezérlőre cserélése, és a hátsó indexek komplett cseréjén, kívül lesz itt még igény új gyertyák (fő és tartalék) beszerzésére is. Az akksi pedig épp töltődik a holnapi 10 fok reményében, remélem abból nem kell ismét újat beszerezzek (alig 1 éves :-\) a hanyag téli bánásmód miatt...

Végre hosszú idő után úgy lehettem újra Egerben, hogy még jó idő is volt. Bár persze a szombati borongós-hűvös után egyáltalán nem volt biztos, hogy vasárnapra ragyogó motoros idő lesz belőle..
Reggel viszont tiszta ég, gyönyörű napsütés, és rekkenő hőség (tehát 17°C - októberben!) ébresztett minket. Rám fért már a napsütés, hiszen amióta újra Budapesten vagyok, napot csak ritkán látok... (betegség miatt arról a kevés jó időről is lemaradtam). Így aztán nem volt kétség, hogy nekünk apummal motorra kell pattannunk! :)

Délelőtt (egy kicsivel) indultunk, Sirok irányába, Kékes úti céllal. Az MZt már hetek óta nem mozdítottam meg, de egy úszófelakadás okozta benzinfolyáson túl nem volt semmi gondja a mély álomból való ébredéssel. Pöcc-röff volt az indulás, pedig egy hónapot biztosan állt.
Már a város határában éreztem, hogy nagyon elemében van a gépezet, tényleg imádja a hűvös időt! Úgy gyorsult ötödikben is, akár lankás emelkedőkön is, mint az álom, egy-két előzés során pedig úgy átszaladt a 100 fölött a mutató, mintha csak 70 lett volna... Lenézve a kilométerórára néha vissza kellett engedni a gázt 105-nél (kb háromnegyedes állásból), mert azért a megszorulástól ilyenkor is tartok.

A  várost elhagyva hamar bemelegedett a gumi, és onnantól egészen Kékestetőig kopott is az oldala, ahogy kell. Bár a hűvös idő, és a falevelek révén általában visszafogott és aggódós voltam, dehát az ilyenkor ajánlott is.
Kékestetőig épp csak egyszer álltunk meg, tankolni. A paripa ismét 6 literes fogyasztást produkált, aminek jó része még városi közlekedésből ered. Végülis annyira nem sok, annak fényében, hogy cserébe igen jól megy is (erejével ráadásul nem is spórolok), teljesen elnézhető neki..

Útközben rengeteg motoros jött szembe, de érdekes, hogy egyre kisebb arányban intenek vissza. Pedig nekünk, motorosoknak ez az egyik legjobb ismérvünk a többi közlekedővel szemben: az együvé tartozás, és ennek egymásnak intéssel történő kifejezése... Ez egy életérzés (olykor életmód is), aminek szerves része az összeintés, és egymás tisztelete. Furcsa, hogy a motoros társadalom hígulásával ez egy kicsit kopni látszik... Vagy csak az MZ miatt lenne?! ... Nem is tudom melyik verzió a kellemetlenebb.

No, de visszatérve: Kékesen tisztelegtünk elhunyt társaink emlékműve előtt, fotózkodtunk a magasságjelző kővel, mókussal barátkoztunk, hűtőmágnesre alkudoztunk, majd egy kellemes cappucino és pár fotó után tovább indultunk.
Én a Kékesről szigorúan leállított motorral, helyzetjelzővel, felnyitott sisakkal, fülig érő szájjal, csendben suhantam lefele, élvezve a szelet és a csendes suhanást, olykor 80 körül is... Az elágazó után még egy kicsit Gyöngyösnek tartottunk, aztán Abasár felé elkanyarodva, Markazon át jöttünk haza. (2005-ben ott vettem az én MZ-met.. :) )

Összesen valamivel több, mint 100 kilométert mentünk, és csak azért ennyit, mert nekem a szavazás miatt kicsit iparkodnom kellett vissza, Budapestre, pedig lett volna még ötletünk még egy kis gurulásra... Összességében viszont fantasztikus volt! Az idő, a sokszínű táj, az út, és nem utolsó sorban az én hű paripám!

Idén alig több, mint 2000 km-t mentem vele. Most, a mai gurulásán fordult át a számlálója 30 ezerbe, 2005 nyarának végén pedig 2900 km-t mutatott ugyanez a számláló. Tehát az együtt töltött éppen 5 év alatt bizony >27100 kilométert mentem vele, ami bár lehetne jóval több is, azért elég szép teljesítmény... (az utóbbi 2-3 évben csak párezer km-t megyek vele évente).
Azért erre a közel 30ezer kilométerre büszke vagyok, a hű társamra pedig még inkább, akire ezen a télen egy nagyszervíz vár...

(A végén aztán volt még időnk egy mókás fotókísérletre is... :) )

A hétvégén többször is kint voltam a Bükkben, és amikor az éjszakai fotót készítettük apummal, akkor jegyeztem meg neki, hogy milyen furcsa, hogy a Felsőtárkány-Lillafüred utat nem nagyon ismerik a motorosok, és nem fedezték még fel... Tettem mindezt a kijelentést úgy, hogy fényes nappal már rég jártam arra, és úgy, hogy rég volt már, amikor az ismerősöknek beszéltem róla, és fogalmuk sem volt, hogy hol is van az az útvonal.

Nos, aztán vasárnap gurultunk egyet arra, és uhaaaa..... Kissé meggondolatlan volt a korábbi kijelentés, ugyanis alig győztem a kormányt fogni, annyiszor kellett inteni szembejövő motorosnak (egy szitáló MZ-vel pedig külön izgalmas kanyarban félkezezni :) ). Rengetegen, csoportokban, sőt, fürtökben rajzottak a motorosok a hosszú hétvégén a Bükk legszebb, és az ország legjobb motoros útján. Oké, most biztosan felhorkannak, és túlzásnak vélik ezt a kijelentést, de ekkor kérem most ezeket, hogy először próbálják ki, és utána ha még mindig felhorkannak, akkor jelezzék felém, hogy hol van ennél jobb út!

Sokfelé jártam már az országban motorral (na és persze körülötte is), legszebb hegyvidékeink legtöbb kanyarját kipróbáltam már, de istenbizony nem tudok egy jobbat se mondani ennél a Bükki úttól. Tavaly újították fel (egy pár kilométeres szakasz kivételével), és bár van belógó növényzet miatt beláthatatlan kanyar, van néhol (bár most ritka kevés helyen) kavics felhordás, de ez csupán pár kanyar élvezetét rontja el, míg a többi száz felejthetetlen élményt nyújt.

Tavaly még szinte senki nem ismerte az ismerősi körből, mára azonban már mindenki kipróbálta, legalább egyszer. Egyértelműen felkapott hely lett hirtelen, aminek sajnos van egy hátulütője is: megnőtt az őrült "donor"-ok száma is. Több kanyarban is úgy jöttek szembe, hogy már átlógott az én sávomba, sőt volt, hogy tán csúszott is... Ezúttal én csak megijedtem a helyzettől, de ha egy busz, vagy egy rettegett sóderszállító kamaz lett volna alattam, akkor lehet a szembejövő motoros fogai közül kellett  volna kipiszkálni a 3-ast a "KAMA3" feliratból...
És bár most ez itt lehet viccesen hangzik, de akkor elég meredek helyzetnek éreztem, mert elég egy pici, apró kavics, vagy egy pár milliméternyi por, és máris összekötöttük volna nemlétező bajszunkat a kanyarban...

Egy szó mint száz: Motoros szívvel ajánlom mindenkinek ezt a látványos, és adrenalin bomba útszakaszt, és egyúttal megkérnék mindenkit arra, hogy a kipróbálás alkalmával inkább a tájat és a látványt élvezze, a kanyarokat elég lesz a második körben, amikor már ismeri egy kicsit az útszakaszt!

Jelentem nyakunkon a tavasz! :) Végre tavaszodik!

Itthon, amint kisütött a nap, előkerültek a motorok is, és némi akku töltés után apummal gurultunk egy jót. Jó volt, hogy bogarak még nincsenek, hó már nincs, cserébe volt némi vízátfolyás és kátyú.

Szilvásváradon aztán csak találtunk egy kis havat a parkolóba, fotózkodtunk is egy sort mellette... :)

Hetek óta folyton motorozósat álmodok. Pedig eddig ritka volt az annyira mozgalmas álom, hogy motoron ülök, de most sorozatosan ilyen volt. Hol üldöztem, hol üldöztek, hol pedig koromfekete erdőben, szűk erdei utakon, ködös időben mentem. Érdekesek, és néha ijesztőek voltak, de talán csak a hiány szülte őket.

Na, ma aztán adtunk a hiánynak! 5 fok volt, napsütés, úgyhogy az tavaszi-őszi (értsd: vékony) dzsekim alá alaposan aláöltöztem, és kitoltam a vasat a garázsból. Huhúú, már pusztán ez mennnyire jóóóó volt! :) 
Szegény eddig egy hűvösebb, fűtetlen garázsban állt, ahol ráadásul virágok voltak, amik nem tesznek jót a levegő páratartalmának (a motor szempontjából), így már csak ezért is meg kellett mozgatnom, hogy a régi, jól bevált (bár szűk) helyre kerülhessen vissza.

Legalább 2 hónapja (63 napja) nem mozdítottam, legalább ennyi ideje nem motoroztam. El lehet képzelni, milyen volt újra ráülni! :) 
3. rúgásra gond nélkül indult a lelkem, és első ízben elindultam Szacseszhoz, megnézni miújság vele... Őt se láttam már ezer éve. Épp elmenőben volt otthonról, így kaptam félórát, míg visszajön. Több se kellett, máris elindultam Ostorosra. Útközben zakatolt az agyam, hogy jó lenne megnézni az Ostorosi tavat, de az odavezető köves-saras, esetleg havas földút nem a legjobb választás ilyenkor, aztán csak befordultam a kereszteződésnél.

Nagy meglepetésemre gyönyörű, friss aszfalt fogadott! Hoppá! 
Felparcellázott telkek, földből kilógó közmű vezetékek, lámpaoszlopok, járda.... hát itt bizony nem kis változáson ment át a környék. Ugyan a tóig nem csináltak végig betonutat, de a bekötő része már annak is megvan. Ott már tényleg mocsár és hó volt, ezért azon az úton nem merészkedtem le, maradtam a friss aszfalton. (megj: azon a friss aszfalton mégfrissebb foltok, és kátyúk éktelenkedtek még bőven az igazi átadás és használata előtt... Ezúton is gratulálok a kivitelezőknek!)

Pár fotó, és az új telkek, épülő házak (villák) körbejárása után Szacseszhoz mentem, akivel jót beszélgettünk végre, sok-sok idő után újra. :) Itt hívott már apum, aki szintén jönni akart ma motorozni, csak amikor elindultam nem volt itthon. Hazaszaladtam hát érte, és innentől már ketten mentünk egy kicsit a környékre.

Kis töprengés után a rövidtáv-nagyélvezet reményében Szarvaskő meglátogatásában állapodtunk meg, úgyhogy egy picit az átlagnál óvatosabban kimotoroztunk a kedvenc helyünkre. Az út néhol nedves volt, Szarvaskőben kétoldalt havas is, de szerencsémre nem csúszott.... pedig mennyire tartottam tőle, sajnos (ismét egy kis félelem)

Hazafelé még felmentünk a várhoz, megnéztük a naplementét, majd elmentünk teletankolni a vasakat a heti benzinár emelést megúszva. A gépezet alig 10 litert falatozott 196 kilométerre (ebből 45 km ma, a többi még Októberben került bele), ami azt jelenti, hogy fogyasztásunk ismét 10 liter alá csökkent! Megdöbbentő!

A 4,8 literes fogyasztást egyelőre nem tudom hová tenni. Persze, örülök neki, csak nem értem. Lehet, hogy a hidegnek köszönhetem?! Több hűtés kellene a motornak, vagy több levegő?!
Rettentően örülnék, ha a fogyasztás így is maradna, de félek a meleg beálltával már nem lesz ilyen kevés. Addig viszont meg kellene fejtsem, hogy minek köszönhetem a kisebb fogyasztást, hogy aztán tudjak tenni érte. Ha ennyi maradna, akkor 2010-ben a világból is kimegyek az én vasparipámmal! :) (vannak tervek bőőőven)

Nyári visszaemlékezés, postok folytatása hamarosan. Egy Tátra túra és egy balatoni gurulás még hiányzik a sorozat végéről.. :)

Hetek óta terveztem már, hogy hazaviszem a motoromat az őt megillető helyére, a fűtött garázsba. Szegény egy udvaron áll, nagyjából esővédett, de semmiképpen sem porvédett helyen. Ráadásul, ami a legrosszabb: áll. Vagyis most már csak állt. Pénzem nem nagyon volt tankolni, vagy ha épp lett volna, időm nem volt motorozni. Amikor meg ez a két kritérium teljesült, akkor meg az időjárás/előző esti (rajz/tanulás/buli) nem hagyta, hogy megmozgassam, vagy hogy hazahozzam.. A nyár végi Balatonozás óta össz-vissz 70 kilométert mentem vele, ezidáig.
Apum is hetek óta nyüstölt már, hogy menjünk végre motorozni, így most, 23-án azt mondtam, hogy ha törik, ha szakad, hazaviszem! Szerencsére épp meggondolta magát a tél, és egy kicsit visszahúzódott, így a hidegszünetet kihasználhattam. Nagy meleg azért nem volt, cserébe vokt egy kis köd.

Indulás előtt a fogyasztás redukálása érdekében lejjebb engedtem a súbertűt. A gyertyakép feketesége indokolta a dolgot, viszont a Budapest határában történő megszorulási kísérlet rácáfolt. Egyszer csak elfogyott az ereje, én meg kuplungot rántva mentettem a helyzetet. Najó, fel volt pakolva (dobozok+tanktáska), nade akkoris! Sebaj, már meg sem ijedek, félreálltam,és egyel visszább állítottam a súbertűt. Hazáig már csak egy ilyesmi megszorulás volt, egy enyhe emelkedőn 100-zal előzés közben. Akkoris!

Na, viszont elérkeztünk a történet lényegi részéhez, a mai (tegnapi) naphoz!
Reggel egy kis tetőjavítás után dél körül végre motorra ültünk, és elindultunk Hollókő bevételére. Asszem még nem jártam ott, legalábbis a Galyatető utáni szerpentineken még nem.
Teletankolás (6,5l/100km..), guminyomás, és már mehetünk is! Az idő nem volt az igazi: borús, ködös, de legalább nem hideg. Még jó, hogy napsütést jósoltak mára... Sebaj, az út száraz, és ez a lényeg!
A gép gyönyörűen muzsikált, komolyan egyre szerelmesebb vagyok a hangjába, amióta Bambi leápolta. Kényelmes, 3-4000-es fordulat, és kivisz a világból. Legalábbis ilyenkor ezt érzem, és ez megnyugtató.Apum ment elöl, nagyon jó és ütemes tempót diktálva, tempós kanyarokkal, erős kigyorsításokkal. Ezt szeretjük!

Pláne ezen az úton! Eger-Sirok az egyik kedvencem, és bár kicsit romlott a minősége, az élvezet nem csorbult. A táj egyenesen lehengerlően szép volt. A sárgától a barnáig minden színben pompáztak a dombok erdői; lágy, meleg színek voltak mindenfelé a borongós napsütésben. Az erdőkben a fákon átszűrődő fénysugarak meg egyenesen lehengerlő látvány nyújtottak. Sajnos ott pont nem álltunk meg fotózni, csak kicsit arrébb, egy lombok tetejére felkapaszkodó felhőnél.

Tényleg idilli volt. A kanyaroknál nagyon jól tudtam alkalmazni a vezetéstechnikai tréningen tanultakat, így végre visszajött a biztonságérzet. Bíztam a gumikban, bíztam az aszfaltban (bár nem tudom miért), a motorban, és lazán kihajolva a kanyarokban fantasztikusan élveztem minden millimétert.
Sirok, Recsk és Parádsasvár után Galyatető felé elkanyarodva az út már kevésbé volt jó, mert még igen nedves volt sok helyen. Pont a legcsúszósabb fajta. A látvány viszont kárpótolt, mert Galyatető után jött nekem az ismeretlen etap, a sok szerpentinnel. Jóformán az Alpokban, de legalább a Tátrában éreztem magam. A táj, a házak, az emberek... Szinte nem is Magyarország! Tetszett!!

Pásztóra érve azonban ránéztünk az órára, ami már közel 4 órát mutatott. Mivel még Budapestre is vissza kellett érnem, ezért visszaindultunk. Visszafelé is ugyanazon az útvonalon mentünk, viszont Pásztó után nem sokkal elég rendesen megcsúsztam, így inkább visszább vettem.
Egy sötétebb részen lévő jobbos kanyarban valszeg a hosszanti repedésre mentem, amiben legtöbbször van egy kevéske víz/sár. Az első kerék elég durván elkezdett oldalra szánkózni. Alig győztem utána kapaszkodni, nameg ellenkormányozni. Valszeg elég erősen megszorítottam a kormányt, mert utána kicsit fájt a kezem, viszont a csúszást megfogtam. Nem volt jó élmény, ellenben tanulságos.

A 24-es úthoz visszaérve végre lehetett újra örömmotorozni, száraz volt újra az út alattunk. Örömünket viszont egy baleset hamar letörte: motoros baleset miatt a 24-es út teljes egészében le volt zárva. Elég friss volt a dolog, mentőhelikopter, mentőautó még ott volt, az összetört motorokkal együtt. Kettő az úton, egy a szalagkorláton túl, az erdőben. Durva látvány volt, nagyott csattanhattak a srácok... Remélem nem felelőtlen túlvállalás miatt, és azt is remélem, hogy rendbejönnek!
Ekkor már lélekben temettem az utolsó vonat elérését, hiszen 20-30 percig vártuk, míg a helyszínelők végeznek.

Meglepően lassan indult el a mentőautó is, aminél meglepőbb csak az volt, hogy 50-60-as tempóval haladt Egerig, bekapcsolt villogókkal. Megelőzni emiatt nem lehetett, így a kedvnc siroki etapokon alig ment a mutató 50 fölé. Majd' megőrültem, dehát így jártunk.
20 perccel a vonat indulása előtt értünk haza, ekkor viszont kiderült, hogy az óraátállítás révén volt még egy bónusz órám.....

Na, hát így telt a szezon utolsó, 160km-es gurulása. Idén ezzel együtt egy igen soványka 4100 km-t sikerült motorozni, ami  nem valami sok, bár annál tartalmasabb. Jövőre azért remélem jobban alakulnak a dolgok!

 Összes kép ITT